A lelki élet mesterei írásaiból
Kecskés Pál válogatása

========================================================================
Tartalomjegyzék


A könyv elektronikus változata

Bevezetôül
I. A Lélek napja
Isten jelenléte
A gondviselô Isten
A Szentháromság
Az Ige egyesülése az emberi nemmel
Krisztus megváltó szenvedése és halála
Jézus Szíve
Krisztus feltámadása és megdicsôülése
Krisztus az Egyházban
Krisztus követése
Szűz Mária
Az isteni kegyelem
Az isteni kegyelem és az emberi akarat
A szentségek
A keresztség
A bérmálás
A szentmiseáldozat
A szentáldozás
Bűnbánat és bűnbocsánat
A betegek kenete
Az egyházirend
A házasság szentsége
A Szentlélek ajándékai és gyümölcsei
II. A tökéletesség útja
A tökéletesség lényege
A lelki haladás fokai
Önismeret
Önmegtagadás
A kísértésekrôl
A lelki élet megpróbáltatásai
A lelki élet örömei
Az imáról
A jószándékról
A lélek csendje
A Szentírás
Az elmélkedés
A szemlélôdés
Lelki egyesülés
A szemlélôdô és a tevékeny élet egyesítése
A halál
Az örök élet
III. A Lélek kibontakozás
Az erények
Alázatosság
Hit
Remény
Istenszeretet
Felebaráti szeretet
Okosság
Igazságszeretet
Igazságosság
Munkaszeretet
Erôslelkűség
Türelem
Mértékletesség
Tisztaság
Az anyagi javak használata
Az evangéliumi tanácsok
Az idézett szerzôk és műveik
Jegyzetek
========================================================================
A könyv elektronikus változata

========================================================================
Bevezetôül


Ez a könyv a lelki élet mesterei írásaiból ad szemelvényeket azok
számára, akiknek nincs idejük és módjuk az eredeti művek olvasására. A
különbözô korból eredô, mozaikszerű gondolatszemek egységes képpé
alakulva mutatják be a bensôséges keresztény vallásos élet lényegét.
Középpontjában áll ennek az életnek az Isten. Arca fényessége
ragyog felettünk a zsoltár szavai szerint, s Szentlelkének tüzét
árasztotta ki ránk. Isten lénye ránk tűzô sugarainak felfogásából,
önmagát közlô életáramának magunkba fogadásából fejlôdik és bontakozik
ki a lélek bensôséges élete. Lételeme Isten jelenléte tudatának
átélése s célja az Istennel való minél bensôségesebb egyesülés és
együttműködés. Ez a lelkület Isten nyomait látja a világban, amelyet
Isten szeretetbôl teremtett, hogy tökéletességét és jóságát önmagán
túlárassza és közölje.
Legközelebbrôl azonban önmagában találkozik az ember Istennel;
mert lelke Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, s Isten
személynek személlyel való közvetlen, bensôséges érintkezésében áll
vele. A kinyilatkoztatásban megismert Isten örökkévaló szellemi
személyvoltában felette áll a világnak, de ugyanakkor fenntartó és
mindenütt jelenlévô erejével teljességgel áthatja azt s minden lényben
természetének megfelelô módon hat és működik. Míg a világ
értelemnélküli lényei a Teremtôtôl kapott törvényeket természetszerű
szükségszerűséggel követik, az Isten hasonlóságára teremtett embernek
akarata szabad használatával kell az uralma alá vetett világ
megművelésével és önmaga képességei kibontakoztatásával a Teremtô
méltó dicséretét hirdetnie.
Tökéletessége és jósága minél teljesebb kifejezésére, Isten a
látható világ urául rendelt teremtményét, az embert eredetileg több
jóban részesítette, mint ami az ember természetének jár. Természetes
képességein túl az isteni élet természetfeletti adományával, a
kegyelemmel is megajándékozta. Nem elégedett meg azzal, hogy az ember
csak tükörszerűen hordozza és mutassa a Teremtô Isten kezenyomát,
hanem a maga életében is részesíteni akarta. Isteni bôkezűséggel és
jósággal kívánta kielégíteni azt az Isten utáni vágyat, amirôl az
emberiség vallási közmeggyôzôdése bizonyságot tesz.
Nagysága tudatában az ember engedett a kísértésnek, hogy olyanná
legyen, mint az Isten, de bűnös elbizakodottságával és
engedetlenségével elvesztette a megszentelô kegyelmet s az Istentôl
eredetileg kapott természeten kívüli ajándékokat. Miután Isten
igazságossága megengedte, hogy a kegyelmétôl megfosztott ember
megtapasztalja számkivetettségét, irgalmas jósága Megváltót küldött
Krisztus személyében.
A második isteni személy, az Ige megtestesülése Isten
emberszeretô jóságának újabb nagy bizonyítéka. Az isteni és emberi
természetnek személyében létrejött egyesülése, s az általa bemutatott
keresztáldozat Isten megváltó akaratának az egész emberi nemre, sôt az
emberen keresztül a bűn következményével sújtott természetre is
szándékolt kiterjesztését hirdeti és jelenti. A kinyilatkoztatás
szerint a valóságos emberi természettel történt egyesülése által
Krisztus az emberiség és a világmindenség feje, aki a földrôl való
távozása után a mennyei Atya jobbján az emberiség közbenjárója, s az
altala alapított Egyház tanításában, szentségeiben, működésében, mint
láthatatlan Fô továbbműködik. Krisztus földi életének nemcsak
történeti jelentôsége van, hanem az annak érdemével szerzett kegyelem
hatékonysága és működô ereje lelkünket vele egyesíti, ,,aki Istentôl
bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelôdésünkké és
megváltásunkká lett'' (1Kor 1,30).
Krisztusnak az üdvözülés rendjében elfoglalt helyénél fogva, a
tökéletesség keresztény eszménye Krisztus követése, a mi életünknek
Krisztus tanítása szerinti alakításában, Krisztus élete, erényei
követésében, különösen pedig a Krisztussal való kegyelmi
életközösségben áll. Ezt fejezik ki az Üdvözítô felejthetetlen szavai:
,,Én vagyok a szôlôtô, ti a szôlôvesszôk. Aki bennem marad és én
ôbenne, az bô termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek'' (Jn
15,5).
Mint neve is jelzi, a ,,kegyelem'' Isten kegyének ingyen
ajándéka; természetes képességei, erôi megfeszítésével az ember nem
szerezheti meg, vagy érdemelheti azt ki. A kegyelmet a bűnbeesés után
Krisztus érdemelte ki számunkra, érdemeire tekintettel kapjuk azt, s
általa egyszersmind Krisztus életében részesülünk.
De habár a kegyelem Isten természetfeletti beavatkozása és
adománya, feltételezi a természet rendjét, nem szünteti azt meg, hanem
magasabb létállapotba emeli és természetfeletti értékű teljesítményre
képesíti. Orvosolja a természet az eredeti bűnbôl származó
sérültségét, tisztítja és megvilágosítja az értelem látását és
értékelô képességét, erôsíti az akarat jóra való hajlamát, nemesíti az
ember érzésvilágát. Az embert Isten örökkévaló életébe kapcsolja be, a
világ dolgainak, feladatainak az örökkévalóság nézôpontjából való
szemléletére képesíti, s a kegyelem állapotában végzett
cselekedeteinek örök értékét biztosítja.
A természetet átalakító és nemesítô hatását a kegyelem nem az
ember akarati közreműködése nélkül fejti ki, hanem annak
feltételezésével. Az akarat jóra-rosszra való szabadságánál magasabb
értelmű szabadság a bűnös hajlamoktól, az önzéstôl, a rendetlen
önszeretettôl, a gôgös önelégültségtôl való felszabadulás Isten és a
felebarát odaadó szeretetére és szolgálatára, Isten teremtô és
üdvözítô akaratának teljesítésére, amire a kegyelem megsegíti a vele
együttműködni kész akaratot. A kegyelem nem szakítja ki az embert a
természeti létfeltételekbôl, nem szabadítja meg az élet küzdelmétôl, a
kísértésektôl, az erényért való harctól, de segítséget ad hozzá. Isten
úgy adja kegyelmi segítségét, hogy az ember akarati közreműködésével
öntudatosan és felelôsséggel alakítsa ki a maga egyéniségét, s
egyszersmind a kegyelemhez való hűségével Isten elôtt érdemet
szerezzen.
Isten tetszése szerint bárkinek adhat kegyelmet. Az Írás tanúsága
szerint ,,Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön'' (1Tim 2,4).
Krisztus az általa kiérdemelt kegyelmek közlésére szentségeket
rendelt, s kiszolgáltatásukat az Egyházra bízta. Krisztus szándéka
szerint így a szentségeket kell tekintenünk a kegyelem rendes úton
történô közvetítô eszközeinek. Amint földi életében látható emberi
teste volt Krisztus isteni hatalmának közvetítôje az emberekhez, ehhez
hasonlóan akarta megdicsôült létében a lelki valóságokat is érzéki
jelek segítségével felfogó emberek számára az érzékfeletti, kegyelmi
ajándékot érzéki jelekhez (szertartásokhoz) kötve juttatni. A
szentségek által jön létre s mélyül el az ember lelkében Krisztussal,
s Krisztusban az Istennel való kegyelmi életközösség.
Mindegyik szentség Krisztus megváltó működésének valamelyik
mozzanata jegyében kapcsol bennünket ôhozzá, közvetíti a hozzá való
hasonlóság valamelyik sajátos vonását, megszentel és segít a hozzá
méltó magatartáshoz az élet különbözô viszonyai és feladatai között. A
keresztség Krisztus megváltó halála erejébôl a bűn bocsánatával
eltemeti bennünk a régi embert s Krisztussal az új, a megváltott ember
életére támaszt fel. A bérmálás a gonoszság hatalmával küzdô Krisztus
kegyelmében részesít. Az oltáriszentség mint áldozat Krisztus áldozati
életébe kapcsol be, mint szentség vele a legbensôbben egyesít. A
bűnbánat szentsége Krisztus bűneinkért eleget tevô szenvedésének
kegyelmét közli a bűneit ôszintén megbánó lélekkel. A betegek
kenetének rendeltetése, hogy Krisztus híveit ôhozzá hasonlóan
készségesekké tegye a szenvedés vállalására, elvegye tôlük a halál
büntetô jellegét, s Krisztus halála érdemébôl az örök életbe lépésre
kenje ôket fel. Az egyházirend Krisztus papságában részesít. A
házasság szentsége Krisztusnak az ô titokzatos testéhez, Egyházához
való jegyesi viszonyából átsugárzó kegyelem a titokzatos test tagjai
életszövetségére. Három szentség, a keresztség, a bérmálás és az
egyházirend eltörölhetetlen jegyet nyom a lélekbe, amely kifejezésre
juttatja a lélek Krisztus titokzatos testébe történt beiktatását s
Krisztushoz, mint Fôhôz való hasonlóságát.
Krisztus emberi testét a Szentlélekisten hozta létre, emberi
tevékenységét irányította, isteni személyétôl elválaszthatatlan
egységben működött benne és vele, s Krisztus velünk közölte ôt.
Krisztus emberségében való jelenléte és működése folytatásaként
árasztja ki kegyelmét a Szentlélek Krisztus titokzatos teste tagjai
lelkére, mint a Krisztus által kiérdemelt kegyelmek osztogatója. S
minthogy a kegyelem eredete Isten irántunk való szeretete, s
egyszersmind az ô szeretetében való részesedés, azért hirdeti az
Apostol, hogy ,,Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott
Szentlélek által.'' (Róm 5,5).
Bár a kegyelem a Szentháromság egy Isten közös ajándéka,
különösképpen a Szentléleknek tulajdonítjuk a kegyelem állapotában élô
ember lelkének alakítását, krisztusi hasonmássá történô formálását.
Ezt különösen a természetfeletti, belénk öntött erények és ajándékai
közlésével műveli. A természetfeletti erényekben való
megszilárdulásunkat segíti sugallataival, vezetése iránt fogékonnyá
tevô ajándékaival. Ezek által jut különösképpen kifejezésre az ember
Krisztushoz való hasonlósága, kinek lelke tökéletessége a Szentlélek
ajándékainak birtokában nyilvánult meg (Lk 4,18; Iz 61,1-2).

Ôsi tapasztalata az emberiségnek, hogy az erkölcsi jó
megvalósítása harcot, küzdelmet kíván az ember ellentétes hajlamaival,
a kísértésekkel, a környezet rossz hatásával szemben, s határozott,
edzett és erôs akaratot igényel a jó következetes gyakorlásához. Az
ezt célzó gyakorlat, az aszkézis kialakította a maga szabályait és
eszközeit, amelyek a kereszténységben a keresztény tökéletesség
eszményéhez és céljához igazodnak. Eltekintve Isten rendkívüli
kegyelmétôl, az eszményhez az ember csak állandó és kitartó munkával,
fokozatos haladással közeledhet. A lelki élet mesterei a haladás
fokait a tisztulás, a megvilágosítás és az egyesülés útja névvel
szokták jelölni. Csak a rendetlen hajlamok leküzdése után képes az
ember az erények következetes gyakorlására s juthat el a földi életben
az Istennel való egyesülés lehetséges fokára. A fokozati különbségek
nem jelentenek zárt, egymástól elválasztható szakaszokat,
érintkezésben állnak azok egymással. A tökéletesség sokféle
követelményének nem felelhet meg az ember egyenlô mértékben, a haladás
többnyire nem egyenlô valamennyi vonatkozásban. A mindenirányú és
egyenletes fejlôdés az eszményi állapot.
A lelki élet elemi követelménye önmagunk megismerése. A külvilág
benyomásain, az ösztönös reakciókon túl, az embernek önmagába
téréssel, lelke mélyén igazi énjét kell megtalálnia, az isteni
képmást, amelyet a keresztség megszentelt és megjellegzett, s Isten
kegyelmével kell azt kibontakoztatnia. Ennek fôképp az ösztönös
természet részérôl nyilvánuló akadályait kell az önmegtagadással
leküzdenie. A keresztény szellemű önmegtagadás nem a test
megvetésében, még kevésbé a test elpusztításában áll, hanem a vak és
rendetlen hajlamok megfékezésében, a testi erôknek a lélek uralma és
szolgálatába állításában, ami a test épségének és egészségének is
javára szolgál. Test és lélek bensô egysége mellett a külsô, testi
önmegtagadás mellett szükséges a belsô, lelki önmegtagadás is, a
kegyelemnek ellenszegülô önzô, öntelt, hiú, gôgös, irigy indulatok és
hajlamok megfékezése. A rossz hajlamok ellen küzdô és a jóban való
megerôsödésre törekvô cselekvô, aktív önmegtagadás mellett az
önmegtagadás szenvedôleges, passzív módja a körülményektôl ránk
kényszerített nehézségek, megpróbáltatások, bajok türelmes elviselése.
A lelki élet nem a különleges élvezetek világa, hanem a kísértésekkel,
megpróbáltatásokkal való küzdés vállalása. Nem a magunk vigaszának
keresése a lényeg, hanem Isten akaratának a teljesítése. A tökéletes
élet útján csak Krisztus keresztjének vállalásával lehet elôrehaladni.
A haladáshoz az önmegtagadás mellett a hagyomány kialakította az
Istennel való bensôséges egyesüléshez segítô imamódokat, amelyeket
kinek-kinek egyéniségéhez, körülményeihez, s a kegyelmi sugallathoz
híven kell használnia. Nem az imagyakorlatokkal való túlterhelés a
tökéletesség útja, hanem az Istennel való közvetlen, bensôséges
viszony elmélyítése. Ehhez segít a szóbeli imán kívül, a Szentírás és
a lelki könyvek nyújtotta gondolatokba elmerülô s tanulságukat
önmagára alkalmazó elmélyedô ima, az öntudatos keresztény élet alig
nélkülözhetô gyakorlata. Vannak, akiket az isteni kegyelem tovább
vezet a szemlélôdéshez, amely a gondolatról-gondolatra haladó,
következtetô jellegű elmélkedéssel szemben egyetlen gondolatba,
meglátásba, sugallatba történô szeretô elmélyedés.
Istennek a lélekben tapasztalható működése nem érzéki természetű.
Isten, a tökéletes szellem, szellemi működésével válik a lélekben
tapasztalatszerűen felfoghatóvá. Az érzékeink révén szerzett
természetismerettel s a nyomában kialakítható istenismerettel szemben
Isten kegyelmi vezetésének, működésének lelki tapasztalatát
,,misztikus'' jellegűnek tartjuk. A misztikus élet lényegében nem
tekinthetô a tökéletesség rendkívüli útjának vagy céljának. A
tökéletesség célja az Istennel való egyesülés, s az az Isten kegyelmi
indításával való együttműködés, a természetfeletti életerô bennünk
történô fejlôdésével valósul meg.

