Payday Loans

Keresés

A legújabb

Friedrich Dürrenmatt drámái
MAGYAR ÉLETMINŐSÉG
2016. január 21. csütörtök, 16:35

Angyal szállt le Babilonba

színes, magyarul beszélő, magyar tévéjáték, 1982., hossz: 104 perc

Babilon városába Angyal ereszkedik le az égből egy leánykával, Korrubival, akit azért teremtett az Úr, hogy az utolsó koldus mellé társként szegődjön idelenn. A Földön azonban meglepetésükre két koldust találnak. A sietős Angyal Korrubit az ügyetlenebbnek adja ajándékul, aki nem koldus, hanem Nebukadnecár király álöltözetben, aki az utolsó koldust próbálja rábírni, hogy mesterségét fejezze be és vállaljon valami rendes állami hivatást.

M3 - 01.21. 22:30
M3 - 01.21. 23:40

*

FRIEDRICH DÜRRENMATT

(1921-1990)

mint érettségi tétel...

A német-svájci Bern kanton Konolfingen községében született, protestáns lelkészcsaládban. A berni és a zürichi egyetemen teológiát, filozófiát és irodalmat hallgatott. Egy ideig grafikus volt, majd a Weltwoche c. lapnál színházi kritikus, végül Neuchâtelben telepedett le mint szabad író.

A 40-es évek közepétől ír, igen termékeny és világszerte népszerű író.

Írt esszéket, színházelméleti tanulmányokat, regényt és novellát, filmforgatókönyvet és hangjátékot, munkásságának igazi területe azonban a dráma.

Pályakezdésének világképét a protestáns színezetű egzisztencializmus határozza meg: “A világ abszurd, érthetetlen, mint ahogy Isten akarata sem érthető.” Később a társadalom szerkezetét vizsgálja, és a ma emberének lehetőségei foglalkoztatják.

A nagy Romulus

Dürrenmatt a maga világnézeti koncepciójához a groteszk komédiában találta meg a megfelelő formát. Úgy vélekedett, hogy a régebbi időkkel szemben – amikor a szükségszerűség uralkodott, és a hősök elfogadták a sors kihívását, s megküzdöttek céljaikért – korunkban az agyonszervezett, bürokratizált és technizált társadalom mechanizmusának erôi minduntalan elszabadulnak, s a véletlen csaphat le ránk bármikor: amitől rettegnünk kell: a közlekedési balesetek, szerkezeti hiba miatt bekövetkezett gátszakadások, egy szórakozott laboráns előidézte atombombagyári robbanás, helytelenül beállított keltetőgépek.” Ha viszont “nincs sors. . . csak közlekedési baleset”, akkor küzdelem sincs, csak elemi csapás: “. . . minden nélkülünk történik. Mindenkit elragadnak, és mindenki fennakad valamiféle rácson. . . Hozzánk már csak a komédiák illenek.” A kiszámíthatatlan véletlen tragikumát csak a komédia tudja kifejezni.

Első jelentős komédiája, A nagy Romulus (1949; második változat: 1957) történelemfilozófiai példázat.

A cselekményt az író a múltba helyezi, műve mégsem tekinthető történelmi színműnek. Dürrenmattot elsősorban saját korának problémái izgatják, s a történelmet inkább csak példatárnak tekinti, amelyből tudatos anakronizmussal emeli ki azokat a mozzanatokat, amelyek a jelen tendenciáit megvilágítják. Ebben a “történelmietlen történelmi komédiá”-jában a világbirodalmak kifejlődésének, virágzásának és széthullásának mechanizmusát vizsgálja.

Az utolsó római császár uralkodásának húsz esztendejét arra használja fel, hogy a pusztulásra érett, düledező Római Birodalmat végleg szétzüllessze. Hullani hagyja, aminek úgyis hullania kell: tyúkokat tenyészt, a kormányzás gondjai helyett a tojáshozam izgatja. Rezidenciája lármás tyúkketrec lesz birodalma jelképeként.

