Payday Loans

Keresés

A legújabb

A jegybanki közpénzorgia PDF Nyomtatás E-mail
Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen - magyarirtás
Matolcsyék akár 20 évet is kaphatnának
2016. 04. 27. 24.hu

Magyar György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, önmagában az unortodox gazdaságpolitika még nem volt büntetőjogi kategória, de az, amit tudunk a jegybanki alapítványok pénzügyeiről, az megvalósíthatja akár a hűtlen kezelést is,
amit elég rendesen tud büntetni a törvény, mert nagyon nagy összegről van szó. Magas az érték, öttől tízes kategória. Ha egyszer valaki ezt megállapítaná, de emögé tennék egy gyors kérdőjelet. 
De ha ne adj' isten ezt bűnszövetségben vagy bűnszervezetben követnék el, az már talán öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő lehetne.

Matolcsyék akár 20 évet is kaphatnának

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szintén bűnügyről beszélt.
Ez tényleg bűnügy. Talán lehet azt is mondani, hogy ez az egész konglomerátum, amit a jegybank maga köré létrehozott alapítványokból, ez innen szemlélve leginkább valamiféle bűnszervezetnek tűnik.
Nem is az a bűnös magatartás, hogy az alapítványok vagyonát olyan célokra fordították, ami még az alapítványok nagyon gumírozottan megfogalmazott feladataival sincsenek összefüggésben, hanem magának a közpénznek az ellopása tűnik bűnösnek. Ezek a pénzek, ez a pár százmilliárd forint nem kerülhetett volna az alapítványokhoz.

Előre megfontolt szándékkal?

Ligeti Miklós szerint visszamenőleg nézve a történetet, az alapítványokat éppen azért hozhatták létre, hogy a jegybank pénzeit ellenőrzés, közbeszerzés nélkül tudják célba juttatni. Az alapítványok valójában eszközei voltak "a hűtlen kezelés, sikkasztás, hivatali visszaélés" háromszögében elhelyezkedő pénzosztásnak.

Magyar György szerint nem állja meg helyét az az érv, hogy az MNB-nek már nincs köze az alapítványokhoz, mert azok önálló jogi személyek. Van köze.
Odaadta azt a közpénzt, amit rábíztak.

Az ügyvéd szerint megállhat a hűtlen kezelés, hiszen az MNB úgy vette le kezét az MNB alapítványairól, hogy közben azok kuratóriumaiban csak bizalmi emberek vannak, a jegybank vezetői, döntéshozói ülnek a felügyelőbizottságokban, "ami már maffiaszerű". A TI jogi igazgatója ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy a végjátékhoz az Orbán-kormány is segédkezett, amikor megpróbálta az alapítványi pénzeket titkosítani. Magyar György szerint egy őszinte, feltáró jellegű beismerő vallomásnak felelt meg, ahogy próbálták az adatokat egy törvénnyel titkosítani.
Ez maga elég ahhoz, hogy ráutaló magatartásukkal beismerjék, hogy olyan adatokat hordoznak ezek a szerződések, amelyek nem tartoznak az állampolgárokra."

