Vadkacsa /1884/

Szereplők:
Werle - nagykereskedő 
Gregers Werle - fia
Sörbyné - Werle házvezetőnője 
Az öreg Ekdal 
Hjalmar Ekdal - az öreg Ekdal fia, fényképész 
Gma Ekdal - Hjalmar Ekdal felesége
Hedvig - Ekdalék tizennégy éves lánya 
Relling - orvos
Molvik - volt teológus
Pettersen - Werle nagykereskedő komornyikja
Jensen - pincér

Első felvonás

Werle nagykereskedő pompás házában előkelő összejövetelt tartanak.

Hosszú idő után tért vissza Werle nagykereskedő fia;

Gregers, északról, a Höydal-telepről.

Az ifjú Werle meghívta magukhoz legjobb barátfiát, Hjalmar Ekdalt is,

akit már régóta nem látott.

Így Hjalmarral együtt az asztalnál tizenhárman ülnek,

amit a nagykereskedő szóvá is tesz.

Megjelenik az öreg Ekdal is, aki hajdan katonatiszt volt,

most időnként némi fizetségért másolást vállal a nagykereskedőnél.

Évekkel ezelőtt az öreg Werlével az ő közös tulajdonuk volt a Höydaltelep.

Ekdal igazi lételeme ez a hely volt, fenn északon,

ahol csodálatos nagy erdők vették körül, és kedvére vadászhatott.

Aztán valami törvénytelenség történt, az öreget börtönre,

kényszermunkára ítélték, Werlének semmi baja nem esett.

Apja bukásával Hjalmar élete is megváltozott,

tanulmányait természetesen nem folytathatta,

Werle segítségével tanulta ki a fényképész szakmát,

sőt a feleségét is a nagykereskedő révén ismerte meg,

hiszen egykori házvezetőnőjét vette el.

Ezeket a híreket Gregers is csak most tudja meg barátjától,

hiszen az elmúlt években semmit sem tudtak egymásról.

A vendégek távozása után apa és fia egyedül marad.

Gregers számon kéri az apjától, hogy hagyhatta,

hogy ennyire lesüllyedjenek Ekdalék.

Az apja visszautasítja a fia vádjait,

hiszen ő a mai napig próbál rajtuk segíteni, ahogy csak tud.

Gregers nagyon meglepődik, hogy Hjalmar

az ő házvezetőnőjüket, Hansen kisasszonyt vette el,

aki iránt évtizedekkel ezelőtt édesapja is gyengéd érzéseket táplált.

Ezt már végképp rágalomnak tartja az öreg Werle,

ez Gregers édesanyjának hisztérikus képzelgése volt,

amelyet a fia azóta sem felejtett el.

Apa és fia között meglehetősen feszült a viszony,

Werle minden barátságos közeledési kísérletét visszautasítja Gregers.

Hűvösen fogadja édesapjának házassági terveit is,

házvezetőnőjüket, Sörbynét készül az oltár elé vezetni.

Werle elmondja a fiának, hogy nemcsak

közelgő esküvője miatt hívta haza rég nem látott fiát,

hanem szeretné, ha a fia betársulna a cégbe,

és átvenné a városi iroda vezetését.

Ő pedig felköltözne a telepre a feleségével együtt,

a szeme az utóbbi időben már nagyon megromlott.

Gregers és az apja között azonban már túl mély a szakadék,

Gregers úgy dönt elhagyja a szülői házat,

most már csak egyetlen cél élteti, hogy barátja szemét felnyissa.

Második felvonás

Gina lányukkal, Hedviggel várja férje hazatértét a vacsoráról.

Hedvig izgatottan várja apja hazatértét,

mert megígérte neki, hogy a vacsoráról valami finomságot hoz neki.

Megérkezik az öreg Ekdal is, aki boldog,

hogy megint kapott másolnivalót.

Boldogan és elégedetten tér haza Halmar is,

Hedvig azonban csalódott, mert róla elfeledkezett az édesapja,

finomság helyett csak az étlapot hozta el.

Gina azon töpreng, hogy van egy felesleges szobájuk,

ha azt ki tudnák adni, kicsit könnyebben élhetnének,

nem lennének annyira kiszolgáltatva a megrendelőknek.

Nem várt látogatójuk érkezik,

Gregers, a nagykereskedő fia kereste fel régi barátját az otthonában.

Elmondja neki, hogy elhagyta a szülői házat, és most szállodában lakik.

Megtudja, hogy Hedvignek örökletes szembaja van,

és hogy az orvosi diagnózis szerint hamarosan elveszti a látását.

A család legféltettebb titkát is megmutatják neki,

a padláson egy igazi vadkacsa él.

A kacsán kívül más állatokat is rejt a padlás,

mióta máshol nincs módja, itt szokott vadászni az öreg Ekdal,

ez a hely pótolja számára a Höydal-telepet.

A vadkacsát Werlétől kapták,

aki egy vadászaton sebesítette meg az állatot.

Hedvig féltő gondoskodással veszi körül az állatot,

aki egy kosárban él, egy külön helyiségben a padláson.

Gregers úgy dönt, hogy kiköltözik a szállodából,

és kiveszi Ekdalék kiadó szobáját.

