Payday Loans

Keresés

A legújabb

KÖZÉPKOR - Hamvas Béla gyűjtése PDF Nyomtatás E-mail
42. Test-lélek és szellem-világ - 42. Test-lélek és szellem-világ
2010. február 20. szombat, 09:05

KÖZÉPKOR


augustinelateran
* * *



AZ ÚR ELSZÓRT IGÉI



Adni több, mint venni.

Legyetek hűséges pénzváltók.

Úgy, ahogy benneteket találni foglak, úgy ítélek fölöttetek.

Kérjétek a legnagyobbat, és megkapjátok a kicsit; kérjétek az eget, és megkapjátok a földet.

Ti pedig a kicsinyből akartok nőni, és a nagyból kicsinnyé lenni.

Az én titkom az enyém és az én házam fiaié.

Szakadások lesznek és eretnekségek.

Lássad meg, hogy íme az elsőt olyanná teszem, mint az utolsót és az utolsót olyanná, mint az elsőt.

Aki közel vagyon hozzám, az közel van a tűzhöz; aki pedig távol van tőlem, az távol van Isten országától.

A gyengékért gyenge voltam, az éhezőkért éheztem és a szomjazókért szomjaztam.

Gyakran kívántam ezeket a szavakat hallani, de senki sem volt, aki azokat kimondta volna.

Engedd, hogy megmentselek és megmentsem a lelkedet.

A gyengéket az erősek fogják megmenteni.

Akik velem voltak, nem értettek engem.

Ha a jobbat nem úgy teszitek, mint a balt, a felsőt nem úgy, mint az alsót, a hátulsót nem úgy, mint az elülsőt, nem éritek el a Mennyek országát.

A világ csak híd, menj át rajta, de ne építs rajta házat.

S azon a napon látott valakit, aki szombatnapon dolgozott, és így szólt hozzá: "Ember, ha tudod, hogy mit teszel, üdvözültél, ha nem tudod, átkozott vagy és a törvényt gyalázod."

Az Úrnak a szájhagyományban fennmaradt szavai


ISTEN FELSÉGÉT MŰVEIBŐL ISMERJÜK MEG



Ha azt mondod nekem: "Mutasd meg, milyen a te Istened", ez a válaszom: "Mutasd meg nekem, milyen a te embered és én megmutatom neked, milyen az én Istenem". Erre azt mondod: "Te látod, írd le, milyen az Isten?"

Halld meg hát, ember: Sem elmondani, sem leírni, sem testi szemmel látni nem lehet, milyen az Isten. Dicsőségét a lélek nem foghatja meg, nagyságát nem érheti fel, magasságát nem gondolhatja el.

Ereje nem tűr összehasonlítást, bölcsességéhez nincsen mérhető, jósága utánozhatatlan, bőkezűsége kimondhatatlan.

Mert ha fényességnek mondom, művét mondom ki. Ha Igének mondom, elsőségét mondom ki. Ha értelemnek mondom, okosságát mondom ki. Ha Léleknek mondom, a magam lélegzetvételét mondom ki őbenne. Ha bölcsességnek mondom, fiát mondom ki. Ha erőnek mondom, hatalmát mondom ki. Ha jelenségnek mondom, tevékenységét mondom ki. Ha gondviselésnek mondom, jóságát mondom ki. Ha országnak mondom, dicsőségét mondom ki. Ha Úrnak mondom, bírónak mondom. Ha bírónak mondom, igazságosnak mondom. Ha Atyának mondom, mindennek mondom.

Úr, mert mindeneken uralkodik; Atya, mert mindenekelőtt volt, alkotó és teremtő, mert mindent alkotott és teremtett. Magasságbeli, mert mindenek- felett áll; mindenható, mert mindent tart és átölel. Mert az egek magasságai és a mélységek mélységei az ő kezében vannak és nincs hely, ahol időznék vagy megpihenne.

Az ég az ő műve, a föld és a tenger az ó alkotása, az ember az ő teremtménye és képmása. A Nap és a Hold és a csillagok az ő elemei, amelyeket jeleknek állított: időül, napokul és évekül, hogy az embereknek segítségére legyenek és nekik szolgáljanak. És mindeneket Isten alkotott - hiszen azelőtt nem voltak -, hogy felségét műveiből ismerjük és értsük meg.

Antióchiai Szent Theophil


A SZELLEMI HALÁL




Egyetlen igaz ember felér egy egész világgal, az igaztalanok pedig, legyenek még oly sokan, értéktelenek, s így Isten előtt semmit sem számítanak.

Úgy tetszik, az apostol nem azokat nevezte "nemlétezőknek", akik semmilyen tekintetben sem léteznek, hanem inkább a gonoszt, amennyiben ő a rosszat nem-létezőnek tekinti: "Mert, amint mondja, Isten a nem-létezőt létezőként hívta világra: Eszerint jónak lenni és létezni egy és ugyanaz, "mert az Úr ismeri az igazak útját és az istentelen útja mulandó." Isten nem ismer semmilyen gonoszat, ellenben jól ismeri az igazak útját. Mert "megismerte az Úr az övéit." Az igazak útja azonban azé, aki így szólt: "Én vagyok az út..." De ő nem ismeri a gonoszt és nem tud róla, nem mintha tudásával nem lenne képes mindent felölelni és megragadni - Istenről ilyet gondolni istentelenség lenne; hanem a gonosz ismerete méltatlan lenne hozzá.

Eszerint habozás nélkül állíthatjuk, hogy az Írás tanúsága szerint Isten nem tud mindent. Isten nem ismeri a bűnt, és a bűnös nem ismeri Istent. Ami Isten számára idegen, az tudásán kívül esik. Halld, mint szól a Megváltó: "Távozzék tőlem minden gonosztevő, nem ismerlek benneteket". És hasonlóképpen Pál apostol: "Aki közületek a jövő ismeretével, vagy a szellem adományával rendelkezik, ismerje fel, hogy amit én írok, az Úrtól származik. Aki azonban ezt nem ismeri fel, azt nem fogják felismerni."

Ugyanis halott az a lélek, amelyik vétkezik, és a kígyót hazugság vezette, amikor azt mondta: "halhatatlanok lesztek".

Hogy az ördögé a halál hatalma, az nem arra a "közbülső" és közömbös halálra vonatkozik, amely valamennyi testből és lélekből összetett teremtményt elér, és amely a lelket és testet szétválasztja. Ez az a halál, amely szembeszegül és ellenséges azzal, aki azt mondta: "Én vagyok az élet".

Órigenész


AZ IMÁDSÁGRÓL



Amikor imádkozunk, kedves testvéreim, éber lélekkel, teljes szívvel szenteljük magunkat kéréseinknek. Minden testi és világi gondolat legyen távol tőlünk és szívünk semmi mással ne foglalkozzék, mint imánk tárgyával. 

Bensőnket zárjuk be ősi ellenségünk előtt, egyedül Isten előtt tárjuk ki. Ne tűrjük, hogy Isten ellensége imádság idején hozzánk lopóddzzék. Mert gyakorta oson titkon hozzánk, megtéveszt bennünket nyájas mesterkedéseivel, eltereli gondolatainkat Istenről, hogy más valami legyen szívünkben, mint ajkunkon, akkor, amikor tiszta szándékkal: nem szavunkkal, hanem szívünkkel és a lelkünkkel kell az Úrhoz fordulnunk. Milyen hanyagság, ha távol időzöl és haszontalan és nem szent gondolatok rabságába kerülsz, amikor az Úrhoz imádkozol, mintha fontosabb gondolataid lennének annál, mint amit Istennel beszélsz meg! Hogyan kívánhatod, hogy Isten meghallgasson, mikor magad sem hallgatsz önmagadra? Azt akarod, hogy Isten megemlékezzék rólad, ha kéréssel fordulsz hozzá, mikor magad sem emlékezel önmagadra?

Akik imádkoznak, ne járuljanak Isten elé terméketlen, haszontalan kérésekkel. Hasztalan marad a kérés, ha Istenhez küldött imánk terméketlen. Mert ha minden fát, amely nem terem gyümölcsöt, kivágnak és a tűzre vetnek, akkor minden bizonnyal a terméketlen beszéd sem tudja megnyerni Istent, mivel nem hozott gyümölcsöt tettekben. Ezért tanít bennünket ekként az isteni írás: "Jó az imádság böjttel és alamizsnálkodással" (Tob. 12,8). Mert az, aki az ítélet napján kiosztja jutalmait jócselekedeteinkért és alamizsnálkodásunkért, ma is jóságosan hallgatja meg azt, aki imáját jócselekedeteivel támogatja. Megígéri, hogy jelen van, meghallgatja és oltalmazza azokat, akik leoldják az igazságtalanság csomóját szívükről és parancsolatai szerint jót tesznek Isten házanépével. Mivel meghallgatják, milyen tetteket parancsol Isten, megérdemlik, hogy Isten meghallgassa őket. Boldog Pál apostol, akinek segítségére siettek a testvérek nyomorúságában, a jócselekedeteket Istennek bemutatott áldozatoknak nevezi. Mert amint az, aki megkönyörül a szegényen, Istennek ad pénzt kamatra, úgy az is, aki a legcsekélyebbnek ad, Istennek ad, és lélekben mutat be neki jó illatú áldozatot.

Caecilius Cyprianus


A BÖJTRŐL



A böjt olyan régi, mint az emberiség: a paradicsomban írták elő. Az első parancs, amelyet Ádám kapott: "A jó és rossz tudásának fájáról ne egyetek", a böjt és megtartóztatás törvénye.

Ha Éva megtartóztatta volna magát a fától, most nem lenne szükségünk böjtölésre. Mert nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. A bűn megsebzett, a bűnbánat meggyógyít bennünket; de a böjt nélküli bűnbánat erőtlen és terméketlen.

Mivel nem böjtöltünk, kiűzettünk a paradicsomból. Böjtöljünk tehát, hogy visszatérhessünk bele. Ne utánozd Éva engedetlenségét és ne fordulj ismét a kígyóhoz tanácsért, aki étellel puhítja el a tested.

Nagy Szent Vazul


AZ IGAZI JÓRÓL



Egy bizonyos: csak jót szerethetsz. Jó a föld: hegyeinek magasságával, völgyeinek mélységével, mezőinek lapályaival. Jó a termőföld a maga szépségében és termékenységében. Jó az arányosan tagolt ház a maga tágasságával és világosságával. Jók az élőlények a maguk eleven testével. Jó a szelíd, gyógyító levegő. Jó az ízletes, egészséges étel. Jó a fájdalmat, fáradtságot nem ismerő, erőtől duzzadó egészség. Jó az ember formás, az élet színét tükröző vidám orcája. Jó a barát édesen együttérző lelke szeretetének megbízhatóságában. Jó az egyenes gondolkodású, derék férfi. Jó a fáradság nélkül adakozó gazdagság. Jó az égboltozat a Nappal, Holddal és csillagokkal. Jók az angyalok szent alázatukban. Jó az Ige, amely szelíden oktatja és illően inti azokat, akik hallgatják. Jó a dal lágyan csengő ütemeivel és mély értelmének komolyságával. Mi minden, mi minden még!

