Balicza Iván: Júdás evangéliuma
Létrehozás: 2008. november 19.

Júdás nem áruló volt, hanem Jézus legkedvesebb tanítványa, az egyedüli a tizenkettő közül, akinek Jézus elárulta a titkot, hogy ki is Ő valójában. Ezt írja le egy, a korai kereszténység idejéből származó kézirat, amelyik Júdás nevét viseli: a Júdás evangéliuma.

Ennek a II. században keletkezett görög nyelvű írásnak egy későbbi, III. – IV. századból származó kopt nyelvű fordítását találták meg kb. harminc évvel ezelőtt, és kalandos, hosszú vándorlás után végre szakértő kezekbe került, restaurálták, lefordították és ez év virágvasárnapján a National Geografic tudományos ismeretterjesztő cég nagy szenzációként a világ harminc országában Tv csatornáján és később folyóiratában is nyilvánosságra hozta. Mivel ebben üzletről van szó, természetesen nem hiányoztak a szenzációhajhász megállapítások, hogy ezáltal meg lehet ismerni Jézus halálának valódi okát, újra lehet majd írni a kereszténység alapjait, lelepleződik az őskereszténység összeesküvése, amely meghamisította az evangéliumot, és a hatalmát féltő egyház, amely eltitkolja az emberek előtt a valóságot.

Persze, nem a Júdás evangéliuma körüli felhajtás az egyetlen, amely a kereszténység alapjait ki akarja kezdeni, és az egyházat el akarja hitelteleníteni. Ugyanez a célja Dan Brown szenzációhajhász könyvének és filmjének, a Da Vinci kódnak. Úgy tűnik, hogy a szekularizált, elvilágiasodott társadalom, már csak ebben a bulvár, leleplező stílusban hajlandó Jézussal, az evangéliummal és az egyházzal foglalkozni.

Arról már nem nagyon lehet olvasni, hogy elismert szakemberek, történészek és teológusok, régészek és más tudományágak kutatói nem jöttek izgalomba, mert a Júdás evangéliuma semmi olyat nem tartalmaz, amiről már ne tudtak volna. Tudták például, hogy a négy, a Bibliában szereplő evangéliumon kívül a korai kereszténységben tucatszámra voltak más iratok is, amelyek Jézusról szóltak, amelyek azonban többnyire hiteltelenségük miatt nem kerültek bele az Újszövetségbe. Sőt, azt is tudták, hogy Júdás evangéliuma is létezett, Ireneusz püspök, az első egyháztörténet írója 187-ben már említi és óvja híveit a zavaros mű olvasásától.

A Júdás evangéliuma egy úgynevezett gnosztikus irat, amely abban az időben nagyon divatos gondolkodási irányzat volt. A gnózis a magasabbrendű tudást, titkos ismeretet, világlátást jelenti, amelyet mesterektől, titkos beavatással lehet megkapni. Ma is van ilyen, az ezotéria vagy a szcientológia ugyanilyen. A gnózisra is az volt a jellemző, hogy a világ szellemi létét tekintette valóságosnak, és az anyagot romlottnak, alacsonyabb rendűnek. A gnózis szerint az anyagi világot nem az igazi Isten teremtette, hanem csak egy alsóbbrendű istenség. A világban az az igazi valóság, ami nem látható, a szellemek szférája, és minden fölött ott van a végső tökéletes szellem. Az embernek is az igazi lénye a szelleme, amely azonban a test börtönébe van zárva, és csak a megvilágosodás, a gnosztikus ismeret, a beavatás szabadíthatja fel az igazság megismerésére. Jézus titkos tanítást ad Júdásnak a világról, az ember teremtéséről, az angyalokról és égi birodalmakról, aztán azt mondja neki: te leszel a tizenharmadik és az elkövetkező nemzetségek el fognak átkozni, de te eljössz, hogy uralkodj felettük.

