Haza is lehet jönni: "Most mindent újra kell kezdeni"

Csalódással csöppent vissza a telefont lecsapó hazai ügyintézők, a csigalassúságú bürokrácia, az egymásra mutogató orvosok és védőnők, illetve a féléves egészségügyi várólisták világába Gábor és Anita, aki két kisgyerekkel költözött haza Angliából. Annyira ég és föld a két ország egészségügyi rendszere között a különbség, hogy a súlyos betegséggel küzdő családanya Budapestről utazgat vissza sugárkezelésre. Azt mondják, kiköltözni sokkal könnyebb volt, mint hazajönni, de itthon legalább magyarul lehet beszélni, és tökmagozni is szabad a meccsen, még ha a játék nyomába se ér az angol focinak.

Míg a kormány tavaly áprilisban elindított százmilliós programja év végéig csak 52 fiatalt tudott hazacsábítani, egy-egy vonzó itthoni állásajánlat némi honvággyal kiegészülve egész családokat képes hazahozni külföldről. Ez történt a 31 éves Szirom Gábor és 30 éves felesége, Anita esetében is, akik két kisgyermekükkel költöztek vissza Budapestre tavaly novemberben – közel három és fél év angliai élet után.

Most mindent újra kell kezdeni

– mondja Gábor, aki a 160 ezres lakosú délkelet-angliai Reading kertvárosából költöztette haza a családját. Tette ezt nagyrészt egy új magyarországi állás miatt, amelyet a többek között elektronikai alkatrészeket, félvezetőket, mikrochip-fejlesztőkészleteket is forgalmazó nemzetközi cég ajánlott fel neki. Gábor Readingben is elektronikai komponensek értékesítésével foglalkozott, de azt mondja, kapóra jött az ajánlat, mert úgy érezte, angliai munkájában nem nagyon tud előrelépni, és már egy ideje állásinterjúkra is járt, amikor megkeresték.

Gábor szerint az itthoni nettó 400-500 ezer forint közötti fizetése, amelyet a bónuszokkal 700 ezerre is fel tud tornázni, nem sokkal több annál, amit kint keresett, de nemcsak a pénz játszott szerepet abban, hogy elfogadta az állást. Közrejátszott a honvágy is, amit szerinte olyan apró dolgok jelentenek, hogy például itthon rosszabb focimeccseket lehet látni, de legalább szabad tökmagozni. De gondoltak két kisgyerekükre, Lucára és Bencére is, akik az elmúlt években csak látogatóban jártak itthon, azt sem túl gyakran, mert az egész család egyszerre csak nehézkesen tudott utazni. Ha más országba szól az állásajánlat, nem pedig Magyarországra, nem fogadja el – teszi hozzá Gábor, annak ellenére is, hogy szerinte a kiköltözésük 2012 júliusában sokkal könnyebben ment, mint most a visszaköltözés.

Nem kényszerből mentek

A család nem a pénz, illetve a jobb megélhetés miatt költözött Angliába évekkel ezelőtt. Gábor itthon is aránylag jól keresett, Anita is otthon tudott maradni kislányukkal. Gábor váltani szeretett volna, főleg az után, hogy főállása melletti vállalkozása – egy kávézó – részben saját hibáján kívül becsődölt. Szinte minden ingóságukat eladták, fecskeházuk (fiatal házasoknak kínált önkormányzati bérlakásuk) hároméves bérleti szerződését is felbontották, és Luca első születésnapja körül elhagyták az országot. Gábor szerint itthonról egymillió forintnál kisebb tartalékkal biztosan nem szabad elindulni.

Neki már megvolt a readingi állása, amelyet itthoni cégénél nyert el egy belső pályázaton, de a lakáskeresés így is elég sok gondot okozott, mert nagyon gyorsan kiadják a megüresedett ingatlanokat. Maga a beköltözés a kaucióval, első havi lakbérrel és egyéb költségekkel nagyjából 1500 fontjukba (mai árfolyamon számolva közel 600 ezer forintjukba) került, amit itthoni megtakarításaikból fizettek ki, nem sokkal később pedig Gábor dolgozni kezdett. Anita egy szépségszalonban kapott munkát, de egy hónap múlva otthagyta az állást, mert nem tudták megoldani kislányuk felügyeletét – később, Bence megszületése után ő otthon is maradt.

Gábornak a munkahelyén annak ellenére nem volt gondja a beilleszkedéssel, hogy ő volt az egyedüli külföldi, semmit sem érzett az angolok állítólagos zárkózottságából. Azok a kinti barátok, akikkel ma is tartja a kapcsolatot, kivétel nélkül angolok. Azt mondja, közvetlenebb kapcsolatot tudott kialakítani az ügyfeleivel is, kint teljes egészében az angol piaccal foglalkozott, míg korábban itthon a kelet-európai terület volt az övé.

A Szirom család Readingben az itthoni viszonyokhoz képest aránylag jó anyagi körülmények között élt: a gyerekek után kapott helyi támogatásokkal együtt nagyjából 2600-2800 font havi jövedelemmel rendelkeztek (ez mostani árfolyamon 1-1,1 millió forintnak felel meg), bár nyaralásra már nem futotta – Gábor szerint Magyarországon mégis több pénzük maradt meg a hónap végére. Nem csak anyagilag segítette őket a brit támogatási rendszer: Luca iskolai beiratkozása előtt például a megyei hivatal egy magyarul is beszélő dolgozót küldött ki hozzájuk, hogy felmérje a kislány angoltudását, ezzel is az osztályba való beilleszkedését segítve.