Adhat Isten valakinek rendkívüli misztikus kegyelmeket is.
Azonban éppen a rendkívüli képességekkel megajándékozott misztikusok
hangsúlyozzák, hogy a tökéletesség nem a rendkívüli képességekben van,
amelyeket Isten többnyire nem az egyén, hanem mások javára ad, hanem
az ember életének, magatartásának jóságában, az erények következetes
gyakorlásában. Ezt tekintik annak a próbakônek, amely az igazi
misztikát az álmisztikától (képzeleti csalódásoktól, hisztériától,
ördögi befolyástól) megbízhatóan megkülönbözteti. Az erényekben, az
ember természetében rejlô jó hajlamoknak az isteni kegyelem vezetô,
nevelô, erôsítô hatásával történô kiérlelôdésében kell tehát látnunk a
lélek tökéletességét kifejezô kibontakozást.
Az élet ismétlôdô, állandó követelményei éppúgy, mint a
nehézségek, a próbára tevô helyzetek szilárd jellemet kívánnak.
Kialakítása csak az ember öntudatos cselekvô képességének a jóra
beállított készségével szerezhetô meg. E maradandó készség, az erény
hordozója elsôsorban az ember akarata és akaratával irányítható lelki
képességei. Az akarat hatása alatt álló erkölcsi erények mellett az
értelem megismerô, tárgyat értékelô, ítélô, a cselekvés módját és
eszközeit megállapító szerepében lesz az erény alanya. Az ember
öntudatos képességei gyakorlat által szilárdulnak készséggé a jóra,
mint ahogy a rosszra való hajlam szabadjára eresztése visz a rosszban,
bűnben való megrögzöttséghez.
A keresztény erkölcs az Istentôl teremtett természet
tiszteletbentartásával, elismeri tisztán az ember természetes
képességeivel szerezhetô erények értékét és szükségességét. Ugyanakkor
a kinyilatkoztatás fényében az ember természetfeletti rendeltetése s
az ahhoz segítô kegyelem tudatában túlhalad a természet körén, s az
erények természetfeletti rendeltetését és erôforrását hirdeti. Ebben a
szemléletben az értékrend elsô helyére kerülnek közvetlenül az Istenre
vonatkozó erények, a hit, a remény és a szeretet, az istenszeretetnek,
mint legfôbb erénynek kiemelt felsôbbségével. Az Isten által
kinyilatkoztatott erkölcsi rend iránti tisztelet, s Isten kegyelmi
segítsége nélkülözhetetlenségének tudata juttat a keresztény szellemű
alázatosságnak alapvetô jelentôséget s megóv az erényekkel való önhitt
és elbizakodott kérkedéstôl.
Isten a megszentelô kegyelemmel lelkünkbe önti az isteni
erényeket, valamint az ember természetfeletti rendeltetéséhez segítô
erényeket és a Szentlélek ajándékait. A szerzett és a belénk öntött
erkölcsi erények tárgyi azonossága (pl. igazságosság, mértékletesség)
mellett különbözô a kétféle erény szabályozó elve. A természetes
szerzett erények szabálya a helyesen értékelô ész az emberhez méltó
élethez; a belénk öntött erények szabálya az ember természetfeletti
célját adó s ahhoz segítô isteni törvény. A Szentlélek ajándékai
fogékonnyá teszik az ember lelkét az isteni indításra s követésével
segítik az erények gyakorlásában. Az isteni hatás nem menti fel az
embert az öntevékenységtôl, hanem abban segíti. A belénk öntött
erények éppúgy, mint a megszentelô kegyelem, a lelki erôket
természetfeletti jellegű és értékű képességre emelik, de a képesség
gyakorlása, az erényben való megszilárdulás s a kísértésekkel,
nehézségekkel való megküzdés az ember feladata marad. Természetfeletti
szintre emelkedve is megmarad az erénynek az ,,erô''-vel rokon
értelme, az ember erkölcsi erôfeszítését kifejezô jelentése. Az
Apostol hasonlata értelmében ,,a versenyzô is csak akkor nyer
koszorút, ha szabályszerűen küzd'' (2Tim 2,5).
Bár az értékek különbözôsége szerint, amelyre irányulnak, az
erények közt rangkülönbség van, az erkölcsi rend s az ember lelki
életének egysége valamennyi erény iránt fogékonyságot és készséget
kíván. A lelki életben is elferdüléshez vezethet az egyoldalúság. A
követendô eszmény az ,,egész ember'', aki az alapvetô erények
birtokában megbízható felkészültséggel rendelkezik az erkölcsi élet
különbözô követelményeinek Krisztus szellemében való teljesítéséhez.
A történeti értékelés és a hagyomány elismert vezetôinek a lelki
élet több kérdéseire vonatkozó gondolataival találkozik az olvasó a
következô lapokon. Megszólaltatjuk a legrégibb hagyomány ôrzôit, az
egyházatyákat, a késôbbi idôk kiváló hittudósait, akiknek nagy részét
egyháztanítóként (doctor ecclesiae) tiszteli az Egyház; de szóhoz
jutnak a magasabb teológiai műveltséggel nem rendelkezô, Isten
kegyelmi érintése iránt mégis finom érzékenységű lelkek ôszinte
megnyilatkozásai is. A lelki élet a bensôségesség világa, ahol a
mesteri rangot a tapasztalattal szerzett bölcsesség adja. A mesterek
szavaiból a maguk és a vezetésükre bízottak lelki életébôl merített
élmény beszél az ôszinteség és közvetlenség nyelvén, hogy a lélek
rejtett értékeinek ismeretére és szeretetére segítse a bensôséges
életre törekvôket. A közölt szövegek nagyrészét magunk fordítottuk.
Mások fordítását az idézett szerzôk és műveik jegyzéke tünteti fel.
========================================================================
Isten jelenléte


Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsôség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül Téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy Uram, s minden alkotásod,
Legfôképpen urunk-bátyánk a Nap,
Aki a nappalt adja és aki ránk deríti a te világosságod,
És szép ô és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.

Áldjon, Uram, Téged Hold nénénk és minden csillaga az égnek. Ôket az
égen alkotta kezed, fényesnek, drága szépnek!
Áldjon, Uram, tégedet szél öcsénk,
Levegô, felhô, jó és rút idô,
Kik által élteted minden alkotásod.

Áldjon, Uram, tégedet víz hugunk,
Oly nagyon hasznos ô, olyan drága, tiszta és alázatos!
Áldjon, Uram tégedet tűz bátyánk;
Vele gyujtasz világot éjtszakán.
És szép ô és erôs, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram, tégedet Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.

Áldjon, Uram, tégedet minden ember, ki szerelmedért másnak megbocsát
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, akik tűrnek békességgel,
Mert tôled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál,
Akitôl élô ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj, azoknak,
És boldogok, akik magukat megadták te szent akaratodnak:
A második halál, a kárhozat nem fog fájni azoknak.

Dicsérjétek az Urat és áldjátok.
És mondjatok hálát néki,
És nagy alázatosan szolgáljátok.
Assisi Szent Ferenc
+ + +
Ferenc, a Jegyes barátja... hogy minden az isteni szeretetre
indítsa, az Úr keze ,,minden művének ujjongott'' (Zsolt 91,5), s a
gyönyörűség látványa felemelte az éltetô észhez és okhoz. Ami szép,
abban a Legszebbet szemlélte, s a dolgokba vésett nyomaiból mindenütt
a Kedvest követte. Mindent lajtorjának használt, hogy felszálljon
rajta annak megragadására, aki a teljes kívánatosság (Én 5,16). Mert
az áhítat bámulatos átélésével ízlelte az egyes teremtményekben
patakzó jóság forrását, s mintha erejüknek s Istentôl kapott
működésüknek egybecsendülésében a mennyei harmóniát fogná fel, Dávid
prófétához hasonlóan, kedvesen buzdította ôket Isten dicséretére.
Szent Bonaventura
+ + +
Isten, ki a nagy mindenséget teremtette... adja meg mindenben az
ô igazságának ismeretét, hogy a láthatókból megismerjétek ôt, a
Láthatatlant s Teremtôjének nagysága és szépsége láttán tanuljátok meg
a Teremtô méltó dicséretét. ,,Hiszen, ami benne láthatatlan: örök
ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján
fölismerhetô'' (Róm 1,20). Ezért a föld, a levegô, az ég, a víz, az
éjszaka és a nappal, valamint minden látható lény hangosan emlékeztet
a mi jótevônkre. Ne áldozzunk a bűnnek egy pillanatot se, az
ellenségnek se adjunk helyet szívünkben, hanem állandóan gondoljunk
Istenre. Ôt illet meg minden tisztelet és imádás most és mindörökké.
Nagy Szent Vazul
+ + +
Magasztaljanak az ég minden csillagai, melyek örvendve
fényeskednek elôtted és mindig készen állnak szolgálatodra. Áldjanak
minden csodás műveid, amelyek égen, földön, föld alatt vannak; zengjék
neked azt az örök dicséretet, mely belôled ered és hozzád, forrásához
vissza is tér. Magasztaljon szívem és elmém, testem-lelkem egész
valóságával, a mindenség hatalmával. Legyen tiéd, akibôl minden, aki
által minden, akiben minden, -- csak tied legyen minden dicséret,
dicsôség mindörökké.
Szent Gertrúd
+ + +
Mi az Isten? A mindenség célja, a választottak üdvössége, önmaga
tökéletes ismerôje. Mi az Isten? A mindenható akarat, a jósággal
teljes hatalom, az örök világosság, a változhatatlan bölcsesség, a
legfôbb boldogság. Ô teremti a lelkeket, hogy önmagában részesítse
ôket. Élteti ôket, hogy érezzenek. Érinti ôket, hogy vágyódjanak.
Kitágítja ôket, hogy befogadhassanak. Megigazulttá teszi ôket, hogy
érdemet szerezzenek. Lángra gyújtja ôket a buzgóságra, megtermékenyíti
a gyümölcshozásra, irányítja a méltányosságra, alakítja a jóakaratra,
vezeti a bölcsességre, erôsíti az erényre, meglátogatja
vigasztalásukra, megvilágosítja ôket az ismeretre, megörökíti ôket a
halhatatlanságra, betölti ôket boldogságukra, körülveszi ôket
biztonságukra.
Szent Bernát
+ + +
,,Boldogok a tiszta szívűek: ôk meglátják Istent.'' (Mt 5,8). Nem
gondolom, hogy mintegy vele szembenállót szemlélhetné Istent az,
akinek megtisztult lelki szeme van. Hanem e fenséges kijelentés talán
azt sugallja nekünk, amit egy másokhoz intézett beszéd nyíltabban így
fejez ki: ,,Az Isten országa bennetek van'' (Lk 17,21).
Ebbôl megtanuljuk, az, aki szívét minden teremtménytôl és vétkes
érzülettôl megtisztította, szépségében magának az isteni természetnek
a hasonmását szemléli. Úgy találom, az Ige rövid szavai ezt a tanácsot
foglalják magukban: Ó, emberek, akikben benne van a vágy, hogy
szemléljétek azt, ami valóban jó, amikor azt halljátok hogy az isteni
fenség az egek felett van magasztosságában, dicsôsége kifejezhetetlen,
szépsége kimondhatatlan, természete nem fogható fel és érthetô meg, ne
essetek kétségbe azon, hogy nem láthatjátok azt, ami után vágyakoztok.
Mert az, amit felfoghatsz és megragadhatsz, Isten látásának a
képessége tebenned van. Ô ugyanis, aki alkotott, ezt a jót
természetedbe oltotta.
Teremtésednél Isten a maga természete jóságának hasonlóságát
beléd véste, mint egy viaszba nyomott képet. Ámde a rosszaság az
istenképet kifejezô jelt elöntötte, a jóságot a rútság leplével fedve
be, s elrejtve számodra haszonnélkülivé tette. Ha tehát buzgó és
gondos élettel a lelkedre telepedett s azt befödô szennyet lemosod,
felfénylik majd benned az isteni szépség. Úgy, ahogyan az a fémmel
szokott történni, hogy ami kevéssel azelôtt fekete volt, a rátapadt
rozsdától megtisztítva, a napnál fénylik és csillog. A bensôséges
ember is, akit az Úr szívnek nevez, ha a rozsdás szennyet, amely rossz
állapota miatt alakjává vált, ledörzsöli, eredeti és uralkodó
formájában visszaszerzi hasonlóságát és jó lesz. Mert ami hasonló a
jóhoz, mindenképpen jó.
Aki tehát önmagába tekint, önmagában szemléli azt, ami után
vágyakozik, s így boldog lesz, akinek tiszta a szíve, hogy amikor a
maga tisztaságát látja, a képben az ôsmintát szemléli... Mert
tisztaság, rossz indulattól és minden rossztól mentes az Istenség. Ha
ez van benned, egészen benned az Isten.
Nyssai Szent Gergely
+ + +
Mélységének mekkora fokára húzott le engem a pokol! Hogyan
fáradtam, mennyire égtem az igazság vágyától, mikor téged, Istenen,
megvallom neked, ki irgalmas voltál hozzám, mikor még nem ismertelek
el, nem értelmem belátásával kerestelek, amivel az állatok fölé
emeltél, hanem testem érzékeivel. Te pedig jobban bennem voltál, mint
legbensôbb önmagam, s magasabban annál, ami bennem a legmagasabb.[1]
Salamon mondásának arra a dôre, esztelen asszonyára találtam, aki a
kapu elôtt székére ülve mondja: ,,Egyétek vígan itt az eldugott
kenyeret, s igyátok a lopott, ízletes vizet'' (Péld 9,17).
Félrevezetett, mert csak arra találtam, ami testi szememen kívül
lakozott, s bensômben azon rágódtam, amit azzal fogtam fel.
Szent Ágoston
+ + +
Isten minden lélekben benne lakik és lényegileg benne van, legyen
az bár a világ legnagyobb bűnösének lelke. Ez a jelenlét, vagy
egyesülés mindig megvan Isten és az összes teremtmények között, mert
hiszen ennek révén tartja fenn ôket további létezésükben; olyannyira,
hogyha az megszakadna, az illetô teremtménnyel azonnal visszasüllyedne
a semmiségbe, s megszűnnék létezni. Midôn... mi egyesülésrôl
beszélünk, nem értjük Istennek ezt a mindenütt való jelenlétét,
amelynek alapján benne van minden teremtményben, hanem értjük azt az
egyesülést, és a léleknek azt az áthasonulását, amely a szeretet révén
történik. Ez nincs meg mindig és egyedüli alapja a szeretet által
létesített hasonlóság. Éppen ezért ezt hasonlósági egyesülésnek lehet
nevezni, amazt ellenben lényeginek; vagy pedig amazt természetesnek,
ezt ellenben természetfelettinek.
Keresztes Szent János
+ + +
Azt ugyan tudtam, hogy van lelkem, de mivel szemeimet egészen
lekötötték a földi élet hiúságai, nem fogtam fel lelkem értékét, s nem
gondoltam arra, hogy ki lakik benne. Mert ha akkor, úgy, amint most
megértettem volna, hogy lelkemnek ebben a kis palotájában olyan nagy
király lakik, azt hiszen nem hagytam volna ôt oly gyakran magára.
Szent Teréz[2]
+ + +
Mihelyt az ember némi figyelemmel gondol az Istenségre, szívében
valami édes megindultságot érez. Arról ad ez bizonyságot, hogy Isten
az emberi szív Istene. Sohasincs értelmünknek annyi öröme, mint ha az
Istenségre gondol. Aristoteles, a filozófusok fejedelme szerint az
Istenségrôl a legcsekélyebb ismeret értékesebb, mint a legnagyobb
bármi másról...
Ez az öröm, ez a bizalom, amelyet az emberi szív természetszerűen
talál Istenben, aligha származhat másból, mint az isteni jóság és a mi
lelkünk közötti bensôséges viszonyból. Nagy ez a viszony, de
titokzatos. Olyan, amit mindenki ismer, de kevés ember ért fel. Olyan
viszony ez, amelyet nem lehet tagadni, de amelynek nem lehet mélyére
jutni. Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve. Mi mást
jelent ez, mint azt, hogy mi bensôséges viszonyban vagyunk az isteni
Felséggel?...
De e hasonlósági viszonyon kívül Isten és az ember között van még
egy párját nem található megegyezés: ez a kölcsönös tökéletesítés. Nem
mintha Isten valami tökéletességet kaphatna az embertôl, hanem úgy
értve, hogy amiként az embert csak az isteni jóság teheti tökéletessé,
az isteni jóság sem fejezheti ki önmagán kívül jobban tökéletességét,
mint embervoltunkkal kapcsolatban. Ez utóbbinak nagy szüksége és nagy
képessége van a jó befogadására. Az isteni jóságnak pedig végtelen a
gazdagsága s nagy a hajlandósága annak közlésére.
Jóllehet emberi természetünk ma már nincsen annak az épségnek és
eredeti tisztaságnak birtokában, amivel meg volt ajándékozva
teremtésekor az elsô ember, sôt nagyon megrontotta azt a bűn, mégis
megmaradt bennünk az a szent hajlam, hogy Istent mindenfelett
szeressük és a természetes világosság is, mellyel megismerjük, hogy az
ô legfôbb jósága mindenfelett szeretetreméltó.
Szalézi Szent Ferenc
+ + +
Ábrahám, Izsák, Jákob, a keresztények Istene, a szeretet és
vigasztalás Istene. Olyan Isten, aki betölti övéi lelkét és szívét.
Bensôjükben megérezteti nyomorúságukat és az ô végtelen irgalmasságát,
lelkük mélyén egyesül velük s betölti ôket alázatossággal, örömmel,
bizalommal, szeretettel és képtelenné teszi ôket, hogy rajta kívül más
céljuk legyen.
Pascal
+ + +
A Szentírás felszólít: ,,Tegyetek mindent Isten dicsôségéré''
(1Kor 10,31). Ennek az az értelme, hogy Isten jelenlétének és Isten
akaratának úgy kell elôttünk lebegnie s állandóan arra való
tekintettel kell cselekednünk, hogy mindaz, amit teszünk, végzésében
egy egésszé, azaz az önátadás szolgálatává legyen. Önátadássá, amelyet
szünet nélkül bemutatunk annak, aki teremtett minket s akinek
szolgálunk. Önátadássá, mely egyes cselekedeteiben többé vagy kevésbé
közvetlenül az ô dicsôségét szolgálja ama sajátossága szerint, amint
az arra képes. Az ilyen önátadás azután egy bizonyos módon bennünk
lakó lelkületté lesz, mely lelki életünk minden rezdülésében érvényre
jut...
Az igazi keresztény ember tekintete áthatol a jelenlegi világ
fátyolán s a másik világot látja. Kapcsolatot tart azzal. Úgy fordul
Istenhez, mint a gyermek atyjához; majdnem tiszta látásával és szinte
zavartalan bizalommal iránta, mélységes tisztelettel, üdvös félelemmel
és elfogódottsággal, de mégis oly biztonsággal és határozottsággal,
aminôt Szent Pál állít magáról: ,,Tudom, kinek hiszek'' (2Tim 1,12). S
míg az eljövendô ítélet elôrelátása komolyságra hangolja, rámosolyog a
jelenlevô kegyelem bizonyossága.
Newman
========================================================================
A gondviselô Isten


