Payday Loans

Keresés

A legújabb

EÖTVÖS JÓZSEF VALLOMÁSOK ÉS GONDOLATOK PDF Nyomtatás E-mail
2008. július 30. szerda, 10:30

 

 

 

 EÖTVÖS JÓZSEF


VALLOMÁSOK ÉS GONDOLATOK



 

ÖSSZEGYŰJTÖTTE ÉS SZERKESZTETTE
BÉNYEI MIKLÓS


 


 


--------------------------------------------------------------------------------

 

1831-1833



1

Könyvhöz hasonló az ember; nagyobb része csak kötését nézi, nem érthetve tartalmát, vagy legfeljebb csak címjét olvassa, s ítél, mert az egész felette hosszú s unalmasnak látszik. De ha éppen olyanra talál, mely a mélyebb érzelem ösméretlen betűivel íratott, vagy kacagva veti félre a firkálást, vagy bámulva visszateszi fiókjába, s többé nem foglalatoskodik vele.



2

E földön számtalan virág találkozik, de csak érzékeny gyermek találja fel.



3

Éltünk terén lenge fellegek, melyeket elhajt előttünk a szellő, inkább gyönyörködtetnek sokszor a legáldottabb aratásnál, melyet izzadva kerestünk.



4

Boldog az, kinek egén a szerelem napja ragyoga mindég. Világos utakon indul ő, s ha végre - mint e föld láthatárja megett - napja lement, pirosra festi egét s hajnalra inti, ha nyugalom után vágyódik.



5

A ton hullámjain könnyen lejt át a szív az ájtatossághoz.



6

Az egész földet elborítja sugárival a nap, de csak az boldog, ki érzi melegét; a polkör szerencsétlen lakosa önnyomorúságát látja hideg fényében. Így van az istenség ideájával is: lenyom a hit, ha nem boldogít.



7

Mennél inkább töltse be szerelemmel szívét az ember, hogy belé gyűlölség ne is férhessen; mert hol ez egyszer helyt fogott, amannak örökre vége van. Filozofálni kezd az ember, s mert gyűlölésének annyi okot talál, szerelmét mint oktalant elveti.



8

Bámulva nézünk fel a hajdankor elomlott építményire, s elfelejtjük, hogy termékenyebb a sík, melyet mi lakunk, s hogy szerény építményeit romba dőlve nem látandja senki, mert az egész emberiségé e föld, s ez nem enged düledékeknek helyt birtokán. Mint koroknak sírkövei állnak a kopasz tetőkön, s intenek, hogy mit emberek alkottak, elveszend, s csak az marad, mit törvényként szívünkbe teremtett az istenség.



9

Monarchák sokszor csak fókuszok, melyek a számtalan udvariak gondolatjait s akaratjait vetik vissza térdre boruló népeikre.



10

Legérzékenyebb sebje e földnek egy nyitott sír, mely jobb ember hamvaira vár.



11

Muzsikához hasonló az ember; a közellevő örül, mert gyengédebb hangjait, mert az egészt értheti, ki távol áll, csak dobhangot, csak trombita-harsányt hall.



12

Virágokat nyújt a szerelem, barátság - ha jó ember barátunk - gyümölcsöket.



13

Szívem belsejét hazaszeretet tölti el és barátság, a szerelem csak külsején függ, könnyű színes virágporként, melyet minden gyenge zephir, habár egészen el nem hordja is, legalább változtatja.



14

Felette sokat vesztenek a tisztán szubjektivus emberek; ahelyett, hogy magok által vezettetnének az univerzumhoz, a kozmikus behatások őket csak önmagokra vezetik vissza. Ifjú embernél tűrhetőbb még, mert nagyobb belseje, világosabb; de ha a belső nagy fény kisugárzott, ha sírt is lát már a halál mellett, nem egyedül emelkedést az ért férfi, akkor csak az objektivitás és a nagy külső behatások tarthatják őt fel.



15

Az ember, bármily csekély legyen is, olyannyira szereti önmagát fő figurának nézni az élet képében, minden egyebet pedig csak mellék dolognak, mely miatta alkotódott.



16

Nagy emberek lelkében oly ritka s csekély az öröm, mint bérceken a fa; terméketlen sziklaként állnak a földön ők, rajtok elveszté hatalmokat[!] az idő, véle elveszté a tavasz is; öröklő létek, de örömtelen.



17

A szerelem magva csak fájdalom-átszántott szívben tenyészik.



18

Ifjú költők szárnyaikkal majdnem úgy bánnak, mint bajszaikkal; mihelyest egypár pehelyt sejdítenek, nagynak vélik, kipödrik s örvendve mutogatják.



19

Sok nagy férfi olyan, mint a tűzcsillag; csak annak, ki feltekint, világít, a földön csúszó csak füstöt lát.



20

A haza azon kis világ, mely mindenkit a nagy földhöz csatol, s melyet mindenki megfoghat.



21

Fáradva ment fel Jean Paul a tudományok legmagasabb bérceire, de csak hogy ott egypár havasi rózsát szakíthasson.



22

Meleg az aggkor, mint az ifjú; csak a férfi hidegebb, mert érzi önerejét.



23

Csatáknál, melyeket királyok vínak, azt kérdezzük, mennyi ember halt meg, mert minden emberélet a pernél többet ér. De ha nagy nemzetek szent ügyekért, szabadságokért harcolnak, a haldokló is csak azt kérdi, kié a diadal, mert micsoda a kis emberélet, a nagy nemzetélet s szabadsághoz képest?



24

Minden öröm, melyet csak külső behatások s nem érzeményünk szerez, hidegen hagyja szívünket, s sokszor ismételve fagyborítékot von reá.



25

Minden emberélet valódi története csak igen rövid időszakasz; a többi mind vagy előkészület, vagy következés.



26

Nem jajdul senki, ha a folyó jégborítéka megindul, bármily robajjal is, hisz csak a boríték törődik, a folyó megszabadul. De könnyezik mindenki, ha a szabad ember lelke fagyos emberborítékátul megszabadul.



27

Ki ez életet csak állásnak nézi, melyen emelkedése templomát építi, bátran látja az, ha lerogy alatta az állás, nagy építményén bátran lábalhat.



28

Le kell esni a gyümölcsnek ingadó ágáról, hogy nyugodhassék. Így hull az ember az élet viruló tövéről, s rothadás sorsa mindkettőnek.



29

Rózsához hasonló a férfi szerelem, csak elemében, a szabadságban élhet; ha arról leszakítjuk, a rózsa elhervad, s tüskéi maradnak.



30

Kis árok váltja az élet zajától a nyugalmat, fájdalomtól az örömöt, de ha átléptük, árvízként jön a tapasztalás, mély üreggé mossa a borozdát, s visszamenni hasztalan iparkodunk.



31

Egy könny képe földünknek: gömbölyű, mint ő, fényes, mint ő, s keserű, habár gyönyör facsarta is.



32

Hóvirágok, melyeket az őszi szellő csókol ablakunkra: ezek e föld örömei, egy meleg szerelem-lehelet örökre elolvasztja.



33

E világ oly nagy, mégis mindég oly kis körökben forgolódnak az emberek.



34

Szívem egy teli bole puntsch, meleg fellegek emelkednek belőle, és ha a valamivel hidegebb fejbe jönnek, cseppekké válnak, s gyengéden folynak le arcaimon.



35

Sok férfiszív oly rózsabokorhoz hasonló, mely holnapi virágokat hajt, bár nem oly szép s illatosokat, mint az egyszer virágzó centifolia, mindég van virágok, s mindég új, s ez boldogítja.



36

Itt Bécsben szívem az egyetlen kis darab hazai föld, melyet ismerek, ezért szeretek mindent kétszeres meleggel, mi benne lakik.



37

Tiszta fehér az ember lelke, midőn az életbe lép, de emberek írják be neveket, és feketévé vál az egész lélek csupa emberemlékezetből.



38

Az embernek legfőbb boldogsága az, hogy elébb él, és éltéről csak később gondolkozik, mert ezáltal szeretőbbekké válnak gondolatjai. Ha az ellenkező volna, s átgondolt életet élnénk, tűrhetetlen jeges és szerelemtelen volna az.



39

Boldog az, ki biztos földön nyugszik, s meleg keblében tartja szerető kedveseit; nem közönséges élte, mert hisz szeret, boldog a jó ember. De szebb partok intnek a költőnek, égő vágyát nem mérsékelheti, elhagy mindent, mi ezelőtt kedves vala neki, s lelkesedve merül a mély tengerbe, mely vágyaitól váltja őt; küszködik a hullámokkal, s fáradva jut csak némelykor a távol levő honba; lerogy, s boldog, ha gyermekségéből egy rózsát bír, melyet haldokló kebléhez nyomhat.



40

Kemény, hideg gyémánt a férfi, ösméretlenül fekszik homályban. Az első sugár - asszony - hat most rá, tündöklően sugárzanak belőle az örök hét színek, és csudálkozva látja mindenki ragyogását, és mégis, idegen világ, mely szívét hatá át, mely úgy ragyog.



41

Több van az életben, mint amit költés valamikor nyújthatna.



42

Tajtékpipához hasonló az ember: ha új, szép mindenik, de jusson csak ügyetlen dohányos kezébe, ki benne felette nagy tüzet gerjeszt, s átég.



43

Egy projekttal járok régen már, de projekt művészek - mióta oly számtalan él - annyira megvettetnek, hogy közönségesen gazembereknek tartatnak, és azért hallgatok. Tudniillik, minden atya egy nagy regnicolaris kasszába adja pénzét, mihent meghal, melyből a gyermekek csak érdem által nyerhessék vissza; így korcs nem lesz a haza. - Mégis tűzkő fiú vagyok én projektemmel. De a kasszánál perceptor kell, az érdemnek bíró; uram Istenem, ezeknek lesznek csúnya leányai, ezek fér[j]t kívánnak, a vőlegénység lesz a legfőbb érdem, a perceptoroktól, bíróktól s csúf leányaiktól megy ki a gonoszság; rövid idő múlva rosszabb minden, mi volt. Ó, akasztófára való projektom, ha Isten új perceptorokat nem teremt.



44

A történetek nagy könyvében vérrel van rajzolva sok kép, melyet büszkén néz az ember, mert magasságát látja e rajzban. De most, hol mind a számtalan vérrel egy nagy nemzet sírja van festve csak, most el kellene veszni fájdalmában minden jobb emberszívnek, ha e sír felett nem látná a géniuszt, ki borostyánt hint a hantra, s feltámadásról zeng dalt a holtaknak. Légy nyugodt ember, eljön a feltámadás nagy napja, s szabad lesz minden nép, ki szabadságért sóhajt.



45

Jaj annak, ki a még szunnyadó népet felébreszti boldog álmaiból, ki tettre vezeti. Népnek önmagának kell felkelnie, hogy szabad legyen. Jaj annak, ki a gyermek népnek borostyánt mutat és pálmát, hol boldog volt még kis virágjaival.



46

Az embereknek legnagyobb gyengesége az, hogy hatalmokat szüntelen nagyítani kívánják, ebből ered annyi baj, ezért foly annyi vér a politikus világban.



47

Kötelességérzetből szentek támadnak. Nagy férfiak hírvágyásból, s hősök pillanati meghatás-[?] és elragadtatásból.



48

Az legfőbb boldogtalansága az emberi nemnek, hogy a nép joga s a nép boldogsága oly annyiszor ellenkezők.



49

Nékem nem kedvesebb semmi, mintha az óraütésben hallom az idő lefolyását. Az óra, mint egy vélem élő barát, ki gyengéd leheleti - a perpendiculum mozgási - által minden örömömet ezer kis részre osztja, mely azért mindenik nagy öröm marad; és mutatja, ha komor vagyok, mely hamar múl fájdalmam.



50

Sokkal nehezebb két, már jelenlevő részből egyet választani, mint egészen újat kezdeni, mert a kezdésnél csak szívünk, a választásnál okok határoznak el.



51

Vannak oly boldogtalan emberek, kik csak akkor használhatnak, ha ők alkotók.



52

Csak vagy semmit sem gondolni, vagy magából gondolkozni kifelé teszi boldoggá az embert.



53

Minden gyönyört lelkiképpen foghatunk fel, ez az ember nagy elsősége.



54

Az életet élhetjük, csak nem folytathatjuk.



55

Az embereknek nagy része csak egynéhány embert tanul, mintegy könyv nélkül, s azokhoz alkalmaztat minden többit. Nyíltan fekszenek a természet kellemei, és csak szörnyek rejtőznek. Másképp van az emberrel: nyíltan fekszik a gonosz, és a szív legmélyebb rejtekében lakik a jó. - Ez oka, hogy féltudósok oly igen rossznak tartják az emberi nemet.



56

Nincs oly szegény ember e földön, kinek nem volna valamije, mivel a hazának áldozhat.



57

Közönséges hibája az embernek: kilépni köréből s mindég a távollévőben, az idegenben keresni a magasságot.



58

Számtalan jó emberek, kik egy célért munkálkodnak, távol maradnak örökké egymástól, mert különbféle utakon indultak.



59

Az észnek kicsi e föld, határtalant keresnek gondolatjai; szívünknek nagy felette, mert mindent benne nem szerethetünk.



60

Egyszerű az ember végsóhajtása, mint a melódia végtonja, s nem tudja senki, öröm vagy fájdalom dala volt-e az élet.



61

Az életet mindenki maga képzete szerént formálja, azért szereti mindenki oly igen.



62

Jókor kell a gyermeket arra tanítani, hogy religióról gondolkozzon; akkor, mikor gondolatjai még érzemények, csak így fogja megtartani hitét.



63

Vannak nemes lelkek, kik csak ön-tökéletességeket reménylik; ezeknél a remény jövő boldogságnak teremtője.



64

Fehér fátyolhoz hasonlóan fekszik az élet az újonnan született előtt; reményeit, örömit, fájdalmit szövi belé, míg végre sötét lesz, és mint sírtakaró, fedi a holtat.



65

Vannak emberek, kik többet tudnak beszélni, mintsem értenek - ilyek a franciák.



66

Terjedtebb, de mindég veresebb lesz a rózsakehely; így van az emberszívvel is.



67

Gyémánthoz hasonló az emberszív, nemcsak becsére, hanem arra nézve is, hogy legmagasabb temperatúrákban elenyészik.



68

Szegény ember! magas bércekre mész, az élet gyönyörjeit elhagyod, s ha fáradva felértél, mennyivel vagy közelebb a csillagokhoz ott?



69

Nincs veszedelmesebb tunyaság, mint az, mely munkálkodik.



70

Az élet nagy pillanatjai észrevehetlenül közelítenek, s csak akkor vesszük észre, ha elmúltak már.



71

Borhoz hasonló az élet, ki már émelygésig itta, az kedveli leginkább.



72

Népeket teóriák szerént nem alkothatunk, de a népben fekszik a kormányzás teóriája.



73

Régi alkotmányok az idő és szokás által tiszteletesek, új konstitúció csak öntökéletessége által állhat, ezért oly veszedelmes alkotmányt változtatni. Népek is inkább engedelmeskednek ősei rossz szokásainak, mint az új jónak.



74

A lombatlan tölgy éppen úgy van kitéve az idő viszontagainak, mint az ifjú fa, csakhogy nincsenek többé virágjai vagy gyümölcsei, melyeket veszthetne, nincs lombja többé, mely által a szélvész csapásai ellen panaszolkodhatna. Így van az emberrel is; az ifjút szánjuk, mert látjuk, mint veszti élte örömeit, az aggnak nincs többé, mit veszthetne. Az ifjú sóhajtozva zengi panaszait, a agg keservének többé szót nem talál. Boldog a szenvedő ifjú is, csak az agg szánandó.



75

Vannak nagy emberek, kik inkább szeretve, mint csudálva mennek át a jövendőre. Ilyen Haydn, nagy fához hasonló, mely büszke látvány annak, ki messze terjedett ágait nézi, és minden gyermeknek egy virágot is nyújt egyszersmind.



76

Csak az élet kis örömei és fájdalmi teszik jóvá az embert.



