Félig nyúzott bakkecske
Egyszer hol volt, hol nem volt, volt a világon egy ember, annak volt két fia meg egy kecskéje. Azt mondja egy reggel az ember a nagyobbik fiának:
- Hajtsd ki, fiam, ezt a kecskét legelni, de olyan helyre hajtsd, ahol jóllakhatik.
A fiú kihajtotta szép füves helyre; evett a kecske, evett, míg úgy jól nem lakott, hogy alig bírt megmozdulni. Akkor kérdezi tőle a fiú:
“Kedves kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Felelt a kecske:
“Úgy jóllaktam, mint a duda,
egy szál fű se fér több belém.”
Ezzel a fiú hazahajtotta, otthon kérdi az apja a kecskétől:
“Kedves kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Felel a kecske:
“Jaj, jó gazdám, dehogy laktam,
mint a kutya, úgy koplaltam.”
Megharagudott erre az ember, mindjárt elkergette a fiát a háztól. Másnap reggel mondja a kisebbik fiának:
- Hajtsd ki most te, fiam, a kecskét, de jó helyre hajtsd, mert ha éhen hozod haza, úgy jársz, mint a bátyád.
Kihajtotta a fiú még szebb füves helyre, mint a bátyja, jól is lakott a kecske megint úgy, hogy alig bírta. Akkor kérdezi tőle a fiú:
“Kedves kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Felelt a kecske:
“Úgy jóllaktam, mint a duda,
egy szál fű se fér több belém.”
Ezzel a fiú hazahajtotta, otthon megint kérdi az apja a kecskétől:
“Kedves kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Felel a kecske megint:
“Jaj, jó gazdám, dehogy laktam,
mint a kutya, úgy koplaltam.”
Ez még jobban megharagította az embert, elkergette ezt a fiát is.
Harmadnap reggel nem volt kire bízni a kecskét, maga hajtotta ki az ember. Még szebb füves helyre vitte, mint a fiai, a kecske úgy jóllakott, hogy csak eldűlt, mint egy darab fa. Kérdezi tőle az ember:
“Kedves kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Felel a kecske:
“Úgy jóllaktam, mint a duda,
egy szál fű se fér belém.”
Ezzel hazahajtotta az ember. Otthon kérdi tőle:
“Kedves kecském, jóllaktál?
Elég füvecskét kaptál?”
Felel a kecske:
“Jaj, jó gazdám, dehogy laktam,
mint a kutya, úgy koplaltam.”
Nagyon megharagudott erre az ember, most látta, hogy a két fiát is ártatlanul kergette el a háztól.
- No hiszen megállj, kutya kecske, majd meglakolsz te ezért!
Elővett egy éles kést, a kecskét megkötötte egy fához, elkezdte nyúzni elevenen. Mikor már félig megnyúzta, megszólalt a kecske:
“Jaj, jaj, jaj, jó gazdám,
ne húzd le a bundám,
úgy jóllaktam, mint a duda,
egy szál fű se fér több belém.”
Erre aztán félbehagyta a nyúzást, eloldta a fától a félig megnyúzott kecskét. A kecske amint megszabadult, elkezdett szaladni árkon-bokron keresztül. Szaladt, szaladt, egyszer egy rókalyukhoz ért, abba belebújt. Ott aztán meghúzta magát szépen. Egyszer jön haza a róka, beszól a lyukba:
- Ki vagy, mi vagy lyukamba, lyukamba?
“Én vagyok, bém vagyok,
félig nyúzott bakkecske;
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
Megijedt a róka, elszaladt a farkashoz.
- Farkas komám, gyere hamar, ördög van a lyukamban.
Odamegy a farkas a lyuk szájához.
- Ki vagy, mi vagy, róka komám lyukába, lyukába?
“Én vagyok, bém vagyok,
félig nyúzott bakkecske,
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
Megijedt a farkas is, elszaladt a medvéhez.
- Jaj, komám, gyere hamar, ördög van a róka koma lyukában.