Jó ez és jó amaz. De ne tekintsd ezt és amazt, hanem, ha képes vagy rá, tekinteted fordítsd az igazi jóra. Akkor látod Istent, aki nem valami más által jó, hanem minden jó jósága. Sót, mindazon dolgok közül, amelyeket felsoroltam, vagy amelyek egyébként szemünk elé tárulnak, vagy gondolatainkban vannak, nem nevezhetnők helyesen az egyiket jobbnak, mint a másikat, ha nem élne bennünk az igazi jó fogalma, amelynek mértéke szerint egyszer igenlünk, másszor más fölé helyezünk valamit. Így kell Istent szeretnünk: nem mint akármilyen jót, mint ezt vagy amazt, hanem mint az igazi jót önmagában. Mert lelkünknek sajátja a jó utáni vágy, amelyet semmiféle fogalmi ítélettel nem képes túlszárnyalni, csak a szeretet által tud átölelni: és mi más ez, ha nem Isten? Nem a jóságos lélek, nem a jóságos angyal, nem a jóságos ég: csak a jóságos jó.

Az ember csak a legfőbb jóban boldog, amelyet az igazságnak abban a fajtájában ragadunk és tartunk meg, amelyet bölcsességnek nevezünk. Mielőtt eljutunk ebbe a boldog életbe, lelkünkbe vésve találjuk a boldogság fogalmát és általa tudjuk és mondjuk magunkról kétségtelen bizonyossággal: boldogok akarunk lenni. Így találjuk, mielőtt bölcsekké leszünk, lelkünkbe vésve a bölcsesség fogalmát, amelynek birtokában mindegyikünk arra a kérdésre, hogy akar-e bölcs lenni, kétségtelenül ezt a világos választ adja: akarok.


VIGASZTALÁS SZERETTEINK HALÁLÁRA



Amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, vegyük fontolóra, mi is az, amit remélnünk, és mi az, amitől félnünk kell. Remélnünk kell, mert drága az Úr előtt az ő szentjeinek a halála, de félnünk is kell, mert a bűnösök halála felette rossz. Életutunkon tartsuk tehát magunkat az Evangélium szavához: "Aki énbennem hisz, akkor is él, ha meghal." Mit jelent: Akkor is él, ha meghal? Bár meghalt testben, él lélekben. Azután hozzáfűzi: "És aki él és hisz bennem, nem hal meg örökké." Minden bizonnyal meghal, mit jelent hát az, hogy nem hal meg? Bár meghal időlegesen, nem hal meg örökké.

Ilyen szavakkal vigasztaljuk meg tehát egymást. Az emberi szív megteheti, hogy nem fájlalja szerettei elhunytát, de jobb, ha fájlalja, és ezáltal meggyógyul, mintha nem fájlalja, és ezáltal embertelenné válik. Mária az Úrhoz tartozott, és fájlalta bátyja halálát. De miért csodálkozol, hogy Mária fájdalmat érzett, amikor maga az Úr is sírt? Ezért mondja az apostol a halottakról: "Nem akarlak benneteket tudatlanságban hagyni a halottak felől, nehogy úgy szomorkodjatok, mint a pogányok, akiknek nincsen reményük." Nem azt mondta, hogy ne szomorkodjatok, hanem hogy ne úgy szomorkodjatok, mint a pogányok, akiknek nincsen reményük. Mert szükséges, hogy szomorkodjatok, de amikor szomorkodtok, vigasztaljon meg a remény.

Hogyisne szomorkodnál mikor a test, amelyet a lélek éltet, a lélek eltávozásával lélektelenné válik? Aki az imént járt-kelt, most mozdulatlanul fekszik, aki nemrég még beszélt, most némán hallgat. Eltávozott, amit nem láttunk, itt maradt, amit fájdalommal látunk: ez az oka szomorúságunknak. De ha ez az oka szomorúságunknak, vigasztalásunk is van szomorúságunkban. Milyen vigasztalásunk? Hogy maga az Úr száll le az égből az arkangyal hívására, és szavára harsonazengés közben, előbb a Krisztusban megholtak támadnak fel, azután az élők, akik még hátravagyunk, ragadtatunk el velük együtt a felhők között az Úr elébe. Vajon időlegesen? Nem: mindig az Úrral leszünk. Pusztuljon a szomorúság, ahol ily nagy a vigasztalás, töröljük ki lelkünkből a gyászt, a hit űzze el a fájdalmat! Ily roppant remény színe előtt nem illik a szomorúság Isten templomához. Benne lakozik a jó vigasztaló, benne lakozik, akinek az ígéretét bírjuk. Miért sirassuk soká halottunkat? Mert a halál keserű? Átment rajta az Úr is. Az vigasztaljon meg benneteket bőségesebben, aki nem távozik szívetekből, és úgy lakozzék benne, hogy végül bennünket is átváltoztatni kegyeskedjék.

Szent Ágoston


A TEST ÉS A LÉLEK HARCA



Számos harc dúl bennünk. A test a lélek ellen harcol, a lélek a test ellen lázong. Ha ebben a széthúzásban a test vágyai bizonyulnak erősebbeknek, a lélek rútul elveszti méltóságát és felette szégyenletes lesz szolgálnia annak, akihez a parancsolás volt méltó.

Ha azonban a lélek aláveti magát urának, a magasabb rendű ajándékokban leli gyönyörűségét, a földi örömök ösztönzéseit lábbal tiporja, és halandó testében nem engedi uralomra jutni a bűnt, az értelem rendezett elsőségre tesz szert, és erődítményeit nem ingatja meg a lelki gonoszság semmiféle hiú képzelgése.

Mert az embernek akkor van igazi békéje és igazi szabadsága, ha egyrészt a testet a lélek igazgatja bíróként, másrészt a lelket Isten kormányozza oltalmazóként.

Értsük meg, hogy mennél jobban buzgólkodunk üdvösségünkért, ellenségünk annál több gáncsot fog vetni nekünk. De az, aki bennünk van, erősebb annál, aki ellenünk van, és az által vagyunk erősek, akinek erejében bízunk. Azért engedte az Úr megkísérteni magát a kísértőtől, hogy annak példája oktasson bennünket, akinek segítségére támaszkodunk. Az ellenséget nem az erő hatalmával, hanem a törvény bizonyságával győzte le, egyrészt, hogy ezzel jobban megtisztelje az embert, másrészt, hogy súlyosabban büntesse az ellenséget, mert az emberi nem ellenségét így már nem Isten, hanem mintegy az ember gyűrte le.

Szent Leó


A BÖLCSESSÉG VIGASZTALÁSA



Ki szenvedélyes szívvel csak hírnévre tör 
S legfőbbik jónak tartja azt, 
Tekintsen fel a tágas égre s lássa meg, 
Milyen parányi földtekénk. 
Neved, ha még oly nagy, sem tölti be piciny 
Földünk arasznyi méretét. 
Hiába próbáltok büszkén kitörni hát 
Halandóságtok szűk köréből. 
Hatoljon híretek bár messze tájakra, 
Ismerje sok nép nevetek, 
Hajléktok ragyogja bár be tisztelet: 
Nem érdem a halál előtt, 
Mely egyformán elbán kicsinnyel és naggyal 
S lentet fönttel kiegyenlít. 
Hol vannak csontjaid, derék Fabricius, 
Brutus, s te szigorú Cato? 
Néhány fösvény szó hirdeti, mi él tovább: 
Csupán a puszta név marad. 
De bármily szép szavunk elég-e ahhoz, hogy 
Megismerjük a holtakat? 
Porladtok hát a sírban ismeretlenül, 
Dicső hír sem véd tőle meg. 
Úgy gondoljátok, éltetek megnyújtja tán, 
Hírnév halandó fénye még? 
Egy késő nap majd ezt is elragadja, 
S elér a második halál.

Boethius


A JÓ CSELEKEDETEK ESZKÖZEI



Szeressük mindenekelőtt Urunkat, Istenünket teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes erőnkből, azután felebarátunkat, azután önmagunkat.

Ne öljünk, ne paráználkodjunk, ne lopjunk, ne vágyódjunk tiltott örömök után, hamis tanúságot ne szóljunk. Becsüljük meg minden embertársunkat. Ne tegyük másnak azt, amit magunk se kívánunk magunknak.

Tagadjuk meg önmagunkat, hogy követhessük Krisztust. Zabolázzuk meg ösztöneinket, ne adjuk át magunkat a gyönyöröknek. Szeressük a böjtöt. Adjunk ételt a szegényeknek, ruházzuk a mezíteleneket, látogassuk a betegeket, temessük el a halottakat, segítsünk a nyomorúságba jutottakon, vigasztaljuk a szomorúakat.

A világ cselekedeteitől tartsuk távol magunkat. Krisztus szeretetének semmit se tegyünk elébe. Indulatból ne cselekedjünk, haragot ne érleljünk, csalárdságot ne tartogassunk szívünkben, békességet ne színleljünk, a szeretetet ne hagyjuk el. Ne esküdözzünk, nehogy hamisan esküdjünk. Az igazságot valljuk meg szívünkkel és ajkunkkal. Ne fizessünk rosszért rosszal, ne legyünk méltánytalanok másokkal szemben, a velünk elkövetett igazságtalanságot pedig viseljük el türelemmel. Szeressük ellenségeinket, ne átkozzuk azokat, akik bennünket átkoznak, hanem inkább áldjuk őket. Viseljük el az üldözést az igazságért.

Ne legyünk fennhéjázók, sokat ivók, sokat evők, sokat alvók, zúgolódók, rágalmazók. Reményünket Istenbe vessük. Ha valami jót látunk magunkban, Istennek tulajdonítsuk, ne magunknak, de a rosszról mindig legyünk meggyőződve, hogy belőlünk ered, és így magunkra vessünk. Féljünk az ítélet napjától, rettegjünk a gyehennától, minden lelki vágyódásunkkal kívánkozzunk az örök élet után; és a halált naponkint tartsuk szemünk előtt.

Életünk cselekedeteit minden egyes órában kísérjük figyelemmel, és legyünk bizonyosak afelől, hogy Isten mindenütt lát bennünket. A szívünkben támadt gonosz gondolatok roppanjanak össze Krisztuson, a sziklán, és tárjuk fel Őt idősebb lelkiatyánk előtt. Ajkunkat őrizzük a gonosz és rossz beszédtől, ne szeressük a sokszavúságot, ne szóljunk üres és nevetésre késztető szavakat, ne leljük kedvünket a sok nevetésben vagy hahotázásban. Szívesen hallgassuk a szent olvasmányokat, és gyakran szenteljük magunkat az imádságnak.

A múlt bűneit naponkint valljuk meg imádságunkban Istennek könnyhullatás és sóhajtás közepette, hibáinkat magukat pedig igyekezzünk a jövőben megjavítani. Ne teljesítsük a test kívánságait, és gyűlöljük a magunk akaratát. Engedelmeskedjünk mindenben az elöljáró parancsainak, még akkor is, ha ő maga másképp tenne, amitől Isten őrizzen. Az Úr szava szerint: "Amiket mondanak nektek, cselekedjétek, de amiket cselekszenek, ne cselekedjétek!"

