Ismeretlen kézből hozzám jutott annak a lipótkörúti sakterújságnak aug. 6-iki száma, mely Erdélyi Józsefet „Solymosi Eszter vére” című, a Virradatban megjelent elégikus versének okából a semita gyűlölet árjába fullasztotta. De hogy a szadista kéjjel végzett sakterműveletet chorális kísérettel is hatásosabbá tegye, bevezetésül előrángatta ugyancsak a „vérvád” okából két évvel ezelőtt velem szemben elkövetett — általa „enyhehangú, mosolygós cikkeknek” nevezett — otrombaságait, melyek leple alatt — a közismert zsidó morálnak megfelelően[1] — mindent letagadott és elferdített, aminek igazságát én bírói ítélettel megállapított tények és hiteles tanuk tömegével bizonyítottam.

Most, amikor valamiféle bóchersüvölvény Erdélyi József versével kapcsolatban ismét rajtam köszörüli útszéli szellemeskedéseit, ki kell jelentenem, hogy semmiféle polémiába nem bocsátkozom, mert az ú. n. vérvád dolgában írt, kiváló jogászok által is elismeréssel fogadott három tanulmányomban kellőképpen megvilágítottam a zsidó rituális gyilkosságok mibenlétét. A beavatottakat tehát fölösleges volna újból kioktatni, akinek pedig eddig nem volt módjában a zsidó rituális gyilkosságok motívumaival megismerkedni, az olvassa el a következő, teljes felvilágosítást nyújtó műveket:

Ezekből a tudományos tárgyilagossággal megírt művekből, nemkülönben az én két év előtti, nagyrészt e műveken alapuló cikkeimből[2] mindenki meggyőződhetik, mennyire igaza volt Lueger Károlynak, Bécs egykori polgármesterének, aki az osztrák parlamentben 1899. évi nov. 17-én tartott beszédében ezeket mondta: „…a rituális gyilkosságban, vagyis abban, hogy valamennyi zsidó rituális gyilkos volna, nem hiszek, azonban meg vagyok győződve, hogy a zsidók maguk is tudják, miként kebelükben olyan felekezetek vannak, amelyek rituális gyilkosságot űznek s mindnyájunk érdekében való volna, ha ennek igazságát beismernék”.[3]

Lueger szavai csak általánosságban vonatkoznak a rituális gyilkosságokra, azonban az osztrák urakházában adatszerűen is szóbahozták Hruza Ágnes és Solymosi Eszter esetét, amikor is a Libre Parole 1899. évi nov. 15-iki száma ekként számolt be az ülés lefolyásáról:

„Schneider képviselő, mikor a polnai gyilkosság tárgyában emelt szót, szemlét tartott az utóbbi idők rituális gyilkosságai fölött és a tiszaeszlári eset kapcsán a következő mozzanatot elevenítette fel.

Ma, amikor az az ember már halott, semmi akadálya sincs, hogy megmondjam, miképpen okolta meg ő a felmentő ítéletet. Andrássy gróftól, a monarchia akkori külügyminiszterétől, mert róla van szó, azt kérdezték, hiszi-e, hogy rituális gyilkosság történt?

— Óh, felelt Andrássy, eziránt semmi kétség sincs; ez be van bizonyítva; erről vitatkozni sem lehet.

— Hát akkor miért mentették fel a bűnösöket?

— „Azért, mert az elitélést követő napon a nép valószínűleg húszezer zsidót agyonütött volna s akkor ki adjon nekünk pénzt, ha nincsenek többé zsidaink?

— Íme, folytatta Schneider, ez a tiszaeszlári felmentő Ítéletnek a magyarázata.

Felkiáltás a baloldalon: Kinek mondta ezt Andrássy?

Lichtenstein Lajos herceg felállva: Én vagyok az, akinek mondta”.

Ez a súlyos mozzanat megfelelő világításba helyezi a tiszaeszlári szörnyűségeket, amelynek valóságában épeszű ember nem kételkedhetik, azonban az ilyen vérlázító bűnténynek igazi okát csak az láthatja, aki ismeri a mózesi törvényektől, sőt a talmudtól is elrugaszkodott kabbalistáknak a legsötétebb babonaságban élő felekezetét.

A csodarabbik (caddikok) uralma alatt élő chaszideusok, mert ezekről van szó, a Kabbala főforrását, vagyis a Zóhárt (Sohar) követik, mely pedig valósággal kötelezi híveit a keresztények rituális legyilkolására, mondván: „Van továbbá a saktolásnak egy parancsa, mely rituálisan érvényes módon hajtatik végre az idegeneken (vagyis a nemzsidókon), akik nem emberek, hanem a barmokhoz hasonlóak”.[4]

Igaz, hogy a felvilágosodott zsidók a chaszideusokat, mint eretnekeket lenézik, vagy mint a pszihiáter figyelmére méltókat, lesajnálják,[5] mert „a chaszidizmus a legegyügyűbb, legbabonásabb, legsötétebb és legfanatikusabb zsidó felekezet”, melynek hívei a világlátott Bonaventura Mayer megállapítása szerint „az emberiség legtudatlanabb, legműveletlenebb, legbabonásabb és legdurvább osztályaihoz tartoznak, akik a lelkiismeretességet nagyon alárendelt kérdésnek tekintik, mert hazudnak, lopnak, csalnak, sőt minden lelkiismeret furdalás nélkül gyilkolnak is.[6]

De ha ez így van, akkor miért azonosítja magát az egész zsidóság a rituális gyilkosságok elkövetőivel s miért hördül fel a magyarnyelvű zsidó sajtó oly egyértelműen az Erdélyi József elégiájától?

