Payday Loans

Keresés

A legújabb

Angol leányiskola PDF Nyomtatás E-mail
Tanítva tanul és nevel(ődik)
2016. december 01. csütörtök, 09:48

Merülések (Cracks, 2009)

A film Jordan ScottRidley Scott lányának rendezői debütálása, melyhez a papa és nagybátyja, Tony bácsi segítette hozzá producerként. A Merülések ízig-vérig lányregény, abban az értelemben is, hogy kizárólag lányok és asszonyok szerepelnek benne, de úgy is, hogy Sheila Kohler bestsellerének filmadaptációja, azonban semmiben sem csetlő-botló “elsőfilm”. Nyugodtan felvállalhatná apuci is, hiszen egy stabil, kiforrott, alapos mű, mentes mindenféle ifjonti hévtől, hebehurgyaságtól, de kísérletezéstől és útkereséstől is. Egy élete derekán zsenge lánykorára visszaemlékező nők szoktak ilyen történeteket elmesélni, ez Kohlerre áll is, de Scottra még messze nem.

Félúton vagyunk Szabó Magda kitűnő Abigélje és a Holt költők társasága valamiféle leányiskolai verziója között. Idegen lány érkezik a kóterbe, egy gyönyörű, független, szabadsághoz szokott és a szabadsággal élni is tudó spanyol hercegnő, egyből ki is van közösítve, ahogy megérkezik. Csak a lányok között világi, szabad szellemével, és különös, erotikus történeteivel óriási népszerűségnek örvendő fiatal tornatanárnő fogadja el egyből a lány különös egyéniségét. Furcsa, leszbikus erotikától is fűtött kapcsolat veszi kezdetét, melyet a többi lány egyre zavarodottabban és egyre nagyobb féltékeny dühvel szemlél. Ekkor még nem tudják, hogy a fináléban mindenki sírni fog.

A film, a leszbikus szerelmet a tanár-diák közti bűnös kapcsolattal is megfejelő rázós témája ellenére is kifejezetten illedelmes, sőt, szemérmes, amolyan párás, mélyzöld romantikus dráma. Pompás hangulatai vannak, ahogy a lányok az ódon kastélyban székelő iskolában játszanak, ahogy a folyó parton ácsolt trambulinról ugrálnak (bár azt egy kicsit túl sokat is látjuk) bele az óriási nagy szabadságba – a tornatanárnő ezt tanítja nekik, hogy ugrás közben érezhetik igazán szabadnak magukat. A film első és utolsó harmada kifejezetten jól sikerült, a középső viszont leül. valószínűleg az irodalmi alapanyag sem tanácstalanul téblábol itt, viszont sem az ifjú rendezőnőnek, sem tapasztalt apukájának nem jut eszébe itt semmi, a csajok sértődősködéseinek és klikkesedéses játékainak, valamint a vízbe ugrások repetitív ismételgetésein kívül. Belül, a lelkekben ezalatt nem történik semmi, legalábbis erről minket, nézőket nem értesítenek. A már megpendített könnyfakasztó fináléra azonban mégis összeáll minden. Kiemelkedik még Eva Greenerőteljes alakítása Miss G, a tornatanár szerepében. Ügyes, profi, de túlzott reményeket mégsem ébresztő romantikus dráma a Merülések (persze, lehet, hogy a lányok-asszonyok más szemmel nézik az efféléket). Asanisimasa: 6/10

 

Merülések - PORT.hu

port.hu/adatlap/film/tv/merulesek-cracks/movie-113672
Merülések /Cracks/. magyarul beszélő, angol-ír-spanyol romantikus dráma, 104 perc, 2009 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete ...

Film vélemény tőlem! - Merülések /Cracks/

www.filmvelemeny.eoldal.hu/cikkek/merulesek--cracks-.html
Cím: Merülések. Eredeti cím: Cracks. Premier: 2009. december 4. Műfaj:Dráma. Nemzetiség:Angol-Ír-Spanyol. Korhatár: 15. Hossz: 104 perc. Rendező: Jordan ...

Merülések (Cracks, 2009) - asanisimasa

asanisimasa.blog.hu/2010/11/28/merulesek_cracks_2009
2010. nov. 28. - Merülések ízig-vérig lányregény, abban az értelemben is, hogy kizárólag lányok és asszonyok szerepelnek benne, de úgy is, hogy Sheila…

DVD - Legyek úrleánya - Jordan Scott: Merülések - Magyar Narancs

magyarnarancs.hu/zene2/dvd_-_legyek_urleanya_-_jordan_scott_merulesek-75215
Mindannak a hű feldolgozása, hogy mi minden is történt a régi Angliában, mára egy kimondott filmes szakággá nőtte ki magát - a merítés finoman szólva is bő: ...

Merülések online film, online filmnézés - Mozicsillag

mozicsillag.co/film/merulesek-2009-online
Nézd meg a Merülések dráma filmet online a Mozicsillagon!

Merülések online teljes film - Online filmek!

moovie.cc/online-filmek/merulesek-online
Merülések letöltés, online filmnézés ingyen magyarul, legújabb online tv teljes film magyarul, Merülések(2009) ingyen film letöltés.

Aki látta a Merülések (Cracks) c. filmet az elmagyarázná ezt nekem?

www.gyakorikerdesek.hu › Szórakozás › Filmek, sorozatok
2015. júl. 14. - ... már el hogy ezt miért tették? Keress kérdéseket hasonló témákban: merülés, cím, film, filmnézés, angol, bentlakásos, lány, iskola, tanár, diák ...

Merülések - FilmKatalogus.hu

www.filmkatalogus.hu/Merulesek--f27917
2010. nov. 14. - Merülések (Cracks): információk és érdekességek a Merülések című filmről, melynek eredeti címe: Cracks. Rendezője: Jordan Scott. Főbb színészek: Eva Green ...

Merülések (Cracks) | Laura Palmer

https://laurafilmblog.wordpress.com/2015/04/19/merulesek-cracks/
2015. ápr. 19. - Merülések leírása nem tartogatott különleges meglepetéseket, de ez nem zavart, szeretem a zárt iskolában játszódó műveket, szerintem .
LAST_UPDATED2