Payday Loans

Keresés

A legújabb

Széchenyi István intelmei PDF Nyomtatás E-mail
Az én internetes könyvtáram
2008. augusztus 08. péntek, 18:49

Gróf Széchenyi István

intelmei

Béla fiához

Széchenyi István
Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához

--------------------------------------------------------------------------------


1857. november 6.

Szeretett Fiam, drága Barátom!

Ez év október 12-én írt leveled arra késztet, hogy komolyan és köntörfalazás nélkül beszéljek Veled.

Immár több mint 10 esztendeje, hogy az a kimondhatatlan csapás ért, hogy hirtelen kiszakítottak oly édes álmaimból, látnom kellett összezúzódni minden reménységet, mely éltetett, és el kellett rejtőznöm ezen a siralmas helyen, ahol most is tengődöm, távol mindama szörnyűségtől, ami szegény hazánkat sújtotta. Közelről szemlélni, anélkül, hogy segíthetnék, - nem volt erőm; az sírba vitt volna.

Akkor alig 10 esztendős voltál, kedves és jó gyermek, minden testi és lelki jóval felruházva. Szerencsétlen sorsom bizonyos tekintetben árvaságra juttatott! Anyád ugyan teljes lelkével szeret, és jóllehet ő minden tekintetben eszményi képviselője nemének, de az én borzalmas szerencsétlenségem őt is leverte és megtörte. Ezért nem viselhette úgy gondodat, mintha - velem boldog napokat élve - közös erővel irányíthattuk volna ifjúkori lépteidet, hogy erényes emberré neveljünk.

Podhorszky volt a nevelőd. Nem vagyok teljesen jogosult ítéletet mondani róla, minthogy előbb őt magát kellene meghallgatnom, és főleg alaposabban kellene vizsgálódnom. Annyit azonban megállapíthatok anélkül, hogy igazságtalan lennék hozzá, hogy jellemében - lehet, hogy tudtán kívül - jócskán volt képmutatás. Nem olyan fából faragták, hogy öntudatosan és nemes büszkeséggel hívhatta volna ki a Napot, mondván: "Legfényesebb sugaraiddal világíts be mindent, amit valaha tettem és teszek, mert - bár gyenge és bűnös ember vagyok - nincs semmi, ami miatt pirulnom kellene, ami minden valamirevaló ember előtt megbélyegezne." Igen, Podhorszky alakoskodó volt, akit a sokszor emlegetett és igen kényelmes "élelmesség" vezérelt.

Gyakran bántalmazott Téged, mert indulatos volt, és így haragján nem mindig tudott úrrá lenni; máskor viszont az egekig dicsért és magasztalt, és a legbensőbb ragaszkodást színlelte, mert elég "élelmes"(!) volt ahhoz, hogy gondoljon a jövőre is, amikor talán majd a peu pres 'moitié' osztozhatik Veled az uradalmon.

Mindezt nem sejtettem, azt legkevésbé, hogy Podhorszky ütlegel. Előttem mindig olyan kitűnő, tanult ábrázatot öltött és úgy tudott viselkedni, hogy föl sem mertem róla tételezni ilyen állati brutalitást. Anyádnak jobb szeme volt, gyakran meg is említette a dolgot; én azonban nem akartam igazán elhinni, Te pedig hallgattál; - amit nagyon megértek -, valahogy úgy, mint ahogy a közkatonának - bármennyire ígérgessék is bántatlanságát - nem jut eszébe soha, hogy káplárját, aki mindig a nyakán ül, bepanaszolja. - - Elsősorban ezzel magyarázható, hogy nem nyílt, hanem zárkózott emberré lettél.

Távol áll tőlem, hogy ezt szemedre vessem, hiszen "mindent összevéve" a férfiban a hallgatagság sokkal értékesebb tulajdonság, mint a nyíltság, és "mindent összevéve", a beszéd jóval több bajt okoz e világon, mint a hallgatás; már az oszmánok is találóan nevezték az előbbit ezüstnek, az utóbbit aranynak. -

De ez is "cum grano salis" szükséges, mint ahogy általában a világ minden dolgában a túlságosan sok vagy kevés tűz vagy víz egyaránt zavaró, sőt pusztító.

