SIRALMAS ÉNEK

1. Ha megsokasodik A' Bün, s megrakodik
Föld szine gonoszsággal;
Az igaz itélö, Személyt nem tekintö
Jehova nagy haraggal
Székit letéteti Itéletet tenni
Szörnyü bosszú állással.

2. Mit mondhatsz Kolosvár? Nem áradott vólt már
Minden bün el közötted?
Mellyel búsúlásra Iszonyu haragra
Istent ugyan kisztetted?
Húzván le az égböl, Szép lakóhelyéböl
Ostorával ellened.

3. A' szent História Ezt példáúl hagyta
Örök emlékezetben.
Hogy Sodoma földe, Gomora vidéke
Ollyan kies vólt régen
Világi életre, Söt testnek kényére,
Egyszóval, mint a Éden.

4. Emberek fiai De hogy viszszaélni
Kezdettenek ezekkel
Testi bújaságra És fajtalanságra
Egyéb terhes bünökkel;
Magokra ingerlék Istent sietteték
Jöni mennyei tüzzel.

5. Kénköves esövel Tüzes fergeteggel
Ugy veszté el a' helyet,
Elsüllyesztvén Isten, Töttenek vólt mellyben
Ollyan sok rút bünöket:
Holmi büdös tónál, Sovány por-hamunál
Ma sem látsz ott egyebet;

6. Sok jókkal bövössé És nevezetessé
Ezelött ö Felsége
Tégedett-is tött vólt, Alkalmatosságot
Életnek szükségire
Böven szolgáltatván, És felmagasztalván
Fejedet ditsöségre.

7. Ugy-hogy, mások között Kintses Kolosvár lött
Neved 's emlékezeted,
Avagy kis Béts; mivel majd olly nagy böséggel
Vólt minden kereseted.
Erdélynek Vég-háza Vóltál jeles Tagja
Kóltsa-is vólt melletted.

8. De megsokasítád, Szintén feltornyozád
Gonoszságid az égig,
Alig vólt ollyan bün, Mellyben részed nem lün
Ülvén benne füledig
Sodomát követvén, Istentelenségben
Bugyborékoltál torkig.

9. Hit szegés, káromlás, A' Mammon imádás
Köz dolog vólt tenéked,
Otsmány szitok, átok, Mellyel most is szájok
Sokaknak dohos benned,
A' hamis esküvést Szent Név vesztegetést
Szabadoson szenvedted.

10. Isten Szombatjának, Szent Innep napoknak
Vólt sokszor sok rontója,
Az Elöjáróknak, Szülék 's Tanitóknak
Szavok által-hágója:
Nem vólt a' fenyiték; Mindenre menedék
Vakmeröknek az utja

11. Ártatlan vér-ontás, Irégység, áskálás
Egymás veszedelmére,
Legalább hirében És betsületiben
Nyelvel megölésére;
Ugyan-is mérgesebb Kardnál-is élesebb
E' fegyver a' sértésre;

12. Hát a' paráznaság, Sodomából jött ág
Hol termett, 's nött bövebben?
Éktelen bujaság, undok fajtalanság
Eláradott volt épen,
Piperés öltözet A' fajtalan szivet
Mútogatta nap-fényen.

13. Tántz-is ide való, Bújaságra hajtó
Az otsmány részegséggel.
Hihetö, ez oka, Hogy Isten áldása
Hegyeinkröl fordúlt-el,
Csak erönket vesztjük, Hijába miveljük
A' földet veréjtékkel.

14. Hát tolvaj és lopó, Titkos 's nyilvánvaló
Igaz elég nem vólt-é?
Szines tsalárdságok (Kik mind arra valók)
Nem gondoltattanak-é?
Kiki maga tudja, Egymást mint megtsalta,
Édes lévén a másé.

15. Szegényt nyomorítás, Özvegy 's árva rontás
Oh melly sokszor hallatott!
Nem folyt az itélet, Igaz ügy szenvedett
Törvény-Székben is gántsot:
Lopó, kurva, vagy mi könyen szabadúlt-ki.
Ha pénzt bövön adhatott.

