Payday Loans

Keresés

A legújabb

Pokoljáró dudás sorsok - III. rész  E-mail
Emberélet rontások - intenzív osztály
Írta: Jenő   

A szellemi pálya terhei és kockázatai
Biztos vagy benne, hogy ide akarsz belépni?



Mire
minden elemi lét- és munkafeltételt előállít,
addigra
már nem is akar semmit vagy elbóbiskol…

*

Már éppen publikálnál, levédenél stb.,
mikor értesülsz róla: éppen megelőztek!

*

Olyan Isten háta mögötti helyre kerülsz,
ahol nincs kivel eszmét cserélni, vitatkozni.

*

Egykor világmegváltásra készült,
ma meg még az írógépét sem tudja
a zaciból kiváltani…

*

A zsákbamacskában oly feleség volt,
aki cerberusként őriz dolgozószobádban…

*

Kénytelen vagy szeretett néped-nemzeted bűneit
keményen ostorozni – ami nem éppen hálás szerep…

*

Neked kell
a fájó igazságokat kimondani,
s nincs teljes érzéstelenítés,
hiába lesz később hálás érte az érintett…

*
Bírnod és tűrnöd kell,
Hogy érzéstelenítés nélkül
Vagdossanak a fejedhez fájó „igazságokat”,
Hisz aki ítél, az irgalmatlanul megítéltetik!

*

A gyermekszülés bábáskodására esküdt,
de sokkal többször a magzatelhajtást várnak tőle,
olykor nem legális és nem normál körülmények között.

*

Csak a balsors nyitott neked teret:
bugyuta reklámversikéket irogathatsz,
hogy éjszaka megírhasd ihletett műveidet…

*

Mágusedző vagy a győzelmekig,
de vereség után már kötik az útilaput talpa alá…

*

Akármilyen méltányos ítéletet is hoztál,
az elítélt és családja zaklat és fenyeget,
és némelyiket be is váltja…

*

Egy ismeretlen öngyilkos önjelöltben
kellene telefonon át tartanod a lelket…

*

Nem túl hálás szerep
sokkolva felébreszteni
szellemi álomszuszék „tesóidat”…

*

Amit kutatsz, arról nem beszélnek –
S a dokumentumok 25 évre titkosítva...

*

Veszélyes misszióddal járhat,
hogy szőröstül-bőröstül felfalnak a „vadak”,
ha éppen Isten vagy a felettes kannibálokhoz küld,
s te engedelmességi fogadalmat tettél mindkettőnek!

*

Mintha naponként újra le kellene tenned
a pályaalkalmassági vizsgádat –
nemcsak a világ, hanem saját magad előtt is
(csak a dilettánsok nem bizonytalanodnak el!)

*

Hiába vagy felkészült,
tehetséges és szorgalmas,
jól időzíted csúcsformádat,
ha a szerencse nem pártol,
ha a publikum rosszindulatú…

*

Vagy bűntudatosan lóg
lázas semmittevésben,
vagy az égő, összedőlő házból
próbál embert menteni!

*

A vadrezervátumban
testi épséged, életed is kockáztatod
a mindenre kész orvvadász bandát üldözve…

*

Ha beválik előrejelzése,
az természetes,
ha nem, akkor szidják, átokozzák
a meteorológust, a jóst, a futurológust…

*

A te verseddel vallanak szerelmet
pont annak a lánynak, aki rád se néz…

*

Házitanítóként az úrfi lelki vezetője vagy,
de a taknyát és csizmáját beléd törölheti…

*

Hospice szolgálatban
végstádiumban levő,
leépült, megkeseredett emberek
testét-lelkét ápolod és gondozod…

*

Gyanakvó, zsémbes és keserű
öregek házába vagy elfekvőbe
varázsolna derűt, jó hangulatot, békét…

*

Szép, korszerű, ökonomikus
és a családra szabott házat tervez,
de az újgazdag „kisisten” másként végez…

*

Szülőanyja-apja volt a műnek,
de annyit „adaptálták”, annyira átdolgozták
hogy már ő sem ismer rá, de az ő rossz hírét kelti…

*

Sóvár gyerekszemek
kalácsot kérnek tőled,
de te csak tanácsot tudsz adni…

*

Ha győztek, az a csapat érdeme –
a vereségért egyedül viszi el a balhét…

*

Nem korlátolt, de teljes
anyagi felelősséggel tartozol
minden egy kis és nagy baklövésért…

*

Szülei már,
munkája még nem tudja
értelmiségiként eltartani:
koldusdiákként nyomorog

*

Ha nem lövöd le
gyereked fejéről az almát,
akkor biztosan meghal,
így csak lehet…

*

Neked kellene győzni
a maratoni táncversenyen,
vagy félbeszakad pályád…

*

Csak leállítottad
a félrebeszélő önjelölt néptribunt
a magyar március idusán:
ezért egyetemről börtönbe kellett menned!

*

Se a börtönben,
se szabadulásod után
nem képezheted tovább magad –
neked ez büntetés, másnak jutalom..

*

Kényszerrel
lebutító és lélekdurvító
szociális és szellemi közegbe telepítenek

*

Incommunicado:
teljesen elvágva
a híradástól és a hírvételtől,
az éltető szellemi érintkezés vérkeringésétől

*

Rendőri megfigyelés alá helyeznek,
hogy elriasszák tőled pályatársaidat,
és – sajnos – jó eséllyel sikerül is izolálniuk…

*

Ha jó pap, tanár, orvos akar lenni,
akkor neki tényleg holtáig kell
mégpedig nem tessék-lássék,
hanem igen intenzíven tanulnia…

*

Elég egy hiba-műhiba
a szülés levezetésekor,
máris egy életre, haláláig
autista lehet a gyerek…

*

Nagy zajt csap körülötted
az életpiac –
alig hallod az isteni sugallatokat…

*

A te „vétkeidért”
gyermekeden állnak bosszút,
meggátolva továbbtanulását,
vagy jobb elhelyezkedését stb.

*

Rágalomhadjárat indul ellened:
Ráadásul pont abban az időszakban,
amikor te védekezésre képtelen állapotban vagy!

*

A humorista nem kap díjat,
vagy ha kap,
az olykor még annál is rosszabb,
akár csak a szégyen jár vele…

*

Hogy pár percig önfeledten nevess,
a humorista napokig gyötri az agyát,
ahogy Heltai verse írja:
„de ronda pálya”

*

Régóta tart alkotói válságod
s depressziód
és nincs fény az alagút végén,
és nincs mániás szakasz sem.

*

Vajon kapsz-e égi segítséget?
Tudsz-e évekig türelemmel várni,
míg eljön a te időd?
Nagy kérdés.

*

Az erkölcsi etalon
szerepét osztva rád
a pályatársaid elvárják:
„éhezzél!” vagy halj meg…

*

Lassan emelkedett nagyon magasra,
majd meredeken zuhant a mélységbe