Életminőségünk tükre – ABC
Boldog-boldogtalan, bölcs-balga
Földi/égi pokol vagy mennyország
Pokoljáró dudások sorsa – I.
JÖVENDÖLÉS
"Mondád, anyám, hogy álmainkat Éjente festi égi kéz; Az álom ablak, melyen által Lelkünk szeme jövőbe néz.
Anyám, álmodtam én is egyet, Nem fejtenéd meg, mit jelent? Szárnyim növének, s átröpűltem A levegőt, a végtelent."
,Fiacskám, lelkem drága napja, Napomnak fénye! örvendezz; Hosszúra nyujtja élted isten, Álmodnak boldog titka ez.' –
És nőtt a gyermek, lángra lobbant Meleg keblén az ifjukor, S a dal malasztos enyh a szívnek, Midőn hullámzó vére forr.
Lantot ragadt az ifju karja, Lantjának adta érzetét, S dalszárnyon a lángérzemények Madárként szálltak szerteszét.
Égig röpűlt a bűvös ének, Lehozta a hír csillagát, És a költőnek, súgarából Font homlokára koronát.
De méreg a dal édes méze; S mit a költő a lantnak ad, Szivének mindenik virága, Éltéből egy-egy drága nap.
Pokollá lett az érzelemláng. És ő a lángban martalék; A földön őt az életfának Csak egy kis ága tartja még.
Ott fekszik ő halálos ágyon, Sok szenvedésnek gyermeke, S hallá, mit a szülő bus ajka Kínjának hangján rebege:
,Halál ne vidd el őt karomból, Ne vidd korán el a fiut; Soká igérte őt éltetni Az ég... vagy álmunk is hazud?...'
"Anyám, az álmok nem hazudnak; Takarjon bár a szemfödél: Dicső neve költő-fiadnak, Anyám, soká, örökkön él."
Petőfi Sándor
Kecskemét, 1843.
*
1.
„A géniusz, ha kis nép szüli, kalitkába zárt sas…”
„Kiválasztottságod” jelentése, hogy több a dolgod - Noblesse oblige
Hopp-kopp életmód – ami egyáltalán nem a kivétel: a szabály
„Különc” életmód miatt gyerekeid elvételével fenyegetnek
„Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis!” (József Attila)
Zsarnokod tisztában van a Szellem hatalmával: felír halállistájára
A „kibeszélő” pacifista orosz, zsidó atomtudósokat bebörtönzik, ugye?
A „szaván fogják” a vézna, tüdőbeteg költőt, s kiprovokálják a harctérre
A betegjogi képviselőn vezetődnek le a kórházban felgyűlt feszültségek
A bulvársajtó szabad prédájaként indul családod ellen a hajtóvadászat…
A csatában őt tolják előre, győzelem után nevét is törlik a történelemből
A független értékbecslő se a vevőnek, se az eladónak nem tehet eleget…
A gátlástalan grafománoktól megriadva már-már perfekcionista lehetsz
*
Baudelaire:
AZ ALBATROSZ
Olykor matrózi nép,
kit ily csiny kedvre hangol, Albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát, Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol, Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.
Alig teszik le a fedélzet padlatára, A kéklő lég ura esetlen, bús, beteg, Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.
Szárnyán kalandra szállt, - most sántit suta félsszel, Még tegnap szép csoda, ma rút s röhejre készt, Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel, Egy másik sántikál: hé, így röpűlsz te, nézd!
A költő is ilyen, e légi princnek párja, Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép, De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja S megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.
Ford.: Tóth Árpád
2.
A gyermekszülés bábáskodására esküdt, de magzatelhajtást várnak tőle
A háborús hisztériában nehéz legalább egy emberként pacifista maradni
A hazai pályán maradsz, pedig jobb feltételekkel „idegenlégióskodhatnál”
A humorista nem kap díjat, vagy ha kap, az annál rosszabb szégyenbélyeg
A jog szerint fel kell mentened ártatlan gyermek elvetemült kéjgyilkosát
A jót elfelejtik, a rossz házasságközvetítést sokáig és sokat átkozzák…
A kibontakozó tehetség főként másnak áldás - ellenkezőleg neked átok…
A király bolondjaként feszegeted a határokat – az ostor rajtad csattan
A kiszámíthatatlanul hullámzó kultúr- és tudománypolitika elszenvedője
A közönség érdekében is ki kell bírni direktorod-rendeződ magalázásait
A lelki szegény és a szent együgyű boldogsága adva van – neked feladva…
A magad útját kell járnod – nincs kit követni, utánozni vagy kérdezni...
