Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szociból lett fideszbérenc antihős, majd a tanártüntetések sztárja PDF Nyomtatás E-mail
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC

Még érettségi előtt MSZP-s színekben indul a választásokon. Másfél évtizeddel később épp az ellenzék Fidesz-haverozza, és emleget holdudvart, amikor vezetői tapasztalat nélkül őt nevezik ki a Teleki élére. Rendcsinálónak küldték a liberális iskolába, most épp a központosítás ellen lázad. Kicsoda Pukli István, a tanártüntetések egyik főszereplője?

 

Nem ez az első alkalom, hogy Pukli István, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója tiltakozási hullám közepébe kerül. Most mellette állnak ki, miután a Klik rövid határidővel kért be tőlük dokumentumokat, három éve viszont ellene tiltakoztak.

2012-ben a Teleki Blanka Gimnázium addigi igazgatóját, Rudas Pétert annak ellenére nem választotta újra a XIV. kerületi képviselő-testület, hogy a diákok, szülők és a nevelőtestület kétharmada őt támogatta. Az ellenfele a vezetői tapasztalat nélküli Pukli István volt. A pályázatot ráadásul kétszer kellett kiírni: Pukliét első körben érvénytelenítették, mert egy végzettsége hiányzott.

Az igazgatói pályázatokról a képviselő-testület zárt ülésen döntött, de a kerület korábbi LMP-s politikusa, Várnai László a blogján tudósított a történtekről. Az első ülésen például Rudas Péter megkérdezte a képviselőket, mondják meg mi bajuk a munkájával, miért nem támogatják. Erre Várnai beszámolója szerint nem jött válasz.

„Politikai döntés - kommentálta egy fideszes képviselő kicsivel később. Micsoda, egy gimnáziumi igazgatói kinevezés? Nem volt elég lojális? Nem volt elég keresztény? Ha szakmai érv nincs akkor nem lehet más ok: Egyszerűen csak nem a haverunk és másnak, egy protezsáltnak, havernak kell a hely. Nagy a baráti kör, éhes a Fidesz holdudvar” - írta Várnai.

Közben az intézmény tantestülete és a Szülői Szervezete is kiállt Rudas mellett, az önkormányzatnak és a polgármesternek írt levélben is kardoskodtak mellette. Egy Facebookos bejegyzés szerint a tanárok méltatlannak találták, hogy a véleményüket nem vették figyelembe.



Pukli pályázatáról azt írták, „az ígéretek, a megnyugtató fejlődés reménye mögött konkrétumok hiányában legfeljebb a jó szándék feltételezhető, helyzetelemzése ugyanakkor több szempontból nem valósághű, gyakran hagy maga után kívánnivalót.” Pukli a második pályázatát a bírálatok hatására kicsit kiegészítette.


A mindent eldöntő szavazásra a telekisek szülői szervezeteszimpátiatüntetést is szervezett az ülésre Rudas mellett, ám ez sem használt. Várnai beszámolója szerint a fideszes képviselők minden indoklás nélkül tartózkodtak a pályázatánál. A tanárok a Facebookon úgy kommentálták: „nekünk tanároknak azt kívánom, hogy sikerüljön mindezt valahogy feldolgozni,és szomorúságunkból/keserűségünkből a diákok minél kevesebbet érezzenek szeptemberben!”

A diákok ősszel fekete pólóval álltak ki az addigi igazgatóból lett történelemtanáruk mellett. Szeretett igazgatóhelyettesüktől is meg kellett válniuk.


2012 SZEPTEMBERE, FEKETE PÓLÓS TÜNTETÉS


 

„A Nemzeti Együttműködés Rendszere a gyakorlatban” című cikkben azt írta a Telekiben történtekről az LMP lapjának helyi kiadása, hogy „a szülők, tanárok félelmei hamar beigazolódtak, az új igazgató alig két héttel a kinevezése után tisztogatásba kezdett, mindkét közkedvelt igazgatóhelyettest leváltotta, az egyiket az iskola elhagyására kényszerítette.” A lap szerint a hangulat feszültté vált, sok tanár a felmondását fontolgatja.

Találtunk olyan fórumot, ahol diákok azzal fenyegetőztek, hogy a fél társaság elhagyja az iskolát.

Pukli István
Pukli az Arany János Általános Iskola és Alapfokú művészetoktatási intézményből igazolt át a Telekibe, ahol 2006-tól dolgozott magyar nyelv és irodalom valamint történelem szakos tanárként.

2002 és 2006 között - az időben visszafelé haladva - dolgozott a Csepel-sziget Általános és Szakképző iskolában, a Csete Balázs Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Gimnáziumban, a Pedagógusképzésért Alapítványban és a Pályakezdő Fiatalok Esély Alapítványa, Kézműves és Szolgáltató Szakiskolában.

Tankönyvet is írt, kettőt találtunk a nevével.

Az önkormányzat akkori döntéséről egy fideszes politikus most azt mondta lapunknak, azért Puklit választották, mert úgy érezték, a Teleki színvonala nem volt megfelelő, nem mellékesen „a belső fegyelemmel, viszonyokkal kapcsolatban is kaptak negatív visszajelzéseket.”

Az LMP-s Várnai blogbejegyzésében azt írta, utólag megtudta, a döntésben szerepet játszott, hogy „állítólag kábítószert árult valaki egyszer az iskolában.” Fideszes forrásunk szerint nem egyszeri esetről volt szó.