Ne akarjuk, hogy szentnek mondjanak bennünket, amíg valóban nem vagyunk azok, hanem igyekezzünk inkább szentté lenni, hogy több igazsággal nevezhessenek annak. Isten parancsait naponkint teljesítsük cselekedeteinkkel. Szeressük a tisztaságot, ne gyűlöljünk senkit se, ne szeressük a civakodást, kerüljük a dicsekvést, tiszteljük az idősebbeket, a fiatalokat pedig szeressük Krisztus iránti szeretetből. Imádkozzunk ellenségeinkért, haragosainkkal béküljünk ki még napnyugta előtt. Isten irgalmassága felől pedig sohase essünk kétségbe.

Íme, ezek a lelki élet művészetének eszközei. Ha fáradhatatlanul kihasználjuk őket éjjel és nappal, és be tudunk róluk számolni az ítélet napján, akkor az Úr megadja majd nekünk azt a jutalmat, amelyet ő maga ígért meg: "Szem nem látta, fül nem hallotta, sem az ember szívébe fel nem hatott, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik."

Szent Benedek


A VÉTKEK KÜLÖNBÖZŐSÉGÉRŐL



Más dolog elhamarkodottságból és más megfontolásból vétkezni. Mert gyakran követünk el vétket elhamarkodottságunkban, amit aztán megfontolás után magunk is elítélünk.

Többnyire gyengeségünkből szokott megtörténni velünk, hogy szeretjük a jót, de nem tudjuk végbevinni. A szándékos vétkezés azonban azt jelenti, hogy a jót sem nem tesszük, sem nem szeretjük.

Amint tehát néha súlyosabb dolog szeretni a bűnt, mint elkövetni, éppen úgy nagyobb gonoszság gyűlölni az igazságot, mint meg nem tenni. Vannak, akik nemcsak nem teszik, hanem üldözik is a jót, és azt, amit maguk megtenni elmulasztanak, másokban gyűlölik. Ezek ugyanis vétküket nem gyengeségből vagy tudatlanságból, hanem szántszándékkal követik el. Ha teljesíteni akarnák a jót, csak nem tudnák, legalább másokban szeretnék, amit maguk megtenni elmulasztanak. Mert ha legalább szándék szerint óhajtanák a jót, akkor nem gyűlölnék, ha mások megteszik. De mivel ezeket a jókat, amelyeket hallomásból ismernek, életükkel megvetik, és ha észreveszik, üldözik, igaza van ennek a mondásnak: "Szántszándékkal távolodtak el Istentől."

Szent Gergely


ISTEN AZ ÉN BOLDOGSÁGOM



Az ég utáni vágyunk könnyen megcsappan, mert ezernyi veszély leskelődik ránk. Ezért állandóan buzdításra szorulunk, hogy amint megcsúsztunk; új erőre kapva, rögtön visszatérjünk igazi és legfőbb javunkhoz: Istenhez.

Vágyaimnak legfőbb tárgya, Téged hívlak tehát segítségül! Hangos szóval Hozzád kiáltok szívem mélyéből! Ha Téged hívlak, valóban bensőmben szólítlak meg. Hiszen nem is lennék, ha nem lennél bennem, és ha én nem lennék Benned, Te sem lennél énbennem. Bennem vagy, mert gondolataimban vagy. Azokból ismerlek meg, azokban talállak meg, ahányszor csak Rád gondolok és Rajtad gyönyörködöm Benned, Akitől, Aki által és Akiben létezik minden.

Íme, szeretlek. Ha kevéssé szeretlek, még jobban akarlak szeretni. Szeretettől égek Irántad, vágyakozástól lángolok Irántad, az édes emlékezésben Benned találom minden gyönyörűségemet. És lám, míg lelkem Te utánad sóhajt és kimondhatatlan jóságodon elmélkedik, a test terhe sem nyom már annyira; a gondolatok zűrzavara csökken, a mulandóság súlya minden nyomorúságával együtt nem kábít már el úgy, mint szokott. Minden elhallgat, minden elnyugodott. Csak a szív lángol és a kedély ujjong. Az emlékezet megélénkül, az értelem megvilágosodik, és a lélek egyszerre csak azon veszi észre magát, hogy elragadta a Láthatatlan iránti szeretet!

Boldog az a lélek, amely kiszabadulva a föld börtönéből szabadon száll az ég felé, amely színről színre lát Téged, édes Uram, amely nem érez többé félelmet a haláltól, hanem örök, múlhatatlan dicsőségben örvendezik. Nyugodt és gondtalan, nem fél többé ellenségtől és haláltól. Hiszen az övé vagy már, jóságos Uram, Akit olyan sokáig keresett. Akit mindig szeretett. Az éneklő mennyei karokkal egyesülve zengi az örök ünnep méznél édesebb dalait a Te fölséged dicséretére örökké. Megittasul házadnak teljétől. Gyönyörűséges patakjával itatod őt.

Ó, az égi lakóknak boldog közössége! Ó, felséges ünnepe mindazoknak, akik hazatérnek Hozzád, földi vándorlásuknak ebből az ínségéből a szépség teljéhez, a káprázatos fényességhez, minden méltóság legfőbbikéhez - oda, Uram, ahol alattvalóid mindig Téged szemlélnek! Ott semmi sem hatol a fülbe, ami megzavarná a lelket.

A Te országodban nincs helye viszontagságnak és keserűségnek. Ott nincs gonosz és nincs gonoszság. Nincs ellenség, nincs támadó, nincs alkalom a bűnre. Ott nincs hiány, nincs szégyen, nincs viszály, nincs gyalázat, nincs vádaskodás, nincs félelem, nincs nyugtalanság, nincs büntetés, nincs kétség, nincs kényszer, nincs egyenetlenkedés. Ott a legnagyobb béke uralkodik, tökéletes szeretet, ujjongó, örök istendicséret, vég nélküli, zavartalan nyugalom és soha meg nem szűnő örvendezés a Szentlélekben.

Milyen dicséretet, milyen hálát mutathatunk be tehát Neked, Istenünk, aki a mulandó élet tengernyi nyomorúsága közepette nem szűnöl meg bennünket kegyelmed csodálatos látogatásával vigasztalni? Ó, én nyomorult, hogy elfoglal a sokféle gond! De közben életem végét rettegem, és bűneimet veszem fontolóra, miközben ítéletedtől félek és halálom órájára gondolok, míg a pokol gyötrelmeitől borzadok, mert nem tudom, milyen szigorú vizsgálatnak fogod alávetni tetteimet, míg teljességgel ismeretlen előttem, hogyan fogom cselekedeteimet bevégezni, míg ezeket és ilyeneket veszek fontolóra - íme, Te hozzám jössz és szokott atyai jóságoddal megvigasztalsz. Mikor így sírok, és könnyeimnek se szeri, se száma, és szívem mélyéből sóhajtok Hozzád, Te felemeled szomorú és megkínzott lelkemet a hegyláncok gerincei fölé, fel az illatozó virágágyakhoz. Kedvesen csobogó patak mellett zöldellő pázsithoz telepítesz. Asztalt terítesz nekem sokféle fogással, hogy fáradt lelkem megerősödjék, szomorú szívem felviduljon. És ettől a gyönyörűségtől új erőre kapva elfelejtem minden nyomorúságomat. Felemelkedve a föld magasságai fölé, végre megnyugvást találok Benned, igaz békében.

Joannes Fécampiensis


MIÉRT ÉS HOGYAN KELL SZERETNÜNK ISTENT?



Azt akarjátok tőlem hallani, miért és hogyan kell szeretnünk Istent? Íme: Isten iránti szeretetünk oka maga Isten; mértéke mérték nélküli szeretet.

Két okból mondottam, hogy Istent önmagáért kell szeretnünk: először is, mert semmi sem méltóbb szeretetünkre, másodszor, mert semmi sem válik jobban hasznunkra.

A kérdés, miért kell Istent szeretnünk, kettős gondolatot ébreszt bennünk. Felmerül ugyanis a kétség lelkünkben, minek kell szeretetünk legfőbb indítóokának lennie: vajon Istent önmagáért, vagy magunk miatt kell szeretnünk? Mindkettőre ugyanazt válaszolom: Isten iránti szeretetünknek nem találom más méltó okát, mint Őt magát.

Nézzük előbb, mivel érdemelte meg szeretetünket? Sok érdemet szerzett nálunk, aki nekünk, érdemteleneknek adta önmagát. Hiszen még Ő is mit adhatott volna jobbat Önmagánál? Ha tehát azt kutatjuk, mivel érdemelte ki szeretetünket, ha Iránta való szeretetünk indítóokát keressük, akkor azt kell mondanunk, hogy elsősorban azért kell Őt szeretnünk, mert S előbb szeretett bennünket.

Teljességgel méltó arra, hogy viszontszeressük, különösen, ha meggondoljuk, ki Ő, kik vagyunk mi, és mennyire szeretett bennünket. Isten az, aki szeretett bennünket, ellenszolgáltatás nélkül. Még ellenségeit is szerette. És mennyire? János felelt erre: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte", és Pál: "Aki saját Fiának nem kegyelmezett - úgymond -, hanem odaadta Őt érettünk". És maga a Fiú tesz tanúságot önmagáról: "Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja barátaiért". Így szerzett érdemeket az Igaz a gonoszaknál, a Legnagyobb a legkisebbeknél, a Mindenható a tehetetleneknél.

Úgy vélem, hogy akik előtt ez nyilvánvaló, azok előtt nyilvánvaló az is, miért kell szeretnünk Istent: azért, mert kiérdemelte a szeretetünket.

Nem csoda, ha valaki kevésbé szereti azt, akit kevésbé ismer. De még így is tudjuk, hogy mindenünkkel adósai vagyunk Annak, Aki bennünket mindenestől alkotott.

Mit kell tennem tehát nekem, aki az én Istenemet nemcsak életem ingyen ajándékozójának, legbőkezűbb igazgatójának, kegyes vigasztalójának, gondviselő kormányzójának, hanem ezenfelül a leggazdagabb megváltómnak, örök megtartómnak, gazdagítómnak, megdicsőítőmnek vallom? Mit adjak az Úrnak mindezekért? Ha mindenemmel tartozom Neki azért, hogy teremtett, mit adjak még ehhez hozzá, amiért újjáteremtett, és ily módon teremtett újjá? Mikor először teremtett, engem adott magamnak, mikor másodszor, önmagát, mikor önmagát adta, engem adott vissza önmagamnak. Mivel teremtett és újjáteremtett, önmagammal tartozom önmagamért, és kétszeresen tartozom. Mit adjak Istennek Őérette? Mert ha ezerszeresen vissza is tudnék Neki fizetni, mi vagyok én Istenhez képest?

Mivel az a szeretet, amely Istenre irányul, a mérhetetlenségre és végtelenségre irányul - hiszen Isten mérhetetlen is, végtelen is; milyennek kell lennie, kérdem, a mi szeretetünk határának és mértékének? Milyennek, hiszen mi nem ingyen adjuk már szeretetünket, hanem tartozásból? A mérhetetlenség szeret bennünket, az örökkévalóság szeret, a tudomány mindent felülmúló szeretete szeret; Isten szeret bennünket. Akinek a nagysága határtalan, Akinek a bölcsessége mérhetetlen, Akinek a békéje felülmúl minden értelmet: és mi mértékkel fizessünk vissza Neki?

