Payday Loans

Keresés

A legújabb

PURIM - ZSIDÓFARSANG PDF Nyomtatás E-mail
Társas és társadalmi szokásrendek és intézmények

purim schpiel

Purim
Zsidók farsangja, zsidó karnevál

A naptár végén áll a legvidámabb zsidó ünnep, a purim. Egyszerre szilveszter
estéje és Saturnalia, farsang és karnevál, sőt, mint a nem zsidó világban, falun, a
disznóvágás kóstolója és a betlehemezés: mindez egy napon, közel a tavaszi
napéjegyenlőséghez. A zsidó naptár tizenkettedik hónapja, adár, télutó. Rendesen
február–márciusra esik, szökőévben, amelyben eggyel több hónap van, március–április
tájára. Az ünnep adár – szökőévben, hogy valóban az év utolsó hónapja legyen, a
második adár – középső napja: adár 14 vagy a “fallal körülkerített” városokban
megkülönböztetőleg adár 15. Éppen egy hónappal peszah előtt. Az előző nap, adár
13, böjtnap, Eszter böjtje. Az ünnep történetét a bibliai Eszter könyve adja meg, és
egyáltalán, Eszter könyve áll a középpontjában. Ahasvéros király idején a perzsa
udvar főminisztere, a gonosz Hámán a zsidók elpusztítását tervezte az egész
birodalomban. Eszter vagy Hadassza, a király szépséges és népéhez hűséges zsidó
felesége egy zsidó udvari főember, Mordekhaj kérésére, hogy hárítsa el a veszedelmet,
három napnyi böjt után lakomára hívta meg a királyt és Hámánt, a király előtt felfedte
a főminiszter szándékát, és ezzel megakadályozta a zsidók meggyilkolását; maga
Hámán került, fiaival együtt, akasztófára. Susán, az iráni Szúsza, tavaszonként az
Akhaimenida dinasztia fővárosa, és az egész zsidóság megünnepelte a
megmenekülést. A purim, héber többes számban, mezopotámiai (akkád) eredetű szó,
púru, “sorsvetés”. Sorsvetéssel akarta Hámán eldönteni, melyik napon pusztítson el
minden zsidót a hatalmas perzsa birodalomban A “fallal körülkerített” város a
régiségben nagyvárost jelent, a Susán-purim második időpontja, adár 15, volt
érvényes Jeruzsálemre, a középkorban Budára is.

Az ünnepnek több szintje van: a zsinagógában, otthon, az utcán. Négy előírás
érvényes erre a napra: a Megilla felolvasása, jótékony adomány, ajándékküldés,
ünnepi étkezés.

A zsinagógában aznap Eszter könyvét olvassák. A tekercs (megilla) hasonlít a
Tóra-tekercshez, pergamenre írják, rituális szabályok szerint, kóser, de nem két rúdja
van, föltekerni, mint a Tórának, amelynél hetiszakaszról hetiszakaszra egy év alatt
jutnak a tekercs végére, csak egy: a Megillát már a szertartás kezdetén végig
kigöngyölik, azon a napon végigolvassák az egész könyvet, az előestén is, másnap
reggel is. Egyebekben is különbözik a Tórától: a kéziratot gyakran díszítik, növényi
minták és a hasábok fölött miniaturákban a történet ember alakos jelenetei kísérik a
szöveget, az archaikus tekercs-forma és a díszítés jelzi, hogy becsben csak a Tóra áll
Eszter könyve fölött. A Megilla felolvasásán mindenkinek részt kell vennie,
abbahagyva akár legfontosabb munkáját. A szertartás részvevői élénken követik a
cselekmény mozzanatait. Azokat a mondatokat, amelyek arról szólnak, hogy
Mordekhaj megszabadította a zsidókat a pusztulástól, a kántorral együtt nagy hangon
vele együtt mondja az egész gyülekezet. Hámán említésekor hangosan dobognak a
lábukkal (Hámán-slogen / Hámán-klopfen), akasztófára felhúzott tíz fiának nevét egy
szuszra, hadarva sorolják.

