EÖTVÖS JÓZSEF
VALLOMÁSOK ÉS GONDOLATOK
ÖSSZEGYŰJTÖTTE
ÉS SZERKESZTETTE BÉNYEI MIKLÓS
ÉVEK
1831-1871
1834
266
Boldogság
E földön nincs nagyobb szerencse, mint Oly nő, kitől szerettetünk; egyéb Bármíly örömmel töltse is szivünket, Egy perc, s elmúlt a nagy gyönyör; de ez Idővel még nagyobb leszen, ha majd Karjai közé szorít, s azt mondja néked, Hogy semmit nálad inkább nem szeret, Ha sír keserveidnek, és örül, Ha téged lát örülni.
Ó, barátom! Minden keservről elfelejtkezel, Mert minden nap csak új gyönyört hozand. Ó, boldog az, aki szerettetik.
267
Barátság és szerelem
Szép a barátság, szebb a szerelem. E földön nincs nemesebb, mint amaz, De ez az égbe felemelve minket, Mindent, mi földi, szétszakít.
268
Boldog
Kit édes álmok lengenek körül, Kinek a múlt örömnek képei Újult szinekben megjelennek, és Kit álmai szebb honba visznek át.
269
Idő. Távolság
Ez éppen átka emberi nemünknek, Hogy minden érzeményeink időtől És távolságtól függenek; tegyünk Bármit, e földnek rabjai vagyunk, S mi bennünk isteni, azért adódott, Hogy érezhessük csúfos láncainkat.
1835
270
1835. június 23.
A gyermekek szüléikben a múltat,
ezek gyermekeikben a jövőt látják,
s ha a szülékben
több szeretetet találunk gyermekeik,
mint ezekben szüléik iránt,
ez szomorú, de természetes.
Hisz ki nem ragaszkodik
inkább reményei-,
mint emlékeihez?
271
Nincs
talán a természetben
két különböző tárgy között
nagyobb hasonlóság,
mint az idő és
az emberi karakterek között;
nagy érdekű mindkettő,
mert tőlök függ sikere minden egyébnek,
mégis mindkettő örökre megfejthetetlen,
mert felette változó,
és meteorológia és pszichológia,
bár mindég buzgalommal gyakorolva,
soha nagy rezultátokhoz nem vezetend. –
Minden évben
különbözik az idő,
minden időszakban
különbözik az emberi karakter;
nedves év után száraz jön,
s a siralmas időszakot,
melyben Werther bámulókat talált,
száraz filozófikus időnk követte.
S így változand ez szünetlenül,
s innen következik, hogy
a vetés,
mely tavaly bő áldást hozott,
idén talán elszárad,
s hogy mi az embert egykor boldogítá,
most gyötörheti;
mert míg a természet haladni fog,
haladni kell nekünk is,
s csak mi már holt,
mi már elrohadt,
állandó. –
Egy nap
nem független a többiektől;
nem ő,
hanem azok, melyek előtte valának,
határozza el, szép vagy rút lesz-e ideje;
a mainak a tegnapi adja át gőzeit és fellegeit,
a mai a holnapinak,
s így mindég tovább,
úgyhogy a természet végnapja
a teremtésnapnak produktuma.
Így van
a karakterrel is,
nincs független,
s habár minden egyéb befolyástól ment,
rabja marad mindenki elmúlt életének.
1836
272
Könnyű fellegekkel játszik a szellő,
ezek szüntelen változó testekké gombolyodnak;
nyugodtan áll az ember,
felnéz,
s a szállongókban
rég ösmert képeket találva,
örül. –
Bő áldást nyert vetésénél
áll az arató,
s keserv tölti szívét,
mert szomszédja kalászai nagyobbak.
Ennyire igaz, hogy
az öröm csak önmagunkban fekszik,
s a külvilág boldogságunkra csekély befolyású.
273
Barátság
a szerelem prózája;
mint minden nemzetnél a poézis megelőzte a prózát,
így a szerelem minden embernél a barátságot.
274
Barátság
csak hasonló,
szerelem csak különböző
személyek közt létezhet;
asszony s férfi között
csak akkor találtatik,
ha a házasság súlyos betegágyában
a szerelem meghalt,
s mint barátság feltámad ismét.
Kár, hogy
ily feltámadást
némely illuminát nem hiheti.
275
Hányszor
hallottam ifjú költőket
vagy olyanokat,
kik mindég ifjúk maradtanak,
szubjektivitásról[!] vádoltatni.
Hagyjatok
békét, jó férfiak,
kiknek lelki tüköre
azért mutatja oly tisztán a külvilágot,
mert mélyiben nincs rejtve semmi,
mi színt adna neki.
