Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 16.
Illyés Gyula:
Bevezetés egy Kodály-hangversenyhez
"Az ünnepelt 80. születésnapján
a kecskeméti színházban fölolvasta a szerző."
"Föllendül azonnal a karmester-pálca
s megzendül – nem a zenekar,
hanem ami van körben temető;
megzendül ami van (ó s fiatal!)
síri mező,
majtényi, mohácsi, muhi mező,
anyádért, apádért,
esendő hazádért,
ami volt sírba és sárba vesző,
ami volt hősvértől pirosult gyásztér,
egri üszök és drégelyi várfok,
onnan tör elő,
amit hallani vártok –
e zenekari mélyből árad elő,
de nem a jaj,
rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj,
hanem az erő,
az a gyökérmélyű erő,
az a múlt-táplálta erő, mely érted
száll harcba, jövő:
örökös élet.
Ezt, ezt kereste ő
és ezt találta,
kezében a pálca:
vasvessző, mely a temetőt veri
a marsallbot, ha szólnak ütegei;
ezt rendezi ő,
az elszánt, a konok,
akinek a sírok üregei
dobok, dobok,
ezt hozza ő,
búval, de hittel is tele,
ezzel jön ő,
a hangok s lelkek megváltó mestere.
Karmester, nemcsak ezt a kart
vezényled, jól tudod,
hanem egy népet, a magyart,
villanjon homlokod;
akinek hangszekrénye lett
vártömlöc, temető
s kéz-intésedre égre kelt
a poklot-szenvedő;
ki a jajból sajtoltad a dalt,
búból az örömet,
vereségből a diadalt –:
családod, sereged,
éneklő kórusod vagyunk
s ki nem dalol, az is
tudja már, szívós karnagyunk,
mi helyes, mi hamis;
mert egybe álltunk általad
s az is, ki nem dalol,
érzi a Lét, a Rend szabad
összhangját valahol."
*
Semmi ügyért
nem „áldozom fel” magam,
én inkább életművészként veszek el…
*
Szennylapom
nem mindig kelendő árujához
rákbeteg gyerekek segítése ügyét kapcsolom
*
A
kereszténység
márkaneve alatt
kellemesen bizsergető,
lebutítottan hedonista
életfilozófiát kínálgatok
*
Vissza-
él a tudása
adta hatalommal
vagy gondatlan:
orvosság helyett
mérget kever és „javall”…
*
Művészi,
színészi képességemmel
és más képzettségemmel
belülről bomlasztani
más pártokba
befurakodok, infiltrálódok
(pl.: anno a kriptokommunista)
*
Ő
olyan okos:
még barátja ügyének
is használ besúgásával…
„És még mindig jobban járt,
hogy én és nem más jelentett róla!”
*
Dal-
szövegek
előbírálati
bizottságosdis kiherélését,
vadcsikók kezes mutatványos
lóvá idomítását vállalom!
*
Nekem
csak előfutáraim
és epigonjaim vannak,
méltó utódot egyet se
látok, pláne nem képzek
*
Nincs szívem
- pláne nem kilenc évig –
várni és selejtezni:
minden egyes szavam, rajzom
egyből kőbe, gránitba vésem
*
A
birkaiskola
mestereként
nem bünteted,
de még jutalmazod is
a legnagyobb lógósokat
és a vad szamarakat
*
Koncepció nélkül,
de hangyaszorgalommal
mindenfelé és mindent keresek,
gyűjtögetem az „adatokat”
*
Kegyetlenül
ráborítom a bilit
a jó eséllyel bűntudatos
drága – jegyet vásárló –
színházi közönségemre…
*
Miért
legyek pont én
tisztességes értelmiségi,
hisz engem is kiterítenek úgyis…!
*
Civil kurázsis
kezdeményezéseket
szétaggodalmaskodok,
szétokoskodok, szétzilálok
*
Az
a kritikus
és kultúrpolitikus,
vagy az szeretne lenni,
aki pontosan előírja,
miként alkossanak remekműveket
*
A
szcientológia,
az agykontroll stb.