Hogy nem mond igazat, azt nem merik ráfogni, de leszedik róla a keresztvizet s letépik fejéről a babért, mellyel eddig éppen ők övezték oly buzgón homlokát. Rásütik, hogy már nem költő, hogy sohasem is volt költő s kitörlik a magyar költők sorából. Vajon miért? Azért, mert hangot mert adni egy ország-világ által tudott, örökké fájdalmas igazságnak?

Hát lehet azt valaha magyar embernek elfelejteni?

——————————————————————————–

[1] Talmudi parancs: „Legyetek amennyire csak lehet, képmutatók, hogy annál jobban rászedhessétek a keresztényeket” (Tore deah 159, 2 Haga). O. Stauf idézete (Der Ritualmord, 1933, 162. l.)

[2] A zsidó rituális gyilkosságokról. A Cél, 1935, aug. sz.

A legsötétebb babona. A Cél, 1935, szept sz.

A zsidó felekezetekről. A Cél, 1935, nov. sz.

[3] Christ. Loge, Gibt es jüdische Ritualmorde? 1934, 183—185. l.

[4] Az oroszországi Berdicsevben megjelent Sohar-kiadás 88. b. pontja szerint, Erich Bischoff, id. müve, 39. lapján.

[5] Huber Lipót, Zsidóság és kereszténység, II, 1933, 346. l.

[6] Bon. Mayer, Die Juden unserer Zeit, 1842, II, és 42. l.

Forrás: betiltva.com

 

*

I R O D A L O M:

A VILÁGHÍRŰ TISZAESZLÁRI GYILKOSSÁG ÉS BŰNPER
1882-1883

MARSCHALKÓ LAJOS: ORSZÁGHÓDÍTÓK
IV. fejezet - MI VOLT A TISZAESZLÁRI PER?

Hatvanmillió forint volt az ítélet ára?
(Hazánkért, 2003. szeptember)

Kászonyi Dániel:
SOLYMOSI ESZTER A TISZAESZLÁRI VÉRÁLDOZAT (Regény)

K ö n y v e k:

Bary József: A tiszaeszlári bűnper,
Gede testvérek Bt., 610 old.

Ónody Géza: Tiszaeszlár a múltban és jelenben,
Gede testvérek Bt., 264 old.

Marschalkó Lajos: Tiszaeszlár

KAPHATÓK: GEDE TESTVÉREK BT. 1136 BUDAPEST HOLLÁN ERNÔ U. 37. - TELEFON: (06-1) 349-4552 LEVÉLCÍM: 1385 BP 62. POSTAFIÓK 849. E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Továbbá: www.sunbooks.hu www.feherlofia.hu www.emesealma.hu

"...azon vágytól vezéreltetve, hogy az emberiségnek éppen a zsidók által hangoztatott kultúrhaladása érdekében szerény erőmhöz képest szolgálatot tehessek, határoztam el magamat a rituális vérvád kérdése tárgyában tett hosszas kutatások és tanulmányok után ezen mű megírására, s közrebocsátására. E műnek feladata a kérdés szükséges megvilágításán kívül egyúttal válasz gyanánt is szolgálni.. azok részére, kik a XIX. század "kultúrhaladása s felvilágosultsága" és "humanizmusa" - féle magasztos eszmék hangzatos puffogtatásával igyekeznek az ő rövidlátásuk körén kívül eső őszinte és igaz szó kimondását, mihelyt az zsidó érdekeket érint, "középkori dajkamesék vallási és fajgyűlölség" címén elnémítani. E mű elolvasása után bárki is meggyőződhetik, hogy a zsidók ellen emelt s a népek öntudatában századok óta élő vérvád jogosultsága fájdalom! mint komoly valóság, kétségbevonhatatlan tényeken alapszik." (Részlet a könyvből) Ónody Géza, aki a világhírű tiszaeszlári rituális vérgyilkosság idején, 1882-ben helyi földbirtokos és országgyűlési képviselő volt, parlamenti felszólalásával hívta fel a magyar és a világ közvéleményének figyelmét a vallási fanatizmusból elkövetett, felháborító bűntényre. Odaadó figyelemmel kísérte a felszólalása által megindult, a világ érdeklődésének középpontjába került nyomozás és per lefolyását, majd alapos kutatás eredményeként írta meg e több nyelven is megjelent, a témában mindmáig alapvető könyvét, amelynek különös érdeme, hogy a tiszaeszlári bűneset mellett a világtörténelem főbb vérgyilkosságait, sőt kiemelten a magyar történelemben sem ritka rituális gyilkosságokat és vallási okait is ismerteti. Műve ettől páratlan forrásmunka a magyar olvasó számára. A KIADÓ

