Grandpierre Attila:

Miért gondolt az ember arra, hogy meg kellene ünnepelni a téli napfordulót? Mikor gondoltuk el elõször karácsony eszméjét, és mi lehetett az? Miért gondoltunk arra, hogy a téli napfordulót egy fa feldíszítésével lenne jó megünnepelni?… és még sok hasonló kérdésre kapunk választ Grandpierre Atilla Karácsony címû könyvébõl!

Szerzõ: Grandpierre Atilla
Megjelenés éve: 2006, 2011
Kiadó: Barrus Könyvkiadó
Oldalszám: 266 o.

Szemelvények

Az ünnep attól ünnep, hogy az Egész-szel kapcsol össze bennünket. A Világfa aranyalmája valóban az Egész-szel, a Világegyetemmel kapcsol össze bennünket. Így teheti a Világfa eredeti eszméje karácsonyt igazi ünneppé. (171.o.)

A karácsonyfa eszméje kétségkívül a Világfa eszméjében gyökerezik. A Világfa eszméje a Mindenséget élőnek mutatja. Olyan élettel telítettnek, amely átjárja az egész világot, amely életerővel tölt el minden élőt, és amely az EGY valóságából, a világ legmagasabb, végső adottságából indul ki, és oda emel fel bennünket. Az EGY maga az Éden, a Paradicsom, a boldogság hona. Az EGY létezik attól függetlenül is, mit gondol róla a földi ember. Mégis minden élet az EGY-ből, az egyetlen életből, a Mindenséget átható egyetlen életből fakad. (252.o.)

Könyvünk egyik kézzelfogható eredménye, hogy a karácsonyfa jelképei feltöltődnek a népmesék csodálatos életerejével. A karácsonyfa a Világfa földi testvére, az összetartozás ünnepe. A családi összetartozásé éppúgy, mint a nemzeti összetartozásé, az egyetemes emberi összetartozásé, minden élő testvériségéé, az Ember és a Világegyetem testvériségéé. A Világfa a Mindenség életereje, és a karácsonyfa révén ezzel a kozmikus életerővel, az EGY örök alkotóerejével, a lélek halhatatlanságának tudásával, a Mindenség örök boldogságának tudásával is megajándékozzuk egymást. (254-255.o.)

Tény, hogy az ünnepeknek egyre nagyobb szerepük van az ember életében, ahogy a mából visszafelé tekintünk. A mai Magyarországon karácsony számít a legnagyobb ünnepnek. A mai karácsony családi ünnep. A téli napforduló ősidők óta az emberiség talán legnagyobb ünnepe (vetélytársa a tavaszi napforduló). A téli napforduló ünnepe nem korlátozódott mindig a családi szintre. Éppen a hun történelemből ismerünk egy adatot karácsony ünnepének nemzeti jellegére vonatkozóan. A hunok számára a legnagyobb ünnep a téli napforduló volt, amikor a világosság növekedni kezd. Ekkor ünnepelték az összes hun törzs együvé tartozását, a Káspi tengertől Baktriáig – írja Aradi Éva Hunok Indiában című, 2005-ben megjelent könyvében, a 42. oldalon. Az ilyen nagy ünnepek a régi világban öt-tíz-tizenkét napra terjedtek ki. Kalotaszegen karácsony ünnepe ma is négy-ötnapos, 1965-ig négynapos tánccal (Vasas Samu, Salamon Anikó: Kalotaszegi ünnepek, 1986, 75. oldal). A mai Indiában az év során jónéhány többnapos fesztivált tartanak. Ezek a nagy fesztiválok valószínűleg a messze ősiségbe nyúlnak vissza. Az ókori Egyiptomban és Babilonban a napfordulók idején több napon át tartó nagy szertartásokat rendeztek, amelyeken a király is megjelent, és amelyeken előadásokon mutatták be kozmogonikus mítoszaikat (Cristiano Grottanelli, 1995, Kingship int he Ancient Mediterranean World, The Encyclopedia of Religions, 8. kötet, 318. és 319. oldal). A szkíták hatalmas Nap-ünnepeiken, amelyeket Herodotosz szerint évente a szabad ég alatt rendeztek meg, eredetmítoszaikat népes fesztiválokon mutatták be, amelyeken a szkíta király is részt vett.  (34.o.)