apostolaként
ígér gyors, olcsó
és szenvedésmentes
megváltást és
tuti boldogságot
*
Saját házi
oltáromon
családomból
élő-égő ember-
áldozatokat mutatok be
*
Nem
élvezem, s
ezt másnak se ajánlom,
de mindenkinél jobban
érteni vélem a műalkotásokat
*
Engem
nem lehet,
nem is hagyom kiiktatni
az isten és az egyszerű laikusok
közötti kapcsolatból
*
Érződik
s éreztetem:
csak megélhetési
kényszerből végzem
a nevelői, pártfogói,
börtöntanári és lelkészi
munkát, hivatást
*
Gerontológusi
karrierem sikeressége érdekében
szegényházba dugom és ottfelejtem szüleimet
*
Tanári
és osztályfőnöki
hatalma teljes tudatában
úgy tesz, mintha vitatkozna
a neki alárendelt diákjaival
*
*
Megalázó-
megszégyenítő
kínzások és büntetések,
pl. nők meztelen vessző-
futásának értelmi szerzője
*
Sok
közpénzt költve
szervez olyan társadalomkutatást,
aminek a végeredménye
az elején borítékolható lett volna…
*
Addig és úgy
kutatja az ún. közvéleményt,
míg „igazolja” előfeltevését,
a megrendelő elvárását
*
A
kegyetlen
szakmai soviniszta
matek tanár
csak kudarcélményt okoz,
leselejtez, korrepetáltat és megutáltat…
*
Az
a riporter,
műsorvezető vagyok,
aki kőkeményen feszeget
borítékolt álkérdéseket…
*
Előbb
meghallgatod
a politikai vagy
lelki vezetődet,
majd magadévá téve
kialakítod az önálló
„egyéni véleményed”
*
Minél
kevésbé
van meggyőződve
üdvössége módjáról,
annál vehemensebben,
agresszívebben agitál mellette
*
Közömbösen
sorsára hagyom
a jogsértett kisembert,
de országos botrányt csapok
egy komolyzenei tévécsatorna ügyében…
*
Saját
s közösséged
zsidós fóbiáit
ki nem gyógyítva
nem disztingválsz:
fasiszta csőcselékezel
utcai tüntetőket
*
Szerinte
a „bennszülött”,
„őshonos” magyarok
nem képesek kimagasló
szellemi teljesítményre
*
Se
boldogan élni,
se boldogan meg-
halni nem tanított,
halálának tragikomikuma
bizonyság az ő életének
hiábavalóságára…
*
Márvánnyal
és a formával
de főleg a meg-
rendelővel küszködve
szenvedsz, őszülsz,
megrokkansz, belepusztulsz…
*
Hiábavaló volt?
Elkészül el a Nagy Mű –
az itt megy a zúzdába,
te meg most a süllyesztőbe…
*
Megalázóan
kevés a honorárium –
méltánytalan, hogy
ingyen dolgozol,
sőt: olykor még
neked kell(ene) fizetni…
*
Szavaid hitelének
biztos aranyfedezete van:
szenvedéstörténeted, passiód…
*
Jót és
jól szólnál
és tényleg szólsz is,
csakhogy visszhangtalanul,
a pusztába kiáltod…
*
Olyannyira
világítanál a sötétben,
mint két végéről égő-fogyó gyertya…
*
Szülőfölded
javát akarva
igazadhoz ragaszkodva
leszel „A nép ellensége”
(Ibsen)
*
A
többségért
kitartóan „lobbizva”
nemcsak kisebbségben,
de teljesen magadra maradsz…
*
Ki más vállalná
a közutált kisebbség
ügyvivője, védője
hálátlan szerepét?
*
A
bulvársajtó
szabad prédájaként
indul családod ellen
a hajtóvadászat…
*
Még maga
a názáreti Jézus Krisztus
sem lehetett próféta a hazájában…!?
*
A
vissz-
hangtalanság
közönyébe fullasztnak –
még negatív válasz, vissz-
hang, reagálás sincsen
*
Ha
– nyíltan –
a király fejére
olvasod a bűneit,
ő – titokban – fejed
veheti, vagy eltetet láb alól…
*
Naponként
vakon ugrasz fejest
ismeretlen – mély
vagy sekély – vizekbe
*
Nehéz,
veszélyes küldetésed
teljesítésénél csak annak
elszabotálása lenne neked nehezebb…
*
Nyílt ön-
élveboncolásod,
viviszekciód
részvétlenül figyeli
a bámész és kandi tömeg…
*
*
Szamizdatosként
kerülnek mint a pestisest,
vagy diliház karanténba zárnak,
vagy kitoloncolnak, deportálnak…
*
Monopol-
helyzetben levő
állampárt-kritikusok
árgus szemekkel,
nagyítóval lesnek
hibáidra, és dög-
keselyűként csapnak le,
ha valamit is elrontasz…
*
A
jog
szerint
fel kellene
mentened
egy ártatlan gyermek
elvetemült kéjgyilkosát,
és a még nagyobb bűnösök
még eléd sem állnak…
*
Halált
megvető
bátorsággal
repkedsz, mint
Daidalosz és Ikarosz –
de ez a kutyát se érdekli…
*
Füledbe
forró ólmot öntenek,
s leszel az új, az énekes Vazul…
(vagy a megsüketült Beethoven)
*
Egy
kihalófélben
levő és rokontalan
kis nép szigorú nyelvi
börtönébe záródtál…
*
Zseniális
szójátékaid,
jó pesti, budai,
vidéki humorod
elvileg örökre
lefordíthatatlanok maradnak…
*
Szakmai ártalom:
addig, oly sokáig
és oly átéléssel alakította
a rá szabott intrikus szerepeket,
míg magánemberként is úgy maradt
*
Ércnél
maradandóbbnak
szánt és sikerült műved
WC papírra kell írnod –
s szükségben elhasználják…
*
Ahogyan Szókratész,
„az ifjúság megrontójaként”
ő is méregpoharat kap…
*
Mihelyst
bajba kerülsz,
a legígéretesebb tanítványod
tagad meg először, háromszor…
*
Leghamarabb
akkor ismernek el,
amikor már a halálos ágyadon fekszel,
s ezzel még az utolsókat rúgják beléd…
*
Vagy
meg sem értik,
fel se fogják a műved,
vagy – akár szándékkal –
teljesen félremagyarázzák…
*
Hivatásodnál fogva
túl sok titkot bíztak rád,
s te retteghetsz a kifecsegéstől,
hát még a kínvallatástól…
*
Épater le bourgeois!