77

Minden ember éltében legalább egyszer boldog, midőn tudniillik először kesereghet. Nagyobb-, magasabbnak érzi magát az ifjú, midőn először boldogtalannak nevezheti magát. Édesebb elmúlt fájdalmakra s veszélyekre visszagondolni, mint bármely gyönyöröket érzeni. Valamint a rózsaibolyán helytelenül[!] foly le minden könny, úgy a csekély vagy gyermekembernél is, de ha felnyílik a kehely, akkor harmattal telt mindég a virágszív. Nem nőtt boldogtalansága, csak szíve tágult.



78

Magasságot keres az ifjú, a férfi csak boldogságot, mert amaz úgyis boldog, ez pedig belátta már, mily csekély e föld legnagyobb magassága is.



79

Kit a kék ég csak nefelejcseire int, az boldogabb annál, ki virágjai mellett mennyekről ábrándozik. Mert az első világos jelenben él, a másik eltakart jövőben, mit ez csak remél, azt a másik bírja már.



80

Szüntelen fájdalom örömérzésre alkalmatlanná teszi az embert, mert ki gyönyört nem remél, azt nem találja; éppen ellenkezők szüntelen szerencse következései.



81

Ó, boldog az első ifjúság, gyermekálmunk nyugszik rajtunk még, és félhunyt szemünknek oly közel tetszik földünkhöz az ég. Évek lejtnek el felettünk, szemeink felnyílnak, de csak azért, hogy lássuk, mely távol van mennyünk.



82

Kevesebb ész kell a kételkedésre, mint a hitre. Kételkedés azon emberek része, kik hinni nem elég jók, s tagadni nem elég erősek.



83

Venus csillaga csak reggel s estve világít, nappal eltűnik. Úgy van a szerelemmel is.



84

Európa aequilibriumát számtalanon abban keresték, hogy minden szuverén annyi alattvalónak parancsoljon, mint szomszédja. Korunk mutatta meg, hogy az aequilibrium abban áll, hogy egy fejdelem oly keveset parancsolhasson, mint szomszédja.



85

Egyes emberek patrióták, de népek kozmopoliták legyenek, és boldog lesz a világ.



86

E földön minden ember boldog lehet. Nem a dolog, csak az, miként látja, teszi szerencséssé az embert. Ablakainkon felfagyott hófúvatok rózsavirányoknak tetszenek, ha rózsaszínű szemüvegen nézzük; de hol találni ily üvegeket? - Ez a nagy kérdés.



87

Az életben több a teória a valóságnál, s azért boldog, ki amazt nem keresi, s víg életalapokat formál magának.



88

Férfi a kozmikus behatásokat teljes erejekben érzi, őt az objektivus világ formálja, és mint e földön, úgy szívében is öröm s fájdalomérzemények vegyülnek. Az ifjú gondolatjainak csak impulzust ád a külvilág, magából fejlődik ki, életkört önmagának alkot, és éppen az első behatások határozzák el egész ifjúságát.



89

A mi szabadságunk pálmához hasonló, mely csak azért virít, mert szűk üvegházban tartatik. Ha egyszer majd kihozzuk rejtekéből, ha éghajlatunk durva behatásainak kitesszük, a gyenge mi hamar hervadni fog.



90

Kis öröm az embert inkább boldogítja, mint bármily nagy szerencse; valamint a kis viola bármily nagy fánál kedvesebb, mert összeszedhetjük, s mert szívünkhöz fér.



91

Képekben szólunk, mert minden világosabbnak, érthetőbbnek tetszik, mint az, miről éppen szólunk.



92

Materialista s transzcendentális teóriáji bebizonyítására egyszerűen apellál az ember természetére, de ez magyar törvényhez hasonló, s mindenik azt mutatja meg, amit akar.



93

A tenger homályos, mert önkeblében ápolt plánták színét mutatja; a folyó tiszta, mert csak tüköre az égnek. Így van a magokból kifejlett s a külső behatások által kormányzott emberekkel is; amazok homályosak, de mélyek, ezek tetszőbbek, de felületesek.



94

Fiúk az exclamatio-jelek a famíliák konstrukciójában.



95

Örökké távol vannak egymástól az emberek; a fákhoz hasonlók, melyek bármely magasan nyúljanak is fel, magányosan állnak s örömtelenül. Akkor jön fel a szerelem napja, árnyékot vet minden fa, az árnyékok egymást érik, csak a szerelem által egyesül az ember. És mi a szerelem? - mint egy lenge árnyék, mely egy pillanatban elenyészik.



96

Mily kevés egy ember, s mily sok már kettő is!



97

Szalay lev[él]

Vannak gyenge, alávaló emberek, kik észt és szívet megkülönböztetik, sőt ellenkezésbe hozzák; szegények, kik nem tudják, hogy a jóság nem negatívus, hanem pozitívus, kik az eget az univerzumtól elszakítják, azt gondolván, hogy e föld a nagy minden. Az emberi ész csekély, mint e föld, a jóság magas éghez hasonló, ebben lehet az ember Istené.



98

Sz[alay] levél

A szív nem jobbul semmi által inkább, mint közlés és érzetei kimondása által.



99

Viruló térként terül el az élet előttünk, egy kis pázsitpad határán, mely nyugalomra int. Vígan táncolva fut a gyermek e téren át, s ijedve néz a kis halomra, mert fél a nyugalomtól, mely gyermekjátékit megszünteti; de csak fáradjon el, majd önként odamegy, s örül, ha több commotiót nem parancsol a mindenható nevelő.



100

Sza[lay] lev[él]

S mi a halál? Folytatott élet; csakhogy az előbb meleg barát (élet) hideg lesz, s hogy az önalkotott kötelékeket erős kézzel elszakítja.



101

Sza[lay] lev[él]

Az ember mindég inkább él a múltban és jövendőben, mint a jelenben; nagy hiba - így szól a sok okos úr -, de csak ez teszi boldoggá. A jelenlét tüneményei néha oly közönségesek, oly kisdedek s érdektelenek, hogy alig tűrhetnék unalmokat, ha nem volnának egy szebb múlt emlényei s remények egyszersmind.



102

Anyám

Komor érzelem tölt el, midőn egy házba, hol egykor kedveseink laktanak, belépvén, az emberi élet üres rámáit látjuk, s a helyeket, hol egykor boldogok valánk, csak boldogságunk ereklyéinek nézhetjük már. Az elmúlt, nem a jövendő örömökre int ilyenkor fájdalomhoz hajlandó szívünk; valamint kedves sírhantokon csak halálról szól, s nem feltámadásról.



103

Néném

Ó, szegény emberek! mely irigyelhető és egyszersmind mely szánandó sorsotok. Gyémánthoz hasonlítanak szíveitek, s mint ő, csak önporral köszörülhetők, azért sújt számtalan csapás, míg végre szívetek mindég inkább eltör, s ezer fájó érzelemtől ingatva tiszta s ragyogóvá lesz - sikált testek hidegek maradnak - és eljegül. Akkor a gyémánt betétetik az istenség királyalmájába - a földbe -, s nem látva fekszik a véghetetlen kincstárban; de ha a tuba hangzik majd, akkor halhatatlan kezébe veszi a mindenható e kis golyót is, és minden gyémántból képe tündöklik vissza, eleven szívekké lesznek, és egy örökségen által dobognak hatalmas Atyjok elébe.



104

És mi más az élet hosszú éjszakánál! Boldog, ki átalhatja; szánandók az ébren maradtak: vagy gyötrő unalom sorsok, vagy boldogtalan ábrándoktól kínoztatva hosszú álom egyetlen vágyok; de eljön végre az is, és hisz legédesebben alszanak a fáradtak.



105

Minden ember azon legyen, hogy minden pillanatban valamiről gondoljon, mert csak sejdítés teszi boldogtalanná, és ezt a gondolat elhajtja. Így minden átgondolt fájdalom kisebb lesz, valamint minden öröm nagyobb, mert a gondolat mindent kis részekre oszt fel, s mert a keserv csak nagysága és a gyönyör csak tartása által nagyul.



106

Eck[stein]

Ó, ti számtalan boldogtalan emberek! Számtalan keserv nyomja szíveteket, míg ez végre csak gyengén s észrevehetetlenül dobog; setét felleges napok vagytok ti, s mégis tisztaságra alkotva; belső mennyetek, e föld fellegesített így el, és most neheztel rád [rátok]. De reméljetek, boldogtalanok! Végre mint tiszta könny fog leharmatolni ködötök, és ha a végső cseppek még szemetek kékiben függnek, majd akkor feltűn ismét napotok, s közöttetek s e föld között békeszivárványt von, és te boldog leszel.



107

Eck[stein]

A nagyhoz nem szokhatik az ember, azért hatja meg őt oly mélyen, azért érzi ily pillanatokban isteniségét s emberiségét egyszerre, mert kisebbnek magát soha nem érzi a nagy mindenben, mint éppen ily pillanatokban, s mert mégis a legmagasabb s -nagyobb is, mint gyenge echo hangzik vissza mellyiben.



108

Eck[stein]

Schiller vala egyetlen ideálom, és többre van szüksége minden embernek; e föld képe nála csak ragyogó napfényből s rettentő viharokból áll, gyönyörködtetnek képei, de nem jobbulunk általok, mert csak az igazság vezet nagyra s magasra, és mert soha szubjektivusabbak nem vagyunk, mint midőn kedvelt költőnket olvassuk. Goethe igaz, azért vezetett engem is az igazsághoz; hajnal terjed el képein, az alig kelő nap csak e föld legmagasabb bérceit fényesíti sugárjaival, minden más tisztán, de nem ragyogva áll előttünk, és ez éles világosítása kis földünknek. Nála a légen csak könnyű fellegek lejtenek át, s előttünk hagyja egyesülni, és nem vezeti készen elénkbe. Nem álmodik, de boldog álmakba ringat, mert nyugalmat ád. Schiller az emberi természet, mely Istenhez emelkedett, Goethe az isteni, mely földünkre szállt. Schiller boldog sejdítésekkel tölti el szívünket. Goethe csak azt mutatja, mit valóban bírunk, de általa szeretjük.



109

Eck[stein]

Költő mindenekelőtt azon legyen, hogy önmagát fixírozza, másképp művei őszi hálókhoz hasonlóan lengnek át az elvirágzó téren, magokban semmit, s legfeljebb csak azt mutatják, hogy még egynéhány kellemes napot várhatunk.



110

A római nagyság, mely csudálatra ragad el, egyesekben volt, s hibái az egészben, azért veszett el.



111

Embernek hosszú vagy igen rövid ideig kell élni, hogy egy nagy gyönyört találhasson.



112

Ó, mért kell a boldogsághoz mindég két ember: egy boldogító s egy boldogított. Az utolsó talán még ritkább az elsőnél, mert kevesebb van jószívű, mint nagylelkű ember e világon.



113

Az emberszív több fájdalmat tűrhet, mint örömöt, valamint a rózsa viharokban épen áll, s napsugárjai alatt hervad.



114

Schiller képzetekben, Goethe a valóban nagy; amaz ábrándjaink, ez a való költője; azért van annak annyival több tisztelője, mint ennek, mert könnyebb új, nem ösmert érzeményeket gerjeszteni, mint annak, mit közönségesen lát, új, szebb oldalát mutatni.



115

Emberek aranyozott gombokhoz hasonlók, mind hamis, csakhogy egy nagyobb, más kisebb, ez az egész különbség; ezt mondá egykor barátom, kit hideg halom fed most. Éltem, s nem felejthetém szavait.



116

Századunk ösmeretei nagyobb részint allongeperruque-hez hasonlók, tízszerte nagyobb titusnál, de egy haj sem termett ott, hol most látjuk. Jó ideára jöttem: allonge konstitucionális, titus abszolutus kormánynak képei. Ott csupa öltözködés miatt élni alig van időnk, mindég extremitásokkal vesződünk, és azért számtalanszor vész el a fő dolog, az ember belsője tudniillik - mert egyesre nézve mi más az alkotmány formája külső, mellékes dolognál -, de az haszna az allonge-oknak, hogy először nyakunkat védik, másodszor, mintegy természetes tiszteletből, senki hozzányúlni nem mer. A titus könnyű s kellemes viselet, de jóllehet benne a diplomatikus tetvek kevesebb territóriumot találnak, mégis inkább gyötörnek, mert itt fejünköt, ott csak egy darab kutyabőrt harapnak; azonkívül szinte híják a titusok ráncogatásra az idegent. Azonban jól kell emlékezni arról, hogy mert számtalan inkább szereti a hajráncolást gondolkozásnál, és mert módi soha egyszerre közönséges nem lehet, minden propaganda vétkes, a parókákra nézve tudniillik.



117

Szívünk idővel elhidegül, mindég inkább, midőn forró még; akkor gondolatjaink s képzetink mint könnyű fellegek lejtenek rajta át, később könnyekké válnak, végre hideg, kemény kristályokká, melyek szívünköt nehezen terhelik.



118

Valamint télből meleg nyárra sáros az átmenet, úgy van az életben is; az ifjúság teli könnyekkel, az első tudniillik, mert később az év legszebb napjait éljük.



119

Mint a csillag, úgy leng a szerencse felettünk, örök távolban, de világosan áll utunk felett; boldog, ki megelégszik vele, de ha leszáll, akkor látjuk, hogy enyésző csillagtisztulás vala csak, s sírunk vesztén.



120

Azért oly poétikus a halál, mert az élethez nem tartozik többé, s mert ily dolgoknak mindég legtöbb képeket találunk. Könnyebb a végakkordot változtatni, mint a melódiát, és költés mi más változtatásnál.



121

Mindenki poézisnél könnyebben ért prózát, és mégis minden nép előbb nevelt költőket, mint prózaistákat. Csudálatos ellenkezésnek látszik, de ha jól megtekintjük, igen természetes. A míveletlen ember egy dolgot magában ritkán ért, s csak többek összehasonlítása által jut az egynek ösmeretéhez; a mívelt mindent magában, mint egészt néz, s ha képekkel él, azt azért teszi, mert gyönyörködtetik. S így a költés, mely a gyermek népnek élelme, a kifejlettnek csak gyönyörűsége. Az pedig, hogy költőket oly nehéz érteni, nagyrészint onnan ered, mert majdnem minden kép valóban csak annak világos, ki feltalálta.



122

Mennél inkább nyílik a rózsa, annál inkább emelkedik az ég felé, annyival kevesebbet illatoz.



123

Elmésségek gubacsokhoz hasonlók, ökörbőrök meglazsnakolására jók, de csak a fa sebjeiből erednek.



124

Csinált utak csak a kocsizóknak kellemesek, a gyalogló rajtok még inkább elfárad; így van az élet utaival is. Szülők előre megcsinálják gyermekeiknek. Kik a szokás kocsiján indulva követik, hálálva emlékeznek azokra, ki elejökbe szabták; de ha önlábaikon járnak, vagy fájdalmasan járják át éltöket, vagy véres lábakkal más ösvényt keresnek, s csak idejöket vesztették.



125

Majdnem mindenki világot gyújt magának az élet éjszakájában, de számtalan csak azért, hogy mellette, mint éjjeli lámpánál, jobban aludhasson.



126

Örömmel tölti el szívünket minden táj, ha tavasz terül el virányain; de ha bús tél fedi, s hófuvatok szegődnek utunkba, akkor bármily szépből elkívánkozunk, mert a vidék szépsége csak fájdalmunkat nagyíthatja.



127

Mély földben rejtezik a gyökér, magas légben ingad a lomb; vadul dúlnak viharok át rajta, őrjöngve ingad lágy zephirek csókjai alatt, szépen tündököl napfényben; csak a tőke áll némán s kietlenül, mert magasan áll a föld meleg örömeinek, és alacsonyan a magasabb érintéseknek. De megszűnnek a lomb suttogásai, száradva függ az ágakon, a gyengéd szél csak egyszer veszi még ölébe, de csak hogy örök sírba vigye; elrohad a gyökér, csak a tőke marad, s évek után, ha lángba öltözik, fényt s melegséget önt el maga körül. - Az emberek része örökké bokor marad, s csak kevés lesz fává - ezek nagy embereink. Csudáljuk századok enyészte után is, de minket csak a kietlen tőke - egy nagy tett - boldogít; a fellengő képzet, a meleg szív régen enyészik már, s mi fényes nekünk, az egykor az egész ember legkomorabb, legkietlenebb része vala.



