August Strindberg
Egy lélek fejlődése

August Strindberg

Egy lélek fejlődése

TARTALOM, BEVEZETŐ

Tartalom

I. kötet

A fordító bevezető megjegyzése az első kiadáshoz
Megjegyzés a második kiadáshoz
Előszó a Cseléd fiához
A CSELÉD FIA (1849-1867)
1. Félősen és éhesen
2. Kezdődik az idomitás
3. El hazulról
4. Érintkezés az alsóosztállyal
5. A felsőosztállyal
6. A kereszt iskolája
7. Az első szerelem
8. A jégzajlás
9. Mások kenyerét eszi
10. Jellem és sors
Utóirat

II. kötet

A fordító bevezető megjegyzése
A FORRONGÁS ÉVEI (1867-1872)
1. A pitvarban (1867)
2. Lenn és fönn (1867-1868)
3. Az orvos (1868)
4. A függöny előtt (1869)
5. Hogy lesz arisztokratává? (1869)
6. A függöny mögött (1869)
7. Iró lesz (1869)
8. A Runa-szövetség (1870)
9. A könyvekben és a színpadon (1870)
10. Ziláltság (1870)
11. Idealizmus és realizmus 1871-ben (1871)
12. A király pártfogoltja (1871)
13. Bomlás (1872)

III. kötet

A fordító bevezető megjegyzése
A VÖRÖS SZOBÁBAN (1872-1875)
1. Az elégületleneknél (1872)
2. Hitehagyott (1872)
3. A Vörös szoba (1872)
4. A szerkesztő (1873)
5. Lelki nyomor (1873)
6. A vészkikötőben (1873)
7. A nyilvánosság szava (1873-1874)
8. A királyi titkár (1874-1875)

IV. kötet

A fordító bevezető megjegyzése
A szerző előszava
A SZERZŐ (1877-1886)
1. A vihar után (1877-1878)
2. A robbanás (1879)
3. Fönt és lent ujra (1881)
4. A bosszú (1882)
5. Páris (1882)
6. Rousseau (1884)
7. A nő és az Uj-Svédország (1884-1885)
8. János atheistává lesz (1885)
9. Idealizmus és szocializmus (1886)
10. A cseléd fia (1886)

V. kötet

A fordító bevezető megjegyzése
A francia kiadás előszava
Az eredeti előszó
VALLOMÁSOK (1875-1887)
Bevezetés
Első rész
Második rész
Harmadik rész
Negyedik rész

VI. kötet

A fordító bevezető megjegyzése
EL EGYMÁSTÓL! (1892-1894)
I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.

VII. kötet

A fordító bevezető megjegyzése
Coram populo! (Misterium)
INFERNO (1894-1897)
I. A Láthatatlannak keze
II. Szent Lajos megismertet a megboldogult Orfilával
III. Az ördög megkisért
IV. A visszanyert Paradicsom
V. A bünbeesés és az elveszett Paradicsom
VI. A tisztítótűz
VII. A Pokol
VIII. Beatrice
IX. Swedenborg
X. Kivonat egy elkárhozottnak a naplójából. 1896. október, november
XI. Megszólalt vala az Örökkévaló
XII. A rám szabadított Pokol
XIII. Zarándokút és vezeklés
XIV. A Megváltó
XV. Sanyargattatások
XVI. Hová vezet az utunk?
Epilógus

VIII. kötet

A fordító bevezető megjegyzése
LEGENDÁK (1897-1898)
Első rész
I. A megszállott ördögűző
II. Terjed a vigasztalanság
III. Nevelés
IV. Csodák
V. Hitetlenkedő barátomnak a sanyargattatása
VI. Mindenféle
VII. Swedenborgot tanulmányozom
VIII. Canossa
IX. Az ellenmondás szelleme
X. Kivonat a naplómból. 1897
XI. Párisban

Második rész
Jákob viaskodása
Utóirat

IX. kötet

A fordító bevezető megjegyzése
EGYEDÜL (1899-1900)
I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.

Bevezető

Strindberg munkái közül igen kevés jelent meg magyar nyelven, s ami megjelent, javarészt azt sem svéd nyelvből, hanem németből fordították, úgyhogy a magyar közönség voltaképpen az elnémetesített Strindberget ismeri. Schering Emil, Strindberg összes műveinek német fordítója, érdemes munkát végzett ugyan, de fordítása a komoly magyar műfordítás mértekével mérve, nem elég lelkiismeretes: sok helyütt pongyola, sőt helyenként vakmerően csonkító.