16. Bizonyság-tételben Attyafia ellen
Némelly élt hazugsággal
Élete fogytára, Vagy más nagy kárára,
Igyekezván szájával:
Gonosz kivánságot Még bünnek sem tartott,
Alitván, nem vét azzal.

17. Egy szóval az Isten Szent 's jó Törvényiben
Egy sem maradt rontatlan,
A' testi bátorság És háladatlanság
Minden rendben hallatlan:
Melyekért az átok Fejed felett olly sok,
Ég, föld, mind ellened van.

18. Oh melly régen, hogy vár Az Isten, hogyha már
Megeszmélnéd magadat.
A' sok gonoszságból, Testi bátorságból
Felserkenvén, útadat
Hogy megjobbitanád, Magad megaláznád
Isten haragja alatt.

19. E' végre régólta Sokféle ostora
Töle reád származott,
Mellyekkel inteni Tégedet feddeni
Büneidröl láttatott:
Ellenség tábora, Tsere-bogár, sáska,
Hideg mire való vólt?

20. Esztendönként nyújtott Ujabb-újabb ostor,
Hogy verését elunván,
Vennéd észre egykor, Kitöl száll az ostor,
És miért, meggondolván
Istent félni szoknád, Bünt megzaboláznád,
'S jobban élnél ezután.

21. De ez sem vólt elég. Mert tsak vak vereség
A megtompúlt népnek ez,
Inkább megkeményült Ezek alatt, 's meghült
A' kegyesség Istenhez
Az egymáshoz való Szeretet nem való,
Az igazság tsüggedez.

22. E' végre Szolgáit, Kiküldte Postáit,
Hogy a népet intenék,
Az Urnak nevében, Az eláradt bünben
Élöket megfeddenék:
Jövendö haragtól, Ö terhes átkától,
Ha lehet, hogy megmentsék.

23. De ez sem lön hasznos, Nem lön foganatos
A' sok prédikátzió;
Söt kik dorgálodlak, Ollyba tartanak,
Mint az ott kün ugató.
Sok mondta: Nem jő-el Ez Urnak napja-fel,
Mi ez, hanem Tsufoló?      2. Pet. 3: 3.

24. Söt (a' melly nagy tsuda) Egy valaki nyilva
Majd mindent így megmondott,
Bizonnyal hirdetvén És megjövendőlvén
Városunknak ez átkot;
Az-is Varáslónak, Hamis Ámítónak
Mindnyájunktól tartatott.

25. A' Sidók romlása Közelítvén álla
Egy hitván ember elö,
Ki tsak jajt kiálta Mind addig, e' szava
Mig bételék Avagy ö
Magától szólott-é? Hazugsággal járt-é?
Hogy im esze fél-szegü.

26. Eleget kiálta Nóé Pátriarcha
Undok első világnak;
Nem tuda megtérni; Özönvizzel veszni
Azért kelleték annak:
Isten büntetése Egyedül kedveze
A' Nóé Bárkájának.

27. Akkor megesküvék, Hogy többé nem esnék
Illy veszedelem neme;
Hanem inkább tüzzel Ezután 's nem vizzel
Bünös világ bünhödne:
Ezt-is gyakarlotta Többire azólta
A Seregek Istene.

28. Ezért méltán mondja Az Irás ö róla,
Hogy tűz mégyen elötte;
Mellyel azok ellen Él, a' kik szüntelen
Néki járnak ellene.
Ily itéletétöl, Emésztö veszélytöl,
Kérlek, ki ne rettegne?

29. Tüzzel jöve reád, Kolozsvár és hozzád
Ez ostorával nyúla,
Minekutánna más, Egy néhány nagy tsapás
Te néked nem használa,
Olthatatlan tüzet, Láng, füst fergeteget
Utzáidon gyúlaszta.

30. Ezer hatszáz felett A' kilentzven heted
Esztendö folydogalván.
Közepén tavasznak, Szép Pünköst Havának
Szintén hatodik napján,
Akkor egyébként-is Egy néhány hétig-is
Szárazság uralkodván.

31. Iszonyú romlást tön Azzal rövid idön
A' Városnak a' szinén,
Az elébbi tüzet, Azon veszedelmet
Ujjolag rajtunk ejtvén;
Söt látjuk nagyobbnak: Tsak-hogy esett anak
Akkor a' másik részén.

