Payday Loans

Keresés

A legújabb

Abortusz a szocializmusban PDF Nyomtatás E-mail
A szerelem gyümölcsei - gyermekáldás
2013. május 06. hétfő, 07:35

abortusz

Abortusz a szocializmusban

2012. május 21.

Az abortusztilalom a tiltott művi vetélések számát növeli, veszélyeztetve a nők egészségét. A szocialista időszak abortuszpolitikájának és az egyéni megéléstörténeteknek feldolgozása még várat magára. Azonban az első lépések megtörténtek, többek között Horváth Sándornak az 1950-es évekbeli sztálinvárosi abortuszpolitikáról írott könyv fejezetében - írja Tóth Eszter Zsófia.




Személyes történetek

„Éppen egy éve laktunk együtt, amikor Gitti terhes lett. Nagyon rosszkor jött ez, nem hiányzott nekem egy gyerek, mert mielőbb le akartam tenni a segédvizsgát (...) Megkönnyebbültem, hogy Gitti sem akarja a gyereket, óvatosan érdeklődtünk, kihez lehet a városban abortuszra menni. Hallottam különféle öregasszonyokról, de pontos adatot nem árult el senki. Gitti pedig csak egyetlen személyről tudott, és ahhoz nem akartunk menni, mert az anyja barátnője. Végül kaptunk egy ismerőstől egy receptet, amiben bors, vörösbor, különféle fűszerek és tűzforró fürdők szerepeltek. Hétvégén kétszer végigcsináltuk a procedúrát, Gitti jajgatott és káromkodott, de kibírta és tíz nap múlva megjött a vérzése. Mind a ketten fellélegeztünk, illetve én biztosan. (...)

Hat hét múlva előállt, hogy ő azt hiszi, még mindig terhes, mert megint nem jött meg és olyan furcsán érzi magát. Csak tátogtam ijedtemben, a terhességét én már rég elfelejtettem, kipipáltam, azóta kicsit vigyáztam is. Kérdeztem, ne próbáljuk meg az ülőfürdőket, meg a borsos vörösbort, de hallani sem akart róla. Tudtomon kívül elment egy orvoshoz, az megmondta neki, hogy a negyedik hónapban van, és mik a további teendők. Gitti most örült a gyereknek, feltétlenül meg akarta szülni. Még babaholmikat is kötögetett. Én nehezen szoktam hozzá az új helyzethez, sokat rágódtam rajta, hiszen csak a minap lettem húsz éves, és őszintén szólva más terveim voltak, mint babakocsit tologatni a parkban."

Christoph Hein NDK-s időszakban játszódó regényrészlete azt a dilemmát jeleníti meg, amellyel egy fiatal pár nézett szembe, aki nem akart gyermeket és különféle ősi praktikákhoz folyamodott, hogy a nem kívánt magzatot elhajtsa. A kísérlet sikertelen volt, a gyermek megszületett, de a pár kapcsolata nem lett ettől boldogabb.

Ma, ha a szocialista időszak abortuszpolitikájára gondolunk, akkor a Ratkó-korszaknak nevezett időszak abortusztilalma és a Kádár-kori abortuszbizottságok azok, amelyek a legtöbb embernek eszébe jutnak. Munkásnő visszaemlékezőim is meséltek olyan történetet, hogy csak amiatt vállaltak második gyermeket, mert muszáj volt, nem vetethették el. Meséltek olyan történeteket is, amelyek arról szóltak, fiatal asszonyok hogyan haltak meg az abortusztilalom idején, mert már nem akarták a harmadik gyermeket megszülni, „csináltak magukkal valamit" – talán hasonlót, mint a regény hősnője – utána erős vérzés és fertőzés miatt kórházba kerültek és meghaltak.

Szintén munkásnő visszaemlékezőm mesélt el egy olyan történetet, amelynek falusi főszereplője azután döntött a nagyvárosba költözésről, hogy egy titkos abortusz után édesapja kitiltotta a szülői házból.

