Gondolatok
a vallásszabadság törvénye
kihirdetésének
449-ik évfordulóján
„Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezőtt, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyőgessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.”
Erős meggyőződésem, hogy Erdély amúgy szellemi talajkincsekben gazdag gondolattárnáiból felkerülő legértékesebb drágakő az 1568-as tordai országgyűlés vallásügyi határozata, amely Európában először teszi lehetővé a lelkiismeret szabadságát. Az elmúlt évek tudományos munkái nagy mértékben módosították azt a romantikus, túlnagyított képet, ami a 19-ik század sajátos történelemírása festett e határozatról. Ám a tudományos eredmények, az árnyaltabb szemlélet, csak tovább fényesítik ezt az amúgy is ragyogó rendeletet, sőt lehetőségünk van mindenféle járulékos nacionalista terhektől, vagy romantikus eszmeiségtől elrugaszkodva felismerni az igazi értékét. Mielőtt nekilátnék pár állító jellegű mondat megfogalmazásához, szükségesnek tűnik néhány pontosítást tenni a korábbi felfogásokkal, rögzült toposzokkal szemben. Először is azt feltétlenül ki kell hangsúlyozni, hogy e törvény politikai jellegű, nem dogmatikai ihletésű, szerepe pedig az, hogy a majdnem teljesen protestánssá vált, de ezen belül szerfelett megosztott Erdélyi Fejedelemségben szabályozza a vallási kérdést, lehetőleg kerülje el a végzetes következményekkel járó belháborút. A korabeli dogmatikai viták sora – amelyeket helyesebb a propaganda eszközeinek tekinteni, mint valódi teológiai műhelynek – csupán előszele volt annak a lehetőség szerint bekövetkező háborúnak, amit felelős államférfiak el kívántak kerülni. A dogmatikai különbözőségek politikai téren való lecsapódása aggodalommal tölthette el a kor vezetőit, arra ösztönözve őket, hogy valamilyen módon döntsék el végérvényesen a kérdést.
Másodszor látni kell, hogy a fentebb idézett szövegben nincs szó a négy bevett erdélyi felekezetről. Sőt ebben a határozatban egyáltalán nincs szó felekezetekről, a hangsúly egészen máshol van. Azért kell ezt ennyire kihangsúlyozni, mert manapság is születnek, akár komoly történészek tollából olyan megfogalmazások, amelyek szerint e törvény biztosította a négy bevett felekezet létét, illetve – teszik hozzá a román történészek – korlátozott, megtűrt státust biztosított a görög keletieknek. Ezek a megfogalmazások ebben a formában vállalhatatlanul pontatlanok. Erdély vallási térképét a mai kialakult és pontos felekezeti határok szerint megrajzolni a 16-ik században óriási hiba. Dávid Ferenc nemcsak a szentháromság-tagadóknak, hanem minden Erdélyben élő protestánsnak a püspöke. A felekezetiesedés, azaz egy-egy hitvallás körül kialakuló intézményrendszerek ezután jönnek létre Erdélyben. Ez a szöveg viszont mást rögzít, nem a négy felekezetet.
Harmadszor ez a törvény nem született volna meg, ha Erdélyben a radikális protestantizmus nem jut vezető szerepre. A korszakot meghatározó vallási gondolkodók nagyon tudatos protestantizmus-képpel és küldetéssel rendelkeztek. Az elképzelésük szerint Luther, Zwingli, Melanchton vagy Kálvin fokozatosan „tisztították meg” a keresztény egyházat, az erdélyiek feladata viszont az, hogy a szertartások és templomok tisztaságának visszaállítása után, a hitelveket is visszahelyezzék a legszigorúbb bibliai alapokra. E radikális biblicizmus nélkül az 1568-as vallási határozat elképzelhetetlen, logikája teljesen azonos a jézusi, evangéliumi gondolkodással. Nyilván vitatható, hogy e logikai harmónia tudatos volt, vagy gépies átvétel, ám ez annyira nem fontos.
