Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Stein Aurél (1862-1943)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Magyar életrajzi lexikon címszava
Wonke Rezső: Stein Aurél
A Stein-könyvtár
Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Keleti Gyűjtemény
Wojtilla Gyula
Stein Aurél kasmíri szanszkrit kutatásai
Miklós Pál
Tunhuang és Stein Aurél
Bárdi László
Félárnyékban: Stein Aurél
Obrusánszky Borbála
Elfelejtett orientalistánk - Stein Aurél
Links
Stein Aurél, Sir Aurél Stein (Pest, 1862. nov. 26. – Kabul, Afganisztán, 1943. okt. 28.): Belső-Ázsia világhírű kutatója, régész, nyelvész, az MTA kültagja (1895). Egy.-i tanulmányait Bécsben, Lipcsében és Tübingenben végezte. 1887-ben avatták bölcsészdoktorrá. Utána azonnal angol szolgálatba állott. 1888-ban a lahorei Punjab Egy.-en a szanszkrit nyelv és irodalom tanára lett. 1894-ben jelent meg első tudományos műve (katalógus a kasmíri maharadzsa jammui könyvtárának mintegy 6000 szanszkrit kéziratáról kivonatokkal és magyarázó jegyzetekkel). Több művében foglalkozott az ind történelem és indoszkíta uralom vallási és művelődésviszonyaival, valamint az indo-iráni régi földrajzzal. 1888 – 96 között tett utazásain Kasmír emlékeit és topográfiáját tanulmányozta. 1900-ban indult el első nagy belső-ázsiai expedíciójára, amelyen K-Turkesztán homoksivatagjában régészeti kutatásokat folytatott, s átkutatta a Svar Hedin által felfedezett romokat. Maga is sok jelentős ősi romhelyet fedezett fel. 1908-ban második expedícióján, folytatva a. térképezést a Kuen-Lun főláncán, majd a Takla-Makán sivatagban és a Tarim mentén végzett ásatásokat. 1909 elején visszatért Európába és a Magy. Földrajzi Társaság meghívására Bp.-en is előadást tartott. Útjának eredményeit Serindia c. ötkötetes művében és The Thousand Buddhas (London, 1921) c. munkájában dolgozta fel. 1911-ben India É-Ny-i határán végzett archeológiai kutatásokat, 1912-ben az angol király az Indian Empire-rend Knight Commanderévé nevezte ki. 1913-ban megkezdte harmadik nagy belső-ázsiai kutatóútját, s három év alatt 18 000 km-t járt be: Turkesztánt az Oxus vidékétől a Góbi-sivatagig, a Kuen-Lunhegység vidékeit. Rendkívül gazdag tudományos anyag tanúskodik útjának eredményességéről. A művészettörténeti kutatás szempontjából is számos nagy jelentőségű leletet fedezett fel (Tunhuang művészeti emléke stb.). Számos tudományos ak. és társaság tagja, a cambridge-i és oxfordi egy. díszdoktora. A Magyar Földrajzi Társasági, 1922-ben alapított Lóczy-érmét ő nyerte el elsőnek. Könyvtárát az MTA-ra hagyta. – F. m. Homokba temetett városok (Bp., 1908, eredeti címe: Sandburied Ruins of Khotan); Középázsiai utam (Bp., 1909); Annual report of the archeological survey of India, frontier circle (Peshawar, 1911 – 12); Romvárosok Ázsia sivatagjaiban (Bp., 1913. eredeti címe: Ruins of Desert); Indiából Kínába. Harmadik utam Belső-Ázsiába, 1913 – 16 (Bp., 1923); Legbelsőbb Ázsia földrajzának hatása a történetben (Bp., 1925); Nagy Sándor nyomában Indiába (Bp., 1931); Ősi ösvényeken Ázsiába (Bp., 1934): Az indo-perzsa határvidék ősi története a földrajz és újabb kutató-utazások világában (Bp., 1935); Archcological exploration in Central Asia (London, 1939). – Irod. Halász Gyula: Öt világrész magyar vándorai (Bp., 1936); Rásonyi László: S. A. és hagyatéka (Bp., 1960); Kéz Andor: S. A. (Földr. Közl. 1962. 4. sz.); Vasváry Antal: S. A. (Élet és Tud. 1962. 50. sz.); Rásonyi László: S. A. (Term. tud. Közl. 1962. 12. sz.); Halász István: S. A. hagyatéka (Élet és Irod. 1963. 41. sz.); Halász Zoltán: Romvárosok a sivatagban (S. A. belső-ázsiai utazásai. Bp., 1966).