Éppen így bizonyos esetekben nemcsak a fecsegés, hanem a hallgatagság is sok bajnak, sőt kimondhatatlan nyomorúságnak lehet a forrása. 

Erre a pontra később, ha kerülővel is, még visszatérek.

További képzésedet Deboeuf úr irányította. Én hiszem, hogy amilyen kicsi voltál, az ő vezetése alatt nagyszerűen használtad fel idődet. Alig győzött dicsérni Téged. -

Harmadik mentorod, akire irányításod rábízatott, Michl úr volt. Berlinben és Bonnban mindenki osztatlanul dicsért. És én meg is értem ezt; mert Te kedves, becsülésre méltó, ritka ember vagy!

A szülők sok esetben nem szokták dicsérni gyermekeiket, különösen nem azokat, akiket kiváltképpen szeretnek, hanem folytonosan csak korholják őket, hogy "még jobbak" legyenek, ami rendszerint lehetetlen. Egy porból alkotott teremtmény a tökéletességnek vajon milyen fokára juthat e földön? - Igen, ez az örökös "még feljebb srófolás" nem ritkán bizonyos hidegséget, sőt elmaradhatatlan keserűséget szül a gyermekben, úgyhogy a végén minden élőlény minden szeretetet, minden bátorságot elveszít, és egyfajta desperációba süllyed, ha kötelességeit minden erejét megfeszítve becsületes szorgalommal végzi, mégis folytonosan korholják, sőt egyre erősebben hajszolják. -

Anyád és én nem ilyenek voltunk. - Jobban szeretünk, semhogy érzésünket emberi szóval ki lehetne fejezni; tudunk méltányolni is Téged; büszkék vagyunk Reád, mert - anélkül, hogy áltatnók önmagunkat, vagy túlbecsülnénk Téged - világosan érezzük, sőt meg vagyunk róla győződve, hogy sok ezer ember között aligha akad valaki, aki - persze a szó magasabb értelmében - egyenértékű volna Veled.

Kiváló tulajdonságaid vannak! Még nem vagy 21 éves, tehát teljesen érett ember sem vagy még, s máris olyan férfiként állsz előttünk, akiről Horatius azt mondja: Justum ac tenacem propositi virum stb.

Ha én, szerencsétlen, még az emberek közt élnék, és anélkül hogy ismernélek, találkoznék Veled, valóban arra késztetne valami, hogy - jóllehet Te oly ifjú vagy, s én Nálad háromszor idősebb vagyok - kalapot emeljek előtted!

Miért? Igen, miért, ez a nagy rejtély. Én úgy vélem, azért - s erről sok napon és még több éjszakán át töprengtem -, mert vannak emberek, akikből valami erő, bizonyos hatalom sugárzik, amely vonz, lenyűgöz és imponál. Hogy mi ez? Akárhogy is, létezik, és Benned nem mindennapi mértékben van meg. -

Olyan vagy nekem, mint azok a meseregénybeli lovagok, akiknél a gyengébb teremtmények oltalmat keresnek; - sőt mint azok a kiválasztottak, akiknek közelébe még sárkányok és kígyók stb. sem merészkedhetnek, s akiknek az a rendeltetésük, hogy kiszabadítsák a szenvedő ártatlanságot, megszelídítsék a fenevadat stb. - - talán az, hogy egy haldokló népet megmentsenek a pusztulástól. Il y a un certain charme qui entoure votre personne et qui Vous fait gagner tous les coeurs sans, que Vous fassiez les moindres frais.

Szép vagy, és mint érett férfi még szebb leszel. Erőtől duzzadsz, tetszened kell. Megértem, hogy ellenállhatatlan tudsz lenni a másik nem számára, ha akarod. E tulajdonságaid iránt azonban nem akarlak föllelkesíteni, mert azok mulandók. Idővel rút és gyenge leszel Te is, mint minden ember, akit nem ragadott el élete virágában a halál.