32. Hadd számláljam elö, Hogy a következö
Nemzetség ezt tudhassa.
Magyar útza elsö (Lévén ebéd idö,
Mikor a tüz támada)
Gerjesztetvén széltöl, Kivált a' viz felöl
Abban keveset hagya.

33. Ottan elboritá Majd a' földig rontá
Megette Szappan útzát;
Minthogy fából állott Többire, 's kevés ott
Kö épület. Nem állhat
Már ember ellene, Kivált minthogy szive
Mindeneknek el-lankadt.

34. Tsak bámulva nézik'; Némelly tolvajkodik.
Ha mit kaphat, magájé,
Vagy tüz, vagy a' lopó Házainkban duló
Gondolván, most ideje.
Némelly ott mulatván, Holmiljén kapdosván,
Véletlenül ott süle.

35. Gyenge nép kiállott, A' Mezöre szállott,
Onnétt nézi e' romlást:
Gondolhadd, mitsoda Sirással jajgatta
Kiki maga jószágát.
Semmijéhez számot Senki már nem tartott,
Egyaránt tött jajgatást.

36. Azonban a' tüznek Mint mérges fenének
Hid-utza következék.
Azt is megemésztvén Az ó várra innen
Tsak hamar harapozék,
Monostor utza-is Söt még a' Piacz-is
E' nagy romlást megérzék.

37. Nagy munkával készült Sok költséggel épültt
Piaczi Templom 's Torony
Óra, szerszámival, 'S minden harangokkal
Egyaránt oda vagyon,
Több más Templomok-is, Collegiumok-is,
Égtenek azon módon.

38. Innen Közép utzán Túl pedig Szén útzán
Lön határa a' tüznek
Gyönyörü paloták, Rendes Uri házak
Mind megemésztettenek:
A' kárt megbetsűlni, Igazán felirni
Gond vólna akárkinek.

39. Régi épületek, Sok jószág, emberek
Égtenek nem kevesen,
Kints, búza, öltözet, Edény mennyi égett.
Száma 's betsüje nintsen,
(Mellyekkel a' házak ékesítve vóltak)
Baromnak azonképen.

40. Városnak harmada, Alig, ha marada,
Az-is nagy köszönet volt;
Nagy félelem alatt Ez-is forgott sokat
Azon romlástól tartott,
Sok idökig rendbe: Tulajdon helyébe
Egyetmást nem rakhatott.

41. Christus Urunk szava: Az aszszú közt nyers fa
Tüzben megemésztetik,
Sem vallás, sem élet Most semmit nem tehet
Isten haragja látszik,
Igazak, hitlenek, Elegyesleg vesztek,
Különbség nem tartatik.

42. Eljárván a' várost, Szörnyü pusztaságot
Láthatz ott most ha nézed,
Sok csak ugy maradott, A' mint a' teste vólt,
Nints semmije, ha kérded.
Könnyei erednek, Ortzáján gördülnek,
Te-is sirva nézheted.

43. Söt hogyha nem hagyott Vólna maradékot
Nékünk az Ur irgalma;
Bizony Sodomához, Avagy Gomorához
Hasonlók löttünk vólna:
E' romlott Hazának Söt egész Világnak
Iszonyu példájára.

44. De megszáná végre Népét, 's hogy megszünne
Parantsolá a' lángnak,
Miképen régentén Dávid idejében
Az öldöklö Angyalnak.
Minket tellyességgel még is nem veszte el,
Tüzében haragjának.

45. Oh szegény megromlott, Por-hamuba szállott,
'S már szintén el-alélt nép
Mellyet az idegen Nemzet-is szertelen
Paskol 's rongál, mint a' tsép
Sorsod ki ne szánná? A' ki nem fájlalná,
Vólna merö bálvány kép.

46. Azt gondoljuk vala, Hogy elmúlt haragja
Immár a' nagy Istennek;
De imé felhuzva Vagyon mégis karja.
Nints nyugalma fejünknek,
Ujabb ostort készít, Látván, azzal semmit
Hogy nem használt e' népnek.

47. Szörnyü rettegésben, Éjjeli féltünkben
Megindítá a szelet,
Erös zivatarral és nagy harsogással
Néhol ollyan rontást tett,
Emberek halála Hogy történt miatta,
Igy veszték-el élteket.