Sajnos, a magyar műfordítás színvonala az utóbbi években, de legfőként napjainkban, nagyon lesülyedt. Üzletre éhező zugkiadók kegyelméből magyarul nem tudó, idegen nyelveket nem értő kufárok csapata vetette rá magát minden írói hivatottság nélkül a fordítómesterségre, s a betűre szomjazó, jóhiszemű, naiv magyar olvasót silány fordítások szennyes áradata ostromolja. A kiadók egyrésze ma már egyáltalán nem törődik vele, van-e irodalmi értéke a fordításnak, amelynek kiadására vállalkozik; nem ragaszkodik hozzá, hogy a fordító eredetiből fordítson, hanem ő maga osztja ki az angol, francia, orosz vagy másnyelvű író munkáját rossz német fordításban legtöbbször németül sem igen tudó léha tollforgatóknak lefordításra, és kikötése csak annyi, hogy a fordítás gyorsan elkészüljön, mert ki kell használni a könyvkiadói konjuktúrát. Nem tudom, miként lehetne védekezni ez ellen a kiadói és fordítói kalózhadjárat ellen, de úgy érzem, ideje volna, hogy mindazok, akik szivükön viselik a magyar műfordítás nemes hagyományait, közös akcióban egyesüljenek és a kritika kiméletlen korbácsával próbálják megoltalmazni a magyar kulturát ettől a veszedelemtől.

Mikor másfél évvel ezelőtt vállalkoztam rá, hogy Strindbergnek talán legértékesebb munkáját: kilenckötetes önéletírását lefordítom, még nem tudtam svédül; de természetesen egy percig sem gondoltam arra, hogy a nagy svéd írót németből fogom fordítani. Minthogy az önéletírás ötödik kötetét, első házasságának a történetét, Strindberg nem svédül írta meg, hanem francia nyelven (ez a kötet még ma sem jelent meg svédül!) s később ő maga rendezte sajtó alá ennek a kötetnek a német fordítását is: először ezt a kötetet fordítottam le Vallomások címmel. A kötet francia címe: Le plaidoyer d'un fou, német cime: Die Beichte eines Toren. Közben megtanultam svédül, úgyhogy hozzáfoghattam immár az önéletírás többi kötetének a fordításához.

A német fordítás az eredeti kilenc kötetét - tetemes kihagyások árán - hét kötetbe vonta össze. Kihagyta a többi között Strindberg több előszavát és utóiratát, s kihagyott például az első kötetből mintegy másfélívnyi szöveget, az apróbb változtatásokat, félreértéseket és elírásokat nem is említve. Minthogy én hűen ragaszkodtam a svéd eredetihez, a magyar olvasó most jut hozzá az első teljes Strindberg-önéletrajzhoz.

Strindberg önéletírása kilenc kötetének ezt a címet adta: Egy lélek fejlődésének története. A német fordító ezt a címet elhagyta és az önéletírás egyik kötetének címéül használta fel, amelyben két svéd kötetet olvasztott össze egy kötetté. Én természetesen megtartom Strindberg összefoglaló főcimét, de csak így: Egy lélek fejlődése. Önéletírásnak szebb címe talán el sem képzelhető. A német kiadás első kötete: Der Sohn einer Magd, ugyancsak két svéd kötetnek az összeolvasztása. Nálam a két kötet megmarad két külön kötetnek, összesen kilenc kötet lesz tehát az önéletírás magyar fordítása.

Budapest, 1919 februárjában.

http://mek.oszk.hu/15900/15956/index.phtml#

*

AUGUST STRINDBERG (1849 - 1912)