Lám,
nem ily
tiszta a költő-szív;
mint a tenger mélyiben,
zöld plánták nyúlnak ki a fölszínre,
s rajt' szirteket látni át és sziklákat,
felette szélvész üvölt,
s hullámzani kényszeríti,
mi csoda,
ha az ingó
a csillagokat
csak rezegve mutatja,
ha minden külső kép
belső ingásit követni kénytelen.
Hadd
örüljön
egy kevéskét,
ha belsejének bányájában
elfogy az arany,
ősapák módjára majd ő is
izzadva szántja a telkeket;
objektívus lesz ő is,
s talán elvégre recenzens.
276
Előítéletnek nevezi
Helvetius a hazaszeretetet,
s ki a természet törvényét valóul ösmeri,
ki mindent
hideg filozófiai rendszabályok szerént ítél,
véle e részben talán egyetért.
De legyen bár úgy,
előítéletek
nem kevésbé szükségesek az embernek,
mint a hit;
ez boldogítja,
amazok szerencsésítik.
277
Ha
egy ifjú
önmagát
mint férfit,
mint aggot látná,
gyűlölné önmagát,
olyannyira változik minden ember,
olyannyira romlik idővel.
278
Ha
mint gyermek,
fájdalom szorongatá szívemet,
a jövőben találék vigasztalást;
nagy leszek majd én is, mint ők,
s szabad és boldog –
így gondolék,
ezer örömtervet
koholva magamnak. –
A várt idő eljött,
csak kincseit nem hozta magával,
és ismét vigasztalást keresve,
a halálhoz utasíta szívem. –
Hátha e remény is
olyan volna, mint az előbbi?
ha éltünk nem volna más,
mint hosszú vigasztalás,
s fájdalmainkért csak
a pár enyhítő könny a jutalom?
Ó, annyi sírt
találunk e földön,
s csak egy feltámadásról
beszél a történetek könyve.
279
Szegény költő,
mi szánandó sorsod,
s mi irigylett mégis.
Gyönyör helyett
vágyakat ada a természet,
s dalt, hogy
keservről énekeljél.
Önalkotott világod
védfalként áll közötted
s kedveseid között,
s idegen vagy őseid lakában.
Éneked
múlt gyönyörről szól,
s jelen keserved követi hangjait.
S
ha
végre
babér fűzi
körül homlokodat,
csak azért adódott, hogy
hervadni lásd ezt is,
csak azért nyújtja
gyönyörjeit a szerelem,
hogy legszebb álmodat rontsa el.
280
Mi nyugodtan fekszik e temető!
A tavasz boldog álomként lebeg felette,
s a könnyáztatott földből virágok teremnek;
mennyi gyönyör s fájdalom,
mennyi szerelem s gyűlölség
fekszik mélyen elrejtve itt,
s nem háborítja a csendet.
Ó,
mi kedves körüljárni e virágos hantok között,
s gondolni, hogy
ők is szenvedtek egykoron, mint én,
hogy végre én is nyugodhatok, mint ők.
281
A két legnagyobb pillanat életünkben
az első és a második szerelem;
vagy hogy érthetőbben mondjam:
azon időszak,
melyben szeretni kezdünk, s szeretni megszűnünk.
Ti,
kik már annyiszor szerettetek,
nagy férfiak –
kiknek minden nap
új érzeményeket szül és eltemet,
kik lepkeként szálltok körül az élet terein;
irigylendők,
ha színes szárnyaitok nem intenének arra, hogy
hernyó-lét jövendőtök –
mosolyogtok tán e mondáson;
de ki elragadva a szenvedelem árjaitól,
szívéhez szorítá kedvesét,
ki könnytelt szemekkel egy piruló lányra nézve
elfelejté önmagát,
kinek egy gyengén susogott szó
az egész emberi nem zajgó tapsánál kedvesebb vala,
az sóhajtva megvallja, hogy
csak egyszer szerethet az ember. –
Önmagába vezeti vissza az ifjút első szerelme;
az ismételt érzemény önmagából kiragadja,
s minden külső behatásnak rabjává teszi.
Az első boldogító hit,
a második kételkedés;
s míg amaz önmagát elfelejti,
ez nagyrészint csak magával foglalatoskodik,
s sokszor nem más a legalávalóbb hiúságnál.
282
Tovább tart az elvirágzás,
mint maga a virág.
Így van minden örömmel e világon.