„Meglehetősen liberális szemléletben engedték működni a gyerekeket” - vetette fel forrásunk.

Mindenkivel szemben

Arra a felvetésünkre, hogy a tanárok, szülők és diákok nagy többsége Rudast akarta, önkormányzati forrásunk azt mondta, Rudas régóta igazgató volt, kiválasztott tanári gárdával, akik összezártak, és megpróbáltak mindent megtenni azért, hogy maradhasson. A szülői támogatást pedig annak tudta be, hogy az iskola szellemiségével azonosulni tudó diákok jártak oda. 

A korábbi fideszes politikusnak a váltás utáni helyzetre semmi rálátása nincs, de szerinte a döntést igazolja az iskola fejlődő teljesítménye.


 

Kérdésünkre, hogy vezetői tapasztalat nélkül miből gondolták az önkormányzat fideszes tagjai, hogy Pukliból jó igazgató lesz, forrásunk azt mondta, Pukli Zuglóban tanított, ismerték is, de a szakmai anyag és a beszélgetés alapján döntöttek. A vele dolgozók véleményét is kikérték.

Arra, hogy az ellenzék Pukli kinevezésekor Nemzeti Együttműködés Rendszerét és holdudvart emlegetett, a korábbi fideszes politikus azt mondta, „most aztán lehet látni, hogy mekkora fideszbérenc”.

Ő úgy látja, Pukli „adott egy keretet az egésznek”, az iskola elkezdett működni, de odafigyelt a hagyományokra is. „Lehet, hogy ettől fideszbérencnek tűnik, de ez teljesen emberi dolog.” Mint mondta, volt annak idején olyan igazgató, akit fideszesként tartottak számon, mégis leváltott az önkormányzat, mert nem megfelelően vezette az iskolát. „Nem ideológiai alapon mérlegeltünk” - mondta.


GYURCSÁNY MIATT HAGYTA EL AZ MSZP-T

Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az 1979-es születésű Pukli az érettségije előtti évben belépett az MSZP-be. A választás.hu-n találtönéletrajzában úgy fogalmaz, „1997. nyarán, az augusztus elején Fadd-Domboriban megrendezett közéleti táborban ismerkedtem meg igazán a Magyar Szocialista Párttal. Ezen a nyáron lettem a tagja az Ifjú Szocialisták Mozgalomnak. 1997. október elején alakítottuk meg társaimmal a Mozgalom szekszárdi alapszervezetét. Szintén október óta vagyok tagja az MSZP paksi alapszervezetének.”


Pukli a 98-as országgyűlési választáson indult, mégpedig az MSZP Tolna megyei listáján. A parlamentbe nem jutott be. A cikk készítése közben kerestük Pukli Istvánt, de nem reagált - az iskolában azt mondták, csütörtökön nem nyilatkozik, mert igazgatói teendőire koncentrál -, a HírTv-nek viszont azt mondta, 2007-ig volt az MSZP tagja, onnan Gyurcsány Ferenc miatt lépett ki. Akkor már az Arany János Általános Iskolában tanított.

DE MILYEN IGAZGATÓ?

 

A VS.hu-nak egy név nélkül nyilatkozó telekis tanár azt mondta, Rudas 3 cikluson átívelő igazgatósága alatt a gimnázium oktató/nevelő munkája folyamatosan fejlődött, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen szép eredményeket értek el. A színvonal szerinte azóta nem romlott és nem javult.

Rudas leváltása után „tisztelőinek és híveinek egy része a tantestületből távozott”, ami szerinte érthető. Ám, mint mondta, a diákok a tanárok munkája, és nem az igazgató szakmai programja alapján választanak iskolát.

„Eleinte riadtan figyeltük Pukli István féktelen dinamizmusát és fanatizmusát, amivel a tantestületet elárasztotta” - írta. Pukli számtalan tanügyi dokumentumot kért, jelentéseket kellett készíteni, visszajelzéseket írni. Szóval volt adminisztráció bőven, de ez most jól is jön.

„Az élet sajnos Puklit igazolta: a portfólió-készítésbe a megfelelő számú tanügyi dokumentum hiányában- óratervek, esettanulmányok, reflexiók, kompetenciamérések- belehaltunk volna.”

A tanár úgy emlékszik, Pukli az intézményvezetőségének második évében nyitott a tantestület felé. Azt már a bemutatkozásában egyértelművé tette, hogy a vezetőnek először tekintélyelvűnek kell lennie, ezután engedhet szigorából. Ezt a jelek szerint meg is tette: találtunk olyan osztályképet, amelyen Pukli a gyerekek előtt, a földön fekszik.


A TELEKI A MOSTANI TILTAKOZÁSSOROZATBAN

A Teleki hamar a miskolcról kiinduló tiltakozás mellé állt, sőt, pár nappal később már közös levelet is írtak. Pukli felszólalt a miskolci tüntetésen, és a fővárosinak is az egyik szónoka volt. Most épp az új közoktatási rendszeren dolgoznak, szerinte a kormány nem veheti semmibe a kezdeményezésüket. „Fiatal, lendületes, kreatív emberek vagyunk, tudunk még meglepetést okozni a kormánynak” - mondta lapunknak még korábban.

A Teleki mellett pénteken egész napos szolidaritási akciót hirdettek a Klik „támadása” miatt. Pukli csütörtökön így üzent a tiltakozóknak: