- A dupla jubileum kapcsán adódik a kérdés: Hogyan indult a Magyar Állami Népi Együttes munkája és hogyan kapcsolódott ez össze később a Hagyományok Háza működésével?
- Kelemen László: '46-ban, amikor éppen ébredezni kezdett az ország a II. világháború tragédiájából, világossá vált, hogy kell egy központi hely a közös kincsünk gondozására. Ekkor jelölték ki a Budai Vigadót, ezt a kultikus épületet a népművészet otthonának. Itt jött létre '49-ben a Népművészeti Intézet. Ezzel párhuzamosan pedig a kor szellemének megfelelően '51-ben egy nagy együttest is alapítottak szovjet mintára: ezt nevezték el Magyar Állami Népi Együttesnek.
Aztán tizenöt évvel ezelőtt az emberi test mintájára felépítettük a Hagyományok Házát.
Ennek egyik lába a Magyar Állami Népi Együttes lett, mint a művészi megvalósítás eszköze. A másik láb a Népművészeti Módszertani Műhely, ami a hagyomány élő átadására szolgál. A fejet pedig az elmúlt 100 évben megszületett, mintegy tizenháromezer órányi gyűjtés jelenti, vagyis az a kincs, amit mi Folklórdokumentációs Központnak és Archívumnak nevezünk. Ez egy hatalmas szakkönyvtár és ennek a szolgáltatása.
- Visszatérve a Magyar Állami Népi Együttes kezdeteire: mi volt ennek a „szovjet mintának” a lényege?
Mihályi Gábor: Ennek talán a legfontosabb jellemzője az volt, hogy a Mojszejev Együttest leképezve három karból állt: tehát zenekar, tánckar és kórus jellemezte azt a kört, amiből aztán a művészet született. Ami talán különbség volt, hogy a mi elődeinket egy erősebb hagyományra, tradícióra való törekvés jellemezte. Az akkori esztétikai és művészetfilozófiai elvekkel szemben, innen 65 év távlatából akár kritikát is fogalmazhatnánk meg, persze azt is meg kell jegyezni, hogy az igazán világraszóló néptánc gyűjtések későbbi időben indultak meg, tehát sokkal kevesebb autentikus és hiteles anyagra tudtak támaszkodni az akkori alkotók.
- Mikor jött változás az autentikusság versus színpadi megvalósítás tekintetében a néptánc szempontjából?
MG: Ahogy haladtak előre az évek, Martin György és munkatársai –többek közt Mácz László és Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc, Andrássfalvy Bertalan- gyűjtőmunkájának köszönhetően mélyült az autentikus táncos ismeretanyag. Majd olyan koreográfusok érkeztek - Szigeti Károly, Györgyfalvay Katalin, Novák Ferenc „Tata”- akik már a szintetizálás irányába mozdultak el. Ők ugyan nem voltak a teljes autentikus tudás birtokában, viszont egy olyan haladó, európai gondolkodást képviseltek, ami megalapozta a magyar koreográfusi iskolát. Nagyon színvonalas színpadi koreográfiák születtek ekkor, viszont ezek a darabok nélkülözték az eredeti anyag mélységeit. Ez változott meg a táncházmozgalommal a '70-es években, ami nagy hatással jelent meg az egész magyar közéletben, és így természetesen a Magyar Állami Népi Együttes szemléletében is. Ennek az új irányzatnak a vezéralakjai Martin György és Tímár Sándor voltak.
- A népzenéhez való viszony hogyan alakult mindeközben?
KL: A zene jóval előrébb járt, köszönhetően Vikár Béla, Bartók, Kodály, vagy Lajtha munkásságának, akik már nagyon hamar elkezdték a népzenegyűjtést és így hihetetlenül nagy mennyiségű dallam állt rendelkezésre. A kezdetekben a feldolgozás szemlélete volt a meghatározó. Zene gyakorlatilag eredetiben nem kerülhetett a színpadra: egy olyan művészi megformálásban rakták föl, aminek a pecsétjét Kodály adta meg, hiszen ő volt az, aki az együttes megszületése körül bábáskodott. Rendszeresen eljárt a bemutatókra és kritizálta a megszülető műveket, sőt a Kállai-kettőst a Magyar Állami Népi Együttes számára írta. Bartók és Kodály a saját nyelvük alapjait keresve jutottak el a népzenéhez, majd amikor megtalálták, akkor különböző írásokban rögzítették is, hogy hogyan lehet azt feldolgozni. Többnyire a Bartóki hármas út első két útját követve az eredeti dallam újszerű harmóniákkal, különleges kísérettel találkozott ezekben a feldolgozásokban.