48. Még ezzel sem múlt-el Búsulása, még fel
Huzta kezét tsapásra,
Eget bézárlotta, Nagy aszályt botsáta
Egész mi határinkra:
Hogy a' föld ne hozná, Termését ne adná
Éltünk táplálására.

49. Söt ez sem lön elég; Romlásunkra az Ég
Megnyittaték általa,
Hartzol már mennykövel, Tsattogó dörgéssel
Nyilait ugyan szórja
Mind épületeknek, Mind sok embereknek
Iszonyú romlásokra.

50. Hát még a' kö-esö melly miatt hegy 's mezö,
Nem kitsiny kárt szenvedett?
Alig gyözi szám el, Mennyi vesszeivel
Isten eddig érdeklett:
Hogy meghunnyászkodnánk, Hozzája fordulnánk,
Lehagyván büneinket.

51. Söt félö, e ' jelek Még nagyobb veszélynek
Sengéi ne legyenek:
Vagyon még ostora, Keményebb páltzája
Kezében az Istennek,
Mellyel megemészszen, És rontson egészen
'S példa légy mindeneknek.

52. A' mint hozzád fogott, Hidd-el nem játszodott
'S nem kitsiny ok vitte rá,
Hogy igy ostorozzon, Seprett minden módon
Azért sokasította
Te rajtad tsapásit, Meglásd, ne kénszeritsd
Ezután nagyobbakra.

53. Igazán mondhatná Christus Urunk-is ma:
E' jelek Sodomában
Ha estenek vólna, 'S véghez mentek vólna
Nem lett vólna hijában;
Megtértenek volna, megkeresték vólna
Istent, öltözvén sákban.

54. Térj-meg Város, térj meg,Vég romlást elözd meg
Sirással, böjtöléssel,
Életedet jobbitsd, Lakósidat tisztítsd
Sanyaru fenyitékkel:
Hidd-el nem kegyetlen, Nem könyörületlen
Az UR, töle nem vét el.

55. Vedd elö Ninivé Példáját, melly érté
Jonás fenyegetését;
Megalázá magát, Megjobbítá útját,
Megsiratván büneit.
És így megelözé, Magától elveté
Istennek Ítéletét.

56. Keresztyéni névvel Hogyha ditsekedel,
Szégyen pogányt követni.
De annál vétkesebb Szégyen 's rettenetesb
Attól meghaladtatni;
Serkenj-fel ne aludgy, Ily példával hogy tugy
Te-is Istentöl félni.

57. Könyörgésnek hasznát Láthad foganatyát
Ezekíás királyban
Kinek egykor Isten Izenvén, hogy tégyen
Rendelést ö hazában
Jelen van az idö Halál véget vét ö
Élete folyásában.

58. Sirással keresé Istent engesztelé
Buzgó könyörgésével
Im mit nyere véle Isten megengede
Halálát nem hozá el
Söt meghosszabbítá életét megnyujtá
Tizenöt esztendövel.

59. Még amaz hitetlen Hires istentelen
Acháb is ám mint jára
Hogy meghunyászkodék És sákba öltözék
A Prophéta szavára
Fejének kegyelmet Nyert 's veszedelmet
Az Ur reá nem hoza.

60. Több jeles példákból (Mellyekröl széllyel szol
A' Szent Irás eleget)
Vedd eszedbe magad, A' könyörgést ne hadd
Minden bajt ez elüzhet,
Kegyelmet Istentől, 's áldást onnét fellyül,
Bünös emberre nyerhet.

61. Ezzel Istenedet Keresd, a' ki megvert
Tégedet illyen igen
Kérjed ö Felségét: Könyörgésnek Lelkét
Adja, kivel segéljen;
Magad, ha visgálod, Tsak kérni sem tudod.
Mit, mikor, 'S miként kelljen

62. Hogy ne haragudjék, Ostorival szünjék,
Kérjed, buzgó szivedböl.
Hogy kedvezen ennek A' megmaradt résznek
Kivánd igaz lélekből:
A meg romlot részt is Építse, hogy ott is
Neve áldassék erröl.

