„Sokáig árnyékot vetett a magyar labdarúgásra a sikertelenség, és az sem segít neki, hogy sokan még mindig a múltban élnek. Pedig nem a nyolcvanas évek előtti sikerekkel kellene foglalkozni, hanem támogatni az új nemzedéket.” Bernd Storck nyilatkozta ezt az Izland elleni döntetlen másnapján a Nemzeti Sportnak, amikor már szinte biztos volt, hogy továbbjutunk az Eb-csoportunkból.

Bezzeg Kabát Petiék idejében

Be kell látni: az állandó sóhajtozással, a bezzegrégenezéssel nem megyünk semmire. Hiába olvasom 32 éve minden áldott nap a Nemzeti Sportot/Népsportot, a kolumnás interjúkat, amiket 60-70-80 éves születésnapos volt focistákkal közölnek, már nem tudom végigolvasni, egy mai gyerek biztos nem amiatt akar majd focista lenni, mert egy többnyire sértődött öregember ledorongolja őket, hogy miért ülnek annyit a kurva számítógép előtt, ahelyett, hogy a grundon rúgnák a bőrt.

A bezzegrégenezés csúcsa az volt, amikor Kabát Péter egy-két évvel ezelőtt azt találta nyilatkozni, hogy a mai fiatalokból hiányzik az az alázat, ami az ő generációjában, benne vagy egy Tököli Attilában, Kenesei Krisztiánban még megvolt az ezredfordulón.

Az első aranykor – A magyar foci 1945-ig. Szegedi Péter könyve első ránézésre pont az a kategória, amitől Bernd Storck és sokan mások óvják a magyar focit: múltba révedő, a régi nagy sikereket példaként állító, a mai futballistageneráció vállára fölöslegesen nagy terheket pakoló.

Ha viszont elolvassuk a könyvet, akkor kiderül: a cím szerencsére  félrevezető, mert alapvetően nem a korszak nagy magyar futballistasikereiről, hanem az akkori magyar foci születésének körülményeiről, működéséről, drukkereiről, a játékosok státusáról, az idegenlégióról, az állami szerepvállalásról, vagyis a közegről szól.

Van egy remek indexes fórum, Magyar foci a két világháború között, a fénykorát évekkel ezelőtt élte, ma már alig-alig ír bele valaki. Érdemes beleolvasni az évekkel korábbi posztokba, mert elképesztő érdekességeket találni a korabeli magyar futballról. Ennek hatására döntöttem el, hogyha majd egyszer nyugdíjas leszek, fogom a két világháború közötti időszak összes Nemzeti Sportját, és végigolvasom mindet elejétől a végéig, hogy megtudjam, milyen lehetett akkor szurkolónak lenni. Szegedi Péter könyve olyan, mintha mindez megvalósult volna.

Végre vannak okos focikönyvek

Húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt egy olyan területtel, mint a futball, nem nagyon foglalkozott még nálunk történész vagy szociológus. Hirtelen csak a Hadas Miklós–Karády Viktor szerzőpáros és Zeidler Miklós jut eszembe, akik éppen erről a korszakról írtak több tanulmányban, könyvben is.

Ma már többen foglalkoznak ezzel a területtel, és remélhetően még többen fognak. Az első aranykort szerző Szegedi Péter mellett például ott van Takács Tibor, aki a magyar foci és az állambiztonság Kádár-korszakbeli történetét dolgozta fel Szoros emberfogáscímű könyvében.

És az is nagy mázli, hogy éppen most, amikor a focink nem várt lendületet vett az Eb-szerepléssel, megjelentek az okos focikönyvek. Mert a felemelkedés szellemi háttér nélkül nem megy. Az idősebbek bizonyára emlékeznek még a Sportpropaganda Vállalat focistakönyveire, amikor a sportújságíró szerző leült fröccsözni a már visszavonult híres futballistával, aki tollba mondta neki az életét. A könyv végkicsengése vagy az volt, hogy a maiakkal ellentétben ő még tudott focizni, vagy az, hogy a szeretett klubja nem becsülte meg eléggé. Vagy e kettőnek az ötvözete.

Meg lehet fejteni Szabó Gyula kezezését?

Egy csapat az edzőváltás után megindul felfelé? Gólt lőni értékesebb, mint gólt nem kapni? Minél több gólt szerez egy csatár, annál értékesebb? Nem, nem és nem. Egy brit–amerikai szerzőpáros most megjelent könyvében egy sor, közhelynek számító tévhitettel számol le, és a játék számos elemét fejti meg.Tovább

A kapusok hülyék vagy melegek

Az ősi brazil mondás mára elvesztette érvényességét. A kapus a hazaadásszabály megváltozásával hazatértek száműzetésükből, és már lábbal is teljes értékű játékosok. Jonathan Wilson, a világ legjobb futballírójának lenyűgöző könyve a kapusokról.Tovább

Amikor Dárdai Pálon kívül is volt élet

Tudták, hogy volt egy magyar futballedző, aki ugyanúgy kétszer nyerte meg a BL elődjét, a BEK-et, mint Mourinho vagy Guardiola? Guttmann Bélát Puskás Öcsi űzte el Magyarországról, segített világbajnokságot nyerni Brazíliának, és akkor pofája volt, mint Mourinhónak.Tovább

Az okos focikönyvek ezzel szemben játékrendszerekről, taktikáról, sportstatisztikáról,kapusposztról szólnak, de lehet élettörténet is, ha úgy van megírva, ahogy Detlev Claussen Guttmann Béláról szóló könyve.

A történelem ismétli önmagát

Mivel a mai magyar focit évtizedek óta követem, klubbérletem van, de rendszeresen járok más meccsekre is, így Szegedi Péter könyvében nekem az áthallások voltak a legizgalmasabbak. Messze a teljesség igénye nélkül összeszedtem néhányat.

• A magyar foci első nagy felfelé ívelő korszaka éppen száz évvel ezelőttre, az 1910-es évekre tehető. Nem fogják elhinni: Budapesten megkezdődtek a nagy stadionépítések (FTC, MTK, Újpest), igaz, ezeket nem az állam, hanem a klubok finanszírozták. És britek személyében megjelentek az első külföldi edzők is.

5

Magyarország–Svájc 3-0 (2-0), Üllői út, 1940, teltház, 40 ezer néző. A labdával Kincses, mellette Sárosi dr. Ekkor már javában tartott a második világháború, Svájc pedig semleges ország volt…Galéria: Magyar fociatlantisz - Az első aranykor könyvFotó: Akadémiai Kiadó

• 
  Egy Edward Shires nevű skót nyitotta meg az utat a külföldi edzők előtt a 10-es években. Ez a volt focista azt mondta, hogy a skót edzőktől „két év alatt többet tanultak a magyarok, mint amennyit mástól tíz év alatt tanultak volna”. És akkor most idézzük fel Szalai Ádám 2013-as őszödi beszédét, aki a magyar futball egyik baját a megfelelő edzők hiányában látta, és mintha Bernd Storck pont olyan lenne, akit akkor Szalai óhajtott: „Ezekből fakadóan a magyar focinak, a válogatottnak olyan edzőre van szüksége, aki veri a fejünket. Aki mindent belever. Így volt ez Mainzban. Nem volt pénzünk drága játékosokra, de reggeltől estig begyakoroltunk mindent, minden belénk lett verve, mert olyan edzőnk volt."

5

Zsengellér fejel. Az Újpestben játszó Zsengellér Gyula az 1930-as évek második felének egyik legnagyobb csatársztárja volt, tagja volt az 1938-as világbajnoki ezüstérmes csapatnak.Galéria: Magyar fociatlantisz - Az első aranykor könyvFotó: Akadémiai Kiadó

• A 30-as évekre a britektől tanultak korszerűtlenné váltak. A magyar edzők akkoriban elsősorban technikát oktattak, az erőnléttel olyan szinten nem foglalkoztak, hogy bemelegítés nélkül küldték pályára csapatainkat, mert féltek, hogy elfáradnak a játékosok.