Isten teremtôje és gondviselôje is a világnak. Teremtô, fenntartó
és gondviselô ereje az ô jó akarata... Hogy Isten gondoskodik a
dolgokról, s hogy kiválóan viseli gondjukat, legjobban a következô
megfontolás mutatja. Egyedül Isten természeténél fogva jó és bölcs. S
mert jó, gondoskodik. Mert aki nem gondoskodik, nem jó. Az emberek és
az értelmetlen lények is természetszerűen gondoskodnak ivadékukról. S
aki nem gondoskodik, megróják. Minthogy Isten bölcs is, a
legmegfelelôbben gondoskodik a lényekrôl.
Ha ezt meggondoljuk, a gondviselés minden művét csodálnunk,
dicsérnünk kell, vizsgálgatás nélkül el kell fogadnunk, mégha sokan
igazságtalannak is látják azokat. Mert Isten gondviselése szándékait
mi se ki nem fürkészhetjük, se fel nem foghatjuk; gondolatainkat és
cselekedeteinket csak úgy, mint a jövendôt, egyedül ô ismeri. Arról
beszélek, ami nem áll hatalmunkban. Mert ami hatalmunkban áll, nem a
gondviselésnek tulajdonítható, hanem a mi szabadságunknak...
Tudnunk kell, Isten eredeti és megelôzô módon akarja, hogy minden
ember üdvözüljön (1Tim 2,4) s eljusson országába. Mert nem büntetésül
teremtett minket, hanem hogy részesedjünk jóságában, mert ô jó. Ám a
bűnös büntetését akarja, mert igazságos. Az elsôt a megelôzés és a
tetszés akaratának mondjuk; a másodikat követô és megengedô akaratnak,
mert annak okai mi vagyunk. S amit Isten megenged, kétféle. Az egyik
az üdvösség rendjében fekszik s az üdvösségre szolgál, a másik a
teljes büntetésre vet.
Damaszkuszi Szent János
+ + +
-- Engedd, fiam, hogy akaratom szerint bánjak veled; én tudom, mi
szolgál javadra. Te emberileg gondolkodol; sok dologban az emberi
hajlam szerint ítélsz.
-- Uram, igaz, amit mondasz. Rólam való gondoskodásod nagyobb,
mint minden gond, amit magamra fordíthatok. Mert nagyon bizonytalan
annak az állapota, aki nem beléd helyezi minden gondját. Maradjon csak
meg akaratom igazán és szilárdan benned, Uram, tégy velem tetszésed
szerint. Mert csak jó lehet az, amit velem teszesz.
Krisztus követése
+ + +
Az ember azért teremtetett, hogy Urunkat, Istenünket dicsérje,
tisztelje és neki szolgáljon s ezáltal lelke üdvösségét munkálja.
Minden egyéb a föld színén az emberért teremtetett, s azért, hogy
segítségére legyen annak a célnak elérésére, amelyért teremtetett.
Ebbôl következik, hogy az embernek annyiban kell azokat használnia,
amennyiben céljához segítik, s annyiban kell azoktól tartózkodnia,
amennyiben abban akadályozzák.
Ezért közömbössé kell tenni magunkat minden teremtménnyel
szemben, amennyiben az akaratunk szabadságának meg van engedve s nincs
megtiltva. Így ne akarjunk a magunk részérôl inkább egészséget, mint
betegséget; inkább gazdagságot, mint szegénységet; inkább
megbecsülést, mint megaláztatást; inkább hosszú életet, mint rövidet.
S következetesen minden másban is egyedül azt kell kívánnunk és
választanunk, ami inkább vezet ahhoz a célhoz, amelyért teremtettünk.

Ha minden dologban az Úristenre tekintek, hogy mi van tetszésére,
elhibázottnak kellene tartanom, ha az emberi eszközökre és fáradozásra
hagyatkoznék. Másrészt azonban azt sem tarthatom biztos útnak, hogy
mindenben egyedül a gondviselésre nézek, anélkül, hogy magam
megmozdulnék és felhasználnám azokat a természetes eszközöket, amiket
ô adott kezembe. Abban a meggyôzôdésben vagyok, a mi Urunkban, hogy
amikor az egyiket megteszem, nem szabad a másikat se elhagynom, ha
mindenkor Isten nagyobb dicsôségére és semmi egyébre nem nézek.

Az isteni gondviselésben való bizalmunkban úgy kell munkához
látnunk, mintha minden a mi gondosságunktól függne; eközben mégis úgy
kell minden igyekezetünket kifejtenünk, mintha mi semmit, mindent csak
Isten végezne.
Loyolai Szent Ignác
+ + +
Isten gondviselésének rendjében mindent, ami ér, a jószerencsét,
a balsorsot, az egészséget, a betegséget, a szegénységet, a kedvezô
helyzetet, a megvettetést, a megtiszteltetést, az örömet, a bánatot
eszköznek kell tekinteni, melyet Isten felhasznál a számomra kijelölt
célhoz jutáshoz. ,,Tudjuk ugyanis -- mondja Szent Pál --, hogy az
Istent szeretôknek minden javukra szolgál'' (Róm 8,28).
Mert valóban, mindez, ha hűséges vagyok a kegyelemhez, Istenhez
visz, Istenhez fűz, Istennek vet alá, Istenhez folyamodni kényszerít.
S tényleg, az ô választottait Isten ezeken a különbözô utakon vezette.
S ezek a különbözô utak, melyeket a szentek hasznukra fordítottak,
egyformán üdvösségre rendeltetésüket szolgálták. A sokféle, mégannyira
ellentétes esetben, megtalálták az Isten országát, az ô céljukat.
Bourdaloue
+ + +
Izaiás írja (40,12), hogy Isten három ujjára függesztette a föld
kerekségét, akarván ezzel jelenteni, hogy e világ gondviselésében
Istennek három csodálatos tulajdonságai tündöklenek, ti.: atyai
jóvolta, mellyel jót akar cselekedni teremtett állatival; gondviselô
bölcsessége, mely utat talál jóakaratának véghezviteléhez; mindenható
hatalma, melynek erejével megszerzi valami szükséges e világnak
hasznos vezérlésére.
Pázmány Péter
+ + +
Ó, lelkem, ha meggondolnád, mit jelent az, hogy a mindenható és
örökkévaló Isten, aki nem szorul rá a te javaidra, s ha elpusztulnál,
ô semmit sem veszítene, mégse fordítja el rólad szemeit, s úgy szeret,
úgy oltalmaz, úgy irányít, úgy dédelget, mintha nagy kincse lennél:
bizonyára minden bizodalmadat ôbelé helyeznéd; félnéd, mint Uradat,
szeretnéd, mint Atyádat, s nem létezne olyan nagy mulandó jó vagy
rossz, mely eltéríthetne az ô szeretetétôl.
Bellarmin Szent Róbert
+ + +
A szenvedés és a halál a bűn következményei s mint ez, azok is
olyan valami, aminek nem kellene lennie. Nem Isten teremtette, hozta
létre ôket, nem voltak benne a teremtés eredeti tervében. Okuk a
teremtmény szabad akaratában rejlik. Ennek az akaratnak a visszaélése
hozta a világra a bűnt, s a bűn által a szenvedést és a halált.
Istenre és az ô gondviselésére nem vet árnyat a szenvedések éje.
Igazságossága engedi, hogy a szenvedés a maga gyümölcseként és
megérdemelt büntetéseként kövesse a bűnt. De irgalmassága megnyilvánul
abban, hogy kész a büntetést egyszersmind engesztelésképpen elfogadni,
a bűn következményét gyógyírrá, a fenyítéket kegyelemteljes
látogatássá változtatni, mely az igazságosság békességes gyümölcsét
hozza (Zsid 12,11).
Keppler
+ + +
Kiáltsunk fel minden alkalommal a szeretô szív mélyébôl örök
Atyánk végtelenül bölcs, mindenható és végtelen kedves gondviselésének
láttán: ,,Mekkora a mélysége Isten gazdagságának, bölcsességének és
tudásának'' (Róm 11,33). Ó, Uram Jézus! Mily kimeríthetetlen az isteni
jóság gazdagsága! Irántunk való szeretetének felfoghatatlan a
mélysége. Az üdvösségünkre szolgáló eszközök gazdagságát és bôséges
áramlását készítette elô számunkra. Végtelen bölcsességgel jár el azok
szelíd alkalmazásánál, minthogy végtelen tudása elôrelátta és ismerte
mindazt, ami szükséges a cél eléréséhez.
Mitôl féljünk hát? Mit nem szabad remélnünk, kik olyan Atyának
vagyunk gyermekei, aki jósága gazdagságával szeret és üdvözíteni akar
bennünket; aki olyan tudással készítette az annak megfelelô
eszközöket, olyan bölcs azok alkalmazásában, olyan jóakaratú,
világosan látó a parancsolásban, olyan bölcs a megvalósításban?
Szalézi Szent Ferenc
+ + +
A magunk ereje elégtelensége tapasztalatának Istenbe vetett
bizalmunkat kell megalapoznia; anélkül gyakran rosszabb állapotban
vagyunk, mintsem gondolnánk. De a belé vetett bizodalommal sokat
tehetünk, illetve inkább maga Isten teszi meg azt, amit elvár tôlünk.
Ne álljunk tehát meg annak nézésénél, hogy mik vagyunk, hanem
tekintsünk a mi Urunkra, aki mellettünk és bennünk van, készen állva a
munkára, mihelyt felismertük abban ôt s látni fogjuk, hogy minden jól
fog menni.
De Paul Szent Vince
+ + +
Kérjük az Urat, adja meg nekünk a lélek szent szabadságát. Ez a
szabadság tesz képessé arra, hogy vállaljuk mindazt, ami Jézus
Krisztus tetszésére van, az önszeretet és az emberi tekintet minden
ellenkezésével szemben. Jézus Krisztus szeretete adja meg a teljes
közömbösséget: a kedves és a keserű dolog egyenlôvé válik; nem akarunk
semmit se a magunk tetszésére, mindenben Isten tetszését akarjuk.
Ugyanolyan megelégedetten végezzük a kicsi és a nagy dolgot, a
kellemest és a kellemetlent; elég, ha Istennek tetszünk, így minden jó
nekünk.
Liguori Szent Alfonz
+ + +
Olyan jól értem, hogy csakis a szeretet tehet bennünket kedvessé
a jó Isten elôtt; ez a szeretet ama egyedüli jó, ami nagyravágyásom
tárgya. Jézus kedvét találja abban, hogy megmutassa nekem azt az
egyedüli utat, amely ehhez az isteni tűzhöz vezet. Ez az út a kicsi
gyermek ráhagyatkozása, ki félelem nélkül alszik el Atyja karjában.
Lisieuxi Szent Teréz
========================================================================
A Szentháromság