Te megbotránkoztatod a nyárspolgárt,
ő meg piti, buta és aljas bosszút áll rajtad…
*
Ha
se orvos,
se jogász,
de bölcsész akarsz lenni:
szüleid „kitagadhatnak”,
a diáknyomor az osztályrészed
*
Neked kell
lerombolni
a hamis illúziókat,
amiért bármi mást,
csak pont köszönetet ne várj…
*
„Különc”
s hopp-kopp
életmódod miatt
még saját gyerekeid
elvételével is fenyegethetnek…
*
Platón
a barátod,
de esetleg elveszítheted,
mert a teljes igazságból
még az ő kedvéért se engedhetsz…
*
A
világ
más táján
szent dalnok
lett volna belőle -
a Hortobágy elvetélt,
káromkodó-fütyörésző poétája…
*
Neki kell
Antigonéként
eltemetnie a halott testvért,
olykor-sokszor akár élete és
szerelme boldogsága árán is…
*
Könyv-heti
sátorban toporogsz,
és „Nagyon fáj”:
nem veszi senki
a vérrel írt köteted!
*
Non
profit
szellemi
vállalkozása
dotáció híján
csak veszteséget „termel”
*
Illyés Gyula
Bartók
„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz!
Azt! Földre hullt
pohár fölcsattanó
szitok-szavát, fűrész foga közé szorult
reszelő sikongató
jaját tanulja hegedű
s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű
a bearanyozott, a fennen
finom, elzárt zeneteremben,
míg nincs a jaj-sötét szívekben!
„Hangzavart”! Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz,
hogy van, van lelke még
a „nép”-nek, él a „nép”
s hangot ad! Egymásra csikorított
vasnak s kőnek szitok-
változatait bár a zongora
s a torok fölhangolt húrjaira,
ha így adatik csak vallania
a létnek a maga zord igazát,
mert épp e „hangzavar”,
e pokolzajt zavaró harci jaj
kiált
harmóniát!
Mert éppen ez a jaj kiált
mennyi hazugul szép éneken át –
a sorshoz, hogy harmóniát,
rendet, igazit vagy belevész a világ;
belevész a világ, ha nem
a nép szólal újra – fölségesen!
Szikár, szigorú zenész, hű magyar
(mint annyi társaid közt – „hírhedett”)
volt törvény abban, hogy éppen e nép
lelke mélyéből, ahová leszálltál,
hogy épp e mélység még szűk bányatorka
hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl
a hideg-rideg óriás terembe,
melynek csillárjai a csillagok?
Bánatomat sérti, ki léha vigaszt
húz a fülembe;
anyánk a halott – a búcsúzót ne
kuplé-dal zengje;
hazák vesztek el – ki meri siratni
verkli futamokkal?
Van-e remény még emberi fajunkban? –
ha ez a gond s némán küzd már az ész,
te szólalj,
szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész,
hogy – mégis! – okunk van
remélni s élni!
S jogunk van
– hisz halandók s életadók vagyunk –
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni úgysem tudhatunk.
Mert növeli, ki elfödi a bajt.
Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
s majd szidjanak: nem segítettetek!
Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
mi neked fölfedetett,
a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –
te bennünket növesztel, azzal,
hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.
Ez – ez vigasztal!
Beh más beszéd ez!
Emberi, nem hamis!
A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:
a kétségbeeséshez.
Köszönet érte,
az erőért a győzelem-vevéshez
a poklon is.
Ím, a vég, mely előre visz.
Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie.
Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige.
Picasso kétorrú hajadonai,
hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviseltünk, emberek,
amit nem érthet, aki nem érte meg,
amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már,
csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek,
példamutató nagy ikerpár,
zene csak, zene csak, zene,
a bányamély ős hevével tele,
a „nép jövő dalával” álmodó
s diadalára ápoló,
úgy szabadító, hogy a börtön
falát is földig romboló,
az ígért üdvért, itt e földön,
káromlással imádkozó,
oltárdöntéssel áldozó,
sebezve gyógyulást hozó,
jó meghallóit eleve
egy jobb világba emelő zene –
Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;
ki muzsikád ujjaival
tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,
ahol a baj
s beh különös, beh üdvös írt adsz
azzal, hogy a jaj
siralmát, ami fakadna belőlünk,
de nem fakadhat, mi helyettünk
– kik szív-némaságra születtünk –
kizenged ideged húrjaival!
1955
|