Kilenckötetnyi önéletrajza, az „Egy lélek fejlődése", szinte gyűjteménye a világnézeteknek, a stílusoknak, az egymásnak ellentmondó véleményeknek. Egy elemzőerejű társadalomismerő, érzelmek árnyalataiban otthonos pszichológus, szerelmi vágyaktól megrészegülő nőgyűlölő, családot, iskolát, emberi kapcsolatokat elmarasztaló, magányra kárhoztatott, szenvedő ember, aki hol ateista, hol misztikusan vallásos (nem egymás után, hanem váltogatva a hit és a hitetlenség árnyalatait). De minden világnézeti állapotban hiteles önelemző, stílusművész, aki egyformán ismeri a történelem korszakait és a jelen kételyeit. Sorolhatnók további önellentmondásait: romantikától naturalizmusig, nagy hagyományok őrzésétől az impresszionizmus korai megvalósításáig, lelkes szocializmustól gőgös individualizmusig — szinte magamagával vitatkozik remekműveiben. Nem győz házasodni és elválni, vágyódás és kiábrándulás elvegyül ösztöneiben, tudatában is. Úgy tartjuk nyilván, mit a svéd irodalom világóriását, aki gyűlöli a nála is nagyobb skandináv óriást, Ibsent (igaz, ez a gyűlölet kölcsönös, de Strindberg provokálta ki). Ha egymás után olvassuk a nőgyűlölet klasszikus drámáit, a „Haláltánc"-ot, a „Júlia kisasszony"-t, az„Apá"-t — majd a „Történelmi miniatűrök" remekmívű novelláit a múlt ezredévek különböző korszakairól, alig tudjuk elhinni, hogy ezeket ugyanaz a szerző írta. Ha tudomásul vesszük történelmi drámáinak romantikáját és verseinek korai avantgárd kifejezésmódját, úgy érezhetjük, hogy a stílustörténet múzeumba illő gyűjteményét tekintjük át.

Az önéletrajz legismertebb első kötetéből, „A cseléd fiá"-ból tudjuk, milyen zavaros családi körülmények közt telt el kora ifjúsága. Születésekor és utána még néhány évig törvénytelen gyermek volt. Az apa kocsmáros, akinek az egyik kocsmai cselédlánytól fia született. Semmiféle valószínűség-számítás nem gyaníthatta volna, hogy világhíres, majd vitathatatlanul klasszikus író lesz belőle. Születése után a szülők együtt maradtak, és a negyedik gyermek után végre össze is házasodtak. A közös gyermekeket törvényesíteni lehetett, és gondoskodni kellett róluk. Az ügyes, értelmes és mozgékony Augustot az apa, úgy látszik, utódjának szánta, mert már serdülőkorában a csapszék mellé állította. De azért iskolába is járatta. A vallomásokból tudjuk, hogy a családot is, az iskolát is „gyermekkínzó intézmény"-nek tartotta felnőtt korában is. De ahol tanulni lehetett, ott hamar kivált, és ifjúkorában mindent elkövetett, hogy ne legyen otthon. Olyan munkákat keresett és talált, amelyek mellett olvashatott, tanulhatott, és egyetemre is mehetett. Ugyanúgy izgatta a történelem, mint a nagy lendülettel fejlődő természettudományok. Az egyetemen vegyésznek készült, de később íróként osztatlan elismerést történelmi tárgyú műveivel kapott. Regényei, drámái viharos ellentmondások közepette, nemritkán botrányok közt előbb váltak hírhedtté, mint híressé. De a híres svéd királyokról szóló történelmi drámái, a hazai múlt pillanatairól szóló novellagyűjteménye, a „Svéd hősök és kalandok", majd az egyhangú és mindmáig tartó elismerést kiváltó „Történelmi miniatűrök" című — mindig mindenütt elismeréssel találkozott. Van olyan egyszerű olvasó és művelt irodalomértő, aki a „Történelmi miniatűrök"-et vallja a legjobbnak, legmaradandóbbnak a szerző óriási életművében.

Az egyetemet viszont hamarosan el kellett hagynia, bár ott is kitűnő tanulónak bizonyult. A tudomány időszerű problémái izgatták, és merész fantáziával képzelte el a további fejlődést. Egy folyóiratban jelent meg tanulmánya a természettudományos kutatás kilátásairól. Ebben azt jósolta, hogy el kell jutni az atom felbontásához. Ha pedig az atom bontható, olyan energiák szabadulnak fel, amilyenekről még csak nem is képzelődtünk. Továbbá, ha az atomok felbonthatók, akkor nem lesz akadálya az anyagok megváltoztatásának, meg lehet valósítani a mesterséges aranyat, amiről hajdan az alkimisták ábrándoztak.

Manapság azt is mondhatjuk, hogy lángeszűen előre látta, ami azután — alig néhány évtized múlva — meg is valósult. Akkor szakmai botrány kavarodott körülötte. Az egyetem professzorai már a jóslást is tudományromboló szélhámosságnak tekintették. Strindberget tehát kitiltották az egyetemről.