jews-purim

Otthon, baráti körben az ünnepen ajándékot kell adni, alamizsnát osztani. Az
ajándékot ki-ki küldi, ezért a neve misloah manot, “adagok küldése”, askenázi zsidó
kiejtéssel, mint Magyarországon is, slahmónesz. A manot többes szám: az ajándék
legalább kétféle legyen, sütemény, étel, az egyik azonnal fogyasztható. Vinni sietve
kell. Adományt kell adni a szegényeknek (mattanot la-evjonim), legalább három
“adag”-ot, mert háromszor van említve a Bibliában (Ex. 30,11 skk.), vagy pedig a
családtagok száma szerint; az “adag” hagyományosan pénz: fél sekel. Kapjon belőle
nem zsidó koldus is, két zsidó, egy nem zsidó. Az ünnepi lakoma (purim szeuda)
asztalára alkalmi ételek kerülnek (szeudat purim): sós vízben főzött bab (Dániel kóser
eledele a babylóni fogságban, Eszter királynéé a perzsa udvarban), hal (adár jegye a
zódiakusban), édes töltöttkáposzta (megilla-kraut / megillokrojt), különleges
sütemények, mint a Hámán-fül (ozné Hámán / hamanoren) vagy Hámán-táska
(hamantaschen / homentas): háromszögletűre összehajtott tészta, mákkal,
szilvalekvárral, aszalt szilvával töltve, bejgli vagy kindli, mézeskalács (lejkeh),
“(Eszter) királyné koronája” (malcheszbreitel). Bor is. Egyébként a szertartásrend
szigorúan szabályozza a bor alkalmanként megengedett adagját. Ezen a napon
azonban az önmegtartóztatás leginkább vízzel ajánlatos. Purimkor szinte vallási
előírásnak számít, még a Sulhan arukh is elismeri, hogy az ünnep parancsának tesz
eleget, aki ezen a napon nem tudja megkülönböztetni (ad de-lo jádá) egymástól
Hámánt és Mordekhajt, nem tudja, átkot mond-e Hámánra vagy áldást Mordekhajra.

Az utcán estefelé karneváli vigalom támad. A purim csak tömegben igazi. Estére az
ünnep kihömpölyög az utcákra. Fiúk, lányok járnak kereplőkkel (gregar), csörgőkkel
(homen-klapper), a cipők talpára írva Hámán neve, hogy megtiporják, a gyerekek
házról házra mennek, bezörgetnek, versikét mondanak, adományt kérnek. A vidámság
tetőpontján tűzbe vetik Hámán rongyból készített bábját. Az alakoskodók tréfákra
kihegyezett, kifacsart változatban előadják az ünnep történetét (purim-spil), régen,
persze, jiddisül, rímes versezetben, rögtönzések is megengedettek. A purim-játék
szereplői többnyire jesiva-bócherek voltak, maszkban, maskarában. Maszk mutatta, ki
Hámán, ki Mordekhaj, nehogy személyessé váljék a szerep. A játékot narrátor (lojfer,
sreiber) vagy mókamester, “pojáca” (pajac) vezette, és nem hiányozhatott belőle a
vaskosabb tréfa sem.

Purimkor a Biblia kikerült az utcára, vidámsággá vált.
Megelevenedtek a bibliai történetek: Józsefet eladják a testvérei, megkísérti Potifárné,
Dávid szembeszáll Góliáttal; szinte minden hagyományos történet, amelyből paródiát
lehet formálni, Júda és az út szélére kiálló Támár, Hanna terhessége a templom
felkeresése után, a Salamonhoz ítéletért folyamodó asszonyok stb. Ilyenkor szabad
volt kicsúfolni a rabbit is: a purim-rabbi, esendő, nevetnivaló alak, kifacsart talmudi
okoskodással, tréfás eszméket fejteget vidám közönsége előtt. Rabbi Elimelekh, a
klezmer-dalok kedvenc figurája ilyen. A “részegek éjjelén” (lél sikkorim) sikamlós
nótácskákat is előadtak a kántorok (hazzán) stilusában, tréfaképpen, gúnyosan, a
rögtönzéseket a badchen vagy – lengyelesen – marsalik vezette. A purim-játék ma már
legfeljebb a nagy hászid községekben él, és az irodalomban.

