Gérecz Attila lírai kordokumentumai

Hatvan évvel ezelőtt a váci börtönből rabtársaival együtt kitörő nagybátyámtól hallottam először Gérecz Attiláról. Meg a füveskertiekről; azokról a koholt vádak alapján szabadságuktól megfosztott ifjakról, akik a börtönudvar satnya zöldjére telepedve műfordítói s költői gyakorlatokkal múlatták fogságuk keserves óráit. Mi tagadás, a rabköltők lírájánál ezerszer inkább foglalkoztatott Gérecz Attilának az áradó Duna oltalmában véghezvitt szökése, ehhez hasonló merész tettről akkor még nem is olvastam. Szerettem volna a hőst azon nyomban megismerni.

Harmincöt évet kellett várnom az elragadtatott gyermekként elképzelt találkozásra. 1991-ben Kárpáti Kamil, Gérecz Attila kor- és cellatársa hozta el a Magyar Nemzet szerkesztőségébe az általa szerkesztett Gérecz Attila, a költő 1956 mártírja című kötetet.

Az ismerkedést ezzel a szép kiállítású könyvvel is el lehetett kezdeni. Ahhoz azonban, hogy azt a Jelenséget a maga teljes valóságában megismerhessem, aki élete negyedét rabként gyűrte le, aki a költészettel mindössze két esztendőn keresztül foglalatoskodhatott, vigasztalódhatott, és, aki nem sokkal a huszonhetedik születésnapja előtt a pesti utcán hősi halált halt, a lírai és prózai visszaemlékezésekkel megtoldott kiadvány kevésnek bizonyult.

Felkerestem hát a „Kedvest”, H. Drechsel Máriát, aki Gérecz Attila közvetlen közelében élt, aki szeplőtelen rajongással követte lépteit. Aki a verseit megmentette, aki a Klauzál téren eltemette, aki az emlékét akkor is őrizte, amikor ötvenhatosokra emlékezni főbenjáró bűnnek számított.

Alkalmatlan pillanatban érkeztem hozzá, amikor a nemes lelkű asszony a Gérecz Attila költészetét átigazítani igyekvőkkel (igyekvővel?) bajlódott. Olyan civódásnak lettem szomorú tanúja – hírlapíróként is H. Drechsel Mária mellé állva – mely a forradalom emlékének is, a rabköltő általános elismertetésének és elfogadtatásának is ártott.

Az ötvenhatos forradalom hatvanadik évfordulóján azonban Hajnal Géza hidrogeológus, a Budapesti Műszaki Egyetem docense, a Dunának is, Gérecz Attila költői hagyatékának is nagy tisztelője – a Kortárs Alapítvány közreműködésével – megszervezte végre a rég várt találkozást az „énköltészet” azon képviselőjével, aki rabságban megélt élményeiről, érzelmeiről olyan verseket írt, amelyekkel annak a kornak a lelkületét dokumentálta, amelyben élnie megadatott.

Az elbeszéléseivel a modern magyar próza kapuján is kopogtató Hajnal Géza – mondhatni, az utolsó huszonnégy órában – azt vállalta, mit előtte senki sem: a (mikro)filológia alapszabályai szerint tanulmányozta, s kutatta Gérecz Attila hagyatékát.

Hol mindenütt, édes Istenem!

Titkosrendőrségi adatnyilvántartásban, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, járásbírósági iratanyagok közt, régi svájci lerakatokban…

A rendíthetetlen kutatónak a szerencse is a segítségére sietett, Gérecz Attila Svájcban élő bátyjának, a karmester Gérecz Árpádnak az özvegye, Christine Gerecz megtalálta s Hajnal Géza rendelkezésére bocsátotta azokat a Magyarországról küldött családi iratokat, amelyek a legkisebbik fiú életrajzát pontosítják, hitelesítik.

Az emléke köré állított mítoszokkal együtt… A – tán – legfontosabbat, amely szerint Gérecz Attila Tamási Áronnal közösen fogalmazta meg azt a magyar ifjaknak szánt kiáltványt, amelyet november 3-án a Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége előtt felolvasott, el is oszlatja. Helyébe pedig olyan bizonyosságot emel, amilyenről mindezidáig senki nem beszélt: a politikai gondolkodó, a közszereplésre hivatott ember, az ország-mentő nagy tettekre predesztinált államférfi „tanúsítványát”. A Svájcban előkerült kiáltvány ma is időszerű szövege kommentárok nélkül is érthető. Szívbe markolóan értelmezhető is:

„Nem vagyunk… megtalált gyermeke senkinek és semminek. Vagyunk ugyanaz az erő, amely ezer éve fenntartotta és ma újra felemelte ezt az országot…

Aki játszik a nép szabadságával, el is ejtheti azt. Akinek az ország legválságosabb pillanataiban fontosabbnak tűnik megalakítani az ezeregyedik érdekszervezetecskét…, mint fogcsikorgatva megvédeni megszerzett jogait és függetlenségét, … túl éretlen ahhoz, hogy teljesen magára hagyjuk. A mi harcunk tehát nem ért és nem érhet még véget. Ha eddig fegyverrel, most majd gondolattal kell rá vigyáznunk”.

Hajnal Géza könyve, melynek alcíme – Előmunkálatok a nagymonográfiához –, szép reményekre jogosítja fel Gérecz Attila tisztelőit, sebtében állhatott össze. Az ötvenhatos forradalom hatvanadik évfordulójára időzítve, a menet közben napvilágra kerülő, fontos dokumentumok parancsszavára újabb és újabb tartalmi s szerkezeti módosításokat követelő kényszerhelyzetekben. 270 oldalas, kis könyvének végén, miután Gérecz Attila őrizetbe vételének, kihallgatásának, vallomásának, ítéletének a jegyzőkönyvét is közreadja, a szerző azt is felsorolja, ki mindenkinek az aktáit, adatait kell eztán feldolgoznia.

Nagybátyámat, kitől Gérecz Attiláról hatvan évvel ezelőtt először hallottam, Csizmadia Zoltánt név szerint említi.

Hajnal Géza: A Gérecz-hagyaték – Előmunkálatok a nagymonográfiához Kortárs Alapítvány, 2016. Ára: 3000 Ft.