PIET VROON – ANTON VAN AMERONGEN – HANS DE VRIES:
A REJTETT CSÁBÍTÓ – A SZAGLÁS PSZICHOLÓGIÁJA
KORONA KIADÓ, BUDAPEST, 2005
„Szag után jár”, „az orra alá dörgöl valamit”, „a fejétől büdösödik a hal”, „bátor vitéznek kalauza az orra”, „ebnek se büdös a maga gazdája”, „szaglál a finánc, mint az agár”, „ami büdös, szűkben jó illatú”, „borsot tör az orra alá”.
Minél fontosabb szerepe van valaminek az életünkben, annál valószínűbb, hogy bőségesen találunk rá szavakat, kifejezéseket a nyelvben. A fenti szólások és közmondások csak egy kis szeletét alkotják azoknak a megfogalmazásoknak, amelyek a szagláshoz kötődnek a magyar nyelvben. A szagokhoz, a szimatoláshoz és az orrhoz kapcsolódó népi bölcsességek tömkelege minden tudományos munkánál ékesszólóbban tanúskodik arról, hogy a túléléshez, az életben való boldoguláshoz nélkülözhetetlen érzékelési módról van szó.
Mindazonáltal rendkívül fontos, hogy a tudomány minél többet tárjon fel a szagokról, a szaglórendszer felépítéséről és működéséről, más területekkel való kapcsolatáról, pl. emlékezés, érzelmek, a társas kapcsolatok alakulása stb. E tekintetben tudásunk messze elmarad pl. a látás, a hallás vagy a tapintás területén szerzett ismereteinktől. Talán nem véletlen, hogy 2004-ben a szaglás kutatását jutalmazták Nobel-díjjal. Mivel a szaglással kapcsolatban a tudomány területén még sok fehér folt maradt, a szaglásról való tudást összegző tudományos ismeretterjesztő kiadványok sem dőlnek utánunk a könyvesboltok polcairól.
Így az áruházak pszichológiai tárgyú könyvei között böngészve kifejezetten „csemege” számba megy a Vroon – Amerongen – Vries szerzőtrió karcsú kötete, mely A rejtett csábító. A szaglás pszichológiája címmel jelent meg 2005-ben a Korona Kiadó gondozásában. Az alig 270 oldalas, egy nagyobb kabátzsebben elférő, puha kötésű kiadvány első várakozásunkhoz képest meglepően átfogó és részletekbe menő képet ad a szaglás élettani, lélektani és kulturális vonatkozásairól.
Az egyes fejezetek tematikus rendbe szervezve ismertetnek meg a szaglás állatvilágban betöltött szerepével, a szaglószerv felépítésével és működésével, a szaglás pszichofizikájával, az életkori és nemi különbségekből fakadó sajátosságaival, a szaglás és az emlékezet, illetve a szaglás és a viselkedés kapcsolatával.
A szerzők külön fejezetben tárgyalják a szaglás zavarait, a szaglóérzék eltompulásával, elvesztésével kapcsolatos betegségeket, és a mesterséges illatanyagok használatát.
A kötetet a „Szagtanácsok” zárják, amelyek rövid, tömör formában megfogalmazott érdekességeket közölnek az olvasóval. Így tudhatjuk meg például, hogy gyengébb a dohányosok és a festők szaglóképessége a nem dohányzókhoz és a vegyszerekkel zárt térben nem dolgozókhoz képest.
A szaglásnak nagyon fontos evolúciós jelentősége van embernél és állatnál egyaránt. A szaglószerv működésének sajátosságai aszerint alakultak ki, hogy minél inkább segítsék a túlélést. A természetben gyakran adódik úgy, hogy az információk mérlegelése helyett gyorsan kell cselekedni. A szaglás ebben jelent nagy segítséget: gyors döntésekhez vezet embert is és állatot is. „… az orr nem politizál, és ki nem állhatja a bürokratikus vesződségeket.”
Míg néha elgondolkodunk azon, hogy hallottunk valamit, vagy csak hallani véltünk valamit, illetve láttunk valamit, vagy mégsem, a szagélményeinket kevésbé kérdőjelezzük meg, a kételkedés tere korlátozott. „… ha érzünk egy szagot, ott kell is lennie valaminek, amiből a szag árad.” Nincs szükségünk hosszú kiértékelésre ahhoz, hogy megállapíthassuk, vajon jó vagy rossz szaga van valaminek. Viszont gyakran nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan minek a szagát érezzük. Sőt azt is nehéz szavakba önteni, hogy egyáltalán mit jelent az, hogy „büdös”.
Többnyire más érzékszervek segítségére is szükség van ahhoz, hogy a szagbenyomást megnevezhessük. Ha az ember nem parfümspecialista, sem nem gourmand, a hétköznapokban a szagok megnevezése és felismerése nem játszik fontos szerepet.
Annál életbe vágóbb ellenben a szagok keresésének, forrásuk felfedezésének képessége, ami viszont igen jól fejlett. Ez a sajátosság evolúciós szempontból válik érthetővé: a pontos szagazonosítás csekély haszonnal jár. A lényeg, hogy a szag érzékelésekor az észlelet adaptívan befolyásolja az egyént: leállíthatja az aktuálisan zajló viselkedést, vagy éppen megerősítheti az embert / állatot a tevékenységében, a szagélmény új irányba terelheti a figyelmet, érzéseket, gondolatokat ébreszthet.
Ezek mind a világban való eligazodáshoz segítik az egyént, és ennek jelentőségéhez képest csak másodlagos az, hogy pontosan melyik anyag szagát érezzük. Mivel a szagok erősen kapcsolódnak az érzelmekhez, az információ durva feldolgozása is elegendő ahhoz, hogy egy viselkedést folytassunk vagy abbahagyjunk.
A szaglás evolúciós jelentőségét támaszthatja alá az is, hogy az egész emberi nemre jellemző, univerzális dologról van szó. A szagok megítélése és a különböző kultúrákból származó emberek szaglóképessége között eddig nem nagyon találtak különbségeket. „Mindenki csaknem ugyanúgy kedveli a növények, fűszerek, gyümölcsök és a friss víz illatát, és ugyanúgy irtózik a rothadás és az ürülék szagától. A világ minden táján szeretik az emberek a partnerük, a gyermekeik, a rokonaik és barátaik testszagát, míg az idegenek testszaga gyakran ébreszt valamiféle ellenérzést.”
A tudatosság küszöbe alatt ható szagok lehetnek visszataszítóak vagy csábítóak. A rejtett csábító viszont kifejezetten vonzza az olvasókat, és arra ösztönzi őket, hogy bátran vegyenek a kezükbe ismeretterjesztő munkákat, mert a tudomány izgalmas és fogyasztható.
Bimbó Melinda,
klinikai szakpszichológus
A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2005. 12., decemberi számában.