Hjalmar ezt még felesége ellenkezése ellenére is

remek ötletnek tartja, és már másnap beköltözik.

Harmadik felvonás

Gina kellemetlennek érzi Gregers jelenlétét

Az öreg Ekdalt csak a padláson tartott állatai érdeklik,

ellátásukban Hedvig és Hjalmar segít neki,

úgy érzi, a férfi csak gondot okoz a családnak.

Hjalmart egyetlen dolog érdekli, a találmánya,

amelyen sokat dolgozik, és sikerétől a család felemelkedését várja.

A padlásszobában régi könyvek hevernek szerteszét, ezeket olvassa Hedvig.

A kislány szembetegsége miatt nem járhat iskolába.

Hedvig nem vágyódik el innen, jól érzi magát itt,

boldoggá tenné, ha egész életét itt élhetné le szüleivel.

Édesanyjától ő is megtanult retusálni, szívesen végzi ezt a munkát,

bár édesapja jobban örülne, ha inkább a kosárfonást tanulná meg.

A kosárfonás szinte semmi a retusáláshoz képest,

egy jó lenne benne, hogy a vadkacsájának maga csinálhatná meg a kosarát.

És ez igazából az ő feladata lenne,

hiszen az állat az övé, csak időnként kölcsönadja

az édesapjának és a nagypapájának.

Az öreg Ekdal és a fia gyakran rendez vadászatot a padláson,

számukra ez a legremekebb szórakozás,

csak Gina nem érti, mi ebben a mulatság.

Hjalmar elmondja Gregersnek, hogy az üzlettel,

a mindennapi munkákkal Gina foglalkozik,

őt leginkább a találmánya köti le,

amelynek segítségével a fényképészetet művészi szintre fogja emelni.

Ha a találmánya sikert arat, újra lesz becsülete az Ekdal névnek,

és ő egyetlen dolgot kér találmányáért cserébe,

édesapja kapja majd vissza az egyenruha-viselési engedélyt.

Hjalmar azt is bevallja Gregersnek, hogy az a pisztoly,

amivel most nyulakra lövöldöznek a padláson,

fontos szerepet játszott a család életében.

Ő is és édesapja is gondolt az öngyilkosságra,

de egyikük sem tudta megtenni, vállalták az életet.

Hjalmarnak egyetlen célja van, hogy kihozza barátját

abból a fertőből, amelyben szerinte él, hogy felnyissa a szemét.

Gregers a vadkacsa sorsához hasonlítja a férfi helyzetét,

ő sem tud ebből a posványból szabadulni.

"Te is lebuktál a tenger fenekére,

belekapaszkodtál a hínárba, és nem engeded."

Hjalmar nem érti Gregers számára rejtelmes szavait.

Gina felszolgálja a villásreggelit,

amire megérkezik a földszinti két lakó, Relling és Molvik is.

Relling a Höydal-tanyáról ismeri az ifjabb Werlét,

tisztában van világboldogító elképzeléseivel is,

de azt tanácsolja neki, fantazmagóriáival

ne kavarja fel ennek a háznak az életét.

Werle nagykereskedő felkeresi a fiát,

hogy utoljára beszéljen vele.

Gregers apja szavára sem hallgat,

nem adja fel azt a tervét, hogy mindent elmondjon Hjalmarnak,

és végre lássa, hogy milyen hazugságban élt évekig.

A férfi lemond a vagyonról és minden egyébről,

ami még az apjához kötné.

Miután édesapja távozik a fényképész házából, sétára hívja Hjalmart.

Gina kettesben marad Rellinggel,

az orvos szerint a fiatal Werle nem bolond,

csak "heveny világboldogításban szenved.

"Ez náluk nemzeti nyavalya; de szerencsére csak szórványosan lép fel."

 

Negyedik felvonás

Hjalmar a sétáról csak nagy sokára tér vissza,

és mintha nem ugyanaz az ember lenne, aki elment.

Ezentúl mindent ő maga akar csinálni,

az üzleti ügyekkel is csak ő akar foglalkozni.

Hedvig legnagyobb kétségbeesésére l

egszívesebben végezne a vadkacsával,

és a padlásra soha többé nem akarja betenni a lábát.

"Nem volna szabad megtűrnöm a házban

senki olyan élőlényt, akit egyszer az az ember a kezébe kaparintott."

Részletesen kikérdezi a feleségét a háztartás költségeiről,

ugyanis az a szörnyű gyanúja;

hogy "az az ember" esetleg pénzt ad Ginának.

Hjalmar nyíltan megkérdezi a feleségét, igaz-e,

hogy viszonya volt az öreg Ékdallal, az asszony nem tagadja.

Hiszen ha bevallotta volna, a férfi nem vette volna feleségül.

Nem érti, hogy az asszony hogy volt képes

tizenöt éven át színlelni, érthetetlen, hogy nem kínozta a bűntudat.

Hjalmar úgy érzi, eddigi élete csalóka káprázat volt csupán,

így honnan vegye azt az erőt, hogy megvalósítsa a találmányát.

Így, hogy a szép, nyugodt otthona semmivé vált,

már az is elképzelhető, hogy találmányát magával viszi a sírba,

de annak csak Gina lesz az oka.