Romulus szándéka a harmadik felvonásban válik egészen világossá: törvényt ül hazája felett, kiszolgáltatja ellenségeinek, a germánoknak, hogy véget vessen a Római Birodalom bűnös életének. Azt érzi kötelességének, hogy az áldozat sorsát vállalja, abban bízik, a germánok majd megölik őt is. Számításaiban azonban csalódik: a germánok fejedelme, Odoaker is tyúktenyésztő, hozzá hasonló bölcs ember, aki tudja, hogy a győztes új hatalom sem lesz jobb, megismétli a letűnt birodalom bűneit: “. . . a világ unokaöcsém ölébe hull, megszületik a második Róma, egy germán világbirodalom, éppoly mulandó, s éppoly véres, mint a római volt” – mondja a negyedik felvonás nagy párbeszédében Romulusnak. A történelem véres menetét nem lehet megállítani. Így hát a birodalom utolsó császára és a barbár hadak vezére a darab végén ugyanarra a következtetésre jut: magatartásuk csak a sztoikus tűrés, a helyzet türelmes elviselése lehet. Legfeljebb arra törekedhetnek, hogy minél kevesebb rosszat okozzanak – amíg lehet.

Romulus, a hanyatló Róma bírálója és nagy züllesztője képtelenül paradox alak. Dürrenmatt a paradoxont – azt a gondolkodási formát, amely feloldhatatlan ellentétekben látja a világot – a lét abszurditásának feltárására használja. Vélekedése szerint a groteszk is, amelyben a nevetségesség a félelemmel párosul, “érzéki kifejezési forma, érzéki paradoxon, az alaktalanság megjelenése, egy arculat nélküli világ képmása”. Másutt azt mondja: “Aki visszautasítja a paradoxont, kiszolgáltatja magát a valóságnak.” Ez a tétel még jobban megvilágítja ennek a gondolkodási formának a funkcióját Dürrenmatt írói munkásságában: ha a valóság formátlansága elnyeléssel fenyegeti az embert, a szétesett, istenétől, végzetétől megfosztott világ felméréséhez a paradoxon logikájához folyamodik, csak ez keltheti a rend valamelyes képzetét. Éppen azzal, hogy tudatosítja, átélhetővé teszi a képtelenséget.

A nagy Romulus hatását összetett hangneme is fokozza: érezzük az elégikus lírát, amely ennek a groteszk komédiának alaphangját adja.

 

 

Az Angyal szállt le Babilonba c. komédia (1953) egy iróniával előadott megváltástörténet keretében a jóléti állam eszményének paradoxonait mutatja meg. Az űrből, az Androméda-ködből alászálló angyal Kurrubit, a semmiből teremtett lánykát hozza az embereknek ajándékul. A babiloni államban azonban a pénz és a hatalom utáni hajszában elvész az emberség, nincs igény jóságra, szépségre, szabadságra. Kurrubit meghurcolják, a megváltás meghiúsul. A minden emberi tevékenységet szabályozó állammal szemben csak a szegénységéhez ragaszkodó koldus tudja megőrizni emberi integritását, egyéni szabadságát, úgy, hogy nem vesz részt a “tökéletesen működő” társadalom hatalmi küzdelmeiben, a jólétért folyó hajszában.

 

Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásában (1956) tudta leginkább megtalálni az egyensúlyt agroteszk-komikum és a korunk démoni megnyilvánulásait kifejező súlyos mondanivaló között. A dráma hátborzongatóan abszurd példázat arról a társadalomról, amelyben a pénz ereje mindenható, és a jólét ára a bűn.

A cselekmény színhelye egy fiktív kisváros, Güllen.

A város egykori szülötte, a milliárdos Claire Zahanassian hazatér, hogy megbosszulja sérelmét: egymilliárdot ajánl fel a városnak, ha első szeretőjét, a boltost, aki őt megalázta és elhagyta, megölik. A gülleniek először felháborodva utasítják vissza az ajánlatot, de végül mégsem tudnak ellenállni a pénz csábításának. A cselekmény egy sorstragédia könyörtelenségével halad előre, a “becsületes polgárok” kollektív gyilkosság résztvevőivé válnak.

A dráma a személytelen hatalom megfoghatatlan működését teszi érzékelhetővé, egy képtelen társadalom modelljét állítja elénk, melyben a bérgyilkosság ilyen természetes kényszerűséggel bekövetkezik. A milliárdosnő a pénz, a hatalom megszemélyesítője, aki megvásárolja egy egész város lelkiismeretét.

A tudományos felfedezések veszélyéről szóló tragikomédiájában, A fizikusokban (1962) a hidegháború és a fenyegető világkatasztrófa ellen emeli fel szavát az író. A drámához fűzött 21 pontban ezt olvashatjuk: “A fizika tartalmi kérdése a fizikusok ügye. A fizika hatása: mindannyiunk ügye. Közös ügyeinket csak együttesen oldhatjuk meg.”