Elindultam szép hazámból
Fotó: Papp Kornél / Folkpédia
- Van-e arra ma valamiféle ki nem mondott szabály, hogy meddig lehet feszíteni a népzene, néptánc határait a színpadi adaptációban?
MG: A világ végéig is el lehet ebben menni. (nevet) Mi nem bízhatunk abban, mint amiben a képzőművészek, zenészek, akik maradandó anyagokban testesítik meg a szellemiséget, hogy ha most nem vagyunk jók, akkor majd 100 év múlva felfedeznek bennünket. Egy koreográfus az emberi testtel kell, hogy dolgozzon, ez pedig egy bomló anyag. Mindig igyekeznünk kell az adott kornak válaszokat adni és inkább vezetni a nézőket, mint kiszolgálni őket. Ugyanakkor nem lehetünk lila gőzös avantgárdok sem, hiszen az nem találkozik a megfelelő megértéssel. Így hát minden olyan eszközt igénybe kell vennünk, ami az alap szándékunkat, a tradíció élővé tételét és a közönséghez való eljuttatását szolgálja.
KL: Ráadásul egy olyan korban élünk, amelyben minden megengedett, tehát ma már a posztmodern sem él. A néptáncból, népzenéből sarjadó művészeteknek megvan az a jó képességük, hogy hol ezt a kezet fogják meg, hol a másik kezet a kortárs művészeti formák közül. Lehet látni ma is Magyarországon, hogy valaki a népzene és a blues házasításával foglalkozik, lásd Ferenczi Gyurit és a Rackajamet. Orbán György pedig világszinten dolgozza fel a komolyzenében népzenét. De említhetném itt Szabó Balázsékat is, akik most egy nagyon jól futó zenekar, és szintén népzenei alapokból indultak el. Nincsen egyedül üdvözítő módszer. Ami fontos, az a bartóki gondolat, hogy a forrás tiszta legyen, valamint, hogy el kell menni azokhoz az emberekhez, akik ezt a kultúrát még eredeti közegében képviselik.
Ez ugyanis nem egy kertészetben, műtrágyával nevelt növény, amit kiteszel az ablakba és egy nap alatt felnő egy virág belőle. Egy évezredes kultúra, amihez itt hozzányúlunk.
Táncos magyarok
Fotó: Papp Kornél / Folkpédia
- Ezek szerint eltűnt már a korábban tapasztalt ellentét az autentikusságot támogató és a szintetizáló szemlélet között?
KL: A mozgalmak általában mindig valami ellenében fogalmazzák meg magukat, és ahogy Bartókék annak idején a városi cigányzene ellenében az eredeti forrást keresték, úgy ez a táncházmozgalom kezdetére is igaz. Mi a gyökerek megtalálásában voltunk érdekeltek, és nem nagyon törődtünk az azokból kinövő virágos fával. Aztán nagyon gyorsan rájöttünk, hogy ez a két irány így, együtt egy egész. Az első népzenei feldolgozásokat éppen az a Muzsikás és a Sebő-együttes készítette, akik elindították a táncházmozgalmat.
Viszont rettenetesen fontos, hogy autentikus nélkül nincs feldolgozás, tehát az eredeti primátusa érvényes.
MG: Én is úgy látom, hogy oldódik ez az ellentét. A Magyar Állami Népi Együttessel mi voltunk azok, akik az európai gondolkodással bíró koreográfuselődök nyomán haladva először kiléptünk az elfogadott folyamatokból, vállalva ezzel az élenjárók sebezhetőségét. Éppen a Magyar Állami Népi Együttes műsorstruktúráját vizsgálva a legautentikusabb színpadra állításoktól az avantgárdabb megfogalmazásokig teljes természetességgel jelennek meg a műfajok. Az indíttatás, a zenei és koreográfusi gondolkodás, valamint a táncos mozgáskészség mind ugyanonnan, a tradícióból indul, csak képesek vagyunk tágabbra nyitni az ollót. Egyrészt belső, alkotói kényszerek miatt is, másrészt látva a változó világot.
- Mennyire egyedülálló Európában a népi kultúra ilyen magas szinten történő továbbéltetése?
