EUGÉNIUSZ
A BOLDOG/TALAN EMBER ABC
Életminőség-vizsgálódások - XXI.sz.
A teljesség balga rontása magyarán szólva – 23.
A kenyér
Minek fordultok, könyörögtök Az ég urához, emberek! Nem isten adja, de az ördög A mindennapi kenyeret: Kenyérért van a bűn, gyalázat, A megalázás és nyomor, A szemek könnyben érte áznak; Az átkok átka a gyomor.
Balgák, kik türnek és remélnek, Kiknél a hit határtalan. Istenből csak a gyáva él meg, Az ördögé, ha vágya van. A hős megdöglik a szeméten; Filiszter majmol bölcseket; Mezitlenül jár a szemérem, S bohócz, ki bölcsnek született.
Mert ég erényt meg nem jutalmaz, És meg nem sajnál szenvedőt. De Sátán bátor és hatalmas S ember sorsában részvevőbb Ő megsegít a küzdelemben, Mert pártütő volt s most is az; Harczot jelent ő Isten ellen; Eszmét, mely végtelen s igaz.
Ha látom őket, kik lenéznek, Mert élvezik a sors kegyét: Nem egyszer forró vágyat érzek, Hogy kezemet nyujtsam feléd, S hatalmad' zengve azt kiáltsam: Oltalmazz, benned még hiszek! Vezess a harczra! Megutáltam Az erényt, mely mankón biczeg.
Benned van harczra kedv, erő még, Tied minden fortélyos ut. Bünben nem hisznek csak a dőrék: Csak az bün, mely napfényre jut. Te rázd fel a közömbös Istent; Ne vesztegeljen tétlenül: A bátorság harczoljon ittlent; Az ég ellen te küzdj elül.
Igazság, Tantalusz gyümölcse, Elérhetetlen óhajunk! Közel vagy bár hozzánk, örökre Csak éhezünk, csak szomjazunk. Igazság: hogy selyem a gaznak Erényes rongynál többet ér, S a jó falat, bár csuszva kaptad, Mint könnyel áztatott kenyér.
Szegény lány, kinek ifjusága Virágtalan, hideg tavasz: Hiába fogsz buzgó imába, Az égbe nem hat fel panasz. De Sátán látja szenvedésed', És mindig kész az alkura. Ad selymet, forró csókot, élvet; Rongyos ruhát az ég ura.
Költő, kinek lelkében eszmék, Ragyogó álmok rengenek; Ki lelkesülten odavetnéd A szabadságért mindened': Egy bűn van, tudd meg: lent maradni, Szegényen, ismeretlenül. Erény is egy: folyvást haladni S nem állni meg csak legfelül.
Sátán, imádlak! Nem vagyok már A régi hóbortos gyerek. Szivemben nem fog állni oltár Istennek eztán, csak neked. Ura vagy az egész világnak; Hatalmad érzik mindenen, Neved' kiáltom, úgy imádlak: Add mindennapi kenyerem'!
Reviczky Gyula
*
Ha
valamit
megígérnek neked,
azt úgy veszed,
mintha már a tied lenne
*
Ha
választhatsz,
elhagyod szeretett
szülőfölded, lakhelyed
a csak csodált távoli tájért
*
Ha
van egy
boldog pillanatod,
akkor szeretnéd a
homokórát megállítani
*
Ha véletlen
ráléptél főnököd lábára,
hetekig esedezel sokszoros bocsánatáért
(lásd Gogol tüsszentős figuráját…)
*
Ha
véletlenül kitudódik,
hogy feltaláltál valamit:
te csak becsmérled azt…
*
Ha
véletlenül,
„meggondolatlanul”
kölcsön is adsz valamit,
nem alszol nyugodtan addig,
míg nem jön/nem kapod vissza
*
Háborog a lelkem,
ha ebül szerzett javaimat
tőlem is el- ill. továbblopják
*
Hagyod
magad manipulálni:
bőven termő bamba
diófává növöd ki magadat
*
Hagyod, hogy
rágalommal
éket verjenek
megbonthatatlannak
tűnt párosotok közé…!
*
Hagyod, hogy
telhetetlen feleséged
egyre többet és többet követeljen
(téged és kapcsotokat is megszakítva)
*
Hajnalban
álomfejtőkhöz rohansz,
addig bele se kezdesz egy új napba
*
Halált megvető
bátorsággal meglopod
az isteneket s parazsat gyűjtesz fejedre
*
Halmozódó
titkolt-szégyellt bűneiddel
egyre zsarolhatóbbá teszed magad
*
Hárommilliárd nőt
egyenként szemügyre véve
keresed azt az egyetlen igazit…
*
Hát már
hogy ne lennék boldogtalan:
rosszkor és rossz helyre születtem!