Ekkor újságoknál próbálkozott. Riportjai tetszettek, de volt lap, amely lehozta a verseit is. Már régóta ezeket a Strindberg-költeményeket mondják az expresszionizmuskezdetének. A fiatalok ugyan rácsodálkoztak, egyesek még lelkesen szóltak róla, de a hivatalos kritika hol őrületnek, hol rossz vicceknek, de leginkább merőben érthetetlen szóhalmazoknak ítélte őket. Költőjük életében kívül is maradtak a költészeten, csak Strindberg halála után néhány évvel, az első világháborút követő esztendőkben, amikor az expresszionizmus világdivat lett, fedezték fel a már régen híres íróban a modern költészet egyik előharcosát.

Drámái azonban mindig színpadot találtak. Első romantikus, hazafias csengésű királydrámái otthon népszerűek. A „Krisztina királynő" külföldön is sikeres játéknak bizonyult. Sok évtizeddel később ebből csinálták a világhírű filmet Greta Garbóval a címszerepben. — Ezek előkészítették a következő drámákat, amelyek egymás után botránkoztatták meg a közönséget is, a kritikát is. Az eddig romantikusnak tartott író egyszeriben naturalista lett a köztudatban. Ezt o nem is cáfolta. Szóban és írásban hirdette, hogy az élő irodalom legnagyobb alakjának Zolát tartja. Zola pedig a naturalizmus apja, vezére és apostola volt. És Zola — talán udvarias viszonzásul — Strindberg egymás után színre kerülő drámáiról nyilatkozott a legnagyobb elismeréssel.

Persze ezek a drámák dramaturgiailag kitűnőek voltak, ma is hatásosak. Tartalmuk azonban sokak számára ijesztő volt. Szinte izzott és lángolt bennük a nőgyűlölet. A szerző minden bizonnyal saját magánéletének csalódásait vetítette ki. Az asszonyok ezekben a drámákban szörnyetegek, a férfiak áldozatok. Közben mindegyik izgalmasan érdekes. Ez a nagy mesterségbeli tudás, az ellenszenves témákat is érdekessé tevő dialógusok, cselekményszerkesztés újra meg újra színpadképessé, műsorképessé teszik mindenütt, minden korban a „Haláltánc"-ot vagy a „Júlia kisasszony"-t. A legjobb talán „Az apa", de ez már a rémtörténetig borzalmas. Ínyenc olvasó szívesen olvassa borzongás közepette, de nagy közönséget igazán nem vonz. A nők önvédelemből gyűlölik, a férfiak a nők védelmében fordulnak el tőle. — Ezek mellett azonban más-más körökben keltettek felháborodást olyan drámái, amelyek világnézetek mellett vagy ellen olykor igen költőien tettek hitet. Az ateista vagy csak egyházellenes művek a vallásosokat háborították fel. A vallásos vagy éppen misztikus drámák a vallásellenes és a vallásilag közömbös tömegeket riasztották el. Aminek szocialista kicsengése volt, az a királyságok és a burzsoá köztársaságok politikai híveinek nem kellett. Amelyik a magányos erős embert ünnepelte, azt szocialista is, polgári demokrata is társadalomellenesnek minősítette. Aki jól ismerte az egyre híresebb szerző műveinek egész sorát, az igazán nem tudta megmondani, hogy valójában miről mi a véleménye. Hiszen kevesen vallják be, hogy alig létezhet ember, aki kellő évek tapasztalata után olykor többször is ne változtatna véleményein. Hiszen vannak, akik Strindbergnek következetes nőgyűlöletét se hiszik el. Hiszen aki ennyire gyűlöli a nőket, az miért házasodik oly sokszor?

De akármi a véleményünk Strindberg véleményeiről, azt ma már senki se tagadja, hogy ez a svéd író-költő-történettudós, mellesleg merész természettudós kitűnő író. Amihez nyúl, az legalábbis hatásos prózában is, versben is, színpadon is. És aki sokféle ismeretben, sokféle véleményvilágban lehet otthonos, miért ne lehetne mesterfokon romantikus, expresszionista, naturalista? — Persze Strindberget követni felettébb nehéz, de tisztelni, olykor még csodálni is — ezt nagyon is lehet.

Hegedűs Géza