Mindezeket előrebocsátva, ideje megfogalmazni, hogy mitől olyan fontos ez a törvény. Gondolkodásom menetét Marcus Borg és John Dominic Crossan Pál apostolról szóló munkájából merítem részben. Az ő érdemük az, hogy rámutattak arra a logikára, amely a Római Birodalom hatalmi törekvéseit meghatározta. Röviden ez a következőképp foglalható össze: az istenek Rómát szánták arra a szerepre, hogy a világ ura legyen. A római életmód a legjobb, amit elképzelni lehet. Ezt az ideológiát, amit kifejez vallás és kultúra egyaránt, el kell juttatni mindenkihez. A felsőbbrendű római életmód fel kell cseréljen minden kezdetlegesebb, alacsonyabb társadalmi formát. Nyilván e terjeszkedés szinte elképzelhetetlen háború nélkül, ám Róma civilizatorikus szerepe, hivatása lehetővé teszi számára, hogy „vállalja” ezt az áldozatot. Rómát fegyverrel kell terjeszteni. A sikerek, a győzelem mi másnak lehetne beszédes bizonyítéka, mint annak, hogy az istenek is akarják e terjeszkedést. A háborús győzelem egyben az ideológia helyességét is alátámasztja. A győzelmet pedig követi a béke, a római fajta, amelyben e gondolkodásmód dominánssá válik. A római béke megszünteti a háborút, a vérontást, ám a beálló csend nem a megelégedettség harmóniája, hanem a legyőzöttek némasága. Ezentúl Róma nem avatkozik be a közösségek életébe. Megállapítja önnön felsőbbrendűségét, gyakorlatba is ülteti fegyvereivel, majd a beálló csendben begyűjti az adókat, s figyel arra, hogy ha netalán valaki mégis lázadna, gyorsan és hatékonyan lecsapjon a felkelőre.
Túllépve az Ókor időhatárain, megállapítható, hogy ugyanez a séma érvényesül különböző korokban és társadalmakban. Nevezzük ezt a birodalmi, vagy imperialista logikának, amit általánosabban a következőképp lehet összefoglalni: Adott egy ideológia, amely valamilyen tekintélyelvre (vallás, tudomány, logika stb.) támaszkodik, s amely kimondja egy adott közösség civilizációs felsőbbrendűségét, tiszta határt vonva a „jók”, „okosak”, „fejlettek”, „igazak” és a mindenkori „barbárok”, „gonoszok” között. Az ideológia terjesztése elvi kötelessége a jóknak, s az „igazság” érdekében a véráldozat sem túl nagy ár. Hatásos szónokok győzik meg a társadalmat, arról, hogy érdemes akár az életet is feláldozni. Az esetleges győzelem aztán fényes bizonyítéka lesz az igazságnak, amit követ a birodalmi béke, azaz a zsarnokság leple, ami alól való kiemelkedés mindig lázadásként van felfogva. Ezt az imperialista logikát nemcsak államok, hanem egyéb hatalmi közösségek is alkalmazták az évszázadok során. Nagyon sokszor – micsoda irónia – maga a kereszténység alkalmazta ezt a logikát, midőn önnön állításait vassal is érvényesítette, majd a beálló csendben önmaga előtt azzal tetszelgett, hogy mennyire igaza van. S végül ugyanez a logika érvényesül a kommunista diktatúrákban is szerte a világon.
A birodalmi béke sosem igazi béke, hanem a félelem szülte kényszer némaság, a közhelykultúrának a virágzása. Ezeket – mármint a közhelyeket – szeretik a birodalmak, mert kiszámíthatókká teszi a napokat és embereket. A kreativitás pedig mindig veszélyes, mert a hatalmát mindig féltő birodalom a határok feszegetésében mindig lázadást szimatol.
