Keresztény antijudaizmus-antiszemitizmus egykor és ma

Az ún. magyarországi rendszerváltást követően a magyar közéletnek és mára az utcának természetes, napi témája lett az antiszemita közbeszéd, annak széles megjelenítési formái, a parlament, az újság, a tévé, a rádió, az internet, a tömegközlekedés, az utca. Vannak egyéni és csoportos formák is. Talán 15 éve történt egy karácsony este az utolsó 3-as metróval jöttem haza egy idős rokonunk meglátogatása után, amikor velem szembe leült két részeg fiatalember, és kitörő jókedvvel azt énekelték, hogy „térdig jár a zsidó vérben, éljen Szálasi!”. A helyzet, azóta nem javult.

Tudjuk, hogy az antiszemitizmust nem a keresztények találták ki. Megvannak az ókori, szűkebb körben az ókori keleti vagy inkább közel-keleti gyökerek. Jelen időszámításunkat megelőző időben a szíriai-izraeli térségben nem volt talán másabb a helyzet, mint napjainkban. Ütötték-verték, gyilkolták egymást.

Gyakorivá vált a Biblia kritikája, értjük ezen most az Ószövetséget, mely az induló kereszténység Szentírása volt, vagyis a héber szövegeknek a diaszpóra zsidóság által készített görög változatát, a Septuagintát. A 40 éves kommunista időszak egyik kiemelt üldözött személyisége volt pl. Bulányi György és az általa irányított közösségek. Élete végén egy cikkben arról nyilatkozott, hogy az Ószövetség nem Isten igéje, helyette inkább magyar irodalmi alkotásokat kellene felolvasni a szentmiséken. Valószínűnek tartom, hogy nem gondolta végig azt, amit mondott, de hát elmondta. Tudott, hogy Hitler sem gondolkodott másként, a nemzetiszocializmus sem hirdetett mást, és a „nyilas testvérek” is ugyanezzel álltak elő. Még inkább megdöbbentett az, amikor egy nemzetközi biblikus konferencián egy jó nevű biblikusunk felszólalásában arról beszélt, hogy ő nem érti az Ószövetség erőszaktól duzzadó részeit, ezt még neki senki nem magyarázta meg.

Általában ismert, hogy a magyar biblikus szakirodalom foglalkozott ezzel a témával, Takáts Ernő: Bosszúálló-e az Ószövetség Istene? Amikor az Ószövetség kifejezetten szadista, vadállati intézkedéséket kér, vagy éppen köszön meg Istennek, akkor minden valószínűség szerint ezt így is értette. A szerző és világa így gondolkodott, ez volt a „teológiája”. A kérésben, köszönetben a totális etnikai tisztogatás jelenik meg: irts ki mindenkit az adott városban, férfit, nőt, öreget, gyereket, állatot és rombold le földig, gyújtsd fel etc. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ez volt az ókori zsidóság változatlan álláspontja időszámításunk előtt két-másfél vagy ezer éven át. A messiásfogalom nem egy csomagban került le a földre, hanem hosszú évszázadokon át formálódott, és még ma is alakul a zsidóságban. Szédereste, amikor az egyiptomi 10 csapásra emlékezik a zsidóság, mindenki ujjával kiönt tízszer egy-egy cseppet, jelezvén azt, hogy nem telt serlegből isznak, mert még az ellenség halálának sem örülnek, hiszen őket is egy anya hozta a világra, és haláluk mérhetetlen fájdalom. Amikor a felheccelt csőcselék Pilátus udvarán azt ordította, hogy „vére rajtunk és fiainkon”, ez mennyiben lehet irányadó? Hiszen ki tudott az eseményekről pl. a szórványzsidóságban, vagy mi köze ehhez bármelyik zsidónak a történelemben? Ezékiel próféta könyvében pedig nem arról van szó, mint a Tórában, hogy az utódok bűnhődnek elődeik vétkeiért, hanem arról, hogy mindenki a maga vétkéért felel. A Tórában természetesen a hangsúly azon van egyébként, hogy mindenki sokszorosan meg lesz jutalmazva a jóért, tehát nem a vétkekért való bűnhődés a hangsúlyos elem. A kanonizálás folyamán vitáztak is azon a zsidó tanítók, hogy bevegyék-e a kánonba Ezékiel könyvét, mert ellentétben áll a Tórával! – és bevették!

Tehát Ezékiel álláspontja ment tovább a zsidóságban. Természetesen mindkét álláspontban van igazság, de a csőcselék, a massa damnata semmiképpen sem lehet szempont.