Odamegy a medve is a lyukhoz, beszól rajta:
- Ki vagy, mi vagy, róka komám lyukába, lyukába?
“Én vagyok, bém vagyok,
félig nyúzott bakkecske,
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
Megijedt a medve is, elszaladtak mind a hárman. Szaladtak, szaladtak, egyszer előtaláltak egy sündisznót.
- Hová szaladtok, medve koma? - kérdi a sündisznó.
- Jaj, szaladjunk, te is szaladj, ördög van a róka koma lyukában.
- Nem szaladok én, gyertek vissza, hátha ki tudnám onnan riasztani.
- Már hogy tudnád, én csak erősebb vagyok, farkas komám is, mégse tudtuk - felel a medve.
- No csak próbáljunk szerencsét - mondja a sündisznó.
Visszamentek hát; beszól a sündisznó a lyuk száján:
- Ki vagy, mi vagy, róka koma lyukába, lyukába?
“Én vagyok, bém vagyok,
félig nyúzott bakkecske,
szarvaimmal tusálok,
bajuszommal szurkálok,
szaladj mindjárt, mert megdöflek.”
De a sündisznó nem ijedt meg, hanem összegombolyította magát, begurult, elkezdte szurkálni minden oldalról a nyúzott részét a kecskének. Ez se vette tréfára a dolgot, kiugrott a lyukból. Idekint aztán mindjárt megismerték őkelmét a medve is, farkas is; megfogták, széjjeltépték, jó lakomározást csaptak belőle.
Ha széjjel nem tépték volna, az én mesém is tovább tartott volna.
*
https://www.youtube.com/watch?v=XMP5oAo7kjw
2013. febr. 25. - Feltöltötte: lacicime
Arany László: Szép magyar népmesék Félig nyúzott bakkecske.
A TELHETETLEN KECSKE
Volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia meg egy kecskéje. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:
- Hajtsd ki, fiam, a kecskét térdig érő fűbe, övig érő vízbe. Hadd egyék-igyék, amennyi belefér!
Kihajtja a legény a kecskét térdig érő fűbe, övig érő vízbe, ehetett-ihatott, amennyi belefért.
Este, mikor a legény hazahajtotta a kecskét, kérdi a szegény ember:
- No, édes kecském, ettél-e, ittál-e?
Felelte a kecske:
- Sem nem ettem, sem nem ittam, majd elvesztem étlen-szomjan, azzal vagyok ma is, amit tegnap kaptam.
Eléveszi a szegény ember a fiát, jól megnadrágolja, hogy miért nem hajtotta a kecskét térdig érő fűbe s övig érő vízbe.
Eleget mondta a legény, hogy hazudik a kecske, mert evett-ivott elegendőt. De hiába mondta, hiába esküdözött, a szegény ember a kecskének hitt, nem a fiának.
Másnap a középső fiút küldötte el a kecskével. Annak is meghagyta erősen, hogy hajtsa térdig érő fűbe s övig érő vízbe.
Kihajtotta ez is térdig érő fűbe, övig érő vízbe. Annyit evett-ivott a telhetetlen kecskéje, hogy majd megrepedt a bőre.
Hanem este, mikor a szegény ember azt kérdezte:
- Édes kecském, ettél-e, ittál-e? - Megint csak azt válaszolta:
- Nem is ettem, nem is ittam, majd elvesztem étlen-szomjan, ma is csak azzal vagyok, amit tegnap kaptam.
Hiszen volt nemulass. Csúnyán kikapott a második legény is.
Harmadnap a legkisebb legény hajtotta ki a telhetetlen kecskét, térdig érő fűbe, övig érő vízbe, ahogy az apja parancsolta.
De este, mikor a szegény ember kérdezte:
- Ettél-e, ittál-e, édes kecském? - Megint csak azt felelte:
- Sem nem ettem, sem nem ittam, majd elvesztem étlen-szomjan, most is azzal vagyok, amit tegnap kaptam.
Hej, megmérgelődött a szegény ember. De már a legkisebb fiát nem verte meg, hanem elévette a kést, s megnyúzta a telhetetlen kecskét.
