Mit üzen ma Sophia Loren a nőiségről, az anyaságról? Persze olyan művészek mondandójával a háttérben, mint Alberto Moravia, aki a film alapjául szolgáló regényt írta, Cesare Zavattiniforgatókönyvíró, aki a olasz neorealizmus fő ideológusa volt, és Vittorio de Sica rendező, aki népszerűséget, hírnevet hozó filmekben szerepeltette Lorent, és akinek emlékére tavaly a hetvenen túl is gyönyörű díva unokáját, a ifj. Carlo Ponti és Mészáros Andrea hegedűművész közös gyermekét Vittoriónak elnevezték.
Az Egy asszony meg a lánya a filmtörténet nagy klasszikusa lett, benne az örök nő - Donna Cesira alakításáért Sophia Loren Oscar-díjat kapott.
Miért felejthetetlen a római fűszerboltos asszony (származása szerint vidéki parasztlány, olaszul: La Ciociara - ez a film eredeti címe), aki lányával a második világháború elől a hegyekbe menekül? A félelem, a nélkülözés ebben az időszakban és közegben nem különös, az emberek a bolond, bolydult világ hatására maguk is bolonddá, bolydulttá válnak. A különös az, hogy Cesira kisugárzása, lénye hogyan módosít a helyzeteken. Főleg a gyermek szempontjából meghatározó élmény. Az asszonyt pedig éppen ez hajtja, hogy erőt, biztonságot, ételt, meleget nyújtson. Az anya különlegessége a lánya, Rosetta számára természetes: neki a mamájával a szenvedés kellős közepén is kerek a világ. Sokszor már-már vakációnak tűnik az élet, a menekülés, a rejtőzködés, a várakozás, hogy a háborúnak vége legyen. A természeti adottságként létező környezet gyakran idillivé teszi a jeleneteket; a táj emeli az elnyomorodó lelkeket, a kialakuló kényszerközösségeket, az építmények romjaikban is gyönyörűek.
Donna Cesira végig a nőiség eszközeivel operál. Úgy is mondhatnánk, hogy az Egy asszony meg a lánya a túlélés nagy filmje, a túlélésé - női módra. Cesira mindent megold, mindent túlél, mindig sikerül biztosítania az életfeltételeiket. Van ereje gyengédnek, kedvesnek lenni, játszani, viccelni, miközben neki is vannak gyenge pillanatai, és sokszor ő is retteg. De rettenthetetlennek mutatkozik, mindig helyén van a szíve. Mindig sikerül megvédenie magukat, egyetlen helyzet van, amikor nem: épp női mivolta miatt lesz áldozat, ő is, meg a lánya is. Már majdnem megússzák, már majdnem hazaérnek, már vége van a háborúnak, már fel lehet lélegezni, már itt vannak a győztes csapatok, amikor egy rommá lőtt, kifosztott templomban megerőszakolják őket a katonák. Épp ott, ahol az asszony fehérfátylas esküvőt álmodik a lányának. De csak a testet lehet meggyalázni, a teremtő képzeletet nem. Abból az ájulásból is felállnak, és továbbmennek, és hazaérnek, és túllépnek megalázottságon, gyűlöleten, nyomorúságon, Rómában emelt fővel nyitják újra a fűszerboltot; végül mindkettőjüknek van férfi az oldalán. Talán ma kevésnek tűnik ez a cél, pedig hagyományosan nem az: asszonynak lenni életprogram.
Szakírók nevezték Sophiát például mediterrán nőstény -nek, ami talán túlzás, de van benne valami, ahogy abban is, ha anyatigrisnek mondanánk. Az állati hasonlatok utalnának arra az őserőre, a női minőség elemi energiáira, amelyek feltörnek a szükségben. Ez a nő úgy harcol, hogy egyszerre kifinomult és ravasz, hűvös és forró, tudatlan és bölcs, gyenge és erős, áldozat és hős.Nem lehet árut beszerezni? Használja a kapcsolatait. Közel engedi magához a férfiakat, de csak annyira, hogy ne nagyon kelljen természetben fizetni. Nincs élelem? Addig megy, míg be nem szerzi a kolbászt, húst, tojást, lisztet. Német katonák? Hozzuk a kávét! Angol katonák a karácsonyi vacsoránál? Megosztjuk velük a sült libát, a pezsgőt! Büszke arra, hogy vidék parasztlány, de fejtartása, dereka, mint az úrinőké: öntudatról, belső biztonságról, a nőiség erejének bizonyosságáról árulkodik. De az is, ahogy a karjára kanyarítja a táskáját, vagy ahogy viseli a szoknyát, és az is, hogy akkora probléma az ágy alatt szaladgáló egér, mintha más gondja sem lenne a háború idején. Méltósága van. Királynő a férfiakkal folytatott párbeszédeiben, politikai vonatkozásoktól, élet-halál kockázatoktól teljesen függetlenül. Madonna azokon a képeken, amelyek a gyermekéhez fűződő viszonyát rögzítik: a karjával védi, öleli a lányt, mindig maga mögé veszi a bajban, vagy eleve félig a háta, válla mögött látjuk.