„A szalmába vetettek nekünk ágyat, megvolt mindenkinek a helye. Keresztben feküdt Ilonkánk, mi párhuzamosan. Apám mondta, figyeljünk az Ilonkára [...]. Mert ott volt neki egy udvarlója. Ilonka persze sosem aludt fent velünk, de sosem mondtuk meg apámnak. Meg is esett[...]És volt ott az utcánkban egy kuruzslóasszony, kettővel arrébb, [...] az az Ilonkának csinált valamit, hogy elmenjen a gyerek. Utána a kórházban kikaparták. Azt mondta akkor az apám az Ilonnak, hogy neked itt nincsen maradásod, menjél el. Nem sokkal utána följött Pestre cselédnek. Itt összeszedett egy gyereket, egy ideig a kislánnyal nálunk laktak, amikor az óvodás volt". Tehát titkos abortusz után, apai felszólításra jött föl Budapestre a testvére. Visszaemlékezőm a lányt rossznak ábrázolta, aki nem tanult az esetből, és Budapesten is teherbe esett úgy, hogy nem ment férjhez. Azonban segített neki: rokoni szolidaritásból lakhatott náluk...

Egy, az abortusz történetével foglalkozó, 1987-es Nők Lapja cikkben nyilatkozó nő is felidézte titkos magzatelhajtásának történetét az 1950-es évekből. Az értelmiségi anya nem vállalta a második gyermeket csecsemője mellé, mivel a szülőkkel éltek együtt és a kislány beteges volt: egy nagyon távoli orvos rokonhoz ment el titokban, aki "intett, hogy feküdjek fel a vizsgálóasztalra és a méhembe nyomott egy alkoholos jódinjekciót. A markomba tett egy doboz kinint, és a lelkemre kötötte, ha erősen véreznék, hívjak mentőt, az előzményekről pedig semmit ne áruljak el. De erre nem került sor. Átkozottul szívós szervezetem van. Éjszaka görcsöltem, a kinintől zúgott a fejem, de másnapra megindult a vérzés, alig erősebb, mint máskor". Ezek a történelmi dokumentumok illusztrációi annak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kimutatott ténynek, hogy az abortuszt tiltó országokban körülbelül ugyanannyi abortuszt végeznek, mint a megengedő jogi szabályozással rendelkező országokban, csak illegális körülmények között, amitől legtöbbször nem biztonságosak, ahogy az utolsó idézet is mutatja.

1878 és 1956 között a Csemegi-kódex abortuszrendelkezése volt hatályos. Tehát a méhmagzatát szándékosan elhajtó nőt, ha házasságon kívül esett teherbe két év börtönbüntetéssel, ha férjes asszonyként, akkor három év börtönbüntetéssel sújthatták. Az ú.n. Ratkó-rendelet 1954-56 között volt hatályos. 1953. február 8-án tették közzé az Mt 1004/1953. sz. határozatát „az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről". A határozat VI. fejezete (Küzdelem a magzatelhajtás ellen) megállapítja, hogy a gyakori (illegális) magzatelhajtás „súlyosan veszélyezteti az egész nép egészségét, rombolóan hat az erkölcsi, a családi életre".

A végrehajtásról az egészségügyi miniszter utasításokat ad ki. A 8100-1/1953. EüM. utasítás a terhességek kötelező bejelentéséről, a 8100-2/1953 a méhűri beavatkozások és a vetélések bejelentéséről és nyilvántartásáról rendelkezik. A tulajdonképpeni „Ratkó-törvény" (a 8100-9/1953. EüM. utasítás a terhesség megszakítása tárgyában) lényegében enyhíti a korábbi évszázadok elvileg teljes abortusztilalmát; állami egészségügyi intézményben, a mellékletben felsorolt betegségek esetében, lehetővé teszi a terhesség-megszakítást; a terhesség megszakítható a nő életkorára, s rendkívüli méltánylást igénylő személyi és családi körülményekre való tekintettel is. Mégis, ennek ellenére úgy vonult be a rendelet a köztudatba, hogy akkor volt a legszigorúbb abortusztilalom. Ennek elsőrendű oka az, hogy a szocialista időszak jogalkotása nem törvényi, hanem törvényerejű rendeleti, rendeleti szintre telepítette a tényleges jogkört, így a gyakorlatban alig volt olyan eset, amikor valójában engedélyezték az abortuszt a kérvényezőnek.