Szeretlek, Uram, erősségem, támaszom és menedékem, szabadítóm és mindenem, amit csak kívánatosnak és szeretetreméltónak lehet nevezni! Istenem, segítőm, szeretlek ajándékodért és az én mértékem szerint, amely kisebb ugyan, mint amilyet az igazságosság megkívánna, de nem kisebb tehetségemnél. Mert ha tehetségem alatta marad is tartozásomnak, nem tudom felülmúlni önmagam. De többre leszek, képes, ha többet kegyeskedel adni, bár sohasem leszek képes annyira, amennyire méltó lennél!

Clairoaux-i Szent Bernát


A LÉLEK SZÁRNYALÁSA ISTEN FELÉ



Vallom, Uram, és áldalak érte, hogy bennem képmásodat teremtetted meg, hogy Rád emlékezve Rólad elmélkedjem, Téged szeresselek! De ezt a képmást annyira eltorzította a vétek, annyira belepte a bűn szennye, hogy képtelen eleget tenni rendeltetésének, hacsak Te meg nem újítod és helyre nem állítod. Nem merészelek, Uram, behatolni mélységeidbe - hogyan is volna ahhoz elég az én értelmem? -, de vágyakozom arra, hogy valamelyest megértsem igazságodat, amelyet szívem hisz és szeret. Mert nem azért törekszem a megértésre, hogy higgyek, hanem azért hiszek, hogy eljussak a hit megértésére.

Még mindig elrejtőzöl, Uram, lelkem előtt fényességedben és boldogságodban. Lelkem még mindig foglya sötétségének és nyomorúságának. Körültekint, de nem látja szépségedet. Hallgat, de nem hallja szavad zenéjét. Keres szaglóérzékével, de nem érzi illatodat. Ízlel, de nem ismeri meg ízedet. Megtapint, de nem érzi lágyságodat. Mert minden megvan Benned, Uram, a magad kimondhatatlan módján. Hiszen Te adtad ezeket teremtményeidnek érzékelhető módon. De lelkem érzékeit a bűn hosszas betegsége megbénította, elkábította, eltömte. Mi vagy hát, Uram, mi vagy? Minek gondoljon szívem? Igen, Te vagy az élet, a bölcsesség, az igazság, a jóság, a boldogság, az örökkévalóság és mindaz, ami valóban jó.

Ébredj fel, lelkem, emelkedjél fel teljes értelmeddel és gondolkozzál, amennyire csak tőled telik, hogy milyen és mekkora az a jó? Mert ha már az egyes javak gyönyörködtetnek, gondold meg, milyen gyönyörűséget kell okoznia annak a jónak, amely magában foglalja minden jónak a gyönyörűségét! Nem olyan gyönyörűséget, amilyent a teremtett dolgokban találunk, hanem ettől annyira különbözőt, amennyire a Teremtő különbözik a teremtménytől. Mert ha már a teremtett élet is jó, milyen jónak kell akkor a teremtő életnek lennie?

Milyen és mekkora lesz tehát az az öröm ott, ahol ilyen és ekkora jó lesz? Te emberi szív, te koldus, te viszontagságokkal tetézett, sőt beléjük teremtett szív, mennyire ujjonganál, ha mindezekben bővelkednél? Kérdezd meg lelkedet, magába tudja-e fogadni ily nagy boldogság örömét? Ha valaki, akit teljesen úgy szeretsz, mint magadat, szintén részesülne ugyanebben a boldogságban, örömed megkétszereződnék. Az ő boldogságának is úgy örülnél, mint a magadénak. Ha pedig ketten vagy hárman, vagy sokkal többen részesülnének benne és mindegyiket úgy szeretnéd, mint magadat, mindegyikük boldogságának annyira örülnél, mint a magadénak. Ugyanígy fog örülni mindenki minden egyes másik lélek boldogságának, mint a magáénak, a megszámlálhatatlan boldog angyal és ember tökéletes szeretetében, amelyben senki sem szeret mást kevésbé, mint önmagát.

Istenem, Uram, reménységem és szívem öröme! Mondd meg lelkemnek, ez-e az az öröm, amelyről Fiad által mondod: "Kérjetek és adatik nektek, hogy örömetek teljes legyen." Mert megtaláltam a boldogságnak valamiféle teljességét, sőt, többet, mint teljességét. Mert ez az öröm még akkor sem merül ki, ha a teljes szívet, teljes elmét, teljes lelket eltölti. Mondd, Uram, mondd meg szolgád szívének, ez-e az az öröm, amelybe szolgáid eljutnak, amikor bemennek Uruk örömébe? De hiszen azt az örömet, amelyben választottaidnak része lesz, szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szívekbe fel nem hatolt. Mert még nem mondottam, Uram, és még nem gondolkodtam arról, hogy mennyire fognak majd örvendeni szentjeid. Annyira fognak örvendeni, amennyire szeretnek. És annyira szeretnek majd, amennyire megismernek. Mennyire ismernek meg és mennyire szeretnek majd, Uram? Minden bizonnyal szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szívbe fel nem hatolt ebben az életben, amennyire megismerni és szeretni fognak a másik életben. Kérlek, Uram, add, hogy megismerjelek, szeresselek és örvendjek Benned! És ha ebben az életben nem vagyok képes eljutni a teljességre, add, hogy napról napra előrehaladjak benne, hogy végül is teljesen elöntsön. Add, hogy idelent gyarapodjék ismeretem Rólad, odaát pedig teljes legyen. Engedd, hogy idelent növekedjék bennem szereteted, odaát pedig beteljesüljön. Engedd, hogy ebben az életben örömömet a remény dagassza, odaát pedig valósággá váljék, Uram. Fiad által tanácsolod, hogy kérjünk és megígéred kérésünk teljesítését, hogy örömünk teljes legyen. És én úgy kérlek, Uram, amint csodálatos tanácsadód által tanácsolod. Add meg, amit igazságod által megígérsz, hogy örömem teljes legyen. Addig is erről elmélkedjék értelmem, erről beszéljen nyelvem. Ezt szeresse szívem, erről társalogjon ajkam. Ezt éhezze lelkem, ezt szomjazza testem, ez után vágyakozzon egész lényem, míg bemehetek Uram örömébe, aki az örökkön áldott háromszemélyű egy Isten. Ámen.

Szent Anselmus


A SZERETET DICSÉRETE



Szeretet, mit mondjak rólad? Hogyan dicsérjelek? Hogyan becsülnélek, ha megízlelnélek, milyen nagy árat fizetnék érted, ha tudnám, mennyit érsz. De te talán meghaladod szegénységemet és én a magam erejéből nem is tudnám előteremteni a vételárat. Amim azonban van, odaadom érted, mindenemet odaadom, amim van, házam minden vagyonát elcserélem érted! Mindazt, ami testem és szívem lakásában van, odaadom érted, és ha mindent odaadtam már, mindezt semminek nézem majd. Testem minden gyönyörét, szívem minden örömét szívesen elcserélem érted, hogy egyedül téged bírhassalak. Te egyedül kedvesebb vagy nekem, értékesebb, édesebb, örvendetesebb, mint mindenem; te gazdagabban árasztasz el örömmel, bőségesebben táplálsz, biztosabban mentesz meg, boldogabbnak tartasz meg!

Másoknak is hírt viszek majd rólad. Emberi szív, mondd meg nekem, mit választasz inkább: mindig a világgal együtt örülni, vagy mindig Istennel lenni? Azt választod, amit jobban szeretsz. Halljad tehát, hogy vagy szeretetedet helyesbítsd, vagy választásodat ne halogasd, ha szép ez a világ, mit gondolsz, milyen szépség uralkodik ott, ahol a világ alkotója van? Szeress tehát, hogy választhass, szeress jobban, hogy üdvösebben válassz! Szeresd Istent, hogy a vele való együttlétet válaszd: akkor a szeretet sugallta választásodat. És mennél inkább szeretsz, annál gyorsabban kívánsz eljutni Hozzá, és sietsz, hogy megragadhasd Őt: tehát a szeretet űz, és szeretetből ragadod Őt meg. És ismét: mennél inkább szeretsz, annál vágyóbban öleled át Őt, tehát a szeretet által élvezed Istent. Lásd, mennyire mindened a szeretet: választás, futás, célba érés, ottmaradás, boldogság. Szeresd tehát Istent, fuss, ragadd meg, birtokold, élvezd Őt!

Máris választottam, mondod erre; melyik úton menjek, hogy elérjem Őt? Istenhez az Isten útján juthatunk el. Nem tudok előttem ismeretlen úton egyedül járni, válaszolod, adj társakat, hogy el ne tévedjek! Azokkal együtt menj az Isten útján, akik az Isten útján járnak; nem lehetnek az úton jobb társaid azoknál, akik már régóta azt járják, és akik a vándorlás hosszú tapasztalatai és a fáradalmak megszokása révén nem félnek, hogy eltévednek vagy elernyednek. Melyik tehát az Isten útja, és kik azok, akik rajta járnak? - kérded. Az egyenes utak az Úr útjai, és az igazak járnak rajta. Az igazságosság tehát az út, és az igazak azok, akik az egyenes úton járnak...

Lásd meg: egész boldogságod a szeretettől függ. Szeretetből választod az utat, szeretetből jársz ezen az úton, a szeretet által jutsz el a hazába. Akarod tudni, hogy szeretetből választottad-e az igazság útját? "Ha valaki - úgymond az Úr - szeret engem, megtartja szavaimat." Ugyanerről az Igéről pedig másutt ez áll: "A te szavad az igazság." És ugyancsak a zsoltáros: "Az igazság útját választottam és nem feledkezem el törvényedről." Ha tehát az Úr szava az igazság, akkor a szeretet által az igazság útját választjuk, amelyben. teljesül az Úr szava. A szeretet tehát az igazság útját választja.

Út vagy tehát, szeretet. Milyen út? Kimagasló, felemelő, irányt mutató és célhoz vezető út. Kinek az útja vagy? Az ember útja Istenhez, Isten útja az emberhez. Boldog út, amely egyedül ismered üdvösségünk cserejavait! Istent lehozod az emberhez, az embert pedig Istenhez vezeted. Isten leszáll, ha hozzánk jön, mi felemelkedünk, ha Hozzá megyünk. De sem Ő, sem mi nem tudunk másképpen, csak általad egymáshoz jutni. Közvetítő vagy, aki kibékíted az ellenfeleket egymással, egyesíted a szétválasztottakat, és bármennyire különbözzenek is egymástól, némileg hasonlóvá teszed egymáshoz. Istent lealacsonyítod, és bennünket felmagasztalsz. Őt lefelé vonod, bennünket a magasba ragadsz, de úgy, hogy az Ő leereszkedése nem lealjasodás, hanem kegyesség, a mi felmagasztaltatásunk pedig nem elbizakodottság, hanem dicsőség. Hatalmas a te erőd, szeretet! Egyedül te vagy képes Istent a földre lehozni.

Hugo De Saneto Victore


A HŰSÉG HÉTKÖZNAPJAI



- Prédikálni megyünk Assziszibe - szólította Ferenc egy ízben a hallgatag Rufinusz testvért. Elindultak. Csöndesen, nem nézve se jobbra, se balra, ballagtak végig a városon. Már maguk mögött hagyták sorra a templomokat, mikor Rufinusz megszólalt:

- Azt mondtad, atyám, prédikálni fogunk.

- Mi mást cselekedtünk? - válaszolta Ferenc. Azzal sarkon fordultak, és hazatértek.

"Egész testéből nyelvet csinált" - jegyezte föl később szent Ferencről első életrajzírója, Celanói Tamás testvér.

*

Szent Mihály böjtje idején történt. Egy éjszaka jajveszékelésre riadnak fel az atyafiak:

- Meghalok éhen! - kiáltozta álmában egy kis újonc. Szent Ferenc tüstént talpon van; kenyeret szeg, és a földre települve együtt falatozik az éhes újonccal. Másnap jókor reggel kiviszi magával a szőlőbe. Kenyér és szőlő: Krisztus teste, vére.

*

Tudta a Kísértő, hogy Ferencet vagyonnal, hatalommal, sikerekkel hasztalan csábítgatná. A szeretet felől támadta tehát: az emberi vonzalom és a füstölgő kémények hívogató képeivel.

Szentünk humorral felelt meg a Kísértőnek. Télidő lévén, az udvaron hét hóembert csinált. Egy nagyobbat - ez lesz a feleség - ez meg hat kicsi ezek a gyerekek.

Nosza, Fráter Ferenc - szólt aztán önmagához -, ruházd föl és tartsd el őket! Ha pedig erre nem vagy képes, örülj, hogy Isten szolgája lehetsz.

A Kísértő hosszú orral távozott.

*

Egy nap három hírhedt rabló állított be a montecasalei klastromba. Eleségért jöttek Fráter Angeluszhoz, a gvárdiánhoz. Az keményen rájuk pirított, és rövid úton elkergette őket. Szent Ferenc nyomban elővette a gvárdiánt:

- Krisztus Urunk nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért, minek okából gyakran evett velük egy tálból. Vétettél, testvér, a szeretet és Krisztus szent evangéliuma ellen. Azért fogd ezt a tarisznya koldult kenyeret és üveg bort, és hegyen-völgyön sietve vidd a latrok után; valld be előttük kíméletlenséged vétkét, s kérleld nevemben őket, hogy többé ne tegyenek semmi rosszat.

Így is lett. A latrok szíve pedig a nem várt fordulatra annyira meglágyult, hogy idő jártával mindhárman barátnak álltak.

*

Koldusasszony állított be az assziszibeli testvérekhez.

- Mit adhatnánk anyánknak? - kérdezte szent Ferenc Catáni Pétert, a gvárdiánt.

- Semmink sincs - nézett körül Péter - hacsaknem ez az evangéliumos könyv, melyet a zsolozsmánál használunk.

- Adjuk oda anyánknak! - szólt a szent. Ételt meg ruhát vehet az árán. Istennek tetszőbb, ha odaadjuk, mintha csak olvassuk. Erre tanít a könyv.

*

Írd, amit tollba mondok neked - szólt Ferenc Leó testvérhez. Az pedig leült s írta, amint itt következik:

"Settesoli Jakopa testvérnek, Isten szolgálójának, Fráter Ferenc, Krisztus szegénye. Üdvöt és áldást! Tudd meg, drágalátosom, hogy az áldott Krisztus kinyilatkoztatta nekem életem végét, mely nemsokára be fog következni. Azért, ha még életben akarsz látni, indulj és gyere Angyalos Boldogasszony klastromába. Hozz magaddal darócot és viaszgyertyát temetésemre. Továbbá egy keveset abból a mandulakrémből, amilyet, mikor Rómában beteg voltam, ennem adni szoktál".

Alig készült el a levél, kopogtatnak, s Jakopa asszony áll az ajtóban, magával hozva mindazt, ami a levélben foglaltatott.

Assziszi Szent Ferenc legendái


ALÁZATOSSÁG



Az alázatosság az a pompás virág, amely a kegyelem megvilágosító és melegítő sugarának hatása előtt az Isten nagyságának és a magunk kicsinységének felismeréséből fakad. 

*

Assziszi boldog Aegidiust egyszer két cetonai prédikáló testvér látogatta meg, hogy Istenről beszélgessenek. Egyikük így szólt:

- Tisztelendő atyám, Szent János evangélista igen nagy és magasztos dolgokat mondott Istenről.

- Drága testvérem, Szent János evangélista semmit sem mondott Istenről.

- Drága atyám, vigyázz, mit mondasz! Hiszen Szent Ágoston is úgy véli, hogy ha Szent János még magasztosabban szólt volna, senki halandó nem értette volna meg. Ne mondd hát, atyám, hogy semmit sem mond.

- Pedig újra és újra mondom nektek, hogy Szent János semmit sem mond Istenről.

Látogatói erre elkedvetlenedtek, és anélkül hogy épültek volna, felkerekedtek. Mikor már néhány lépésnyire voltak, Aegidius visszahívta őket, rámutatott a Cetona mellett ég felé törő hegyre és így szólt:

- Ha lenne ekkora hegy kölesmagból, mint ez itt, és veréb laknék a tövében és belőle lakmároznék, mennyit hordana el belőle egy nap, egy hónap, egy év, sőt száz év alatt?

- Ezer év alatt is majdnem semmit.

Aegidius így folytatta:

- Az örök istenség olyan mérhetetlen és olyan nagy hegy, hogy Szent János, aki szinte csak veréb volt, semmit sem mond Istenről, Isten nagyságához képest.

Mivel a két prédikáló testvér átlátta, hogy Aegidiusnak igaza van, lábaihoz borult és bocsánatát, áldását kérve épülve távozott.

*

Ismertem valakit, aki Istent oly közelről látta, hogy minden hite elveszett.

Assziszi Aegidius


AZ EMBERI LÉLEK MÉLTÓSÁGA



Elsőbben is azt vedd fontolóra, én lelkem, milyen méltóságot kaptál a természettől. Ez szerintem abban áll, hogy természettől fogva a legszentebb Szentháromság képe ékesít. Ezért mondja Szent Anselmus a Proslogionban: Hálás szívvel vallom meg, Uram, hogy képedre alkottál, hogy így Rád emlékezzem, Rólad gondolkozzam, Téged szeresselek. Szent Bernát pedig így ír: "A belső embert nézve, háromféle képességet látok magamban, amelyekkel Istent emlékezetembe idézhetem, szemlélhetem és kívánhatom: az emlékezetet, az értelmet és az akaratot."

Mert ha eszembe jut Isten, gyönyörűségemet találom benne, hiszen "emlékezete bornál édesebb" (Énekek éneke 1,8). Mikor értelmem megismeri, átlátom, mennyire megfoghatatlan, hiszen Ő a kezdet és a vég, szemlélem, mennyire kívánatos angyalai előtt, akik látni vágyják, milyen gyönyörűség szentjei szemében, akik szüntelenül Benne örvendeznek, mennyire csodálatraméltó minden teremtményében, akiket hatalmával teremtett, bölcsességével kormányoz, kegyelmével gazdagít. Amint ezeket az igazságokat átlátom, kívánkozom Isten után, Akit akaratommal szeretek, életemmel utánzok. Valld meg hát, lelkem, milyen csodálatos és mérhetetlen méltóságot ad neked az, hogy nemcsak lába nyoma vagy a Teremtőnek, mint a többi teremtmény, hanem a képét is magadban hordod, ami csak az értelemmel felruházott lények sajátja.

Ha mindennek vége szakad a halállal, minden bizonnyal nem sokat ér. De hálatelt szívvel örvendezhetsz, mert annak betetőzéseként, amit előbb említettem, "Istentől még halhatatlan természetet, romolhatatlan valót, határtalan időt és örök életet is kaptál. Nem lennél az örökkévaló Szentháromság képmása, mondja Szent Ágoston, ha a halál kaszája elvághatná életed fonalát." Ne feledkezzél meg róla, lelkem, hogy Teremtőd nemcsak létet, hanem szép és örök létet adott neked, érző- és ítélőképességgel ruházott fel, és azonfelül érzékekkel és bölcsességgel is megajándékozott. Kutasd szépségedet, hogy megtanuld belőle, milyen szépséget kell keresned.

Ha pedig még ezzel sem elégednél meg, hálátlan lelkem, tudd meg, hogy még egy harmadik, csodálatos méltóságod is van. Ez nem más, mint roppant egyszerűséged, amely az örökkévaló Szentháromság egyszerű tisztaságán kívül senkit sem enged belépni lelked hajlékába. Hallgasd csak Jegyesed szavát: "Én és Atyám hozzá megyünk és lakást veszünk nála" (János 14,23). Lelked hajlékába egyedül csak Isten, Teremtőd képes belépni, aki Szent Ágoston szavaival bensőségesebb létet ad neked, mint önmagad.

Ha pedig még ez sem lenne elég ahhoz, hogy Teremtődet dicsérd, irányítsd tekintetedet egy negyedik jótéteményére. El kell ismerned, hogy roppant igényeidet Istenen kívül senki sem tudja kielégíteni.

A teremtmények bája, édessége, szépsége érintheti ugyan az emberi szívet, mondja Hugo de Sancto Victore, de be nem töltheti. Szent Anselmus pedig így szól: Istenen kívül minden bőség csak szűkölködés nekem.

Óh, én Uram és Istenem! Lelkem méltóságára emlékezve, már jobban meg tudom ítélni vétkeim hitványságát, szépségem rádöbbent bűneim rútságára, jótéteményeid emléke pedig szememre veti hálátlanságomat. Mert annál nagyobb a bűn, minél nagyobb annak méltósága, akit megsértünk, és annál megvetendőbb a hálátlanság, minél több jót fogadunk el attól, akit megbántunk.

Bonaventura


SENKIT SE ÍTÉLJETEK EL!



Törekedjetek a szeretetre és senkit se ítéljetek el. És ha valakit súlyosan vétkezni láttok, nem azt mondom, hogy tetszéseteket leljétek benne, sem azt, hogy ne riadjatok vissza tőle, hanem azt mondom: ne ítéljétek el, ne vessétek meg a bűnösöket, mert semmit sem tudtok arról, hogyan ítél az Isten. Sőt, sokan, akiket az emberek elkárhozottnak gondolnak, megmenekültek Isten előtt, és sokról gondolják az emberek, hogy megmenekültek, akiket Isten már elvetett és elkárhoztatott. Nem egy olyat tudnék nektek mondani, akit ti elvetettetek, de akiről biztosan remélem, hogy Isten a maga kezével vezette rá a hazába vivő útra...

Fulginói Boldog Angela


AZ EMBERI BOLDOGSÁG ISTEN SZEMLÉLÉSÉBEN ÁLL



Az emberekben természettől fogva megvan az a vágy, hogy megismerjék a látható dolgok okait. Az emberek azért kezdtek filozofálni, mert a látható világ, amelynek okai rejtve vannak, felkeltette csodálkozásukat (Arisztotelész, Met. I, 2). Csak akkor nyugodtak meg, amikor felfedezték okát. De a kutatás nem áll meg addig, amíg el nem jut az első okhoz. Csak "akkor gondoljuk, hogy tökéletes a tudásunk, ha megismerjük az első okot" (Arisztotelész, Met. I, 3). Az ember tehát természeténél fogva kívánja megismerni az első okot, mint végső célt. Márpedig mindennek első oka Isten. Tehát az ember végső célja Isten megismerése.

Továbbá: Az ember természeténél fogva kívánja minden megismert okozat okát tudni. Az emberi értelem tárgya pedig a valóság, mint ilyen. Tehát természeténél fogva kívánja megismerni okát, amely nem más, mint Isten. Addig nem érte el senki sem végső célját, amíg természetes vágyakozása nem jut nyugovóra. Tehát az ember boldogságához, amely végső célja, nem elégséges bármely értelmi ismeret, hacsak nem tetőzi be az istenismeret, amely mint végső cél természetes vágyát kielégíti. Tehát az ember végső célja maga az istenismeret. Az ember és minden értelemmel bíró magánvaló végső célját boldogságnak nevezzük. Ez ugyanis az, ami után minden értelemmel bíró magánvaló, mégpedig csupán önmagáért, vágyódik. Ennélfogva minden értelemmel bíró magánvaló végső boldogsága Isten megismerése. Ezért mondja az Írás: Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent" (Máté 5,8), és: "Ez az örök élet, hogy megismerjenek Téged, egyedül igaz Istent" (János, 17,8).

Az emberi boldogság ugyanis nem áll a test gyönyöreiben. Mert az ember végső célja az, ami által legközelebb jut Istenhez. A test gyönyörei azonban akadályozzák az embert abban, hogy közeledjék Istenhez a szemlélődés által, mert alámerítik az érzéki dolgokba és következésképpen eltávolítják a szellemiektől.

A boldogság nem áll a tiszteletben. Tiszteletre méltók csak a jók lehetnek, tiszteletben pedig a gonoszok is részesülhetnek. Tehát jobb méltónak lenni a tiszteletre, mint tiszteletben részesülni. A tisztelet tehát nem teheti az ember legfőbb javát.

A boldogság nem áll a dicsőségben. Az ember legfőbb javának annak kell lennie, ami a legállandóbb az emberi dolgok között, hiszen a jónak tartós állandóságát természetszerűen kívánjuk. Márpedig a dicsőség a legállhatatlanabb valami, hiszen nincs változóbb, mint az emberi vélemény és dicsőség.

A boldogság nem áll a gazdagságban. A gazdagságot ugyanis nem önmagáért, hanem másért kívánjuk, csupán azért, hogy felhasználjuk akár életünk fenntartásához, akár hasonló célra. A legfőbb jót azonban önmagáért és nem másért kívánjuk. Továbbá a gazdagságot akaratunktól függetlenül el is veszíthetjük; gonoszok is részesülhetnek benne, akik a legfőbb jónak szükségszerűen híjával lesznek; a gazdagság és hasonló javak állhatatlanok.

A boldogság nem áll a világi hatalomban sem. Mert ha valamely hatalom lenne a legfőbb jó, akkor a legtökéletesebbnek kellene lennie. Márpedig az emberi hatalom nagyon is tökéletlen: az emberek akaratában és véleményében gyökerezik, ezek pedig a legállhatatlanabbak. És minél nagyobbnak tartanak valamely hatalmat, annál többtől függ. Ez pedig csak gyengíti, mert ami sokaktól függ, azt sokszorosan meg is lehet dönteni.

Hasonló okokból nyilvánvaló, hogy a boldogság nem áll a test javaiban sem: egészségben, szépségben, erőben. Mert ezek is a jók és a gonoszok közös javai, állhatatlanok és nem függnek akaratunktól.

A boldogság nem áll továbbá az erkölcsi erényekben. Az emberi boldogság ugyanis - ha végső nem irányulhat további célra. Márpedig az erkölcsi cselekedetek valami másra irányulnak. Így a bátorság tettei, amelyek a háborúban virágzanak, a győzelmet és békét tartják szem előtt, hiszen dőreség lenne magáért a háborúért háborúzni; az igazságosság tettei az emberek közötti béke fenntartására irányulnak, hogy mindenki nyugalomban birtokolhassa a magáét.

Ebből következik, hogy az ember legfőbb boldogsága nem áll az okosság tetteiben sem. Amikor másra irányul, mint célra, nem lehet az ember végső boldogsága. Márpedig az okosság tettei másra irányulnak, mint végső célra: egyrészt, mivel minden gyakorlati ismeret - és idetartozik az okosság is - cselekvésre irányul, másrészt mivel az okosság az embert a célhoz vezető eszközök helyes megválasztására képesíti, amint az Arisztotelész Etikájából is kitűnik (VI, 16).

A boldogság nem áll a művészet gyakorlásában sem. A művészet is gyakorlati tudás, és így valamely célra irányul. Tehát ő maga nem lehet végső cél.

Az ember legfőbb java nem állhat az érzéki megismerésben sem. Az értelem magasabb rendű, jobb, mint az érzékek. Az értelem java tehát jobb, mint az érzékeké, és így ez nem alkothatja az ember legfőbb javát.

Ha már most az ember végső boldogságát nem teszik sem a külső javak, amelyeket szerencsejavaknak szokás nevezni, sem a test javai, sem a lélek javai - akár érzéki, akár az erkölcsi tevékenységre törekvő értelmi mozzanatokat tekintjük; akkor az ember végső boldogságának az igazság szemlélésében kell állania.

Az embernek ugyanis csak ez a tevékenysége sajátosan emberi, és abban egyetlen más dolog sem részesedik.

Ez a tevékenység nem irányul semmi másra mint célra, mivel az igazság szemlélése önmagáért történik. Az ember ezzel a tevékenységével kapcsolódik a magasabb rendű magánvalókhoz hasonlóság által, mert ez az egyetlen az emberi tevékenységek között, amely megvan Istenben és a testetlen magánvalóban is.

Nem lehetséges azonban, hogy az ember végső boldogsága olyan szemlélődésben álljon, amely csupán az első kételyek megértésére szorítkozik. Ez a szemlélődés legkevésbé tökéletes neme: a legáltalánosabb és a dolgok ismeretét mindössze lehetőség szerint öleli fel. Ez az emberi törekvések kezdete, nem pedig célja. Ez a szemlélődés természettől fogva sajátunk, nem az igazságot kutató munkánk gyümölcse. A boldogságnak a legnemesebb megismerhető tárgyakra vonatkozó értelmi tevékenységben kell állania. Tehát az ember végső boldogsága a bölcsesség szemléletében áll, az isteni dolgok vizsgálásában.

 

szent bertalan - -last_judgement
IMA ÉLETÜNK BÖLCS ELRENDEZÉSÉÉRT



Add, könyörületes Istenem, hogy a Neked tetsző dolgok után vágyódjam lángolón, azokat kutassam, igazán megértsem és tökéletesen teljesítsem neved dicséretére és dicsőségére.

Rendezd el, Istenem, életemet, és tedd, hogy tudjam, mit kívánsz tőlem, és megtegyem, amit kívánsz, és úgy tegyem meg, amint kell, és amint lelkemnek javára válik.

Add, Uram, Istenem, hogy erőim se a jóban, se a rosszban ne fogyatkozzanak meg: amaz ne tegyen kevéllyé, emez ne ernyesszen el. Ne örüljek semminek, csak annak, ami Hozzád vezet, ne fájlaljak semmit, csak azt, ami eltávolít Tőled. Ne keressem más tetszését, csak a Tiédet, ne féljek más rosszallásától, csak a Tiédtől.

Silányuljon el előttem, Uram, mindaz, ami mulandó, és legyen előttem kedves mindaz, ami örök. Töltsön el undorral az öröm, amely Nélküled való és ne kívánjak semmit sem Rajtad kívül. Gyönyörűségemet az Érted végzett munkában találjam, a pihenés Nélküled legyen számomra undorító.

Add meg, Istenem, hogy szívemet Feléd irányítsam, és fogyatkozásaimat a javulás szándékával szüntelenül fájlaljam. Tedd, Uram, Istenem, hogy engedelmes legyek ellentmondás nélkül, szegény csüggedés nélkül, tiszta romlottság nélkül, alázatos képmutatás nélkül, vidám könnyelműség nélkül, éretten komoly nehézkesség nélkül, tevékeny felületesség nélkül, Téged félő kétségbeesés nélkül, igazmondó kétszínűség nélkül, tedd, hogy a jót cselekedjem fellengzés nélkül, felebarátomat elbizakodottság nélkül intsem meg, és példával épülésére legyek színlelés nélkül.

Adj, Uram, Istenem, éber szívet, amelyet semmiféle hiú gondolat nem tántorít el Tőled, nemes szívet, amelyet semmiféle nemtelen hajlam nem ránt magával a mélybe, egyenes szívet, amelyet semmiféle ferde szándék nem térít ki útjából, erős szívet, amelyet semmiféle megpróbáltatás nem tör meg, szabad szívet, amelyet semmiféle erőszak nem sajátít ki.

Ajándékozz meg, Uram, Istenem, értelemmel, amely Téged ismer meg, bölcsességgel, amely Téged talál meg, életmóddal, amely a Te tetszésedet nyeri el, állhatatossággal, amely bizalommal vár Rád, és bizalommal, amely majd Téged ölel át véglegesen.

Add, hogy idelent büntetésed sújtson a bűnbánat által, útközben jótéteményeiddel éljek kegyelmed által, a hazában pedig örömeidet élvezzem dicsőséged által, ki élsz és uralkodol, Isten, mindörökkön- örökké. Ámen.

Aquinói Szent Tamás


A SZELLEMBEN SZEGÉNYEKRŐL



Megnyitván bölcsességének száját az üdv szólt: "Boldogok a szellemben szegények, övéké a mennyek országa." Amikor az Atya örök igazsága így megszólal, minden angyal, minden szent és aki valaha csak született, el kell némuljon. Mert angyalok és teremtmények bölcsességének összessége üres semmiség Isten bölcsessége, a kimeríthetetlen előtt.

Ez a bölcsesség pedig így szólt: boldogok a szegények.

...

Kétféle a szegénység. Az egyik a külső szegénység. Jó ez, és dicséretes az ember, ha saját akaratából és Urunk Jézus Krisztus iránti szeretetből, aki szegénységben járt a földön, azt magára vállalja...

Azonban nem erről kívánok beszélni, hanem arról a másik szegénységről, amelyre egyedül érvényesek a mi Urunk szavai: "Boldogok a szellemben szegények."

Most arra kérlek benneteket, legyetek ti is ilyen szegények, hogy ezt a beszédet befogadhassátok! Bizony, az örök igazságra mondom néktek: ha nem azonosultok ezzel az igazsággal, nem lesztek képesek engem megérteni. Többen kérdezték tőlem, valójában mi is a szegénység és ki az, aki szegénynek mondható? Erre kívánok válaszolni.

Albrecht püspök szerint az az ember szegény, aki semmilyen Isten teremtményében sem leli gyönyörűségét. Helyesen szólt, mi azonban a szegénységnek magasabb értelmét vizsgálva még jobban szólunk. Szegény az az ember, aki semmit sem akar, semmit sem tud és semmije sincs.

