Curriculum vitae

Szalontai Tündének

...az anyám öngyilkos lett Kalocsán,
a börtön szartól bűzölgő budiján:
lopott, hogy enyhíthessen nyomorán

és vegetálni tudjon, mert ha kivár,
éhen döglik ő is, meg az apám
is, ki nem lelt már békét, sem hazát,
mióta elvitték lovait... s cigány

nemigen kapott munkát. A családom
apám okolta és kizavarták
oda, hol az agyagot kaparják
a téglákhoz s ahol szikkad a vályog.

S már hivatalnokok sürögtek körben,
meg rendőrök, akik ránk ügyeltek:
vitték anyám, épphogy megszülettem:
kevésen múlott, hogy nem a börtönben.

Gyűlölet gyűlik gyűrűzve haragom
mély medrében – bár pusztulnék inkább:
az állam nevelt, mint kommunistát,
akivé váltam, vagyok és maradok.

Másodrendű vagy – mondták és elhittem,
hogy a cigány mind tolvaj és koszos,
hogy nem érzi, ha fojtja a mocsok,
munkát kerül s nem tudja, mi az illem.

kővévált árnyékként kísért a kényszer,
hogy bizonyítsak, de hogy mit s kinek?
megadtam módját minden centinek,
ahogy mentem – s kevés volt az eléghez.

Magamba fordultam, mint egy aszkéta:
választ kerestem, de nem találtam,
idegen lettem, igaz barátnak
ott maradt a könyv, a szó ajándéka.

És a szerelem alig érintett meg:
észre sem vett, vagy dagadó mellel
mentem el mellette, emelt fejjel,
mit számít már, hogy aztán falba vertem?...

…nem jó ez így, nincsen értelme sehogy:
a lét, ha csak panaszosan pislákol
eloltani való s aki bátor:
megteszi; mert aki nem él – sose volt.

Hogyan kell, beteljesítsem sorsom?
Családi hagyomány köt: másunk se volt...
Kardot ragadjak vajon, vagy coltot?

Szepes Erika - Amit Sárközi Lászlóról tudni  kell

Sárközi László valószínűleg akkor született igazi életére, hosszú évek gyötrelmes világra küszködése után, amikor az első verssort leírta. Akkor találta meg élete értelmét, célját, és szerezte meg azt a keménységet, ami ehhez a célhoz hozzásegítette. Amikor tudatosult benneSzámvetés című szonettjének  az a quartinája, amelyet öniróniával indít, de magasztos önérzetbe fordul:

Gyerekes kézírásom van és ügyetlen,
tollam tucatnyi, törött, tarka toll
s tudom, egyszer megírom azt a sort
velük,amelyért egykor   megszülettem.

(Már ebben a négy sorban is látszik, hogy formaművész: hatszoros alliterációval gazdagítja ezt a vallomását.)
S hogy melyik az az egy sor, amiért a világra jött? Bizony nehéz megmondani ebben a gazdag életműben. De valami ilyesmi, amit ő maga írt a Csikágó szonett-ciklus Káva Téka-béli megjelenésének (2005) hátlapján:
„Egymaga támasza, önmaga istene, önmaga apja!”
- ami nemcsak egy pontos Én-kép, hanem egyben egy hexameter sor is, méghozzá az a magyar hexameter, ami Dsida tollán született meg, és Radnóti is kedvelte: szimultánná tették az antik görög mértéket azáltal, hogy minden ötödik szótag után szóvég állt, így ötszótagos hangsúlyos magyar ütemek is létrejöttek. De a formabravúron túl még valami jelentőssé teszi ezt a sort: a meghatározások mögött feltűnik az a Sárközi, aki nem volt gyerek, akit nem támogatott senki, s aki ezt csak úgy tudta elviselni, hogy ezt az árva, bizonytalan, segítségre szoruló Én-t istenné teszi. Vakmerőség, de ha meggondoljuk, hogy minden teremtés istenhez tesz hasonlóvá, akkor igaz. A legnagyobbak közül is sokan ezt vallották, köztük Michelangelo és Weöres Sándor, hogy csak azokat említsem, akik ezt ki is merték mondani.
És mit teremtett ez az öngyötrő, magát az ideális felé ösztökélő költő? 
A versek felsorolása helyett versformáit fogom bemutatni, mert forma tekintetében valóban egyénit-egyedit, megismételhetetlent teremtett. Megismerkedésünkkor már az első verssel gyomorszájon vágott, pedig ez a vers csupa szépség, már a címe is: Hajnalszonett. És a formája – igen szonett, de nem akármilyen: sorait hexameterek alkotják, tehát szimultán. És ez a legjellemzőbb Sárközire: a legbonyolultabb, legnehezebb forma torkán szorít még egyet: sorait legtöbbször  szimultánná teszi. És megújítja a hagyományos formák írásképét is: az ő szonettjében a terzinák  közrefogják a két quartinát,  tehát egy teljes szonett képlete a sorok rendjében:  3 // 4 // 4 // 3. Ennek a megoldásnak, ami a legkedveltebb formája lett, a Sárközi-szonett nevet adtam, mert sehol másutt, se a magyar -, de a világlírában sem találtam hasonlót.
Virtuóz a költői alakzatok használatában: alliterációi gazdagok, hangfestései elbűvölők (a Csikágóutolsó, XLIV. Szonettjének utolsó terzináját idézem):

miért nyomja vállam a holnap gondja? 
Valahová imbolyog utamon
halvány holdárnyékom  árnyékholdja.

Előbbiek mellett kedvelt formája a japán haiku, amit ő szintén a magyar hagyománytól eltérően ír: ezt is szimultánná teszi azáltal, hogy felfedezi: a haiku 17 szótagja ugyanannyi, mint az ideális hexameter (amelynek minden lába daktilus) 17 szótagos megvalósítása. Nosza, ötvözzük a kettőt! – mondja Sárközi, és máris megvan az új forma. De ehhez a formához egy játékot is társít: felújítja a régi japán hagyományt, melyben a haiku-költők egymásnak küldözgették miniatűr verseiket; aki megkapta, az folytatta és tovább küldte, így végeláthatatlan haiku-láncok keletkeztek. Az így egymást követő haikuk kezdősoraikkal kapcsolódtak az előzőhöz,  végül is mindegyik egyformán fontos része lett a láncnak, a „szonetteket” pedig azonos sorok kezdik és zárják – keretet alkotnak.  
Sárközi játéka természetesen összetettebb: most a szonett sorait dobogtatja meg hexameterrel,és mindeközben a haiku műfaji kötelezettségeinek is eleget tesz: a terzinákba és a quartinákba belekomponálja az évszakszót, a kigót. Háromszoros vers jött létre ezáltal: a sorok ritmusa  hexameter, tagolásuk szonett, tartalmukat az évszakszók határozzák meg.

Ezeket a háromszoros verseket írják „négy kézzel”, Vékony Andorral.

Sárközi László
Reflexiók és Haikuk