A birodalmi békével szemben fogalmazódik meg a Názáreti Jézus forradalma. Ennek kiindulópontja Isten szülői mivolta, aki úgy viszonyul saját tulajdonához, a világhoz, mint a felelős apa és anya a gyermekeihez. Ez az eszme semmi körülmény között nem kívánja önmagát erőszakkal terjeszteni, ellenkezőleg, a „mi-ők” megkülönböztető és feszült ellentétpárt mindenki felé kiterjesztett meghívással cseréli fel. Legjobb jelképe ennek a nyitott asztalközösség, ahol mindenkinek helye van. E radikális nyitottság mértékét akkor értjük meg, ha észrevesszük, hogy Jézus asztaltársaságában helyük van a vámszedőknek, szamaritánusoknak, szegényeket átverő gazdagoknak, koldusoknak, prostituáltaknak, megszállottaknak, sőt, a legjelentősebb utolsó vacsora rendjén még az áruló Júdásnak is jut a kenyérből és borból. A birodalmi logikát a jézusi eszme a befogadás, nyitás és erőszakmentesség logikájával cseréli fel. Előfeltételezi azt, hogy minden ember csak napszámos Isten tulajdonán, s hogy az Atya mindenki számára ad eleget minden szükségesből. A jézusi logika, amiért az életével fizet, felülírja a birodalom zsarnokságát, és végső soron az egyenlők és testvérek igazi békéjét helyezi előtérbe.
Most térjünk át a 16-ik századi vallástörvény elemzésére! A korabeli erdélyi vezetők előtt bevett szokásként állt a birodalmi logika, amely Európa különböző országaiban érvényesült: a többség a maga vallási akaratát érvényesíti a kisebbség kárára, elnyomva, vagy akár lemészárolva a másképp gondolkodókat, mindaddig, míg a határok között csend lesz… Ugyanaz történik szerte Nyugat-Európában. Vagy a katolikusok üldözik és öldöklik a protestánsokat, vagy fordítva. A „normális” lépés az lett volna, hogy a fejedelem és közvetlen köre jelölje meg a tisztaságnak a határát, majd küzdjön meg, számoljon le a másképp gondolkodókkal. Persze a tényleges harcot megelőzhette volna a diplomáciai hadviselés, a palotaintrikák szövése, de végül a dolog csak tisztázódott volna valahogy. Igen ám, de mégsem ez történt! Az erdélyi rendek szakítottak a „bevett” birodalmi logikával, s helyette egy jóval jézusibb megközelítést választottak: a közösség hatáskörébe helyezték át a döntés lehetőségét: „...ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől...”. Az ország a „nyitott asztalközösség” ahol megfér egymás mellett a különbözőképp gondolkodó, mert – s itt következik az igazén meglepő „csavar” a szövegben – a hit Isten ajándéka. Ha ez az indoklás nem szerepelne a szövegben teljesen elfogadható lenne azzal érvelni, hogy maga a törvény egy technikai, diplomáciai fogás, ám az isteni ajándékra való apellálás olyan bibliai, jézusi tudatosságra mutat, amit kár lenne szem elől téveszteni. Nem azért kell a döntést a közösség kezébe tenni, hogy csökkentsük a társadalmi feszültséget, hanem azért, mert Isten megajándékoz minden embert bizonyos fajta hittel, amibe beleszólni állami intézménynek, vagy királyi hatalomnak a zsarnokság megnyilvánulása lenne.
A jézusi logika szerinti béketörekvés, amely felismeri, hogy a hit Isten ajándéka, végül oda vezet, hogy felbukkan egy addig nem látott eszme, a vallásszabadság gondolata, amely rávilágít arra, hogy elképzelhető egy dogmatikailag plurális, ám mégis békére törekvő társadalom.
Nyilván a boldog, evangéliumi béke tiszavirág életűnek bizonyult. Alig néhány esztendő múlva Erdély reformátorát pontosan hite miatt zárják börtönbe, s srófolják a hurkot jó szorosra azok körül, akiknek a gondolkodása nem idomul a fejedelmi elképzelésekkel. Ám a politikai események kudarca nem csorbítja az 1568-as törvény ragyogását. Ebben ugyanis nemcsak a vallásszabadság első európai megfogalmazása nyilvánul meg, hanem a ténylegesen evangéliumi, jézusi logika érvényesülése a társadalom életében, s ez teszi ezt a törvényt Erdély legjelentősebb szellemi megvalósításává.
Vallásszabadság ünnepe
Torockó-Torda, Kolozsvár − 2017. január 12-13.
 A reformáció 500-ik évfordulójának jegyében ünnepelte a Magyar Unitárius Egyház a vallásszabadság napját 2017. január 12-13-án.