Az abortusztilalom időszakában nőtt a csecsemőgyilkosságok száma is. Kivétel volt az a rövid időszak, amikor a Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. február 14-én felfüggesztette a Büntetőtörvénykönyv magzatelhajtást tiltó rendelkezését, és kimondta, hogy azt a megfelelő engedélyek után az orvos – kizárólag egészségügyi intézetben és a magyar születésszabályozási gyakorlatban most először ingyenesen – elvégezheti. A rendelkezés a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszak nem kívánatos következményeit volt hivatott megakadályozni. Tehát a nők csak nemi erőszak következményeként élhettek önrendelkezési jogukkal.

1956 júniusától az állami intézményekhez kötött abortuszt engedélyezték. Azonban az állam az abortusz szigorításával, majd liberalizálásával alapvetően nem tudta befolyásolni a demográfiai folyamatokat. Horváth szerint ez összefüggött azzal, hogy a Szovjetunióban is liberalizálták az abortuszt 1955-ben. A bejelentett művi vetélések száma 1952-ben 1717 volt, 1956-ban 82500.

Magyarországon az 1960-as, 1970-es években hajtották végre a legtöbb abortuszt. A meglévő adatok csak a legális művi terhességmegszakításokra vonatkoznak, nem számolva bele a törvénytelen beavatkozásokat és a spirál, valamint gyógyszerek abortív hatását. Az abortuszok száma 1956-ban nőtt meg, ekkor (1956. június 4-én) engedélyezték államilag, miután a Ratkó-törvényt feloldották. 1957–1966 között 1 642 417 abortuszt végeztek, az évenkénti átlagos szám 140–180 ezer közötti volt. 1969-ben például a művi vetélések száma 206 817 volt, akkor, amikor csak 154 318 kisbaba született.


 

Csökken a terhességmegszakítások száma

Az abortuszok száma ezen a magas szinten állandósult 1973-ig, majd a fogamzásgátlók (Infecundin, Bisecurin) hatására csökkent és 1977-től a teherbeesés elleni védekezésnek a hormonális fogamzásgátlók szedésével történő gyakorlata terjedt el. Az 1967–1976 közötti tíz évben 1 616 787 abortusz volt. Ebben az időszakban voltak évek, amikor az abortuszok száma kétszázezer fölé emelkedett, majd 1974-től a terhességmegszakítások száma folyamatosan csökkent.

Horváth Sándor az 1950-es évekbeli sztálinvárosi eseteket elemezve arra a következtetésre jutott, hogy az abortuszt ellenzők elsősorban a nő teste felett akarnak hatalmat gyakorolni és misztifikálják az anyaságot. Ugyanis természetesnek tartják, hogy a gyermekvállalás a nő életének és mindennapjainak alapvető része. Az a nő, aki saját reprodukciós funkciói felett kontrollt akar gyakorolni, magát a férfiuralmat sérti meg.

Az abortusz ebben a kontextusban családromboló erő, és könnyelműnek számítanak azok a nők, akik maguk akartak arról dönteni, kihordják-e a megfogant életet, avagy nem. A Sztálinvárosi Hírlap orvos szakértője óva intette a nőket az abortusztól, mert gyulladás és meddőség lehet a következménye. Az abortuszt különben is az erkölcstelen élet következményeként ábrázolta. A lapban vitafórum is volt a témával kapcsolatban, amelyben az egyik férfi hozzászóló feleségét okolta amiatt, mert a negyedik gyermekkel is teherbe esett, akit nem akartak megtartani. Hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy az emberiség lassan a Holdba utazik, hatásos fogamzásgátló eszköz nincs. Az Infencundin és Bisecurin nagy hormontartalmú fogamzásgátló tabletták 1968-as bevezetése előtt a legelterjedtebb fogamzásgátlási módszer a coitus interruptus volt Magyarországon.