128

Valamikor sok tropikus plánta szépen virul nálunk, de gyümölcsöt nem hozhat, mert nemző párja más éghajlat alatt van meg, úgy az ember szíve is ritkán hoz gyümölcsöt, mert örök távolban marad tőle az ész.



129

A hold homoeopathikus dózisa a napnak, erősen csak beteg lelkekre hat.



130

Szarvatlan férj és toronytalan város majdnem egy sorsúak: annak nem szép felesége, ennek nem szép religiója, mert nem pápista. Kevés mindkettőben a hit.



131

Virágtalan tavasz mi más, mint tél.



132

Minden kornak van nagysága, de azt nem másra foltozni, hanem teremteni kell. Ó építményt vagy leroskadni hagyjuk és sírjunk omladékin, vagy rontsuk le, s építsünk újat helyette.



133

Asszonyok azért oly attentírozottak, mert érzik akaratjok gyengeségét; így kezdi a gyenge fél a harcot, hogy ellenét elrettentse, s mert a megtámadást megvárni nincs elég ereje.



134

Emberek a múltat csak évek, a jövőt napok szerént számolják.



135

Minden vesztett örömöt feltalálhatni ismét, ha csak az ember nem változik.



136

A büszkeség - népeknél - már egy lépés a legnemesebb polgári erényekhez.



137

Megrezzen szívünk egy gyengéd tekintet alatt, és édes hang lejt át rajta: a szerelem; és valamint nyugodtan áll már a húr, de a ton tovább hangzik még, úgy száll szerelmünk jobb honba át, ha már nem ver is többé a nyugtalan szív.



138

Remények csak távol való öröm visszatükrözései; miként az ingadó folyó ezer hullámokban ezerszer adja vissza a nap képét, úgy az ifjú szív, minden öröm számtalan kis reményt teremt; de ha nyugodt lesz a folyó, ha a kis habok a part mellett hattyúdalokat súgdalják, akkor csak egy nap tűnik fel benne, de egész szép- s nagyságában, és az is már hanyatlik, s csak múlt öröm emlénye már.



139

Csak kevés bor megy romlatlanul át az aequatoron, így van a férfiakkal is, kik a szerelem forró tájain át úsznak.



140

Több van ember, ki egymáshoz hasonlít, mint olyan, ki egymást valóban szereti.



141

Számtalan dolgokat nem értünk, mert nem férnek egészen objektív üvegeinkre, és így minden nagyot csak részeiben ösmerhetjük.



142

Az egésznek része csak az lehet, ki szíve részévé tette az egészt.



143

Reménynek sok ez élet, valóságnak felette kevés.



144

Nem hatja szívünköt semmi meg inkább, mint könnyző öröm s mosolygó keserv.



145

Dalok mintegy gyermek[!] a literatúrában, szeretjük vagy nem szeretjük, ki másképpen akar ítélni felőlök, az nem érti.



146

Férfinál minden érzemény gondolat, asszonynál minden gondolat érzemény, ez a nagy különbség e két nem között.



147

Ifjú sohasem szubjektívusabb, mintha objektivitás után igyekszik, éppen mert fél képzeteitől, mert az egész annyiszor ragadja el magával, azért veti egész figyelmét az egyes részekre; valamint pedig tubuson egyes csillagokat tisztábban látjuk, de a nagy mindent csak szabad szemmel nézhetjük, vagy máshol is, csak ha az egyes részeket csekélyeknek tudjuk, tűnik fel a nagy minden előttünk; és csak ennek ösmeretében áll a valódi objektivitás.



148

Csak ha önmagát nem érti a szív, akkor ért legjobban másokat.



149

Bíró és perlekedő között sokszor csak a lehelés módjában áll a különbség: a bíró hortyog, a perlekedő sóhajtozik.



150

Nékem nyárnál kedvesebb a tavasz, mert ez csak reményeket, fejletlen bimbókat nyújt, amaz ugyan nyílt virágokat, de már némely elvirultat is.



151

Ezer remény van az életben, mindenikhez ragaszkodunk, és mégis, csak a reménylésnek reménye valódi. Az elnyeréssel pedig különös embersorsunk; édes és keserű napjaink szőlőszemekhez hasonlók: ki szüret előtt megkóstolja, az elégedjen meg, mert élt velek, de nagyobb része még kifacsartatik, míg végre isteni enyhital készül belőlök, de más évre csak.



152

Az ember bizonyára integráló része az univerzumnak, s azért vele együtt haladnia is kell; víhat, de nem diadalmaskodhat az egészen - erről emlékezzen meg mindenki, mert számtalan csak azért süllyedett, mert elfelejté, hogy az ereje földfeletti, de soha több mint emberi nem lehet.



153

Az úgynevezett szubjektivitás és objektivitás csak üres teóriák, az ember önmagát az univerzumban s ezt önmagában találja fel; csak az hibáz, ki más individuumon kezdi az ösmeretet, mert az egyes részek mindég érthetetlenek maradandnak, vizsgálatok mindég materiális, és azért hibás, holott az egész, mint idea, csak transzcendentális módon érthető.

 



1833



154

Bel- és külvilág

Nem oly nagy a világ, s nem oly kicsi szívünk, hogy ez, ha szeret, amazt magába ne foglalhatná.



155

Sokakat megcsal szívok melegsége, de még többeket a szív hidegsége, mert az élet szebb örömeitől fosztja meg az embert.



156

Ha hevesen szerető szív az érzéketlenség hideg vizébe merül, vagy meghasad ottan, vagy legalább meghidegszik, midőn a vizet alig melegíti.



157

Tiszta, mint a fellegtelen égboltozat, legtöbb embernek belseje; de mihelyt hosszabb ideig tündöklik rajta a szerencse napja, fellegeket szül, s örökre elborítja közönségesen.



158

Íme, egy földanya kebele számtalan virágokat terem és tenyészt, örökké egy naptól világítva és melegítve. Miért nem teremhetne szívünk is számtalan jót? Miért nem nyomhatunk mi is egész világokat szerető szívünkhöz? És ha tesszük is, miért nem világítja mindezt az ész egyetlen ragyogó napja? Azért, mert ez és a szív közé az úgynevezett emberösmeret és életbölcsesség zordon fellegei vonulnak, sugárt hozzájok nem eresztenek, maga pedig a szív csak halvány s gyönge virágokat teremhet.



159

Minden ember maga kezében tartja az örömpoharat, de többnyire fagyva találja a drága italt; sóhajtásokkal, könnyűivel és sokszor csak szívvérével képes azt elolvasztani, hogy néhány csöppet ihassék.



160

Mint vihar a lombot, úgy szakítja el a nagy boldogság az embert az életről; felviszi szédítő magasságra, és elhal, s leejti a repülőt. De az nem esik vissza többé fájára - a mély földre hull, és elrohad.



161

A képzelet virágkoszorújában egy here vagyon, a túlság; s ez egytől félvén, hány számtalan nem mer közelíteni a virágokhoz.



162

A kedv hajlékony pálcához hasonló, melynek egy végén a szomorúság, másikon a vígság vagyon; de egyetlen egy gondolat egyik végét a másikhoz hajthatja.



163

Édes harmathoz hasonlók a csendes fájdalom könnyei; ha már égetni kezdi a boldogság napja belsőnket, ők csöpögnek rá, ők vidítják, ők gerjesztik új életre.



164

Sok, ami fáj, magában hordja írját: a skorpió-harapásának gyógyszerét, keservünk - könnyeket, életünk - a halált.



165

Az életnek nagy koszorújában számtalan virágok találtatnak. Körülfutnak a szemek, s egy virágról a másikra, míg a rózsához, a szerelemhez nem jutnak; de ezt megtalálván, ezen többé nem tévelyegnek, vagy legalább visszajönnek ismét.



166

A szerelem hajnala a boldogságnak.



167

Életünk nap, a szerelem napja. Ha ez elalkonyodott, láthatunk ugyan holdat és csillagokat, melyek elaludt napunknak kölcsönzött fényével díszlenek, de napot többé nem látunk.



168

A szerelem forró, hideg az élet. Csak maga a barátság melegíti állandóan valónkat.



169

A szerelem éltünk nyara, a barátság tavasza s ősze; őáltala virul legszebb reményünk, őbenne nő és nyiladoz a szerelem bájos virága, s elélvén a szerelem édes álmát, ő nyújt csendes nyugalmat, valódi szerencsét és boldogságot életünk őszi gyümölcseként.



170

A szerencse napja számtalan árnyékokat, barátokat tüntet fel; ha elborul, nem oly fényesen, de igazabban látunk mindent.



171

Kedvesünk tökélyeit a szeretet üvegén mind egyesülve látjuk, azért látszanak oly fényeseknek.



172

Ha ízlettel fonatnak a társalkodás fonalai szép szövevénnyé, mindenkit mulatván, hasznul is szolgál; de közönségesen csak tarka kötél fonatik, mellyel mindenki az unalom hidráját kívánja, többnyire hasztalanul, megfojtani.



173

Ha magas bércen állunk, s az alattunk kiterjedett vidéket látjuk, nagy temetőnek tetszik, melynek hegyei sírhantok, völgyei sírgödrök, és elkívánkozunk e halálvilágból; de midőn magasabbra emelkedünk a világ minden bérceinél, hogy az csak egyszerű keréknek tetszik, midőn magasunkról a számtalan jótettet, isteni képzetet s a gyengéd emberszív rózsafényét látjuk - akkor érezzük még tökéletesen, mely jó ez a föld.



174

Csak akkor látják szemeink a földet, ha könnyek által mosattak ki.



175

Életünk könyvhöz hasonló, melyben sok kellemes és sok kellemetlen találtatik. Mi több? Senki sem tudja, mert egészen még senki sem olvasta keresztül. A laptól, melyre valaki nyit, függ: mifélét talál. S ezért számtalanon, félelemből, zárva hagyják.



176

Olyan az élet, mint a rózsa: ki csak egyes leveleit, illatját vagy csak töviseit ismeri, nem mondhatja, hogy rózsát látott; csak ki az egész életet, nemcsak töviseit vagy illatját ismeri, mondhatja, hogy élt.



177

Csendesen fekszik előttünk az élet - egy szép tükör, melyből az egész természet tündöklő szépségben és állhatatosságban ragyog vissza. Essék bele a szerencsétlenségnek csak egy köve is, s mindent állhatatlannak lát az emberi szem.



178

Tükörfolyamhoz hasonló a képzelet, melyben minden parti dolgok csak reszketve tündöklenek vissza, s a hiányokat ragyogó nap vagy csendes holdvilág tölti be; s így örülhet mindenki a folyam mellett, csak virágokat ne kívánkozzék szakítani e vizes világból, mert a semmiséget meglátván, rajta minden kedvét elveszti. S mi más az élet képzeletnél?



179

Számtalan hajó evez le az élet folyamán. Elmúlt nemsokára a nyom, melyet maga után hagyott a sajka. Több más sajkának fenntartása, s rettentő hajótörés, vagy más sajkák rontása tartják fenn a révész nevét. Számtalanon mindezt tenni nem merik, azért a folyó iszapos részén haladván, azáltal akarnak ismertetni, hogy a folyamot pillantatokra mocskították.



180

A tehetetlenség szélszünet az élet tengerén; mindenki bizonyos, hogy általa sziklákra nem hajtatik, de ha sokáig tart, bármely nagy legyen az elme eledele, felemésztetik, s az ember elvész.



181

Legalább azáltal használ minden ember, hogy az életnek egy üregét tölti be példájával, és hogy azok, kik ügyeltek reá, bátrabban járhatják útjokat.



182

Egy marad az ember ábrázatja mindég, különféle környülményekben csak ruhát vált, s vagy az öröm tavaszruháját ölti fel, vagy a fájdalom őszi köntösét. Nagy alkalmaknál mindkettejét gyöngyökkel hímezi: könnyek ezek, mind a nagy öröm, mind a nagy fájdalom igaz tanúi. Csak az érzéketlenség udvari képe jár szüntelen uniformban, csak ez nem hímezi gyöngyökkel köntösét soha.



183

Bátran halad az ember élte ösvényén, de elején ne botoljon, mert megütvén lábát, egyszersmind bátorságát is elveszti. Későbbi botlások lábát ha sértik, bátorságát nem veszik el.



184

Kevés ember tud, vagy akar legalább, élni azzal, ami mindenkinek szabadon áll, a dolog felsőjével; és felette veszélyes a behatás: sokszor vízerekre akad az ásó, melyek munkáját nemcsak semmivé teszik, de magát is rettentő veszélybe hozzák.



185

Két szem mindég csak egy gondolatot, egy szenvedelmet mond ki, épszemű embereknél tudniillik; kancsalokat kétszínűeknek mondunk. Miért nem vagyunk e véleményben oly emberekről is, kiknek két fő részeik - szív és ész - örökre ellenkednek s csatáznak?



186

Sokszor azt gondolja az eszetlen muzsikus az élet táncpalotájában, hogy mindenki csak érte s zengeményeiért táncol; pedig azt csak kevés esztelen teszi, mindenkinek különös kedvese vagyon, kit forró kebléhez nyomván, érte s körüle lejt.



187

Nem a religió formája, a religió maga boldogít.



188

Az igazság gyöngyhöz hasonló, mely a tudománytenger legmélyebb fenekén fekszik; bátran merül belé az ember, hogy azokat kihozhassa, s nyugalmát és életét s mindenét ráteszi; kijön végtére - de midőn nyitja a csigát, csak gyöngyanyát bír, s gyöngyöt nem.



189

A hold csak gyenge visszatündöklése a napnak, és mégis sokszor emennél inkább gyönyörködtet; így vagyunk az igazsággal is: gyenge visszatűnése inkább boldogít sokszor magánál az igazságnál.



190

Szobatudákosság rövid, a természetben élés hosszú látásúvá teszi az embert, nemcsak testi-, de lelkiképpen is.



191

Csak akkor írhatunk lelkünk papírjára tudományokat, ha az az élet enyvén átvonatott.



192

Életünkben csak egyet tudunk bizonyosan, azt, hogy meghalunk - s már ez is vigasztaló.



193

Az egész emberiség mozaikképhez hasonló: az egyes kövek - emberek - csak igen csekélyek s egyszínűek közönségesen, de az egész, melyben minden részecske szükséges, csudálatra ragad mindenkit.



194

Lenyomó, ha feltekint ember a számtalan világokra maga felett, és ha meggondolja, mi kevés ő a roppant mindenségben; de ha a földre borulván, újra feltekint, és ha csudálva látja a míveket, melyeket maga teremtett, és ha látja, mivé teheti a földet, s meg magába tekint újra - emelkedik lelke, s büszkén látja, hogy testvére az egész természetnek, mert őbenne is ki van mondva a nagy egyetemi gondolat: kifejlés.



195

Termékeny a dicsőség nagy tere. Ki tetteket vet és vérrel öntözi, annak felnő fája, és bizonyságot teszen felőle jövendő években. Néhány fa minden más többeken túl emelkedik fel. De nem bizonyos, vajon legnagyobb magvat vetett-e az? s ha maga vérével öntözte-e, vagy számtalan másokéval?



196

Embersokaság nép, csak a szabadság teszi nemzetté.



197

Minden nemzetben nagy erő szendereg, de szendereg csak, és a pallérozás serkenti fel.



198

Gyermeknép erkölcsei tojáshoz hasonlók, csak meleg által fejlődhetnek.



199

Szív lehet a fejedelem, a törvényhozó kar legyen ész, a nép pedig erő, s szerencsések lesznek az országok.

 



1833-1834



200

Asszonyok férfiakban mindent szeretnek, csak a férfit nem.



201

Nagy emberek élte olyan, mint nemzése: gyönyör, de másnak csak.



202

Elfonnyadott fákon is virul még levél.



203

A fájdalom is gyönyörrel töltheti el szívünket, ha mennyünkre int.



204

Sokszor tapasztaljuk, hogy oly ember, ki mielőtt magát kisebb dologban elhatározná, minden okokat megfontol, éppen oly pillanatokban, melyektől egész jövője függ, csak ösztönét követi; mintha érezné, hogy éppen az, mi boldogságunkra nézve legfontosabb, nem tőlünk függ.