Január 12-én a Magyar Unitárius Egyház és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt szervezésében az erdélyi magyar egyházfők és Balog Zoltán miniszter Torockón, a Duna Médiaszolgáltató által működtetett Duna-házban találkoztak. Az eseményen premier előtt levetítették A hit Isten ajándéka című dokumentumfilmet, amely a tordai országgyűlés eseményeit és hatásait eleveníti föl. A Duna World pénteken 17 órakor mutatta be Maksay Ágnes filmjét, amelynek torockói vetítése a Duna-ház idei gazdag programjának nyitánya volt.
A megemlékezés 2017. január 13-án, pénteken, a vallásszabadság napján folytatódott Tordán és Kolozsváron.
Tordán az ünneplés délelőtt 10.30 órakor istentisztelettel kezdődött. Az unitárius templomban tartott ünnepi istentiszteleten a szószéki szolgálatot Csécs Márton Lőrinc torockói lelkész végezte. Az ünnepi köszöntőt Balog Zoltán, a magyarországi kormány emberi erőforrások minisztere tartotta.
Balog Zoltán elmondta, a világban élő magyarságnak együtt kell ünnepelnie azt, „amit Erdély adott a magyarságnak, Torda adott a magyar kereszténységnek, és amit a magyarság adott a világnak”. Hozzátette: a Tordán kihirdetett vallásbéke arra int, hogy újra és újra meg kell küzdeni a hit szabadságáért, és a hit igazságáért.
A tordai országgyűlés döntése nemcsak egy pragmatikus politikai döntés volt arról, „hogy jó lenne nem veszekedni egymással, mert különben jönnek mások és legyőznek bennünket, hanem azt a belső meggyőződést tükrözte, hogy a hitéről mindenkinek saját magának személyesen szabad lehet és kell döntenie”.
Balog Zoltán arra emlékeztetett, hogy 2018-ban nemcsak a tordai országgyűlésnek lesz kerek évfordulója, hanem az erdélyi és magyarországi románok 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésének is, amelyen Erdély és Románia egyesülését nyilvánították ki egyoldalúan. A miniszter idézte a nyilatkozatnak az együtt élő népekre vonatkozó vállalásait: „teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népeknek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosított oktatás, közigazgatás és ítélkezés az illető néphez tartozó személyek által. Egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára”.
Kijelentette: „a vallásbékét kihirdető tordai országgyűlésnek volt egy szelleme, a gyulafehérvári nyilatkozatnak van egy betűje, meg kell nézni, hogy mi is valósult meg ezekből”.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök arról beszélt, hogy a tordai országgyűlésre való emlékezés „a bölcső fölé hajlást” jelenti az egyház számára, mely kitágítja a látóhatárt, és örömmel, lelkesedéssel tölti el a híveket.
Az ünnepi műsor keretében fellépett a kolozsvári Flauto Dolce. A 2000-ben alakult régizene együttes a színes, soknemzetiségű Erdély 17-18. századi zenéjét bemutató műsorral lépett fel korabeli hangszereken, Majó Zoltán művészeti vezető irányításával.
Az ünnepi istentiszteletet követően sor került Körösfői-Kriesch Aladár Az 1568-iki tordai országgyűléscímű festményének megtekintésére a tordai múzeumban.
Este 18 órától Kolozsváron, a belvárosi unitárius templomban ünnepi istentisztelettel folytatódott a megemlékezés. A szószéki szolgálatot Mezei Csaba, a Kolozsvár-Íriszi Unitárius Egyházközség lelkésze végezte, Mile Lajos Magyarország kolozsvári főkonzulja mondotta az ünnepi köszöntőt, aki kiemelte a reformáció hatását az anyanyelvhasználat és a nemzeti öntudat alakításában. Az istentisztelet a testvérfelekezetek képviselőinek áldásával ért véget. Az ünnepség keretében fellépett aFlauto Dolce együttes, valamint a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusaErcsey-Ravasz Ferenc vezetésével.
Az eseményt 19.30 órától állófogadás zárta, melyen Farkas Emőd főgondnok méltatta az eseményt és köszöntötte a jelenlevőket.
Az ünnepségekről a Duna Televízió Unitárius Magazinja számol be január 15-én. Ugyancsak vasárnap aKossuth Rádió unitárius istentiszteletet közvetít a Nagy Ignác utcai unitárius templomból, prédikál dr. Kovács Sándor teológiai tanár.