A gyes 1967-es bevezetése és az 1973-as népesedéspolitikai koncepció kidolgozása nyomán, illetve a Ratkó gyermekek szülőképes korba jutásával a gyermekszületési szám átmenetileg az 1970-es évek közepére nőtt Magyarországon. 1973-ban a népesedéspolitikai koncepció része volt az abortusz szigorítása(20, ez ellen értelmiségiek (Pór György és felesége, Kőrösi Zsuzsa) aláírásgyűjtést kezdeményeztek. A tiltakozó beadványt, amelyet Apró Antalnak, az Országgyűlés elnökének címezték, ezerötszázötvenhárman írták alá, köztük Rajk Júlia és Károlyi Mihályné is.(21) Az aláírásgyűjtés megtorlásának következménye volt, hogy a házaspárnak külföldre kellett távoznia. Kőrösi Zsuzsát ötödéves hallgatóként kirúgták az egyetemről, a párttag aláírókat fegyelmi bizottság elé citálták.(22) Ez az aláírásgyűjtés az egyetlen nyilvános akció volt a Kádár-korszakban, amelyet a nők önrendelkezési jogáért folytattak.

A Kádár-korszak híres-hírhedt intézménye az abortuszbizottság volt, mely előtt annak a nőnek kellett megjelennie, aki nem kívánt magzatát el akarta vetetni. Az abortusz bizottságok történetének megírása még várat magára, azonban e témával kapcsolatban is nagy szerepe van a visszaemlékezéseknek és filmeknek. Az előadásra készülve kérdeztem olyan nőket, akiknek a 60-as, 70-es években meg kellett jelenniük a bizottság előtt s mindannyian megalázó procedúrának írták le.

Ahogyan Erdős Pál 1982-es, Adj király katonát című filmjében is, amikor a főhősnő megjelenik a bizottság előtt a bizottság egyik tagja azt mondja neki: „„Ha volt bátorságod összefeküdni valakivel, akkor itt ne játszd meg a félénk illedelmest!" Ónagy Zoltán novellarészletében is negatív jelzőkkel illeti a bizottság tagjait, akik úgy érzik, hogy az abortuszt kérelmező nőkkel szemben erkölcsi fölényben vannak: „Az AB-bizottság tagjai rendszerint húsz-negyven évvel öregebbek a vizsgált nõnél. E bizottságokban örök életre megjegyzendõ fazonú, üzemen kívül került nõstények teljesítenek szolgálatot, akik részben kiszuperált, továbblépésre alkalmatlan járási KISZ-titkárok, illetve ezen titkárok titkárnõi, besorolva család- és nõvédelmi intézményekbe. Õk merülnek el a haza- és a gyermekvédelem iránti elkötelezettségtõl, hivatástudattól vezérelve a vizsgált esemény részleteiben, a pornográfia fertelmes mélységéig: Hugyan történt, ez itten pontosan hugyan történt, hugyan csinálta a férfi?"

Az abortuszbizottságok működésébe némi bepillantást nyerhetünk a Nők Lapja cikkei alapján is. Egy 1968-as cikk szerint először az egy gyermekes, nem elvált anyáknak kellett a bizottság elé fáradniuk, mivel egy heti gondolkodási időt kaptak, hátha mégis a gyermekvállalás döntenek. A bizottság elnöke szerint azonban ez a hét általában hatástalan volt. A cikkben megkérdezett fiatal, szőke bérelszámoló lakatos férjével egy egy éven aluli gyermeket nevelt, a szülőknél laktak, és a nőnek ez volt a harmadik abortusza. Utána azokat szólították, akiknél letelt az egy hét gondolkodási idő. Köztük volt egy 19 éves, főiskolás lány, aki sietett volna a tanévnyitóra. Míg egy másik asszony csütörtöki időpontot kért az abortuszra, mert szerdán parkettáztak, péntekre nagytakarítást tervezett. Ezután a többgyermekeseket szólították, végül, akik még maradtak, többnyire tinilányok az édesanyjukkal. A cikk szerzője a szomorúnak és elrettentőnek szánt példák felidézésével a megfelelő, tablettás fogamzásgátlást óhajtotta propagálni.

1987-ben a „terhességmegszakítás-elbírálási lap kérdőívén olyan kérdésekre kellett válaszolni a kérelmezőnek, mint mi a családi állapota, foglalkozása, munkáltatója, iskolai végzettsége, havi keresete, vagyona, hol lakik, hány fővel él együtt, ha védekezett, azt hogyan tette". Ekkoriban azonban azt már ki lehetett mondani, hogy a bizottságokra semmi szükség nincsen, felesleges a nőket kitenni a megalázó procedúrának.