63. Mert igen hatalmas Tárháza bö 's tágas,
Sok útakon megáldhat,
Mostani romlásból A' nagy pusztaságból
Kivánt épségre hozhat:
Velem együtt azért Illy nagy jókedvéért
Igy imádjad az Urat:

KÖNYÖRGÖ ÉNEK

Nota Mikor Senacerib a Jérusálemet, 's'a't.

Mennynek sz: Lakosa Seregek Istene
Hosszu türö szelid engedelmes vagy te;
Hogy a bünösöket tehozád térésre
Édesgesd Atyai sz. szeretetedre.
Ellenben haragod buzgó a' nép ellen,
Mely sok várásodra meg is térhetetlen:
Bokros ostoridat nyugtatod-meg ezen
Mi vagyunk közelebb elég példák ebben.
Kik sem a' te édes hivogatásiddal,
Sem reánk bocsátott számos ostoriddal,
Mindenképen próbáltt dajkálkodásiddal
Megtérni akarók nem lévénk mind azzal.
Vallást tenni készek vagyunk vétkeinkröl,
Parantsolatidnak mind megszegésekröl,
Minden bünbe való bémerültségünkröl:
Méltók vólnánk, hogy eltörlenél a' földről.
Jaj hát, jaj minékünk! hogy felingerlettük
Méltó haragodat ránk ugyan kisztettük
Sok rendbéli csapást igy magunkra vettünk,
De az azt fájlalással ingyen sem érzettük.
Ugy fogál mihozzánk sulyosab ostorral
Tsak nem megemésztél sebes tüz lángjával
Minden ditsöségét Városunknak azzal
Porrá s hamuvá töd, bé töltvén azt jajjal
Térj meg haragodbol ne harczoly ellenünk
Immár légyen elég, kegyelmes Istenünk
Ily keserü pohárt ha itatál velünk
Sujtoló karodat már nem szenvedhetjük.
Elmulván szomorú haragnak napjai
Söt itéletidnek számos esztendei
Terjedjenek reánk kegyelmed sugári
Örökké ne légyünk átkodnak abraki
Mintegy czélt kitévél minket nyilaidnak
Rettentö példái lönk egész világnak
Melly most romlására igy készült magának
Mind ez jele talám Itélet napjának
Ültetél idegen Nemzetet nyakunkra,
Kötvén igen sulyos terhet hátainkra.
Életünk elalélt, lenyomál a' porba:
Jaj már szinte hasunk a földhöz ragada.
Nyújtsd-ki jobb kezedet, végy fel a romlásból
Emlékezzél Uram régi irgalmadról:
Ments ki ránk áradott nyomoruságinkból,
Könnyhúllatásinkat törüld el orczánkról!
Földünk békességét lássa már valaha
Hogy hányodásitól nyughassék ez Haza
Ujjits napjainkat, mint régentén vala;
Hálá adó népnek zengedezzen szava!
Módot [nem] akarunk szabni, URam néked,
Tudjuk mindenüvé elhat erös kezed
Mennyen földön a' mit akarsz, megmiveled
Egyszóval valamit kérünk megteheted.
Egyszersmind de tanits minket utaidra
Hozzánk ragad a bűn. Lelked munkájára
Szükségünk vagyon és szent ajándékidra,
Természetünk veszett, hát ne hagyj magunkra.
Igy lészen életünk kellemetes néked,
Minden dolgainkat te magad vezérled
Mig e földön élünk járjunk hát te veled,
Végre Lelkeinket Országodba vigyed.

AMEN!

---

TÓTFALUSI KISS MIKLÓS
SIRALMAS PANASZ-A

1697.

KIADJA
GYALUI FARKAS
m. kir. egyetemi könyvtártiszt.

AZ EREDETI KIADÁSRÓL VETT 
KÉT FOTOCINKOGRAFIAI HASONMÁSSAL.

KOLOZSVÁR 1892
FERDINÁND, GOMBOS és SZTUPJÁR SAJTÓJA

---

KOLOZSVÁR, 1892. MÁRCIUS 20-ÁN,

TÓTFALUSI KISS MIKLÓS

HALÁLÁNAK 190-IK ÉVFORDULÓJÁN.