Dürrenmatt a cselekményt a bolondokházába helyezi, s ezzel a groteszk ötlettel megteremti a téma bemutatásához szükséges távolságot. A helyszín egyúttal őrült világunk szimbóluma is, ahol az elmebetegek a világ elpusztításán munkálkodnak, a tudósnak pedig őrültnek kell tettetnie magát, nehogy felfedezésével az emberiség elpusztítását szolgálja.

Az író tudatos iróniával használja fel a krimi eszközeit. A cselekmény során minden a feje tetejére áll, a szereplők helyet cserélnek: akit orvosnak véltünk, az őrült, a bolondok pedig normálisak. Az őrült elmeorvosnő kezébe kaparintja a fizikus Möbius tudományos eredményeit, hogy ezeket trösztje élén a tudóstól rettegett célokra használja fel. Nincs menekvés, olyan világ ez, melyben a géniusz csak a világ pusztulását szolgálhatja.

Dürrenmatt sokat merít a régi és a modern dráma mestereitől, gondolataikat, módszereiket új köntösbe öltözteti, sajátos hangvétellel adja tovább. Brechttől átveszi a tudatos elidegenítő technikát, a példázatszerűséget, a parabolaszerű stilizálást, és olyan fejtetőre állított világot jelenít meg, mint az abszurdok.

Írásművészetében fontos szerepet játszik az ötlet, amelynek segítségével megteremti a jelen ábrázolásához nélkülözhetetlen távolságot. Színműveinek cselekményét gyakran helyezi a múltba vagy egy képzeletbeli városkába, ahol a társadalom szerkezete, az államgépezet működése könnyebben áttekinthető. A mai társadalom problémái ilyen játékos és álltörténelmi áttételeken át jutnak kifejezésre. Az ötletek teremtik meg a groteszk ábrázolásmódot, a képtelen helyzeteket.

Elvetette a naturalista drámát, de megőrizte a hagyományos arisztotelészi formát. Színpadi műveiben a drámai feszültség forrása többnyire valamilyen erkölcsi, történelemfilozófiai probléma, komédiái tragikus élményeinket fejezik ki. Remek pszichológiát erős gondolatisággal tud egyesíteni.

 

 

Eredeti kép


FRIEDRICH DÜRRENMATT
(1921-1991)

A svájci németek nyelvjárásáról fel-feléledő vita, hogy ez valóban tájszólás-e, vagy egy másik germán nyelv-e. Még a németül jól tudók is alig-alig vagy egyáltalán nem értik, amit Baselben vagy Zürichben beszélnek. Vannak újságok, amelyeket ezen a nyelvváltozaton írnak. Voltak és vannak olyan költők és írók, akik svájci öntudattal szépirodalmat építenek, svájci nyelven írnak. Leírva, nyomtatva ennek a betűformája: dyttsch, amely kimondva "düccs"-nek hangzik. Közben a valamivel műveltebbek, az iskolába jártak tudnak "németül" is, vagyis azon az irodalmi nyelven, amelyet a nyelvtudomány és a közhasználat "Hochdeutsch"-nak nevez. Ha egy német-svájcival beszélünk, az általában jól érti szavainkat, hanem ahogy ő válaszol, azt mi alig-alig értjük. De a nagyon korán polgárosodni kezdő svájci társadalom magát németnek tudja, irodalmának java választékos németséggel íródott, és az egész német kultúra a magáénak mondja. A XIX. század legnagyobb svájci regényírói - Gottfried Keller, Conrad Ferdinand Meyer - a német irodalom klasszikusai közt nyilvántartott irodalmi alakok. A mi századunk legfontosabb és világszerte legismertebb svájci írói - Friedrich Dürrenmatt, Max Frisch - már életükben remekíróknak számítottak. Ezek közül állítólag Dürrenmatt színpadi művei a század legtöbbet játszott drámái, kisregényeinek kelendősége felveszi a versenyt az utcákon árult krimikkel is. Habár a közelmúltban halt meg hetvenesztendős korában, helye ott van a legszűkösebb világirodalmi arcképcsarnokban is.

