Tóth Árpád

A DÉSY-LÁZ

Most, uram, ön, nőtlen vagy házas,
Tudom, csak egy dologtól lázas,
Bolyongjon ön bár nászuton
Egyért töri önt frász, tudom,
Legyen bús özvegy vagy víg szalma,
Tudom, csak ehhez van vonzalma,
Lakjon ön szerényen kalodába,
Vagy lakjon büszke palotába,
Dadogjon ön avagy csak zengjen,
Ússzék lysoformban vagy szennyben,
Üljön nagy avagy csak kis polcon,
Éljen Pesten vagy csak Miskolcon,
Legyen öltönye rongy vagy raglán,
Önt egyért fűti csak harag, lám,
Térjen üdülni a Lidóra,
Vagy térjen át talán zsidóra,
Szeresse ön ámbár a sajtot
S utálja ön ámbár a sajtót,
Bár legyen tévhit kegyeden,
Hogy mégis csak lesz egyetem,
Tegye tönkre bár boltját még ma
A Bika előtt a sok tégla,
Szóval legyen bármi a sorsa,
Az ön létének sava s borsa
A mai szent napon, ugye,
A Désy és Lukács ügye.
Mert most pattan, mint fán a rügy,
Most pattan ki a Désy-ügy,
Sok tanú mindent feltakar,
Sok viszont ápol s eltakar,
Adat, személyi s dologi,
Most gyűl s most izzad Baloghy,
És mostan izzad a Lukács,
Mi lesz? Nyerés-e vagy bukás?
Az idegeken átszalad ma,
Milyen házikót rejt Zalatna?
Ma velünk kérdés enyeleg:
Mit titkolt Bádenben Elek?
Ily kérdéseket csúnyán s szépen
Majd felvetnek a törvényszéken,
De én mondhatom, bár szeretném,
Most se lesz biztos az eredmény,
Mert b. szavamra, énszerintem
Hiába való minden, minden,
Mert nemde, tisztelt olvasó?
Ki tudná azt megmondani,
Hogy hol van a tavalyi só?

HOZZÁ...

Érzelmes költemény

Kedves Lukács,
Ejnye, mit hallok?
Az a sok csúnya tanu bácsi
Mind önre vallott?
Önt szépen belevitte a bajba
A Magyar Banktól a Vajda
S a cvikkeres Sándor Pali,
Aki szigorúbb volt, mint a Bali,
Nem is említve Károlyi grófot,
Aki az ön gyomrába srófolt,
És nem említve Paduch úrt,
Ki önbe szintén beleszúrt.

Hát így van az, lássa,
Megégeti az ember száját
A forró kása.
Már minden kétséget kizár,
Hogy rossz bolt volt a panama-bazár,
És bár semmit se vallott
Jeszenszky és Kazár,
De jött s átgázolt önön, mint egy Pulmann,
Az Ullmann, ah, az Ullmann!
Ajajaj,
Nagy a baj,
Kiderült hogy több az ön fején
A vaj,
Mint a haj,
Jajaj!

Kedves Lukács, ön most több ízben
Beleesett, s bent van a vízben,
És e vízbeesés okából
Direkt só-oldat lett magából,
Mert szó, ami szó,
Most már nem tagadhatja le,
Hogy só, ami só!

De önt ne vágja bú kupán,
Mert vannak még mindig,
Kik önt szánva tekintik,
S önre gondolnak csupán.
Im, önnek bizalmat csicsereg
Helyben is a mungósereg,
S ha ön a fránya Désy-pörbe,
Amint látszik, végképp letörne,
A helyi mungó-frakció
Részéről azonnal megindul
Egy mentőakció.

Ön ugyanis, ha értesülésünk
Nem téves,
Elmúlt már ötven éves,
S így most már, bár sajnos, tudva van,
Hogy önnek némi múltja van,
De mégis tekintve aztat,
Hogy ön a pártkassza körül
Tapasztalatokban gazdag,
Tehát derüljön ki az ön képe,
Mert a helybeli mungók népe
Beprotegálja önt, hadd súgom én meg:
Egy kávéházba - kasszatündérnek!

VISSZHANG AZ ELŐSZOBÁBAN

Lukács készül a nagy audienciára. A Burg fogadótermének az
előszobájában várja, hogy beeresszék. Közben a tükör előtt el
próbálja mondani, hogy mit fog rebegni a felséges úr előtt. Mélyen 
meghajlik a tükör előtt, s izgatottan, drukkolva elkezdi a mondókáját:

Felséges úr! alázattal jelentem,
Hogy a kihallgatáson megjelentem,
Megjelentem ügyemről referálni...

(Itt belekacsint a tükörbe, s ravaszul mormogja az orra alá):

És amit lehet, még kireperálni!
De hol is kezdjem? Alig jutok szóhoz...

(Egy pillanatra elhallgat, s a szoba márványfala ekkor a következő
visszhangot zengi vissza):

A VISSZHANG Sóhoz!

LUKÁCS (megrettenve):
Felség, akaratának hódolok,
Elmondom, hogy volt az a sódolog.
Hát az a Désy... hm... belém kötött,
Hogy én busás üzleteket kötök!
(dühösen) Juj, hogy a görcs a nyelvire szaladna!

A VISSZHANG Zalatna!