Gregers visszatér, kíváncsi, hogy barátja beszélt-e az asszonnyal,

és megdöbben, amikor szembesülnie kell az asszony gyűlöletével.

Ő úgy gondolta, hogy egy boldog családot talál sétájából visszatérve,

hiszen végre felszínre kerülnek a hazugságok,

és módjuk lesz közösen egy új, őszinte életet kezdeni.

A belépő Relling kuruzslónak nevezi Gregerst

és reméli, hogy a férfi minél hamarabb elmegy a családtól,

és nem teszi tönkre teljesen a házaspárt.

A családnál megjelenik Sörbyné,

aki búcsúzni akar a családtól.

Férjhez megy Werléhez, együtt költöznek a Höydal-telepre,

és ott tartják meg az esküvőt.

Sörbyné tiszta lappal megy új házasságába,

Werlével őszintén, mindent elmondtak egymásnak a múltjukról,

így nem érheti baja házasságukat.

Azt is bevallotta férjének, hogy Relling doktort is ismerte.

Miután ő is mindent tud férje múltjáról,

nyíltan nézhetnek a másik szemébe,

és őszintén tudnak bármiről beszélni.

Sörbyné szavaiból az is kiderül, hogy mit vállal házasságával,

hiszen Werle nemsokára magatehetetlen lesz,

az orvosok szerint meg fog vakulni.

Hjalmar közli az asszonnyal, hogy

hamarosan fel fogja keresni a nagykereskedő úr könyvelőjét,

és részletes számlakivonatot fog kérni azokról az összegekről,

melyekkel büszkesége szerint Werle úr adósa.

Hjalmar reméli, hogy cselekedeteivel megfelel

Gregers ideális elképzeléseinek.

Hjalmar úgy gondolja, a sors bosszúja,

hogy Werle meg fog vakulni, ez a büntetése azért,

mert elvakította egy embertársát, aki bízott benne.

Sétájából hazatér Hedvig, aki útközben Sörbynéval találkozott,

és születésnapjára ajándékot is kapott tőle, egy levelet.

Hjalmar idegesen bontja fel a levelet,

mely egy ajándékozási szerződést tartalmaz.

Az öreg Ekdal élete végéig minden hónapban száz koronát kap havonta,

és az öregről a kislányra szál ez az adomány.

Gregers figyelmezteti a férfit, hogy

vigyázzon, ne hagyja magát lefizetni.

Halmar hallgat rá és széttépi a levelet.

A fényképész egyszer és mindenkorra

véget akar vetni a képmutatásnak és a hazugságoknak,

már csak egyre kíváncsi, ő-e Hedvig papája.

Gina azonban erre nem tud válaszolni.

Hjalmar azonnal, Gregers szavai ellenére is el akarja hagyni a lakását.

"Ellenkezőleg, Hjalmar!

Együtt kell maradnotok mindhármotoknak,

másképp nem lehet részed a megbocsátás nagy szentségében."

Hjalmar úgy érzi, nincs miért maradnia,

otthona romokban hever, és gyermeke sincs többé.

Hedvig is hallotta utolsó szavait, kétségbeesetten rohan az apjához,

ő azonban látni se akarja,

mert a gyermek minden porcikája Werlére emlékezteti.

Gregers Gina bocsánatát kézi, abban reménykedik,

hogy az asszony legalább azt elhiszi, hogy ő csak jót akart.

Ekdalné asszony szerint lehet, hogy a jó szándék vezette,

de az Úristen bocsássa meg neki tettét.

Gina nem érti, miért nem szereti már őt az édesapja.

Ő mindig is sejtette, hogy őt az édesanyja csak úgy találta,

de ettől nem kéne még elfordulnia az apjának tőle.

Hiszen a vadkacsát is csak ajándékba kapták,

és ő mégis mennyire szereti.

Gregersnek ekkor az az ötlete támad, hogy

a gyermek úgy szerezheti vissza a papáját, hogy

bebizonyítja neki, mennyire szereti,

és önként feláldozza érte azt,

ami számára a legdrágább a világon, a vadkacsáját.

Hedvig megígéri, hogy másnap megkéri nagypapáját,

hogy lője le a vadkacsát.

Gregers megígéri az aggódó kislánynak,

hogy mindenképp beszél az apjával,

és akkor biztosan visszajön.

Ötödik felvonás

Az éjszakát Hjalmar nem otthon,

hanem Relling doktornál töltötte.

Relling doktor megpróbálja kijózanítani ideáiból Gregerst,

megpróbálja felnyitni a szemét, hogy

Hjalmar nem az az ember, akinek ő gondolja.

Szerinte a férfinak az a legnagyobb szerencsétlensége,

hogy környezete mindig egy tündöklő tehetségnek tartotta,

nemcsak az édesapja, de még egyetemi diáktársai is.

Pedig azon kívül, hogy megnyerő külsővel rendelkezik,

mindössze annyi van benne, hogy

mások gondolatait szépen el tudta mondani.

Gregersnek pedig azon kívül, hogy

"heveny világboldogításban szenved",

egyszerűen lételeme, hogy valakiért rajonghasson,

valakit bálványozzon.

Gregers nem érti, hogyha így vélekedik Hjalmarról,

akkor miért tölti vele az idejét.