Hiszen most majd meglátja, hogy igazat beszélt-e a kecske.
Az ám, csakhogy mikor féligre megnyúzta, kiszökött a keze közül a kecske, s uccu neki! szaladt, mintha szemét vették volna.
Szaladott a kecske árkon-bokron át, erdőkön-mezőkön keresztül, s addig szaladt, amíg egy rókalyukat talált, s abba nagy hirtelenséggel belebújt.
Egyszer megy haza a róka, benéz a lyukon, s látja, hogy egy csuda szörnyeteg állat van az ő házában.
Mit csináljon szegény róka? Nem mert bemenni a tulajdon házába.
Éppen akkor arra vetődik a farkas koma, s kérdi:
- Mit csinálsz, róka koma?
- Jaj, lelkem, farkas komám, ne is kérdezd, valami csuda szörnyeteg állat van a házamban, nem tudom, mi lehet.
- Hiszen majd megnézem én - legénykedett a farkas -, s kikergetem onnét.
Benéz a farkas a lyukon, s kérdi:
- Hé, ki vagy itt?!
Visszamekeg a kecske:
- Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. Dübü-dübü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves!
Bezzeg a vitéz farkasnak is inába szaladt a bátorsága. Visszakapta az orrát, s mondta:
- De már én be nem megyek, róka koma, mert sok mindent láttam, de ilyent még soha.
Aközben odavetődik egy őz, s mondják ennek is, hogy valami csuda szörnyeteg állat van a róka házában.
Beszólt az őz is:
- Ki vagy itt, hé?!
Visszamekeg a kecske:
- Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. Dübü-dübü lábammal, döfí-döfi szarvammal. Be ne jöjj, ha az életed kedves!
Hiszen nem kellett, hogy kétszer mondja, az őz ugyan be nem ment.
Jött aztán egy nyúl. Ez is csak úgy járt, mint a többi.
Végezetül jött egy tövisdisznó.* Kérdi:
- Hát ti itt mit csináltok?
Elpanaszolják neki, hogy mi történt.
- Hiszen majd kikergetem én, akármilyen állat légyen - mondta a tövisdisznó.
Beszólt a lyukon:
- Ki vagy itt, hé?!
Visszamekegett a kecske:
- Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. Dübü-dübü lábammal, döfi-döfi szarvammal. Be ne jöjj, ha az életed kedves!
Na, a tövisdisznó meg nem ijedt ettől a beszédtől. Begurult a lyukon, jól összevissza szurkálta a kecskét. Bezzeg hogy mindjárt kiugrott a kecske. Hanem ahogy kiugrott, mindjárt közrefogták, széjjeltépték. A húsát egymás közt atyafiságosan elosztották, megették. Csak a belét tette el külön magának róka koma.
Még jóformán meg sem ették, azt mondja a farkas a rókának:
- Komám, én éhes vagyok.
- Tudod mit, komám - mondja a róka -, együk meg, akinek köztünk a legcsúnyább neve van.
- Jól van - mondja a farkas -, hadd lám csak: Farkas-barkas szép név, róka-bóka szép név, őz-bőz szép név, nyúl-búl, az is szép név. Tövisdisznó ... jaj de csúf név!
Megették a szegény tövisdisznót, hogy még egy tövis sem maradt belőle.
Hanem ahogy megették, megint mondja a farkas:
- Róka koma, én éhes vagyok.
- Bizony, ha éhes vagy, koma, együk meg, akinek legcsúnyább neve van köztünk.
- Jól van - mondja a farkas -, hadd lám csak: Farkas-barkas szép név, róka-bóka szép név, őz-bőz szép név, nyúl-búl ... jaj de csúf név!
Megették a szegény nyulat is.
S megették utána az őzet is.
No, már mostan ketten voltak: farkas-barkas s róka-bóka.
Fogja magát róka-bóka, eléveszi a kecske belét, s enni kezdi.
Kérdi farkas-barkas:
- Mit eszel, róka-bóka?