LUKÁCS (izzad).
Pardon! igen! hát hol is hagytam el?
Hát egy napon a Désy szót emel,
S aszongya ez a goromba legény,
Aszongya, hogy a Magyar Bank meg én,
Hogy mink... hm... hm...
(zavarban) Pardon! Szégyellem mondani...

A VISSZHANG Lemondani!

LUKÁCS (ijedten néz a függönyök mögé, reszketve):
Igen, Felség, lemondok, mert muszáj,
Csak még arról szól e szomoru száj,
Hogy kit ajánlok helyemre utódul!
(lelkesen) Nagy ember ő! Felé hódolva tódul
Hej, huj, a mungók drága tábora,
Övé a záptojások zápora,
(rikkantva) - az alkotmányt felfüggeszti, huj!

A VISSZHANG Geszti? Pfuj!

LUKÁCS (letörten):
Úgy hát Felséged engedje meg, pardon.
Magamra nézve szükségesnek tartom,
Hogy elmenjek, és hogy Tisza is jöjjön,
Engedje meg tehát Felség, könyörgöm,
Hogy elmenjünk, mert nevünk vád fené be...

A VISSZHANG A fenébe!

Ebben a pillanatban megnyílik az ajtó, s a félig ájult Lukács
betántorog a nagy audienciára.

A nemzetnek legnagyobb kincse az erkölcs tisztasága. A

legtöbb megsemmisült nemzet erkölcsi fogyatkozásai miatt bukott

meg. Az anyagi jólétnél is fontosabb a tiszta erkölcs. Bizánc

romlása, a korrupció pusztító hatásának e klasszikus példája óta

a mai napig sok állam esett rabigába erkölcseinek megromlása

miatt. Lengyelország, most legutóbb Törökország a ,, guruló

rubelek" áldozata lett, s azért nem bír hosszú vonaglása közben

erőre kapni, mert a pénz rohasztó hatása akadályozta meg min-

den szervezkedésének s legjobbjai minden erőfeszítésének sike-

rét.

A korrupció nem egyszer gyilkos hatást gyakorolt az államok

belső rendjére is. Lajos Fülöp és IIL Napóleon bukását nagy-

részben a rezsimhez kapcsolt rossz hír okozta. Az anarchiának

legbiztosabb előmozdítója az államhatalom korrupciója. Mosolyt

keltene, ha nem fakasztana inkább könnyeket, hogy ma a konzer-

vatív érdekek nevében védik a korrupciót és teszik tönkre az

igazi konzervatív erőket, a törvénytiszteletet és az erkölcsi tekin-

télyt.

A feltámadás is mindig annál a nemzetnél a legnehezebb,

amelyet nem az ellenség túlereje győzött le, hanem saját erkölcsi

hibája. A búrokat Anglia pénzügyi és katonai túlhatalma meg-

törte, de hősies védekezésük, jóerkölcsük a katasztrófa után

nemsokára uj életet adott nekik, s ma a bur faj megint az élet-

erős fejlődés és az egészséges haladás utján van. Ha sterling

„mászta" volna meg Ladysmith falait, a búr név már rég a múlté

lenne, csak a magaviselete által megszerzett tisztelet keltette uj

életre a világhatalom által letiport kis nemzetet. A világosi gyá-

szos fegyverletétel csak azért nem vált végzetessé reánk nézve,

mert az akkori generáció megvesztegethetetlen volt. Passzív

rezisztenciájával újra hatalmi tényezővé tette azt a nemzetet,

amelynek neve még a teljes legyőzetés percében is félelmes és

tisztelt maradt. Ma a magyar állam már nem léteznék, ha Bach

sikerrel bírt volna korrumpálni s ma a Centrálparlamentben ül-

nénk, ha az ó-konzervátivok panamapénzzel és erőszakkal meg-

hamisító Iták vohia a nemzet akaratát.

Mióta bennünket idegen országhoz állandó közjogi kötelék

kapcsol, legfőbb veszélyünk mindig a társadalmunk korruptibili-

tása volt s csak azért élünk még, mert erős faji érzésünk és

hazafiságunk a — sajnos — mindig előforduló vesztegetések ha-

tását végül mégis sikerrel bírta ellensúlyozni. De az kétségtelen,

hogy nem Karaffa és Haynau fegyverei voltak a legveszélyeseb-

bek reánk nézve, hanem az országgyűléseken néha megnyilvá-

nuló megvesztegetés és korrupció. Végleg csak azokat a jogokat

vesztettük el, amelyeket megvásároltak, amelyeket törvényes for-

mák között feladtunk.

A korrupció, a nemzetek e legveszélyesebb és legutálatosabb

betegsége, ma, az arany-borjú imádása és az anyagi haladás

korában különösen kedvező talajra talált. Mindenütt védekezni

kell ellene. Ma az idealizmus, a közerkölcsök és a köztisztesség

megóvása képezi a politikának egyik legfontosabb feladatát min-

denütt. Nálunk e feladat különösen fontos, mert nem vagyunk és

nem voltunk mentesek a korrupció miazmáitól. mert a fölülről

jövő korrupciónak is ki vagyunk téve, amelynek egy nálunk gaz-

dagabb idegen állammal való kapcsolat könnyen szolgáltat ürü-

gyet és eszközöket, és mert nálunk a korrupció e leggyilkosabb

nemét — az állami eszközökkel való korrupciót — idegen érdek-

ben is alkalmazhatják.

Míg a lengyel és a török mindig csak annak a veszélynek

volt kitéve, hogy a külső ellenség törekszik életereibe méreg-

anyagot bejuttatni, nekünk azzal a lehetőséggel is kell számol-

nunk, hogy erkölcsi gyengéinket saját államunk, önmagunk

leghatalmasabb szervei fogják — belőlünk kisajtolt anyagi esz-

közökkel — létünk alapjainak lerombolására fölhasználni, amint

ez a múltban már gyakran megtörtént.

A Désy-Lukács-pör tanúsága szerint a korrupció járványa

nálunk újból el van terjedve. E pör bebizonyította, hogy a kor-

rupció vált újra a kormányzás egyik legfőbb eszközévé, hogy

régi bajunk kiújulásával van dolgunk. E per valóban kétségbe

ejtő képet nyújtott közállapotainkról.

A korrupció egyik legcsúnyább neme az, mikor a közérdek

képviselői hatalmukat saját anyagi hasznukra használják föl. Ez

a korrupció — istennek hála — csak kis mértékben szerepelt a

vádak között, de e tekintetben sem látunk mintaszerű eljárást.

E tekintetben is nem egy kifogásolható szokásra, nem egy veszé-

lyes precedensre akadunk. Semmiképpen sem helyeselhető,

hogy a miniszter egyik házát egvenesen önmagától vette meg az

állam részére és a másikat pénzintézet közbenjöttével és hogv

ezt a tranzakciót a parlamentben nem jelentette be. Ezzel n köz-

tisztesség és a közigazgatás azon szabályába ütközött, amely azt

kívánja, hogy a tisztviselő magától reábízott érdek számára sem-

mit se vegyen meg anélkül, hogy ezt bejelentse, hogy tőle függet-

len tényező, vagy felettes hatósága hozzájáruljon.

Ezzel megsértette a volt pénzügyminiszter azt a közérdeket

is, hogy a köztisztviselő hivatalos eljárásának korrektségéhez a

gyanúnak még árnyéka se férjen, a közérdek korrupt kezelésének

még látszata se legyen meg, mert amikor házát akkor adta el,

midőn tudta, hogy reá a vezetése alatt álló minisztérium reflektál

és amikor aztán az így eladott házat tényleg megvette az állam

számára, az inkompatibilitási törvény kijátszásának nagyon ko-

moly gyanúját keltelte, ámbár a parlamentnek való bejelentés

által tőle könnyen szabadulhatott volna.

Minden köztisztviselőnek be kell tartani a közvagyon keze-

lésének ezen szabályait, de míg azoknál az alacsony állású hiva-

talnokoknál, akik nem kötelesek mások felett felügyeletet gyako-

rolni, az ilyen visszaélések súlyosabb beszámítás alá csak akkor

esnek, ha velők a rájuk bízott érdeket károsították meg, vagy ha

a kijátszási szándék be van bizonyítva, addig a miniszternél a

szabályok legkisebb megsértése is súlyos hiba. A magas ranggal,

a nagy hatalommal a kötelesség pontosabb teljesítésének kell

járni. Ha a miniszter nem gyakorolhatja szigorúan az ellenőr-

zés jogát a reábízott számtalan hivatal felett, mert maga sem tar-

totta meg azt a szabályt, amelyeket másoktól meg kell követel-

nie, ha felülről terjed a közérdek kezelésénél a lazaság példája,

akkor az egész állami élet és az egész közigazgatás jó hírneve

szenved. A miniszter teljes becsületessége, becsületességének tel-

jesen érintetlen volta nemzeti érdek is, s a miniszternek saját ne-

vének hírét sem meggondolatlanságból, sem könnyelműségből

nincs joga a formák megszegése által kockáztatni. A miniszternek

az olyan törvényt, mely az érdekeltséget hivatalos lényeinél ki-

zárja, a végső konzekvenciáig a legszigorúbban be kell tartani.

Az ilyen szabályoknak nemcsak betűjét, hanem szellemét is tisz-

telnie kell.

De bármennyire kifogásolhatók és szomorúak is e tények,

még sokkal nagyobb rombolás észlelhető az erkölcsi törvények

azon másik terén, amelyek a hatalomnak a pártszempontok sze-

rinti visszaélését tiltják. Ha ezen törvények megszegése még nem

is jelenti ípso jure az egyéni becsület fogalmának teljes bomlá-

sát, oda vezetnek ezek is, — főleg a nálunk tapasztalt túlzásuk-

ban. Azok a példák, amelyeket a közérdekek kezelésénél, az állam-

ügyek vezetésénél az állam legelső hivatalnokai adtak, a marján-

becsület alapjait is fenyegetik.

Amikor a hatalommal való visszaélés

odáig megy, hogy a kincstár érdekeit azok rendelik alá saját

pártérdekeiknek, akiknek legelső hivatalos kötelessége az állam

érdekeit képviselni és példaadás és ellenőrzés által az egész közigaz-

gatást hű kötelességteljesítésre bírni, akkor e visszaélések igen

könnyen magánbecsületbe vágó cselekmények szentesítéséhez ve-

zetnek. Ha szabad valakinek érdekeihez annyira közelálló dolog-

ért, mint pártjának győzelme, saját uralmának fenntartása, a pénz-

kezelés kétségbevonhatatlan szabályaitól eltérni, ha az állami szer-

ződések kötése alkalmával szabad milliók fizetését nem az állam-

kincstárba, hanem az állami érdekeket képviselő kormány hatalmi

érdekeit szolgáló párt kasszájába kikötni vagy elfogadni, akkor a

kötelességek megszegésének a példáját adtuk, akkor megenged-

jük, hogy saját direkt, vagy indirekt érdekeinket magasabbra he-

lyezzük, mint a mások által reánk bízott érdekeket, mint hivatá-

sunk teljesítését, s akkor a legcsúnyább egyéni korrupció alapjait

is lerakjuk.

A kormány gondozására bízott anyagi érdekek kárára foly-

tatott ilyen pártpolitika nem is képzelhető másutt, mint ott, ahol

a politikai szenvedély, ahol a machiavellizmus megingatta a hi-

vatásos kötelesség érzetét és az erkölcsi törvényekhez való ra-

gaszkodást. Az ilyen kormányzat hatásában is erkölcsrontó,

helytelen erkölcsi felfogás gyümölcse és a rossz erkölcsök ter-

jesztője.

Irtózatos kárt tesz a társadalom becsületében az a sok millió,

amelyet az állam rovására szereznek már azzal a korrupcióval s

azzal a nagyarányú lélekvásárlással is, amelyre fordítják. Az ál-

lam legfőbb feladata iníézmén3'ei által egyéni kötelességteljesí-

tésre, hazafiságra, jellemre nevelni. A pártkassza hatalmára ala-

pított álparlamentarizmus a nemzet erkölcseit teljesen megrontja,

mert a megvesztegetést rendszerré emeli és a kormányzást reá

alapítja.

S ez az eljárás az állam anyagi érdekeit is érinti. A modern

állam óriási szükségletei, az adófizetők folytonosan újabb meg-

terhelése mellett az állam akcióképessége csak úgy biztosítható,

feladatainak az állam csak úgy tehet eleget, ha a szerződések

megkötésénél nála a szaktekinteteken kívül más nem szerepel.

Amint az állami szerződések kötése alkalmával szabad pártcé-

lokra fizetéseket kikötni, olyan célokra, amelyek sokkal közvet-

lenebbül érintik a miniszter egyéni érdekeit, mint a szaktekinte-

tek megőrzése, akkor az állam igen gyakran megkárosulhat s

akkor gyakran megtörténhetik, hogy az adófizetők táplálják a

pártkasszát. A katonai szükségletek, az anyagi és kulturális érde-

kek szolgálata mind súlyos károkat szenvedhetnek, amint a

szerződések megkötésénél s a szerződések végrehajtásának ellen-

őrzésénél más érdekek is szerepelnek, mint a hivatásos kötelesség.

Különösen nagy anyagi kárt okozhat az, ha a kormánnyal

állandó elszámolási viszonyban és a kormány ellenőrzése alatt

álló társulatok politikai hatalmat osztogathatnak és ezzel a kor-

mányokra és a politikára döntő befolyást gyakorolhatnak, mert

az élet minden vonatkozásában bebizonyított igazság, hogy az,

aki pénzt ad, akitől pénzt várnak, befolyást szerez; a közérdek

pedig" azt kívánja, hogy a kormány gyakorolja ellenőrzését és

befolyását az állammal szerződéses viszonyban levő pénzintéze-

tekre s el nem tűri azt, hogy a pénzintézet, amely befolyásával

kötelességszerűen a részvényesek érdekeit érvényesíti, a kor-

mányra nyomást gyakorolhasson.

Kiszámíthatatlan, hogy mennyi kárt okozhat az államnak a

Vázsonyi által annyi szellemességgel „bankokráciának" nevezett

rendszer, amelyben nagyrészt az államtól függő pénzintézetek az

állam ügyeit vezető kormányra döntő befolyást bírnak gyako-

rolni, s tőle hálára számíthatnak, ahol a kormányt és az ellen-

őrzése alatt működő intézeteket együtt elkövetett tiltott cselek-

mények titka kapcsolja össze.

S eltekintve az anyagi érdekektől, kiszámíthatatlan pusztí-

tást okoz a nemzet politikai értékeiben is a Désy-perben leleple-

zett korrupció azon módja, hogy az állam nagy szerződéseit a

pártkassza megtöltésére használják fel. Amikor a kormány a

nemzeti akarat meghamisítására az állam kárával pénzt szerez,

amikor a kormány az államnak mindig intenzívebbé váló'

és mindig táguló gazdasági tevékenységét arra használja

fel, hogy a nemzet egy részének leküzdésére, jogosult

és hazafias törekvések legyőzésére kiszámíthatatlan millió-

kat szerezzen, akkor a parlamenti harcot elmérgesíti, az ellenzé-

ket az erőszak és terror eszközeinek használatára kényszeríti,

akkor a parlamenti határozat iránti tiszteletet megsemmisíti és vele

aláássa a törvények tiszteletét is, akkor megrendíti a tömegben azt

a hitet, hogy a kormánynak van erkölcsi joga ahhoz, hogy a közha-

talmat gyakorolja, akkor a kisebbségben megszűnik az az érzés,

hogy magát a többségnek alávetni köteles, akkor a tömegek a nem-

zet akaratát joggal meghamisítottnak, az alkotmányt hazugságnak

tekinthetik.

Ha a kormánynak módjában van és szabad olyan hatalmas

pártkasszát gyűjteni, amely az alkotmányos küzdelem döntő ténye-

zőjévé válhatik, ha a nemzet meggyőződéséből eredő támogatást

a pénzzel szerzett támogatás pótolhatja s ha megtörténhetik, hogy

a pénz erejével a többség jogát a kisebbség szerezheti meg, olyan

politika is lehetővé válik, amely ellentétben van a nemzet valódi

akaratával, akkor az állam békéje, rendje veszélyeztetve van, akkor

ez a rendszer forradalomszerű összeomláshoz, meglepetésszerű

teljes felforduláshoz vezethet és akkor az egész állami rend nélkü-

lözi azt a szilárdságot, amelyet a nemzet szabad akaratára való tá-

maszkodás kölcsönöz, akkor alkotmánya kijátszható s a nemzet

megszűnik sorsának ura lenni.

A korrupció rendszere mellett megbomlik

a végrehajtó és a törvényhozó hatalom közötti helyes viszony.

A kormány válik pénze által az országgyűlés urává. A fele-

lősség illuzórikussá lesz, mert az, aki a kormányt felelősségre von-

hatná, a kormánytól kapta mandátumát és tőle várja annak meg-

hosszabbítását is.

A pénzzel összetartott párt a parlamentet komé-

diává alacsonyítja, mert a kapacitálást, a meggyőződés szerint

való állásfoglalást lehetetlenné teszi. Az óriási módon megnőtt

pártkassza a választások megdrágulása által lehetetlenné tette a

politikai önállóságot is. A jelöltek nagy zöme, vagy kénytelen füg-

getlenségét eladni, vagy anyagilag tönkremegy. A gyakoribb vá-

lasztások a politikában résztvevő középvagyonn embereket gazda-

sági válságba sodorják. A mandátumdrágaság a képviselői állás

üzleti kiaknázásának káros szokásához vezet és egyrészt a törvény-

hozó függetlenségét és tekintélyét veszélyezteti, másrészt a kor-

mányzat zaklatásához s a szaktekintetektől idegen tekintetek be-

folyásának növekedéséhez vezet és az üzleti céloknak ad a politika

terén meg nem illető hatalmat.

A demagógia, a túlzott radikalizmus

erőt vesz az ellenzéken, mert csak ez teszi olcsóbbá a választást.

A középút politikáját jobban akadályozza a drága választás, mint

a radikális választójog. A pártkassza túltengése a pártabszolutiz-

mushoz vezet, amely drágább, erkölcstelenebb, következetlenebb,

líártékonyabb és ugyanakkor nehezebben legyőzhető minden más

abszolutizmusnál. Az alkotmány a hazugság martalékává válik.

A szabadság formái megmaradnak, de lényege meg van hamisítva.

A kormányok minduntalan a nemzet akaratára hivatkoznak,

mint kormányzatuk alapjára, de ez az akarat meg van hami-

sítva. Hipokrata módon a többség erkölcsi jogain lovagolnak,

amikor tudják, hogy tényleg a pénz erkölcstelen hatalmára tá-

maszkodnak.

A korrupció és a megvesztegetés — sajnos — sohasem lesz

teljesen kiirtható, de jaj annak a nemzetnek, amely a hatalmat

és a rend fenntartását a korrupcióra alapítja. Pártkassza mindig

volt és lesz, de végzetes depravációba esett az a nemzet, amely

megengedi, hogy a pártkassza az állam rovására minden állam-

polgár közös tulajdonából töltessék meg s olyan kiapadhatatlan

forrásból táplálkozzék, mint aminőt az állami üzletek nyújtanak.

Pártkassza elkerülhetetlen, de aláássa az alkotmányt, aláássa a

jog és törvény iránt való tekintélyt, aláássa a becsületérzetet, ha

a pártkassza elsőrangú politikai hatalommá válik és nagy arányai-

nál fogva a nemzeti akarat meghamisítására képes.

Irtózatos erkölcsi süllyedésről tett tanúságot a Désy — Lukács-

per, kínos róla beszélni, valódi felszabadulás volna, ha felette

napirendre lehetne térni, ha a feledés fátyolát lehetne reá borítani.

De nem tehetjük ezt. Ma még kötelességünk vele foglalkozni,

szomorú tanulságait a lehető legszélesebb körben elterjeszteni,

mert nem gázoltunk ki abból a betegségből, melyet e per meg-

világított, ellenkezőleg mélyebben benne vagyunk, mint bármikor

eddig.

Nem a/ a legszomorúbb, hogy mindaz megtörténhetett, ami-

röl a tárgyalás során eskü mellett vallottak, hanem még annál is

sokkalta kétségbe ejtőbb, hogy e pernek semmiféle politikai kö-

vetkezménye nem volt. Még Lukács sem azért mondott le, mert

a miniszteri széket a bírói megbélyegzés szégyenétől akarta meg-

menteni, mert elvesztette a kormányzáshoz szükséges támoga-

tást, mert megbukott, hanem — mint maga kérkedve mondotta,

— csak azért, mert idegei felmondták a szolgálatot, mert utóvégre

,,ö is csak ember".

A munkapárt vezérférfiai, Tisza és Khuen tudták, hogy a

Désy vádjai igazak és kitartó eréllyel védték Lukácsot, amikor

az igazat letagadta. S úgy látszik, azóta sem tudják be neki,

hogy a pártnak magának is téves adatokat mondott, s hogy a

bíróság előtt sem mondott igazat. Ezt mindenki természetesnek,

helyesnek tartja a munkapárton, ámbár kisült, hogy oly eszközök

állottak az utolsó választás alkalmával a kormány rendelkezésére,

amelyek kérdésessé teszik, hogy az ország többsége igazán helye-

selte-e Khuen vállakózását, hogy a munkapárt valóban a nemzet

többségének köszöni-e a hatalmat, amikor a többség jogának er-

kölcsi alapja minden elfogulatlan előtt kétessé vált, akkor is

fenntartják a korrupcióval szerzett többség abszolutizmusát. Ami-

kor a többség erkölcsi jogához kétség fért, azt a rendszert foly-

tatják, amelyet a többség azon erkölcsi jogára alapítottak, hogy

magát, mint a hamisítatlan nemzeti akarat képviselője, még a

formai jogon, a törvényen és házszabályon is túlteheti. Akkor

kisült, hogy a korrupciónak páratlan mérvét használták a jelen-

legi országgyűlés megválasztásánál, az országgyűlést mégis együtt

tartják, ámbár az erőszakkal végrehajtott reformok után, mint

ezt a múltban maga Tisza is hirdette és tette, a Házat még a

korrupció vádja nélkül is fel kellett volna oszlatni.

S ezzel a Házzal életbevágó fontosságú, elvi természetű kér-

déseket akarnak még megoldani, ámbár ez az uj választási tör-

vény szentesítése következtéiben is illetlen és helytelen. Azzal a

parlamenttel, amelynek születési hibája kiderült és amely ma

már nem is képviseli a törvény által megalkotott választóközön-

séget, az államosítást akarják az ellenzék nélkül megszavazni,

ámbár a kinevezés rendszerétől a nemzet egy nagyrésze fél. ám-

bár egy ilyen javaslatot az ellenzék egy ízben már megbuktatott,

ámbár a legutolsó, szabadon megválasztott képviselőház óriási

többsége szakított ez elvvel, ámbár senki sem tudhatja, hogy az

uj választóközönség miképpen gondolkozik a kérdésről.

Olyan visszaélések sültek ki, amelyeket senki sem védett,

senki sem védhetett. De azért egy lépés sem történt abból a cél-

ból, hogy a visszaélések ismétlődését megakadályozzák. A jelen-

legi többség győzelmekor használt eszközöket a bíró megbélye-

gezte, de a többség némán hallgat és egy szóval sem meri e nagy-

fontosságú tények felett még véleményét sem kifejezni. A bebizo-

nyitott visszaélések felett a kormány és a többség nem mer nyilatkozni,ámbár a közerkölcs ily nagyfontosságú kérdése felett,

melyeket nagyjelentőségű események napirendre tűztek, nem

hallgathat az, aki Magyarország ügyeit intézni akarja.

A mai rezsim megalakulásához olyan tények járultak hozzá,

amelyeket a bíróság panamának tart, de ennek semmi hatása

sincs a rezsimre. Ámbár az országban fokozódott a többség népszerűtlensége,

egyetlenegy munkapárti képviselődéin jött arra a

következtetésre, hogy meggyengült erkölcsi joggal és tekintéllyel

a mai önkényuralmat fenntartani bűn. A bíró Ítélete még azt sem

eredményezte, hogy amikor a miniszterelnök lemondása megadta

erre az alkotmányos okot, a korrupcióra alapított pártabszolutizmus

megszüntetése, vagy enyhítése érdekében egy lépés is történt

volna és az ellenzékkel evégből bármi tárgyalás is megindult

volna.

Világos, hogy a többség maga sem számított arra, hogy Désy

vádjainak beigazolása ilyen csekély hatást fog soraiban kelteni

és hogy a fegyelem, az ellenzék iránt érzett gyűlölet, a hatalmi

vágy, az érdek és a pénz összetartó ereje és egyesek fanatizmusa

a lelkiismeretek felébredését olyan teljes mértékben meg fogja

akadályozni, amint az megtörtént.

Ha ilyen eredményre számított volna a pártvezetőség, bizton

nem tette volna ki magát annak az ódiumnak, hogy az igazat

letagadja, mint azt Lukács tette, hogy felháborodással visszautasítsák

Désy vádjait, amint ezt a kormánypárti sajtó tette és hogy

megpróbálják kieszközölni a bizonyítási eljárás kizárását, amiről

a per aktái tesznek tanúságot. Ebben az esetben az egyenes,

nyílt vallomás eszközéhez nyúltak volna, mert mindenki szívesebben

mond már számításból is igazat, mint valótlant és szívesebben

halad az egyenes úton, mint a tekervényesen.