205

Miként a bimbó zöld borítéka eltakartatik a felnyíló virág bíborától, s csak ha ez elhervadott már, tűnik fel ismét zöld leveleivel, mint a gyümölcs végdísze, úgy gyermekörömeink eltakartatnak ifjú boldogságaink által, de ha ezek elenyésztek ismét, akkor egyetlen örömei az aggnak.



206

Az különös természetje az embernek, hogy múlt fájdalom inkább komorítja el szívét, mint az, mely most éri, s hogy a jövő gyönyör reményei őt inkább boldogítják. Munkára küzdi őt a jelen, s azért hatja meg gyengébben szívét.



207

Az fő gyengesége a népnek, hogy mindenki által könnyen kormányoztatik, de csak önmaga nevében. Ebből tűnik ki, mennél nagyobb hatalommal bírnak a kamarák királyoknál.



208

Monarchiákban mennél kevesebb törvénybeli jog engedtetik a fejdelemnek, annál több tettbeli támad közönségesen.



209

A monarchia természetében fekszik, hogy a nép királyát vagy magasabb lénynek lássa, vagy azt mint ellenségét gyűlölje. Szerelemnek igen magasan áll felette.



210

Csirkéhez hasonló szívem: miként az darabonkint rántatik csak meg, úgy ez csak részenkint telik el szerelemmel.



211

Felette közel állnak e föld virágai a porhoz, melyből eredtek.



212

Egyes ember megelőzheti századját, s oly törvényeket alkothat, melyek nem a nép mívelődésének rezultátumi. - De törvényhozó test, a nemzet polgáriból állván, csak oly törvényeket alkothat, melyeket az idő s a nép szelleme kíván.



213

Minden lénynek mennél nagyobb belső munkássága s lázadalma, annál kisebb külső tehetősége. Így, kinek kólikája vagyon, egész belseje felzúdult, s nyugodtan fekszik paplana alatt, még mozdulni sem mervén. Hogy így van az ország gyűlésével is, azt ügyes politikusok könnyen át fogják látni. Bizony jó hasonlítás - így szól a royalista -, a mostani korszellem s kólika, nincs e földön semmi, mi oly hasonló volna;[?] mind a kettő, s a dolog végtére mégis úgy marad, mint volt. - Gyönyörű gondolat - így szól ellenben az újító. Úgy van, kólikában sínlődik országgyűlésünk; de vajon nem természetes-e? nem fekszik-e 1. R. 9. Czik. már 600 esztendeig gyomrunkban? nem kellett-e nyugodtan annyi rezolúciót s dekrétumot lenyelnünk? nem levelezünk-e a Helytartótanáccsal s a Kancelláriával? Kólikád van, szegény hazám, de tisztulni fogsz, s ismét felgyógyulsz. - Így explikálja ki a kommentátor mindenből csak maga véleményét, és az extrema necessitas, mely a sótörvénynek klauzulája, nem az egyetlen dolog, melyet két ellenkező módon érthetni.



214

Mindenik önmagának alkotja a világot, melyben él; boldog az, ki kis horizonttal megelégszik, ő környülményeinek ura. De az, ki, úgy, mint én, egy világot zár szívébe, ki egy hazának akarna élni, az szánandó. Ideálját szabadon alkothatá, de mert az nagyobb önmagánál, nem bír vele s boldogtalan.



215

Teljes virágok nem gyümölcsöznek; így van a szívvel is.



216

Csak harcba menj, a tompa kardból is, ha sokszor vágsz vele, fűrész lesz, és öldökölni fog.



217

A villám, mely egyet lesújt, világít másnak.



218

Egész szerencsétlenségem az, hogy csak a jövőkor fogja megösmerni érdemeimet. Ha majd meghalok, akkor borostyánnal fognak koszorúzni, mint a becsinált bornyúfejet, és velőmet a legszebb rózsaajkak szörpölendik; de én már nem leszek többé, magas lelkem fennlebegve a magas égen, megveti e föld hírét, s ha majd akkor szomorú költeményeimet fogom olvasni, úgy látszik majd, mintha mindez csak tréfa volna.



219

Minden ember egy darab papiros, melyre az istenség egy gondolatot írt, de sympatheticus téntával; ha szerencséjére liquor secundét talál e földön, kitűnik az írás, ha nem, örökre rejtve marad.



220

Anyjához, a földhöz hasonló az ember: háromszázhatvanötször forog maga körül, s csak egyszer a nap körül.



221

Gondolatjaink mindég csak helyhezetünktől függnek; így az, ki egy magas tetőre fáradva felment, hogy a kilátáson gyönyörködhessen, káromkodik a fellegek ellen, míg a szegény földmívelő a közelgő esőnek örül.



222

Ha tudnám azt, hogy holnap halok, magam ásnám meg síromat, s magam feküdnék bele, hogy e végszolgálatot is csak magamnak köszönhessem.



223

Szívem éhes tigrishez hasonló, mindég húsdarabokat vetek neki, hogy ne eméssze önmagát. De mert már annyi avas, rossz húst evett, gyomra romlani kezd, s félek, elveszti még egész apetitusát.



224

Miként Szűz Mária képéhez viaszlábat akaszt az ájtatos beteg, csakhogy önlába gyógyuljon, úgy aggatom én viaszbábjaimat szívemhez, hogy tragikus személyeim szebbek legyenek.



225

Szívem cél, melyre önmagam lövöldözök szünetlenül; de a golyók mind átesnek, csak kár, hogy szétzúzva.



226

Az érzemény tőke, melyet örökségül adott az embereknek Isten, hogy belőle éljen és boldoguljon[!]. Ki a törvényes kamatokkal beelégszik, az boldog, mert mindég lesz vagyona, de ki, mint én, uzsorát kér, az balgatag, mert a kamatokkal együtt tőkéjét is elveszti.



227

Az sorsa minden hatalomnak, hogy csak addig áll, míg másnak hódol.



228

A költés szikláján még minden örömhajó elveszett; az enyim is már rég széttört, darabjai előttem ingadoznak még a tenger hullámjain, s én magam s elhagyatva ülök a homokon, szomorúan tekintve elveszett vagyonom után. De hála az égnek, osztrigákat találtam, s most azok tartják éltemet, mert osztrigák a legostobább állatok. Mindenki át fogja látni azt, hogy itt allegorice a felsőbb társaságot, melynek ostobaságaival naponként jóllakom, értem.



229

Fellegek, míg fenn a magas égen lengedeznek, haszontalanok bár, de a nap sugárjai fényt adnak nekik és színeket; ilyen az ember, míg a költés magas egén szállong, ha a felleg végre földre száll, hasznosabb ugyan, de sárrá válik.



230

Antro del cane barlanghoz hasonló e föld; csak ki fölemelt fejjel jár, jöhet ki épen - ki csak egyszer meghajolt, ott vész.



231

Miként a pincék nyárban hidegebbek, úgy bizonyos emberek szíve kihűl, mihelyt körülményeik nyájasak lesznek.



232

Keserveinket és örömeinket echoként zengik vissza álmaink.



233

Még nem hervadt el a viola, ha harmat tölti keblét.



234

Ha nincs hullám, maga alkot a hajó; így az ember, ha tisztán s nyugodtan fekszik előtte élete.



235

Szívünk oly ház, melyben mindég fájdalom lakik; ha egy kiköltözött, mindjárt cédulákat rakunk ki, s ha még a lakás dűlőfélben nincs, bizonyosan új bérlő jön az elment helyébe.



236

Szívünk társzekér: mennél több tehert visz, annál nehezebben emelhetni, ha egyszer feldőlt.



237

Ha két darab fát összeteszünk, kereszt lesz belőle. Ez szép allegória a házasságra.



238

Furcsa dolog, hogy aki a napról s az emberekről tudja, hogy foltjaik vannak, mindjárt azt képzeli magának, hogy őket ismeri.



239

Szívem oázishoz hasonló, naponként új és új karaván pihen árnyékában, s mindég szép, mindég elég eny[h]italt talál a forrásnál.



240

A szív artézius kúthoz hasonló: csak az első kifúrás nehéz, ha egyszer folyni kezd, nem szűnik meg többé.



241

A szerelem cilicium, melyet azért övölt ránk az istenség, hogy általa mennyekbe jöjjünk.



242

Lóhoz hasonló az ifjú szív: nyáron minden külső ok nélkül is vérzik.



243

Szemei egy méh, mely fájdalmasan szívembe döfi fullánkjait, csakhogy a fonnyadó virágból még mézet szíhasson.



244

Fejem könyvszekrény (bibliotheca renversée-nek úgyis már sokan nevezték), P. egyenként kiveszi a könyveket, s helyettek nyugtatót ad neve aláírásával. Ó, bár inkább visszakaphatnám könyveimet ismét!



245

Az orvosok, hogy magok élhessenek, másokat ölnek. Így van a recenzensekkel is, kik rossz munkákat írnak, hogy általok másokat jobbítsanak.



246

Sokáig kell húzni a harangot, míg végre megszólamlik; de ha egyszer kongani kezd, nem szűnik meg oly hamar.



247

Minden arany, már azáltal is, hogy sokat forog az emberek kezei között, mindig valamit veszt valódi értékéből; így van érzelmeinkkel is.



248

Szívem cinezett rézedény, ki csak egy keveset vakar is rajta, megmérgesíti.



249

Csúnya s dísztelen kolompérból életadó pálinka főzetik, míg a poétikus virágok szénává válnak.



250

A házasság sokszor csak a szerelemnek bírói zár alá tétele. Néhány hónapokig, talán évekig gazdálkodunk, hogy később annyival szabadabban költhessünk.



251

Asszonyérzemény közönségesen a virágkitételen mutogatott virágokhoz hasonló; nem ott termett, hol látjuk, s mindenik csak azért mutatja, hogy vele díjt nyerhessen.



252

A népet boldogítani a tiranniának legfőbb mestersége.



253

Rontani - az ember mindenhatósága.



254

A villám is szelíd világot von magára, ha arcain átsuhan.



255

Mindég magasbra emelkedik az ember; a Kárpáthoz hasonló, s ha végre elérte tetőjét, felette égnél nincs egyéb, fejét hó fedi, s körülötte hideg minden, virágtalan és kihalt.



256

A hunnak egy hazája van, s az a dicsőség.



257

A legkisebb hal, ha felemelkedik, s az eget keresve felugrik vizéből, hullámot gerjeszt a tengeren is; így az ember, bármily csekély legyen is, ha magasra igyekszik, az egész világot ingathatja.



258

A napnak utóírása az éj; s anyánk, a természet - mint a többi asszonyok szoktak - éppen ebbe írta legszebb gondolatait és érzeményeit.



259

Minden törvényt - mint a 12 táblás törvényeket - réztáblákra kellene írni, s kitéve, a lég változásinak kitenni, hogy elrozsdásodva, idővel olvashatatlanokká legyenek.



260

Gőzhajóhoz vagy hasonló, sietve haladtál utod kezdetén, de a sors sok parázst, mely egykor melegített, elvett alattad, s kihűlve megálltál. Hadd legyek én az új tűz, mely felhevít; haladj merészen elő, utunk Kelet felé vezet, s ott kedvesidet feltalálod ismét. Komoly az élet, s mielőtt még férfiakká váltunk, már sok vesztett örömért kesereghetünk; a nap még alig emelkedik, s máris sok felleg halaványult el, mely egykor oly piros vala; emlékkőként állunk a viruló életben, melyre a sors sok kedves nevet vésett; hadd koszorúzzalak, nem eltörülni, csak eltakarni akarom szomorú írásodat, hogy az idő viszontagságaitól ment, még késő korban ifjú örömeidre intsen.



261

Elmúlik minden, mi állandó; csak az idő, az állhatatlan, nem múlik el.



262

Szerencsés emberek, ha valami baj éri, olyanok, mint a parvenük: nem titkolhatják gazdagságokat; másképp van a valódi keservekkel: azokról nem szól senki.



263

Az emberek nagyobb része könnyebben tűri barátjának hibáit, mint azon jó tulajdonait, melyeket maga nélkülöz.



264

Csak egy orvossága van a szerelemnek: a házasság; de ez is, mint a többi veneriai bajok ellen használt ír, medicinális betegséget okoz, mely az előbbinél talán rosszabb még.



265

Látunk némelykor embereket, kik ellenségeiket titkon segítik; ennek pedig oka az, mert nem kíván bámultatni az ember senki által inkább, mint maga által.

 



1834



266

Boldogság

E földön nincs nagyobb szerencse, mint
Oly nő, kitől szerettetünk; egyéb
Bármíly örömmel töltse is szivünket,
Egy perc, s elmúlt a nagy gyönyör; de ez
Idővel még nagyobb leszen, ha majd
Karjai közé szorít, s azt mondja néked,
Hogy semmit nálad inkább nem szeret,
Ha sír keserveidnek, és örül,
Ha téged lát örülni. Ó, barátom!
Minden keservről elfelejtkezel,
Mert minden nap csak új gyönyört hozand.
Ó, boldog az, aki szerettetik.



267

Barátság és szerelem

Szép a barátság, szebb a szerelem.
E földön nincs nemesebb, mint amaz,
De ez az égbe felemelve minket,
Mindent, mi földi, szétszakít.



268

Boldog

Kit édes álmok lengenek körül,
Kinek a múlt örömnek képei
Újult szinekben megjelennek, és
Kit álmai szebb honba visznek át.



269

Idő. Távolság

Ez éppen átka emberi nemünknek,
Hogy minden érzeményeink időtől
És távolságtól függenek; tegyünk
Bármit, e földnek rabjai vagyunk,
S mi bennünk isteni, azért adódott,
Hogy érezhessük csúfos láncainkat.

 



1835



270

1835. június 23.

A gyermekek szüléikben a múltat, ezek gyermekeikben a jövőt látják, s ha a szülékben több szeretetet találunk gyermekeik, mint ezekben szüléik iránt, ez szomorú, de természetes. Hisz ki nem ragaszkodik inkább reményei-, mint emlékeihez?



271

Nincs talán a természetben két különböző tárgy között nagyobb hasonlóság, mint az idő és az emberi karakterek között; nagy érdekű mindkettő, mert tőlök függ sikere minden egyébnek, mégis mindkettő örökre megfejthetetlen, mert felette változó, és meteorológia és pszichológia, bár mindég buzgalommal gyakorolva, soha nagy rezultátokhoz nem vezetend. - Minden évben különbözik az idő, minden időszakban különbözik az emberi karakter; nedves év után száraz jön, s a siralmas időszakot, melyben Werther bámulókat talált, száraz filozófikus időnk követte. S így változand ez szünetlenül, s innen következik, hogy a vetés, mely tavaly bő áldást hozott, idén talán elszárad, s hogy mi az embert egykor boldogítá, most gyötörheti; mert míg a természet haladni fog, haladni kell nekünk is, s csak mi már holt, mi már elrohadt, állandó. - Egy nap nem független a többiektől; nem ő, hanem azok, melyek előtte valának, határozza el, szép vagy rút lesz-e ideje; a mainak a tegnapi adja át gőzeit és fellegeit, a mai a holnapinak, s így mindég tovább, úgyhogy a természet végnapja a teremtésnapnak produktuma. Így van a karakterrel is, nincs független, s habár minden egyéb befolyástól ment, rabja marad mindenki elmúlt életének.

 



1836



272

Könnyű fellegekkel játszik a szellő, ezek szüntelen változó testekké gombolyodnak; nyugodtan áll az ember, felnéz, s a szállongókban rég ösmert képeket találva, örül. - Bő áldást nyert vetésénél áll az arató, s keserv tölti szívét, mert szomszédja kalászai nagyobbak. Ennyire igaz, hogy az öröm csak önmagunkban fekszik, s a külvilág boldogságunkra csekély befolyású.



273

Barátság a szerelem prózája; mint minden nemzetnél a poézis megelőzte a prózát, így a szerelem minden embernél a barátságot.



274

Barátság csak hasonló, szerelem csak különböző személyek közt létezhet; asszony s férfi között csak akkor találtatik, ha a házasság súlyos betegágyában a szerelem meghalt, s mint barátság feltámad ismét. Kár, hogy ily feltámadást némely illuminát nem hiheti.



