SZÁRAZ MIKLÓS GYÖRGY ● Thurzó György, Magyarország nádora 1616-ban a Franciscus vajdának adott menlevelében így ír a cigányokról. „Az ég madarainak vagyon fészkük, a rókáknak barlangjuk, a farkasoknak tanyájuk, az oroszlánoknak és a medvéknek búvóhelyük, és minden állatnak vagyon hova lehajtania fejét, de a nyomorult egyiptomi faj, amelyet csak czingarosnak nevezünk, méltán váltja ki sajnálatunkat. Ősi szokásaik szerint igen nehéz életet élnek a mezőkön és a réteken, rongyos sátrak alatt. Így tanulta meg öreg és fiatal, fiú és gyermek, hogy védelmet jelentő falak híján megküzdjön esővel, hideggel és nagy forrósággal. Nincsenek nekik öröklött javaik ezen a földön, nincsenek városaik, erődítményeik, településeik és hercegi lakhelyeik, hanem biztos hajlék nélkül vándorolnak a világban; nem ismerik a gazdagságot és nagyravágyást, hanem a magas égre nézve napra nap, órára óra, a tulajdon kezükkel, üllővel, fújtatóval, kalapáccsal és fogóval küzdenek meg a betevő falatért és a testük ruhájáért.”

Szép szöveg, tele szeretettel, megértéssel, józansággal. Pedig a korban ez nem magától értetődő. Az idegenekre, betegekre, a többségtől különbözőkre akkoriban is rájárt a rúd. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen a demokrácia szülőföldjén, az Amerikai Egyesült Államokban például még a 19. század derekán sem tanúskodhattak fehér ember elleni perekben „barbár rézbőrűek és ostoba niggerek”, meg „alamuszi, sárga mitugrászok”, vagyis kínaiak. Miközben az is igaz, hogy a spanyolországi Salamanca egyetemének tudósai már az 1500-as években is azon vitatkoztak, hogy a vallása, nemzete, állama kalodájába szorított ember miként hozhatna létre olyan egyetemes érvényű törvényeket, melyek a Föld valamennyi lakosa számára üdvöt hozók lennének. Nem csoda, hogy éppen Salamancában zajlott a vita, hiszen spanyol földön a reconquista győzelme után nem csak a kiűzött mórok és zsidók maradékaival, az akkoriban érkezett cigányokkal (és persze egyéb, meghatározatlan nacionáléjú tekergőkkel) kellett (volna) modus vivendit találni, hanem az új kontinens, az Indiák bennszülötteit, Amerika őslakóit is el kellett helyezni abban a gondolati rendszerben, melyben a lelkes ember és a lélektelen állat közötti határvonal még igencsak bizonytalan volt. Mert ahogy a nap lebukott, nyomban boszorkányok, démonok, lidércek, buja incubusok és succubusok, gonosz manók, varázslók és mágusok, vihartámasztó bűbájoskodók (tempestariusok), ördögök, vámpírok, törpék és óriások, félig ember, félig állat lények, szirének, farkasemberek, krákok, mindenféle szörnyszülöttek, egyszemű és egylábú torzlények, emberi nyelven beszélő rút bestiák, holtidézők, holdrablók, griffek, angyalok, szeráfok, kerubok nyüzsögtek a gyanakvó emberek között, népesítették be a sötét rengetegeket, a tengerek és óceánok mélyét, az ismeretlen földrészeket, a felhők fölötti mindenséget.

SALAMANCA 1

Salamanca (fotók: Abed-Hadi Forát)

A szörnyetegekkel körülvett, rettegő ember védekezni próbált: mindenkit üldözött, aki különbözni látszott. Eretnek begardokat, lollardokat és táboritákat, zsidókat, boszorkányokat, szellemi és testi fogyatékosokat, vagány csavargókat, Magdolna leányait, vagyis a szabad nőket. Üldözte az ördöngösnek mondott hisztériásokat, börtönbe zárta (vagy szentként tisztelte) az elmeháborodottakat, hajszolta a lykanthropokat, a farkaskoldusokat, akik feltehetően kitaszított, erdőn-mezőn élő, elvadult idióták vagy torzszülöttek lehettek. Üldözte, leprosoriumokba szorította, kereplő használatára kényszerítette a poklosokat, vagyis a leprásokat. Toledóban, Madridban, Logroñóban, Barcelonában, Sevillában tettetett kitérőkre, hamis keresztényekre vadászott a szent inkvizíció.