Az istengyilkosság képtelen vádja egyértelműen csak a II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate kezdetű iratával került le a napirendről. A pápai bocsánatkérés az antijudaizmus-antiszemitizmus elvi és gyakorlati bűneiért már érdembeli aktus volt a katolikus egyház részéről. Ugyanakkor azt sem lehet elhallgatni, hogy miért oly későn történt meg mindez, mért nem pl. 100 évvel ezelőtt, mert akkor talán 6 millió zsidó sorsa másként alakult volna!

Aranyszájú Szent János zsidóellenes beszédeit újabb biblikus álláspontok szerint megelőzték az Újszövetség iratainak egyes zsidóellenes hangvételű szavai, kifejezései, megfogalmazásai.

Mindenesetre röpke egy-néhány száz év alatt a zsidóságot állami törvényekkel a földbe döngölte a keresztény vezetés. A középkorban pedig beindultak a máglyák, az inkvizíció, a kínvallatások, a kiűzetések, a gettóélet, bolygó zsidót csináltak a keresztények Jézus népéből. Jézus alakja európai változatot nyert, máig él a szentképeken a svéd, szelídszakállú, magas, jóképű Megváltó alakja. A középkor köztudottan legyártotta mindazokat a formátumokat, amiket pl. a 20. század elején, főleg a két világháború között Magyarországon a zsidókkal csináltak törvényekben, gyakorlatban. Ezek a korlátozások, megjelölések állástól, emberi környezettől, élelemtől, lakástól, vagyontól, személyes holmitól, élettől való megfosztás nem volt középkori előzmény nélkül.

Azt szokták mondani, hogy a teológiai antijudaizmus nem azonos a politikai antiszemitizmussal, hiszen annak kifutása volt a nemzetiszocialista ideológia és a Harmadik Birodalom. Az igazság mégis az, hogy totálisan jelen volt, beleértve Magyarországot is, a teológiai antijudaizmus a holocaust idején. E nélkül nem lett volna meg azon ereje, mellyel működni tudott. A nyugati egyházból, a katolikus blokkból kiváló protestantizmus, vagyis a nyugati egyházszakadás új elemmel gazdagította a zsidógyűlöletet, Luther Márton álláspontjával. A „Hogy Jézus Krisztus is zsidónak született” c. művének megírása után azt akarta, hogy a zsidók térjenek át a keresztény hitre. Térítési próbálkozásának sikertelenségét belátva, a zsidók elűzését követelte. 1543-ban megírta „A zsidókról és hazugságaikról” c. könyvét. Nem véletlen Hitlernek a hivatkozása Lutherre. Magyarországon a holocaust idején, így pl. szülővárosomban, Szegeden voltak igaz papok, akik mentettek, próbálták menteni zsidó testvéreiket, és voltak papok, akik ez ellen tettek. Volt Kun páter hazánkban és Tiso elnök Szlovákiában. Volt Apor Vilmos, Márton Áron és volt togyorgó magyarországi vezető katolikus klérus. Slachta Margit viszont ezt mondta: „Megtagadok minden közösséget a földi bálvány-istenekkel és a sátán hitvallásával: a gyűlölettel!” Áldott emlékű hittantanárom, a filozófus Majtényi Béla Szegeden biciklin kísérte ki a zsidókat a bevagonírozásra, őt is majdnem berakták. Később leírta a menetet, hogy vitték egyik kocsin a frissen operáltat. Nem felejthető el az Érsekújvári Hitközség elnökének beszámolója sem a zsidók ottani elviteléről. Úrnapja volt. A nagyszerű körmenet a feldíszített városban haladt. Velük szembe jött a zsidók állomásra tartó menete.

A két csoport elment egymás mellett, örökre. 1945 után – mert Kodály Zoltán mindig így mondta, és nem azt, hogy a felszabadulás után – volt néhány egyházi személyiség, aki foglalkozott a vallási antiszemitizmussal, az antijudaizmussal. A zsidóság számára az orosz csapatok bejövetele felszabadulást jelentett, de természetesen megkezdődött a „szabadfeldúlás is”, a nőknek ezerszámra történő megerőszakolása, megkínzása, lemészárlása, és deportálás a Szovjetunióba. Katolikus részről Kis György könyve jelentett ütőképes véleményt: „Megjelölve Krisztus keresztjével és Dávid csillagával. Kis György Bakony szentlászlón volt plébános, nem volt benne sem az egyházi, sem a társadalmi közéletben, a peremre szorultként mondta a magáét. Létrehozta az Edit Stein Házat Bakony szentlászlón,  mely távol a fővárostól nem lett központja a kérdéskörnek. Ugyanígy az egyházi közélet szélén élt Éliás József, a legendás Jó Pásztor Missziói Bizottság vezetője. Többek között az auschwitzi jegyzőkönyv forgalomba hozása fűződik nevéhez. Irodalmi munkásságát könyvei őrzik. Nyíri Tamás filozófus, a Katolikus Hittudományi Akadémia professzora volt az, aki a teológiai antijudaizmus, vallási antiszemitizmus kérdéskörében egzakt módon, világosan fogalmazott cikkeiben, tanulmányaiban, beszédeiben. Ő tekinthető a kérdéskör legjobb írójának. Nyíri Tamás jobb volt, mint a II. Vatikáni Zsinat.