A doktor szerint pedig egyszerű,

őneki mint orvosnak kötelessége betegeket gyógyítani.

A fényképész a szokásos Relling-féle gyógymódban részesül,

vagyis az orvos is segítségre van az önámításban.

Hiszen az embert az öncsalás élteti,

az öreg Ekdalt az, hogy a padláson felállított

négy-öt elszáradt karácsonyfa az az ő szemében a höydali erdőrengeteg,

a kisállatok pedig fenevadak.

Gregers szerint Hjalmart ki kéne menteni az orvos karmai közül,

de Relling szerint ezzel a férfinak csak rosszat tenne.

"Mert aki megfosztja az átlagembert

élete nagy hazugságától, a boldogságát veszi el tőle."

Úgy tűnik, Hedvig reggelre meggondolta magát,

reggel már nem tartotta a vadkacsa megölését mint áldozatot,

olyan szép gondolatnak, mint az este.

Gregers azonban megpróbálja meggyőzni.

Nagyapjától megkérdezi, hogy

ha valaki biztosan meg akar ölni egy vadkacsát,

akkor hova kéne lőnie, az öreg Ekdal válaszol rá: az állat mellébe.

Hjalmar hazatért, de csak azért, hogy

a találmányához elengedhetetlenül szükséges

tudományos könyveket, és folyóiratokat elvigye.

Olyan könyveket visz el, amelyeknek még a lapjai sincsenek felvágva.

Elkezdi pakolni, de kelletlenül,

csak aki tessék-lássék módra,

olyan ember benyomását kelti,

mint egyáltalán nem biztos a döntésében.

Megtalálja Werle levelét is,

és elkezdi a széttépett fecniket összeragasztani.

Gina megpróbálja meggyőzni, hogy

otthon is lakhatna, úgy, hogy senki nem zavarná,

senkivel nem kéne találkoznia.

Visszatér Gregers,

Hjalmar nyugtalanul ismeri be, hogy nem tudja, mit csináljon,

neki nem való a boldogtalanság,

ő csak nyugalomban és harmóniában tud élni.

A találmányáért sem érdemes élnie,

hiszen már szinte mindent feltaláltak előtte,

ő csak hitt Rellingnek,

amikor az orvos azt állította róla, hogy tehetséges.

És olyan felemelő érzés volt az is,

ahogy Hedvig bízott benne,

ő úgy szerette a kislányt, mint senkit a világon.

Úgy érzi, Hedvig szeretetében sem bízhat meg,

a kislány is csak áltatta.

Gregers megpróbálja megnyugtatni és meggyőzni, hogy

Hedvig szeretetéről nemsokára meggyőződhet, és bizonyítékot kaphat.

A padlásról lövést hallanak,

Gregers boldogan mondja, hogy megvan a bizonyíték.

Gregersen kívül mindenki azt hiszi, hogy

megint az öreg Ekdal vadászott a padláson,

közben elkezdik keresni Ginát.

A lányt nem találják, azt hiszik, elment sétálni,

most már Hjalmar is úgy gondolja, hogy

mindent helyre lehet hozni, és reméli, hogy

mihamarabb hazajön, hogy ezt neki is megmondhassa.

Közben belép az öreg Ékdal,

aki azt hiszi, hogy a fia lőtt.

Rémülten rohannak fel a padlásra,

és ott találják a kislányt a földön fekve, pisztollyal a kezében.

Relling megállapítja, hogy a gyermek meghalt,

azt hiszik, baleset volt, ahogy a vadkacsára célzott,

véletlenül elsült a fegyver.

Relling azonban megmondja Gregersnek, h

ogy nem baleset volt, a kislány a mellkasának szegezte a pisztolyt.

Gregers szerint a kislány halála nem volt hiábavaló,

hiszen ez majd összehozza a szülőket.

Relling azonban ebbel az ideában egyáltalán nem hisz,

szerinte egy kis idő múlva Hjalmar

már csak a "gyászoló apa" képében fog tetszelegni az emberek előtt.

Relling doktor szerint az élet nem is volna rossz,

"...csak a sok féleszű világboldogító

hagyná békén a szegény embert,

és ne folyton rajtunk akarnák behajtani az eszményeiket."

Gregers rájön, mi az ő végzete:

"Tizenharmadiknak lenni az asztalnál."

 

A vadkacsa
Dani Tivadar
In: 77 híres dráma

A VADKACSA

Szereplők: WERLE, nagykereskedő, gyáros; GREGERS WERLE, a fia; Az ÖREG EKDAL; HJALMAR EKDAL fényképész, az öreg fia; GINA EKDAL, Hjalmar felesége; HEDVIG, tizennégy éves lányuk; SÖRBYNÉ, a nagykereskedő házvezetőnője; RELLING, orvos; MOLVIK, volt teológus

I. FELVONÁS. 
Werle nagykereskedő házában

Gregers Werle ha- zatérését ünneplik, aki eddig északon élt, a Höydal-telepen.

Közben megjelenik az öreg Ekdal, aki Gráberg könyyelővel akar beszélni.

Valamikor Werle és Ekdal tulajdona volt' a Höydal-telep,

aztán valami történt, s az öreg Ekdal börtönbe került.

