Életminőségünk kistükre – ABC
Boldog-boldogtalan, bölcs és balga
A földi/égi poklok és mennyországok
Írástudók árulása és bűnvallása – I.
Petőfi Sándor
A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd.
Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Ujabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell. – Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe.
(Pest, 1847. január.)
*
1.
1984 előtti és utáni történelmet naprakészen hamisítok
A „haszontalan filozófia” ellen közhangulatot teremtek
A „homousion/homoiusion” hitvitát mi furkósbottal vívjuk
A „hegemón” marxista–leninista esti egyetemen adtam, vettem órákat
2.
A „Kincses szigetről” hamis térképet készítek és árulok
A „kuratóriumi bizottságosdi” kollektív felelőtlensége mögé bújok
A „ma nekem, holnap neked” alapon döntök pályázatok sorsáról
A „reál” és „humán” szféra közé éket verek, majd szakadékká tágítom
3.
A „varázsló” vagyok, aki Mariót gonoszul hipnotizálta
A baráti kapcsolatokat hálózatépítéssel teszem tönkre
A „szívátültetéshez” legyengítem szellemi immunrendszeredet
A „Tudomány” fedőneve alatt lakásodban kutatok, lelkedben vájkálok
4.
A belvárosból csak erőszakkal lehetne országjárásra vinni
A Bibliából idézve „bizonyítom be”, hogy semmi nem szent
A bűnbakra meglevő igényt felerősítem és kielégítem
A bürokrácia útvesztőiben sorsukra hagyom ügyfeleim
5.
A célszemély botlására dögkeselyűként lesek és lecsapok
A családi ezüst után a hálószobatitkokból tartok végkiárusítást
A császárnak törlesztek, istennek meg se próbálok adózni
A csodájára járnak új találmányomnak, a kormánypárti kabarénak
6.
A csúcson rajongásommal zaklatlak – utána le se köplek
A döntések helyett – esetleg után – szeretek vitatkozni
A fal ugyanazon pontját nézem évekig, mert alapos vagyok
A falra festem az ördögöt és meglep, hogy meg is jelenik
7.
A felelősséget gyorsan és szakszerűen el- és áthárítom
A főorvos diagnózisa nekem – alorvosnak – megfellebbezhetetlen
A gaz(dag) embereket kiszolgálva kiszolgáltatom a szegényeket
A gazdagok és hatalmasok zseniális sztárügyvédjeként villogok
8.
A gazemberek utolsó mentsvárába húzódok: a „hazaffyságba”
A gerontokratikus Akadémiáról űzöm külföldre a tudóspalántákat
A gitárommal szeget verek, a diákokkal adathegyeket magoltatok
A gyanúsítottat elítéltnek, bűnözőnek prejudikáló Szabó László voltam
9.
A háborús héják szócsöve és bértollnoka vagyok
A gyarmati leigázáshoz szépen hangzó ideológiát gyártok
A gyerekre rárakom ártatlansága bizonyításának súlyos terhét
A háború megelőzésénél is jobban ügyelek a diplomáciai protokoll előírásaira
10.
A Hivataltól várom, hogy rangot adjon a szellemi életben
A jó lábat amputálom ugyan, de keresek vevőt a papucsra
A határidő a múzsám, a honorárium a doppingszerem (csók)
A humort diszkvalifikálom, a komolyat a komorral azonosítom
11.
A keserű pirulákat geil sziruppal öntöm le
A kapitalizmus szelleméhez igazítom a protestáns etikát
A kezem tiszta: spiritus rector vagyok a szellemi népirtásban
A kereszténység márkaneve alatt bóvlit vagy mérget kínálgatok
12.
A kis- és nagyfőnökök igazát előre borítékolom
A kocsmagőztől megtáltosodva kifordítanám sarkából a világot
A komornyik szemszögéből „deheroizálom” a Nagy Embert
A kívülállók, outsider-ek szólásszabadsági jogát önkényesen korlátozom
*
József Attila
ARS POETICA
Németh Andornak
Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga.
Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején.
Szép a forrás - fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés.
Más költők - mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik.
Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat.
Nincs alku - én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz.
Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón, e század: rám gondol, szántván, a paraszt;
engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött.
S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit.
Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem!
1937. február-március
Ötletek, címszavak, gondolatbébresztők -
A Hivatások Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai
|