1840-1841
283
Nincs szomorúabb dolog a világon,
mint azon szerencsétlen pártoskodás,
mely minden képviselő kormányban,
mindég
a nemzet javának felét
nemcsak a közdolgokból kizárja,
hanem erejeket csak arra használhatja, hogy
a jó is, mit az ellenkező párt tenne, elrontassék. –
Minden politikus felekezet,
mely egy nagy ellenpárttal küszködik,
koncessziókra kényteleníttetik;
s ennek következése az, hogy
az ország,
mely egy tory kormány alatt
talán éppen úgy gyarapodhatnék,
mintha whigektől kormányoztatik,
végre oly törvényeket kap,
melyek sem az egyik,
sem a másik párt meggyőződésének rezultátumai. Mikor pártok tranzigálnak,
mindég az ország fizeti meg békességek árát.
284
Minden néposztálynak
megvan különös neme a boldogságnak. –
A szegény,
ha fáradva munkájától visszatér,
ha küszködve sorsával nője karjai között megpihen,
boldognak érezheti magát szerelme által.
Mint két fal,
mely dőlésnek hajolva
egymáson támaszkodik,
így ők. –
Csak kinek
egyéb szerencséje nincs,
s ki egész szívével tud függni kedvesén,
az lehet boldog szerelme által,
mely egyáltaljában csak szenvedések között,
s ha mintegy csak vigasztalása többi bajainknak,
tarthat sokáig.
285
Vannak férfiak,
kiknek neve,
mint az ekének vasa
csak azért fényes,
mert sok munkára használtatott;
ennél a dicsőségnek nincs biztosabb neme.
286
Mindenekelőtt
előre bocsátván, hogy
én erős kormányt kívánok,
úgy gondolom, hogy
a kormány semmi által nem vesztheti erejét úgy,
mint éppen a szólásszabadság meggátlása által. –
A kormánynak
legnagyobb hatalma
nem azon fizikai erő,
mellyel parancsait végrehajtja,
hanem azon bizodalom, melyet inspirál;
s vajon gyengítheti-e azt valami úgy,
mintha discussióba lépni nem akar.
Igaz,
ehetnek környülmények,
melyekben a kormány önkény által jót tehet,
de vajon ilyenekben
elfojthatja-e szó elleni törvények által
azon titkos beszélgetéseket,
melyek mintegy titkos társasággá alakulnak,
mihent tiltatnak,
s senki által már azért nem cáfoltathatnak meg,
mert csak hason gondolatúak között váltatnak fel.
Soha
pillanat nem volt,
melyben
haza s király között
oly egyetértésre l
ett volna szükség,
mint most;
a nemzet
egy nagy regeneráció processzusán megy át,
a kormány maga felszólíta törvényeink javítására;
jaj annak,
ki egyenetlenséget akar közöttök.
287
Religió
Ne hozzák
a hittel
összeütközésbe
a szenvedélyeket.
Az ember gyenge,
s könnyen elragadható
oly dolgokhoz is,
melyeket később megbán.
A transitus nálunk
- habár feltételek alatt -
szabad,
s vajon ki szeretet által arra bíratott,
nem szánandó-e,
ha végre tettét megbánná.
288
Valamint a nap
délkor árasztja legmelegebb sugárait,
úgy a szabadság annyival áldóbb,
mennyivel többekre terjed.
289
A szív
teli pohárhoz hasonló.
Mennyivel telibb,
annyival mélyebben hangzanak érzeményi.
290
Az elnyomás
- s bár csak kevesek felett űzetnék -
oly veszedelmes, hogy
azt szabad országban soha tűrni nem kell;
s bármi csekély volna az, mely felett űzetik,
ha létez egyszer, mindég terjedni fog.
291
Nagyobb
következetesség nincs,
mint hogy hazánkat szeretjük.
292
Az egész világ
csak annak bizonyítványa,
mit előre gondoltunk.
293
Egyre
legalább
joga van
a nemzetnek:
hogy a szabadságától megfosztatik,
az nyilván mondassék ki.
294
Éltünk
úgyis egy hosszú partie,
melyben végre vesztenünk kell,
kedvezők csak az egyes játékok;
az balgatag, ki midőn nyert,
már arra gondol, hogy veszteni fog. –
Előrelátás csak isteneknek való,
kik a jövőt kormányozhatják;
az ember ne nézzen másra,
mit éppen megragadhat.
295
A legtöbb
úgynevezett
boldog emlék
rendszerint csak
emlékezés arra az időre,
amikor boldogok nem voltunk ugyan,
de abban az illúzióban ringattuk magunkat,
hogy azok vagyunk.
296
Az egész élet
sokszor semmi más,
mint a hosszú katzenjammer:
édes, de rövid mámor.