Napjaink szószéki igehirdetése katolikus területen meglehetősen vegyesnek mondható. Az elmúlt évtizedben Budapesten – bár sokévnyi szünettel – hallottam pl. két paptól prédikációt ugyanabban a templomban. Az egyik arról beszélt, hogy a nyilasok ki akarták dobni az Ószövetséget és az Újat pedig meg akarták ritkítani. Hetekkel ezelőtt ugyanabban a templomban egy másik pap arról beszélt teljes felháborodással, hogy hagyják már abba a holocaustozást, mert elege van belőle, állandóan ezt a szöveget nyomják etc. Ez azonban nem egy részlete volt beszédének, hanem központi, hosszú eleme. A beszéd után kimentem a templomból. Egy másik templomban Budapest közepén egy igen idős lelkész pedig arról beszélt vasárnapi prédikációjában teljes természetességgel néhány évvel ezelőtt, hogy a zsidók megölték Jézust. Ez a témakör azonban 99.99%-ban elő sem jön a szószéki beszédekben. Tehát korántsem jellemző, de előfordul. Ami többször előjön, az inkább a szinte zsigerivé vált farizeusi kérdéskör. Vagyis a lelkészek egy részének szelektív Újszövetség olvasata van, és láthatóan fogalma sincs arról, hogy Jézusnak farizeus barátai voltak, hogy Gamaliel rabbinak köszönhető az apostolok megmentése. Vannak identitás problémák is keresztény részről. Keresik a kapaszkodó pontokat, amiben azt indokolják, hogy miért keresztények, miért több, miért jobb az Újszövetség, mint az Ószövetség. A szeretet parancsa – mint újszövetségi nóvum – folyik a vízcsapból is, pedig bibliai, vagyis ószövetségi eredetű. A Nyolc Boldogság szembeállításra kerül az ószövetségi parancsokkal, azoknál egyértelműen jobb, illetve magasabb rendű, jóllehet az Ószövetség telis-teli van boldog-mondásokkal. Nem ártana kinyitni esetleg az első zsoltárt.

Néhány éve XVI. Benedek tisztázott egy félreértést, melyet félreérthető módon közöltek a papsággal, egyfajta kötelező liturgikus reformként, hogy mindenütt legyen szembemiséző oltár, és népnyelven misézzenek. Most a tradicionalistákkal való jó viszony miatt bejelentették, hogy ez félreértés, lehet háttal misézni és latinul. Erre eztán egyes katolikus papok az országban mindenkinek a megkérdezése nélkül visszafordították az oltárt, latinul miséznek, és az ószövetségi részeket se kötelező nekik az ún. Szentleckében felolvasni, és persze lányok nem ministrálhatnak.

A keresztény-zsidó párbeszédet 1988-ban kezdtük el a Keresztény-Ökumenikus Baráti Társaságban Hebraisztikai-Judaisztikai Munkacsoport néven. Három éven át katolikus-református evangélikus-metodista etc. gyülekezetekben szerveztünk előadásokat. 1991-ben alakítottuk meg a Keresztény-Zsidó Társaságot, melynek egyik eredmény lett, hogy kb. 1 éven belül a kormány a zsidó közösséget is meghívta az ún. nagyegyházakkal való tárgyalásokra, a következő évtizedben pedig tudatosult a magyar társadalomban, hogy van vallásközi párbeszéd. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet, vannak elzárkózók, ellenzők keresztény és zsidó részről is. A Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács, melynek tagja a Keresztény-Zsidó Társaság is, létrehozta saját szervezetét, a Keresztény-Zsidó Tanácsot is Magyarországon, amely működése kezdetekor két könyvet adott ki, az ICCJ egyik nemzetközi konferenciáját Budapesten tartotta, és amikor Várszegi Asztrik lett az elnöke, volt négy konferencia. A Keresztény-Zsidó Társaság megpróbálta-megpróbálja a kérdéskört társadalmasítani is, vagyis két évtizede havonta vannak előadások, konferenciák Budapesten és szerte az országban, vannak rendszeres külföldi tevékenységek, 2001 óta jelenik meg a Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv, mely nemzetközi szinten egyedülálló, komoly tudományos gyűjtemény. 6-7 éve zsidó-keresztény-iszlám vallástudományi szabadegyetemet működtetünk havonta. Nem lettük keresztény-zsidó-iszlám társaság, mert más a keresztény-zsidó kapcsolatrendszer, mint az iszlámmal való dialógus.