Azt mondja róka-bóka:
- Én bizony kiharaptam a hasamat, s megeszem a belemet. Ha éhes vagy, farkas-barkas, te is harapd ki a hasadat, s edd meg a beledet.
Bolond farkas-barkas kiharapta a hasát, de meg is döglött abban a minutában.
Akkor aztán róka-bóka megette farkas-barkas húsát is.
Így volt, vége volt, igaz volt.
*
https://www.youtube.com/watch?v=c5u2ReZ33v8
2016. febr. 1. - Feltöltötte: Various Artists - Topic
Provided to YouTube by Hungaroton A telhetetlen kecske · Elek BENEDEKBenedek Elek mesék ...
*
félig nyúzott bakkecske, a
→ állatmese, funkcióját tekintve → gyermekmese. Cselekménye: a gazda elküldi sorra három fiát kecskét legeltetni. Meghagyja (versben), hogy hajtsák derékig érő fűbe, övig érő vízbe. A fiúk így is tesznek, a kecske ennek ellenére este mindig azt hazudja, hogy éhes és szomjas. Az apa fiait egymás után megveri (elkergeti a háztól), s végül maga hajtja ki a kecskét. A kecske, bár a gazda szeme láttára ette-itta tele magát, este ismét azt állítja, hogy egész nap koplalt (AaTh 212). A gazda haragjában egy cölöphöz kötözi és elkezdi elevenen nyúzni. Közben bemegy a házba kését megfenni, a kecske elszakítja a köteleket és világgá szalad. Erdőben egy rókalyukba bújik, a a rókát elijeszti. A róka különböző állatokat (farkas, medve) hív segítségül, de a kecske azokat is megfenyegeti (versben). Végül a sündisznó (dongó, szunyog) begurul (berepül) a lyukba, s a kecskét össze-vissza szurkálja. A kecske kiugrik, s az összegyülekezett állatok felfalják (H 212; BN 161*; MÁT 212B*; MNK 212A*). Voltaképpen két – olykor négy – típusból alkotott állandó típusösszetétel (a mese befejezése nemegyszer AaTh 20 + AaTh 21), melynek két összetevője nálunk önálló meseként csak elvétve fordul elő. 18 változatát (+ 1, ill. 2 változat a mese két részéből) tartjuk számon az egész magyar nyelvterületről. A típus Európában általánosan ismert. Nyugaton a mese első fele (gyakran, pl. a Grimm-gyűjteményben is, a → Terülj asztalkám! típussal kombinálva), keleten a második a népszerű (orosz, román, délszláv változatok). A típusösszetétel kialakulásának színhelye és időpontja felderítetlen. A magyar forma → versbetétes mese. Népszerűségéhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy Arany László és Benedek Elek is lejegyezték, ill. feldolgozták, s változataik tankönyvekben, meséskönyvekben, kalendáriumokban és olcsó kiadványok formájában széltében elterjedtek. Több mesemondónk a kettő kombinációjából alakította ki a maga változatát. – Irod. Bolte, J.–Polivka, G.: Anmerkungen zu den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm (I., Leipzig, 1913); Schullerus, A.: Verzeichnis der rumäniachen Märchen und Märchenvarianten (Helsinki, 1928; FFC 78.; 103 I*mt.); Thompson, St.: The Folktale (New York, 1946); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Kovács Ágnes: Magyar állatmesék típusmutatója (Népr. Közl., 1958. III. 3.); Andrejev, N. P.: Az orosz mesetípusok Aarne-rendszerű mutatója (Bp., 1960; MNKF 1.); Kovács Ágnes: A XX. században rögzített magyar népmeseszövegek XIX. századi nyomtatott forrásai (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1969).
*
-
-
Emberséget járunk tanulni - Pap Gábor előadássorozata.
-
Emberséget járunk tanulni - Pap Gábor előadássorozata.
-
Emberséget járunk tanulni - Pap Gábor előadássorozata.
-
Emberséget járunk tanulni - Pap Gábor előadássorozata.