A párizsi Sorbonne-on is tanító nevezetes skót gondolkodó, John Major (Mair) már 1510-ben megállapította, hogy az Indiák őslakosai nem teljes értékű emberek, érvényes rájuk Arisztotelész meghatározása, miszerint ők természetüknél fogva rabszolgák. (Az ókor nagy filozófusai közül – majd azok nyomán a 16. század eleji Angliában és Spanyolországban is – számosan állították, hogy a rabszolgaság intézménye szükségszerűen kialakul a különböző civilizációs szinten leledző népek között.) 1512-ben Gil Gregorio azt írja, hogy az indiánok nem rendelkeznek emberi értelemmel, nincs józan ítélőképességük, valójában beszélő állatok. Gonzalo Fernández de Oviedo királyi történetíró 1535-ben megjelent Historia general y natural de las Indias című munkájában – egyenesen úgy ír az indiánokról, mint olyasmikről, amik valahol a különböző anyagok, a fa, a kő, a vas szintjén állnak. Ez a legveszélyesebb. Mert a térítés, a civilizálás lehet kemény, történhet a térítendő, civilizálandó akarata ellenére, másságának, identitásának felszámolásával is, bizonyos értelemben ez a kegyetlen térítés mégis emberi. Mert a térítő, a civilizátor legalább embertársnak tekinti a másikat. Ennél rosszabb az, amikor az ember téríteni, civilizálni sem akar, lelketlen tárgyként használja embertársát, mert úgy dönt, hogy nincs kit megváltoztatni: vagyis kitaszítja a hatalmába kényszerített szerencsétlent az emberi faj egyeteméből.

SALAMANCA 2

A hódítás, a gyarmatosítás, a rabszolgatartás jogosságát sokféle érvvel próbálták meg alátámasztani: említsük csak a keresztény missziós kötelességet, a pápai adományozás és felhatalmazás tényét, az igazságos háború különböző elméleteit. Most azonban a legfontosabb az, hogy a civilizált (görög, római, európai, keresztény, fehér bőrű, árja) ember sokszor jutott a történelem folyamán arra az eredményre, hogy az általa barbárnak mondott ember nem véletlenül lett barbár: az indiánt, a feketét, a cigányt (a nem görögöt, nem rómait, nem európait, nem keresztényt, nem fehér bőrűt, nem árját) az Isten eleve ember alatti lénynek, rabszolgának teremtette.

Francisco de Vitoria dömés teológus, a késő skolasztika egyik legnagyobb spanyol alakja volt az, aki végre utat mutatott. 1539 januárjában tartotta meg a salamancai egyetemen azt a terjedelmes, ám „népszerű” előadását – Az indiánokról –, mely nem mentes az ellentmondásoktól, lényege mégis az, hogy mivel az indiánoknak rendezett településeik, törvényeik, tanítóik, vezetőik, uralkodóik vannak, ismerik a család, a házasság intézményét, dolgoznak, ipart űznek, kereskednek, saját vallásuk is van, ezért ki kell jelenti, hogy gondolkodnak, használják az eszüket. Tehát „a barbár óceáni szigetek lakói” is emberek. Mások, mint mi, de emberek. Vitoria ezzel a nemzetközi jog egyik megalapozója és a nemzetek, államok fölötti új világrend egyik első megálmodója is lett, aki a pápa és császár uralta egységes keresztény Európa helyett a közös jogokon nyugvó földi világról ábrándozott.

SALAMANCA 3

http://oroszlanosudvar.hu/2013/06/26/van-lelke-az-indiannak/