297
Midőn az emberek
büszkeségekben Babilon tornyát építék,
Isten megbünteté büszkeségekért,
s nyelveiket felzavará, hogy
ne érthessék egymást. –
Nem ösmerek
nagyszerűbb allegóriát;
nem értjük egymást –
ez átkunk,
gyengén s nyomorultan állunk egymás mellett,
semmisítve elkülönözésünk által;
ha ez nem volna,
az eget érhetjük el építményeinkkel.
298
Balgatagság
a kelyhet kirántani akarni kezünkből,
midőn azt már rég cseppig kiürítettük;
balgatagság elvenni akarni emlékeinket,
melyeknél,
ha szerencsénk elveszett,
más birtokunk úgy sincs.
299
Minden ember sírt,
de való nagy fájdalmat
csak kevesen érezének;
innen, hogy
magát vigasztalásra
mindenki joggolva hiszi,
s oly kevesen vannak,
kik átlátnák, hogy
sok fájdalom van,
melyet vigasztalni nem lehet.
300
Engem az ég,
átkomra,
nagyon is megáldott.
Ha csak
hírvágyat érzenék,
s hozzá az erőt kielégítésére,
boldog volnék,
s boldog,
ha csak szerető szívemet bírván,
s hozzá kedvesimet.
De így,
két birtokom között állva,
nem nyúlhatok egyhez anélkül, hogy
a másikról lemondanom kellene,
nem éldelhetek anélkül, hogy
egy veszteség keserítené örömömet!
Ó, kínos egy állapot
két kártyára tenni életét
s tudni, hogy nyomorultak maradunk mindég,
mert mit egy helyen nyerénk, azt a másik elveszi.
301
Nem
nagy vétkek azok,
miktől az embernek
leginkább őrizkedni kell,
maga természetünk
ellentmond minden gonosz tettnek;
veszedelmesek éppen azon kis hibák,
melyeket észre sem veszünk,
s melyek
valamint lelkiismeretünköt engedékenyebbé,
úgy kedélyünket vétkekhez hajlandóbbá teszik.
302
Nagy urak
a világot
- melytől, fájdalom,
oly ritkán hallanak igazságokat –
avval szokták fizetni, hogy
részekről az embereknek
éppen úgy hazudnak,
mint ezek nekik.
303
Elég bajt élünk,
az balgatag,
ki nem elégszik meg avval,
mit szenvedett,
s reflexió által
még egyszer
felébreszti a szunnyadó férget szívében, hogy
még egyszer érezze fullánkjait,
még egyszer vérezzék a kebel.
S miért? –
A népszerűségért,
azért, hogy
egypár bohóc csudálja az óriást,
ki ily hatalmasan pityereghet?
Mást úgysem találhatunk;
a nép tapsolt
a gladiátornak végfájdalmas vonaglásai között,
a közönség üdvözli a költőt fájdalmaiban,
rokonérzetre,
egy baráti szív szánakozására
ne számoljon senki. –
Az emberek nagyobb része
több bajon megy keresztül önmaga is,
mint hogy idegen bánat megértésére
csak ideje is maradna.
304
Édes
visszatekintni a múltba;
minden,amit az emberek
valaha nagyot tevének,
neked nem idegen,
érezheted hivattatásodat,
s midőn egy erősebb ivadékhoz feltekintesz,
emelkedel.
305
A csillagnak
a setét mennyivel inkább nő,
annyival nagyobb fényt ád.
306
Mint a gyertya,
mely süllyedve elalszik,
úgy a tisztább láng szívünkben,
ha süllyedünk.
307
Ritka ember tudja,
mennyi keservet
moshatnak el könnyeink,
ha velünk még egy szem sír;
ritka gyanítja, hogy
a fájdalomnak,
mint skorpió-harapásnak,
csak fájdalom lehet írja,
melyet bánatunk gerjesztett.
308
Ó,
mi ritkán
jut szívünknek a sors,
hogy egy másnak visszhangja lehessen,
s mennyiszer mulatjuk el az alkalmat.
309
Ó, ifjúságunk boldog kora,
hol éltünk még oly teli vala,
hol minden csepp,
mely szemünkből patakzott,
virágot talált,
melyen harmatként függhetett,
hol maga fájdalmaink setét aknája
annyi kincseket rejtett még,
annyi aranyeret,
mely gazdagíta.
310
Fülmile
a szív,
mennyivel hangosabban
zúg körülötte a világ,
annyival hangosabban
zengi önbánatát.
311
Minden hegy
csúcsban végződik.
Emelkedjetek bátran,
s kik kiindulva
a hegy alján távol álltatok egymástól,
fenn a tetőn találkozni fogtok.