A magyar közmondás szerint: mondd meg az igazat és betörik a fejed
*
A Hortobágy poétája
Kúnfajta, nagyszemű legény volt, Kínzottja sok-sok méla vágynak, Csordát őrzött és nekivágott A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok Megfogták százszor is a lelkét, De ha virág nőtt a szivében, A csorda-népek lelegelték.
Ezerszer gondolt csodaszépet, Gondolt halálra, borra, nőre, Minden más táján a világnak Szent dalnok lett volna belőle.
De ha a piszkos, gatyás, bamba Társakra s a csordára nézett, Eltemette rögtön a nótát: Káromkodott vagy fütyörészett
Ady Endre
3.
A margón magadra hagynak, ha a középpontba kerülsz: elözönlenek
Megélhetésüket anyafarkasként védő sarlatánokkal, kontárokkal küzdő
A mély vízen kell járnod: ha gyengül hited, akkor rögtön süllyedsz is el
A mindenséggel méri magát: egyre magasabb csúcsot kell megmászni
A műért hozott áldozatnak jelképes példája Farinelli, a kasztrált énekes
A pápának hadserege, neked pénzed sincs: csak igazságod van, ha van
A papíron még alig valami olvasni érdemes, a papírkosarat üríteni kell
A passzív diákok rád ásítoznak – az aktívabbak köpőcsővel célozgatnak
A rablógyilkos kárvallottjai tömegben mégis inkább Jézust feszítik meg
Régésznek , nyomozónak néhány töredékből kéne az egészet kitalálnia
A rivaldafény, a taps az éltető közege, de mi lesz a kiöregedett bohóccal
A sok fiaskó sem veszi el kedved a további igen drága kísérletezésektől?
A sok tennivalót s lógóst látva neked nehéz, hogy ne légy munkamániás
*
Tragédia
Somló Bódog halálára
A Mester épít, kristályt kristályra rak, Az Ész áttetsző alabástromát Nem színezi, nem árnyalja salak. Az alap gránit, tömör és szilárd, Természetadta, biztos, ősi kő, Rajta ível árkád árkád után, S fölibük tornyosul majd a tető.
A Mester épít, kristályt kristályra rak. Irígység, önzés, bosszúvágy, harag A számítását nem keresztezi. Nem csalnak a gigászi méretek. A gondolat királyi termei Visszhangozzák a szót: nem tévedek.
A Mester épít - és nem álmodik.
Itt nincs egy célon túlmenő "talán", Itt nincs egy célon innen maradt "hátha", Itt minden csupa egyensúly, s arány.
A munka halad, egyre feljebb hág, Ami még hátra van, talán kevés, Behálózva a megértett világ, S leszűrve minden földi szenvedés.
És akkor jő egy váratlan lökés. A büszke homlokzat végighasad. Valahol lenn, megnyílt egy mély pokol, Valahol lenn, mélyen az Ész alatt. És a repedés tágul, egyre tágul, A meghasonlott lélek látja ezt, Látja - és tompán önmagába bámul.
S nincs gyöngéd kéz, mely nyúlna most felé, S törölné verejtékes homlokát, Mikor recsegve minden összedűl, Nincs váll, hol megtámaszthatná magát, Nincs nyugvópont, nincs kívül, nincs belül, A végzet mindent, mindent letarol.
Akkor eszébe jut: Van még egy sírhant, messze valahol.
Reményik Sándor
Kolozsvár, 1920 szeptember 30.
4.
A suszterből lett komisszár, újgazdag beledumál a műhelymunkádba…
A szélhámost leleplezve mindenkit szolgált, ő viszont rajta áll bosszút
Szellemi dolgozó: anno hivatalosan improduktív, népnyelven: lógós…
A szellemi kiskorúak a paternalista tanítómestert mumusnak nézhetik
A szemed láttára égetik el pótolhatatlan kézirataidat, egész életműved…
A szépség erotikus dimenzióját tárja fel, mégis pornográfiával vádolva
A színpadon átszellemülve kivirul, otthon viszont mint kifacsart citrom
A szó elrepül, de írás megmarad: eléd tolják mint terhelő bizonyítékot
A szorgalmas hangyáktól megkapja a muzsikus tücsök a kioktatást…
A szülő élete nyitott könyv a kritikus gyermekszem és gyerekszáj előtt
A te „vétkeidért” gyermekeiden állnak bosszún meggátolva tanulásuk
A te verseddel vallanak szerelmet pont annak a lánynak, aki rád se néz
A tóparton nyugdíjasként horgásznál, de hogy ezek butítsák a „néped”!
Ötletek, címszavak, gondolatbébresztők -
A Hivatások Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai
|