Hozzád fohászkodom Ábrahám, Izsák, Jákob, Izrael Istene, ki a mi
Urunk, Jézus Krisztusnak Atyja vagy. Isten, ki irgalmasságod
nagyságából oly jóságosan megismertetted magadat, aki a földet és az
eget alkottad, legfôbb Úr, egyedüli és igaz Isten, aki fölött nincs
más isten, add, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus által a Szentlélek
uralkodjék bennünk!
Szent Ireneus
+ + +
Az Atyával és a Fiúval együtt a Szentlélek is lakást vesz a
szentekben; ô bennünk, mint Isten templomában. A Szentháromság, az
Atya, a Fiú és a Szentlélek jön hozzánk, mikor mi hozzájuk megyünk;
hozzánk jönnek, megsegítve bennünket; hozzájuk megyünk engedelmeskedve
nekik; hozzánk jönnek megvilágosítva bennünket, hozzájuk megyünk
szemléletükre; hozzánk jönnek, hogy betöltsenek, hozzájuk megyünk
befogadásukra úgy, hagy látásuk ne külsôleges legyen, hanem bensô, s
bennünk lakásuk ne legyen mulandó, hanem örökkétartó.

Az értelmes lélek születését valami vágy elôzi meg. Általa az,
amit keresve és megtalálva megismerni akarunk, mint sarj megszületik,
maga az ismeret... S ugyanaz a vágy, amely a megismerendô dolog után
sóvárog, a megismert dolog szeretetévé válik, mert a kívánt sarjat
ölében tartja és átöleli, azaz az ismeret szülôjével egyesíti.[3] Így
bizonyos értelemben képe a Háromságnak maga az értelem, annak az
ismerete, mely az ô szülötte s önmagától való igéje és a szeretet a
harmadik; s ez a három egy és egyetlen valóság.
Szent Ágoston
+ + +
Tisztítsd meg szemeidet, hogy megláthasd a legtisztább
világosságot. Figyelj füleiddel, hogy meghalljad, mi által juthatsz
egykor örök nyugalomra s ahhoz a békéhez, amely minden béke fölött
áll. Isten világosság színvalóságával; béke nyugalmával; forrás
túlcsorduló bôségével és örökkévalóságával. A forráson az Atyát értem,
aki a Fiút nemzette, s kettôjüktôl ered a Szentlélek. A világosság a
Fiú; az örökkévaló élet fénye s az igazi világosság, mely minden
embert megvilágosít, aki a világra jön (Jn 1,9). A béke a Szentlélek,
aki az alázatos és szelíd lelkű emberen nyugszik.
Szent Bernát
+ + +
,,Alkossunk embert'' (Ter 1,20) -- mondotta Isten s e szavakra
megjelenik a Szentháromság képe. Nagyszerűen ragyog fel az az értelmes
teremtményben. Hasonlóan az Atyához, léte van; hasonlóan a Fiúhoz,
értelme van; hasonlóan a Szentlélekhez, szeretete van. Hasonlóságában
az Atyához, a Fiúhoz, a Szentlélekhez léte, értelme, szeretete
ugyanegy boldogság, ugyanegy élet.
Bossuet
+ + +
A Szentháromság egy Isten bizonyságot ad magáról a mindenhatóság,
bölcsesség és jóság nyomaival. S mivel ennek a nyomnak a fénye verôdik
vissza valamennyi és minden egyes teremtményen, -- nincsen teremtmény,
az erô, az igazság és a jóság teljes hiányával -- kézzelfoghatóan
következtethetô, hogy a Szentháromság Isten a maga hármas voltát
nyilvánítja ki és bizonyítja a teremtmények összességén keresztül.
Ám ennek a bizonyságnak meghallására és meglátására csak a hívô
emberek szeme és füle nyílik meg, akik az isteni titkok
kinyilatkoztatását vették Izaiás leírásában: ,,Láttam az Urat, magas
és kiemelkedô királyi széken ült és dicsôsége eltöltötte a
templomot.'' Azután hozzáteszi: ,,Szeráfok lebegtek felette;
mindegyiküknek hat-hat szárnya volt; kettôvel befödték arcukat;
kettôvel befödték lábukat és kettôvel lebegtek és kiáltottak és
mondták egymásnak: Szent, szent, szent az Úr, a seregek Istene,
dicsôségével tele van az egész föld'' (Iz 6,1-3). Szavuk kifejezetten
hirdeti a Háromság titkát, mert háromszor mondják: ,,szent''. S
egyszersmind azt is, hogy az egész föld a legboldogabb Háromság
nagydicsôségű bizonyságát nyújtja úgy, hogy valóban elmondhatjuk a
zsoltár szavát: ,,Bizonyságaid igen bizonyosak'' (92,5). Mert az égen
és a földön a Háromság nyomával minden bizonyságot ad a magasságos
égnek, azaz a háramságos és egy Istennek. Vagy inkább a háromságos
Isten általa ad bizonyságot önmagáról.
Szent Bonaventura
+ + +
Azt rendelte a felséges Isten, hogy még kisded korunkban,
minekelôtte nyelvünkkel vallást tehettünk a mennyei tudományról, a
keresztség által a Szentháromság bélyegét felvegyük és annak zászlója
alá iratván magunkat, örök hívséget ígérjünk neki: a Szentháromság
hitelére és vallástételére köteleztettünk. Mert, mikor Atyának,
Fiúnak, Szentlélekistennek nevében újonnan születünk vízbôl és
Szentlélekbôl: akkor örökös szövetséggel és felbonthatatlan pecséttel,
a Szentháromság tiszteletére és szolgálatára eljegyeztetünk.
Azután, mihelyt elsô szókat akadozva és szakadozva
rebesgethetünk, a kereszténység szokása és hagyása szerint, a
Szentháromság nevében magunkra keresztet formálunk és az apostoli
tudomány summáját, a Hiszek egy Istent szüleink oktatásából kezdjük
tanulgatni, melyben a Teremtô Atyaistenrôl, a Megváltó Fiúról, a
Szentelôlélekrôl vallást teszünk. Mihelyt a templomba kezdünk járni,
semmit az isteni szolgálatban gyakrabban nem hallunk, mint ama
szentséges dicséretet: Gloria Patri et Filio et Spiritui Sancto;
Dicsôség Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek.
Pázmány Péter
+ + +
Örök törvénynek mondhatjuk az együttérzést, mert jelképezve,
jobban mondva tökéletességében van meg világfeletti mintájában: az
isteni Háromság kölcsönös és kimondhatatlan szeretetében. Isten, bár
végtelenül egy, mindenkor három személyű volt. Az Atya öröktôl fogva
boldog Fiában és a Szentlélekben, s azok ôbenne. Az egész
örökkévalóságon át egyedül Isten létezett, de nem magányosságban.
Lényének felfoghatatlan megtöbbszörözôdésében és személyi
ismétlôdésében oly végtelenül tökéletes boldogsága, hogy azt semmiféle
teremtett lény nem növelheti. Egyedül az ördög meddô és magányos,
önmagába zárkózó... és szolgái hasonlók hozzá.
Newman
+ + +
Az értelem megismeri Istent, mint a feltétlen létezô valóságot,
akitôl minden más létében függ. Már az ószövetségben is Isten annak
mutatta magát, aki a lét, aki nélkül semmi se létezik, s aki azért
mint minden lény feltétlen Ura, felettünk uralkodik. Így is megérdemli
Isten szeretetünket, mert azzal is kinyilvánította jóságát, hogy más
lényeknek létet adott.
Ám az isteni jóság gazdagsága csak a Szentháromságban lép elénk.
Itt jelenik meg számunkra Isten egész lénye örök, szükségképpeni és
feltétlen odaadásában és közlésében. Itt látjuk, hogy ô nemcsak a
végtelen javak birtokában jó, hanem végtelenül jó javainak tökéletes
közlésében. Ezért itt még szeretetreméltóbbnak kell ôt látnunk s
iránta való szeretetünknek hasonlíthatatlanul elevenebbnek és
gyöngédebbnek kell lennie, amikor azt látjuk, hogyan adja az Atya
egész lényegét a Fiúnak, s azután Fiával a szeretet oly csodálatos
egységben marad, hogy ebbôl a szeretetbôl egy harmadik személy ered,
akiben kettôjük egymást átöleli. Ennélfogva nem csoda, hogy a
kereszténységben, mely a Háromság világos ismeretét hozta a világra, a
legfôbb Lény elôtt való tiszteletteljes félelem helyébe, amely az
ószövetségben uralkodott, az isteni Jóság magával ragadó,
gyönyörűségteljes csodálata jutott hatalomra.
A legszentebb Háromság titkába való beavatásunk azontúl záloga
annak, hogy mi, mint Isten barátai, önmagának, az ô lényének közvetlen
látására vagyunk hivatva, az ô színrôl-színre való szemlélésére. Mert
már a Háromságban való hit által Istent nemcsak olyannak ismerjük meg,
amilyennek ô önmagán kívül mutatkozik, hanem amilyen önmagában,
ahogyan ô önmagában létezik. De ha már az Istenség bensô valóját
eltakaró fátyol fellebbent, a teremtmény a hitnek szárnyán Istenhez
oly közel jutott, hogy megismeri az isteni személyek titokzatos nevét
és egymáshoz való viszonyát: a vágyakozás is jelentkezik benne és a
vággyal együtt a bizalom, hogy a fellebbentett fátyol egykor teljesen
lehull, s hogy az isteni személyek, akik már a távolból mutatkoznak,
majd színrôl-színre is közlik magukat.
Scheeben
========================================================================
Az Ige egyesülése az emberi nemmel


Az igazság azt mutatja, hogy az Ige nem a teremtett lények közül
való, inkább azoknak a Teremtôje. Mert úgy vette fel a létrejött
emberi testet, hogy mint annak Teremtôje megújítsa azt, önmagában
átistenítse, s mindnyájunkat magához hasonlóan a mennyek országába
vezessen. Ám ha a Fiú nem lenne igaz Isten, egy teremtménnyel
kapcsolatban az ember nem istenülne át. Nem is lépne az ember az Atya
oldalához, ha az, aki testet öltött, nem lenne természete szerinti,
valóságos Igéje. Amiként a bűntôl és az ítélettôl nem szabadultunk
volna meg, ha az a test, amelyet az Ige felvett, nem lenne egy ember
természete, mert ami idegen tôlünk, azzal nincs közösségünk; éppenúgy
az ember nem istenült volna át, ha a testté lett Ige nem eredne
természete szerint az Atyától, s nem lenne az ô igazi és valóságos
Igéje.
Szent Atanáz
+ + +
Erôsen és teljes meggyôzôdéssel hisszük, amit Szent János mond,
hogy ,,az Ige testté lett és miköztünk lakott'' (1,14). Igenis,
miköztünk, akikkel isteni természetét egybekötötte, akinek a Szűz
méhébôl vett teste mi vagyunk. Ha teste nem a mienkbôl, azaz nem
valóban emberi test lenne, a testté lett Ige nem lakott volna
miköztünk. De miköztünk lakott, mert a mi testünk természetét a
magáévá tette, amikor ,,a bölcsesség házat épített magának'' (Péld
9,1), nem akármilyen anyagból, hanem sajátos értelemben a magunk
mivoltából. Ennek a felvétele jut kifejezésre a mondásban: ,,Az Ige
testté lett és miköztünk lakott.''
Ezzel a szentséges kijelentéssel megegyezik Szent Pál apostol
tanítása is, amikor azt mondja: ,,Vigyázzatok, hogy senki félre ne
vezessen titeket bölcselettel és hamis tanítással, ami emberi
hagyományon és a világ elemein alapul, nem pedig Krisztuson. Mert
benne lakik testileg az Istenség egész teljessége, benne nyertétek
teljességteket'' (Kol 2,8-10)... Az a ,,teljesség'' nem tartozna
hozzánk, ha az Isten Igéje nem egyesítette volna magával nemünknek
lelkét is, testét is.

Adjunk hálát az Atyaistennek Fia által a Szentlélekben!
Irgalmasságának gazdagságából, amivel szeretett bennünket,
megkönyörült rajtunk. S ,,bár bűneink miatt holtak voltunk,
Krisztussal életre keltett minket'' (Ef 2,5), hogy mi ôbenne új
teremtmény, új alkotás legyünk. Vessük le tehát a régi embert
cselekedeteivel, (uo. 4,22) s miután Krisztus nemzetségének részeseivé
lettünk, tagadjuk meg a test cselekedeteit.
Ismerd fel, keresztény ember, méltóságodat, s miután az isteni
természet részesévé lettél, elfajzott viselkedéssel ne térj vissza a
régi alacsonyságba! Jusson eszedbe, milyen fajnak és milyen testnek
vagy tagja! Emlékezzél arra, hogy a sötétség hatalmából kiragadva
Isten világosságába és országába vitettél át! A keresztség szentsége
által a Szentlélek temploma lettél (1Kor 6,19). Ne űzd el rossz
cselekedeteddel a magas vendéget szívedbôl! Ne vesd magadat újból az
ördög szolgaságába! Hiszen Krisztus vérén vétettél meg. Ô fog
igazságban megítélni, aki irgalmasságában megváltott, aki az Atyával
is Szentlélekkel uralkodik örökké.
Nagy Szent Leó
+ + +
,,Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt és Isten volt az
Ige. Ó, angyalok étele és kenyere! Te töltöd be, te elégíted ki az
angyalokat anélkül, hogy elközönyösülnének; belôled élnek, belôled
merítik bölcsességüket, általad boldogak. Hol vagy énérettem? A szűk
istállóban, pólyában, jászolban. Ki miatt? Aki a csillagokat
kormányozza, az emlôt szíja, betölti az angyalokat, szól az Atya ölén,
hallgat anyja ölén.
De szólani fog majd a megfelelô korban, betölti majd az
evangéliumot számunkra. Értünk szenved majd, értünk fog meghalni, a mi
jutalmunk példájára támad majd fel, a tanítványok szeme láttára száll
majd a mennybe, a mennybôl jön el az ítéletre. Íme, aki a jászolban
fekszik, megkisebbedett, de nem veszítette el magát; felvette azt, ami
nem volt, de megmaradt az, ami volt. Íme, miénk a gyermek Krisztus,
növekedjünk hát ôvele.
Szent Ágoston
+ + +
A felfoghatatlan Isten érthetôvé teszi magát ebben az
embervoltban; a kifejezhetetlen Isten megtestesült Igéjének hangján
hallatja szavát; a láthatatlan Isten láthatóvá teszi magát a testben,
melyet az örökkévalóság természetével egyesített; a nagysága fényében
félelmetes Isten szelídségében, jóságában, emberségében válik
megfoghatóvá.