Két száz esztendeje elmúlt már annak, hogy egy szegény preceptor, aki előbb Nagyenyeden, majd Fogarason tanított, éveken át szorgalmasan összekuporgatott háromszáz tallérjával Belgiumba ment, a betümetszés mesterségét tanulni. Elérkezett Amszterdámba és kétszáz tallérral mestert fogadott magának, aki betüöntésre tanitaná. Félesztendő alatt annyira vitte a szorgalmas betüöntő, hogy e mesterséget elsajátitotta.

És most hozzákezdett ez iparágból ismeretei, izlése és lelkesedése segítségével müvészetet teremteni. Oly izléses szép betüket alkotott, hogy híre futamodott egész Európában. Nyomtatási műveit megbámulták, messze földről tanitványok jöttek a magyar mesterhez, oktatást nyerni tőle a szép betümetszés müvészetéből és betüket rendeltek nála nagyhercegek, sőt, ámbár református volt, a római szentséges pápa tipografiájába is kértek tőle betüket.

Tótfalusi Kiss Miklós - mert ő volt az, kiről szólunk - a magyar névnek világszerte dicsőséget szerzett, máig is méltán bámult könyvnyomtatói tehetségével.

Szép ólom betüit aranynyal fizették s tömérdek pénzt kapott, egy izben egyik nagyherczeg egyszerre tizenegyezer forintot fizetett neki. Ámde ő a legszűkösebben élve, minden pénzét arra forditotta, hogy szolgálatot tegyen hazájának. Saját költségén kinyomatta a bibliát és a zsoltárokat. Nem elég, hogy a betük formáját megnemesitette, hanem a magyar helyesiráson is számos jó és célszerü változtatást tett. Aztán visszatért hazájába és elhagyván a kincsekkel fizető fényes munkaadót, Kolozsvárra jött. Sorsa ismeretes. Jó Bod Péter, Tótfalusiról irván, megjegyzi, hogy a "jó cselekedet után sántikál az irigység".^[1] A zseniális törekvő embert irigyei bosszantásokkal, gyötrésekkel ketségbeejtették, megsemmisitették önérzetét, megtörték lelkét. És a kiváló müveltségű jó hazafi, a világhirü magyar könyvnyomtató, elbetegedve, szegényen halt meg. Sokat fáradt teste ott porladozik, eltaposott sirhant alatt a kolozsvári temetőben. Itt megjegyezzük, hogy a kolozsvári nyomdász-egylet dicséretreméltó kegyelettel alapot gyüjt egy Tótfalusi-síremlék létesitésére.

Ama kor embereinek némi csekély mentségéül emlitsük föl, hogy akadtak kevés számmal bár, kik tudták méltányolni e ritka férfiu nagy jelentőségét és a mennyire lehetett vigasztalták is bajaiban. De - mint ez fájdalom gyakran megesik - kellő mértékben csak akkor és csak azután becsülték meg, mikor már az elismerés nem az élővel szemben jutalom, hanem a halott iránt való kegyelet volt.

Halála után emlékbeszédeket mondottak fölötte: ellenségei megcsonkitották az egyik kinyomatott emlékbeszéd példányait, melyekben nehány ellensége névszerint is föl volt emlitve. A nagy tudományu Páriz-Pápai Ferencz professzor, ki jóakaró barátja volt Tótfalusinak, egész kis kötet verset irt "Erdély Fénikszéről" s kegyelete jeléül sirverset is irt számára ez az érző szivü tudós.

Most, midőn kétszáz esztendő borúlt Tótfalusi kora fölé, mennyire kiválik előttünk ez a halálra zaklatott áldozat. Mily megható önfeláldozó, nemes hazafiassága és mennyire tiszteletreméltó önzetlen törekvése. Ezenkivül mint nyomtatót a magyar müipar történetében elsőrangu hely illeti, másfelől mint nyelvész figyelemreméltó a magyar helyesirás terén tett sikeres ujitásaiért.