Az ünnepi asztalnál tizenhárman ülnek, amit Werle szóvá is tesz.

A megérkezett fiú, Gregers a tizenharmadik.

Sok év után itt találkozik Gregers és Hjalmar.

Beszélgetésükből kiderül, hogy Hjalmar Werle anyagi támogatásával lett fényképész,

s így tudta berendezni a műtermét is.

Sőt Hjalmar házasságát is Werle tette lehetővé.

Hjalmar Gina Hansent vette feleségül,

aki lánykorábban Werle házvezetőnője volt.

Miután Ekdal és fia távozik, Gregers szemére hányja apjának,

amiért engedte, hogy az Ekdal család anyagilag tönkremenjen.

Kiderül, hogy egy szabálytalan erdővásárlási ügyben Ekdalt elítélték,

Werlét pedig felmentette a bíróság.

Az egykori Ekdal hadnagy így ment teljesen tönkre,

s mivel Werle is érezte bűnösségét, ezért támogatja az Ekdal családot.

Gregers tudja, hogy apjának valamikor viszonya volt Ginával.

Werle azért hívta haza a fiát, hogy társként lépjen be a cégbe,

mert már nehezére esik a munka, és a látása is gyengül.

Érezhető, hogy a régen történt dolgok miatt feszültség van apa és fia között.

Gregers azt is. tudja, hogy Hjalmar gyermekének Werle az apja,

s hogy Sörbyné apja szeretője. Gregers ezért úgy dönt, hogy elhagyja apja házát.

 

II FELVONÁS.

Hjalmar családja szegényes körülmények között él.

Gina anyagi gondokkal küszködik, de mindent megtesz a férje kedvéért,

még a retusálást is megtanulta, hogy segíthessen neki.

Félti a lányát, Hedviget, akinek nagyon gyenge a szeme.

Megérkezik az öreg Ekdal, aki másolnivalót kapott Werlétől,

és egy üveg konyakot, amit természetesen nem mutat meg a családnak.

Gina izgatottan várja vissza férjét a vacsoráról, hogy közölhesse vele :

kiadhatnák az egyik szobát, hogy anyagi helyzetükön javíthassanak.

Miután Hjalmar megérkezik, hamarosan Gregers kopogtat be hozzájuk.

Ekdal gyanakodva fogadja,

de aztán kedélyesen beszélgetni kezdenek a Höydal-telepi emlékekről.

Ekdal valamikor nagyon szeretett ott fenn vadászni.

Elmondja Gregersnek, hogy a vadászatot

itt a városi falak között sem hagyta abba.

S megmutatja a másik szobában tanyázó állatait -

a tyúkokat, galambokat, nyulakat s főleg Hedvig vadkacsáját.

Ekdal számára ez a szoba jelenti a Höydal-telepet.

Werle egyszer vadászat közben megsebesített egy vadkacsát,

s ezt adta oda Hedvignek.

Azóta ott van a padláson, egy kosárban,

s már régóta elfeledte a hajdani szabad életet.

"Csak vigyázz, hogy sose lásson eget és tengert" - mondja Gregers Hjalmarnak.

Miután kiderül, hogy Hjalmaréknak ki- adó szobájuk van,

Gregers máris bérlőnek ajánlkozik, s másnap, oda is költözik.

 

III. FELVONÁS.

Hjalmar tulajdonképpen

nem szeret dolgozni, annál inkább imádja a hasát,

s Gina mindent elkövet, hogy férje-kedvébe járjon.

Lakásukban mindent a vadkacsa "irányít".

Ekdal örökké állatai körül szorgoskodik, amihez Hjalmar kelletlenül statisztál.

Tanítania kellene Hedviget, aki a szeme miatt nem járhat. iskolába.

De minden elmarad - a vadkacsa miatt, mert körülötte "megállt az idő".

A padlásszobában régi könyvek hevernek szerteszét,

Hedvig ezeket szokta olvasni.

A lány elmondja Gregersnek:

már ő sem akar innen kiszabadulni, hogy megláthassa az igazi világot.

Apja javaslatára inkább megtanulná a kosárfonást,

hogy elkészíthesse a vadkacsa új kosarát.

Mert a vadkacsa az övé, csak mindig kölcsönadja apjának és nagyapjának.

Pedig ő is úgy érzi, mintha az egész lakás a "tenger mélysége" lenne.

Ekdal és fia a padláson szokott vadászni, igazi pisztollyal,

de a vadkacsa mindig életben marad.

Csak a műveletlen Gina nem érti, hogy miért oly fontos az a vadkacsa.

Hjalmar elmondja Gregersnek, hogy

egy nagyon jelentős találmányon dolgozik,

amelynek segítségével a fényképészet művészetté és tudománnyá válhat:

Úgy gondolja, hogy találmánya segítségével

visszaszerezheti apja egyenruhaviselési engedélyét.

Gregers szerint Hjalmarban is van valami a vadkacsából:

lemerült, és megragadt a hínárban.

Gregers feladatának tekinti, hogy Hjalmart kiemelje a mocsárból.

Gina reggelihez terít, amelyre Relling doktor és Molvik teológus is hivatalos,

akik a Hjalmarék alatti lakásban élnek.