Apja protestáns prédikátor volt. Nagyapja is pap, de közben hazájukban hírneves konzervatív, vallásos szemléletű, de szellemesen szatirikus író. Az áhítatos szellemben nevelkedő, iskolában, egyetemen kiváló fiú mindvégig afféle szabad szellemű vallásos ember maradt, aki világraszóló életművében sajátosan ötvözte az egzisztencialista filozófiát és a protestáns teológiát. Ennek művelődési előzménye, hogy egyetemistaként párhuzamosan tanult filozófiát és teológiát. Kezdetben még papnak is készült, mint apja és nagyapja. Mire azonban túl volt az egyetemen is, kiderült, hogy kitűnően rajzol, ért a grafika műszaki tudnivalóihoz, és amúgy mellékesen szenvedélyes érdeklődéssel jár színházba, elmélyül a dramaturgiai irodalomban is. További útja úgy vezetett az irodalom felé, hogy egy nagy és tekintélyes zürichi hetilapnak rajzolója, grafikusa, színikritikusa lett. A kritikák drámaelemzései figyelmét egyre inkább a dramaturgia felé fordították. Alaposan elmélyedt a drámaszerkesztés és drámaépítés problémakörében.

Néhány új szempontokat felvető drámaelméleti tanulmány után 26 éves korában - 1947-ben - végre maga is megpróbálkozott a drámaírással. Vallásos neveltetése kezdettől fogva ráirányította figyelmét a középkori misztériumjátékokra. A reformáció történelmi emlékei s bennük az égi és a földi igazságok párhuzama volt témája és problémavilága "Meg vagyon írva" című első drámai kísérletének, amely azután - amikor már ismert író volt - "Újrakeresztelők" című átdolgozásban már valódi siker volt. Ezután behívták határőrnek. Svájc az első világháborúból szerencsésen kimaradt, de közben is, utána is a Svájcba menekülők elárasztották az országot, meg kellett erősíteni a határőrséget. A katonai szolgálatot jól viselte, közben olvashatott és írhatott is. Belekezdhetett leghíresebb tanulmányának, a "Színházi problémák" írásába. Leszerelése után megírta "A vak" című, még mindig vallási-teológiai drámáját, amelynek műfaját így határozta meg: "keresztény paradoxon".

A teológiai megalapozás mellett szemléletére döntő hatása volt Franz Kafka szorongató valóságképe: a lévő és a megismerhetetlen képzeletben megtestesülő képeinek egysége kapcsolódott a húszas évektől divatossá váló egzisztencialista filozófiával. Az egzisztencializmus az emberi magatartás változatos lehetőségeit igyekezett elemezni, igen különböző módokon. Ugyanúgy van ateista, agnosztikus és vallásos irányzata. Mindhárom kétségbe vonja, a tények mögötti valóság megérthetőségét. Lehetőséget ad a megtörténtek tragikus és szatirikus szemléletére is.