 

ELŐSZÓ

 

1932 április lén volt ötven esztendeje annak, hogy egy tiszamenti faluban, Tiszaeszláron,

nyomtalanul eltűnt Solymosi Eszter, tizenötéves parasztleányka, kinek neve csakhamar az

egész világsajtót bejárta, 8 az egész művelt világ érdeklődését az addig ismeretlen kis falu felé

irányította. Eltűnése arra a napra esett, midőn a tiszaeszlári zsidók új hitközségi metszőt

választottak és e célból több idegen zsidó fordult meg a községben. Csakhamar felmerült a

gyanú, hogy a leánykát az idegen zsidók tüntették el, és megindult a tiszaeszlári bűnper,

amely másféléven át a legnagyobb izgalomban tartotta az országot, és naponta foglalkoztatta

a világsajtót is.

Bűnper sem azelőtt, sem azóta nem keltett nagyobb izgalmat és érdeklődést nemcsak

Magyarországon, hanem, a Dreyfus-ügy kivételével, világszerte sem. A nyolcvanas évek

legnagyobb eseménye volt ez a bűnper, nemcsak bűnügyi, hanem politikai és társadalmi

vonatkozásaiban is, és ennek folyamán és ennek eredményeként indult meg az a nagy

antiszemita mozgalom, amely az ország határain is túlterjedt és egészen a nyolcvanas évek

végéig tartott.

A tiszaeszlári pert a mai nemzedék teljesen egyoldalú, ferde, hamis világításban ismeri.

Évtizedek óta úgy él a köztudatban, mint egy középkorra emlékeztető boszorkányper, mint az

ártatlanul üldözött zsidóság nagy mártíriuma, s az antiszemita gyűlölködés gonosz

találmánya.

Mindezt a zsidóság vitte így be a köztudatba, sajtója révén, és főleg Eötvös Károly

segítségével, aki a per történetét húsz évvel annak befejezése után ismert háromkötetes

munkájában megírta. Eötvös, akiről egyébként is köztudomású, hogy írásműveiben közölt

adatai teljesen megbízhatatlanok, ebben a könyvében különösen sok valótlan, költött adatot

hordott össze és lépten-nyomon a legkirívóbb ellentmondásokba került, amelyekről még

írásművészetének gazdag eszközeivel sem tudja elterelni az olvasó figyelmét. De ezenkívül

Eötvös, aki a bűnperben védőként szerepelt, a védőügyvéd elfogult, egyoldalú nézőpontjából

írta meg a Per történetét, amely tehát, a szándékos ferdítésektől eltekintve, már ezokból is

nélkülözi a tárgyilagosság legkisebb mértékét. Eötvös ebben a munkájában elfogultsággal

vádolta meg a bűnpert tárgyaló nyíregyházi törvényszéket és annak elnökét: Korniss

Ferencet, de különösen igen súlyosan támadta Bary József vizsgálóbíró működését, aki az

akkor érvényben levő bűnvádi eljárási szabályok értelmében úgy az előnyomozatot, mint a

vizsgálatot végig vezette. Bary József, aki Eötvös könyvének megjelenése idején a nagyváradi

kir. ítélőtábla bírája volt, a vádakra és támadásokra nem felelt, bírói állására való tekintettel

nem is felelhetett.

A magyar igazságszolgáltatásnak akkori vezetői Eötvös munkáját, adatainak valósága és

állításainak igazsága szempontjából, kellő értékére szállították le akkor, amidőn közvetlenül a

könyv megjelenése után Bary Józsefet az ország akkori legnagyobb vidéki törvényszékének, a

nagyváradi törvényszék elnökévé, majd utóbb kúriai bíróvá nevezték ki.

Kortársai előtt nem is volt szüksége a tiszaeszlári per vizsgálóbírójának önmaga és

ténykedései igazolására; mert hiszen ha csak ezredrésznyi igazság lett volna Eötvös

állításaiban, nem emelkedhetett volna a liberalizmus korszakában magas vezető bírói állásba,

olyan igazságügyi miniszterek kormányzása idején, mint aminők Szilágyi Dezső, Plósz Sándor

és Erdélyi Sándor voltak.

Igazolásul azonban az utókor és történelem számára Bary József nyomban Eötvös

könyvének megjelenése után hozzákezdett a bűnper folyama alatt készített jegyzeteinek

feldolgozásához, s megírta a pernek hiteles igaz történetét, a nyomozás és vizsgálat alapján

úgy, amint ezt az elfogulatlan bíró szemével látta. Ε munkájával már 1912-ben elkészült, és az

volt a szándéka, hogy ha majd nyugdíjba vonul, könyvalakban kiadja. Ezt a tervét azonban

nem valósíthatta meg, mert még tényleges szolgálata közben, 1915. évi július havában

váratlanul meghalt.

 

 

http://mtda.hu/books/a_tiszaeszlari_bunper.pdf