Az újságíró egy 1985-ös adatot idézett, amely szerint Budapesten 1985-ben 20 742 kérelmező járult a bizottság elé és 475 fő kérelmét utasították el, ami az esetek 2%-a volt. Egy 36 éves, háromgyerekes anya leveléből idéztek, aki negyedik gyermekét nem vállalta. Visszeres lábával tablettát nem szedhetett, s a levél szerint férjével fájó szívvel döntöttek úgy, hogy a babát nem tartják meg. Megalázónak érezte, hogy három ismeretlen ember a kitöltött kérdőív alapján dönt a sorsáról, s végül nem a három gyermekére, hanem a korára való tekintettel engedélyezték a műtétet. Egy 18 éves lány, aki az édesanyjával ment, azt panaszolta, hogy anyukájával kiabáltak a bizottság tagjai és kérdőre vonták azért, hogy nem felelősségteljesen nevelte őt. Egy orvostanhallgatónő pedig arra panaszkodott, tőle azt kérdezték, miért nem fogamzásgátló tablettával védekezett. A cikk szerzője Csehszlovákiára hivatkozott, ahol 1987. január 1-jével megszüntették a bizottságokat.

Az értelmiségi nők egyedüli gyermekvállalásának dilemmáit helyezi a középpontjába egy játékfilm, az Embriók, amelyet 1984-ben rendezett Zolnay Pál. Az Embriók beharangozója szerint a film egy 33 éves szülész-nőgyógyász orvosnő, Daróczi Teréz életének néhány nehéz hetéről nyújt drámai képet. „Vállalhatja-e gyerekét házasságon kívül, családos férfitól? Megoldja-e ezzel élete érzelmi, lelki problémáit anélkül, hogy újabb konfliktusokat idézne elő? Vagy marad az abortusz, amit orvosetikailag maga is elítél?" Teréz, a film főhőse elvált, első házasságában volt egy abortusza, mert férje nem akart gyereket. Terhes lesz egy nős férfitől, Tamástól, akinek már 3 gyermeke van: kettő az első, egy a második házasságából.

Az orvosnő szabadidejében szociológusként dolgozik: családokat látogat és felmérést készít azokról a nőkről, akik megszakíttatni kívánják terhességüket. Az orvosnő döntés előtt áll: vállalja-e egyedülálló anyaként a gyermeket? A beharangozó végkövetkeztetése szerint a filmben tehát a „társadalmi és egyéni felelősség ütközik össze az anyai ösztönnel". A film a főszereplő foglalkozása miatt sűrítetten jeleníti meg azokat a választási lehetőségeket, amelyekkel egy Teréz helyzetében levő nőnek szembe kell néznie. Követi azt a lelki folyamatot, azokat az ingadozásokat, amelyek inkább a terhesség megtartása vagy elvetetése mellett szólnak.

A film lezárása is nyitott: az utolsó előtti jelenetben Terézt már tíz hetes terhesen abortuszra tolják be a műtőbe, azonban kollegáitól még egy nap haladékot kér. A lezáró képsorban egy terhes kismamát vizsgál, akinek biztatóan annyit mond: „hamarosan megszüljük". A filmben szerepelnek mind az abortusz melletti, mind az abortusz elleni érvek. Az abortusz mellett szól, hogy a férfi nem akarja a gyereket, a felesége is „árnyékként követi Terézt", hogy meggyőzze arról, ne szülje meg a magzatot. Tamás, amikor Teréz közli vele, hogy egyedül is vállalja a gyereket, önző, gonosz asszonynak nevezi, aki erőszakkal egy boldogtalan gyereket akar a világra hozni.

Teréz felkeresi Tamás első feleségét, aki szintén az abortuszt javasolja, utalva arra, hogy volt férje mennyire nem segítette őt a terhesség és a szülés alatt. Teréz munkahelyén beszélgetve az abortuszra váró nőkkel, szintén megerősítést kap: az egyiknek durva a férje (az ő kérelmét el is utasítja az abortuszbizottság), a másik ikergyermekeket veszített el, ezért nem akar szülni. Egy olyan asszony, akivel szociológusként találkozott, arról mesélt a magnófelvételen, hogy sosem bocsátja meg a gyerek apjának azt, hogy magára hagyta.

Tóth Eszter Zsófia teljes cikkét itt olvashatja el

 

LAST_UPDATED2