275

Hányszor hallottam ifjú költőket vagy olyanokat, kik mindég ifjúk maradtanak, szubjektivitásról[!] vádoltatni. Hagyjatok békét, jó férfiak, kiknek lelki tüköre azért mutatja oly tisztán a külvilágot, mert mélyiben nincs rejtve semmi, mi színt adna neki. Lám, nem ily tiszta a költő-szív; mint a tenger mélyiben, zöld plánták nyúlnak ki a fölszínre, s rajt' szirteket látni át és sziklákat, felette szélvész üvölt, s hullámzani kényszeríti, mi csoda, ha az ingó a csillagokat csak rezegve mutatja, ha minden külső kép belső ingásit követni kénytelen. Hadd örüljön egy kevéskét, ha belsejének bányájában elfogy az arany, ősapák módjára majd ő is izzadva szántja a telkeket; objektívus lesz ő is, s talán elvégre recenzens.



276

Előítéletnek nevezi Helvetius a hazaszeretetet, s ki a természet törvényét valóul ösmeri, ki mindent hideg filozófiai rendszabályok szerént ítél, véle e részben talán egyetért. De legyen bár úgy, előítéletek nem kevésbé szükségesek az embernek, mint a hit; ez boldogítja, amazok szerencsésítik.



277

Ha egy ifjú önmagát mint férfit, mint aggot látná, gyűlölné önmagát, olyannyira változik minden ember, olyannyira romlik idővel.



278

Ha mint gyermek, fájdalom szorongatá szívemet, a jövőben találék vigasztalást; nagy leszek majd én is, mint ők, s szabad és boldog - így gondolék, ezer örömtervet koholva magamnak. - A várt idő eljött, csak kincseit nem hozta magával, és ismét vigasztalást keresve, a halálhoz utasíta szívem. - Hátha e remény is olyan volna, mint az előbbi? ha éltünk nem volna más, mint hosszú vigasztalás, s fájdalmainkért csak a pár enyhítő könny a jutalom? Ó, annyi sírt találunk e földön, s csak egy feltámadásról beszél a történetek könyve.



279

Szegény költő, mi szánandó sorsod, s mi irigylett mégis. Gyönyör helyett vágyakat ada a természet, s dalt, hogy keservről énekeljél. Önalkotott világod védfalként áll közötted s kedveseid között, s idegen vagy őseid lakában. Éneked múlt gyönyörről szól, s jelen keserved követi hangjait. S ha végre babér fűzi körül homlokodat, csak azért adódott, hogy hervadni lásd ezt is, csak azért nyújtja gyönyörjeit a szerelem, hogy legszebb álmodat rontsa el.



280

Mi nyugodtan fekszik e temető! A tavasz boldog álomként lebeg felette, s a könnyáztatott földből virágok teremnek; mennyi gyönyör s fájdalom, mennyi szerelem s gyűlölség fekszik mélyen elrejtve itt, s nem háborítja a csendet. Ó, mi kedves körüljárni e virágos hantok között, s gondolni, hogy ők is szenvedtek egykoron, mint én, hogy végre én is nyugodhatok, mint ők.



281

A két legnagyobb pillanat életünkben az első és a második szerelem; vagy hogy érthetőbben mondjam: azon időszak, melyben szeretni kezdünk, s szeretni megszűnünk. Ti, kik már annyiszor szerettetek, nagy férfiak - kiknek minden nap új érzeményeket szül és eltemet, kik lepkeként szálltok körül az élet terein; irigylendők, ha színes szárnyaitok nem intenének arra, hogy hernyó-lét jövendőtök - mosolyogtok tán e mondáson; de ki elragadva a szenvedelem árjaitól, szívéhez szorítá kedvesét, ki könnytelt szemekkel egy piruló lányra nézve elfelejté önmagát, kinek egy gyengén susogott szó az egész emberi nem zajgó tapsánál kedvesebb vala, az sóhajtva megvallja, hogy csak egyszer szerethet az ember. - Önmagába vezeti vissza az ifjút első szerelme; az ismételt érzemény önmagából kiragadja, s minden külső behatásnak rabjává teszi. Az első boldogító hit, a második kételkedés; s míg amaz önmagát elfelejti, ez nagyrészint csak magával foglalatoskodik, s sokszor nem más a legalávalóbb hiúságnál.



282

Tovább tart az elvirágzás, mint maga a virág. Így van minden örömmel e világon.

 



1840-1841



283

Nincs szomorúabb dolog a világon, mint azon szerencsétlen pártoskodás, mely minden képviselő kormányban, mindég a nemzet javának felét nemcsak a közdolgokból kizárja, hanem erejeket csak arra használhatja, hogy a jó is, mit az ellenkező párt tenne, elrontassék. - Minden politikus felekezet, mely egy nagy ellenpárttal küszködik, koncessziókra kényteleníttetik; s ennek következése az, hogy az ország, mely egy tory kormány alatt talán éppen úgy gyarapodhatnék, mintha whigektől kormányoztatik, végre oly törvényeket kap, melyek sem az egyik, sem a másik párt meggyőződésének rezultátumai. Mikor pártok tranzigálnak, mindég az ország fizeti meg békességek árát.



284

Minden néposztálynak megvan különös neme a boldogságnak. - A szegény, ha fáradva munkájától visszatér, ha küszködve sorsával nője karjai között megpihen, boldognak érezheti magát szerelme által. Mint két fal, mely dőlésnek hajolva egymáson támaszkodik, így ők. - Csak kinek egyéb szerencséje nincs, s ki egész szívével tud függni kedvesén, az lehet boldog szerelme által, mely egyáltaljában csak szenvedések között, s ha mintegy csak vigasztalása többi bajainknak, tarthat sokáig.



285

Vannak férfiak, kiknek neve, mint az ekének vasa csak azért fényes, mert sok munkára használtatott; ennél a dicsőségnek nincs biztosabb neme.



286

Mindenekelőtt előre bocsátván, hogy én erős kormányt kívánok, úgy gondolom, hogy a kormány semmi által nem vesztheti erejét úgy, mint éppen a szólásszabadság meggátlása által. - A kormánynak legnagyobb hatalma nem azon fizikai erő, mellyel parancsait végrehajtja, hanem azon bizodalom, melyet inspirál; s vajon gyengítheti-e azt valami úgy, mintha discussióba lépni nem akar. Igaz, lehetnek környülmények, melyekben a kormány önkény által jót tehet, de vajon ilyenekben elfojthatja-e szó elleni törvények által azon titkos beszélgetéseket, melyek mintegy titkos társasággá alakulnak, mihent tiltatnak, s senki által már azért nem cáfoltathatnak meg, mert csak hason gondolatúak között váltatnak fel. Soha pillanat nem volt, melyben haza s király között oly egyetértésre lett volna szükség, mint most; a nemzet egy nagy regeneráció processzusán megy át, a kormány maga felszólíta törvényeink javítására; jaj annak, ki egyenetlenséget akar közöttök.



287

Relig[ió]

Ne hozzák a hittel összeütközésbe a szenvedélyeket. Az ember gyenge, s könnyen elragadható oly dolgokhoz is, melyeket később megbán. A transitus nálunk - habár feltételek alatt - szabad, s vajon ki szeretet által arra bíratott, nem szánandó-e, ha végre tettét megbánná.



288

Valamint a nap délkor árasztja legmelegebb sugárait, úgy a szabadság annyival áldóbb, mennyivel többekre terjed.



289

A szív teli pohárhoz hasonló. Mennyivel telibb, annyival mélyebben hangzanak érzeményi.



290

Az elnyomás - s bár csak kevesek felett űzetnék - oly veszedelmes, hogy azt szabad országban soha tűrni nem kell; s bármi csekély volna az, mely felett űzetik, ha létez egyszer, mindég terjedni fog.



291

Nagyobb következetesség nincs, mint hogy hazánkat szeretjük.



292

Az egész világ csak annak bizonyítványa, mit előre gondoltunk.



293

Egyre legalább joga van a nemzetnek: hogy a szabadságától megfosztatik, az nyilván mondassék ki.



294

Éltünk úgyis egy hosszú partie, melyben végre vesztenünk kell, kedvezők csak az egyes játékok; az balgatag, ki midőn nyert, már arra gondol, hogy veszteni fog. - Előrelátás csak isteneknek való, kik a jövőt kormányozhatják; az ember ne nézzen másra, mit éppen megragadhat.



295

A legtöbb úgynevezett boldog emlék rendszerint csak emlékezés arra az időre, amikor boldogok nem voltunk ugyan, de abban az illúzióban ringattuk magunkat, hogy azok vagyunk.



296

Az egész élet sokszor semmi más, mint a hosszú katzenjammer: édes, de rövid mámor.



297

Midőn az emberek büszkeségekben Babilon tornyát építék, Isten megbünteté büszkeségekért, s nyelveiket felzavará, hogy ne érthessék egymást. - Nem ösmerek nagyszerűbb allegóriát; nem értjük egymást - ez átkunk, gyengén s nyomorultan állunk egymás mellett, semmisítve elkülönözésünk által; ha ez nem volna, az eget érhetjük el építményeinkkel.



298

Balgatagság a kelyhet kirántani akarni kezünkből, midőn azt már rég cseppig kiürítettük; balgatagság elvenni akarni emlékeinket, melyeknél, ha szerencsénk elveszett, más birtokunk úgy sincs.



299

Minden ember sírt, de való nagy fájdalmat csak kevesen érezének; innen, hogy magát vigasztalásra mindenki joggolva hiszi, s oly kevesen vannak, kik átlátnák, hogy sok fájdalom van, melyet vigasztalni nem lehet.



300

Engem az ég, átkomra, nagyon is megáldott. Ha csak hírvágyat érzenék, s hozzá az erőt kielégítésére, boldog volnék, s boldog, ha csak szerető szívemet bírván, s hozzá kedvesimet. De így, két birtokom között állva, nem nyúlhatok egyhez anélkül, hogy a másikról lemondanom kellene, nem éldelhetek anélkül, hogy egy veszteség keserítené örömömet! Ó, kínos egy állapot két kártyára tenni életét s tudni, hogy nyomorultak maradunk mindég, mert mit egy helyen nyerénk, azt a másik elveszi.



301

Nem nagy vétkek azok, miktől az embernek leginkább őrizkedni kell, maga természetünk ellentmond minden gonosz tettnek; veszedelmesek éppen azon kis hibák, melyeket észre sem veszünk, s melyek valamint lelkiismeretünköt engedékenyebbé, úgy kedélyünket vétkekhez hajlandóbbá teszik.



302

Nagy urak a világot - melytől, fájdalom, oly ritkán hallanak igazságokat - avval szokták fizetni, hogy részekről az embereknek éppen úgy hazudnak, mint ezek nekik.



303

Elég bajt élünk, az balgatag, ki nem elégszik meg avval, mit szenvedett, s reflexió által még egyszer felébreszti a szunnyadó férget szívében, hogy még egyszer érezze fullánkjait, még egyszer vérezzék a kebel. S miért? - A népszerűségért, azért, hogy egypár bohóc csudálja az óriást, ki ily hatalmasan pityereghet? Mást úgysem találhatunk; a nép tapsolt a gladiátornak végfájdalmas vonaglásai között, a közönség üdvözli a költőt fájdalmaiban, rokonérzetre, egy baráti szív szánakozására ne számoljon senki. - Az emberek nagyobb része több bajon megy keresztül önmaga is, mint hogy idegen bánat megértésére csak ideje is maradna.



304

Édes visszatekintni a múltba; minden, amit az emberek valaha nagyot tevének, neked nem idegen, érezheted hivattatásodat, s midőn egy erősebb ivadékhoz feltekintesz, emelkedel.



305

A csillagnak a setét mennyivel inkább nő, annyival nagyobb fényt ád.



306

Mint a gyertya, mely süllyedve elalszik, úgy a tisztább láng szívünkben, ha süllyedünk.



307

Ritka ember tudja, mennyi keservet moshatnak el könnyeink, ha velünk még egy szem sír; ritka gyanítja, hogy a fájdalomnak, mint skorpió-harapásnak, csak fájdalom lehet írja, melyet bánatunk gerjesztett.



308

Ó, mi ritkán jut szívünknek a sors, hogy egy másnak visszhangja lehessen, s mennyiszer mulatjuk el az alkalmat.



309

Ó, ifjúságunk boldog kora, hol éltünk még oly teli vala, hol minden csepp, mely szemünkből patakzott, virágot talált, melyen harmatként függhetett, hol maga fájdalmaink setét aknája annyi kincseket rejtett még, annyi aranyeret, mely gazdagíta.



310

Fülmile a szív, mennyivel hangosabban zúg körülötte a világ, annyival hangosabban zengi önbánatát.



311

Minden hegy csúcsban végződik. Emelkedjetek bátran, s kik kiindulva a hegy alján távol álltatok egymástól, fenn a tetőn találkozni fogtok.



312

Mint a nap meleg sugara a havason nem virágzást, hanem lavinát idéz elé, ilyen bizonyos emberekre a szerelem hatása.



313

Nézd az egész világítást, soha ne az egyes mécseket, melyek arra használtatnak.



314

Nincs oly alávaló dolog a világon, mi által nem veszhetne el a legnagyobb lelkület.



315

Ne gondoljátok, hogy szerencse nincs, mert ti nem találtátok.



316

A természet bosszút áll azokon, kik útjaitól eltávoznak.



317

A gyémánt, melynek színe nincs, mindenikkel játszik.



318

A sugár helyett talán egy könny, s a csemete felnő.



319

Aki a süllyedéstől fél, kapaszkodjék az ágakhoz; én bízom erőmben, s bátran átengedem magamat a haladó árnak.



320

Egy napsugár felnyitná, ezernyi gyertyafény csak elfonnyasztja a virágot.



321

Az embernek egy küszködés kell materiális vagy morális szükségekkel, másképp elvész.



322

Ha oly skrupulózusok volnánk a rosszban, mintha igazsággyakorlásról van a szó, ha ott is dátumokat s bizonyítványokat keresnénk, a világ jobban állna.



323

Az első májusnak mindenki örül, s mégiscsak előítélet. Mért nem hozunk több ily boldogság-előítéleteket életünkbe?!



324

A romladás a társaságnál - mint a fáknál - mindég felülről kezdődik.



325

Ne szánd soha, ha jót téve megcsalattál; magadnak tevéd, mert minden jótett emeli lelkedet.



326

A gyémánt napsugárjaiban ragyog, magasabb temperatúrában elenyészik.



327

A salva tutela szabad, s nem volna-e a harc a zsarnokság ellen is az?



328

Csúnya a zsarnokság, de fortélyos elnyomás még undokabb.



329

Vannak keblek, melyeknek csak keserv kell, hogy mint a gyöngycsiga kincsekké váljanak.



330

Fiatal ember a politikát is szívével viszi, s nehéz általlátni, hogy dicasterialiter is a szabadságért dolgozunk, hogy lépcsőnként kell haladnunk, s hogy a legnagyobb lemondás csak egy részét akarni realizálni annak, mit reményltünk.



331

Az ember hiúsága, ha nem állhat magasabban, legalább máshol állni.



332

Azon országok polgárjainak sorsa irigyelhető, kik honokra tekintve magokat hasznosaknak érezhetik.



333

A holnap nem más, mint egy ma, melyet még nem bírsz; minek áldoznál ennek valamit.



334

Némely asszonyi szív, mint a gyémánt, mellyel az üveges tábláit vágja, nem aranyba foglaltatott, s szinte elveszti fényét aljas köre által; nem érdemli-e ez, hogy sirassuk?



335

Az asszonyi kebel mindég több vagy kevesebb szeretettel bír, mint hogy boldog lehetne; néha üresnek érzi magát, néha szinte lesüllyed, nála a szeretetben nincs középszerűség.