312
Mint a nap
meleg sugara
a havason nem virágzást,
hanem lavinát idéz elé,
ilyen bizonyos emberekre a szerelem hatása.
313
Nézd az egész világítást,
soha ne az egyes mécseket,
melyek arra használtatnak.
314
Nincs oly
alávaló dolog a világon,
mi által nem veszhetne el a legnagyobb lelkület.
315
Ne gondoljátok, hogy
szerencse nincs, mert ti nem találtátok.
316
A természet
bosszút áll azokon,
kik útjaitól eltávoznak.
317
A gyémánt,
melynek színe nincs,
mindenikkel játszik.
318
A sugár helyett
talán egy könny,
s a csemete felnő.
319
Aki a süllyedéstől fél,
kapaszkodjék az ágakhoz;
én bízom erőmben,
s bátran átengedem magamat a haladó árnak.
320
Egy napsugár felnyitná,
ezernyi gyertyafény csak elfonnyasztja a virágot.
321
Az embernek
egy küszködés kell
materiális vagy morális szükségekkel,
másképp elvész.
322
Ha oly
skrupulózusok
volnánk a rosszban,
mintha igazsággyakorlásról van a szó,
ha ott is dátumokat s bizonyítványokat keresnénk,
a világ jobban állna.
323
Az első májusnak
mindenki örül,
s mégiscsak előítélet.
Mért nem hozunk több
ily boldogság-előítéleteket életünkbe?!
324
A romladás
a társaságnál
- mint a fáknál –
mindég felülről kezdődik.
325
Ne szánd soha,
ha jót téve megcsalattál;
magadnak tevéd,
mert minden jótett emeli lelkedet.
326
A gyémánt
napsugárjaiban ragyog,
magasabb temperatúrában elenyészik.
327
A salva tutela szabad,
s nem volna-e a harc a zsarnokság ellen is az?
328
Csúnya a zsarnokság,
de fortélyos elnyomás még undokabb.
329
Vannak keblek,
melyeknek csak keserv kell, hogy
mint a gyöngycsiga kincsekké váljanak.
330
Fiatal ember
a politikát is szívével viszi,
s nehéz általlátni, hogy
dicasterialiter is a szabadságért dolgozunk, hogy
lépcsőnként kell haladnunk, s hogy
a legnagyobb lemondás
csak egy részét akarni realizálni
annak, mit reményltünk.
331
Az ember hiúsága,
ha nem állhat magasabban,
legalább máshol állni.
332
Azon országok polgárjainak sorsa irigyelhető,
kik honokra tekintve magokat hasznosaknak érezhetik.
333
A holnap nem más,
mint egy ma,
melyet még nem bírsz;
minek áldoznál ennek valamit.
334
Némely asszonyi szív,
mint a gyémánt,
mellyel az üveges tábláit vágja,
nem aranyba foglaltatott,
s szinte elveszti fényét aljas köre által;
nem érdemli-e ez, hogy sirassuk?
335
Az asszonyi kebel
mindég több vagy kevesebb szeretettel bír,
mint hogy boldog lehetne;
néha üresnek érzi magát, néha szinte lesüllyed,
nála a szeretetben nincs középszerűség.
336
Van-e valami oly balgatag, mint az ember. –
Ha ege fellegekbe borul,
s eső patakzik a földre,
a gazda örvend, s aranynak mondja a vizet,
mely mezőire leomlik;
már nőni látja képzetében vetéseit,
fülében a kasza álmodott hangja cseng,
s a nagy csűr felnyitja kéve-kerített tág kapuit,
hogy szinte sírhatnék előre látott örömében.
Mikor az eső megszűnt,
s a nap ragyogva áll egén,
s a mező illatot lehel a dél sugárjai alatt,
a balgatag hallgat.
S vajon e meleg sugár
nem hoz-e éppen úgy áldást reá, mint a fellegek?
S nem köszönhet-e többet
azon sok meleg napoknak,
hol kalászai megértek,
mint azon keveseknek,
melyekben esett,
s melyek,
ha visszatérnek,
vetéseit a földre nyomják?
S nem éppen oly balgaság-e mondani, hogy
csak szenvedések jobbítanak,
s elfelejteni mindazon szíveket,
melyek felette nagy bánatok terhi alatt
földhöz süllyedének,
s melyeket többé fel más nem emelhet,
mint egy derült meleg örömsugárzat.*
*
A tipográfiai tördelés
a honlap-szerkesztő műve...
Az eredeti szöveg a MEK-ben:
Eötvös József Vallomások és gondolatok
|