Ami engem elbűvöl, az a Te nemes emberiességed. Véredben egy atom sincs abból az érzésből, amit helytelenül nevezünk "büszkeség"-nek - mert nem egyéb az, mint gőg, amely miatt sokan, akik szerencsésebb körülmények között születtek, lenézik testvéreiket. Te kivétel nélkül minden embertársadban megbecsülöd és tiszteled azt, ami szép, ami nemes; ez adja a kulcsot jellemed értékeléséhez.

Kevés ifjú embert ismerek, aki annyira független, mint Te. Neked, szorosan véve, szolgára nincs is szükséged, egyetlen égető szükségleted sincs, és ha kell, kenyéren és vízen is meg tudsz élni anélkül, hogy szerencsétlennek éreznéd magad. Nem vagy érzéki, keményen tartod magad. Rólad nem mondhatná Schiller: "Zum Teufel ist der Spiritus, das Phlegma ist geblieben". Röviden: szellemed magasan lebeg tested felett; tudsz parancsolni magadnak!

Ahhoz, hogy semmi kivetni való ne legyen Benned, egy dologra lenne szükséged: - egy még élő atyára! Eddig voltaképpen csak dicséretet hallottál: az igazságot - ha csak egy kicsit is keserű volt - állandóan elhallgatták előled. Podhorszky, Deboeuf többé-kevésbé csak agyba-főbe magasztaltak, Michl úr is, úgy látom, túlságosan jó és elnéző volt irántad; a Mamára pedig, amint gyakran könnyekkel szemében panaszolja, legújabban alig, semennyire sem hallgatsz, sőt gyakran rosszul palástolt kelletlenséggel fogadod szavát.

Anyád meg én, sokszor és hosszan beszélgettünk és tanácskoztunk Rólad; bonni tartózkodásod óta egészen más ember lettél. Anyád ezt száz meg száz aprósággal bizonyította; és ha régebbi naplóidat olvasom és összehasonlítom mostani életmódoddal - már amennyire ezt messziről megtehetem -, én is úgy látom, hogy nagyon megváltoztál.

A Te korodban különben ez egy bizonyos fokig érthető, hiszen természetes. Amikor Deboeuf úr volt melletted, sőt még Berlinben is, voltaképpen gyerek voltál és csak Bonnban serdültél ifjúvá.

Ha magamfajta férfi kísér el Bonnba, amikor másodszor voltál ott, akkor is bekövetkezett volna a változás, gyerekből ifjúvá lettél volna; de - nyíltan kimondom - nem lett volna olyan kedvezőtlen, mint amelyet Anyád meg én panaszlunk, vagy inkább csak észreveszünk, mivel panaszra - hála Istennek - még eddig nem adtál okot.

Van valami nyugtalanság, türelmetlenség Benned, pocsékolod az időt és felületes vagy, s ez fel kell hogy tűnjék mindenkinek, akit jellemed érdekel.

Amióta Bonnból visszatértél, egyáltalán nem foglalkoztál semmiféle komoly dologgal, legalábbis semmiben sem mélyedtél el.

Itt volna az ideje, hogy számot vess magaddal; mert az olyan kiváló embernek, mint amilyen Te vagy, valamivel többnek kell lennie, mint a sok ezer naplopó, akik voltaképpen nem tesznek egyebet, mint "esznek, isznak, alusznak" és a legléhább módon szórakoznak.

Leveledben, amely mindezek megírására indított, azt írod, hogy én Téged "nem ismerlek". Úgy van. Ebben igazságod van; hogy is ismerhetnélek? Igen ritkán látlak, és sohasem az élet nyílt küzdőterén! Ha melletted lehetnék, akkor - elhiheted - legtitkosabb érzéseid sem rejtőzhetnének el előlem, sőt jobban ismerném őket, mint tenmagad. Mert olyan ember vagy, akit bizonyosan tanulmányoznék, még ha egészen idegen lennél is; mert annyi nemes anyag van Benned, hogy azt felszínre hozni és az emberiség javára gyarapítani leírhatatlan gyönyörűség lett volna nekem - így most legalább annyit akarok tenni ez irányban - s ezt kötelességemnek érzem -, amennyi egy megtört szívű öregembertől telik.