336

Van-e valami oly balgatag, mint az ember. - Ha ege fellegekbe borul, s eső patakzik a földre, a gazda örvend, s aranynak mondja a vizet, mely mezőire leomlik; már nőni látja képzetében vetéseit, fülében a kasza álmodott hangja cseng, s a nagy csűr felnyitja kéve-kerített tág kapuit, hogy szinte sírhatnék előre látott örömében. Mikor az eső megszűnt, s a nap ragyogva áll egén, s a mező illatot lehel a dél sugárjai alatt, a balgatag hallgat. S vajon e meleg sugár nem hoz-e éppen úgy áldást reá, mint a fellegek? S nem köszönhet-e többet azon sok meleg napoknak, hol kalászai megértek, mint azon keveseknek, melyekben esett, s melyek, ha visszatérnek, vetéseit a földre nyomják? S nem éppen oly balgaság-e mondani, hogy csak szenvedések jobbítanak, s elfelejteni mindazon szíveket, melyek felette nagy bánatok terhi alatt földhöz süllyedének, s melyeket többé fel más nem emelhet, mint egy derült meleg örömsugárzat.



337

Szerelmen alapul e világ, s ahová csak tekintünk, ez érzemény képe áll élénkbe mindenfelől; hasonlatossági állnak mindenütt, de csak egy szerető kebel tudja érteni ez érzeményt egész nagyságában.



338

A legszebb álomból egyszerre ébredünk, a paradicsomból egyszerre e kínos életbe jövénk, minden nagy öröm egy pillanatban vész.



339

Mi mély akna kell, hogy csak egy font aranyat találjunk! S ilyen a szív; ki van, ki - ha örömeit s azt összehasonlítja, mibe kerültek - nem mondaná meg, hogy nem érdemlé fáradságát, s hogy a hézag, melyet maga után hagyott, nagyobb, mint az, mit felhozott magával.



340

Van egy közhazája minden emberi szívnek, melyhez vágyódva feldobog: a szabadság.



341

S vajon irigyelheted-e azon hideg éghajlatok lakóját, hol a nap egy fél évig ragyog, de nem terem virágokat; s nem ilyen-e sokszor azok boldogsága, kiket irigyeltek?



342

Mint a fa, melynek ágain ezer fellegek esője fejti a zöldet, melynek növésére a fenséges nap s az év változásai szükségesek, s mely mégiscsak egy kis kör felett vetheti árnyékát - ilyen az ember, az egész világnak köszönheti kifejlődését, s mégis mi keskeny a kör, melyre áldó hatalmát terjesztheti. Azért szeresd nagyon kis körödet, ember, boldogítsd egészen azokat, kik hozzád közel állnak; egy világ jótéteményeivel tartozol, s csak nekik fizetheted tartozásodat.



343

Mi csoda, ha a nap a föld gőzölgő légköréből fellegeket von s vészeket hoz, de maga e vész termékenyíti a határt.



344

Ki dicsőségét ma akarja élvezni, az ne várjon holnapot. - Vannak pillanatok, hol a közvéleménynek ellentállni első kötelességünk.



345

A zsidó gyűlöli a keresztényeket, szerető önnépéhez. Gyenge s hízelgő elnyomói ellen, hajolhatatlan, hol hite forog kérdésben. A Talmud tradíciójával küszködő, de az, ki a monoteizmust feltárta.



346

A gyermek első éveiben mindég legtöbbet nő, s így az orosz birodalom.



347

Ott, hol mondhatja: szabad vagyok, ott hazáját fogja találni minden ember.



348

A kriminális törvényeknek olyanoknak kell lenni, mintha a törvényhozó a bitót rossz szándékúnak gondolná; e törvényeknek egyetlen kegyessége az, hogy senkit ne sújtsanak inkább, mint előre láthatá.



349

Bármennyi repkény akaszkodik reá, a tölgyet nem fogja földhöz vonni.



350

Minden napnak megvagyon alkonya, de lehet-e felejtenünk, hogy koránya is vagyon, bájló s szép, s ha a virág végre elveszti is leveleit, vajon hát kevesebbé virágozott, kevesebbé illatozott-e azért. - Ki sok örömöt vesztett, boldog volt, s miként a koldus biztosságát senki nem irigyli, úgy balgatagság annak sorsa után vágyódni, ki nem szenvedett soha. Az élet aranyérc, a leggazdagabbnak is csak egy kis része becses, de vajon nem jobb-e, ha végre csak salakja - a fájdalom - marad, mintha a kincs a kőben marad, s soha nem csillogott.



351

Felleghez hasonló az emberi élet: egy világos gőzvonal úszik az égen, s most dagadva nő, terjed, hullámzik, percről percre setétebbé vált, a déli nap csillogó sugárral futja körül, az est arannyal festi, s mennyi villám s dörgés belsejében, s mégis, ha végre földre szállt, mi vala benne való - egypár csepp.



352

Minden, amit élvezünk, kölcsönhöz hasonló; midőn kaptuk, gazdagoknak érezzük magunkat, de a sors el nem engedi a rövid öröm kamatjait, s ha visszatekintünk, látjuk, hogy minden örömért végre több bánattal fizettünk, mint maga örömünk vala.



353

Miként nem volna az aggnak élete nehéz? Nem hágy-e minden év terhet maga után, s nem kell-e végre egész éltünk terhét egyszerre viselnünk elgyengült vállainkon?



354

A tükör, mely a nap sugárjait egész fényében veti vissza, hideg marad, a fekete föld felmelegszik, s setét marad; s ilyenek az emberek: nem azok, kik érzelményeidre leglángolóbban felelnek, a legmelegebbek mindég.



355

Ifjú korunk teli bánattal, teli számtalan kis s nagy keservekkel s áldozatokkal, melyeket majd az élet kíván, majd önkeblünk önkényt ajánl; s miért nézünk hát oly vágyódva vissza e napokra, miért lengi körül mintegy mennyei illat emlékeit? - Nem a világban, minmagunkban fekszik a különbség: angyalok valánk, s lakhelyünk mennyeknek látszott.



356

Van-e valami szomorúabb, mint látni e fenséges természet általellenében az embert nyomorúságában? Mint emelkedik kebled e teremtés szép csudái között: a magas hegy, mely ezeredes nagyságában emelkedik előtted, a nyájas völgy s tiszta folyója, a gazdag vegetáció a magas tölgytől a legkisebb fűszálig, s ahová csak fordulsz, mindenütt zöld és virágozás, mindenütt egy boldog teremtmény örömzajgó hangjai; ki maradhatna itt hidegen, ki nem irigylené a pacsirta szárnyait, hogy felemelkedve, mint ő, teremtője közelébe vihetné köszönetét! De nézd az embert e szép világon, nézd őt fáradva mindennapi kenyeréért, süllyedve ezeredes láncainak terhe alatt, szegényen, nyomorultan, megvetve, s mond: e szép világ s virágozó csudái, s minden, mi oly dicsőnek, oly fenségesnek látszott, elég-e még lelkednek, elég-e csak vigasztalásul is. - Lehet-e felejtened nemednek kínjait, felejtened mindazon rejtett bánatot, mely e szép világon körülötted tűretik, felejtened önkeserveidet? - Ó, ki ezt tehetné! Ki bogárként csak egynapi életre születnék, ébredve a nap első sugárinál, elhalva, midőn a nap a hegyek megett leáldozik; ki mást nem látva, mint egypár bimbó fejledését, nem hallva mást, mint a madarak víg dalait, meghalhatna anélkül, hogy sejdítené, hogy e napra éj, e virágdús tavaszra tél, e szép korra - melyben magát oly erősnek s boldognak érezé - bánat s gyengeség évei fognak következni; az talán egy nagy dicső világnak gondolhatná ezt, s minket boldogoknak, kik rajta élhetünk - de mi, úgy gondolom, valamennyien tovább élünk, mint kellene.



357

Ez élet regényhez hasonló; ki türelmét nem veszti, s lapot lap után lelkiismeretesen végigolvas, minden beszélgetésen átmegy, minden leírást a végső gombig összeállít, soha semmit olvasatlan nem hágy, vagy csak egy lappal is tovább néz, mint kellene, azt az egész talán mulathatja, s ha végére ért, legalább bátran mondhatja, hogy pénzéért annyit éldelt, amennyit csak éldelnie lehetett. De miként néhány emberek könyvek olvasásánál, úgy némelyek az életnél elvesztik türelmeket; alig mentek át az első lapokon, már az egésznek vége után tekingetnek, ahelyett, hogy nyugodtan tovább olvasnának, ami éppen jön, a legérdekesebb helyeken előre átmennek; mi csoda, ha ezek a könyvben, melyen végre mégis át kell menniek, csak unalmas, régösmert dolgokra találnak. Nem kellene soha előre forgatnunk könyvben.



358

Vannak erényes asszonyok, kik férfinak semmit nem bocsátanak meg nehezebben, mint azt, ha ez erényt sokára próbára nem tevé, s nem ada alkalmat fényes bebizonyítására.



359

A napsugártól világítva egyformán ragyog minden: a mocsár, mint a tiszta forrás, ragyogva állnak előtted; s így az ember boldogsága között. De nézd őket homályos napjainkban, s csak akkor ítélhetsz tisztaságokról.



360

Csak ha földhatárunk setéten áll, gyanítjuk, mennyi fénypont ragyok egünkön.



361

A szerelem álom, sokszor kínzó, néha bájteli, mindég csodálatos, de soha nem független azon lelki állapottól, melyben támada; éberségünk gondolati tovább fonódnak álmainkban, s ha szerelmünk lelkeinket kínokkal tölti, s néha, midőn mindent ád, mit tőle kívánhatunk, mégsem elégíti ki szíveinket, csak a múltba kell tekintenünk, s feltaláltuk a magyarázatot. A szív - ez egy kupa, melyből örömeinket s bánatunkat merítenünk kell, - alján mindég megtart valamit előbbi nedvéből, s ki egykor örült, bánat között mindég valami édest fog találni, ki szenvedett, az megtart örömei között is némi keserűséget.



362

Nem hiszi senki, mennyit hazudunk e világon: a gonosz erényeket színlel, a jobb sokszor hibákat, hogy a többségnél jobbnak ne látszassék, s mindenki legalább hallgatás által sérti az igazságot. S vajon ez jobb-e? Ha szólni mernénk, természetünk - mely, bármit mondjanak is néhányan, mindég csak jobbhoz vezérel - rég kivítta volna győzelmét, de gyáván hallgatunk, s az alávalóság dúsan sarjadozik engedékenységünktől ápolva. - Nemcsak nem hazudni, hanem az igazságot megmondani - ez kötelességünk, s ki ezt nem tevé, vétkezett, ki hallgat, hazudott.



363

Majdnem úgy járunk kedveseinkkel, mint folyókkal: dicső nagyságban állnak előttünk, de ha a forráshoz visszamenénk, ugyan mi kis része az egésznek ered ott; s ha kedveseinknél csak való tulajdonait látnánk, s nem azt, mi környülményei s önkebleink forrásából eredve képét nagyítá, sokszor mi maradna. - Az, kit szeretünk, mindég csak ideálunk perszonifikációja; s költői természeteknek sokszor elég, ha az, kit szeretnek, nem áll ellenkezésben képzelmeikkel, hogy képzelt édeniket feltalálva gondolják.



364

Nagy tulajdon a szépség, s habár sokszor más jó tulajdonok nélkül, s habár néha hibákkal, mindent eltűrünk, ha szépség engeszteli ítéletünket, s mint a digitalis purpureánál elfelejteti, hogy a piros kelyhek mérget rejtenek; de való kielégülést mégiscsak a lélek szépségében találhatunk. Mint teste, úgy a férfilélek is valami asszonyi után vágyódik, lelkünknek természete kettős, s az asszonyi rész kiegészítője férfilelkeinknek. - Mint a folyó csak akkor válik széppé, ha magas sziklavilágából kirohanva virágzó völgyeken kígyózik át, ilyenek gondolataink; a folyó belőlünk ered, tőlünk jő mozgása, tőlünk a zúgás, mellyel a csendet omolva eltölti, de szépekké csak az teszi, ha egy szelíd női kebel felvéve magába, csillogó tükörére lefesté virágozását, s nyugtalan rohanását csendes folyássá simítá.



365

Nem szólni magáról - ez a műveltségnek egyik fő rendszabálya. Nem kellene szólnunk arról sem, mi minket leginkább érdekel; nincs biztosabb módja másokat untatni, mintha arról szólunk, mi minmagunkat leginkább mulat.



366

A csodálatos hatás, melyet új eszmék néha gyakorolnak, éppen annak tulajdonítható, mert nem újak, s mert az, mit egyes lángész formuláz, éveken át már ezereknek titkos gondolata volt.



367

Sokat szólunk elvekről, előre jól megfontolt tervek s szándékokról, de végre az, ki visszatekintve múltjára megvallaná az igazat, talán többnyire látni fogja, hogy azon tetteink oka, melyek legtovább terjedő következéseket vontak magok után - a véletlen eset vala.



368

A tölgy lassan nő.



369

Ha egünkön nap nem sugárzanék, a föld terméketlenné válna, s terméketlenné a szív, ha mi neki magasról sugározott, eltűnik, minden más sértés idővel kiépül.[?]



370

Úgy járunk néha a legjobb társasággal, mint midőn koldusokkal találkozva, apró pénzünk nincs, és forintjainkat kiadni restelljük.



371

Sok jámbor kisasszonyszemek többet mondanak, mint nyomtatva olvasniok szabad volna.



372

Ki a mát csak arra használja, hogy a holnap s tegnapról gondolkozzék, s kinek jelene csak emlékekből s reményekből áll, az soha megelégedve nem érezheti magát. Nincs oly boldog élet, melynek szomorú pillanatai, sőt időszakai ne volnának; s ki nem tud vagy nem akar felejteni, s a jelen szűk lapjain egész múltjának szomorú történetét följegyezve hordja, ne panaszkodjék, ha arra semmi más nem fér.



373

S mi volna hát a szerelem, ha nem találna mindég módot kedvesei vigasztalására.



374

Nincs semmi önbánatunkban oly vigasztaló, mintha mások terheiben osztozunk. - Mint a mázsáló egy teher alatt lesüllyed, s ha a másik serpenyőre is hasonló terhet raksz, ismét egyensúlyba jön, mintha üresen állna - ilyen a szív. Önös bánatod lenyomja terhével, de tégy rá új terheket, s emelkedik ismét, mintha nem is volna mit hordania.



375

Semmiről sem hallunk oly különböző ítéleteket, mint az emberekről, s ennek fő oka - meggyőződésem szerint - abban fekszik, mert saját magunkviselete szerint az emberek is egészen különböző módon viselik magokat irányunkban. Az ifjú, ki teljes bizalommal lép valamely társaságba, többnyire nyájasoknak s előzékenyeknek találta ugyanazokat, kik a komor férfiú irányában hidegen elzárkóznak.



376

A csillagok, a tenger túlpartja, a kék hegylánc legmagasabb csúcsai, minden, mitől távol állunk, magához vonja vágyainkat, s vajon ki mondhatja, hogy azon örömeket, melyeket a végzet körébe helyzett, élvezé, hogy karjai, melyeket a távol szerencsének kitár, mindent, mi mellette áll, már körülfogának. - Mint az alchimista a leggazdagabb aranyeret míveletlen hagyná, s retortái előtt tovább fárad lehetetlen mesterségében, így bánunk a szerencsével: alkotni akarjuk, s nem keresni, s azért nem találjuk. - Mint néhányan aggkorokban, úgy a szerencsére nézve távollátók vagyunk: amit észreveszünk, elérhetetlen, s mi mellettünk áll, azt nem látjuk.



377

Anyag oly erős nincs, mely mindennek ellentállhatna; a kőbe bevésheted nevedet, mint a viaszba, a különbség köztök csak az, hogy a kő megtartja vonásidat, a viasz minden új érintésnek enged. Nem az érzéketlen, az, ki megtartja érzeményeit - férfi.



378

A hernyó befonja magát, s önalkotott sírjában vesztegel, s csak ha ezt széttöri, repülhet; s ilyenek vagyunk mi, szét kell törni a láncokat, melyekkel önösségünk befonja magát, csak ha e körből kiléptünk, emelkedhetünk.



379

Hétpecsétű könyv az élet, s ha ezeket egymás után feltörtük, s a könyv nyitva fekszik előttünk, benne idegen nyelv ismeretlen betűit találjuk, s miután végre ezt is megfejtettük, hosszú fáradságunk eredménye többnyire csak azon meggyőződés, hogy a könyv nem felelt meg várakozásunknak.