Ezeknek a tanításoknak az ismertetése a Júdás evangéliumának tartalma, Júdás személyéhez annyiban kötődik, hogy őt tartja Jézus elég értelmesnek, hogy neki elmondhassa ezeket. Nincs szó Júdás személyéről, arról, hogy miért és hogyan árulta el Jézust, arról meg végkép nincs, hogy Júdás Jézus kérésére árulta volna el őt. Minden ilyen állítás alap nélküli, és erről bárki meggyőződhet, hiszen mostanra már a teljes szöveg fent van az Interneten. A Júdás evangéliuma tehát csak a média reklámkampánya nyomán lett szenzáció, a kutatók számára nem több, mint újabb forrás az első keresztények világának, gondolkodásának, szellemi irányzatainak megismeréséhez.

Mégis, a Júdás evangéliuma valami hasznos dologra jó nekünk. Arra, hogy megpróbáljuk helyre tenni Júdás személyét, hogy két évezred ítéletét felülvizsgáljuk, és tényleg másként lássuk. Ha ugyanis van sztereotípia, előítélet, az mind jellemző arra, ahogyan Júdást kezeljük. Könnyű lenne most gondolatolvasót játszani, hogy én kitalálom, mi jut eszébe a testvéreknek, ha azt mondom: Júdás. Áruló, júdáspénz, harminc ezüst, öngyilkos, júdáscsók. Az iskolában is így csúfolkodtunk: Árulkodó Júdás. Ha valakinek vörös haja volt, arra is Júdást mondtunk, merthogy a pokol lángja is vörös. De ezeknél sokkal, sokkal nagyobb tragédia volt, hogy Júdás lett a Krisztusgyilkos, és a gonosz krisztusgyilkos zsidó jelképe. És ez már nem csúfolódás maradt, ez már a pogromokhoz, a holokauszthoz vezetett. Júdás sztereotípiává válása egy nép bűnbakká válásává lett. Tényleg ennyire egyszerű a kép? Tényleg Júdás felelős Jézus haláláért?

Igazából végig kellene most néznünk, hogy ki volt Júdás, mit tudunk a személyéről, mit írnak róla az evangéliumok, hogyan látják tettét a tanítványok, nincs erre idő. Higgye el nekem a gyülekezet, hogy amikor készültem az igehirdetésre, mindezt megtettem. Most csak a végeredményt szeretném elmondani.

Első látásra egyszerűnek tűnik a Júdás történet. Ő az áruló, ő szolgáltatja ki Jézust ellenségeinek. Jézust keresztre feszítik, Júdás pedig, amikor ránehezedik tettének súlya, öngyilkos lesz. De éppen itt, ebben nincs logika. Ezek szerint Júdás nem így, nem ezt akarta. Mást akart, de valami félresikerült. Ezt mutatja az is, hogy Máté evangélista úgy emlékszik, hogy Júdás elmegy a főpapokhoz, és vissza akarja adni a Jézusért kapott fejpénzt. Megmondja nekik: Vétkeztem, ártatlan embert árultam el. De mi az a más, amit akarhatott? És ezzel az egész történet kezd bonyolulttá válni.

