Payday Loans

Keresés

A legújabb

Össznépi ünneplés PDF Nyomtatás E-mail
JÓKOR - OLY JÓ KORBAN ÉLTEM ÉN E FÖLDÖN
2016. június 28. kedd, 05:17

EB 2016: SZIVÁRVÁNY FOGADTA A HAZATÉRŐ VÁLOGATOTTAT – ÍGY ÜNNEPELTÉK A HŐSÖK TERÉN

Hétfőn, 17 óra után pár perccel landolt a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren a Franciaországból hazatérő magyar válogatott gépe. Az Európa-bajnoki nyolcaddöntős nemzeti csapat tagjai ezt követően a Hősök terére mentek, ahol több ezer szurkoló várta őket. A magyar válogatott vasárnap, a Belgium ellen 4–0-ra elveszített nyolcaddöntős mérkőzésen búcsúzott az Európa-bajnokság küzdelmeitől.

hirdetés

 

Hazatért az Eb-résztvevő magyar válogatott (Fotók: Koncz György)

 

 

Búcsú Terre Blanche-tól, a magyar válogatott franciaországi szálláshelyétől.

 



 

A szurkolók már a toulouse-i stadionban is megköszönték az erőn felüli szereplést a válogatottnak, az MLSZ kérésére a reptéren nem várták szurkolók a csapatot. Hétfőn a Hősök terén folytatódik a szurkolók és a válogatott egymásra találása, erről szintén élőben jelentkezünk a Nemzeti Sport Online Facebook-oldalán.

A landolás előtt Nikolics Nemanja posztolt a fedélzetről.

 



 

STORCK: NAGY KIHÍVÁS ELŐTT ÁLLUNK, KI KELL JUTNUNK A VILÁGBAJNOKSÁGRA

„Bízhatunk a jövőben, és bízhatunk ebben a csapatban. Láttuk, hogy mennyire versenyképesek vagyunk nemzetközi szinten, és láthattuk, milyen irányba kell haladnunk" – mondta Bernd Storck a hazaérkezést követő sajtótájékoztatón.

 



 

„Nagyon szeretném megköszönni a szövetségnek, hogy ilyen hosszú időn keresztül készülhettünk együtt – mondta az edzőtáborral kapcsolatban. – E lehetőség nélkül nem érhettünk volna el ilyen sikert. Nagyon sok mindent össze tudtunk hozni ebben a kétszer tíz napban Ausztriában. Technikailag és taktikailag is nagyon sok mindent kidolgoztunk. Ezek a táborok és a felkészülési meccsek alapozták meg a sikeres Eb-szereplést."

„Bíznunk kell ezekben a játékosokban, és a jövőre kell koncentrálnunk, nem a múltra. Lehetőséget kell adnunk a játékosoknak, hogy bebizonyítsák, mire képesek. Az elkövetkezendő időszakban nagy feladat vár ránk, ki kell jutnunk a vébére. Nagy kihívás, de megérdemlik a játékosok a bizalmat."

„Időt kell hagyni a játékosoknak. Ugyanazoknak kell lenniük az elvárásoknak, mint az Eb előtt. A fiatal játékosok időt igényelnek. Remélem, néhány csapatunk továbbjut a nemzetközi porondon."

Bernd Storck kapitány szerint labdarúgói megérdemlik a bizalmat

A válogatott busza a repülőtérről egyenesen a Hősök terére ment, ahol több ezer ember várta a magyar válogatott játékosait és a szakmai stáb tagjait. A várakozás perceit a Soho Party jól ismert és számtalanszor dúdolt slágere töltötte ki, majd Kovács István, olimpiai bajnok ökölvívó konferálta az eseményt, szólította név szerint a labdarúgókat a színpadra. A stábtagokkal már bizonytalan volt, így Dzsudzsák Balázs segítette ki a korábbi bokszolót.

Ezt követően Kovács István beszélgetett Dzsudzsák Balázzsal, faggatta Király Gábort és Bernd Storck szövetségi kapitányt is. Végül a franciaországi hősök és a többezres tömeg Rakonczai Imre vezetésével közösen énekelt, de újból elhangzott az Éjjel soha nem érhet véget, felcsendültek a Himnusz sorai és több a magyar válogatotthoz köthető dal is.

AZ NSO Tv összefoglalója

 

Tekintse meg közvetítésünket a magyar válogatott fogadtatásáról!