S a munkapárt vezéreinek ezen csalatkozásán nem lehet

csodálkozni, mert a párt magatartása valóban példátlan a nemzetek

történetében. Alig hiszem, hogy valaha megtörtént volna,

hogy müveit nemzetnél hasonló eszközökkel és vagyonához

arányban hasonló nagyságú pártkasszát gyűjtöttek volna és egé-

szen bizonyos, hogy sehol sem sült ki ilyen visszaélés anélkül,

hogy ez a bűnösökre nézve káros következményekkel ne járt

volna. Mi se engedjük, hogy ez nálunk másképpen legyen. Mi

se engedjük azt meg, hogy az erkölcsi törvényeket egyedül ná-

lunk lehessen büntetlenül megsérteni, hogy egyedül Magyarországról

lehessen elmondani, hogy bűnhődés nélkül szabad az állami

szerződések alkalmával sok milliót megvesztegetésre fordí-

tani. Mentsük meg ettől a szégyentől a magyar nevet óvjuk meg

ezen irtózatos kártól országunkat és társadalmunkat.

Ezt a célt szolgálja a per aktáinak közzététele. A veszélyeztetett

közerkölcsök védelmét fogja megkönnyíteni, ha sokan

megismerkednek e szomorú ügy részleteivel. Remélhetőleg szé-

les körökben fogja a nemzet lelkiismeretét felébreszteni. Ezért

melegen ajánlom mindenkinek annak elolvasását. A per folyamán

leleplezett visszaélésekből merítse mindenki azt a szilárd

elhatározást, hogy azoknak szentesítése ellen minden erejével

küzdeni fog, s e szomorú kötet egyes lélekemelő tanúlságaiból

merítsen reményt és bizalmat az igazságos ügy győzelméhez.

Ahol egy per így folyhatott le, mint nálunk történt,

ott kétségtelenül van remény a javuláshoz.

Ahol Désyek vannak,

ott nem halt ki az a szellem, amelynek a nemzetek

szabadságukat köszönhetik. Ahol akadnak puritán emberek,

akik saját érdekeik teljes feláldozásával tudják magukat

egy szent ügygyei azonosítani, ahol az ilyenekben megvan a bá-

torság arra, hogy magukat üldözésnek és a dehonesztáló büntetésnek

is kitegyék és olyan tettekre vállalkoznak, amelyek kínosak,

mert a könnyelmű vádemelés és a gyanúsítás látszatával

járhatnak, ahol megvan a becsületes emberekben az a bátorság,

az az elszántság, amelyet a legtöbb ember csak önző céljainak

szolgálata alkalmával tanúsít, ott van még igazi erkölcsi érték a

nemzetben, ott van még romlatlan erő.

A sok szomorú tünet között nagy vigasz rejlik ránk nézve

az igazság erejébe fektetett azon nyugodt bizalomban is, amely

arra bírta Désyt, hogy ne keresse az esküdtszékeket, ne keressen

olyan fórumot, ahol az ő politikai törekvései visszhangra találnak

s ahol több rokonszenvet ébreszthetne, hanem becsületét az ilyen

tekintetektől ment, kinevezett királyi bíróságokra bízza.

S nem minden beteg ott, ahol az igazságot úgy védik, mint

nálunk tették. Fénypontja e szomorú kötetnek a perbeli védelem

erélye, ügyessége és tudása. A nagy szorgalom, bátorság, ész és

ékesszólás, kapcsolatban az erkölcsi érzék szolgálatával, valóban

csodákat művelt.

Megnyugtató momentum az is, hogy akadtak férfiak, akik

vallani inertek, ámbár érdekük az lett volna, hogy a vallomás

alól kibújjanak és így az egész igazság kiderülhetett.

De a legmegnyugtatóbb, legbiztatóbb vonás közéletünknek

mai súlyos válsága közepette az, hogy a bíróság, az igazságszolgáltatás

független tudott maradni.

A bíróság pártatlansága és függetlensége a jog és erkölcsi

rend legnagyobb biztosítéka. Halálosan beteg az a nemzet,

amelynél már az igazságszolgáltatás is részrehajló és a hatalom

befolyása alatt áll. Ellenben a korrupció elleni küzdelem még

sikerrel kecsegtet ott, ahol a bíróság hivatása magaslatán áll.

A per nagy próbára tette bíróságunkat. A teljesen felfegyverzett

és kíméletlen állami hatalom volt az egyik fél, amelynek

harci módját legjobban jellemzi az, amit a beteg Elek Pállal

műveltek, amit a védő kihívóan és kíméletlenül támadott anélkül,

hogy bárki is tagadta volna az általa emelt vádakat. S emellett

a túlhatalmas fél mellett látszott szólani a meghurcolt tekintély,

a megtámadott rend védelmének szüksége, a sértés nyers, túlzó-

nak látszó formája, szokatlan volta és az egész kérdés politikai

vonatkozása, amely a bírót rendes működése terétől elvonta és

annak a veszélynek tette ki, hogy a politikai szenvedélyek és

tekintetek útvesztőjébe kerül. De a bíróság mégis megállta helyét.

Ingadozás nélkül megtalálta a helyes utat a királyi tábla,

amely nagy tudással és éles ésszel állapította meg a helyes néző-

pontokat és a helyes eljárási módokat.

A törvényszék nehezebben igazodott el a szokatlan terrénumon.

Először arra az elvi álláspontra helyezkedett, hogy a felhozott

tényeket bizonyítani sem kell, mert ha igazak, akkor sem

igazolják a panama vádját. Hallgatva az ügyész tanácsára, elzárta

a bizonyítás útját, igazat adott a miniszterelnöknek és el-

ítélte a vádlottat.