A vallási antiszemitizmus felszámolása megindult a Vatikán és a protestáns egyházak részéről is. Azt hihetnénk, hogy felszámolható a vallási antiszemitizmus. Sajnos egy kígyóról van szó, melynek a feje újra és újra kinő. Ennek egyik virulens ága a Jézus pártus királyfi, édesanyja pártus hercegnő, vagy esetleg sumér, de leginkább magyar. Először az Új Ember katolikus lapban volt egy sorozat e nézettel szemben, majd a katolikus püspöki kar helyes módon kiadott egy körlevelet, melyben az új pogánysággal szemben fogalt állást. Sajnos nem nevezték nevén a gyereket, ti., hogy a kérdéskör egész egyszerűen antiszemita, zsidóellenes. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egy éven át 100 előadásból álló sorozatot szervezett e problémakörről és egy könyvet is kiadott. A püspöki kar körlevelének úgy érzem volt pozitív társadalmi hatása.

A vallási szélsőségeknek természetesen megvan a politikai extrémitásokkal a jó kapcsolata. Prohászka Ottokár nem menthető zsidóellenes kijelentéseit a szélsőjobboldal előszeretettel kiadja és idézi. Sajnos a katolikus egyházi vezetés nemhogy elhatárolódna Prohászka zsidóellenességétől, vannak, akik kifejezetten tisztára akarják mosni, ami művei alapján egész egyszerűen lehetetlen. Vannak nehéz kérdések, pl. Kapisztrán Szent János alakja, aki a magyar hadsereg védőszentje. Magyarországi működése előtt inkvizítorként zsidó gyerekek tucatjait kínoztatta meg pszichopata módon és égettette el őket. Ma már nem avatnák szentté, akkor sem, ha a nándorfehérvári diadal a nevével fémjelezhető.

Izraelben a Jad Vasem Intézet tanítói álláspontja szerint a holocaust egyedi, mással össze nem hasonlítható történelmi genocídium. Természetesen ahhoz, hogy ezt ki lehessen jelenteni, össze kell más hasonló tényekkel hasonlítani. Ezekből az összehasonlításokból megállapítható a zsidó vészkorszak történelmileg egyedüli volta. A holocaust ismertetésekor, megismertetésekor utalni kell más népek szenvedéseire, és vigyázni arra, hogy azokéi ne a „még futottak” kategóriájába esés érzetét keltsék. A holocaustot a nemzsidóknak nem direkt módon kell oktatni, ismertetni, tehát csak a zsidó vészkorszakról beszélni, hanem be kell mutatni a zsidó történelmet, kultúrát, vallást, a teljes zsidóságot, a rendelkezésre álló lehetőségek figyelembevételével. Ebben az esetben mindenkor megértésre talált munkánk során a zsidóság 20. századi tragédiája. Felmerül a kérdés, hogy a politikai szélsőségek, a politikai antiszemitizmus vagy antiszemita frazeológia hogyan szelídíthető meg., Vannak, akik azt mondják hogy az extrémitásoknak a parlamentbe való beemelése a jó út, megértetve velük azt, hogy jóval nagyobb üzlet a hatalomban élni, mint azon kívül árulni a portékát, a többi pedig majd humanizálja, vagy tevékenységével kifogja a szelet a szélsőségek vitorláiból. Egy egyesület, egy vallási jellegű szervezet, mint amilyen pl. a Keresztény-Zsidó Társaság sok jót tehet, de érdekes módon nem támogatja se az állam, se az egyház. Néhány százezer forintot adnak évente, amiből, borítékot, vagy vonatjegyet lehet venni. Miután ez a szervezet nem kiszolgálója sem a napi kormányzó pártszövetségnek, se a jobb, se a baloldalnak, ezért mindig annyi pénzt adtak, hogy ne juthassunk az 5-ről 6-ra. Akik őket támogatták, azok kaptak elegendő támogatást. Az egyházak se támogatják megfelelő módon munkánkat, mert őket sem szolgáljuk ki, se a mindenkori vezetést, se a mindenkori vezetés mindenkori ellenzékét. Van saját értékrendünk, és az nem eladó. Nem párt- és egyházsemlegesek vagyunk, hanem emberek, akik megpróbálnak a dzsungelben eligazodni. Érdekes módon az állami és egyházi protokollra van pénz, amennyi csak kell vallásközi kapcsolatok terén is. A nehézség – legalábbis eddig csak az, hogy nem társadalmasítják az ügyet. Szükség van a protokollra, de nem, mint végcélra. Legutóbb volt egy a kormány által rendezett tökéletes EU-s konferencia keresztény-zsidó-iszlám ügyben, és kapott erre az évre a Keresztény-Zsidó Társaság összesen 100 ezer forintot. Ha az EU konferencia fogadási költségeinek megfelelő összeget átutalták volna a Keresztény-Zsidó Társsságnak, úgy ingyenes kiadványokkal lehetett volna segíteni kérdéskörünkön országos méretekben.