A történelem groteszk ábrázolása végre a nagy lendülettel induló fiatal írót egyszeriben híressé, majd világhíressé tette. Ez volt az 1950-ben - huszonkilenc éves korában - írt "A Nagy Romulus" című "történelmietlen" tragikomédia. A "Nagy Romulus" jelentéktelen, mégis emlékezetes történelmi alak, Romulus Augustulus, az utolsó nyugatrómai császár. - Valójában a már teljesen legyengült birodalom utolsó uralkodója gyerekember volt, az uralkodás teendőihez nem is érthetett. A népvándorlás diadalmas barbár vezére, Odoaker ellenállás nélkül szállta meg Itáliát, bevonult Rómába, megszűntnek nyilvánította a császárságot és a kiskorú császárt megfosztotta trónjától. De megkímélte életét, sőt egy kellemes vidéki villát bocsátott rendelkezésére, és életfogytig járó jövedelmet biztosított számára. Sokkal későbbi kifejezéssel nyugalomba küldte. Példátlan történelmi példa. - Ez a témája Dürrenmatt komédiájának. Itt azonban Romulus Augustulus idősebb férfi, akit a biztos vég tudatában nem érdekel már az uralkodás, sokkal inkább kedveli a tyúktenyésztést, magát bölcsen ostobának tetteti. A nép pedig már megelégelte az egész ókort, követelik, hogy jöjjön a változás, jöjjön a középkor. Mulatságos célzás az időszakolás régóta közismert korszakváltási dátumára, amely szerint a Nyugatrómai Birodalom bukásával múlt el az ókor, és kezdődött a középkor. A fordulat pillanatait ábrázolja, illetve jelképezi az egész komédia. A császár mindenbe beletörődve várja a diadalmas germán vezér bevonulását. Háta mögött saját mellszobrával ül a trónon, amikor Odoaker belép. A rómaiak főleg azt tudják a germánokról, hogy ők találták fel a nadrágot. A belépő Odoakertől Romulus Augustulus mindenekelőtt azt kérdi, hogy a lábszárait fedő ruhadarab a híres nadrág-e. A győztes vezér meglepve válaszolja, hogy igen, mire a császár azonnal igen praktikusnak találja és már javasolja is, hogy tömegesen gyártani kellene, bizonnyal jó üzlet lenne. Ezzel a beszélgetés azonnal magánügyekre tér. A hódító megtudja, hogy a meghódolt, méghozzá békésen meghódolt császárt leginkább a tyúktenyésztés érdekli. Ez azért lepi meg, mert otthon ő maga is tyúkokat tenyészt. Még kíváncsi is lesz a tenyészetre, és csak úgy mellékesen közli, hogy a legyőzött többé már nem császár, de aggódnia nem kell, biztosítja a békés megélhetését. Ennek tulajdonképpen örül is a trónfosztott császár: nem kell többet törődnie a kényelmetlen uralkodással. Fel is áll a trónról, hóna alá veszi saját szobrát és megnyugodva távozik. - Paródiája ez a nagy korszakváltásoknak, a történelmi alakok magánkedvteléseinek, az iskolai történelemkönyvek anyagának, és szatírája magának a szatirikus ábrázolásoknak. Ez már igazi Dürrenmatt-játék és valódi siker.

Következő drámája, az "Angyal szállt le Babilonba" már közelebb van a komoly, tragédiához közeledő szimbolikus drámához. A Bibliából ismert Nabukodonozor babilóniai király története, amelyben a mulatságos mozzanatok közt a helyzetek és dialógusok költői hangvételbe csapnak át, a mi századunk feszültségeit és veszedelmeit jelképezik. - Ezek után már kezd növekedni a szerző híre. A világhír és ezzel Dürrenmatt drámatörténeti rangjának az általános elismerése 1956-ban következett el az "Öreg hölgy látogatása" című komikus elemekkel és filozófiai gondolatokkal teljes tragédiájának a bemutatásával. Ettől kezdve a szerzőnek többé nem kell se kritikákat írni, se rajzokat készíteni. Színházak és hamarosan rádiók világszerte várják új műveit. Nemsokára már úgy hírlik, hogy az egész irodalom legnagyobb jövedelmű írója. - "Az öreg hölgy látogatása" minden alakjával, mozzanatával, dialógusaival a szimbolizmus teljessége. Dürrenmatt szimbólumai azonban nem adnak találgatást igénylő feladatokat. Világosak, egyértelműek. Az öreg hölgy a végtelen gazdagság jelképe, a derék polgárok fejlődése a rideg erkölcsi szabályokhoz ragaszkodástól az egyértelműen elkövetett gyilkosságig szimbolizálja a pénz züllesztő erejét. Az egész cselekmény a szabályok - jog, erkölcs, ésszerűség - viszonylagos voltát példázza. Izgalmas, folyton meglepő, olykor bohózatosan mulatságos tragédia ez.

Az öreg hölgyet, aki szegény leány volt, régen egy fiatal kiskereskedő elcsábította, majd cserbenhagyta, szégyenbe hozta. A leány messzire menekült otthonától. Attól kezdve élete szakadatlan szerencse. Változatos szerelmi fordulatok, házasságok után úgy lesz öreg özvegyasszony, hogy a világ egyik leggazdagabb tőkése. Ekkor érzi úgy, hogy elérkezett a bosszú ideje. Egy életen át forralta a gyilkos szándékot: megölni egykori csábítóját. Ezért utazik vissza évtizedek után szülővárosába, ahol a szintén megöregedett fűszeres is él még. A szülőváros pedig a második világháború után teljesen elszegényedett, minden lakója vagy nyomorog, vagy a nyomor közelében van. Ünnepelve fogadják városuk dúsgazdag szülöttét. Végtelen vagyona birtokában megígéri, hogy rendbe hozza a város anyagi ügyeit, és minden lakóját jobb életszínvonalhoz juttatja. Egyetlen feltétele, hogy egy kívánságát kell teljesíteni. Ezt azonnal meg is ígéri a város, az öreg derék kispolgár is, az egykori csábító. Hanem azután már nem nyilvánosan, hanem bizalmasan közli a város vezetőivel, hogy a feltétel: meg kell ölni a derék idős polgártársat. Ettől nemcsak visszariadnak, fel is háborodnak. Akkor pedig nincs fellendülés...