*
Hatalmas
pofonokat osztasz,
de az első meglegyintésre
rád számolnak – knock out
*
Hátrafelé
nézegetsz, így
vagy a fejed vered be,
vagy karambolozol autóddal
*
Házasság-
kötési ügyedben
egy nőgyűlölőtől
vagy riválisodtól
kérsz jótanácsot
*
Helyet
és pénzt lekötve
úgy vásárolsz be,
mintha holnap kitörne a háború
*
Helyre-
hozhatatlanul
megcsonkítod magad
az esetleges rokkantnyugdíjért,
a kényszermunka alól mentességért
(és esetleg nem jön be a számításod…)
*
Hiába utaztad be
keresztül-kasul a nagyvilágot,
magadhoz közelebb nem jutottál
*
Hiper-érzékeny,
sértődős mimózaként
futballbírónak ön-jelölteted magad
*
Híres emberek
„barátsága” után kajtatva
elveszíted a neked tálcán kínálkozókat
*
Hiszékenységed
nem ismer határokat:
eladják neked a Lánchidat is
*
Hiszel
annak a papnak,
aki örök életet ígér
neked, pedig sohase
lehet tőle számon kérni
*
Hitegeted magad
te nem aprózod el,
egy nagy dobásra készülsz majd…
*
Hiúságból
nem viselsz szemüveget,
s így nem olvasod el az apró betűs részeket
*
Hogy
„divatos” légy,
véglegesen eldeformálod
lábad, tartásod, látásod stb.
*
Hogy
a legközelebb
legyél istenhez,
a Csomolungma tetején táborozol
*
Hogy
csak rövid
álörömöd volt,
ezt bizonyítja tartós
és valódi, intenzív ürömöd
*
Hogy
egész legyél:
fél életed férfiként,
felét transzvesztita nőként töltöd
*
Hogy
időt spórolj:
moslékká egybekevered
a fogásokat, úgyis egy helyre megy
*
Hogy lehetnék
itt és most boldog;
holnap tragikus csapás érhet!?
*
Hogy levert legyél s lehangolt,
mindent feketére vagy szürkére festesz
*
Hogy
milyen
agyalágyultak is lehettek
a geocentrikus világkép kidolgozói!
*
Hogy
ne kelljen kidobni,
a romló almát eszed
s így az épet sohasem
*
Hogy
ne kövess
el kis hibát,
a nagyot követed el:
nem csinálsz semmit
*
Hogy
ne lehessen
a kulcslyukon leselkedni,
leakasztod a hálószobaajtót
*
Hogyan
lehetnék boldog
ebben az életemben -
legfeljebb halálom után
majd esetleg azzá avathatnak
*
Holt tested
szellem nem kelti életre:
de kómában el-elvegetálsz
*
Holtodiglan
áltatod magad:
csak pénz és protekció
híján nem lettél operaénekes…
*
*
Hozzád
be se kell törni:
mintha tálcán
kínálnád javaidat a rablóknak
*
Hősködve
magadnak akarsz
minden sikert –
a várható kudarc
is csak a tiéd lesz…
*
Idő-
rablóknak
nyitsz ajtót és
szinte végtelen
türelemmel vagy hozzájuk
*
Időre
mindent
meg akarsz kóstolni
a potya svédasztalról
és: elrontod a gyomrod
*
Időutazást
teszel visszafelé,
mintha még a kerék
stb. sem lenne kitalálva
*
Ifjan adod
a kissé rezignált „bölcset”,
öregen felforgatnád a világot
*
Igaz,
hogy
életedben csak
egyetlenegyszer léptél félre,
de azóta még nem léptél vissza…
*
Igyekszel
megideologizálni
napi áramlopásod,
titkon szégyelled is,
hogy kivételezel magaddal
*
Illumináltan
fantasztikus ötleteid vannak,
kijózanodva fabatkát se érnek
*
Illuzionista
mutatványként
tovább osztod magad
szívemberre és észemberre
*
Imponál neked
egy fiatal rajongása,
szerelemnek veszed és pofára esel…
*
Indiánnak
becsületére váló
ravaszsággal törököt fogsz,
csakhogy az meg nem ereszt el…
*
Individualista
önfejűségedben
lemondasz a kollektív bölcsességről
*
Inkább
térdig koptatod a lábad
mintsem hogy rossz időben
üzemképes autód használnád
*
Iránytű
és világítótorony nélkül,
eszménytelenül hánykolódsz
az élet viharos, háborgó tengerén
*
*
Irigykedsz
beteg testvéredre, hogy
most kényeztetik, kívánságait lesik
(te is próbálsz tüneteket produkálni)
*
Ismeretlen
tettes meglop,
s te mindenkin levered,
ezért így ő is benne lesz
*
Ismert
hős katonája
voltál a hidegháborúnak,
s lettél annak „hősi halottja”
*
Isten
kegyelméből
egyszer sikerült
átúszni a folyót,
de te megint kísérted…
*
Isten
nem ver bottal:
azzal bűnhődsz, hogy
ronda lelked teljesen kiül arcodra
*
Isten
teljesíti kérésed:
azt kapod, amit érdemelsz:
akasztófakötelet…
*
Játéknak
véve az életet
amikor nem megy,
ki akarsz szállni:
nem ér a neved!?