Rabruhás M. Györggyel van tele a város

Kapcsolódó:
Matolcsy tarthat a lincseléstől"Matolcsy tarthat a lincseléstől." - mondta Hadházy Ákos (atv.hu
A módszerek ugyanazok: a tanulmányok, a work-shopok, a továbbképzések, amelyekre akármennyi pénzt ki lehet fizetni, reagált az LMP antikorrupciós szakszóvivője a jegybank alapítványi költései körüli botrányra. Az LMP a jegybankelnök lemondását és az MNB alapítványainak megszüntetését követeli. Az MNB 256 forintért adott a bankoknak olyan frankot, amit ő 160 forintért vett! 
A TEK állta el a devizahitelesek útjátA TEK állta el a devizahitelesek útját (origo.hu
A Kúria épületétől Budára vonultak a tüntetők a devizahitelesekről szóló bírói döntés után. Körülbelül nyolcvan-százan indultak, de sokan lemorzsolódtak. Több tucat rendőr kíséri őket. Orbán Viktor háza a cél, de a TEK lezárta a kormányfő otthonának környékét, a tüntetők megakadtak a rendőrsorfalon. 
Alapítványi rokonság - összegyűjtöttük a Matolcsy-Szemerey család érdekeltségeitAlapítványi rokonság - összegyűjtöttük a Matolcsy-Szemerey család érdekeltségeit(vg.hu
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fél tucat alapítványánál csak egy Szemerey van, a nagyvállalkozó Szemerey Tamás felesége, Szemerey Gabriella. Ő pont a legfajsúlyosabb alapítványnál, a 60 milliárd forintos vagyonú Pallas Athéné Domus Animae Alapítványnál igazgató, ahol a kuratórium elnöke a férje unokatestvére, Matolcsy György jegybankelnök. Utóbbi a 30 milliárdos vagyonú kecskeméti Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratóriumában is tag. 
Titkolják Orbánék, mennyit költenek önmaguk fényezéséreTitkolják Orbánék, mennyit költenek önmaguk fényezésére (thehungariantimes.hu
Az LMP az adatvédelmi biztoshoz fordul a médiát elárasztó CSOK-kampány költéseinek ügyében. Bár január óta folyik a kibővített Családi Otthonteremtési Kedvezmény népszerűsítéséről szóló médiakampány, a kormány propagandaminisztériuma még áprilisban sem volt hajlandó válaszolni az LMP kampányköltéseket firtató kérdésére. Az LMP a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, mert álláspontjuk szerint a közpénzekre vonatkozó adatok megtagadása jogsértő. 
Még újabb 32 stadion épülMég újabb 32 stadion épül (rtl.hu
Most az érdi focisták örülhetnek. A harmadosztályú csapat 3,3 milliárdért kap új stadiont. A beruházások pedig folytatódnak, a tervek szerint a következő években 32 stadiont építtet a kormány országszerte. Az MSZP úgy számol, a már elkészült stadionokra annyit költöttek, amennyiből ki lehetne fizetni a kórházak adósságát. A kormány szerint a létesítményekre az emberek egészségének megőrzése miatt van szükség. 
Orbánra hivatkozva a tervezettnél sokkal nagyobb stadion épül TatabányánOrbánra hivatkozva a tervezettnél sokkal nagyobb stadion épül Tatabányán(propeller.hu
A korábban tervezett 3000 helyett 6500 férőhelyes stadiont építenének Tatabányán. Schmidt Csaba polgármester csütörtökön tesz javaslatot a közgyűlésen a képviselőknek, hogy foglaljanak állást a sportcsarnok férőhelyei, illetve nagysága kapcsán. Orbánra hivatkozva a tervezettnél sokkal nagyobb stadion épül TatabányánTejjel-mézzel folyó kánaán jöhet el Tatabányának tízmilliárd forintból, miután a kormányfő március 22-én meglátogatta a várost ígérgetési kampánykörútján. 
Kiderült, honnan vette Döbrögi a Várba költözés ötletétKiderült, honnan vette Döbrögi a Várba költözés ötletét (balrad.com
A legendás Jancsó-filmek két hőse, Pepe és Kapa egyik bizarr párbeszéde majd húsz év után igazsággá vált. Az 1999-es "Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten" volt az első Jancsó-film, ahol láthattuk az azóta kultstátuszba emelkedett Kapa (Mucsi Zoltán) és Pepe (Scherer Péter)-párost, de azt sosem hittük volna, hogy bizarr, és nem ritkán trágár párbeszédeik egyike, a Hidas műsor részlete valósággá válhat: 
Képviselőtársaim, a kezemet figyeljék, nem csalok!Képviselőtársaim, a kezemet figyeljék, nem csalok! (facebook.com
Az egyik oldalon ápolók - havi 100 ezer forint, a másik oldalon csaló, korrupt jegybank elnök - havi 5 millió forint. Na, ez a maguk bértárgyalása, kormánypárti képviselőtársaim! Elegünk van az átverésből! Európai bérek és megbecsülés nélkül nem lehet rendbetenni a magyar egészségügyet! Nézzétek meg a mai felszólalásomat a parlament egészségügyi vitanapján és osszátok meg, hogy minél több emberhez eljusson: nem dőlünk már be a kamu ígérgetéseknek! 
