NAGY JENCIKLOPÉDIA

ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLAT ABC

Boldogtalanság tünetek-diagnózisok

A balga ész kára – a bölcs szívhiány betegei

Az önsorsrontás elemi, közép és magasiskolája

I.

Boldog, szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra,
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vigan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegeimnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát,
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.

Kosztolányi Dezső

*

1.

Befolyásolható

Mint egy szivacs, vagy nádszál

Mindig annak a véleményét osztja,

akivel éppen a legeslegutoljára beszélt

(vagy mindenben a véleményvezér szavát szajkózza)

2.

Kivétel

Ő nem általánosít

Amíg ő nem halt meg,

addig nem hiszi el, hogy ő is halandó lény

(így váratlanul, készületlenül kel az utolsó útra)

3.

Árnyékbokszoló

Mindenfelé üt-vág,

Nem nézi, nem láthatja kit és hol ér az ütés

Hátha így csak eltalálja azt az egy ellenséget is

(Igaz, beszerez közben még hozzá pár újat is…)

4.

Maga-mentő

Nem ülteti el a magot,

hetvenszeres termés helyett

még az az egy mag is elpusztul!

(aki menteni akarja életét, elveszíti azt…)

5.

Bűnbak

Nincs bátorság az önvizsgálatra,

helyette intenzíven bűnbakot keres,

akire minden bűnt rá lehet olvasni,

és ami átmenetileg meg is nyugtat -

majd mehet minden tovább a rossz vágányon…

6.

Álomfejtő

Vagy nem foglalkoznak álmaikkal,

Mintha azokhoz neki semmi közük sem lenne,

Avagy belepistulva tényleg szó szerint értik azokat

Illetve „szakértőkhöz” rohangálnak a megfejtésért…

7.

Öngyilkos

Hullához kötözve

A nagy szent könyvek

holt betűihez bilincselve

rohasztják el magukat az emberek

(mint anno az etruszkoknál a kínhalál:

az elevent a holthoz erősítve sorsára hagyni)

8.

Játszma

Magamat azért szapulom piszkosul,

Hogy te azután annál inkább dicsérhess -

Önostorozásom csak egy felhívás a hízelgésre,

Hiúságom mentől gyakoribb-erősebb legyezgetésére

9.

Dicsérve szidni

Megdicsérem a fiam,

„bezzeg ő milyen mintaférj!”

hogy egy mozdulattal egyből lehúzzam a férjem!

Mindezzel magamról állítok ki rossz bizonyítványt…

10.

Mérce

Ahhoz képest jó vagyok?

Például focikapusnak koromhoz képest.

De a szakmámban, hivatásomban

nem védekezhetsz ezzel.

Ott a mindenséggel mérd magad!

Különben te leszel

focisták között a legjobb filozófus,

és filozófusok között a legjobb focista.

11.

Hasonló

a hasonlónak örül?

Hiába van szám szerint sok kapcsolatod,

ha ezek mind hasonló emberekhez kötnek:

ugyanazokat az életstratégiákat példázzák,

a lelki problémákat ők hasonlóan "oldják meg":

például valamilyen testi-lelki drogba, alkoholba,

vagy munkaalkoholizmusba fojtják bánatukat...

12.

Veszíteni tudni kell

Veszíteni tudni kellene

Ha nem nyersz, sértegeted a győztest?

Ha vesztésre állsz, felállsz s elvonulsz?

Ha erősebbtől kaptál ki,

akkor se ülsz le máskor, mással?

Ha nem volt szerencséd,

akkor is magad korholod?

Ha hibádból vesztettél,

ezt nem bocsátod meg - oda a napod?

Ha nem vagy a legjobb a játékban,

másban is feladod?

13.

Rossz gátlás

Élelmes vagy élhetetlen?

Te annyira „jólnevelt” vagy,

vagy inkább szemérmes, gátlásos,

aki nem szeretne élelmesnek látszani,

hogy hiába kínálnak meg egyszer a finomsággal,

megköszönöd, de nem fogadod el.

Mivel ezt ezután többet nem ismétlik,

te meg röstellsz nyíltan, expressis verbis kérni,

ezért nemcsak éhen maradsz,

de megneheztelsz vendéglátódra, sőt magadra is..

14.

Kegyvesztő

Kegyelemre jogot formáló

A tanulságos anekdota szerint

Ferenc József császár amikor eljárt vadászni,

akkor a vadászmestert a kocsis mellől a bakról

mindig maga mellé szólította - mindaddig,

amíg ő már magától is egyből beült mellé

nem várva meg, hogy szólítják-e vagy sem.

Attól fogva mindvégig maradhatott a bakon...

15.

Ideális alattvaló

Miért élsz úgy itt és most

mintha még kiskorú lennél,

mintha gondnokság alatt lennél,

mintha éppen börtönben lennél,

mintha el lennél tiltva a közügyek gyakorlásától -

miért hagyod még, hogy nélküled döntsenek rólad?

16.

Savanyú a szőlő

Okosan megideologizálod

amúgy kínzó magányosságodat,

tartósan és végleg becsapod magad,

alkalmi-tartós fájdalomcsillapítás helyett,

az egyedüllétnek az – amúgy létező - előnyeit,

a párosnak meg a hátrányait hangsúlyozva túl!

17.

Ha szegény vagy,

Ez biztos jele annak,

Hogy nincs - jó - kapcsolatod az élő Istennel,

Mert akkor meghallgatná imáid/megáldana bőséggel.

Így nemcsak küszködnöd kell a víz felett maradásért,

De még a bűntudatod súlya is folyton víz alá akar nyomni…

18.

Ha beteg vagy,

Akkor elárulod magadról,

Hogy gyenge a Jóisten-hited,

Pláne ha nem inkább „testi”,

Hanem pszichoszomatikus a baj,

Vagy neadjisten depresszióval küzdesz?!

(nem elég a baj, hozzájön a bűntudatod…)

19.

Jövőképtelen

Aki csak az orra hegyéig lát

Aki levágja az aranytojást tojó tyúkot,

Aki eladja azt a hajót, amin épp utazik,

Aki ma nem tud lemondani a jobb holnapért

20

Alkoholisták

Az egyik csak simán alkoholista,

Akinek legalább bűntudata van

s többnyire gyógyulni is akar,

A másik sokkal nehezebb eset:

Ő egy munkaalkoholista, aki még büszke is bűnére

(mert minden bűnnek számít, ami elválaszt Istentől)

21.

Igénytelen

Amilyen alaposan válogatod meg testi táplálékod,

S ott meglehetősen finnyás vagy, válogatós, igényes,

Oly nemtörődöm módon fogyasztod a szellemi tápot:

Ez lehet szemét, moslék, hányás, méreg, romlott stb.

22.

Summa cum laude

Diplomás az egyetemen

Az élet iskolájában viszont

Még egy kegyelemkettest se kap,

Mert ő azt is ki akarná érdemelni…

…Pedig a legjobb dolgok ingyen,

Vagyis isteni kegyelemből vannak!

23.

Hebrencs
Repül a nehéz kő,

ki tudja, hol áll meg,

s kit hogyan talál meg…

A kimondott szó-kőgörgeteget

nehéz, sőt lehetetlen már visszaszívni…

24.

A dualista

Isten megteremtette a világot,

De azután a sorsára hagyta, nincs gondviselés

Csak a Providencia biztosítóban bízhat, ha fizet.

Nincs kihez fohászkodni, nincs miért imádkozni…

*

Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva, s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemük kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec.
Egy keltőóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra".
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd százév után,
ha összeomlik, gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanában rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajolt az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak,
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradatig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

Kosztolányi Dezső