*
Jegyet véve
magadtól szállsz
fel a szellemvasútra,
hogy frászt hozzák rád
(„Nem utazom többé…”)
*
Jó előre
végrendelkezel,
s vagyonod zömének
örököseként orvosodat jelölöd meg
*
Jobb
gazdája vagy
vérszívó bolháidnak,
mint házőrződnek,
haszonállataidnak
*
Jobb ügyhöz
méltó buzgalommal próbál
fából vaskarikát barkácsolni
*
Jobbnál
jobb ötletek
burjánoznak fejedből,
de a kezed mégis tétlen marad
*
Jog-
orvoslatért
fordulsz az államhoz,
miközben igazság-
szolgáltatást vársz el
*
Jogot
formál rá:
kisistenként
– mint Raszkolnyikov –
maga szolgáltasson igazságot
*
Jómódú
és
megbecsült polgárként
boldog lehetnél, „csak”
éppen álmaidat adtad fel…
*
Kar-
nyújtásnyira
van tőled, mégsem
élsz az összművészet
ingyenes katarzisával
*
Karót nyelt
fapofa – vagy:
idétlenül vihogsz:
elég kisujjam mutatni
*
Kecskéhez elölről,
lóhoz hátulról közelítesz:
csoda, hogy nagyon megjárod?
*
Kegyetlen
túlélőtúrává átszervezve
egy laza kis kirándulásból
is „kihozod a maximumot”
*
Képesnek
érzed magad
egy minden eshetőséggel
számoló „tökéletes bűntényre”
*
Képtelen
vagy beletörődni
bajusztalanságodba:
szélhámosok martaléka leszel
*
Képtelen
vagy beletörődni, hogy
neked kell alkalmazkodni
a helyi busz menetrendjéhez
*
Képtelen
vagy dönteni
két egyenlő lehetőség között:
két szék között a pad alá esel
*
Képtelen
vagy eldönteni,
mikor nem esel
érzéki csalódás áldozatául
*
Képtelenség
jobb belátásra téríteni,
mert zárt elméjű fanatikus vagy
*
Képzelgésed
és szemed egyre
többet kíván, s így
elrontod gyomrodat
*
Keresed a bajt:
felébreszted és ingerled
a vérszomjas házőrző cerberust
*
Keservesen próbálsz
poénosakat „beköpni”,
hogy imponáljál valakinek
*
Készakarva
eltorzítod magad:
eszed kidagasztja fejed,
szíved összezsugorítod
*
Kenyérpoézis
Óh, koplalás, szörnyű az átkod, Hogy minden éhező ripők Dalt zengedez, holott kabátot Varrhatna, vagy pedig czipőt. De hajh! az ember életében Sok dolgot intéz a has is. Szelid ha megtelt, zsarnok éhen! Olykor világfájdalmas is.
Nem egy »költő« megmondhatója, Mily ossiani érzemény, Ha tizenkettőt üt az óra S ebédre, óh, jaj! nincs remény, Kolbász-, pörkölt-világba téved Az éhség s bágyaszt, mint hasis. (Eddig hasból csupán beszéltek, De márma már dalolnak is.)
Ha megpillant a kirakatban Sonkát, halat, pezsgő italt: Kitör egy mélabús sohajban És rögtön ír - szerelmi dalt; Vagy emleget korcs nemzedéket, Hanyatló, árva nemzetet; Mert még ma nem evett ebédet - És jobb idők után eped.
Mind jámbor ember; nem találta Fel egyik sem a puskaport; S ha mélyen néz is a pohárba: Egyik se gyilkolt, vagy rabolt. Mért sujt tehát oly szörnyü végzet Harminczkilenczezer gyomort, Mely nem találván menedéket! Sehol se, rímekben korog?
Az ördögöt hajdan kiverték A lélekből szent emberek; Gyügyitható már a veszettség; Csimaz ellen vannak szerek. S a verselés rossz nyavalyája Egyedül nem gyógyítható?... Nincs még olyan szer föltalálva, Mely halandót ettől megó?...
Van, van! Egy meczenás segithet. Csak ez csinálhat rendet itt. Halmozzon össze annyi kincset, A hány has-dalnok éhezik. Ne legyen fösvény, ossza szét a Rugott zsenik közt aranyát: (A bankó is hat!) s mint poéta Kinlódni egy se fog tovább.
Óh múzsa, ki leszállsz a mennybül, S adsz üdvezítő csókokat; Kinek szaván a bús megenyhül S a boldog százszor boldogabb: Bocsáss meg ellenségeidnek, A kik bemocskolják neved'! Tölts bort beléjök s add nekik meg A mindennapi bifszteket.
Reviczky Gyula
|