A rendkívül fordulatos, izgalmas cselekmény a változás folyamata. A kétségtelenül bűnnek ítélendő gyilkosság irtózata és a pénz hatalma küzd egymás ellen addig, amíg már erénynek tűnik az ártatlan polgártárs megölése közös erővel. Mert az, hogy egy idős ember évtizedekkel ezelőtt elcsábított egy fiatal lányt, nem számíthat halálos bűnnek. A végtelen pénz azonban megváltoztat minden értéket, minden véleményt. Az áldozat már sejti is a véget, ami bekövetkezik. Lélektani, erkölcsi, társadalmi tragédia, egyszerre meghökkentő, mulatságos, tragikus és komikus. Sokan mondották már, hogy a XX. század legnagyobb, legjobb és legjobban szerkesztett drámája. Ennyi is elegendő lenne az irodalmi-színházi múlhatatlansághoz. Alighanem az is igaz, hogy szerzőjének a legnagyobb alkotása, bár ettől kezdve is minden műve kitűnően szerkesztett, kimeríthetetlen képzelettel megírt dráma hangjáték vagy éppen kisregény.

Az egyik tragikomédia azonban sokak szerint megközelíti az "Öreg hölgy" eszmei-formai-stilisztikai színvonalát. Ez a "Fizikusok". A kor nagy világveszedelmének példázata. Az atompusztulás lehetőségéről szól. A fizikusok kezében tömegpusztító hatalom van, az imperializmus nemcsak várja, de el is várja, hogy a tudósok szolgálják a világpusztítás előkészítőit. A legnagyobb tehetségű fizikusok pedig nem akarnak a legnagyobb bűn bűntársai lenni. Néhányan egymástól függetlenül elmebetegnek mutatják magukat és elmegyógyintézetbe költöznek. Ők a békéért küzdenek, az őrültekházának valóban őrült lakói azonban világpusztítást készítenek elő. A kórház vezetősége is a pusztító politika szolgálatában áll. A kórház igazgatónője a pusztítás démona. Felismeri, hogy a néhány különös beteg nem beteg, hanem lángelme. Ezek nagy tudásukkal azon töprengenek, hogyan lehet megakadályozni a világpusztulást, amelyhez máris számos eszközt adnak. Tehát védekezni kell ellenük. Az igazgatónő tudja is a módját. Elmekórházát átváltoztatja jól őrzött börtönné, vasrácsok őrzik az ablakokat és ajtókat. Akik küzdeni tudnának a világveszedelem ellen, reménytelen rabok. A tudomány jól tudja szolgálni a pusztulást, de tehetetlen a pusztító szándékok ellen. - Ebben az úgyszintén szimbolikus játékban alig van vidám mozzanat, legföljebb borzongató groteszkség.

Első drámai kísérletétől hetvenéves korában bekövetkezett haláláig 45 év telt el. Ezalatt nagyon sokat írt, nagyon sok sikere volt, nagyon nagy vagyont keresett. Ha színpadi műveit, rádiójátékait, regényeit és elbeszéléseit, tanulmányait végig akarnók elemezni, vastag kötetet tölthetnénk meg. Végeredményként azt állapítanók meg, amit ez a rövid összefoglalás: hogy a XX. század egyik legnagyobb és legsikeresebb írója volt.

Lesznek olvasók, akik azt gondolják, esetleg mondják is, hogy meglepő témájú, gyakran kifejezetten izgalmas novelláira és kisregényeire csak utalás történt. Ez így igaz is, Dürrenmatt kitűnő játékosa a meglepőnek, nagyon jól mesél, és a bűnügyektől se riad vissza. Mégis, amikor röviden kell őt jellemezni, arra kell gondolnunk, hogy világirodalmi jelentőségét legkitűnőbb drámái - a "Nagy Romulus", "Az öreg hölgy látogatása" és a "Fizikusok" - jelölik ki.



LAST_UPDATED2