Dzsudzsákék több ezer szurkolóval énekelték el a Himnuszt



A Soho Party slágere sem maradt ki


Az Ismerős Arcok nevű együttes Nélküled című száma is felcsendült

 

Sokan voltak kíváncsiak a hazatérő válogatottra (Fotó: MTI/Ruzsa István)
Valódi fiesztahangulatba csöppent a nemzeti csapat (Fotó: Veres Viktor)

 

KATTINTSON A KÉPRE A GALÉRIÁÉRT!
Nem lehetett panasz a hangulatra (Fotó: Veres Viktor)
GERA: MÉG SOSEM TAPASZTALTAM ILYET 
Gera Zoltán a hazaérkezést követő sajtótájékoztatón elmondta, még sohasem tapasztalt olyat korábban, mint amit a magyar edzőtáborban. Többször is hangsúlyozta, milyen óriási élmény volt számukra az Európa-bajnokságon való részvétel, és reméli, ez még csak az út kezdete. Király Gábor szerint a kulcs az volt, hogy senki sem egyénieskedett, mindenki alárendelte magát a csapat érdekeinek.

„A pályafutásom során még egyszer sem tapasztaltam ilyet korábban, nem volt semmilyen feszültség a csapaton belül. Amikor egy-két hétig edzőtáborban vagyunk, akkor előjönnek a problémák és a feszültség, de most egyáltalán nem volt ilyen. Huszonhárom játékos volt a keretben, és bárki játszott, ugyanolyan jól teljesített, ez volt a csapat ereje ezen az Európa-bajnokságon" – vélekedett GeraZoltán az Eb-szereplés titkáról a hazaérkezést követően.

„Nagyon jól szervezett az Európa-bajnokság, nagyon odafigyeltek ránk, óriási élmény volt részt venni ezen az Eb-n, az első napjától az utolsóig minden percét élveztük. Nagy kiváltság, hogy részt vehettünk ezen a tornán, és nagyon remélem, hogy ez csak a kezdet, és innentől jönnek a vb- és Eb-szereplések, ez a célja a csapatnak" – tette hozzá a válogatott középpályás.

„Minden klappolt. A tolerancia volt a kulcs. Mindenki félre tett mindent, ami esetleg problémát okozott volna, vagy valami negatívumot. Mindenki azt látta, hogy ez a csapat sikeres akar lenni, és dolgoztunk ezért. Hét hétig voltunk együtt, ez azért nagyon hosszú idő, de egy rossz szó nem volt a csapaton belül, a stábtagoknál, sehol. Óriási, hogy a csapat így állt hozzá. Jól akartunk szerepelni, ennyi lett belőle" – mondta ezt már Király Gábor.

„Mindenki alázatosan alárendelte magát a csapat érdekeinek. Senki sem egyénieskedett, igazi csapatként gondolkodtunk, és ezért jelentünk meg csapatként a pályán. Ez pedig nem csak a játékosokra vonatkozik, hanem a stábtagokra is" – tette hozzá.

„Az internetnek köszönhetően tudomást szereztünk róla, hogy mennyien szorítanak értünk itthonról, és a másik óriási élmény az volt, hogy Bordeaux-ban, Lyonban, Marseille-ben, Toulouse-ban több tízezer szurkoló volt. Ezek felejthetetlen élmények egy játékos számára, úgyhogy köszönjük mindenkinek, aki támogatott bennünket" – zárta Gera.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK

commentiras
2016. 06. 28. 00:45
Azért szerencsétlenek a fapados helyett megérdemeltek volna egy normális gépet is talán.
Salahmalah
2016. 06. 27. 23:20
Megpróbálom egyszerúen, a szellemi szintednek megfelelően elmagyarázni, ahogy egy kb 3 órája született majdnem teljesen kretén nőstény sáskának tenném. Azért ünnepeltők őket, mert ők a MAGYAROK, és azért nem az általad említett kiscsapatokat, mert azok NEM a Magyarok.
koczanradiosbalint
2016. 06. 27. 22:52
Mi ünnepeltük az EB legnagyobb zakóját, közben pedig a kiscsapatok szépen csendben bemasíroztak a 8 közé. Tipikus...
Pancho74
2016. 06. 27. 22:38
Vanhalen ".No és persze nem hagyom ki a játékosokat sem,mert az egész keret valami merőben szokatlan hozzáállást tanúsított végig,mióta Dárdai a kezei közé kapta őket.És ezt a Storck féle stáb még képes volt tovább csiszolni" Bocsi de én úgy gondolom hogy az hogy olyan hozzáállással menj ki a pályára hogy felszántod azt annak alapnak kell lennie ! Ha én válogatott focista vagyok alapba kiteszem ezt a pályára ennek mi köze ahhoz hogy ki a kapitány ??
gringoman
2016. 06. 27. 22:30
Sztem nem nyakatekert, hiszen sajnos ezzel bizonyítjuk, hogy amíg korábban pariban voltunk a portugálokkal és Izlanddal, addig mi a 4. körre kipukkadtunk, és nem a belgák voltak bivalyerősek.
Egyébként ezt már megírtam az Izland-Anglia meccs előtt is.
Szóval ebben szinte biztos vagyok.
Nagyon meglepődnék, ha a belgák megnyernék az EB-t.
Izland és Portugália nemhogy nem eresztett le, de képes volt még jobban koncentrálni és nem estek vissza sem fizikálisan, sem szellemileg, mint sajnos mi.
Ez az igazság!
Matador14
2016. 06. 27. 22:16
Üsd be, hogy " szanyi 4-0"!
Kiad egy pár portált.
balazs1
2016. 06. 27. 22:15
Matador megtaláltam....jesszus.Szerintem Thomasz alias Jeesbus néven ide is beirogat:)
Matador14
2016. 06. 27. 22:14
Balázs: mno, origgo stb. még a hvg-is... ))
Sok helyen. 
Matador14
2016. 06. 27. 22:12
Gringoman:
Egyébként tényleg nyakatekert logika alapján mondhatsz csak ilyet. 
Alapból:
Van egy csapat (Izland) aki oda-vissza veri a hollandokat kapott gól nélkül... megveri a cseheket, törököket, osztrákokat...ikszel a portugálokkal és VELÜNK. 
méghozzá úgy, hogy csak egy vélemènyes 11-esből ért el gólt, különben alárendelt szerepet játszott. 
Most meg vezetnek. 
Mi ebben számunkra a ciki?? 
balazs1
2016. 06. 27. 22:08
Matador! hol van fent melyik oldalon?
Salahmalah
2016. 06. 27. 22:01
Hát én hallgattam rád, és elolvastam. Kár volt. Vérlázító! Komcsi gyökér.
Matador14
2016. 06. 27. 21:55
Szanyi szerintem az itteni "szőnyi"... vagy a száz klónja.
Alkeszbibsibolsi.
Matador14
2016. 06. 27. 21:53
Hun-izl: 71%- 29%...
Matador14
2016. 06. 27. 21:52
Olvastátok SZANYI TIBOR( mszp) elvtárs nyilatkozatát? 
Én csak most bukkantam rá... de megérte. 
Olvassátok el ! Érdemes...
stothrugby
2016. 06. 27. 21:51
gringoman, mi ebben a gáz? Mi kifogtunk egy jó ellenfelet, és két negyeddöntős csapatot megelőztünk a csoportban.
gringoman
2016. 06. 27. 21:41
Hűha..., ez milyen gáz eddig nekünk...Izland vezet Anglia ellen az 1. félidő végén.
Az már kínos lenne így nekünk, minket szétvernek, a portugálok és az izlandiak meg....
Matador14
2016. 06. 27. 21:31
Figyelitek mi folyik az angol-izlandon? ))
Baszki, ezek ellenünk NEM TUDTAK akciógólt rúgni... 
És a 2. félodőben Barca-módra aláztuk őket a saját térfelükre szorítva.))
Ingleend, ingöleend! )))
Ornagy08
2016. 06. 27. 21:27
Szivárvány fogadta őket? Akkor a következő szivárványos felvonuláson ők is meneteljenek. Csak hogy kiálljanak valamiért...
sipike1885
2016. 06. 27. 21:21
Kíváncsian várom hogy meg lesz-e legalább a második hely a VB selejtezős csoportban. svájcot vagy portugáliát kell leelőzni ezért. Az én szememben akkor ér igazán sokat ez az EB szereplés ha a VB-re is kijutunk. Most örüljön ki mennyire akar. Szeptembertől jön az igazság pillanata...
Szép volt fiúk!!
World_salutes_to_Hungary
2016. 06. 27. 21:03
A karlendítős Rákosi-ivadék provokátorok a kiskörútról nagyon csúnyán felsültek...mint mindig.
Szánalmas Goebbels-i propagandájuk megint nem ért célba és 15 millió patrióta magyar ünnepel és fog még sokáig.
C.U.M.I.