Amint mi lélekbôl és testbôl vagyunk, s a kettô egyet alkot,
Isten Fiának a titkaiban is van a titoknak működô és szenvedô lelke, a
titok kegyelmének világossága, a titok által létesítendô hatás terve
és a titok teste vagy cselekménye...
Vegyünk egy példát. Az Isten Fia gyermeksége tovatűnô állapot. E
gyermekség körülményei már elmúltak, nem gyermek többé. De van ebbôl a
titokból valami isteni dolog, ami a mennyben tovább tart, mely a
földön a lelkekben hasonló jellegű kegyelemmel működik, mint amelyet
Jézus Krisztusnak tetszett magáévá tenni és megszentelni személyének
ebben az alázatos és elsô állapotában.
Sôt azt látjuk, hogy Jézus Krisztus módját találta annak, hogy
szenvedésének egy részét belehelyezze megdicsôült állapotába,
sebhelyei megtartásával. Mert ha szenvedésébôl megôrizhetett valamit
dicsôséges testében, miért nem ôrizhetett volna abból meg valamit
lelkében dicsôsége beteljesült állapotában? Ám amit szenvedésébôl
megôriz testében és lelkében, élet és dicsôség, melyek egyikében sem
szenved. Az, ami megmarad benne azokból a titkokból, az a kegyelem
sajátos módjának kialakítása a földön, hogy annak szolgálatába állítsa
a befogadására kiválasztott lelkeket. A kegyelem ilyen módján Jézus
Krisztus titkai, gyermeksége, szenvedése és a többi, folytatódnak és
továbbélnek a földön a világ végezetéig.
Bérulle
+ + +
Mi sem bizonyosabb, mint Krisztusnak az ô választottaival való
egysége az isteni gondolatban. Ezért Jézus misztériumai a mieink, a
mennyei Atya mindenekelôtt minket látott Fiával, a Jézus által megélt
titok mindegyikében, s Krisztus mint az Egyház feje teljesítette
azokat. Sôt épp azért azt mondanám, hogy Krisztus titkai inkább a
mieink, mint az övéi.
Krisztusnak, mint az Isten Fiának nem kellett volna elviselnie a
megtestesülés megalázottságát, a szenvedés kínjait és fájdalmait: nem
lett volna szüksége a feltámadás dicsôségére, mely halálának
gyalázatát követte. Mindezt végigjárta, mint az Egyház feje; a mi
nyomorúságunkat, a mi gyöngeségünket vette magára: ,,Valóban a mi
betegségeinket hordozta ô'' (Iz 53,4); azon az úton akart járni,
amelyen nekünk kell haladni, s mint Fô kiérdemelte számunkra a
kegyelmet, hogy mi mindegyik titkának a követésében járhassunk.
Mert Jézus Krisztus nem választ el többé magától bennünket
mindabban, amit tett. Kijelenti: ,,Én vagyok a szôlôtô, ti a
szôlôvesszôk'' (Jn 15,5). Van-e nagyobb egység, mint amilyen
ugyanannak a nedvnek, ugyanannak az életnek a keringése a tôben és a
vesszôkben?
Marmion
========================================================================
Krisztus megváltó szenvedése és halála


Az Ige látta, hogy az emberiség nem oldható fel másképp a romlás
alól, csak a teljes halál által. De minthogy nem lehetséges, hogy az
Ige, aki halhatatlan s Istennek a Fia, meghaljon, halálra képes testet
vett fel, hogy az a minden felett uralkodó Ige részévé lévén,
megfelelô legyen valamennyi halála helyett; a benne lakozó Ige által
romolhatatlan maradjon, s azon túl a feltámadás kegyelme által a
romlás valamennyit elkerülje. Ezzel minden szennytôl tiszta testét
halála áldozatául ajánlva fel, a hozzá hasonlóktól értük tett
felajánlásával a halált legott elűzte. így Isten Igéje, aki minden
felett áll, a maga templomát s annak testi szerelvényét, mint illett,
valamennyiért odaadva és felajánlva, tartozásukat halálával fizette
meg. S így a hozzájuk hasonló testtel ôket magához kötve, Isten
elmúlhatatlan Fia a feltámadás ígéretével, mindnyájukat jogban és
érdemben elmúlhatatlanokká tette.
Szent Atanáz
+ + +
Mit talál az ember, amit mint tiszta áldozatot bemutathatna?
Micsoda áldozatot? Mi tisztát hozhat elô a bűnös? Ó, bűnös ó, gonosz,
bármit is hozol, tisztátalan, pedig valami tiszta dolgot kellene
felajánlani magadért. Keresd magadban, mit ajánlhatsz fel, de nem
találsz ilyent. Keresd magadon kívül, amit felajánlhatsz; nincs
gyönyörűsége sem juhokban, sem bakokban, sem bikákban. Minden az övé,
ha nem is ajánlod fel neki. Ajánlj hát fel neki tiszta áldozatot. Ám
bűnös, gonosz vagy, szennyes a lelkiismereted. Ha talán megtisztulsz,
felajánlhatsz valami tiszta dolgot; de hogy megtisztulj, érted kellene
valamit felajánlani. Mit fogsz hát felajánlani, hogy megtisztulj? Ha
megtisztultál, felajánlhatod azt, ami tiszta.
Áldozza hát fel magát a tiszta pap és ô megtisztít. Ezt tette
Krisztus. Nem talált semmi tisztát az emberekben, amit felajánlhatna
az emberekért; önmagát ajánlotta fel tiszta áldozatul. Áldott áldozat,
igazi áldozat, szeplôtelen áldozat! Nem azt ajánlotta-e tehát fel,
amit mi adtunk neki? Sôt, azt ajánlotta fel, amit tôlünk kapott, de
azt megtisztítva ajánlotta fel. Mert a testet tôlünk kapta, ezt
ajánlotta fel. De honnan vette azt? Szűz Mária méhébôl, hogy azt
tisztaságában ajánlja fel a tisztátalanokért. Ô a Király, ô a Fôpap,
örvendjünk benne!
Szent Ágoston
+ + +
Krisztus keresztje az igazi és titokzatosan megjövendölt oltár,
amelyen az üdvözítô áldozat által kellett az emberi természet
bemutatásának megtörténnie. Itt törölte el a szeplôtelen Bárány vére
(Iz 53,7) az engedetlenség régi adósságlevelét (Kol 2,14). Itt tört
össze az ördög uralmának minden ellenkezése; itt gyôzedelmeskedett az
alázatosság a kevélység fennhéjázásán.
Nagy Szent Leó
+ + +
Megtérésem kezdetétôl fogva az érdemek bôsége helyett, melyek
hiányát tudtam, arra fordítottam gondot, hogy mirhacsokrot kössek, s
keblemre helyezzem (Én 1,12). Összegyűjtöttem azt az én Uram minden
szorongásából és keserűségébôl, kezdve a gyermekség nélkülözésein,
azután amit elviselt a tanítás munkájában, a járás-kelés fáradtságait;
az imában töltött virrasztást, a böjtölés kísértését, a részvét
könnyeit, a cselszövô beszédeket; késôbb a hamis testvérektôl jövô
beszédeket, a gyalázást, leköpdösést, arculütést, gúnyt, szidalmat, a
szegeket és hasonlókat, amiket az evangélium bôségesen ismert tanúsága
szerint üdvösségünkért elviselt. S persze ennek az illatos mirhának
oly sok ága között nem hagyhattam ki az italt, amellyel a kereszten
itatták, de a kenetet sem, amellyel megkenték a sírban. Az elsôt
elfogadta bűneim keserűségéül, a másodikat testem eljövendô
feltámadására ajánlotta fel...
Ezekrôl elmélkedni bölcsesség; ezekbe helyeztem a magam számára
az igazlelkűség tökéletességét, a tudomány teljességét, az üdvösség
gazdagságát, az érdemek bôségét. Belôlük merítem néha a keserűség
üdves italát, máskor meg a vigasztalás édes kenetét. Felemelnek ezek a
balsorsban, féken tartanak a jósorban s a jelen élet örömei és
szomorúságai közt biztos irányítást adnak nekem, aki a királyi úton
haladok, elhárítva tôlem a jobbról-balról fenyegetô bajokat.
Megengesztelik számomra a világ ítélôbíráját, amikor ôt, aki elôtt
remegnek a hatalmasságok, mint szelídet és alázatosat állítják elém,
amikor nemcsak megbocsátónak, de követhetônek is mutatják ôt, aki
megközelíthetetlen a hatalmasságoknak, félelmetes a föld királyai
elôtt. Ezért vannak ezek az igazságok sokszor ajkamon; a szívemben
mindenkor, mint Isten tudja; kedvesek ezek tollam számára, mint
látható; az én magasabb filozófiám: ismerni Jézust, éspedig a
keresztrefeszített Jézust!

Isten túláradó szeretettel szeretett minket. Ezért nem kímélte az
Atya a Fiát, s a Fiú nem kímélte önmagát a szolga megváltására.
Valóban túláradó ez a szeretet, nem ismer mértéket, sem határt.
Felülmúl mindent. ,,Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, aki életét
adja barátaiért'' (Jn 15,13). De a te szereteted, Uram, ennél is
nagyobb, mert Te ellenségeidért adtad életedet. Amikor még ellenségek
voltunk, halálod által kiengesztelôdtünk Veled és az Atyával (Róm
5,10).
Hol található ezzel egyenlô szeretet, vagy csak ehhez hasonló is?
Aligha található olyan, aki egy igaz emberért meghal; de Te az
igaztalanokért szenvedtél s értünk, bűnösökért haltál meg. Azért
jöttél, hogy megigazulttá tegyed a bűnösöket, hogy a szolgákat
testvéreiddé, a fogságban levôket örököstársaiddá, a száműzötteket
királyokká tegyed.
Szent Bernát
+ + +
Lépj be a fenséges Jézus igen alázatos szívébe, lándzsával átvert
oldalának kapuján át. Ott van elrejtve minden bizonyossággal a forrón
vágyott szeretet kincse. Ott megtalálod az áhítatot, onnan merítheted
a könnyek ajándékát, megtanulhatod a szelídséget és a türelmet a
viszontagságban, a részvétet a szomorúságban, mindenekelôtt megtalálod
a töredelmes és alázatos szívet (Zsolt 50,19).
Mily nagy ô, ölelésed után vágyakozik, vár reád, hogy átkaroljon.
Feléd hajol tövisszúrások virágától díszített feje, hogy békecsókra
hívjon. Mintha csak azt mondaná: nézd, így elcsúfítottak, átszúrtak,
bántalmaztak, hogy vállamra vehesselek téged, tévelygô bárányomat (Lk
15,5) és visszavezesselek a mennyei pázsit paradicsomába. Viszonozd
ezt s indulj részvétre sebeim iránt. Tégy engem, mint a pecsétgyűrűt
szívedre, mint a pecsétgyűrűt karodra (Én 8,6), hogy lelked minden
gondolatában, karod minden cselekedetében hasonlónak találtass hozzám,
aki ezeket a jeleket viselem.
Amikor teremtettelek, istenségem képére alakítottalak. Hogy
visszaállíthassalak, emberséged képét vettem fel. Te, ki nem ôrizted
meg istenségem képét, melyet teremtésednél véstem beléd, ôrizd meg
legalább emberséged voltát, mely részem lett újjáteremtésedre. Nem
maradtál az, aminek teremtettelek, maradj meg legalább annak, amivé
újjáteremtettelek. Ha nem fogod fel, hogy teremtésednél milyen
fenséges képességekkel ruháztalak fel, legalább azt lásd be, milyen
nagy szenvedést vállaltam érted emberségemben, amikor
újjáteremtettelek és teremtésednél nagyobb boldogságra újítottalak
meg. Mert azért lettem látható emberré, hogy rám tekintve,
szeretetemre lobbanj, akit istenségemben nem láttál és láthatatlanul
alig is szerettél. Megtestesülésem és szenvedésem viszonzásául add
magadat, akiért megtestesültem és szenvedtem. Magamat adtam érted, add
magadat nekem.
Szent Bonaventura
+ + +
Hogy szelíd irgalmasságát igazságossága szépségével egyesítse,
Isten elhatározta, hogy a megváltás nehéz útján szabadítja meg az
embert. Minthogy ezt csak Fia által tehette meg kielégítôen, úgy
intézte, hogy ô ne csak szeretetének egyetlen műve által váltsa meg az
embereket, ami nagyon is elégséges lett volna millió és millió világ
megváltására, hanem szeretetének számtalan műve és fájdalmas
szenvedése árán mindhalálig, éspedig a kereszt haláláig. Azt akarta
ezzel, hogy ô társunk legyen szenvedéseinkben, s mi társai legyünk az
ô dicsôségének.
Szalézi Szent Ferenc
+ + +
,,Ha fölmagasztalnak a földrôl, mindent magamhoz vonzok'' (Jn
12,32)... Vonz bennünket a mennyei gyönyörűség bájával; rejtett
kedvességével, melyrôl csak az tud, aki tapasztalta. Vonz a magunk
akaratával, midôn oly kedvesen működik bennünk, hogy követjük anélkül,
hogy észrevennénk a kezet, amelyik mozdít, vagy a benyomást, amelyet
gyakorol ránk. Kövessük, kövessük: de kövessük egészen a keresztig.
Mert amiként onnan vonz bennünket, odáig is kell követnünk ôt.
Bossuet
+ + +
Ha egy lélek hittel gondol a mi Urunk szenvedésére, lehetetlen,
hogy megbántsa ôt, ne szeresse s ne ragadja el a szeretet szent
lelkesedése.
Liguori Szent Alfonz
+ + +
A hívôk és a megváltottak számára megváltozik a szenvedés
természete. Megszabadulva a bűn átkától, nem akadály és zavar okozója
már, hanem segítô és lendítô eszköz, magas értékű erkölcsi erô, a
megóvás és megigazulás kegyelmi eszköze. Kieszközli és megpecsételi a
Krisztushoz való csatlakozást s az ô szenvedésében való részvétel
által kegyelmének és dicsôségének részesévé tesz.