• A foci Európa legtöbb országában szabadidős tevékenység volt, nálunk viszont a Monarchia alatt folyamatosan az osztrákoknak kellett bizonyítanunk, hogy érünk annyit, mint amennyit ők. A bizonyítási kényszer azóta sem múlt el, csak immár nemcsak az osztrákok, hanem az egész világ az ellenfél. (Amúgy megérne egy külön misét, hogyan változott a válogatott legnagyobb ellenfele az elmúlt száz évben. Úgy gondolom, hogy a 20-as évekig az osztrákok voltak, a 30-as években a focit tőlünk tanuló, majd rajtunk túlnövő olaszok, az 50-es évektől a rendszerváltásig a szovjetek, manapság pedig a románok azok, de lehet velem vitatkozni.)

5

Az 1920-as évek első felének egyik legnagyobb sztárja, Orth lő gólt az MTK színeiben a VII. kerület ellen.Galéria: Magyar fociatlantisz - Az első aranykor könyvFotó: Akadémiai Kiadó

• Külföldről hazatérő magyar focicsapatot 1912-ben fogadott először többezres tömeg Budapesten. A diadalmas angol és német túráról jövő fradistákat (egy győzelem, egy vereség Londonban) a vállukon vitték a drukkerek. Rádió- és tévéközvetítés híján pedig az előtte való napokban Az Est szerkesztősége előtt ezrek vártak a végeredményre.

• Azt gondolják, hogy a meccsturizmus valami új keletű dolog lenne? Tévednek. 1904-ben a Tottenham és az Everton bécsi hírverő mérkőzését 400 magyar látta a helyszínen. Amúgy meg a két világháború között a Nemzeti Sportban már szervezett utakat hirdettek olasz bajnoki rangadókra.

5

Az 1930-as évek elejének nagy sztárja, Titkos Pál akcióban, Berlin, 1930. január 1., Hertha–Hungária 0-7 (a Hungária az MTK neve ekkor a profiligában).Galéria: Magyar fociatlantisz - Az első aranykor könyvFotó: Akadémiai Kiadó

• A 20-as években is volt szurkolói rendbontás, voltak olyanok, akik csak a balhé kedvéért jártak a meccsekre, focistákat, bírókat vertek. Ennél fogva zárt kapus meccsek is voltak. Olyan zárt kapus meccsek is voltak, amik ezer néző előtt zajlottak néma csöndben, és ha valaki kicsit felemelte a hangját, már rászóltak, nehogy mindenkit kivezessenek.

• A magyar foci első aranykorában zsúfolásig telt lelátók előtt zajlott a bajnokság? Ez nem egészen így van. 1921–22-ben például 3758, 1932–33-ban 3669, 1937–38-ban, világbajnoki ezüstérmünk évében 3788 volt az átlagnézőszám. Ezek a számok a mai, valamivel háromezer alatti NB I.-es nézőszámmal is összevethetőek.

Sebők Vili? Fenét, Hegyi Mátyás!

A bezzegrégenezőknek ajánlom a könyv egyik legérdekesebb betétjét, ami évekkel ezelőtt a Korall társadalomtörténeti folyóirat 13. számában már megjelent. A szöveget egy Hegyi Mátyás nevű futballista írta, aki az amatőr korszak ügyeskedő focistája, majd intézője volt. Verekedések, bundák, eltitkolt klubbevételek, illegális játékosfizetések, titkos átigazolási díjak, a futballhoz nem értő szponzorok, akik a semmiből jöttek és a semmibe távoztak. Mintha csak a 90-es és a 2000-es évek elejének magyar futballjában járnánk. Pedig a derék Hegyi Mátyás igazán minden tőle telhetőt megtett, mert így zárta sorait:

Szegedi Péter: Az első aranykor – A magyar foci 1945-ig. Akadémiai Kiadó, Kanári Könyvek, 2016.

*****************************************************