Az első, aki semmit sem akar. Sokan helytelenül értelmezve úgy vélekednek, hogy szegények azok, akik vezeklésben és külsőleges gyakorlatokban buzgólkodva pusztán a maguk önző személyébe tapadnak, s magukat mégis nagyra tartják. Isten irgalmazzon az isteni igazságról ilyen keveset tudó embereknek. Az ilyenek a külső látszat színében szentek, bensejükben azonban szamarak, mivel nem fogják fel az isteni igazság valóságos értelmét. Szerintük szegény az az ember, akinek nincs akarata, s ezt így értelmezik: sose tegyenek semmit saját akaratuk szerint, ehelyett igyekezzenek Isten akaratát betölteni. Ezeket nem érheti nagy baj, hiszen jó szándéktól vezettetve még dicséretet is érdemelnek. Tartsa meg őket Isten kegyelmében. Én azonban hitemre mondom, ezek nem valóságos szegények, s azokhoz még csak nem is hasonlók. A szegénységről, amelyről most szólni kívánok, sejtelmük sincs.

Ha mármost azt kérdezik tőlem: "milyen is az a szegény ember, aki semmit sem akar" - azoknak ilyenképpen felelek: Ameddig akad valami, amire az ember akarata irányul - irányuljon bár Isten leghőbb akaratának teljesítésére, addig az ilyen ember nem mondható sem akarattól mentesnek, sem valóságos szegénynek. Az igaz szegénységhez az ember valamennyi vele született akarattól mentes kell legyen, olyannyira mentes, mint amilyen még világrajövetele előtt volt... Örök igazság ez: ameddig bármire vágyakoztok, legyen az Isten, vagy akár az örökkévalóság, addig nem vagytok igazán szegények...

A kezdetek kezdetén nem volt Istenem, magam voltam önmagam ősoka. Semmit sem akartam, semmi után sem sóvárogtam, puszta lét voltam, a magam valójának ismerője. Önmagamat akartam, ezenkívül semmi mást; amit akartam, az voltam, és ami voltam, azt akartam, és ott szabad voltam Istentől, szabad minden dologtól. Amidőn azonban szabad akaratomból kiáramlottam és (ezáltal) teremtett lénnyé váltam, már lett Istenem. Mert mielőtt a teremtmények lettek volna, Isten sem volt "Isten" - e volt, aki volt. És miután a teremtmények teremtett lényekké lettek, Isten azután sem vált önmagában Istenné, hanem vált Istenné a teremtményekben... Továbbá, szegény az az ember, aki semmit sem tud...

A tudásmentes szegénynek anélkül kell élnie, hogy tudná, felismerné, érezné magában Isten életét. Mert amidőn az ember Isten örök lényében élt, akkor nem lakozott benne valaki más; aki élt, az ő maga volt. Azt mondjuk tehát, legyen az ember olyan érintetlen saját tudásától, amilyen létezése előtt volt, hadd működjék benne Isten kedvére, míg ő teljesen szabad...

A mesterek azt állítják, hogy Isten lét, mégpedig értelmes lét és mindeneket ismerő. Én viszont azt állítom: Isten se nem lét, se nem értelmes lét, és nem ismerője ő emennek, vagy amannak. Ez az, hogy Isten mindenektől szabad - és éppen ezért minden, ami van, az Ő. Így, aki szellemben szegény akar lenni, annak sem Istenről, sem a teremtményről, de még önmagáról sem szabad semmit tudnia... Ily módon lehet az ember szegény -, még saját tudásáról is tudatlan.

Egy kiváló mester állítja, hogy első születésének jelentőségét messze felülmúlja az attól való elszakadás. Helyesen mondja. Amidőn Istenből kiáramlottam, minden így szólt körülöttem: "Van Isten!" Hogyan tehetne ez boldoggá, hiszen ezáltal teremtmény voltomról veszek tudomást. Ellenben az elszakadásban, szabadon mind a magam, mind Isten akaratától, szabadon a teremtés minden művétől, sőt magától Istentől is, sem kreatúra, sem Isten nem vagyok többé, hanem vagyok, aki voltam, s aki leszek örökkön örökké! Egy hatalmas lendület ekkor az angyali világ fölé emel. És ebben a lendületben olyan kincs birtokosa leszek, hogy Isten nem elégíthet ki engem semmivel, ami isteni voltát jelenti, nem, még isteni műveinek összességével sem. Mert ebben az elszakadásban eszmélek rá, hogy Isten és én egyek vagyunk. Ekkor az vagyok, aki voltam, se nem növekszem, se nem fogyatkozom, mivel én vagyok a mindenséget mozgató mozdulatlan ősok. E helyt Isten nem talál többé szállást az emberben, mert az ember ezzel a szegénységgel visszaragadja azt az önmagát, aki öröktől fogva volt, és aki örökkön-örökké megmarad. E helyt Isten és szellem egy és ugyanaz, és ez az eredeti és végső szegénység, amit az ember elérhet.

Aki e szavakat nem érti, ne is szomorítsa szívét miatta, mert ameddig valaki nem érik maga is olyanná, mint ez az igazság, meg sem értheti ezt a beszédet. Meztelen igazság ez, közvetlenül Isten szívéből fakadt.

Eckehart mester


AZ ISTENI VILÁGOSSÁGRÓL



"Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki."

A lélek tud Istenről, már a természetes fény világában; de hogy ki ő és hogy hol van, ez ránézve ismeretlen, és erről semmit nem tud. Azonban egyszer csak gyengéd vágy támad fel benne, és keres és kérdez szüntelenül, hogy megtudjon valamit Istenéről, aki olyan rejtve maradt őelőtte. Ebben az állhatatos keresésben felemelkedik előtte egy csillag, ez az isteni kegyelem világító sugara, égi fényesség és ez a fény így szól hozzá: Íme, megszületett, és odavezeti a lelket, ahol ez történt, mert oda természetes világosság nem hatol el. Sokan vannak, akik a természetes világosság fényében tapogatódznak e születés felé, és ezek mind visszamaradnak, el kell veszniök, nem lesz abból semmi. Mert ez a születés nem lelhető fel így: annak a lénynek, amely utat mutat feléje, azt is nyilvánvalóvá kell tennie, miféle születés ez, és hogyan történt. Ezek a balga emberek nem tudnak és nem akarnak addig várni, amíg az a fény felgyullad, amelyben fellelhető. Ellenben erőszakkal előretörnek, és a maguk természetes világosságában akarják megtalálni, s ez lehetetlen, mert meg kell várniok az időt, amely még nem érkezett el.

Ez a kívánság úgy adja tudtul jövetelét, és némelyekben olyan nagyra nő, hogy átjárja a húst meg a vért, a velőt meg a csontokat, mert amit a természet el akart végezni, annak meg kell adnia az árát, s ennek a kívánságnak eleget kell tennie, és ezt a születést valóban meg kell találnia, de semmiféle természetes világosság oda el nem vezet.

Három dolgot kell itt megjegyezni: az első az, hogy ami keresésre indul bennünk, az a kívánság; a második a keresés módja; a harmadik az, ahogyan a születésre rátalálunk. S három dologról van szó itt olyképpen is, hogy az egyik megtapad a természetben, a húsban és a vérben, ez a testi valóság, s ezek a testnek érzékei. A második az ész. A harmadik a lélek teljes és tiszta szubsztanciája. Mindhárom különböző és mindhárom másképpen érzékel, mindegyik a maga módján. A nap fénye önmagában véve egyféle, de ugyanez a fény az üvegen keresztül különbözőképpen jelenik meg: az egyik üveg fekete, a másik sárga, a harmadik fehér. A fekete üvegen az érzékiség értendő, a sárgán az ész, a fehéren pedig a teljes, tiszta szellem. Ha már most az érzékiség fényét felszívja az ész, és az ész fényét felszívja a szellem, akkor a fekete sárgává lesz és a sárga fehérré, és így létrejön a legtisztább egység, amelyben egyedül ez a fény világít és semmi más, s ha ez a fény igaz fogadtatásban részesül, akkor lehull minden kép, forma és hasonlat, és egyedül ez a fény mutatja az igazság születését. Most az ég természetes sötétségében jelenik meg: ha egészen elöntené a ragyogó napfény, ebben a világosságban senki sem láthatná a másiknak képét. De ha ez a ragyogó fény a lélekben felgyullad, meghátrálnak mind a képek és a formák, és ahol ez a fény megjelenik, ott a természetes világosság elborul és végleg kialszik. Mert az a csillag, amely a királyokat útjukon vezette, nem természetes csillag volt, mint a többi, s nem is állott természetesen a többi között. Az érzékek a természetes dolgok képét magukba szívják, de ezek a dolgok az érzékekben mégis sokkal nemesebben élnek, mint önmagukban. A fekete üveg az érzékeket jelenti: ha az ész ezeket magába vonja, s a képeket megfosztva érzékiségüktől, azokat, "ésszerűvé" teszi, a fekete üveg sárgává lesz; ha azonban az ész elutasítja és megtagadja önmagát, és átváltozik teljes és tiszta szellemmé; akkor fehér színt ölt. Akkor egyedül ez a csillag világít. És erre az egyre tör minden emberi élet.

Ez a három dolog megfelel annak a három áldozatnak, amelyet a királyok bemutattak.

Johannes Tauler


HOGYAN GYAKOROLJA MAGÁT A BENSŐSÉGES EMBER, HOGY ISTENNEL KÖZVETLENÜL EGYESÜLJÖN?



Most pedig el fogom nektek mondani, hogy a bensőséges ember, aki bármennyit szenvedjen is, mégis mindig derűs és nyugalmas, hogyan és milyen módon találja meg a közvetlen kapcsolatot Istenhez.

Ha az ilyen bensőséges ember teljes egészében és minden tulajdonságával a földi világot elhagyva felszállt és Isten felé törekszik, az élő szeretet tüzében úgy érzi, hogy ez a szeretet az, ami lelke legmélyén mint valami forrás fakad, és innen ömlik szakadatlanul, és ezért érez az életben határtalan és megokolhatatlan örömet.

Ha pedig aztán tevékeny szeretetével mindig mélyebbre kíván hatolni az örömteljes élvező szeretetbe, akkor a lélek minden tulajdonságának ki kell térnie és vissza kell vonulnia és teljesen át kell magát adnia annak az Igazságnak és Jóságnak, ami maga Isten.

Ekkor úgy fogja érezni, mintha a levegőt körülötte teljesen áthatotta volna a nap tisztasága és heve, mint ahogyan a vasat áthatja a tűz heve úgy, hogy ez már a tűzzel és a hévvel bensejében él és hat, és úgy ég és úgy világít, mint a tűz.

Ugyanezt mondom a levegőről: mert ha a levegőnek lelke lenne, azt mondaná: Én vagyok az, aki az egész világot világossá teszem.

Ennek ellenére azonban minden egyes dolog megtartja saját természetét, mert a vasból nem lesz tűz és a tűzből sem lesz vas. Az egyesülés mégis megtörténik, mert a vas benne van a vízben és a tűz a vasban.

Így van a levegő a nap fényében, és a nap fénye a levegőben. Így van Isten örökké a lélek középpontjában, és ha a leghatalmasabb erők a tevékeny szeretetben a lény középpontjába lépnek, akkor Istennel közvetlen egyesülésüket megtalálják, felismerik az igazságot és megízlelik a végtelen és határtalan jóságot.

Isten lényének ez az egyszerű megismerése és az ő lényének átélése csak a tevékeny szeretet által érhető el és csak ezáltal tartható fenn. A tulajdonságok és az erők szerepe, hogy ebben a tevékeny szeretetben önmagukat elveszítsék, vagyis meghaljanak.