Polt szerint a felesége nem követhetett el semmit, hiszen nem indult eljárás elleneA cinizmus felső foka: Polt szerint a felesége nem követhetett el semmit, hiszen nem indult eljárás ellene (index.hu
Polt-Palásthy Marianna a jegybank két alapítványában is szerepet vállal, a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványnál pedig mezei felügyelőbizottsági tag. Emellett Polt-Palásthy Matolcsy György jegybankelnök személyzeti főnökeként is dolgozik, havi ötmillió forintos fizetésért. 
Megszavazta a kormány Matolcsy havi 5 milliós fizetésétMegszavazta a kormány Matolcsy havi 5 milliós fizetését (kormanyvalsag.info
Jegybanki botrány ide vagy oda, a fideszes és KDNP-s képviselők kedden másodszorra is ötmilliós fizetést szavaztak meg Matolcsy Györgynek. Orbán Viktor sajtófőnöke szerint fel sem merülhet, hogy Matolcsyt a kormányfő törvényesen meneszthetné. A jegybank-botrányok ellenére is megszavazta az Országgyűlés kormánypárti többsége, hogy Matolcsy Györgynek ötmilliós legyen a jövőben a fizetése, és kedden másodszor is elfogadták a fideszes, KDNP-s képviselők az Alkotmánybíróság által a titkosítások miatt alkotmányellenesnek ítélt és megsemmisített jegybanktörvény módosítását is. 
A világsajtó is felkapta a fejét a jegybanki közpénzorgiára és a VS ügyéreA világsajtó is felkapta a fejét a jegybanki közpénzorgiára és a VS ügyére (444.hu
A Financial Times a cikke címében is azt emeli ki, hogy magyar újságírók mondtak fel lapjuk jegybanki támogatása miatt. Idézik Kósa Andrást, a vs-nél hétfőn felmondott újságírót, aki elmondta, senki nem szólt bele a szerkesztőség életébe, de a nyilvánosságra került hírek súlyosan ártottak a lap megítélésének. "Az összeg meglepően nagy volt, és súlyos etikai kérdéseket vet fel, hogy ennek elnyeréséért nem volt nyilvános verseny" - mondta a lapnak Kósa. Egy tucat magyar újságíró felmondásáról ír az ABC News is. 
A magyar TTIP-tárgyaló államtitkárnak is van liechtensteini cégeA magyar TTIP-tárgyaló államtitkárnak is van liechtensteini cége (alfahir.hu
Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az elmúlt években leadott vagyonnyilatkozataiban elfelejtett beszámolni egy liechtensteini gazdasági társaságról, amelynek ő is tagja. Mint ismert, Mikola István képviseli a magyar érdeket az Egyesült Államokkal formálódó (TTIP), míg a Kanadával (CETA) már csak aláírásra váró szabadkereskedelmi egyezmények tárgyalásain. Az Európai Bizottság által szorgalmazott megállapodások egyik fő jellemzője a pénzügyi szolgáltatások liberalizációja, amellyel a szektorban próbálják eltüntetni a jogszabályi akadályokat. 
Mi fizetjük majd a Fidesz választási kampányát isMi fizetjük majd a Fidesz választási kampányát is (alfahir.hu
Több mint 15 milliárd forintot kapna a jövő évi költségvetésből Rogán Antal propagandaminisztériuma kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra. Míg az idei költségvetésben a Miniszterelnökség mindössze 1,7 milliárd forintot költ hasonló jellegű kiadásokra, a tavaly szeptemberben létrehozott Miniszterelnöki Kabinetiroda ennél jóval nagyobb kerettel számolhat 2017-ben, a választások előtt egy évvel. 
A franciák miniszterelnöki rangú lobbistája - Medgyessyt 1990 óta gyanú lengi körülA franciák miniszterelnöki rangú lobbistája - Medgyessyt 1990 óta gyanú lengi körül (pestisracok.hu
Csak a jegybank botrányáról akarják elterelni a figyelmet - evvel védekezett Medgyessy Péter volt miniszterelnök és francia lobbista, miután kiderült, hogy családi cége majdnem kétszázmillió forintot kapott a francia Alstomtól, amikor az metrószerelvényeket adott el Magyarországnak. A brit hatóságok nemrég azzal vádolták meg a multicéget, hogy összesen hétszázmillió forinttal fizette le a magyar döntéshozókat. Kósa Lajos skandalumról beszél, mivel szerinte a magyar demokrácia huszonöt éves történetében miniszterelnököt ilyen súlyos vád még nem ért, és Medgyessynek el kell számolnia azokkal az összegekkel, amit korrupció gyanánt átutaltak neki. 
NEMZETKÖZI KORRUPCIÓS BOTRÁNYBA KEVEREDETT A BALOLDALFidesz: Nemzetközi korrupciós botrányba keveredett a baloldal (fidesz.hu
