Payday Loans

Keresés

A legújabb

SÉTA AZ ÉLETÉRT PDF Nyomtatás E-mail
PROGRAM AJÁNLÓ
2016. május 19. csütörtök, 10:43

Kedves Barátaink, kedves Lelkészek,Tanárok,Tanítók,vezetők!

 

Kérjük,hogy a csatolt szórólapokat nyomtassátok ki, és helyezzétek el a faliújságokon, hogy minél több személyhez eljusson a hír, minél többen csatlakozhassanak az Életért való kiállásunkhoz: SÉTA AZ ÉLETÉRT – a budai Tabántól a pesti Városligetig - 2016. június 4. 14.00 – 17 óráig

 

Ebben az évben menetelünk hatodszor a magzati élet, s egyben az emberi élet szeretetéért, védelméért, tiszteletben tartásáért.Azért is menetelünk, hogy kifejezzük hálánkat a saját életünkért, amit élhetünk. Hálásak vagyunk Istennek, aki megformált anyánk méhében és édesanyánknak, aki vállalta a világrahozatalunkat.Sok megfogant embertársunk nem születhetett meg (6,5 millió). Most őrájuk emlékezünk az 1956. június 4-én szovjet nyomásra, minisztertanácsi rendelet által kihirdetett abortusz-legalizáció évfordulóján.Egyúttal fel szeretnénk hívni a társadalom figyelmét az ismeretterjesztés, a szexuális felvilágosítás és a prevenció szükségességére, mert az ország egészséges jövője a cél.

 

Kérünk, hogy támogasd az életvédő mozgalmunkat!

 

Ha személyesen részt tudsz venni a sétán, akkor hozhatsz zászlót, táblát, vagy az életet jelképező virágot. "Séta az életért" feliratú sapkákat ,60 db luftballont mi adunk a helyszínen.Ha nem tudsz jelen lenni, akkor kérünk, hogy küldd tovább a meghívónkat másoknak, esetleg imával vagy anyagilag is támogathatod a kezdeményezésünket az alábbi számlaszámon: 18203215-06025064-40010019

 

Az életvédő civil szervezetek nevében köszönettel a szervező:

Görgey Zsuzsa

a Magyarok Európában Egyesület vezetője

 

http://valaszdazeletet.gportal.hu

email: magyarok.europaban@gmail.com

tel: 70-948-2928