A purimnak Magyarországon is van kis irodalma. Egy kitért olasz zsidó (Paolo
Sebastiano Medici / Jiszraél Méir Levin) keresztény hittérítő munkája (Riti e costumi
degli Ebrei, 1736), amelyet magyarországi pálos szerzetes (Rosthy Miklós) tett át
latinra (1758), és amelyet ebből kétszer is lefordítottak magyarra (Pétsett, 1783;
Ungvárott, 1889), az elhallgatott eredeti zsidó forrás (Leon / Jehuda Arje Modena,
Historia de gli riti hebraici, nyomtatásban először 1637) nyomán, amelyből pozitiv
anyagának javát vette, és amelyhez polémikus megjegyzéseit fűzte: A zsidók
szertartásai és szokásai érzékletes leírást adott Hámán kidobogásáról: “Valahányszor
olvasás közben Aman nevét felemlítik, lábaikkal nagy dobogást visznek véghez, a
gyermekek pedig e célra készített kalapácsokkal, mozsártörőkkel ütik a padokat,
mintha ellenségük fejét zúznák szét…”

Kölcsey Antónia (1821–1876), a “Hymnus”-
költő unokahúga valóságos irodalmi miniaturában írta le naplójában (1839) egy
tiszántúli falucska, Cseke zsidóinak purim-ünnepét. “Minden sidó nagy vigalomba
vala s jó napot csinált magának. Nehányan pásztoroknak öltözködének, siros gubák- s
bundákba, és egy lovag sidót kísérének, ki mindenféle rongyokkal beaggatva vala;
örömrivalgásokkal futottak utána a sidó gyermekek is. E különös menet végig járá a
falut, s minden Abrahám unokája háza előtt megállott, hol kész lakoma várá őt. Ők
mindnyájan boldogok voltak ma, boldogabbak, mint bár mily örömittas úr a velencei,
vagy római Carnevalba.”

Kiss József (1843–1921), a nagyvárossá fejlődő Pest
öntudatos zsidó költője álnéven (Szentesi Rudolf) kiadott ponyvaregényben
(Budapesti rejtelmek) idézte meg a Király utca ünnepi sokadalmát (Pest: Deutsch,
1874, Második rész, III. kötet, 8. fejezet). Az 1870-es évek elején Pesten így
ünnepeltek: “(…) Lépten-nyomon egy-egy süteményhordó gyerekbe botlunk, kinek
sugárzó arcára fel van írva a mai nap öröme. Ha két kaftán találkozik egymással a
járdán, barátságosan üdvözlik egymást: Güt pürim, azután továbbmennek. Itt-ott
egyszerre összetorlódik a néphullámzás. Valami érdekesebb maskara vonta magára a
közfigyelmet. Mert az egész utca tele van álarcosokkal: harlequinek, kéményseprők,
parasztlegények és leányok, tótok… Hogy az álarcosok tettlegességnek is ki vannak
téve a publikum részéről, azt mindenki elképzelheti, ki e publikumot közelebbről
ismeri. Azért minden álarcos menet egy-egy csoport véderő kíséretében járja be az utcát
és a kávéházakat. Apró csetepaték azonban még így is előfordulnak: a városi
kapitányság ez éjszakára egy pár lovas drabantot is fel szokott állítani a Király
utcában… A kávéházak előtt, ahonnan az ének és zene az utcára kiszól, legsűrűbb
szokott lenni a néptömeg: az álarcosok körül kör képződik, és azok elkezdik a Szent
Dávid táncát járni, hogy csak úgy dűl bele a publikum. A Teleki [kávéház] előtt
három-négy kaftános lengyel zsidó hosszú, gondozott huncutkával halántékaik felett
egy zsidó nótára gyújtanak rá, és táncra egyengetik lábaikat. Kissé befűtött nekik a
mai nap öröme, és a bor gőze fejükbe szállt; nagyokat kortyantanak, és szédületesen
járják a megnevezhetetlen táncot… A Király utcán minden esztendőben megújulnak
ugyanazok a képek, ugyanazok a jelenetek és örömvígság, lankadatlan teljességben
őrzik a purim éj hagyományát, és ez mindörökké így lesz, még akkor is, ha a
Messiásnak egyszer eszébe jutna a Király utcába bekukkantani.”

Komoróczy Géza

.

LAST_UPDATED2