Felszólítjuk a baloldal fővárosi képviselőit, számoljanak el az Alstom-pénzekkel - mondta Kocsis Máté. A Fidesz budapesti elnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala nyomozást indított az Alstom-szerződések ügyében. A vád szerint közel 700 millió forint kenőpénzt adtak olyan döntéshozóknak, akik elősegítették, hogy a 4-es metró szerelvényeit a cég szállíthassa a budapestiek számára - tette hozzá Kocsis Máté. Szavai szerint Tarlós István "nem véletlenül vívott gigászi harcot amiatt, hogy az Alstom-szerződések körüli visszásságokat elrendezze", és eljárást kezdeményezett. 
Leszarjuk Medgyessyt, Lajos! A lenyúlt magánnyugdíjunk hol van?Leszarjuk Medgyessyt, Lajos! A lenyúlt magánnyugdíjunk hol van?(kolozsvaros.com
A demokráciánk 25 éves történetében miniszterelnököt ilyen súlyos vád még nem ért (...) és Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnöknek el kell számolnia azokkal az összegekkel, amiket az Alstom-tól korrupció és kenőpénz gyanánt átutaltak neki - ezt Kósa Lajos, a Fidesz doorstep-es félanalfabéta szakzsenije ámokfutotta keddi napirend előtti felszólalásában, hivatkozva a Magyar Idők nevű kormánylap ma hajnalban megjelent, igen jól időzített lelplező cikkére, amelynek igazságtartalmához és aktualitásához kétség nem férhet. 
Mészáros Lőrinc a földügyi államtitkárral kávézgatott az ország egyik legdrágább szállodájábanMészáros Lőrinc a földügyi államtitkárral kávézgatott az ország egyik legdrágább szállodájában (444.hu
Mészáros Lőrinc az állami földpályázatok eddigi legnagyobb nyertese. Bitay Márton a Vidékfejlesztési Minisztérium földprogramokért felelős államtitkára. És ők az ország egyik legdrágább szállodájában, a Four Seasons Hotelben nyilvánosan kávézgatnak. Bitay észrevette kollégáinkat, és hirtelen eltűnt az az épületből. Mészáros a szállodából kifele menet azt mondta az újságírónak, hogy csak kávézgattak, a minisztérium a Népszabadság kérdésére pedig azt írta, hogy "nem egyeztettek, az államtitkár más okból volt ott, csak összefutottak a polgármesterrel." 
A pénz, mint adósságA pénz, mint adósság (youtube.com
"A modern bankrendszer a semmiből állít elő pénzt. Ez a folyamat valószínűleg a legmeghökkentőbb bűvészmutatvány az eddig kitaláltak közül. A banküzlet romlottságban fogant, és bűnben született. A föld a bankároké. Vedd el tőlük mindenüket, de hagyd meg pénzteremtő hatalmukat, és egy szempillantás alatt teremtenek elég pénzt, hogy mindent visszavásároljanak újra. Vedd el tőlük ezt az óriási hatalmat, és az összes óriási vagyon, mint az enyém is, eltűnik, és el is kell tűnnie, mert akkor ez a világ, amiben élünk, egy jobb és boldogabb világ lesz. 
NEM KELL A MAGYAR BUSZ A VOLÁNBUSZNAK?Nem kell a magyar busz a Volánbusznak? (alfahir.hu
A Totalcar szerint úgy írta ki a társaság a 152 új autóbuszra a tendereket, hogy azokon még véletlenül se tudjon indulni hazai gyártó. Hiába írtak ki több mint száz autóbuszra tendert, a közlekedési központok új, hazai gyártású, autóbuszok nélkül várhatják a jövő évi piacnyitást. A Volánbusz nem szeretne magyar járműveket látni a most megrendelt kontingensben, ugyanis úgy írták ki a tendereket, hogy magyar gyártó, főleg a győri Kravtex, ne tudjon indulni egyik beszerzésen sem. 
Farkas Flórián kiosztja a tisztségeket az ORÖ-benTitkos hangfelvétel: Továbbra is Farkas Flórián vezeti az ORÖ-t? (balrad.com
Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egykori elnöke, jelenlegi miniszterelnöki biztos egy személyben döntötte el, hogy a 2016. február 26-i közgyűlésén kik lehetnek a testület vezetőségi tagjai, illetve elnöke - derül ki abból a hangfelvételből, amelyet a RomNet hozott nyilvánosságra. A két hónapja készült felvételből kiderül, Farkas egymaga határozta meg az ORÖ elnökségének tagságát 
Vizet iszol a buszon? 3000 forintod bánja!Vizet iszol a buszon? 3000 forintod bánja! (debreceninap.hu
Buszon, villamoson történő vízfogyasztásért 3000 forintot kell fizetni Debrecenben. Erről árulkodik egy debreceni utas facebookos bejegyzése. Életemben másodszor jártam tegnap (április 26-án) Debrecenben. Taxizhattam volna a cég számlájára, mégis a villamost választottam, hangyafarknyival talán többet ismerek meg a városból meg még spórolok is. Nagyállomás, jön az 1-es vili, látom, második ajtón ott a tilos ("csak leszállás!") jel, felszállok inkább az elsőn, ki tudja, mit itt a szokás.