Legutóbbi időben Csernátoni Gyula dr. kolozsvári tanár méltatta kellően Tótfalusit, a Budapesti Hirlap 1890-iki karácsonyi számában irván róla életrajzot, majd igen jeles szakértekezést az Erdélyi Muzeum Egylet bölcs, nyelv és történettudományi Értesitőjének 1891-iki folyamában. Ezuttal mi Tótfalusit ugy mutatjuk be mint versirót, kinek keserűséggel tele lelke azonban feddést, szatirát teszen kötött beszédbe és fölhasználván alkalmul azt a nagy égést, mely 1697-ben Kolozsvár egy részét elpusztitotta, megirta folyékony versekben és jól csengő középrimekkel Siralmas panasz c. hosszabb feddő költeményét.

Magáról a tűzről és pusztitásairól csak éppen annyit hoz föl Tótfalusi, amennyi szükséges arra, hogy az alapból kiindulva, vagyis ezt inkább címül használva, erős, kemény és kiméletlenül nyilt hangu szóval szemére lobbantsa Kolozsvár népének hibáit, büneit, melyekért isteni büntetéskép érte e büszke várost az ég tüze.

A Siralmas Panasz a nép számára volt irva, még pedig dallamra. Az ének dallama ki is van nyomtatva az első versszak elején. A tulajdonképeni verses mű után "a megtérésre való intést - mint a cimlap is mondja - Istenhez nyujtott áhitatos könyörgő ének rekeszti be."

Tótfalusi e müve - melyet mi ama kort fölötte jellemző érdekessége miatt is érdemesnek tartottunk a közzétevésre, nagyon el volt terjedve, városszerte énekelték, ugy a nép, mint a müveltebb osztályok, s ezért irigyei ugyancsak áskálódtak szerzője ellen. Szemére vetették még azt is, hogy a piacon botrány történt a tipografus versezetei miatt. Erre vonatkozik Tótfalusinak következő följegyzése:

"Hasonlatosképen a' Kolosvári égésről igen hamarjában irván én holmi verseket, ezekkel is, hogy irritalódtak ö Kegyelmek, megtetszik abból, hogy mint amakkor, ugy ekkor mindenekben leg acerbusabbak voltak ő Kegyelmek ellenem. E felől is micsoda sentimentben vóltak az emberek, megtetszik alkalmasint onnét, hogy egy más vallásu nemes ember referálá, hogy a Méltóságbéli Asszonyok is már majd mint a miatyánkat ugy tudják. Igyekezték, hallom, improbalni azzal, hogy együtt vagyon az hogy Isten az idegen nemzeteket fejünkre ültette Felelet (1) Az Istennek jövendölésképen megmondott átkait különben elő nem számlálhattam. (2) Magok is az idegen népek megvallják ezt, hogy Isten ostorul botsátotta őket reánk. Mikor Kolosváratt ezeket dudolná egy szüle, nem azért rugta fel egy Német; hanem minthogy egy helyt ugy volt Némelly tolvajkodik ö ugy tanulta s mondotta: Német tolvajkodik. Melyet hallván és megértvén egy Német; azért rúgta fel a piaczon."^[2]

A Siralmas Panasz-ból mindössze két példány ismeretes, a többinek elpusztitására valószinüleg gondot forditottak Tótfalusi ellenségei, kiket bántott az a népszerüség, melyet e kis szatirikus müvecske elért. Az általunk kiadott teljes verses mü a kolozsvári unitárius főtanoda példányáról van másolva és e fénnyomatu cimmás, úgyszintén a kótára tett első versszak erről a példányról van lefényképezve. E példányon kivül csupán a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának van (eddig ismeretes) nyomtatott példánya. A nyolcadrét alaku füzet A 1-8 jelzéssel egy ívre (8 számozatlan levél) terjed.

---

A CIMLAP BELSŐ OLDALÁN

Solt. 102:19. Irattassék meg ez a következendő Nemzetségnek hasznára: hogy a megujittatott nép ditsérje az Urat.

Mát. 11:23. Te is Kapernaum, ki az égig felmagasztaltattál, a pokolig levettetel: mert ha Sodomában azok az Isteni erők löttek volna, melyek te benned löttek, mind e mai napig megmaradott volna.

Solt. 50:3. eljő a mi Istenünk, és nem hallgat megemésztő tűz vagyon ő előtte, és ő környüle erős forgó szél.

Sid. 12:29. Mert a mi Urunk Istenünk megemésztő tűz.

JEGYZETEK