A keresztény hit és a keresztény szeretet igen hathatós és
értékes kapcsolatot létesít a tisztítóhelyen szenvedô lelkek és a
földön szenvedôk között. Nemcsak ôk vigasztalhatnak bennünket, hanem
mi is ôket; nem csupán vigasztalást, hanem tényleges segítséget
nyújthatunk nekik. Még pedig éppen szenvedéseinket értékes
szeretetajándék-képpen juttathatjuk nekik. Szenvedésünkkel az ô
szenvedésüket könnyíthetjük és rövidíthetjük meg, keserűségeinkbôl azt
az enyhítô italt készíthetjük számukra, amely után vágyakoznak.
Ez a szép lehetôség a szentek egyességének és a helyettesítô
elégtételnek a törvényén nyugszik, mely a megváltás egész birodalmában
érvényes. Vajon nem vetít-e egy világító sugárt a szenvedés homályába,
ha tudjuk, hogy itt a legkönnyebben önthetô át a szenvedés szeretetté;
ha teljes bizonyosságában vagyunk annak, hogy az áldozatos szeretet
aktusával szenvedéseink a szegény lelkek enyhülésére szolgálhatnak,
másoknak üdvére és vigasztalására válhatnak
-- a mieinknek, akik kedvesek, felejthetetlenek számunkra, akiknek az
elvesztése még mindig mint nyitott seb égeti lelkünket?
Keppler
========================================================================
Jézus Szíve


Átszúrták kezeit és lábait s oldalát lándzsa nyitotta meg:
nyílásukon át szívhatom magamba a mézet a kôszálból, s az olajat a
kemény kôbôl; azaz megízlelhetem és érezhetem, mily kedves az Úr... A
szeg azt kiáltja, a seb azt hirdeti, hogy Isten Krisztusban
engesztelôdött ki a világgal. A lándzsa kioltotta életét és
megközelítette szívét, hogy teljességgel együtt szenvedhessen
gyengeségeimmel. Megnyílik a Szív rejteke a test nyílásán át; feltárul
a szeretet nagy titka; feltárul Istenünk mélységes irgalma, mellyel
meglátogatott minket a magasságból Fölkelô. Hogyne nyílt volna meg a
sebek által az isteni irgalom rejteke? Mert miben ragyog fel
fényesebben mint sebeidben, hogy te, Uram, kedves és szelíd vagy s
nagy az irgalmasságod? Hiszen senkinek sincs olyan nagy irgalma, mint
aki életét adja a halálra és kárhozatra rendeltekért.
Szent Bernát
+ + +
Ó milyen jó és milyem gyönyörűséges ebben a Szívben lakni!
Drágalátos kincs, igazgyöngy a te Szíved, jóságos Jézus, tested
földjét feltörve találtunk arra rá. Ki dobná el ezt a gyöngyöt? Inkább
odaadok minden gyöngyöt; gondolataimat és érzelmeimet megváltoztatom s
azt szerzem meg, minden gondomat a jó Jézus Szívébe vetve, ki majd
hűségesen gondoskodik rólam.
Leborulok a szövetség e temploma, a szentek szentje, ez oltár
elôtt s az Úr nevét dicsérem Dáviddal szólva: Megtaláltam
szívemet, hogy imádkozzak az én Istenemhez. Én is megtaláltam az én
Uramnak, Királyomnak, testvéremnek és barátomnak Szívét, jóságos
Jézus; s talán nem imádkozok? Igenis imádkozok. Mert az ô Szíve az
enyém is, merészelem mondani. Mivel az én Fôm, hogy ne volna az enyém,
ami a Fôé? Miként ugyanis az én testi fejem szemei valóban az enyémek,
az én lelki Fôm Szíve is az enyém.
Jó sorsom van hát nekem; íme, Jézussal egy az én szívem; miért is
volna csodálatos, mikor a hívek sokaságának is egy volt a szíve? Ezt
tehát, édes Jézusom, a te és az én szívemben megtalálva, imádkozok
Hozzád Istenemhez. Fogadd be meghallgatásodnak szentélyébe
könyörgésemet, sôt vonj teljességgel Szívedbe. Mert habár bűneim
rútsága akadályoz ebben, kimeríthetetlen szereteted kiszélesítette és
kitárta Szívedet.
Szent Bonaventura
+ + +
Azon a vasárnapon, melyen a Gaudete in Domino-t -- Örvendezzetek
az Úrban -- éneklik, a szentáldozáshoz való járulásom alkalmával, nagy
vágyat öntöttél lelkembe. Ez arra indított, hogy e szavakban törjek
ki: ,,Uram, megvallom, érdemeim szerint nem vagyok méltó arra, hagy
ajándékaid legkisebbikét vegyem. A jelenlevôk érdemeiért és
vágyakozásáért esedezem jóságodhoz, hogy szereteted nyilával szegezd
át szívemet.'' Ekkor részint a kegyelem belsô kiáradásából, részint
pedig a keresztrefeszített képeden megnyilatkozó bizonyos jelbôl
legott megéreztem, hogy kérésem ereje Szívedhez jutott. Mikor az
életadó szentség vétele után imádkozó helyemre visszatértem, úgy
tetszett, mintha egy festett feszület jobb oldalából -- tudniillik
oldalsebébôl nyílhegyes napsugár törne elô. Ez látszat szerint elôször
megnyúlt s azután összehúzódott, majd megint megnyúlt és lelkemet egy
ideig kedvesen vonta magához.
De még ily módon sem elégült meg vágyam addig a szerdáig, mikor
szentmise után híveid megemlékeznek imádandó megtestesülésedrôl és az
angyali üdvözletrôl. Az én figyelmem is -- habár kevéssé méltóan --
arra irányult, mikor íme megjelentél elôttem s egészen váratlanul
sebet nyomtál szívembe e szavakkal: ,,Itt folyjon össze minden
érzelmed hullámzása. Minden gyönyörűséged, reményed, örömöd,
fájdalmad, félelmed s más egyéb érzelmeid az én szeretetemben
gyökerezzenek!''
Szent Gertrúd
+ + +
Midôn az Úrnap nyolcadának egyik napján az Oltáriszentség elôtt
imádkoztam, ô szeretete kegyelmének egészen rendkívüli ajándékában
részesített s én forró vágyat éreztem, hogy ezt a szeretet
valamennyire is képes legyek viszonozni, szeretetet adva a
szeretetért. Akkor így szólt ô hozzám: ,,Nem mutathatsz irántam
nagyobb szeretetet, mintha azt teszed, amit már ismételten kívántam
tôled''. Felfedte elôttem isteni Szívét s így folytatá: ,,Íme a Szív
mely az embereket oly nagyon szerette, hogy nem kímélte magát, hanem
egészen odaadta és felemésztette magát, hogy bebizonyítsa irántuk való
szeretetét. Viszonzásul a legtöbbtôl nem kapok más mint csak
hálátlanságot, tiszteletlenséget és szentségtörést ama hidegség és
megvetés által, amellyel illetnek a szeretet e szentségében. De
legnagyobb fájdalmamra az van, hogy még azok a lelkek is, akik nekem
vannak szentelve, így bánnak velem.
Azért azt kívánom tôled, hogy az Úrnap nyolcada utáni elsô péntek
különleges ünnepként Szívem tiszteletére legyen ajánlva. A
szentáldozáshoz kell járulni ezen a napon s ünnepélyes engeszteléssel
elégtételt kell adni a tiszteletlenségek megkérlelésére, melyek a
legszentebb szentséget az oltáron való kitételnél érték. Megígérem
neked, hogy Szívem isteni szeretetének bôségét árasztja azokra, aki
ezt a tiszteletet megadják neki, s akik azon lesznek, hogy ezt mások
is megtegyék.''
Alacoque Szent Margit
+ + +
Istenem, Megváltóm, imádom szentséges Szívedet, mert központja és
forrása minden gyöngéd emberszeretetednek, irántunk, bűnösök iránt.
Eszköze és szerve szeretetednek. Értünk dobogott, utánunk vágyakozott;
üdvösségünkért szenvedett. Éget benne a buzgóság, hogy Isten dicsôsége
nyilvánuljék meg bennünk és általunk. Az a csatorna, amelyen keresztül
folyt hozzánk végtelen emberszereteted s isteni irgalmasságod. Mindaz
a felfoghatatlan részvét, amelyet mint Isten és ember, mint Teremtônk,
Megváltónk és Bíránk irántunk tanúsítottál, szentséges Szívedbôl ered
s e Szíven ömlik hozzánk egyetlen, szétválaszthatatlan áradatban. Ó,
szeretet jelképe s az isteni és emberi szeretet teljességének
szentsége! Te váltottál meg isteni erôd, emberi szereteted s csodatevô
véred által, mely belôled folyik túláradó gazdagságban.
Newman
+ + +
E Szívben ismerjük fel magunkat, e Szívben tudunk semmivé válni,
s e Szív, amint egyre jobban övé vagyunk, százszorosan visszaad
önmagunknak. Annak a jobb önmagunknak, kit elfödtek a renyhe
életösztönök, akit elfojtottak mocsaras lehelletek, kinek feltörô
akarásai, mint a vulkánok mélyére fagyott tüzek, hasztalan feszültek
bennünk és csak egy-egy titokzatos villanásban ütöttek végig rajtunk,
míg a sötétség útjain jártunk. Most kiáradt ez a tűz, s a tűz pusztít,
perzsel, semmisít, de új földet, bôtermô lávaföldet önt szét a lelken,
melyen majd az élet tüzes bora fakad.
Prohászka
========================================================================
Krisztus feltámadása és megdicsôülése


Minthogy az, aki az Atya mása és a halhatatlan Ige, a szolga
alakját vette fel, s mint ember, testében értünk a halált elviselte,
hogy ilyen módon értünk halálával magát az Atyának felajánlja: ezért
mondjuk azt is, hogy mint ember miattunk és értünk magasztaltatott fel
(Fil 2,9). Hogy amiképpen az ô halálában mi mindnyájan meghaltunk, úgy
magában Krisztusban ismét felmagasztaltassunk, amikor ugyanis a
halálból föltámasztva a mennybe emelkedünk. ,,Ô elsônek lépett be
értünk'', ,,nem kézzel emelt szentélybe, mely a valódinak csak
elôképe, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe elôtt
közbenjárjon értünk'' (Zsid 6,20; 9,24).
Ám ha Krisztus most értünk vonult be a mennybe, bár annak elôtte
is mindenkor a menny Ura és Teremtôje volt, úgy az van írva, hogy most
értünk magasztaltatott fel. S amiként ô, aki mindent megszentel, ismét
azt mondja, hogy értünk szenteli magát az Atyának, nyilván nem azért,
hogy mint Ige szent legyen, hanem hogy ô önmagában bennünket,
mindnyájunkat megszenteljen: hasonlóképpen e szavak: ,,felmagasztalta
ôt'', nem úgy értendôk, hogy ô megdicsôüljön (mert hiszen ô a
Legfôbb), hanem úgy, hogy ô értünk igazságosság lett, mi pedig ôbenne
felmagasztaltatunk, s átlépjük a mennyek kapuját, melyet ô nyitott meg
ismét nekünk.
Szent Atanáz
+ + +
Az egész idô alatt, amely az Úr feltámadása és mennybemenetele
között eltelt, Isten gondviselése gondoskodott övéirôl, tanítva ôket,
szemüknek és szívüknek kinyilatkoztatva magát, hogy megismerjék: a mi
Urunk, Jézus Krisztus, aki valóságos emberré lett, valósággal
szenvedett, meghalt, és valósággal feltámadt halottaiból. Ezáltal a
boldoglelkű apostolok s az összes tanítványok, akiket megrendített a
kereszthalál, s a feltámadásba vetett hitük bizonytalanná lett, a
szemmellátható igazság által annyira megszilárdultak, hogy nem
szomorúságot, hanem nagy örömet éreztek, amikor az Úr a mennyek
magasságába felszállt.
S valóban, a tanítványok szent seregének kimondhatatlan sok oka
volt az örömre, amikor az emberi természet szemük elôtt a menny minden
teremtménye fölé emelkedve elfoglalta helyét, hogy ezentúl az angyalok
és a magasztos fôangyalok fölé álljon, mindennél magasabbra emelkedve,
az örökkévaló Atya székébe fogadja, hogy annak a trónusán osztozzék a
dicsôségben, akinek a természetéhez kapcsolódott a Fiúban.
Minthogy tehát Krisztus mennybemenetele a mi felemelkedésünk, s a
Test remélheti, oda van hivatása, ahová megelôzte a Fej dicsôsége,
méltó örömmel ujjongjunk s jámbor hálaadással örvendezzünk. Mert
nemcsak a paradicsom birtoklásában erôsíttettünk meg, hanem
Krisztusban a menny magasságába is behatoltunk. Nagyobbat értünk el
Krisztus kimondhatatlan kegyelme által, mint amit elvesztettünk az
ördög irigysége által. Mert akiket a mérgethozó ellenség eredeti
lakóhelyük boldogságából kiűzött, azokat Istennek Fia testébe
kebelezve az Atyja jobbjára helyezte.
Nagy Szent Leó
+ + +
Kövessük oda az Urat lélekben, ahova, hisszük, felszállt
testében. Kerüljük a földies vágyakat, ne leljük gyönyörűségünket az
alacsony dolgokban mi, akiknek Atyja a mennyben van. S különösen azt
kell megszívlelnünk, hogy az, aki békességben szállt fel a mennybe,
félelmetesen fog visszatérni. S amit szelíden parancsolt meg nekünk,
szigorú vizsgálattal fogja számonkérni tôlünk.
Senki se használja fel könnyelműen a bűnbánatra engedélyezett
idôt; senki ne hanyagolja el lelke gondját, míg erôben van hozzá, mert
Megváltónk annál nagyobb szigorúsággal jön majd el az ítéletre, minél
nagyobb türelmet engedélyezett az ítélet elôtt... Bár még lelketek a
dolgok zavargásában hánykolódik, reménységtek horgonyát máris az örök
hazába vessétek; lelketek szándékát az örök világosság fényében
szilárdítsátok meg. Az Úr mennybemenetelérôl hallottunk. Ôrizzük hát
meg elmélkedésünkben azt, amit hiszünk. S amíg itt tart vissza a test
gyöngesége, kövessük ôt a szeretet lépéseiben.
Nagy Szent Gergely

========================================================================
Krisztus az Egyházban


Áldom Istenünket, Jézus Krisztust, aki ily bölcsekké tett
titeket. Láttam, hogy kiteljesedtetek a rendíthetetlen hitben. Testben
és lélekben hozzászegezve a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjéhez,
szilárdan álltok a szeretetben Krisztus vére által. Szilárdan hisztek
az Úrban, aki test szerint valóban Dávid törzsébôl való, Istennek Fia
Isten akarata és hatalma szerint, aki valóban szűztôl született,
megkeresztelte János, hogy minden igazság teljesíttessék (Mt 3,15).
Keresztre feszítették testét érettünk, Poncius Pilátus és Heródes
negyedes fejedelem alatt. Az ô Istennek tetszô szenvedésébôl származó
gyümölcs vagyunk, hogy feltámadásával felemelje az örök zászlót
szentjei és hívei elôtt, mind a zsidók, mind a pogányok között az ô
Egyháza testében.
Antiochiai Szent Ignác
+ + +
Egy az Atyaisten... és egy a Jézus Krisztus, a mi Urunk, aki az
egyetemes üdvrenden keresztül eljött, hogy mindent magában, mint Fôben
foglaljon össze (Ef 1,10). Ehhez a ,,minden''-hez tartozik ám az ember
is, Isten teremtménye; tehát az embert is magába foglalta, amidôn ô, a
Láthatatlan látható lett, a Megfoghatatlan fogható, a szenvedésre
képtelen szenvedésre képes, az Ige emberré lett. Igy foglalta ô magába
össze a mindenséget, hogy ô, aki az ég feletti és szellemi dolgok
Uralkodója, uralkodjék a látható és testi dolgokon is, amikor magához
vette a hatalmat, s magát az Egyház fejévé tette, ami által mindent
magához von a kitűzött idôben.