Relling szerint a részeges Molvik "démonikus", aki néha félrelép.

Valamikor Relling is fönt volt . a Höydal-telepen,

ahol Gregers minden zsellérkunyhóban előállt a maga "ideális követelésével",

de ott ezt senki nem ismerte el.

Most Hjalmaréknál próbálkozik, hogy kiűzze lakásukból a "bűzt".

A reggeli közben megjelenik Werle; aki fiával kíván négy- szemközt beszélni.

Gregers már semmiféle közösséget nem akar vállalni apjával,

egyetlen feladatának tekinti, hogy Hjalmart kimentse a hazugságokból.

Miután Gregers és Hjalmar sétára indulnak,

Relling elmondja véleményét Gregersről :

"...csöppet, sem bolondabb a nagy többségnél.

De betegnek - bizonyosan beteg:"

Csupán Hedvig nem érti, hogy miről beszélnek a felnőttek.

 

IV. FELVONÁS.

Hjalmar nagy sokára tér vissza,

Gina és Hedvig már türelmetlenül várják.

Hjalmart mintha kicserélték volna:

legszívesebben elpusztítaná a vadkacsát, amelyhez "az a kéz hozzáért".

Gregers ideális ívánságai célba találtak.

Már Hjalmar is úgy érzi, hogy lakásukban mindig dohos a levegő.

Ő akarja vezetni a háztartási könyvet.

Hjalmar már tudja, amit Gina el kell, hogy mondjon neki:

lefeküdt Werlével, és Hedvig nem Hjalmar gyermeke.

Gina támadni kényszerül:

mi lett volná Hjalmarral, ha nem ilyen feleséget kapott volna.

Ekkor megjelenik Gregers, és megtudja, hogy

Hjalmar mindent el- mondott feleségének.

Gregers azt hiszi, hogy boldogságot talál Hjalmar családjában,

ehelyett döbbenet fogadja.

Hjalmar nem közönséges ember,

de rá kell döbbennie, hogy Hjalmarban sok van a vadkacsából.

A megjelenő Relling utálkozva pillantja meg Gregerst, akit kuruzslónak tart.

Egyetlen kérése, hogy Hedviget ne bántsák,

mert a Gregers-féle ideális kívánságok szerencsétlenségbe dönthetik.

Hjalmaréknál megjelenik Sörbyné, aki közli velük, hogy

Werlével összeházasodnak, és felköltöznek a Höydal-telepre.

Mindent elmondtak egymásnak, így nem érheti baj a házasságukat.

Hjalmar közli vele, hogy hamarosan meglátogatja Gráberg könyvelőt:

tudni szeretné, hogy apja mennyi pénzt vett fel Werlétől,

mert Hjalmar vissza akarja fizetni abból a pénzből, amit találmányáért kapni fog.

Hjalmar így igyekszik eleget tenni Gregers "ideális követeléseinek".

Hjalmart esupán egy dolog bántja:

hogy ő nem valósíthatja meg az igazi házasságot.

Werle és Sörbyné "meghirdették egymás előtt a kölcsönös bűnbocsánatot".

A sétájáról visszatérő Hedvig a kapuban találkozik Sörbynével,

aki egy levelet ad át neki.

Ebben Werle közli Hedviggel, hogy

nagyapjának nem kell többet másolnia,

és havonta száz koronát vehet fel az irodában,

s ha meghal, élete végéig Hedvig fogja megkapni ezt az összeget.

Hjalmar széttépi a levelet; amit Gregers helyesel.

Hjalmar menekülni akar a lakásból, de Gregers megállítja:

"Mindhármatokna együtt kell maradnotok,

ha ki akarod küzdeni a nagy megbocsátás áldozati hangulatát."

Hjalmar már Hedvigtől is menekülni akar, aki nem az ő gyermeke.

Gregers jó szándéka tragédiát eredményez.

Hedvig is rádöbben: lehet, hogy Hjalmar nem is az apja.

Pedig szereti Hjalmart és a vadkacsát,

amelyért este imádkozni szokott, de reggel nem,

mert akkor süt a nap, és semmitől sem kell félni.

Gregers ekkor Hedviget próbálja rávenni, hogy

pusztítsa el a vadkacsát, mert akkor minden jóra fordul.

Hedvig megígéri, hogy meg fogja tenni.

 

V. FELVONÁS.

Gina és Hedvig szorongva várják vissza Hjalmart.

A megjelenő Relling közli, hogy Hjalmar ott alszik nála.

Gregersnek elmagyarázza, hogy milyen ember Hjalmar. Szerinte beteg,

és Gregers rossz helyen nyújtotta be ideális követeléseit.

Relling semmit nem követel Hjalmartól,

az ő gyógymódja egyszerű:

azt igyekszik elérni, hogy Hjalmar "öncsalása viruljon".

Mert az öreg Ekdalt is az öncsalás élteti a padláson,

amikor nyulakra vadászik.

Werle ideáljait Relling hazugságnak tartja,

és az a véleménye, hogy "az átlagember boldogtalanná válik,

ha öncsalásából kizökkentjük".

Hedvig megpróbálja rávenni az öreg Ekdalt, hogy

ő lője le a vadkacsát, hiszen szeret vadászni:

De az nem vállalkozik rá.