380

Kitűnő emberek nem állhatnak közel egymáshoz anélkül, hogy kezet ne fogjanak, vagy hajba ne kapjanak egymással; s az emberi természetnek nem nagy becsületére válik, hogy az utóbbi sokkal valószínűebb.



381

Nem ösmerek szegényebbet nyelveinknél, ha érzelmekről szólnak; minden mesterség külön szavakat alkota magának, a legkisebb szerszámnak, a legkisebb készítési különbségnek nem hibázik neve, csak érzelmeink, csak lelkünk belső működésének nincs szava.



382

Az ember örökre rejtély fog maradni, de leginkább annak, ki csak anyagi részét tekintve, azt, mit kézzel nem foghatunk, valónak ösmerni nem akar, s elfelejti, hogy anyagi külszínünk alatt még valami rejtezik, valami, minek éppen oly kívánati s szükségei vannak, mint testünknek, s néha tettekhez kényszerít, melyek a materialistának balgatagságnak tetszenek, s mégis éppen oly ellentállhatatlan szükség eredményei, mint hogy eszünk. - De valamint hallanunk kell a muzsikát, hogy a táncosok lépéseit értsük, úgy csak az, ki a lélek belső hangjait ösmeri, ítélhet az emberek tetteiről.



383

Nincs veszedelmesebb része észbeli tehetségeinknek, mely többször hibás ösvényhez vezetne, mint hasonlító tehetségeink. Főképp újabb időkben hány hibás ítélet alapul egy szépen hangzó frázison!



384

Ne hidd, hogy szív van oly kemény, melyre szerelmed hatással nem volna; a kemény gyémánt ellent nem állhat, ha gyémánttal jő érintésbe, s a legkeményebb szív enged a szív hatásinak.



385

Ha reggel nincs harmat, többnyire még az est előtt esőt várunk; s így arra, kinek könnyei ifjúságában nem folytak, néha egész könnyzápor vár. Szükséges, hogy ifjú korunkban nemcsak kiforrjunk, de hogy ki is sírjuk magunkat.



386

Ez sorsa a valónak: alig elhintve magként, elveszti formáját, rothadásnak indul, de mégis csírázik.



387

Nincs ember, kinek nem volna jó oldala. - Mint a pénz, mely címerezve egyfelől, a másikon emberarcot mutat, úgy minden viszonyok s környülmények között az emberi természet soha egészen nem tűnik el.



388

Ó, ha az emberek néha meggondolnák, mi könnyű szerelmet találni, mennyiszer kis áldozatok, a legparányibb szolgálatok által lehet megszereznünk, mi másképp élnének! - Amerika vadjai haszontalan tükördarabokért s üveggyöngyökért cserélték ki aranyokat, s mennyiszer nem kívántatik még kevesebb, s mennyiszer nem tagadjuk meg ezt is.



389

Az író feladása használni

Habár erőt adott is a természet, mellyel a közönségesen túlemelkedhetünk, habár oly magasra érhetnénk, hol vasként a sokaság fegyvere nem érheti el reptünköt, habár minden emberi érintéstől szabadok lehetünk, nem kell, nem szabad ez erőt használnunk. Csak az, ki a sokasággal némi részben rokon maradt, hathat, csak azon lánc által, mely legmagasabb röptét gátolja, emelheti másokat fel magához; s mit ér minden babér, ha ezt tenni elmulasztá. Terméketlen dicsősége csak vétkének nagyságát mutatja.



390

Isten egy kincset rejtett minden szívbe. Szeress! s fel fogod találni.



391

Mi a szabadság annak, ki láncokat nem ösmer? Mi a vagyon, ha éldeletei között felnőttünk? Kérdezd a szolgát, kérdezd a koldust, s ők meg fogják mondani, mit bírsz.



392

Száz s száz lábnyi mélyre leássa magát a bányász, keresve a kincset, mely őt boldogítani fogja; s lenn, lenn fogod feltalálni boldogságodat, ember, de nem oly mélyen; 6 lábnyi föld örökre eltakarja ez életet ezer gondjaival előtted, s bánat nem fogja többé szorítani árva kebledet.



393

Ha lelkedet bú terheli, s egyike azon nehéz óráknak vonul át rajtad, melyekben a szív érzi, hogy bánata nagyobb, mint hogy emberek között vigasztalást találhatna, menj ki a szabadba, tekints körül, s gondold, hol most e kalászok hullámzanak, hol a rét zölden terjed előtted, hány ezer szív hamvad örök álmában, nyugtalan, mint a tied, teli vágyakkal s bánattal; s vajon nem pihennek-e ők mind, s te panaszkodol e percnyi szenvedések ellen.



394

Nincs nevetségesebb, mintha valaki dicsőséget keres mellékes utakon.



395

Jaj annak, kinek a tömegnél több vagy kevesebb ész jutott; ezt ostobának, amazt bolondnak hirdeti a világ. - Ha valamiben arany a középszerűség, az észben bizonyára az.



396

Valamint anyag nincs, úgy nincsen szív, mely bizonyos körülmények között ne lágyulna meg. Csak a hévfok különböző.



397

Midőn Isten az embernek elvévé édenét, valamit kelle adnia helyébe. A sírt adá.



398

Minden ügy, melyet csak hideg okok támogatnak, s mely ellen lelkünk nemesebb érzeményei felszólalnak, veszni fog.



399

A vagyon borhoz hasonló: a józannak kevés kell, a mérsékletlennek mennyivel többet emészt, annyival inkább nő szomja; sok vagyon a mérséklettnek haszontalan, a mérsékletlennek ki nem elégítő.



400

Sorsunkban tőlünk csak egy függ: az, hogy a helyet, melyre a végzet által állíttattunk, egészen betöltsük; ki mást keres, balgatag. Természetadott helyzetünkből kilépnünk nem lehet, s azon erő, mely a sors ellen küszködve haszontalan elvész, talán kellemetessé vagy legalább tűrhetővé tehetné azt, mitől szabadulnunk mégsem lehet.



401

Ha némely nő, ki látszólag kellemes viszonyokban él, bizodalmasan elbeszéli múltját, mi szomorú történet ez! - S mégis, mennyit nem hallgat el minden nő még legmeghittebb barátja előtt is.



402

A különbség azon tekintet között, mellyel sok ember kedvesét szerelme első pillanatjaiban s később mint nőjét tekinti, sokszor olyan, mint midőn a hajnal felé gyönyörrel nézünk, s később, midőn a nap feljött, nem nézhetünk feléje anélkül, hogy szemeink könnyekkel telnének.



403

Ki életét magasabb célnak szentelé, ne várja, hogy önmaga fogja éldelni fáradsága gyümölcseit; sok idő kell, míg az emberiség mezején a mag, melyet elhinténk, gyümölcsöket hozhat, s éltünk rövidebb, mint hogy ezt elérhetnénk; bizonyos csak az, hogy semmi jó, mit tevénk, elveszni nem fog, hogy minden mag, melyet elhintünk, meghozza termését, s ez elég jutalmul.



404

Tehetségeink hatásköre csekély, s bármily hatalmas légy, nem tehetél semmit, mit az emberi nem el nem érne nálad nélkül is, de közelítheted a pillanatot, melyben ez történik; s nem elég-e ez büszkeségednek, ha egy rossz törvénynek eltörlését csak egy órával siettetéd, ha egy nagy gondolatot, mely nemünket emeli, csak egy órával hirdetéd elébb, mint nálad nélkül történt volna; s habár nem mindenhatónak, nem érezheted-e hatalmasnak magadat e nagy világon, hol testedet hat lábnyi föld eltakarja, egy pár év felemészti, de gondolatid ezereknek irányt adhatnak, s változtatva s jobbítva száz ivadék által az egész emberi nem jövőjét zárhatják magokba.



405

Ki a sokaság előítéletei ellen ön vagy azon osztály előítéletei mellett küszködik, melyhez maga tartozik, balgatag; ki egy igazsággal áll fel ellene, győzni fog.



406

Azon kevés pillanat, melyben magunkat boldognak érezhetjük, a mozlimok szent városához hasonló, melyhez csak egy pusztán vezet át az út, s melytől visszatérve a vándort ismét puszta várja.



407

Vannak fájdalmak, melyeken, mint a himlőn, csak egyszer megyünk keresztül, de melyek, mint ez, többnyire eltörölhetetlen nyomokat hagynak magok után.



408

Nem nevetséges-e, hogy némely emberek vesztettnek vélik az időt, melyet kedveseiknek szentelének, s csak azon órákat hiszik haszonnal töltötteknek, melyekben úgynevezett nagy célokért fáradva, az örökké háládatlan sokaságnak éltek; mintha a pénz, melyet a nép között elszórunk, kamatozna, s nem az, melyet egyeseknek kölcsönözénk; mintha józanabbak volnánk, ha való boldogságunkat fenséges álmaknak feláldoztuk; mintha lemondva e magas ábrándozásokról, magunknak s kedveseinknek való örömöket szerezhetnénk.



409

Ha a férfi gyermeksége reményit emlékivel összehasonlítja, ha látjuk, hogy azon kevés öröm is, melyet éltünk nyújta, nem onnan jött, hol vártuk, s miként egészen mások vagyunk, mint egykor lenni akartunk, ki nem szomorodnék el gyengeségén.



410

A nap hatalmának műve, ha a fák új levelet hajtanak, s a virágok illatozva nyitják kelyheiket; de hány ibolya fonnyad, hány életdús csíra szárad el e meleg sugarak alatt, mely[ek]nek ama virulást köszönjük? Ilyen a szerelem!



411

Mennyit vesztettek jó hírben az állatok, mióta Aesop s más meseírók által az emberi szenvedélyek képviselőinek választattak, s a szegény róka mint furfangos házibarát lépett fel.



412

Nagy fájdalmak inkább vigasztalódnak sokszor azon kis mindennapi kínzások által, melyeket éltünkben szenvedünk, mintha nagy szerencse adódnék vigasztalásul.



413

Hogy e földön sok emberszív dobog, mely soha nem volt - nem lehetett - boldog, bizonyos. Az-e oka, hogy - mint tiszta arany - nemes kedélyek lágyabb s hajlékonyabb, mint hogy a mindennapi élet körében el nem görbednék, s számtalan benyomásokat s sebeket nem kapna; bámuljuk-e tökélyeikért, vagy szánjuk, mert szerencsétlenek? Azon boldogító mennyei pillanatok, melyeket teli szívek érzelmiben élvezénk, nem pótolják-e ki a szenvedéseket, melyeket társaságok ránk hozott - az mindenki ítélje meg önérzeménye szerént; bizonyos csak egy: hogy ily személyek kíméletet érdemelnek, mert minden fájdalom szent, melyet nem önösség alkota.



414

Sokszor épp a legjobb férfiak azok, kik nőiket legszerencsétlenebbekké teszik; s tudatlanul, anélkül, hogy csak sejdítenék, a női kebel nem ösmert érzeményeit sértve nőikkel[!] több való kínt, több keserű órákat okoznak, mintha egyszer jó sort vernének rajtok.



415

Egy tengerésztől hallám, hogy hajótöréseknél többnyire azok vesznek el, kik úszni tudnak, míg látszólag sokkal inkább veszélyeztetett társaik a hajótöredékekhez kapaszkodva megmenekszenek. Hasonlót látunk az életben is, hol a nagy hajótörések után, melyeket sokszor szenvedünk, éppen a hatalmasabb egyéniségek - kik saját erejökben bíznak - vesznek el; míg az, ki szétrombolt létének töredékeihez ragaszkodik, nemcsak magát, de néha birtokának legbecsesebb részét menti meg.



416

Az erőtlenül hengergő golyó egyszerre kőre ér, s új ívben emelkedik, s új erővel sújt. Így gondolatjaink: a legérdektelenebb tárgy felébresztheti szunnyadó erejét, s mit legaljasabbnak gondolánk - egy darab kő, mely előttünk hever, egy fűszál, mely mellettünk hajlong - új s nehéz működésre hozhatja. Hogy? - ki tudja azt? Bizonyos csak egy: hogy e nagy világon - melynek urainak csúfoltatunk - tárgy oly csekély nincs, mely a büszke ember legfenségesebb tehetségeit nem kényszeríthetné munkásságra.



417

Mint gyermekek boldogságról álmodozunk, mint ifjak szerelemről, dicsőségről, mint férfiak birtok, hatalom, tudományról, mint aggok mennyországról. Hol van, ki e nagy világon megvetéssel tekinthetne a költőre. Oly szűk a kör, melybe végzetünk által záratánk, miként nem írnánk legalább valamit börtönünk falaira, hisz végre, ha visszatekintünk, úgysem bírunk mást, mint hogy álmodánk.



418

A szabadság gyakorlásának szomorú következése néha az, hogy az egész nép az uralkodó s jobbágy hibáiban egyszerre részesül; s így Franciaországban, hol az idő még rövidebb, mint hogy következéseiről ítélhetnénk, s hol a zsarnokság ledőlte újabb, mint hogy legalább a társasági szokásokban nem maradtak volna meg hibái. - Egyáltaljában ki csudálhatja, hogy mi évek előtt még csak mag vala, eddig ily kis növényeket hajtott, hogy ott, hol oly rövid idő előtt még egy más elem létezett, most, mint az apály után csak a magas hullámok hiányát, s még nem a virulást látjuk, mely e földet majdan el fogja borítani kalászaival.



419

Az, ki a küzdelemben részt nem vett, a győzelem után csak a halottakat s azon számtalan sebeket látja, melyeken a diadal vásároltatott.



420

A legszerencsétlenebb pillanatok az átmenet pillanatjai; hisz még akkor is, ha a nap feljön, hidegebb határunk.



421

Ó, hogy e borozdákon, melyek alatt ily nemes mag fekszik, ennyi ganajat kell látnunk!



422

Nagy férfiai némelyikének a nép emlékműként követ állít, hogy megdobálhassa őket.



423

A balga még bizonytalan, az emlékmű mintájává vagy sárrá váljon-e.



424

Ne szüntelen változó érzeteinket, hanem inkább érdekeinket, melyek ugyanazok maradnak, tartsuk szemünk előtt; ez azon mágnestű, melyet követve, irányunkat soha nem vesztjük el - ezt tanácsolja a praktikus világ. De vajon a pont, melyhez a mágnestű által kijelölt irányt követve végre eljutunk, nem jeges pusztaság-e, melyben eldermedünk?



425

Ha az emberi nem történetén végigmegyünk, sok szomorú tanúságok között egy van, mely bizonyára vigasztaló: az, hogy minden kornak megvoltak erényei. Változnak ezek, s mint minden, úgy ezek megújulnak, de soha nem tűnnek el egészen, bármi szomorú viszonyokban éljen nemünk. - Róma szabadságával megszűnnek a közerények, s ím a sztoikus iskola újakat ad. A középkor zsarnokjai vitézek, s itt-ott védői az elnyomottaknak - azaz azoknak, kik mások által nyomattak el -, a szolga maga legalább hívségében keresi erényét. - Minek jele ez? Minthogy az emberrel egy morális ösztön születik, mely minden forma alatt helyet talál magának, hogy az embernek morális érzete erényt kíván, bármik legyenek is manifesztációi.



426

A szívet, mint a malmot, könnyek hajtják.



427

Ha egy lócsaládban egy bámulatosan szárnyakkal születik, a világ talán Pegazusról szól, a tiszteletes család csak szörnyeteget lát.



428

Mint a ház összedül, ha alapja, úgy az ember nem állhat, ha életének fő gondolatja, melyen egész léte alapult, megbomlott.



429

Ha nyári vihar vonul át az égen, mindég találkoznak, kik avval dicsekszenek, hogy azt előre látták. Jól tudták, hogy e rendkívüli hőségnek nem lehet más következése. De vajon jut-e e bölcseknek eszébe, hány csíra, mely később virággá nő, fejlődött a forró órákban, melyek a vészt hozták? S ha életünk későbbi időszakaiban a bajokat érezzük, melyeket ifjúságunk szenvedélyei okoztak, jut-e eszünkbe mindaz, mit szenvedélyeinknek köszönünk, s mi kevésbé forró sugarak alatt sohasem fejlődhetett volna ki?



