Payday Loans

Keresés

A legújabb

BÚCSÚ PDF Nyomtatás E-mail
Társas és társadalmi szokásrendek és intézmények

Búcsú


(indulgentia), a római jogban amnesztiát, büntetés elengedését jelenti (v. ö. Cod. Theod. I. 9. tit. 38),

előfordul a szentirásban is ilyen értelenben: szabadon bocsátatni, elengedni remissio (Izsaiás 61, 1 és szt. Lukács 4, 18).

Egyházi értelemben a B. a gyónáson kivül való elengedése az ideigtartó büntetéseknek, melyeket még ezen a világon, vagy a tisztitó helyen kellene kiállnia.

A B. magyarázata a következő: Az egyház Krisztustól a bűnök föloldásának és föntartásának hatalmával jogot nyert a hivektől elégtételül bizonyos ideig tartó büntetések elszenvedését követelni; de jogot nyert arra is, hogy ezt a büntetést elengedhesse. S az egyház kezdettől fogva él ezzel a hatalommal. Érdemök szerint föloldotta vagy föl nem oldotta híveit a bűnök köteléke alól. Azoknak pedig, kiket a bűnbocsánatra érdemesnek tartott és akik a szentség erejénél, tehát Krisztus érdemeinél fogva az örök büntetéstől megmenekültek, azoknak, ha kiszabott föltételeknek eleget tette, elengedte, és elengedi most is az ideig tartó büntetést. Ez a kegyelmet B.-nak nevezik.

A B. tehát nem a bűntől való föloldozás, hanem, mivel a penitenciatartás szentségének, erejénél fogva az örök büntetés el lett engedve és a tridenti szt. zsinat tanítása szerint a keresztség után bűnbe esett embernek megigazulása rendszerint («plerumque») nem olyan teljes (Conc. Trident. sess. XIV. de paen. can. 15), hogy ideigtartó büntetés elengedésénél ne maradjon még leróni való, azért az egyház alkalmat ad a hiveknek, hogy a pax, a cummunicatio istennel és egyházával a B. segítségével teljes legyen.

Érvényességük tartamára nézve vannak olyan B.-k, amelyek mindenkorra (perpetuae) vagy bizonytalan időre (in definitae) vagy csak meghatározott időre (temporales) szólnak. Ha a B. nem a hivek összességének, hanem csak egyeseknek vagy testületeknek adatik, akkor személyes B. a neve (personalis); ha helyhez van kötve, p. egy templomhoz (localis), ha tárgyhoz, p. olvasó, kereszt, szobor, érem, akkor reális. A tulajdonképeni B.-k között a jubileumi B. a legünnepélyesebb és legkiválóbb.

A haldoklóknak az egyház kezdettől fogva teljes B.-t engedélyezett. E teljes B., ha a beteg egyébként megfelelt az előirt feltételeknek (gyónás, áldozás, isten akaratában való teljes megnyugvás stb.) a pap közbenjárása nélkül is elnyerhető. Ettől azonban meg kell különböztetni az absolutio generalis elenvezés alatt ismeretes teljes B., melyet a pápa meghatalmazásából in articulo mortis bármely pap adományozhat a haldoklónak a szokásos imádságok elmodása mellett.

Teljes B.-val van összekötve az ünnepélyes pápai áldás. A helyhez kötöttek közül legnevezetesebbek a Róma hét főtemplomához és a római szt. Péter templomában létező 7 privilegiált oltárhoz kötött teljes B.-k. Ugyanilyen B.-ban részesülnek azok, akik a jeruzsálemi szt. sirhoz, szt. Jakab komposztellai sirjához zarándokolnak. Nagyon elterjedt az u. n. portiuncula-B.

PALLAS NAGYLEXIKON