Közben megjelenik Hjalmar, és eltolja magától a hozzá futó Hedviget.

Csupán a találmányához szükséges folyóiratokért jött vissza;

amelyek föl sincsenek vágva.

Amikor Hedvig észreveszi, hogy

Hjalmar tényleg el akarja hagyni őket, a könyvespolcról leveszi a pisztolyt,

és maga mögött bezárja a padlás ajtaját.

Hjalmar kelletlenül pakolássza holmijait,

mintha nem lenne végleges a döntése.

Közben megtalálja Werle kettétépett levelét, és csirizzel összeragasztja.

A teljesen bizonytalan Hjalmart Gregers próbálja végleges döntésre kényszeríteni.

Fentről mintha a vadkacsa hápogását hallanák.

Azt hiszik, hogy Ekdal járkál a padláson.

S ekkor lövés hallatszik a padlásról.

Végül kiderül, hogy nem Ekdal lőtt, hanem Hedvig, s a golyó a mellébe fúródott.

A megjelenő Relling megállapítja, hogy nem baleset történt,

Hedvig a mellének szegezte a pisztolyt.

Relling keserűen mondja ki a Gregers- féle törekvésekkel kapcsolatos véleményét:

"Ó, az élet egészen jó volna,

ha azok a drágalátos hitelezők

nem zaklatnának bennünket, szegény ördögöket,

az ideális követeléssel."

S ekkor Gregers is rádöbben hivatására : az asztalnál mindig ő a tizenharmadik.

 

A vadkacsa
A Kamara Színház előadása, 1928 
Kárpáti Aurél In: Főpróba után

A VADKACSA

Ibsen, az eszmei ideál keresője,

a Peer Gyntben jutott el az ironikus szemléletig.

Brand, a diadalmas, még csak a kételkedő kérdést vetette fel :

mire való mindez?

Peer Gynt karikatúráján azonban már átüt

a kiábrándulás gonosz, csúfolódó kedve,

amelyre rá- dupláz Julianus (Császár és Galilei) meddő, tehetetlen szkepticizmusa.

Az ideálok romjaiból nem lehet új világot építeni -

ismeri be tragikus keserűséggel a költő

és az eszmék hőseitől elfordulva,

ezentúl a valóságban keresi az ideált.

Az élet, vagy mondjuk a társadalom ideálját : az igazságot.

 

Ibsen második,

úgynevezett »Nóra-korszakának centrumában ez az eszmény áll.

Először a Társadalom támaszaiban (1877) emeli piedesztálra,

még kissé negatív módon s didaktikus formában,

előbb leleplezve a hazugság szövevényét,

azután bemutatva a megismert igazság javító, nemesítő hatását.

A Babaotthon (1879) már kegyetlenebbül ismétli meg a hazug álarcok letépését

és szinte tézisszerűen hirdeti az igazság szükségességét, megváltó erejét.

A Kísértetek (1881) e tekintetben megint inkább negatív példázat,

amely azt bizonyítja, hogy

az igazság megtagadása s a hazugság elfogadása

szörnyű bosszút áll, elrontott és halálra mérgezett életsorsokban.

A Népgyűlölőben (1882)

a költő szubjektív nyíltsággal lép elénk,

azonosítva magát hősével, az igazság rendíthetetlen bajnokával,

aki dacosan vallja : az egyedül álló ember a legerősebb !

De mintha e nietzscheien gőgös kijelentés mélyén

már megrendült volna a fanatikus hit

s ott lappangana a fenyegető meghasonlás tragikumának repedése.

Ne feledjük :

a négy darab a kíméletlen »leleplezéseknek« ez a merész tetralógiája,

Norvégiában fokozódó idegenkedést, ellen- szenvet, felháborodást,

sőt támadó gyűlölséget keltett Ibsennel szemben.

Ő pedig minden harcos és reformátor kedve mellett is, örök kételkedő volt.

Nem vak bálványozója, de nagyon is nyitott szemű keresője az ideáloknak.

(Ezért van ott majd minden darabja végén legőszintébb írásjele :

a nála szimbolum számba menő kérdőjel.)

Érzékeny - s nem »robusztus« - lelkiismeret,

amely sohase tér ki a felelősség nagy kérdésének fel- vetése elől.

Még ha a kérdés éle önmaga ellen fordult, akkor se.

S ahogy a Brandban, majd a Peer Gyntben

»elfogulatlan ítélőszéket tartott önmaga felett«,

úgy most is megejtette a leszámolást - a Vadkacsában.

Az igazság tragédiái után megírta az igazság tragikomédiáját,

az igazság Roland lovagjai után

a modern Don Quijote - igazságért verekedő önmaga - fanyar karikatúráját.

A vagdalkozó hős tükörbe nézett s meglátta, hogy harca : szélmalomharc.

Meddő, tehát komikus.

Így ebből az ironikus önszemléletből született a Vadkacsa,

amelynek gúnyos-kesernyés tanulságát

Relling doktor akképp formulázza meg, hogy

az igazság »ideális követelménye«

csupán a »magányos erősek« számára való,

a tömeg-ember »gyenge« s nem tud meg- lenni »éltető hazugságok« nélkül.