A mágikus világkép azért volt mágikus, mert az életet is meg akarta ismerni, és az élet öntevékenységet jelent. Az öntevékenység önmagától indul, képes az önirányításra, és így öntörvényűvé válhat. Az élet legbensőbb, legnemesebb indíttatásainak öntörvényűvé válása az élet lényegének történő megfelelés élményével ajándékozza meg átélőit. Minden, ami él, képes kilépni a közvetlen anyagi törvények uralmából, és olyan öntevékenységbe kezdeni, amely megfelel belső lényegének, az élet lényegének. Az önmagát kiteljesíteni képes valóság így képes saját élettörvényeinek megfelelni, saját érzésvilágát felvirágoztatni és kiteljesíteni, eljutni a legmagasabb kiteljesedéshez. Minden, ami él, mágikus törvények uralma alatt áll, mert nemcsak képes az önirányításra, de képes elérni önmaga legteljesebb kifejlődését. (37.o.)

A mágikus világképben gondolkodó ember a világ mindhárom lényegére (testi, lelki, szellemi) nyitott érzékenységgel figyeli a világot. A mágikus ember éppúgy figyel az élet törvényeire, amelyek az érzések révén irányítanak minden élőlényt, mint az értelem törvényeire, amelyek a logika törvényei alapján irányítanak minden értelmes lényt. A Mindenséget természettörvények irányítják, tehát a jelenségek mögött mélyebb valóság ismerhető fel, a törvények mélyebb, de világosabb világa. A természettörvények az egész Természetet áthatják, tehát kozmikus törvények. És mert a Természetet nemcsak fizikai, hanem élet- és értelem-törvények is áthatják, ezért a világ élő és értelmes lényként is képes megnyilvánulni. A mágikus gondolkodás éppen azt keresi, mikor, milyen feltételek mellett hozhatók működésbe a Természet élet- és értelem-törvényei. (38-39.o.)

A növényi élet tanulmányozásával szinte Napnál világosabban tárható fel, hogy a növények élettörvényei a fény vonzása alatt állnak.(48.o.)

Az ember természetszerűen és életbevágóan a növényi életre és a növényi tudásra utalt. A növényi tudással való megismerkedésből bontakozhat ki előtte az egyéni és közösségi együttélés, a Mindenséggel együttélés, a Szent Összetartozás törvénye. Mintha az egész Mindenség egyetlen óriási fa-élőlény lenne, amelynek levelei a bolygók, a Napok. A Szent Összetartozás törvénye az egész Mindenséget áthatja és összetartja. Ezáltal lesz a világ önmagával összhangban álló EGY.(56.o.)

A Mindenség törvényeinek csodálatos érvényesülése

A Mindenség minden létező egysége. Rajta kívül tehát semmi sem létezik. Ez azt is jelenti, hogy a Mindenségnek nem kell tevékenységét külső feltételek változásától függővé tennie. Nincs semmiféle olyan külső létező, ami akadályozhatná a Mindenség természettörvényeinek érvényre jutását. A természettörvények érvényre jutása kozmikus szinten tehát feltétlen, akadálytalan. Mivel minden élőlényt magától fakadó (magától, tehát a természettörvényektől fakadó) érzései vezérelnek, ezért a Mindenséget, ezt a kozmikus élőlényt egy mindent betöltő, természetes érzésvilág vezeti útján előre, amely a természettörvényekből fakad. És mivel nincs semmi, ami ezen kozmikus érzések érvényre jutását akadályozhatná, ezért az EGY szintjén minden érzés eléri legmagasabb kiteljesedését, az Élet törvényének megfelelően. A természetes, magasra igyekvő, kiteljesedésre törekvő érzések elemi erejű érvényre jutása pedig, amint ezt olykor a saját életünkben is tapasztaljuk, rendkívüli, csodálatos boldogság megjelenésére vezet. A Mindenség mindent magába ölelő, öntörvényű, elemi erejű élőlény, tehát szükségképpen boldog. A Mindenség életének egyetlen értelme lehetséges: a kozmikus boldogság előtt egyre magasabb lehetőségek megnyitása. Életünk tehát arra való, azért jöttünk a világra, hogy a Mindenség boldogságát saját életünk boldogságának hozzáadásával még boldogabbá tegyük, mint amilyen nélkülünk, áldozatos életünk törekvése nélkül lehetne. A Mindenség törvénye, hogy az embernek a boldogságra kell törekednie! (61-62.o.)

Él egy törvény, ami a végső mozgatója minden érdeklődésnek és tevékenységnek, egy törvény, ami mindent áthat, tehát az égig ér, egy égig érő törvény, ami valóságos természeti törvény, mozgató erő. Az emberi kíváncsiságban és rácsodálkozásban ugyanaz az erő él, amely az állati életet röpteti-mozgatja, amely a növényeket felfelé, a fény felé, az ég felé vonzza, amely a csillagok fény-ruháját szerteröpíti és a Mindenséget mozgatja. Égig ér a belső törvény, a belső törekvés az élet telje felé. (68.o.