Payday Loans

Keresés

A legújabb

Tassy Jolán életigenlése PDF Nyomtatás E-mail

Képtalálat a következőre: „tassy jolán”

Az orvosok

keveset jósoltak neki: azóta 50 év telt el

Az orvostudomány csodája,
hogy ma már nagyon korán meg lehet állapítani,
egészséges lesz-e a születendő gyermek.
A modern vizsgálatok célja a sérült magzatok
kiszűrése, a betegek így nem „terhelik”
fölöslegesen a környezetüket.

— Eszerint az lenne a jó, ha én nem lennék — mered maga elé némi keserűséggel Tassy Jolán. — Tudom, hogy nagyon sok szenvedéstől menekültem volna meg ennek köszönhetően és sok-sok erőfeszítéstől, lemondástól, önfeláldozástól kíméltem volna meg mindazokat is, akik engem ápoltak, gondoztak az évtizedek során.

A Csépán élő Jolika súlyos izomsorvadásban szenved, kis túlzással minden mozdulatához segítségre szorul. Pedig születését követően ugyanolyan egészséges babaként fejlődött, mint bátyja. Két éves volt, amikor szüleinek feltűnt, hogy mozgása jóval bizonytalanabb, mint kortársaié. Erejükön felül hordták orvostól orvosig mindenfelé, míg végül megszületett a szörnyű diagnózis: nincs segítség, Bubuci, a család szeme fénye legfeljebb talán a 16. születésnapját érheti meg.

Azóta a bizonyos 16. születésnap óta kereken ötven esztendő telt el. Tassy Jolán pedig — bár betegsége miatt hivatalosan csupán egyetlen osztályt végzett — bámulatos kitartása révén sokat olvasott, széles látókörű nővé vált, akinek hite és családja szeretete adott erőt ahhoz, hogy a súlyos gondok ellenére is végtelen derűvel fogadja azt az életet, ami számára adatott. Rajzai, képeslapjai, kézzel festett tányérjai, csodálatos papírcsipke terítői bizonyítják, hogy sosem hagyta eluralkodni magán a keserűséget.

Ki segít nekik?

 

Rendkívül nehéz helyzetben vannak azok, ép szellemmel kényszerülnek sérült testbe.

Kiszolgáltatottságuk legfeljebb addig elviselhető,

amíg családtagjaik tudják ápolni őket önfeláldozó szeretettel.

Ha magukra maradnak, csupán két választásuk lehet.

Otthonukat hátrahagyva idősotthonba költöznek,

ahol ápolásuk biztosított ugyan, önállóságuk azonban erősen korlátozódik,

vagy óriási szerencsével rátalálnak valakire,

aki szívvel-lélekkel segíti őket annak ellenére,

hogy „idegenként” még az állam által biztosított ápolási díjra sem számíthatnak.

Jolika tudja ugyan, hogy a csodában bízik, mégsem adta fel a reményt,

hogy egyszercsak betoppan az életébe az a jószándékú hölgy, a

ki segíteni fogja őt következő éveiben a napi tevékenységekben.

Pedig néhány évvel ezelőtt megjelent önéletírásából kiderül, bizony nem volt könnyű feldolgoznia, ahogy apránként sorvad el a teste, s előbb tolókocsiba kényszerül, majd lassacskán mindenben segítségre szorul. Édesanyja egészen 95 esztendős koráig tudta ápolni, ennek köszönhető, hogy kényszerű kiszolgáltatottsága némiképp enyhült. Fájó halála után azonban magára maradt, s bár jószándékú emberek segítik, sokkal nehezebbé váltak mindennapjai.

— Talán érthető, hogy merőben másként értékelem az életet, mint azok, akiknek természetes az egészségük — mondja mosolyogva. — Ez a szemlélet köszön vissza a naplómban is, melyet kereken harminc éven át írtam, lopva, laponként, apróbetűs, sűrű sorokkal, hogy ne legyen feltűnő. Ez volt az én titkom 18 éves koromtól kezdve, rossz álmaimban ezt a kincsemet menekítettem tűzvész és áradás elől. De már a kezdetektől fogva másoknak szántam, abban bízva, hogy használni tudok vele. Szeretném minél többeknek felhívni a figyelmét annak fontosságára, hogy minden cselekedetünkkel arra törekedjük, hogy elkerüljük az emberi lélek elsorvadását. Mert ha ezt nem ezt tesszük, kő-kövön nem marad. Most érett meg az idő arra, hogy kedves barátnőm, Rab-Kováts Éva segítségével előkészítsem a nyomda számára, s talán hamarosan könyv lehet belőle. Ez éltet még, ez ad erőt ahhoz, hogy a napi gondok-bajok ellenére is újult erővel vessem bele magam a munkába.