A Világjárók című könyvsorozat (Gondolat kiadó) egyik kedvencem. Igen szeretik az olvasók is – jó ideig alig lehetett beszerezni egy-egy darabját, akár használt könyv formájában is. Most meg? Garmadával szállítják be őket az antikváriumokba, válogatni lehet belőlük.
De a hajdani népszerűség még munkál bennük: a körülményekhez képest még tartják a “nívót”, nem csoda, hogy legalább 5 lejt elkérnek értük. Így is megéri…
Alain Bombard: Önkéntes hajótörött (Világjárók 16./1964) című műve tárgyának rendkívüliségével messze kiemelkedik a sorból; egy olyan kísérlet végrehajtására vet fényt, amelyben a szerző saját egészségét, teherbírását és tudományos premisszáit tette próbára, s amelyben a kísérlet végén – nyert. Kiindulópontja:
“Már régóta érdekelt, meddig bírja az emberi szervezet a nélkülözéseket. Vizsgálódásaim meggyőztek arról, hogy az egyén néha tovább is élhet, mint azt a fiziológusok általánosságban lehetségesnek tartják.
Hosszú ideig alaposan tanulmányoztam a deportáltak, a hadifoglyok, a hiányosan táplált népek állapotát, de mint orvos, aki számára a gyakorlati alkalmazás lehetősége nélkül holt betű marad a tudomány, gyakran zártam le ezzel a kérdéssel elméleti kutatásaimat: Mire jó mindez?”
A hajótöröttek problémája azonban felébresztette benne az “alvó oroszlánt”. Az izgatta: “Hogyan lehet megmenteni azt az 50 000 embert, aki évente a mentőcsónakokban pusztul el?”
Ez a szónoki kérdés közel száz éve hangzott el. A statisztika azóta jóval túllépte az évente tengerbe pusztultak akkori átlagát. Bombard kísérletei időszerűbbek mint valaha. És hozzájárulnak az emberi élet határainak az újrarajzolásához.
“Legendák hajótöröttjei!” – vonja le kísérleti, majdnem életébe kerülő kalandja végén a francia Bombard doktor a következtetést. – Én tudom, hogy nem a tenger, nem az éhség, nem a szomjúság okozta halálotokat, hanem miközben rikoltozó sirályok keringtek hánykolódó csónakotok felett, a rettegés volt a vesztetek… Hamarosan bizonyossá vált előttem: a hajótöröttek legtöbbje jóval előbb meghal, semmint a fizikai és fiziológiai feltételek önmagukban véve halálossá válnának. Hogyan lehet leküzdeni a reménytelenséget, amely biztosabban, gyorsabban öl, mint bármilyen fizikai tényező?”
Erről szól, erre válasz ez a könyv, amit örömmel tettem föl a polcomra. (Cseke Gábor)