Mit akarhatott vajon Júdás? Mi volt árulásának az oka? Az evangéliumok erről nem mondanak semmit. Máté a pénzzel hozza kapcsolatba, de ez legfeljebb csak színezi a dolgot, önmagában nem elegendő indíték. A háttérre vagyunk utalva, és az elég hihető magyarázatot ad. Ezek szerint Júdásnak más volt a felfogása, elgondolása a Messiásról, Izrael eljövendő királyáról. Mellesleg a többi tanítványnak is, csak közülük Júdás képviselte a leginkább, hogy a Messiás király igazi politikai uralkodó lesz, aki elűzi az országból a rómaiakat, függetlenné, erőssé teszi Izraelt, igazságos rendet teremt az országban. Ezt várta Jézustól Júdás, csakúgy, mint Keresztelő János, a tanítványok, sőt maguk a farizeusok és írástudók is. Csak egy gesztus kellett volna, és az egész együtt indul harcba Jézussal, a Messiás királlyal. De Jézus nem indul harcba. Megbocsátásról, békéről, az ellenség szeretetéről prédikál. És egytől-egyik elhagyják őt. Volt olyan, hogy még a tanítványait is meg kellett kérdeznie: Ti is el akartok menni? Júdás azért lelkesedett, amit Jézus elutasított, azt az erőt, amit Jézus szeretete képviselt, a bűnösök, az ellenség iránti szeretetet, azt Júdás utasította el. Itt kezdődhetett Júdás csalódása. Ebben a csalódásban tesz egy kísérletet. Ő tényleg Messiásnak tartja Jézust. Elárulja hát, abban a tudatban, hogy a Messiást Isten nem engedi elbukni. Kényszerhelyzetbe hozza hát, ha elfogják, kénytelen lesz harcolni és győzni. Az árulással tehát provokálni akarja a messiási harcot. Amikor pedig Jézus ennek ellenére nem harcol, hanem engedi magát megszégyeníteni, megkínozni és megfeszíteni, akkor Júdás arra a következtetésre jut: nem ő volt a Messiás, és én egy ártatlan embert szolgáltattam ki. Itt teljesedik Júdás tragédiája, amelyben kivétel nélkül mindannyiunknak volt már részünk: Én jót akartam, de tragédia lett belőle. Nincs gonosz Júdás. Júdás olyan, mint mi: jót akarunk, de rossz lesz belőle. Ez nem mentség, ez a mi felelőségünk, amely azt mutatja, mennyire jobban meg kellene értenünk egymást, az adott helyzetet, a világot magunk körül, és főleg mennyivel jobban kellene imádkoznunk, Istenre, az Ő Igéjére figyelnünk. Akkor talán kevesebbet tévednénk, kevesebbet vétkeznénk. Júdás egészen olyan, mint mi. Volt egy elképzelése, egy ötlete, egy jónak tartott terve, amit maga gondolt el, és valósított meg. Csak Istennel nem beszélte meg, csak Jézust nem kérdezte meg, hogy jó lesz-e, Ő hogy látja. És mi meg szoktuk kérdezni, meg szoktuk beszélni, szoktunk-e imádkozni, mielőtt elkezdjük megvalósítani azt, amit elgondolunk?

Júdás tévedése azonban beleépült Isten tervébe, mert Isten még a bűnt is felhasználja akaratának véghezvitelében. Ez nem menti fel Júdást, és nem ment fel minket sem a bűn felelőssége alól. A bűneink a mi bűneink, az Isten tervei az övéi. Kegyelem az, hogy Isten a rosszat is beépíti jó céljai megvalósítására, de nekünk felelni kell azért, amit tettünk. És itt a kérdés: Mi lesz Júdással? Ő elítélte önmagát, öngyilkos lett. Az egyház a középkortól fogva egyvalakire mondta ki, hogy elkárhozott, Júdásra. De van egy egyedülálló, az általánostól eltérő vélemény, amely Vezelay, egy francia kisváros templomában látható, az egyik oszlopfőn. Két, díszítés, mindkettő Júdást ábrázolja. Az elsőn az öngyilkos Júdás, a kötélen függ, a szeme lecsukva, a szája tátva, mintha borzalmas kiáltásba dermedt volna. A második faragvány Jézus, ahogyan Jó Pásztorként ismerjük, de nem bárány van a vállán, hanem a halott Júdás. Kinyomtattam ezt a fényképet, vigyük haza. Nem magyarázom, nem kommentálom. De otthon vegyük majd elő és gondoljuk végig, hogy mit jelent ez a kép. Nem is Júdásnak, hanem nekünk.
http://www.evangelikus.hu/lelki-taplalek/igehirdetesek/balicza-ivan-judas-evangeliuma