A világ azonban tovább forr keserű levében. Megjelent az ún. kódolt antiszemitizmus, vagyis az Izrael-ellenesség. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy aki Izrael napi politikáját bírálja, az nem antiszemita. Mindenkinek lehet véleménye, így van ez Izraelben is. Az is kétségtelen, hogy más Izraelben bírálni valamit és más 1-2 ezer kilométerrel távolabb. Továbbra is terítéken vannak az összeesküvés-elméletek, a zsidó pénzvilág tartja markában a világot, a szabadkőművesek mindenütt jelen vannak. Él a keresztény vallási fundamentalizmus is Izrael teológiai értelmezésekor. Vagyis Izraelt – mely egy bizonyos fajta demokratikus állam, világi állam, a messiási ígéretek beteljesedésének tekintik, Krisztus második eljövetele előjelének, a prófétai jövendölések beteljesülésének. Eközben dúl az izraeli-palesztin konfliktus, az arab-izraeli ellentét. Orbán Viktor miniszterelnök úr, amikor elhagyta Egyiptomot, kitört az arab tavasz. Magamban pedig így szóltam: Utánam a Mubarak… Küszöbön áll újra vagy jelenleg, ami 1948-ban nem jött létre, egy országban két állam: Izrael és a Palesztin állam. Véleményem szerint a térségben csak akkor lesz béke, vagy valamiféle megoldás, ha egy nagyhatalom, mégpedig az Amerikai Egyesült Államok lép Kína és Oroszország beleegyezésével. Addig „cincognak az egerek”, mindenki ide-oda lép a sakktáblán. Szeptember 11 után Bush elnök keresztes hadjáratról beszélt, aminél az iszlám világ felé rosszabbat nem is mondhatott volna. Oszama Bin Laden videó üzeneteiben a cionisták és a keresztesek, tehát nem a zsidó és keresztény vallási szféra ellen beszélt. A USA háborúi Afganisztánban és Irakban azonban radikalizálták az iszlám világot, és a vallási elem belemosódott a politikaiba. Goldziher Ignáz minden idők egyik legnagyobb iszlámológusa volt. Az utolsó évtizedig senkit nem érdekelt az iszlám világban, hogy zsidó volt, a legnagyobb tisztelettel idézték. Mára azonban eltűnt ebből a közegből.

2000 évvel ezelőtt megjelent egy vándorprédikátor Galileában és Júdeában, Jézusnak hívták. Csak a Mennyek Királysága érdekelte, ezt hirdette. Nem érdekelte különösebben se az állami, se az egyházi vezetés. Kérdésekre válaszolva azt mondta, hogy adjátok oda nekik az adókat. Bemerítkezett, pedig nem kellett volna, ebből sem csinált ügyet. Nem akarta felszabadítani Izraelt a rómaiak alól, de hagyta, hogy tanítványai között akár karddal járó is legyen, ma úgy mondanák talán, hogy terrorista. Csak a Regnum Coelorum érdekelte. 2-3 éven belül a rómaiak Jeruzsálemben politikai gyanúsítottként kivégezték. Tehát a finom vallási mozgásokat, a pozitív munkát a nagyobb politikai mozgás mindenkor el fogja tiporni. Efelől senkinek ne legyen kétsége. Sokan azt mondják, hogy harcolni kell. Én nem harcolok, építeni szeretnék, nevelni. A magyar történelem legvéresebb szájú lapját, a zsidókutató intézet újságát Harcnak hívták. Az átkosban se mondtak mást állandón, mint hogy harcoljunk a békéért! Én inkább Hofi Gézával azt mondom, hogy az utat nem harcolni, hanem betonozni kell!

Szécsi József