Ez a vallomás a költőé is, aki rájött arra, hogy

a gyógyszer mérge ölő méreg többet árt, mint amennyit használ.

(Hogy is felejthette ezt el - a hajdani patikus?!)

Alvingné és fia élete rá- ment egy hazugságra -

a fiatal Werle igazsága elpusztít egy egész családot.

Mire való hát mindez

Az embereket nem lehet kívülről megváltoztatni.

Legkevésbé az igazsággal.

Nemcsak azért, mert »gyengék«,

hanem mert jelen életük a hazugságokkal fertőzött múltban gyökerezik.

S ha a gyökérszálakat elszakítjuk, nincs honnan táplál- kozzanak.

Halottak és kísértetek irányítják az élők sorsát.

Hazajáró lelkek, akik halhatatlanok.

Ugyanaz a lesújtó megismerés csendül ki ebből a komor motívum- ból,

mint Meyer Conrad Ferdinand halottainak kórusából:

Mi szántjuk a földet és ti arattok . . .

Szívünk gyűlöltje, szerelme szünetlen Itt lüktet a földön a lázas erekben . . .

S hódít a zenénk, a dalunk, meg a képünk,

Babérkoszorúzva halottan is élünk

Mi, sír miriárdjai. . . Térdre előttünk! . . .

A Vadkacsával zárul

Ibsen társadalmi drámáinak, realizmusának,

igazságkutató vágyának korszaka.

Az utána következő Rosmersholm

már az erkölcsi ideál, az új-romantika jegyében fogant és belső élet- sorsokat ábrázol.

Az élet tragikus konfliktusából,

a széthasadt lélek önmagát marcangoló viaskodásából,

s ettől kezdve mind határozottabban találja meg a költő a kivezető utat,

amely a halálba torkollik.

Rosmer és Rebeka, Hedda és Lövberg,

Borkmann és Ella, Rubek és Irene már fizikailag is meghal.

A halottak egyre hatalmasabban parancsolnak.

Ibsen »harmadik korszaka« elé nyugodtan oda lehet írni mottóul Rabelais szavait

Je m'en vais chercher un grand peutëtre.

Hősei beteljesítik ezt a mottót.

Az Epilógus után pedig nemsokára maga is elment megkeresni a »nagy talánt« . . .

 

Mindezt csupán azért vázoltuk most, hogy rámutassunk :

mennyire fontos a kapcsolat Ibsen darabjai között kronologikus sorrendben.

Az ő oeuvre-je igazán oeuvre.

Egyetlen, zárt egész,

amelynek három, egymásra következő szakasza szervesen egymásból nőtt ki.

Az idő- rend felbolygatása itt tehát nemcsak összefüggéseket szakít meg,

hanem valósággal konstrukciót bont,

s a közönség kevésbé tájékozott részét

az ellentmondások, tévedések és érthetetlenségek útvesztőibe zavarja.

A Rosmersholm, Hedda Gabler, Solness és Borkman után

semmiesetre sem következhetik a Vadkacsa -

ahogy azt a ciklus során láttuk.

Helye ott lett volna a Kísértetek és a Rosmersholm között.

A ciklus megismét- lésénél remélhetőleg erre gondja lesz Hevesi Sándornak,

aki - bár a Brand vagy az Epilogus bemutatásával adósa maradt a centenáriumnak -

a reprizek fel- sorakoztatásával is komoly,

a költő emlékéhez méltó munkát végzett.

Mindenesetre közelebb hozta Ibsent a magyar közönséghez

éppúgy, mint tavaly Moliére-t.

Hogy azonban ez a kapcsolat mélyebbé és állandóbbá váljék,

ahhoz föltétlenül szükséges a stilizált,

kifejezetten szimbolikus színpadra való áttérés.

Realisztikus miliőben Ibsen szimbolumai papirossá sápadnak és laposodnak.

Csak stilizált színpad és játék keltheti életre őket.

Utóbbira a ciklus folyamán

Ódry művészi alakítása (Solness, Rosmer, Borkman) adott követendő példát.

A Kamara Színház hét estét betöltő Ibsen- ciklusa

szerdán a Vadkacsa előadásával ért véget.

A repriz új szereposztást hozott,

amely azonban csak mérsékelten váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Csortos fakó, monoton s főképp elviselhetetlenül tempótlan volt.

Az ő mocsárba sűllyedt, tunya Hjalmárjából

hiányzott a fantaszta érdekes lidércláng-lobogása.

Palágyi Gregers Werléjén is némi modorosság érzett.

Különben a figura profilját elég pontosan megrajzolta,

amit viszont Nagy Adorján vaskos Rellingjéről

a leg- jobb akarattal sem mondhatunk.

Igaz és meggyőző művészettel keltette életre

D. Ligeti Juliska Gina alakját

s ugyancsak sok finom kifejező hangot ütött meg

Radó Mária Hedvig szerepében.

Bartos pompásan kidol- gozott, bensőséges öreg Ekdálja

minden dicséretre rászolgált.

Az előadások legfőbb hibája bizonyos nehéz- kesség és vontatottság volt,

amely meglehetősen unal- massá nyújtotta az egész darabot.

(1928. április 12.)

 

 

 

Vissza