Ahol az Egyház, ott van Isten Lelke is; s ahol az Isten Lelke,
ott az Egyház, és minden kegyelem, s a Lélek az igazság.
Szent Ireneus
+ + +
Szilárdan álljon szívetek, hogy senki el ne buktasson, senki le
ne terítsen. Megtanított az Apostol, mit jelent állni. Azt, amit
Mózesnek mondott az Úr: ,,A hely, amelyen állsz, szent föld'' (Kiv
3,5). Csak az áll, aki a hitben áll, aki szilárdan áll lelke
meggyôzôdésében. Másutt is olvassuk: ,,Te pedig maradj itt velem"
(MTörv 5,31). Mindkettôt Mózesnek mondotta az Úr, azt is, ,,a hely,
amelyen állsz, szent'', azt is ,,maradj itt velem''. Azaz velem állsz,
ha az Egyházban állsz. Mert az szent hely, maga a szentség termékeny
földje, gazdag az erények aratásában.
Állj hát az Egyházban, állj ott, ahol megjelentem neked, itt
vagyok én veled. Ahol az Egyház, ott van elméd legszilárdabb
megállása, itt van lelked alapzata, ahol megjelentem neked a
csipkebokorból. Te vagy a csipkebokor, én vagyok a tűz, tűz a
bokorban, én a testben. Tűz, hogy világítsak neked, hogy tüskéidet,
bűneidet kiégessem s megmutassam neked kegyelmemet.
Szent Ambrus
+ + +
Mindnyájan tudjuk, hogy Éva Ádám oldalából származott.
Kifejezetten olvassuk az Írásban, hogy Isten álmot bocsátott Ádámra s
egyik bordáját kivéve alkotta meg az asszonyt. De hogy az Egyház
Krisztus oldalából jött létre, honnan tudhatjuk? Erre is utal az Írás.
Mert miután Krisztus a kereszten felmagasztalva és megfeszítve
kilehelte lelkét: ,,Egy katona lándzsával megnyitotta oldalát, melybôl
azonnal vér és víz folyt ki'' (Jn 19,34).
Krisztus maga ad bizonyságot errôl mondván: ,,Aki nem születik
vízbôl és Szentlélekbôl, nem mehet be Isten országába'' (Jn 3,5). A
vért nevezi léleknek. A keresztség vizébôl születünk s vér táplál
bennünket. Látod, hogyan vagyunk az ô testébôl és csontjaiból, midôn
az a vér és víz szül és táplál bennünket? Miként az alvó Ádámból
alkottatott az asszony, így lett Krisztus halálával az ô oldalából az
Egyház.
Aranyszájú Szent János
+ + +
Minthogy ,,az Isten és ember közt közvetítô ember Jézus
Krisztus'' (1Tim 2,5) lett az Egyház feje, s az emberek az ô tagjai,
azért mondja ô a szavakat: ,,Értük szentelem magamat'' (Jn 17,19). Mi
mást jelent ez, mint azt: megszentelem ôket magamban, mert ôk velem
egyek. Hiszen azok, akikrôl beszél... az ô tagjai, s Krisztus csak
egy, Fej és Test...
Ebbôl érthetô az is, ha az Apostol máshol azt mondja: ,,Örömmel
szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik
Krisztus szenvedésébôl'' (Kol 1,24). Nem azt mondja, ami az én
testemnek hiányzik még, hanem ami Krisztus szenvedéseinek, mert
Krisztus tagja volt; s üldöztetésében a maga részérôl járult hozzá
Krisztus megpróbáltatásaihoz, amit ô egész testében elviselt.
S hogy ez az elôttünk levô helyre is áll, figyeljétek, ami
következik. Ama szavakhoz: ,,Értük szentelem magamat'', hozzáteszi:
,,hogy ôk is szentek legyenek az igazságban'' (Jn 17,19). Ebbôl
látható, hogy önmagában szenteli meg ôket. Mert mi mást jelent
,,énbennem'', mint az Igét, aki kezdetben Istenben az ,,Igazság''?
Ôbenne szenteltetett meg az Emberfia is, megteremtése elôtt, mielôtt
az Ige testté lett; mert az Ige és az ember egy személy lett. Akkor
tehát megszentelte magát önmagában, azaz az embert az Igében; mert az
Ige és az ember az egy Krisztus, aki az embert megszenteli az Igében.
Az ô tagjaiért mondja: ,,értük magamat'', hogy az ô javukra váljék,
mert ôk is én. Amiként magamnak is javamra vált, mert ember vagyok
nélkülük. ,,Értük szentelem magamat'', azaz megszentelem ôket, mint
magamat önmagamban, mert énbennem ôk is én magam vagyok.

Ami a lélek az ember teste számára, az a Szentlélek Krisztus
teste számára, mely az Egyház. A Szentlélek azt műveli az egész
Egyházban, amit a lélek végez egy test valamennyi tagjában.
Szent Ágoston
+ + +
Fennáll továbbra, amit az örök Igazság elrendelt: Szent Péter,
aki minden idôkre az erôt birtokolja, ami neki, mint ,,sziklának''
juttatott, az Egyház átvett kormányát nem hagyta el. Kiváltságos
helyet foglal el ô az apostolok között. Az Úr a ,,szikla'', az
,,alap'' nevet adja neki, a mennyország kapusának rendelte, s a bűnök
megbocsátásának vagy megtartásának döntôbírájává tette, akinek ítélete
a mennyben is érvényre jut.
E titokzatos elnevezésbôl megismerhetjük, mily szorosan van ô
Krisztussal egybekapcsolva. Még tökéletesebben és eredményesebben
látja el most a reá bízott hivatalt. Kötelességeinek és gondterhes
feladatainak minden részét abban és azzal teljesíti, aki annyira
kitüntette ôt. Azért ha mi valamit helyesen végrehajtunk, helyesen
határozunk, ha naponkénti könyörgô imánkban valamiben Istennél
meghallgatásra találunk, úgy ezt annak a működésének és érdemének kell
tulajdonítanunk, akinek a hatalma az ô székén továbbél, s akinek a
tekintélye oly kiemelkedô.
Ez a mennyei Atya által az Apostol szívébe elvetett hit jutalma,
mely felülemelkedik az emberek fonák nézetein (az isteni Megváltó
személyérôl), s erôs lett, mint a szikla, mely ellenáll a viharnak.
Naponként mondja Péter az egész Egyházzal: ,,Te Krisztus vagy, az élô
Isten Fia.'' (Mt 16,16). S minden nyelv, amely az Urat megvallja (Fil
2,11), magáévá teszi ezt a tanítást, amelyet ez a kijelentés magában
foglal.

Bár Isten egész Egyháza bizonyos rangfokozatokba tagozódik,
úgyhogy a Test egysége különbözô részeket foglal magában, mégis miként
az Apostol mondja, mi mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban (Róm 1,8).
Bármily jelentéktelennek lássék is, egy tag sem áll annyira távol a
másik feladatától, hogy ne lenne a Fôvel összekötve. A hit és a
keresztség egységében a megkülönböztetlen egyenlôség és a közös
méltóság birtokosai vagyunk. Így halljuk ezt Szent Péter apostol szent
ajkáról: ,,Eleven kövek módjára épüljetek fel lelki házzá, szent
papsággá, lelki áldozatok bemutatására, melyek kedvesek Istennek Jézus
Krisztus által.'' Majd kissé tovább: ,,Ti pedig, választott nemzetség,
királyi papság, szent nemzet, szerzett nép vagytok'' (1Pt 2,5.9).
Mindenkit, aki Krisztusban újjászületik, a kereszt jele királlyá
avatja, a Szentlélek kenete pedig pappá szenteli. Azért kell
mindazoknak, akik lélekben és elveikben keresztények, tudatában
lenniük..., hogy királyi nemzetségbôl származnak és a pap kötelessége
jut részükül. Mi oly királyi, mint amikor az Istennek alárendelt lélek
uralkodik teste felett? S mi felel meg jobban a pap kötelességének,
mintha tiszta lelkiismeretet szentelünk az Úrnak és szívünk oltárán a
jámbor élet szeplôtelen áldozatát mutatjuk be neki?
Nagy Szent Leó
+ + +
Örökkévaló Isten, jóságos Uram, te alkottad testünket a föld
agyagából. Jóságos Szeretet, miután megalkottad ezt a silány elemet,
nagy kincset helyeztél abba, a te képedre alkotott lelket. Örök Isten,
te vagy a mester, aki megsegítsz és újjáalkotsz. Törd hát szét testem
edényét, s alakítsd újjá tetszésed szerint.
Örökkévaló Atya, újból neked ajánlom fel életemet a te kedves
jegyesedért.[4] Szakítsd el testemet, ahányszor tetszik jóságodnak, s
adj vissza testemnek, mindig nagyobb fájdalommal az elôbbinél. Csak
láthassam a megújhodását ennek a kedves jegyesnek, az
Anyaszentegyháznak.
Szienai Szent Katalin
+ + +
Az Egyház láthatóságának végsô alapja az isteni Ige
megtestesülésén nyugszik. Ha ô a szolga alakjának fölvétele s
egyáltalában testi módon való megjelenés nélkül költözött volna az
emberek szívébe, csak egy láthatatlan, lelki Egyházat alapított volna.
Minthogy azonban az Ige testté lett, külsôleg felfogható, emberi módon
szólott, emberként beszélt az emberekhez, emberi módon szenvedett és
működött, hogy az embereket visszavezesse az Isten országába. Az az
eszköz, amelyet e cél megvalósítására választott, az ember
természetének és szükségleteinek teljesen megfelelô általános tanító
és nevelô mód volt. Ez határozta meg azoknak az eszközöknek a
minôségét, amelyek révén az Isten Fia a világ szeme elôl való távozása
után is a világban és a világért működni akart...
Így tehát a látható Egyház az emberek között folyvást megjelenô,
állandóan megújuló, örökké megfiatalodó Isten Fia, az ô továbbtartó
megtestesülése, mint ahogy a Szentírás is a híveket Krisztus testének
nevezi. Ebbôl azután az is világos, hogy az Egyház bár emberekbôl áll,
nem pusztán emberi. Hanem amint Krisztusban helyesen értelmezve meg
kell különböztetni az istenit és az emberit, s mégis a kettô egységet
képez, ugyanolyan osztatlan egészben él ô tovább az Egyházban. Az
Egyház az ô maradandó megjelenése, isteni és egyszersmind emberi
intézmény, a kettô egysége.
Möhler
+ + +
Az újszövetség különbözô helyeibôl nyilvánvaló, hogy a mi Urunk
szemében minden keresztény ,,egy'' valamilyen értelemben. Fôpapi
imájában, melyet a mindenható Atyához intéz érettük szenvedése elôtt,
kifejezi vágyát, hogy hívei egyek legyenek (Jn 17,20 kk.). Ugyanebben
az értelemben ír Szent Pál a korintusiakhoz (1Kor 12,12) és az
efezusiakhoz (Ef 4,4). Azonkívül ez az egyetlen test, egységében
tekintve, kapta meg az evangélium különleges kiváltságait. Nem ez vagy
az az ember részesül az áldásban, hanem mindnyájan, és minden egyes,
az egész test egységében, csak egy olyan ember, aki új és lelki ember,
aki teljes valójával keresi és kapja meg azt. Az Anyaszentegyház a
világ útján át a ,,Bárány jegyese'', egy és nem sokféle, s a
választott lelkeket magában egyesíti, nem elkülönülten élnek azok.
Newman
+ + +
A hit alapján annak az intézménynek ismerjük meg az Egyházat,
amelynek nemcsak a természet emberének a nevelése és vezetése a
rendeltetése, hanem az ember számára új értelmet és új életet, egy
egészen új természetfeletti állapotot és rendeltetést ad, s erre a
rendeltetésre való törekvésében hordozni, erôsíteni és vezetni
hivatott. A hit szerint az Egyházat nemcsak Isten, vagy egy isteni
küldött alapította és igazolta, hanem az Istenemberre épült, amelyben
mindazok, akik belépnek, az Istenember tagjai lesznek, hogy benne és
általa egymáshoz fűzve, Fejüknek isteni életében és isteni
dicsôségében részesüljenek. A hit szemében végül az Egyház nemcsak
szolgálója Istennek, vagy az Istenembernek bizonyos kapcsolat
közvetítésére az Isten és az emberek között: mint Krisztus titokzatos
teste egyszersmind az ô valóságos jegyese, melyet az ô isteni ereje
termékenyít meg, hogy neki s a mennyei Atyjának mennyei gyermekeket
szüljön; e gyermekeket Jegyesének lényével és világosságával táplálja
s a teremtett természeten túl ôket a mennyei Atya ölébe vezesse.
Röviden, az Egyház az emberek legbensôbb és legvalóságosabb közössége
az Istenemberrel, amint az az Eucharisztiában legmagasabbrendű és
legteljesebb kifejezésre jut.
Scheeben
========================================================================
Krisztus követése


A mi eltökélésünk célja Krisztus, mert bármennyire igyekezzünk,
benne és általa van tökéletességünk. A mi tökéletességünk az, hogy ôt
elérjük. Ha ôt elérted, tovább nem keresel, ô a te célod. Mert amint
utad célja az a hely, amely felé tartasz, ha odaérkeztél, ott maradsz;
így buzgalmad, elhatározásod, törekvésed, szándékod célja az, ami felé
haladsz. Ha azt elérted, nem kívánsz egyebet, mert nem fogsz jobbat
kapni. Ô tehát az, aki elénk adta az élet példáját ebben az életben, s
aki megadja az élet jutalmát az örök életben.