Loren bevallása szerint az édesanyja alakjából formálta meg Cesirát- ahogy fogalmazott: érte, neki, belőle . Saját anya-élményéből merített, mert amikor Cesirát el kellett játszania, a lány szerepéhez idős lett volna, az anyáéhoz viszont túl fiatal volt.
Sophia Loren hasonlóképpen nőtt fel, mint a filmbeli szituáció: apa nélkül, nagy szegénységben, vidéken. A nagyszülők támogatták a férfi nélkül csonka családot. Sophia 15 éves volt, amikor az anyja, Romilda benevezte egy szépségversenyre, függönyből varrt neki ruhát. A lány második lett, nyert 35 dollárt, és egy jegyet Rómába. A szépségverseny zsűrijének tagja volt Carlo Ponti, a több mint húsz évvel idősebb, későbbi férj. A nyert összeggel a zsebükben 1950-ben anya és lánya felköltöztek Rómába. Romilda tovább menedzselte a lányát: állandó statiszta állást szerzett neki a Cinecittában. 1951-ben egy magazin szerződtette Sophiát modellként. 1953-ban kapott először főszerepet az Aidában. A siker nyomán évi 3-4 filmet forgatott. Köztük 13 olyat, amiben Marcello Mastroianni-val játszott. Majd meghódította Hollywoodot is: partnerei voltak Cary Grant, Frank Sinatra is.
A világhírt mégis ez az olasz film, az Egy asszony meg a lánya hozta meg számára. Amellett, hogy az anya-mintájából dolgozott, az édesanyja lényéből merítve, az már a saját tehetségének köszönhető, amit összességében ebből a szerepből kihozott. Hiszen mindössze 26 éves volt, amikor eljátszotta ezt a kortalan Kurázsi mamát, amely szerep világháborús körülményektől elvonatkoztatva is érvényes. A nőiségnek tudott olyan tág teret adni a játékával, amelynek része az anyaság - áldozatokkal, bicsakokkal a külső nyomás hatására, de a méltóságát soha nem adva fel. Az anyaság - nőiség aspektusok szétválására és összefonódására példa a háromszög, amit a filmben Michelével alkotnak.
Az életkorban köztes generációs fiatalember a lányhoz túl öreg, az asszonyhoz túl fiatal. Rosetta bimbózna Michele felé, ám még mielőtt férfiben valami felébredne, közbelép, beveti magát az anya. Van egy szép kanapés jelenet, amikor úgy ül közéjük, hogy észre sem veszik: nagy barátságossággal a fiatalemberbe karol, és csak a maga másik oldalán hagy helyet a lányának, így ő kerül középre. Beszövi hálójába Michélét. De nem magához fűzi, hiszen tudja, hogy a lánya vonzódik hozzá. Épp csak annyira játszik, hogy elcsavarja a fejét. Így köztük kezd bimbózni a rózsa, egyszer le is szakasztják, amit az asszony nem vall be a lányának. Később mégis kiderül, és ettől felszínre bukkan a két nő titkos párbaja: Cesira próbálja megtartani a lányát gyermeki állapotban, a lány pedig próbálna kitörni ebből - a finom játékot még talán évekig játszanák egymás között, de vigyorogva véget vetnek ennek az erőszaktévő katonák. Rosetta ezzel kikerül a mama bűvköréből, varázslatából. De csak átmenetileg. Mert Donna Cesira az a fajta nő, aki a veszteségből, vereségből is erőt merít, nem hagyja, hogy tragédiába fúljon az élet. Addig rendezgeti a dolgokat, mígnem valóság lesz a romtemplomban látott álom.