A lénnyel magával a dolog másképpen áll. A lény ugyanis lényegével lép ide be és öröktől fogva itt benn fog élni.

Ilyen módon irányítsuk magunkba való szállásunkat, így újítsuk meg mindig és mindig önmagunkat ebben a tevékeny szeretetben és szeretetünk ne találjon mást, csak szeretetet.

Ezt tanítja Szent János, amikor azt mondja: "Aki a szeretetben lakik, az Istenben lakik és Isten őbenne." Ha ez az egyesülés a szerető lélek és Isten között nem is ismer semmiféle közvetítő közeget, mégis a kettő között igen nagy különbség van.

Mert a teremtmény nem válik Istenné, és az Isten nem válik teremtménnyé, mint ahogy a vas nem válik tűzzé, és a levegő nem válik világossággá.

Ha azonban azok az anyagi dolgok, amelyeket Isten teremtett, Istennel közvetlenül egyesülni tudnak, akkor a teremtmény, ha akarja, még sokkalta inkább egyesülni tud azokkal, akiket szeret, azokkal, akiket a kegyelem erre rendelt és kijelölt.

Éppen ezért Isten és a bensőséges ember között (akit Isten erényekkel ruházott fel és életét szemlélődővé emelte), az ember legmagasabb megtérésénél más eszköz nem szerepelhet, mint a megvilágosodott értelem és a tevékeny szeretet.

És ezzel a kettővel ragaszkodik Istenéhez. Ez az, amit Istennel való egyesülésnek nevez Szent Bernát.

Ilyen módon ugyanakkor nemcsak elérte az értelmet, a szeretetet, hanem a szemlélődő értelem és a tevékeny szeretet fölé is emelkedett. Amikor pedig e fölé emelkedett, eggyé lett szellemben és eggyé lett szeretetben Istennel, ahogy már ezt fentebb mondottam.

Ebben a tevékennyé és lényegessé és élővé vált szeretetben még saját értelme fölé is tud emelkedni, mert Istennel való egysége ebben segíti. Ez a szemlélődő ember életére a legfőbb jellegzetesség.

Ebben az emelkedettségben válik az emberi lény alkalmassá arra, hogy Isten méltónak tartsa reá, hogy egyetlen arcban megismerje az ég és a föld minden teremtményét.

Isten végtelensége elől azonban vissza kell vonulnia és ez előtt meg kell hódolnia. Mert ezt egyetlen teremtmény sem tudja megérteni és megismerni, még a mi Urunk, Jézus Krisztus sem tudta, aki pedig minden élőlény között az Istennel való legmagasabb egyesülést elérte.

Ruysbroek


A BÉKETŰRŐ EMBER



Ugyan, mit beszélsz, fiam? Látván az én szenvedéseimet és a szentekéit is, hagyd abba a panaszkodást.

Még nem küzdöttél az utolsó csepp vérig!

A te szenvedéseid nagyon csekélyek azokéhoz képest, akik oly sokat tűrtek, erős kísértésekbe jutottak, nagy szorongatásokat viseltek el, és sokszoros próbán és küzdelmen estek keresztül.

Gondolj tehát másoknak súlyos szenvedéseire, hogy kisebb terhedet könnyebben elviseld.

S ha te ezt nem tartod kicsinynek, vigyázz, nehogy ennek is türelmetlenséged legyen az oka.

De akár kicsiny, akár nagy légyen a te bajod, igyekezz, hogy mindent békével viselj.

Minél jobban rászánod magad a szenvedésre, annál bölcsebben cselekszel, és annál több az érdemed; de könnyebben is esik a tűrés, ha bátran és sok gyakorlattal készülsz reá.

Ne mondd, hogy ettől vagy attól az embertől ezt föl nem vehetem; de nem is kell, hogy ezeket eltűrjem, mert nagy kárt okozott és olyat hány fel nekem, mit sohasem gondoltam; de mástól szívesen fölveszek egyet-mást, amit elviselhetőnek látok.

Oktalan gondolkozás ez, mely nem tekint a türelem erényére, sem arra, aki majd megjutalmazza azt, hanem inkább a személyekre és a szenvedett bántalmakra néz.

Nincs igazi béketűrése annak, aki csak annyit akar szenvedni, amennyi neki tetszik, s csak attól, aki neki tetszik.

Az igazán béketűrő nincs tekintettel arra, hogy mely embertől, elöljárójától, magához hasonlótól vagy alattvalótól, jó és szent férfiútól vagy gonosztól és méltatlantól kell-e valamit elviselnie.

Hanem bármely teremtmény részéről, akárhányszor érje őt bármekkora kellemetlenség, az Isten kezéből hálával fogadja és igen nagy nyereségnek tekinti.

Mert Isten előtt mi sem marad érdem nélkül, bármily csekélyet is szenvedünk Istenért.

Készen légy tehát a harcra, ha győzni akarsz. Küzdelem nélkül a türelem koronáját el nem nyerheted. Ha nem akarsz tűrni, akkor megkoronáztatni sem akarsz. Ha pedig a koronát kívánod, emberül küzdj és békével tűrj.

Munka nélkül nincs nyugalom, küzdelem nélkül nincs győzelem.

Uram, tegye lehetővé a te kegyelmed, amit természetem lehetetlennek tart. Te tudod, hogy csak igen keveset bírok tűrni, s hogy csekély kellemetlenség is hamar kislelkűvé tesz.

Minden megpróbáltatás legyen a te nevedért előttem kedves és kívánatos, mert éretted szenvednem és bántalmaztatnom az én lelkemnek nagyon üdvösséges.

Kempis Tamás


A LEGNAGYOBB ÉS A LEGKISEBB



A berill fénylő, fehér és áttetsző kő. Ha csiszolása homorú s egyszersmind domború, az ilyen kövön keresztülnézve a szem számára eleddig láthatatlan dolgokat észlelhetünk. Hasonlóképpen, ha a szellemi szem számára szellemi berillt csiszolunk, amely a legkisebbnek és a legnagyobbnak egyaránt formája, közvetítésével minden dolgok oszthatatlan és ősi kezdetéhez közelíthetünk. Hogy miképpen?

Először is szüntelenül tekintetbe kell venned, hogy az őskezdete mindennek az Egy, amit Anaxagorasz nyomán ősértelemnek nevezünk. Ezáltal jelenik meg minden a létben, hogy önmagát ily módon kinyilatkoztassa. A teremtő értelem ugyanis fényének ontásában és átadásában leli örömét. Így válik a Szellem teremtővé: lévén műveinek célja önmaga, azokban fensége kell megnyilatkozzék - ezért alkot megismerőképességgel áthatott lényeket; akik igazságát fel tudják fogni, és teremtő voltában ezeknek olyképpen mutatkozik meg, hogy azok láthatóan tudják őt megragadni. Ennek a tudása az alap, amelyből minden további következik.

Másodszor tudnod kell, hogy ami nem igaz, és ami az igazhoz nem is hasonlít, az a létezésben egyáltalán nem részesül. Ami azonban létező, az valami másban önmagától különböző. Önmagában ugyanis valódi létével azonos, ezzel szemben valami másban ahhoz csupán hasonló. Eszerint a meleg önmaga sajátos létezése, de a melegítettben csak hasonló a meleghez. Megismerés pedig háromféle lehetséges: az érzékelés (sensibilis), az emberi értelem (intellectualis) és a tisztán szellemi (intelligentialis) útján. E háromféle megismerési módnak Augustinus szerint háromféle világ felel meg... az érzékek, az értelem, a szellem világa...

Harmadszor figyelembe kell venned Protagorasz mondását, amely szerint a dolgok mértéke az ember. Mert az érzékekkel észlelhetőt az ember érzékeivel méri, az ésszerűt (intelligibilia) az értelmével (intellectus), és azt, ami az ésszerűn túl esik, megismerőképességének túllépésével éri el. Mindezt az előbbiek alapján teszi. Miközben tudatában van, hogy a megismerő lélek (anima cognoscitiva) célja és határa a voltaképpeni megismerhető, érzékelőképessége nyújtja számára a bizonyosságot, hogy az érzékelhető olyan, amilyennek érzékeli; és hasonló módon szerez bizonyosságot az értelem körébe tartozó dolgokról, amelyek értelme számára megragadhatók kell legyenek; ami azonban ezeknek határát túlhaladja, az szükségképpen az értelem képességeit is felülmúlja. Így találja meg az ember önmagában minden teremtett dolog mértékét.

Negyediknek fordítsd figyelmedet Hermész Triszmegisztosz mondására: az ember egy második Isten. Mert valamint Isten teremtője mindannak, ami valóban létezik (entium realium) és teremtője a természeti alakzatoknak, az ember teremtője az ésszerű dolgoknak (entium rationalium) és művészeti formáknak, amelyek nem egyebek, mint értelmének másai, szakasztott úgy, amint Isten teremtése az isteni értelem mása. Eszerint az ember értelmi képessége alkotótevékenysége közepette az isteni értelem tükörmása, és úgy alkot az isteni értelem képmására képmásokat, valamint a külső művészi alakzatok a belső természetes alakzatok másai. Ez magyarázza, hogy az ember a maga értelmét saját alkotásain méri és ebből következtet az isteni értelemre, ahogy az igazságot is annak tükörképe szerint érti meg. Ez az a tudás, amely a rejtély megoldásának kulcsa. A tévedhetetlen és biztos tekintet pedig e rejtélyben az igazság rejtett képét ismeri fel, és felismerve bizonyosságot szerez arról, hogy ezt az igazságot semmiféle rejtély nem ábrázolhatja.

Kiindulópontunk nem lehet más, mint az őskezdet. Mert az a hindu, aki Szókratésszel társalgott, kinevette azokat, akik Isten nélkül bárminek is megismerésére törekedtek, Isten nélkül, aki mindenek ősalapja és előidézője. Legyen tehát szemléletünk tárgya az oszthatatlan kezdet. Első tekintetünk merüljön a berill szemléletébe, és kutassuk azt, ami minden lehető nagyságot felülmúl és minden lehető kicsinynél kisebb. Így látjuk meg az eredetet, amely minden nagyot és kicsinyt megelőz és teljesen egyszerű, és amelyet semmiféle osztás nem bonthat részekre, de ami minden nagynak és kicsinynek mértékét szabja. És ha a berillen keresztül egyenlőtlenséget pillantunk meg, akkor szemléletünk tárgya az oszthatatlan azonosság lesz, és azáltal, ami ehhez a végső és feltétel nélkülihez hasonló, látjuk az oszthatatlan eredetet, ami azonban a hasonlóságban megoszlik és változik: mert ez az igazság. Mert az ilyen szemléletnek tárgya nem egyéb, mint maga az igazság, amely minden olyan hasonlóság által, amelyben a legnagyobb és a legkisebb találkozik, valamennyi hasonlóságnak végső és első eredetét látja megnyilvánulni. Ha a megosztott berillen így nézünk keresztül, az oszthatatlan kapcsolatot fogjuk szemlélni, és ugyanez érvényes a mértékarányokra, a viszonylatokra, a szépségre és hasonlókra nézve.

Cusanus

 

ferenc-a-farkassal-molnar-c-pal-festmenye