A második tárgyalásnál azonban a bizonyítékok elementáris

ereje, Vázsonyi csodálatosan szép beszéde, amelyben a felderített

tényeket összefoglalta, jelentőségüket, bizonyító erejüket megvilágította,

s amely a megsértett erkölcsi érzés hatalmas, vulkánszerű

kitörése volt, meggyőzte a törvényszék bíráit arról, hogy

igazságosak csak akkor lehetnek, ha következetlenek lesznek.

S bírói lelkiismeretük tanácsa szerint cselekedtek. Szembe

helyezkedtek önmagukkal, saját korábbi ítéletükkel. Talán érdekükkel

is. Szembe a hatalmasok akaratával, akik nálunk — sajnos

— még az igazságszolgáltatás palotájában sem tehetetlenek.

A per tanulságai között ez adja a legtöbb bizalmat a jövő-

höz. De ne felejtsük el, hogy huzamosabb ideig ingani éreztük a

földet lábaink alatt, hogy sokáig kételkedtünk a bíróság függetlenségében,

hogy magunkon tapasztalhattuk ama hit lesújtó, nihilizmus

felé vezető hatását, hogy a bíróság függetlenségének

sziklaszilárd talaját külbefolyások meglazítani képesek.

Ε nyomasztó érzésből, e per tanulságaiból vonjuk le azt az

elhatározást, hogy a bírói függetlenség intézményes biztosítását

fogjuk kívánni.

Egyáltalában — s ezzel végzem bevezető szavaimat — erő-

sítsen meg e per abban az elhatározásban, hogy mindent elkö-

vessünk abból a célból, hogy a jellemeket szilárdabbá tehessük,

mindent elkövessünk arra, ami a közerkölcsöket emeli, hogy irtsuk

ki alkotmányunkból az elterjedt hazugságot, küzdjünk az alkotmányos

jogoknak korrupcióval és erőszakkal való aláásása

ellen, mert e visszaélések eltűrése szolgává és erkölcstelenné teszi

a nemzetet; a magyar nemzet pedig csak akkor fogja magát nehéz

helyzetében fenntarthatni, ha szabad és becsületes

…………………………………………………………………………………

hogy bárki is tagadta volna az általa emelt vádakat. S emellett

a túl hatalmas fél mellett látszott szólani a meghurcolt tekintély,

a megtámadott rend védelmének szüksége, a sértés nyers. túlzó-

nak látszó formája, szokatlan volta és az egész kérdés politikai

vonatkozása, amely a bírót rendes működése terétől elvonta és

annak a veszélynek tette ki, hogy a politikai szenvedélyek és

tekintetek útvesztőjébe kerül. De a bíróság mégis megállta he-

lyét. Ingadozás nélkül megtalálta a helyes utat a királyi tábla,

amely nagy tudással és éles ésszel állapította meg a helyes néző-

pontokat és a helyes eljárási módokat.

A törvényszék nehezebben igazodott el a szokatlan terrénu-

mon. Először arra az elvi álláspontra helyezkedett, hogy a fel-

hozott tényeket bizonyítani sem kell, mert ha igazak, akkor sem

igazolják a panama vádját. Hallgatva az ügyész tanácsára, el-

zárta a bizonyítás útját, igazat adott a miniszterelnöknek és el-

ítélte a vádlottal.

A második tárgyalásnál azonban a bizonyítékok elementáris

ereje, Vázsonyi csodálatosan szép beszédé, amelyben a felderített

lényeket összefoglalta, jelentőségüket, bizonyító erejüket meg-

világította, s amely a megsértett erkölcsi érzés hatalmás, vulkán-

szerű kitörése volt, meggyőzte a törvényszék bíráit arról, hogy

igazságosak csak akkor lehetnek, ha következetlenek lesznek.

S bírói lelkiismeretük tanácsa szerint cselekedtek. Szembe

helyezkedtek önmagukkal, saját korábbi Ítéletükkel. Talán érde-

kükkel is. Szembe a hatalmasok akaratával, akik nálunk — saj-

nos — még az igazságszolgáltatás palotáján sem tehetetlenek.

A per tanulságai között ez adja a legtöbb bizalmat a jövő-

höz. De ne felejtsük el, hogy huzamosabb ideig ingani éreztük a

földet lábaink alatt, hogy sokáig kételkedtünk a bíróság függet-

lenségében, hogy magunkon tapasztalhattuk ama hit lesújtó, ni-

hilizmus felé vezető hatását, hogy a bíróság függetlenségének

sziklaszilárd talaját külbefolyások meglazítani képesek.

E nyomasztó érzésből, e per tanulságaiból vonjuk le azt az

elhatározást, hogy a bírói függetlenség intézményes biztosítását

fogjuk kívánni.

Egyáltalában — s ezzel végzem bevezető szavaimat — erő-

sítsen meg e per abban az elhatározásban, hogy mindent elkö-

vessünk abból a célból, hogy a jellemeket szilárdabbá tehessük,

mindent elkövessünk arra, ami a közerkölcsöket emeli, hogv irt-

suk ki alkotmányunkból az elterjedt hazugságot, küzdjünk az al-

kotmányos jogoknak korrupcióval és erőszakkal való aláásása

ellen, mert e visszaélések eltűrése szolgává és erkölcstelenné teszi

a nemzetet: a magyar nemzet pedig csak akkor fogja magát ne-

héz helyzetében fenntarthatni, ha szabad és becsületes.