Adásidő: Unitárius Magazin (január 15., vasárnap, Duna TV 11.30)
Adásidő: Unitárius istentisztelet (január 15., vasárnap, Kossuth Rádió 11.04)
Vallásszabadság napja, kiállítással
 604  0
A vallásszabadság napját ünnepelte vasárnap a kövesdombi unitárius gyülekezet, majd a Bözödi György-teremben megnyitották Novák József képzőművész és Plájás István fotóművész Egyházi építészet és díszítőművészet Marosvásárhelyen című kiállítását.
 Képek és alkotók a megnyitón
Az unitárius egyház az 1568-ban tartott tordai országgyűlés vallásügyi határozatától kezdődően számítja létét. Az erdélyi rendek ekkor iktatták törvénybe a szabad vallásgyakorlatot. Az 1568. január 6–13. között tartott tordai országgyűlés volt az első a világon, amely kimondta, hogy senkit nem szabad vallásáért hátrányban részesíteni vagy elmarasztalni, esetleg bántalmazni. „Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse […], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől […], mert a hit Istennek ajándéka…” – tartalmazza a világ első vallási türelmi rendelete. Az Erdélyi Unitárius Egyház zsinata 2002-ben nyilvánította január 13-át, az 1568-as tordai országgyűlés évfordulóját egyházi ünneppé. Ezeknek a jegyében tartotta a vasárnapi istentisztelet igehirdetésének vezérfonalát Kecskés Csaba lelkész esperes.
Az egyházi szolgálat után a Bözödi György-teremben megnyitották Novák József képzőművész és Plájás István fotóművész Egyházi építészet és díszítőművészet Marosvásárhelyen című kiállítását. A pannók egyenként foglalkoznak a második világháború előtti Vásárhely tizenkét templomával, minden pannón egy-egy templomot mutatnak be, apró, de nem jelentéktelen részletekre is fókuszálva, s ezekből az olyan szemlélő is teljes képet kap a város egyházi, vallási életéről, aki amúgy „élőben” nem is látta azokat. A pannók időrendi sorrendben követik egymást, kezdve a Vártemplommal, folytatva a minorita, majd a Keresztelő Szent János-plébániatemplommal, a mára már lebontott ferencesek templomával, az ortodox fatemplommal, a kőtemplommal, a Gecse utcai református kistemplommal, az Iskola utcai zsinagógával, az ortodox katedrálissal, a görög katolikus templommal, a Bolyai téri unitárius és végül a Régi kórház utcai evangélikus templommal. Mindegyik egy-egy történet, egy-egy felekezet életének mérföldköveit tartalmazó krónika.
A pannók mellett egy-egy magyarázó, bemutató ív is áll a történelmi áttekintéssel, a képek magyarázatával. Ezeket Puskás Attila, Virgil Pană és Eugen Man készítették. A Maros Megyei Múzeum történelmi szakosztályának védnöksége alatt létrejött kiállítás kitűnően illeszkedik a világtörténelmi jelentőségű 449 évvel ezelőtti vallási türelmi rendelet kibocsátása alkalmából szervezett rendezvények sorába. Tizenkét templomot mutatnak be úgy, hogy a kollázsban megjelennek a múlt képei is. S ez különösen érdekes például a főtéri „barátok temploma” esetén, amelyet a mai Színház tér megépítésekor lebontottak. És az is jó, hogy a fotós szemének, a fényképezőgépnek köszönhetően olyan részleteket, építészeti díszítőelemeket is megtekinthetünk közelebbről, amelyeket a gyors templomlátogatáskor észre sem veszünk, vagy olyan magasságban, netán helyen vannak, amelyek kevésbé vonzzák a tekintetet.
A kiállítás a továbbiakban megtekinthető hétköznaponként 9–13 óra között, valamint a vasárnap 11 órától kezdődő istentiszteletek előtt és után.
+
Unitárius istentiszteletet közvetítése a Kossuth Rádióban a Nagy Ignác utcai unitárius templomból, prédikált dr. Kovács Sándor teológiai tanár.
2017. január 15., vasárnap
http://stream001.radio.hu:443/stream/20170115_100400_1.mp3
|