Mi, kik hiszünk benne, a Jegyest mindenütt szépnek látjuk. Szép,
mint Isten az Istennél; szép a Szűz méhében, hol nem vesztette el
istenségét, s felvette az emberi természetet; szép a gyermekként
született Ige, mert midôn csecsemô volt, midôn emlô táplálta, midôn
kézben hordozták, szólott az ég, angyalok zengtek dicséretet, csillag
vezette a bölcseket, imádták a bölcsôben, mint a szelídlelkűek
táplálékát.
Szép tehát a mennyben, szép a földön; szép az anyaméhben, szép
szülei kezében; szép csodáiban, szép megostoroztatásában; szép, amikor
az életre hív, szép, amikor túlteszi magát a halálon; szép mikor
életét adja, szép amikor visszaszerzi; szép a kereszten, szép a
sírban, szép a mennyben. Hallgassátok a zsoltárt értelemmel, a test
gyöngesége ne fordítsa el szemeteket az ô szépsége ragyogásától.
Szent Ágoston
+ + +
Keresztény, Krisztustól tanuld meg, hogyan szeressed Krisztust.
Tanuld szeretni kedvesen, szeretni okosan, szeretni bátran. Kedvesen,
nehogy elcsábítva, okosan, nehogy megcsalatva, bátran, nehogy
leigázottan elforduljunk az Úr szeretetétôl. Hogy a világ dicsôsége,
vagy a test gyönyöre el ne szakítson, helyettük legyen kedves számodra
Krisztus bölcsessége; hogy a hazugság és tévely szelleme félre ne
vezessen, világítson neked Krisztus igazsága; hogy ne fáradj el a
nehézségekben, erôsítsen Krisztus isteni ereje. Buzgóságodat gyújtsa
fel a szeretet, képezze a tudás, szilárdítsa az állhatatosság.

Figyeld meg, a szív szeretete valamiképpen testies úgy, hogy az,
ami Krisztus teste, amit Krisztus testben tett és tanított, jobban
meghatja az emberi szívet. Ha eltelik ezzel a szeretettel, könnyen
megindítja a reá vonatkozó beszéd. Mit sem hallgat szívesebben, mit
sem olvas figyelmesebben, semmire sem gondol gyakrabban, semmirôl sem
elmélkedik szívesebben...
Az imádkozó elôtt áll az Istenember szentséges képe,
születésében, táplálásában, tanítása közben, halálában,
feltámadásában, mennybemenetelében. Amikor ilyen valamivel
szembetalálja magát, vagy megérinti lelkét, szükségszerűen az erény
szeretetére indítja, megtisztítja a testi bűnöktôl, elűzi a kísértést,
lecsendesíti a szenvedélyeket. Azt tartom, az volt a különös ok a
láthatatlan Isten számára, amiért testben akarta magát láttatni, s
mint ember akart az emberekkel érintkezni, hogy a testi embert, aki
csak testileg képes szeretni, elôször az ô testének üdvösséges
szeretetére vonja minden érzését s azután fokozatosan továbbvezesse a
lelki szeretetre.

Habár a Szentlélek ajándéka, mégpedig nagy ajándéka a Krisztus
emberségére irányuló áhítat, mégis testiesnek mondanám ezt a
szeretetet ahhoz a szeretethez képest, amelynek már nem annyira az Ige
embersége kedves, hanem az Ige mint bölcsesség; az Ige mint
igazságosság; az Ige mint igazság; az Ige mint szentség, jámborság,
erény és más ehhez hasonló. Mert hiszen mindez Krisztus, aki Istentôl
bölcsességünkké, megigazulásunkká, megengesztelôdésünkké és
megváltásunkká lett (1Kor 1,30).
Szent Bernát
+ + +
Miként Isten dicsôségében önmaga a mi örökségünk és részünk,
Jézus is állapotaiban és titkaiban, önmaga a részünk, s magából egy
általános részt adva azt akarja, hogy legyen különleges részünk is az
ô különbözô állapotaiban, rajtunk ejtett választása s iránta való
jámborságunk szerint. Így szétosztja magát gyermekei közt, titkai
szellemének és kegyelmeinek részeseivé téve ôket; némelyeknek életét
juttatva, másoknak halálát; némelyiknek gyermekségét, másiknak
hatalmát; némelyiknek rejtett életét, másiknak nyilvános működését;
némelyiknek bensô életét, másiknak külsô működését.

Isten Fia két természete mindnyájunkkal való egyesülésének
eredete, maga felé irányítja, magából adja az életet, s bennünket
önmagában részesít, amint a szôlôvesszô részesül a szôlôtôn.
Természetünk érzi, minek van hiányában, szüntelen sóhajtozik
kiteljesülése után. ,,A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak
megnyilvánulását várja'' (Róm 8,19). Ez az isteni működés, ami Jézus
megtestesülésének forrása és a mi tökéletesülésünk Jézusban, igen
hatalmas és bensôséges benyomást kelt, nyugtalanítja és sürgeti
természetünket, s keresteti vele kiteljesülését. S azt a
teremtményekben keresi, vagyis ott, ahol nem kaphatja meg.
Mert egyedül Jézus a mi kiteljesülésünk. Jézushoz kell kötni magunkat,
mint aki létünk alapja istensége által; létünk köteléke Istenhez
embersége által; lelkünk lelke, életünk élete, képességünk teljessége.
Kell, hogy elsô ismeretünk hiányos és tökéletlen állapotunk belátása
legyen, s elsô mozdulatunknak Jézus, a mi kiteljesülésünk felé kell
irányulnia. Jézus ebben a keresésében, ebben a Jézushoz való
tapadásban, ebben a Jézustól való mélységes és állandó függésben van a
mi életünk, a mi megnyugvásunk, a mi erônk s minden működô
képességünk. Mindenkor csak vele egyesülve kell cselekednünk, az ô
irányításával s a belôle merített lélekkel a gondolkodáshoz, a
magatartáshoz, a cselekvéshez. Mert nélküle se nem létezhetünk, se nem
működhetünk az üdvösségre.
Bérulle
+ + +
Jaj, mely mocskosnak látszik a mi tisztaságunk! mely haragosnak a
mi szelídségünk! mely felfuvalkodottnak a mi alázatosságunk! mely
kegyetlennek a mi irgalmasságunk! mely gyarlónak a mi erôsségünk, ha a
Krisztus tükörébe nézünk! Óh, mely száraznak találtatik a mi sírásunk!
Óh, mely képmutatónak töredelmességünk! mely fösvénynek adakozásunk,
mely torkosnak böjtölésünk! mely változónak állhatatosságunk! mely
szófogadatlannak engedelmességünk, ha Krisztus Urunk erkölcse mellé
állanak!
Pázmány Péter
+ + +
Követünk téged, Úr Jézus, de hogy követhessünk, ragadj meg
bennünket, mert tenélküled senki sem képes felemelkedni. Hiszen te
vagy az út, az igazság, az élet, a képesség, a hit, a jutalom. Végy
fel bennünket mint út, erôsíts mint igazság, éltess mint élet.
Szent Ambrus
========================================================================
Szűz Mária


Sohasem létezett csupán egy ember Jézus, mielôtt Isten vele egy
lényeggé egyesült volna, hanem maga az Ige jött a Boldogságos Szűzbe,
s a Szűz lényébôl épített magának templomot és lépett ki belôle
látható emberként, bensô mivolta szerint pedig Istenként. Ezért
szülôjét születése után is szűznek ôrizte meg, ami nem történt meg
senki más szenttel. Azok ugyanis természetük szerint emberek voltak, s
mindnyájan a hasonló emberi természet szülöttei. Ô azonban, aki
természete szerint Isten volt, s az idôk teljén az emberi természetet
is fölvette, minden mástól különbözôen szűztôl született. Ezért ezt a
Boldogságost teljes joggal Istenszülônek és Szűz Anyának kell
neveznünk. Mert a tôle született Jézus nem volt csupán ember.
Alexandriai Szent Cirill
+ + +
Valóban hűséges és nagyhatalmú közvetítô Isten és az emberek
között az emberré lett Krisztus Jézus, de benne az emberek az isteni
fenséget tisztelik. Úgy tetszik, mintha istensége felszívná
emberségét, nem mintha megváltoztatta volna lényegét, hanem mintha
átistenítôen hatna rá. Nemcsak irgalmasságáról szól az ének, de éppen
úgy ítéletérôl is (Zsolt 1). Mert habár szenvedése megértôvé tette a
részvétre, hogy irgalmas legyen, de ítélô hatalma is van. Végül is, a
mi Istenünk emésztô tűz (MTörv 4,24; Zsid 12,39), Hogyne félne hát a
bűnös hozzájárulni, nehogy megsemmisüljön Isten tekintete elôtt, mint
a viasz a tűz színe elôtt.
Ezért azt az áldott asszonyt az asszonyok között sem látjuk
tétlennek: megvan a helye kiengesztelésünkben. Mert ha szükségünk van
közbenjáróra magánál a ,,közbenjárónál'', nem találhatunk ehhez
alkalmasabbat Máriánál. Igen kegyetlen közbenjáró volt Éva, aki által
az ôskígyó romlást hozó mérgét a férfiba is beoltotta; de hűséges
Mária, aki az üdvösség ellenszerét nyújtotta férfiaknak, nôknek. Amaz
a csábítás szolgálója volt, ô az engesztelésé; amaz az engedetlenséget
sugallta, ô a megváltást hozta.
Miért féljen az emberi gyarlóság Máriához közeledni? Nincs benne
semmi ridegség, semmi megfélemlítô; teljességgel kedves, mindenkihez
olyan, mint a tej, mint a gyapjú. Forgasd csak szorgalmasan át az
evangéliumi történet egészét, s ha Máriában valami feddés, vagy
keménység, vagy a legkisebb bosszankodás jelét találod, akkor
gyanakodhatsz rá és félhetsz hozzá közeledni. Ha pedig úgy találod,
amint igaz is, hogy ô minden szeretettel és kegyességgel, szelídséggel
és irgalmassággal teljes, adj hálát annak, aki jóságos irgalmából
ilyen közbenjárót adott néked, akiben nem találhatsz okot a
bizalmatlanságra.
Ô mindenkinek mindene lett, bölcset és tudatlant adósává tett
kimeríthetetlen szeretetével. Mindnyájunknak megnyitotta irgalmassága
ölét, hogy mindenki az ô bôségébôl részesüljön, a rab a szabadulásban,
a beteg a gyógyulásban, a szomorú a vigaszban, a bűnös a bocsánatban,
az igaz ember a kegyelemben, az angyal az örömben; végül a teljes
Háromság a dicsôségben, a Fiú személye az emberi test valóságában;
úgy, hogy nincsen, aki elrejtôzhetne az ô melegsége elôl.
Szent Bernát
+ + +
A Boldogságos Szűz Mária a legfôbb Király anyja nemes fogantatása
által. Az angyal hozzá intézett szava így szól: ,,Íme, úgymond,
méhedben fogansz és fiat szülsz.'' S folytatólag: ,,Az Úristen neki
adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házában
mindörökké és királyságának nem lesz vége'' (Lk 1,32-34). Mintha
kifejezetten azt mondaná: Megfogansz és olyan Királyfit szülsz, aki
örökké székel a királyi trónon s általa mint a Király anyja uralkodni
fogsz s Királynôként ülsz a királyi trónon.
Mert ha illô, hogy a fiú tisztelje anyját, illô, hogy megossza
vele a királyi trónt. Ezért Szűz Mária, minthogy azt foganta, akinek
ruhájára és ágyékára írva van: ,,Királyok királya és uralkodók Ura''
(Jel 19,16), Isten Fiának fogantatása pillanatától kezdve nemcsak a
földnek, hanem az égnek is Királynéja lett. Jelezve van ez a Jelenések
Könyvében, mely azt mondja: ,,Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony,
kinek öltözete nap volt, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból
korona'' (12,1.).
Mária a legkiválóbb Királyné dicsôségére nézve. Jól jelzi azt a
Próféta abban a zsoltárban, amely kifejezetten Krisztusról és Szűz
Máriáról szól. Elôször Krisztusról mondja: ,,Királyi széked, Isten,
örökké áll.'' S kevéssel utána: ,,A királyné áll jobbodon'', azaz a
nemesebb javakban, ami a lélek dicsôségére mondatott.
Következik: ,,Arannyal átszôtt ruhában'' (Zsolt 44,7.10). Ez a
dicsôséges halhatatlanság ruháját fejezi ki, amit illett hordani a
Szűznek mennybevételénél. Mert távol legyen, hogy az a ruha, amely
Krisztust takarta, amelyet tökéletesen meg is szentelt a földön a
megtestesült Ige, a férgek táplálékává lett volna. Amiként illô volt,
hogy Krisztus Anyjának a kegyelem teljességét adja meg fogantatásában,
éppúgy illô volt, hogy megadja neki a legteljesebb dicsôséget magának,
Anyjának mennybevételénél. Azért tartanunk kell, hogy a Szűz lelkével
és testével dicsôségesen ül Fia mellett.
Mária Királyné és a kegyelem közvetítôje. Jelezve volt ez Eszter
könyvében, amely mondja: ,,egy kis forrás igen nagy folyóvá nôtt'' és
,,fénnyé és nappá változott át'' (12,11-12). Szűz Mária Eszter
alakjában a forráshoz és a fényhez hasonlít a kegyelem
szétárasztásával, annak kettôs felhasználására, azaz a tevékenységre
és a szemlélôdésre. Mert az Isten kegyelme, az emberi nem orvoslója,
rajta, mint csatornán keresztül szállt le hozzánk, mivel magára a
Szűzre tartozik a kegyelem kiszolgáltatása, nem annak eredete, hanem
kiérdemlése szerint. Szűz Mária méltán a legkiválóbb Királyné tehát a
néphez hasonlítva, mert kieszközli a bocsánatot, legyôzi a harcot,
kiosztja a kegyelmet s azt követôen átvezet a dicsôségbe.
Szent Bonaventura
+ + +
Teljes biztossággal valljuk, Isten a kútfôje minden jónak, s
minden kegyelemnek feltétlen Ura. Valljuk továbbá, hogy Mária csak
teremtmény, aki mindent Istentôl kap kegyelmi ajándékként. De ki
tagadhatja, hogy nem lenne teljesen értelmes és megfelelô azt
állítani, hogy Isten meg akarta dicsôíteni ezt a magasztos
teremtményt, aki ôt életében jobban tisztelte és szerette, mint bárki
más; akit Fia és minden ember Megváltója anyjául választott ki, s aki
ebbôl a célból azt akarta, hogy minden kegyelem, amelyet a megváltott
lelkeknek kapniok kell, az ô kezein át, s általa legyen kiosztva?
Valljuk azt is, hogy Krisztus az egyedüli Közvetítô, akit ez a
hivatás joggal megillet, s aki érdemei által nekünk a kegyelmet és az
|dvösséget megszerzi. De azt is állítjuk, hogy Mária a kegyelem
közvetítôje, s amit elnyer, Jézus Krisztus érdemei által nyeri el,
mert azért Jézus Krisztus nevében könyörög és folyamodik. De bármilyen
kegyelmet kérünk is, valamennyihez az ô közbenjárása által jutunk.
Liguori Szent Alfonz

forrás és folytatás:

http://www.ppek.hu/konyvek/leletm01.txt