Aztán három és fél év elteltével hazajöttek. A realitás mellbevágó volt.

Csalódások sora jött

Gábornak és Anitának hazatérésük után hamar szembesülniük kellett az itteni valósággal, amit sok esetben csalódásként éltek meg. A hatóságokhoz, szolgáltatókhoz bejelentkezésük és a gyerekek papírjainak elintézése alatt Anita újra szembetalálta megát a magyar bürokráciával, amely szerinte gyakran szinte külföldiekként kezelte őket. Míg Angliában mindent gyorsan és könnyen el tudtak intézni telefonon vagy emailben,

itthon sokszor futottunk bele abba, hogy nem kaptunk választ az emailjeinkre, az ügyintézők hosszasan hagyták csörögni a telefont, vagy fel sem vették, de olyan eset is volt, hogy ránk csapták a kagylót.

A kétéves Bence anyakönyvi kivonatának honosítása sem ment simán, ezt Anita két és fél hónap utánjárás után tudta csak elintézni. A kisfiú TAJ-számát anyakönyvi kivonat hiányában eddig nem adták ki, emiatt pedig az orvosok sem tudták ellátni ingyen, így ha Bence beteg volt, a gyógyszereket is ki kellett fizetniük.

Összevissza mutogat mindenki mindenkire

– idézi fel Anita a védőnőkkel, orvosokkal, ügyintézőkkel folytatott beszélgetéseit. Szerinte az itteni bürokrácia fényévekkel el van maradva az angol rendszertől, itthon lenézik az ügyfeleket, akik sok esetben például úgy érzik, elnézést kell kérniük, ha kérdeznének valamit.

A család hazatérése után a négy és fél éves Luca is speciális helyzetbe került, hiszen kint már iskolába járt (ott négyéves koruktól járnak iskolába a gyerekek), itthon viszont óvodába kellett beíratni. Anita szerint szerencséjük volt, mert gyorsan sikerült önkormányzati ovit találni az után, hogy a kétnyelvű óvodában elutasították a kérelmüket. Luca mostani ovijába több olyan gyerek is jár, aki szintén külföldről jött haza a családjával, ezért a magyar nyelvet illetően talán több segítségre lenne szüksége, de Anita szerint ezt sem a kislánya, sem a többi gyerek nem kapja meg. Readingben a külföldi gyerekek sokkal több támogatást kaptak az iskolában – teszi hozzá.

Kezelésre Angliába

Anitánál másfél évvel ezelőtt, még Angliában pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak. Az állapota javul, de itthon is folyamatos gyógyszeres és egyéb kezelésekre szorul. Az elmondása szerint hazatérésük után orvostól orvoshoz kellett szaladgálniuk a gyógyszerek beszerzése miatt, az SZTK-ban nem álltak vele szóba, pedig már visszajelentkeztek a hazai tb-rendszerbe, ezért három hónapnyi próbálkozás után egy magánorvosnál kötöttek ki. Most 10-15 ezer forintot fizetnek a gyógyszerekért havonta a tb-támogatással együtt. Tipikus eset az is, hogy az endokrinológushoz fél évvel későbbre, csak nyárra kapott volna időpontot.

Ehhez képest szerinte csak dicséret illeti az angol ellátást, ott ingyen kapja meg a gyógyszereket és a kezeléseket, de külön szociális támogatást is kaphat a betegsége miatt, sőt a gyerekfelügyelethez is segítséget adnak. Ráadásul kijelölnek egy legalább ötéves ápolói tapasztalattal és széleskörű szaktudással rendelkező, daganatos betegekre specializálódott nővért, akit bármikor felhívhat, ha segítségre van szüksége, illetve jótékonysági szervezetek támogatására is számíthat.

Így talán nem meglepő, hogy amikor sugárkezelésre volt szüksége, Anitáék úgy döntöttek, jobban jár, ha azt Angliában, közelebbről is Readingben és Oxfordban kapja meg. Bár nem egyszerű az utazás és nem is viseli könnyen, februárban már harmadszor járt kint sugárkezelésen, másfél hetet töltött Gábor barátainál. Most férje szerint abban bíznak, olyan jók lesznek az eredmények, hogy következő kezelésre már nem lesz szükség.

Újra elindulhatnak

Bár kettejük közül inkább Gábor szeretett volna jobban hazajönni, Anita is pozitívan értékel bizonyos dolgokat, például örül annak, hogy újra az anyanyelvüket használják. Hosszabb távon folytatni szeretné a korábban félbemaradt tanulmányait, most azt tervezi, könyvelést, könyvvitelt tanul majd egy budapesti főiskolán. A család jelenleg Gábor édesapjának volt lakásában, a XIII. kerületben lakik, de azt fontolgatják, hogy saját lakást bérelnek vagy talán vásárolni is tudnak majd egyet.

Mindketten éltek már korábban is külföldön, és itthoni tervek ide vagy oda, Gábor szerint abban gondolkodnak, hogy 3-4 év múlva talán újra nekivágnak, és ismét külföldre költöznek.

Ha egyszer kipróbáltad, már nagyon nehezen tudsz visszaszokni

– mondja.