430

Valamint a világ dolgai az egyes emberre, bármi szerény helyzetben álljon, úgy a legigénytelenebb állású egyes ember is hatást gyakorol a világra, csakhogy senkinek nem áll hatalmában úgy hatni, mint akarja.



431

Nézd a vetést, ha hullámzó kalászokban előtted áll; az arató a kalászt le fogja vágni, s az egész termés csak mag egy új hasonló vegetációra. Mióta a világ áll, többre a kalászok nem emelkedhettek; s lám, ilyen az emberi nemnek sorsa is: a generáció, mely lekaszáltatott, magva egy újnak, de soha magasabbra nem emelkedhetett, megvannak természetes határai neki is.



432

Nemcsak gyöngeségtől, hanem akkor is, ha valami nehezet emelünk, meghajolnak térdeink.



433

Még a haldokló, kinek csak egy pillanatja marad, sem mondhatja, hogy még örülni vagy keseregni nem fog.



434

S vajon mi hát halhatatlanság e világon? Mindazon eszmék között, melyeket nagy költők, nagy gondolkozók hirdettek, s melyekért nagy férfiak haltak, hány van, mely nem lett volna századokig temetve, s feltámadva néha pillanatokra, a múlt omladékai felett nem süllyedne le ismét, s habár csak azért is, mert a késő ivadék, mely felkapta, nem bírta súlyát? Hol van egy mindazon nagy nevek között, melyeket a múlt reánk hagyott, mely nem tapasztalta volna még halála után is e földi lét változásait; ragyogva egy percig, hogy szinte emberfelettieknek látszanak, nem vonta-e porba az utókor magas emlékeket, nem néz-e szánakozó mosolygással a nap tudósa ezeredes elődjére, vállat vonítva képzelt ösmeretei felett; Minósz s Drakón igazságszeretetében nem vérengzést, Spárta csudált alkotmányában nem kegyetlen vadságot lát-e korunk, míg a sztoa magas erényeire a keresztény vallás átkot mond? - És mi mégis vágyódunk név után; s szívünk borzad a gondolatnál, hogy ez élet, mely keblünket eltölté, mint az esőszem felszíva a föld által, nem fog felmaradni utánunk, nem fog ott ragyogni a felszín sarában, mint mások. Ó, mi szegény, mi nyomorult lehet ez élet, melyben ily dolog szívünket reménnyel töltheti.



435

Az ember, mint a madár, csak azon dalt zengheti, melyet természete vagy - ha szerencsétlen fogságot tapasztalt - mestere tanított; csakhogy nálunk a dresszúra természetünket nagyrészint elölte, s hogy fájdalom, az élet majdnem valamennyünket csak egy szomorú dalra tanítá.



436

Ó, ki ínséget nem tapasztalt, az nem ösmeri az embert egész fenségében; mindazon nagy tettek, melyek történetkönyveinkben állnak, mindazon szép szavak, melyeket fensőbb köreinkben annyiszor hallunk, nem ébreszthetik ez eszmét bennünk. Csak ha elhagyatva álltunk, remény nélkül, betegen s nyomorultan, s akkor lépett egy szerető kebel hozzánk, mely érez, akkor hisszük, hogy Isten képmása az ember.



437

Nem mindig csalnak, néha valók az emberek, s egynek hív szeretete visszaadja azon boldogságot, melyet százszor csalódva elvesztettünk.



438

Meg kell vallani, ha látjuk, miként szereztetik a köztisztelet, nemigen kívánatosnak látszhatik. Ha látjuk, miként emeli ez ingadó hullámzat éppen a legkönnyebbet legmagasabbra, miként hódol éppen annak, ki a zsarnok tömegnek szolgaként engedelmes vala, mint zajog ezerszájú örömében, ha dicső férfiainak egyike éljenért árura bocsátva meggyőződését, magát megalázta, nyugodtabban kezdünk gondolkozni a népszerűségről; s eszünkbe jut, hogy kár azért annyit fáradnunk, minek csalás elnyerésére sokszor elég, megtartására szükséges; s hogy miután a sokaság csak azt emeli s hurcolja magával, ki magát karjainak akarat nélkül átengedé, talán jobb valamivel alantabb állani, de legalább önlábainkon.



439

Szolgák vagyunk valamennyien; legyen Mammon, dicsőség, nép vagy egyesek, vagy önmagunk, mindenkinek van valamije, mi iránt akaratja nem szabad.



440

Valamint kevés ember van, ki valamely hasznos tevékenységre képes ne lenne, és senki nincs, ki tehetségei által minden pályára alkalmatossá válnék, úgy van az a szerencsével is. Minden ember, egyedisége szerint, csak a boldogságnak egy bizonyos nemét élvezheti; s azt tapasztaltam, hogy még többen csalódnak az iránt, amit kívánniok, mint az iránt, amit tenniök kell.



441

Nem ugyanazon tárgyakban kereshetjük mindnyájan boldogságunkat, de mindenikünknek van valamije, miben e boldogságot feltalálhatná; s egyik legnagyobb bajunk, hogy még azok is, kik kizárólag boldogságunkkal fáradnak, ezt elfeledik. Hány ember lehetne szerencsés, ha kedvesei ahelyett, hogy őt saját felfogásuk szerént boldogítni akarják, tűrnék, hogy a maga módja szerént legyen az.



442

A szerelem az, melyet adunk, nem az, melyet találunk.



443

Ó, hogy azon egy kincs, melyet e földön találhatunk, éltünk aranya - a szerelem - annyi idegen földi anyaggal vegyülve teremtetett, hogy az idő olvasztó tálában a kis darab érccel annyi salaknak kell maradni!



444

A szerelem sokszor vízhez hasonló: mennyivel többet látsz felszínén, annyival kevesebb ereszkedett belsőjébe.



445

Iparkodjál látni! Bekötött szemmel senki sem járhat egyenesen.



446

Tekints körül e világon, s lények véghetlen sorában, a nagy anyaföldtől az utolsó féregig vagy fűszálig nem öröm s megelégedés lép-e elédbe.



447

A skorpió-szúrást csak zúzott skorpiók verítékével gyógyíthatni; ó, s így hány ember vérezett, hogy azon sebeket, melyeket társai ütöttek, gyógyítsa.



448

Valamint a legkisebb növénynek kifejlődése nemcsak közvetlen körétől, de a földteke mozgásaitól függ, mely, midőn sajáttengelye s a nap körül forog, a nappal s éjszaka és az évszakok változását okozza: úgy nincsen ember - bármi szerénynek vagy függetlennek látszik helyzete -, kinek létére a világ politikai fordulatai befolyást ne gyakorolnának, s azért a politikai közönyösség, melyre Szolón méltán büntetést szabott, nemcsak szűkkeblűségnek, de egyszersmind igen korlátolt észnek biztos jele.

 



1841



449

A szerencse oly növény, mely csak a középszerűség temperált éghajlata alatt tenyészik.



450

A sztalaktit századokig cseperg, s végre a kő csillogó formáiban mindenki mást keres. Ilyen a költészet.



451

Akkor halljuk leginkább csörögni láncainkat, mikor levétetnek.



452

Vannak örömök, melyeket, mint bizonyos növényeket, csak romok fölött találunk.



453

Miután a bizonytalanságnál kínzóbb érzelem nem létezik, s kevés ember van, ki saját ereje által erős meggyőződést tudna szerezni magának, igen természetes, hogy minden ember, ki bátran állítja, hogy valamit bizonyosan tud - hívőkre talál.



454

Amint az ember felülemelkedik az állati félelmen, mely őt vad állapotában a természet nagy tüneményei előtt elfogja, és kutatni kezd, panteistává válik. Első eszméi szükségszerűen materialisták; csak miután belátta, hogy materiálisan sok mindent nem magyarázhat meg magának, mintegy kényszerűségből folyamodik azokhoz a transzcendentális eszmékhez, melyeket később alakít ki.



455

Az élet tapasztalásai semmit sem devalválnak inkább, mint azon bizalmat, mellyel saját eszünk s jellemünk iránt ifjú napjainkban viselteténk; s azért nem árt, ha az ifjú mentől többet vár magától. Ki a pálya kezdetén egy Mirabeau vagy Napóleon szerepére nem érzé hivatva magát, ritkán emelkedik csak a középszerűségig is.



456

Mint hegytetőre menve, úgy életünkben, mentől magasabbra érünk, annál meredekebb az út, s annál kopárabb minden. - Kilátásunk tágul, de körözetünk mindég szegényebbé s pusztábbá válik, míg végre a legmagasabb tetőnek csúcsa is nem egyéb egy darab sziklánál vagy földnél, mely épp elég nagy, hogy egy sírt takarjon.



457

Lelki- s testiképp egy sors vár reánk: megvénülünk, a deli, gömbölyű gyermekarc eltűnik, s mindég élesebb formákban mutatkozik a csontalkotmány, melyre minden forma építtetett, míg végre a gyermek helyett egy csontváz marad; s ez történik lelkiképp velünk, itt is minden, mi szép s kellemetes vala, eltűnik, mindég szabályosabban emelkedik ki a virágzó képek közül a hideg logika szabályos formáival, míg végre csak ez marad.



458

Az ég szürke, a föld sár, a víz pocsolya, s te fel nem zajogsz örömödben, ember, e világmocsok felett, te nem sírsz gyönyörkönnyeket? Hát elfelejtéd, hogy vetéseid csak sárban kelhetnek ki, hogy csak itt intnek reményeid?



459

Hogy a halálos büntetés csakugyan elveszti minden hasznát a jus gratia által, látni abból, hogy csak a statárium bír valóban visszaijesztő erővel.



460

Nem az, amit bírunk, hanem a meggyőződés, hogy amit bírunk, azt megérdemlettük, boldogít.



461

Ha régi barátainkkal találkozunk, mennyit nem akarunk nekik mondani, mikor még távol voltunk, s most az első fertályóra után beszélgetésünk lankadni kezd. Ennek oka az, mert minden, mit éppen barátunkkal közleni akartunk, vagy olyan, mit egypár szóval, vagy olyan, mit szóval éppen nem mondhatunk el.



462

1841. augusztus 27.

Sokszor hallottam, hogy az embereket csak rossz napjaikban ismerjük meg; s ez való, habár nem azon értelemben, melyben azt közönségesen mondjuk, hanem az ellenkezőben; mert csak ha nagyobb szerencsétlenség ér, győződünk meg, mennyire csalódtunk embertársainkban; de nem azért, mert őket jobbaknak, hanem mert őket a valónál rosszabbaknak képzeltük. - Az emberi társadalomnak fel kellene oszlani, ha sok nemes elemet, sok nem ismert erényt nem foglalna magában, mely közönséges körülmények között lappang, de nagy pillanatokban, éppen midőn reájok szükségünk van, utat tör magának. E részben saját tapasztalásból szólhatok.



463

Nincs alkotmányforma, mely által azt érhetjük el, hogy a hatalom nyugodt időkben ne azon osztályok által gyakoroltassék, melyek míveltség, vagyon vagy születés által kitűnnek, s melyek az ország arisztokráciáját képezik. A demokráciai államszerkezet előnye abban fekszik, hogy a hatalom semmi egyes osztály sajátja nem lévén, mindig kontesztált, s hogy a nép az egymás között küzdő arisztokráciák között mindég védre talál.



464

Korunkban a nacionalitások kora letűnt, s mindazon erőlködés, mellyel most általjánosan mindenütt a világon az egyes nemzetiségek feleleveníttetnek, csak azon aggok iparkodásaira emlékeztetnek, kik éppen mert tehetetlenségeket érzik, kettős erővel törekednek annak felelevenítésére. - Minden nacionalitás vagy egy külön valláson, vagy civilizáción alapszik - ez korunkban nincs többé stb.



465

Nincs semmi kegyetlenebb, mint előítéletek.



466

A fa oda hinti virágait, honnan felnőtt; s így tegyen a költő honával.

 



1842



467

Mint a fának árnyéka, hol a nap forró sugaraitól oltalmat keresünk, csak estve nő naggyá: így nőnek tapasztalásaink akkor, mikor reájok nincs többé szükségünk.



468

Ne gondolja senki, hogy álmai haszontalanok. A nyájas képek, melyeket képzete behunyt szemei előtt átvisz, kipihentetik a durva valóság érintéseiben elfáradott lelkét; az álom édes, mint a halál, de mennyországgá csak álmaink által válik.

 



1844



469

Valamint örömök között töltött éj után arcunk elhalaványul, úgy a legboldogabb élet is sokat rabol el tőlünk.



470

Boldognak lenni nagy mesterség, de ez nem abban [áll], hogy szerezni, hanem inkább abban, hogy azt, mit bírunk, megtartani tudjuk. A jó Isten majdnem mindenkinek többet adott, mint valaha szerezhetnénk, s midőn e vagyonunkat más földi javakért, melyek után fáradunk, felcseréljük, mint minden cserénél, vége az, hogy magunkat csalatva érezzük.



471

1844. február 6.

Valahányszor nagy ember valamit tett, miáltal a világ színe megváltozott, feltámad számtalan nagy historikus és bölcselkedő, ki tökéletes logikával megmutatja, hogy mit rajta bámulunk, nem nagyszerű egyediségének, hanem a kor s történetek szükséges kifejlődésének tulajdonítható, hogy Amerikának fel kelle fedeztetni, habár Kolumbus soha nem létezik, hogy a francia császárságot nem Napóleon ereje, hanem a direktoriális kormány nyomorultsága idézte elő sat. De vajon e tudományos neme az irigységnek bizonyít-e többet, mint más irigykedők itélete, bizonyít-e mást, mint hogy Kolumbus, Napóleon s mindazon más nagy férfiak, kiket bámulunk, semmit, mi magában lehetetlen ugyan tenni képesek nem valának, de hogy tették azt, mi világon a legnagyobb: megérteni korokat s egy nagy gondolat létesítésének szentelni egész élteket.



472

1844. február 6.

Sokan bámulják, hogy Spanyolország annyi ideig nem bír kibontakozni konstitucionális vajlódásaiból. - Véleményem szerént e jelenetnek oka abban fekszik, hogy a spanyol nép oly fogalmakat egyesít lelkesülésében, melyek ellentétben állnak, vagy legalább abba jutottak; ilyen szabadság és katolicizmus, municipális jogok s Spanyolország nagysága. Miáltal a nemzet oly helyzetbe jutott, mint azon egyes, ki egészen ellenkező célok elérése után fárad.

 



1844-1849



473

A megye rossz garancia, gyakorlata szükségképp a kormánnyali súrlódásokhoz vezet. Haladásunk rendet igényel.



474

Mi az embernek természete? - Az anyagi kevés változásokkal ugyanaz, a szellemi észbeli tehetségeinek kifejlődésével minden században más.



475

Minden revolúciónál szükséget látunk; nagyrészint, mert azok kik szükséget szenvednek, másképp hallgatnak, felszólalnak.



476

Nagy népmozgalmak többnyire hasznára vannak, mint a vész termékenyebbé teszi az erdőt, magokat hord szét; de jaj az egyesnek, mint a fa, melyet a vész kitört.



477

Minden ember legnagyobb szerencsétlensége, ha választás vagy sorsok által oly helyzetbe kerülnek, melyet jellemek el nem bír.



478

Elfelejté, hogy mihent valamit jónak nem tartunk, tőle el kell válnunk, mert nem tudjuk soha, a visszatérés meddig fog hatalmunkban állani.



479

Éppen gyenge embereknél támadnak a legmagasabb feltételek leghamarább.



480

Ha a legbölcsebb ember államszervezetet készít, mely a legnépszerűbbnek látszik, a tapasztalás mutatja, hogy az a várakozásnak soha sem felel meg. Ennek oka az, mert az emberek, kiknek számára az alkotmány készült, nem jogászok. - Oly alkotmányokban, melyeket századokon át a nép maga készít magának, sok ferdeség van, tág tere a rosszindulatok s hajlamok küzdelmének, de épp ilyen kell az embereknek.

 

FORRÁS ÉS FOLYTATÁS:

 http://mektukor.oszk.hu/05200/05249/05249.htm

 

 

 

 

 

LAST_UPDATED2