Forrás: Magyar életrajzi lexikon (1000-1990)
Wonke Rezső:
Stein Aurél (1862-1943)
Belső-Ázsia felfedezésében és régészeti feltárásában a XX. században legjelentősebb eredményeket az 1862. nov. 26-án, Budapesten középosztálybeli zsidó család késői gyermekeként született Stein Aurél érte el. Apja Stein Náthán kereskedő volt, anyja Hirschler Anna. Szülei evangélikus hitben keresztelték, a Márk Aurél nevet adták az újszülöttnek, mintegy tiszteletadásként a Pannóniában ismert filozófus császár Marcus Auréliusnak. A Márk név korábban is többször előfordult a családban, anyai nagyapját is így hívták. Neveltetése nagyrészt nagybátyjára a Magyar Tudományos Akadémia tagjára, a magyar szemészet megalapítójára Hirschler Ignácra hárult, aki egyben a Főrendi Ház tagja volt. Stein életében meghatározó szerepet játszott. Iskoláit Budapesten kezdte a piaristáknál, majd Drezdában evangélikus gimnáziumba járt, de az érettségit Budapesten a Deák téri evangélikus gimnáziumban tette le. Egyetemi tanulmányait a Vallás és Közoktatási Minisztérium ösztöndíjával Bécsben, Lipcsében, Thübingenben folytatta. Honvéd önkéntesként a Ludovika Akadémián katonáskodott. Az itt kapott térképészeti tanulmányait később indiai majd kínai, végül afganisztáni útjain kamatoztatta. Indiai munkatársaival számtalan térképészeti felmérést végzett. Utána Londonban, illetve Chambridgeben posztgraduális képzés következett, ahol hamarosan felismerték a fiatal tudós tehetségét és értékelték is. A hazai szűkös viszonyok aligha tudtak volna olyan lehetőségeket teremteni a fiatal tudós számára, mint a Brit birodalom. Stein Aurélban szerencsésen ötvöződött a tehetség és az elhivatottság. Egymást kiegészítő diszciplinának tartotta a földrajzot és a történelmet. Példaképe Nagy Sándor volt. Huszonöt évesen már Indiában Lahoreban találjuk, mint a Punjab egyetem első rektora. (Megjegyzendő, hogy ennek az egyetemnek alapításában is már tevékenyen részt vett a magyar tudós Leitner Pál.) Stein egyben a „tanulmányi osztály” vezetője lett, majd a Keleti kollégium igazgatója, később „főtanfelügyelő” és az északnyugati tartomány és Beludzsisztán régészeti felügyelője.
Magyarországhoz fűződő kapcsolata folyamatos. 1895-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. Akadémiai székfoglaló beszédét „A fehér hunok és rokon törzsek indiai szereplése” címen tartotta. Ez a téma később is foglalkoztatta. 1912-ben az indiai kormány égisze alatt magyar és török törzsek vándorlásának történetét kereste. Kutatása középpontjában a civilizációk egymásra hatása volt. A mediterrán nyugatot (Európát) és Iránt, Indiát, Kínát (Ázsiát) egy kulturális egységként kezelte. Találkozópontnak a Selyemutat tartotta.
Stein Aurél közel harminc éven át a nyarakat, ha tehette, az egykori „boldog völgyben” Kasmirban töltötte. India volt Stein igazi hazája. Kevésbé ismert ottani munkássága. Pedig jelentős kutatásokat végzett India régi történetének feltárásában. „Kőrösi Csoma Sándorral ők fedezték fel újra a Buddhizmust India számára” – fogalmazott egy interjúban Bethlenfalvy Géza orientalista. Kalhána Rajatarangini „A kasmíri királyok krónikája” című, 17. században írt szanszkrit történelmi mű fordítása és közzététele tudományos tevékenységének kezdeti, fontos állomása volt. Itt Kasmirban, a 3200 méteren fekvő Mohand margban kereste fel 1928-ban Baktay Ervin. A Boldog völgy országa című könyvében leírja közös vacsoráját Steinnel. A következő néhány sor szemléletesen, szinte filmszerűen mutatja be a nagy keletkutatót, életmódját…. „Igazi tábori felszerelés szerepelt az asztalon: duplafenekű, fehérzománcos bádogtányérokba és tálakba, forró vizet töltöttek a csavarral zárható lyukon. Így aztán akár még a Pamir hideg éjszakáin is meleg maradhat az étel. Egyszerű, de jó vacsorát szolgált fel a szolga. Ha jól emlékszem pandzsabi legény volt és Stein Aurél hozzá is az anyanyelvén, pandzsábiul szólt. Általában minden emberét annak tulajdon anyanyelvén szólongatta: kit hindi, kit urdu, kit pandzsábi, kit meg kasmiri nyelven, míg pathán szolgájával pasthu nyelven beszélt. Mindez azonban csak csekély része nyelvismereteinek. Magyar anyanyelvén kívül, Stein Aurél otthonos a klasszikus nyelvekben éppúgy, mint a mai legfontosabb európai nyelvekben és ezekhez egy sereg élő és holt ázsiai nyelv ismerete is járul. A felsoroltakon kívül tud még törökül, perzsául, arabul és szanszkritül…” Bethlenfalvy Géza keletkutató mesélte, hogy indiai barátai egy részével Stein szanszkrit nyelven levelezett. Folytatva Baktay Ervin visszaemlékezését:… „Azt hiszem a mongol és a tibeti nyelv ismerete sem ismeretlen előtte. Vacsora után, amint sok mindenféléről beszélgettünk, egy megfelelő kérdés kapcsán azt mondta, hogy kínaiul sajnos nem tud, hiszen csak alig egy-két ezer írásjelet, ideogrammát ismer. Persze magyarul folyt a társalgás. Stein Aurél kifogástalanul folyékonyan beszél magyarul, pedig az elmúlt három évtized alatt vajmi ritkán és vajmi rövid ideig nyílt alkalma anyanyelvének gyakorlására…..”
Stein összesen három alkalommal vezetett expedíciót a klasszikus Selyemút területére.
1900 májusában úton volt Srinagarból, Keletturkesztán felé. Átkelt a Karakorum magas hágóin, leereszkedett a Pamir kínai oldalán és július végén Kashgarban volt. Itt az angol konzulátus és elsősorban a konzul Macartney barátságát és vendégszeretetét élvezve szervezte expedícióit. Innen szeptember elején indult tovább a Takla Makán sivatag déli peremén az egymást követő oázisvárosokon át Hotánba. A téli hónapokig a Kun Lun hegyvidékének magas övezetében kutatta a jade kövekben gazdag, Jurunkass folyó forrásvidékét, közben elsőrangú topográfiai fölvételeket végez. Az első romvárosnál, Dandan Uilik-nél kezd ásatni, buddhista szentélyeket tár fel. Gazdag tárgyi leletekre, 8. századi szanszkrit vallási tárgyú írásokra lelnek. Nem egy festményen az arc és ruha kivitelezésében határozottan a perzsa művészet hatása mutatkozik, hasonlóságot talál az indiai adzsantai és ellorai barlangokban található freskókkal.…. „Úgyszintén félreismerhetetlenül kinyomozható a távol Nyugat klasszikus művészetének még sokkal régebbi befolyása…” írja Stein Aurél Homokba temetett városok című könyvében. Értékes gyűjteménnyel megrakódva 1901. május elején ért vissza Kashgarba.