KL: Mi nagyhatalom vagyunk ebben. Habár a németeknél már korábban megjelentek az első nagy összefoglaló gyűjtemények, nekünk az a hallatlan nagy előnyünk, hogy a gyűjtésre fordítottunk nagy hangsúlyt. Rengeteg olyan felvételünk van, ami nem a nyugati lejegyzések sematikus, hozzávetőleges esetlegességét veszi segítségül, hanem ma is elő lehet venni és meg lehet hallgatni. Élő anyagból pedig sokkal könnyebb dolgozni, mint holtból. A Hagyományok Háza célja is az, hogy élő módon tartsuk meg és adjuk tovább a következő generációnak ezt a kultúrát.
MG: Azt gondolom, hogy a színpadi megvalósítás terén is nagyhatalom Magyarország. Ez pedig két alapon nyugszik. Egyrészt a koreográfusok, zeneszerzők kreativitásán és európaiságán, másrészt a mindenkori magyar kultúrpolitikán, ami állami szintre emelte a színpadi néptáncművészetet. Nyugat-Európában nincsen állami szintű néptáncmozgalom, de ahol van, ott sem kortárs színpadi művészetként valósul meg, hanem a show, a revü és a birodalmi kultúra világaként.
Ezért aztán valóban unikális a mi néptáncművészetünk, akár a tudományosság, akár a színházi kivitelezés szempontjából.
- A jubileumi programban hogyan jelenik meg az említett kétféle irányultság?
MG: Egyrészt igyekszünk az eddig létrehozott értékeinket felmutatni, ezért az Urániában lesz egy filmbemutató, ahol levetítjük az együttes hatvanöt évét összefoglaló mozifilmet. Újrajátsszunk régebbi előadásokat, és lesznek meghívott előadók is: a zenekarunkhoz érkezik többek között Kelemen Barnabás és családja, valamint Ferenczi Gyuriék. A táncelőadások között olyan együttesek meghívását tervezzük, mint a Győri Balett, Bozsik Yvette társulata vagy a Közép-Európa Táncszínház. Az új létrehozásának jegyében pedig lesz két táncbemutatónk: áprilisban Farkas Zoltán „Batyu” állítja színpadra a Nagy László verse által inspiráltNásztánc című előadását, novemberben pedig Szabó Balázs zenéjére mutatjuk be az Apám ablakából az égmunkacímű darabot.
- Nemrég bejelentették a Halmos Béla program indulását. Ebben milyen szerepet vállal a Hagyományok Háza?
KL: Mi voltunk az egyik kezdeményezője ennek. A Halmos Béla program az élő népművészet tovább éltetését szolgálja, tehát hogy a népzene a Kárpát-medencében ne szoruljon háttérbe, meg tudjon erősödni. Halmos Béla a táncházmozgalom első prímása volt, a Sebő Együttes hegedűse, aki sajnos immár két éve eltávozott közülünk. Ezért neveztük el róla ezt a programot. Természetesen nem csak az eredeti anyag, hanem a feldolgozott zene is kaphat támogatást. Fontos célunk, hogy kialakítsunk országszerte egy olyan klubhálózatot, ami teret ad a népzenének, valamint szeretnénk, ha végre a mozgalomban tevékenykedő zenekarok profi menedzsmenthez juthatnának a lemeztámogatástól kezdve a koncertszervezésig. Az a jó hír, hogy a bíráló bizottságban a mozgalomban szocializálódott személyek ülnek. Itt említhetem például Virágvölgyi Mártát, aki a kezdetektől fogva a táncházas közösség egyik tanítómestere, vagy Liber Endrét, aki a Tükrös zenekar cimbalmosa és brácsása, de emellett az egyik legjobb menedzser a területen.
- Hogyan lehet megfogni azokat, akik még életükben nem voltak táncházban vagy néptáncelőadáson?
KL: Ez a marketing része a dolognak, márpedig eddig örültünk, ha a szakmai munkára volt elegendő pénz. Most már ebben is érzek elmozdulást: ki tudtunk lépni a széles közönség elé, és ebben a Fölszállott a pávának is nagy szerepe van. Meg tudtuk mutatni, hogy a Kárpát-medencében mennyi ügyes fiatal van, akik átvették ezt a tudást, és akik ezt hajlandók a színpadon is megmutatni mindannyiunk gyönyörűségére.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését az április 15-ei, Násztánc című előadás iránt, egyetlen kattintással megválthatja jegyét a Port.hu felületén.