Teljesen fel kell tárnunk magunkat egymás előtt! Ne legyen közöttünk titok még öntudatlanul sem. Adj alkalmat, hogy megismerhesselek; oszlasd el kétségeimet és aggodalmaimat! Beszélj sokat, mindenről. Belátom, hogy mind ez ideig nehéz volt ez, mert vagy sakkoztunk, vagy - az öreg emberek szokásos gyengeségével, akik folyton perorálnak - rendszerint egyedül én vittem a szót.

Vitassuk meg ezentúl a legcsekélyebb dolgokat is, és folytassunk mindenről eszmecserét. Én irántad szeretetet érzek csupán, szeretetet, semmi mást, semmi keserűséget - ugye Te is szeretsz, ugye fájlalod sorsomat? Bon enfant vagy, s ezért biztos vagyok benne, hogy semmit sem veszel tőlem zokon.

Azt mondod: nem ismerlek; - s e tekintetben egy véleményen vagyunk -, e vallomásomhoz azonban legbensőbb meggyőződésből azt is hozzá kell fűznöm: Te magad sem ismered magadat, talán még kevésbé, mint én Téged! -

Ne csodálkozz ezen az állításomon, és ne restelld, hogy e tekintetben teljességgel tudatlannak tartalak; ezzel csupán a peu pres az emberiség sorsában osztozol! Mert hát hol vannak azok, akik legalább félig-meddig ismerik önmagukat? Kik lehetnek ezek? Bizony, csupán néhányan vannak, akiknek a leplezetlen igazság mélyen a lelkükbe ragyogott! - És hogyan szerezhetjük meg az önismeret páratlan talizmánját, melyet a világ bölcsei a legnagyobb kincsnek mondanak, mely az embert megörvendeztetheti?

Viszonylag igen könnyen és kényelmesen, ha az ember igaz, őszinte barátok szavára hallgat és az ilyesmire súlyt fektet; vagy nagyon nehezen és sok hosszú kínlódás árán, a megpróbáltatások zord iskolájában!

Te, korodhoz képest, már sokat próbáltál ez utóbb említett iskolában, de még csak a peu pres mint gyermek, és a megpróbáltatások valódi keserűségéből - hála Istennek - eddig egy cseppet sem kellett nyelned anélkül, hogy ezeket a cseppeket az élet százféle java és élvezete meg ne enyhítette, meg ne édesítette volna. Sorod sohasem ment rosszul, úgy igazán rosszul. Efelől tehát nem világosodhatott meg belső lelki szemed önmagad megismerésére, s barátaid, igazi barátaid sem voltak valójában balsorsomtól megtört Anyádon kívül. - Igenám, csakhogy egy nő túlságosan szeret, túl megbocsátó, természete sokkal passzívabb, semhogy egy olyan erős akaratú férfinak, mint amilyen Te vagy, contre vent et marais kellő eréllyel arcába kiáltana egy-egy kellemetlen igazságot. Ez az én dolgom lett volna. - Hélas!

Eddig olyan kevés igazságot hallottál életedben, hogy egyfajta injuriának érzed; - ezt látom kérdéses leveledből. Micsoda tombolás tört ki bensődben. Be fogom bizonyítani, hogy írásomban, mely e lelki orkánt felidézte Benned, jobbára minden igaz volt. Ki akartál szabadulni, - olyan érzésed volt, mint Karl Moornak, amikor arra gondolt, hogy atyja nem akar tudni róla stb. - míg végül egy gödörben vadludakra lesve valamelyest legyűrhetted nyugtalanságodat.

Akinek nap mint nap igazságot kell nyelnie, az nem szenved ennyire nyilaitól. - Ha megszoktad volna az igaz szót, nevettél volna levelemen, és teljes lelki nyugalommal bevallottál volna talán egyet s mást, vagy legközelebb szóban, sőt akár válaszleveledben meg is cáfolhattad volna.

folytatás:

A hálózatos verzió megnyitása  Open the online version

http://mek.oszk.hu/01000/01075/index.phtml

 

 

LAST_UPDATED2