1906-ban ismét Kashgarból indul Jarkandon át Hotan felé. Onnan a nyár folyamán a Kun Lun magas hegyvidékét megy térképezni, azután a Hotan környéki még ismeretlen romhelyeket kutatja. Keleti irányban 1500 kilométerrel túlmegy első kutatóútjának határterületén. A Lop Nor sivatagot északkeleti irányban szeli át. Ősi kínai határfalakra bukkan, - az általa római mintára „limesnek” nevezett – őrtoronyról-őrtoronyra haladva nyomozza a fal egykori futását és felfedezi a Jade kaput. A dunhuangi „Ezer Buddha Barlangban” kéziratok, festmények, szobrok, régészeti emlékek valóságos kincseskamrájára bukkan. A barlangokra Lóczy Lajos hívta fel Stein figyelmét, aki gróf Széchenyi Bélával már 1879-ben járt ott. Stein érdeme, -bár a kínaiak nem így látják -, hogy a barlangok pontosabb feltérképezésén kívül rábukkant egy olyan elfalazott cellára, mely egyes források szerint 40.000 darab jórészt V-X. század közötti több nyelvű kézirattekercset tartalmazott. Köztük a világ máig ismert legrégibb 868-ban, táblanyomtatással készített, „Gyémánt Szutrára”, amely ma Londonban látható. (Ez mintegy 600 évvel előzte meg Guttenberg nyomtatott könyvét. Zárójelben hadd tegyem hozzá, hogy Bi Sheng kétszáz évvel a Gémánt Szutra születése után hozta létre az egyes különálló betűkből álló nyomtatást Kínában). Többek között Nesztoriánus kereszténységre utaló tekercset is feltárt. Stein az általa elhozott 24 láda kéziratért, öt láda festményért és más műkincsekért az akkori körülményekhez képest jelentős összeget fizetett Wang szerzetesnek a barlangok restaurálására. Harmadik expedíciója során még öt láda kéziratot elhozott. Meg kell jegyezni, hogy az ilyen módon Kínából elkerült értékek mindmáig megmaradtak. Jó részük a British Museumban látható, illetve Delhiben, ahol külön múzeumépületet emeltek számukra.
1908 tavaszán Stein expedíciója befejezése után visszatér Kashgarba, ahonnan egészen járatlan úton indul vissza Indiába. Tibet nyugati részén kapaszkodik fel úti célja felé. A nagy magassággal járó hidegben súlyos baleset éri: lefagynak lábujjai. Harminc hónap alatt Stein gyalog vagy különböző teherhordóállatok hátán kb. 16.000 kilométer hosszúságú utat tett meg.
1913-tól 1916-ig tartó harmadik kutatóút célja és módszere is lényegében megfelelt az előzőknek. Ekkor végzett feltárásokat a bezikliki barlangokban. Stein – bár a barlangokban több helyen olvasható a felirat: „ellopta Stein” - nem a „bizonyítványát” magyarázza, amikor így ír:.. „Évszázadokon át sokat szenvedtek a barlangfestmények a képromboló mohamedán látogatók kezétől. Az utóbbi években további pusztítást vittek végre bennük az odavalók: vandálok módjára kivagdostak apró darabokat, hogy eladogassák európaiaknak. Nyilvánvaló volt, hogy a közeljövőben még nagyobb pusztulás fenyegeti az emlékeket. A rendszeres gondos leválasztás mutatkozott akkori helyzetemben, hogy megmentsek annyit, amennyit lehet a belső ázsiai buddhista festészetnek ezekből a remek maradványaiból…” Stein útja során messze túlhaladt a Csendes óceán vízválasztóján. A bejárt útvonal hossza 18.000 kilométer. Az expedíció tudományos feldolgozása leköti az elkövetkező időben energiáit.
A világháborút követő évek nem voltak alkalmasak újabb nagyobb kutatóutak szervezésére.
Ennek ellenére a halál újabb expedíció szervezése közben érte Afganisztánban. Sírja ma is látható a kabuli brit temetőben. Stein Aurél számos egyetem díszdoktora volt, elnyerte a Brit Földrajzi Társaság nagy aranyérmét. 1912-ben új hazájában lovaggá ütötték: Knight Commander of Indian Empire Order kitüntetést kapta. Ettől kezdve használta a Sir Aurel Stein nevet.
Teljes családi levelezését, több ezer kötetes könyvtárát, összefoglaló munkáit, kéziratait a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. A páratlan értékű – főleg keletkutatással foglalkozó gyűjteményt - 6000 fotográfia és 1400 db. tudománytörténeti jelentőségű levelezés teszi gazdagabbá.
