Payday Loans

Keresés

A legújabb

A holokauszt év apropójaként
HOLOKAUSZT

A holokauszt év apropójaként

Sztalin.vorosilov.mikojan.molotovA magyar kormány döntését,  tervezését  és  szervezését akceptálva –  a holokauszt évében -, méltó módon kell megemlékeznünk az áldozatokról, valamint  azokról, akik minden lehetőt megtettek, hogy akadályozzák, felejtessék vagy csökkentsék Antonescu, Castro, Ceausescu,  Eichmann, Gomulka, Himmler, Hitler, Hodzsa, Honecker, Husszein. Kádár, Kim Ir Szen, Kun, Lenin, Mao Ce-tung, Pol Pot, Quisling, Rákosi, Szamuely, Sztalin, Tiso, Tito, Zsivkov és hasonszőrű bűntársaik (bandájuk) népirtó tevékenységét.

Igazolható, hogy az emberiség XX. századi  történelmében olyan  kegyetlen, mérhetetlen  nagyságrendű és évek hosszú során át tartó népirtás zajlott le,  amely (differenciáltan)  érintett:  nemzeteket,  fajokat, hívőket, ateistákat,  uralkodó  nézetekkel ellentétes politikai/gazdasági/társadalmi kérdések képviselőit (gyanúsítottjait), hadifoglyokat és vétlen polgári személyeket.   A népirtás  eszköztárát képezte: likvidálás (akasztás, agyonlövés, kiéheztetés, stb., stb.),  bebörtönzés,  munkatáborba küldés,   kitelepítés (áttelepítés), megkínzás,  kirekesztés,   anyanyelv használat tiltása,  nemzetiségi iskolák csökkentése vagy felszámolása. Mindezek  méretei és módszerei mellett,-   még  a  legsötétebb középkorban elkövetett gazságok is eltörpültek. 

A népirtások százmilliót meghaladó áldozataihoz tartoztak:  albán,  baskír, belga, bolgár, cigány, csecsen, cseh, csuvas, dán, észt, finn, francia,  görög,  grúz,  horvát, ingus, kambodzsai, kazah, khmer,  kínai, kirgiz, japán, brit,  lengyel,  lett,  litván,  magyar,  maláj, mongol, norvég, orosz, osztrák,  örmény, román, szerb, szlovák, tadzsik, tatár, ukrán,  üzbég, vietnami és  zsidó emberek. Ez a felsorolás  érzékelteti, hogy a népirtást végzők,  bolygónk számos pontján (aktívan) „tevékenykedtek”, de a jól működő  konspiráció  (plusz a figyelmetlenség, a közömbösség,  a felületesség, a  tagadás,  a bizonyító erejű információk hiánya, stb., stb.) eredményeként,  a nagy nyilvánosság előtti leleplezésük  éveket vagy évtizedeket  késett,  többségük pedig  „foghíjasnak” bizonyult, illetve  még ma is ismeretlen.

A népirtások közzétételét és/vagy  az ellene való  fellépést  gátolta,  hogy a népirtók jól konspiráltak  (saját bűnüket takargatva), gátlástalanul hazudtak, valamint képesek voltak elhallgattatni az  igazságot feltárni akarókat. Ezzel párhuzamosan,  megjelentek és felerősödtek  olyan hangadók, akik  saját (feltupírozott) veszteségüket  kürtölték világgá, kikövetelvén, hogy  permanens kárpótlásban részesüljenek, és  emléknappal,   emlékévvel, emlékművekkel,  filmekkel,  könyvekkel,  tanulmányokkal, fórumokkal, iskolai  tananyagokkal,  csak velük foglalkozzanak,  figyelmen kívül hagyva mások veszteségeit, szenvedéseit, jogait vagy érzékenységét.

Ennek egyenes következménye volt, hogy a reflektorfénybe került,-   rasszista (nemzeti szocialista, fasiszta,) pártokvezetőinek  és kompromittálódott tagjainak  (vagy kollaboránsainak) többsége felelősségre lett vonva, a pártjuk be lett tiltva,   miközben  a népirtást mintegy tízszerte szélesebb körben végző  (és tízszerte  több áldozatot „produkáló”),- kommunista (bolsevik, munka, munkás, egyesült munkás, szocialista, dolgozó, és más „fedőnevű”) pártok (utódpártok) legfeljebb nevet változtattak, de elveiket megtartva  az indiai szent tehenekhez  hasonlóan, tartós és  egyedi védelmet élveztek és élveznek napjainkban is.

A  világ számos államában  lévő,   különféle zsidó szervezetek,  jól  működő (szinte erőszakos) propagandával,  a zsidó embereket  ért (holokauszt néven  ismertté vált)  népirtást  gyakorlatilag  kisajátították maguknak,  semmibe véve (mellőzve) a népirtás többi áldozatainak emlékét, elodázva   a megemlékezést szolgáló tárgyi  és szellemi „termékek” létrehozását,  akarva-akaratlanul elzárkózva a népirtást elszenvedő áldozatok millióitól és „hóhéraiktól”,    sőt  még azoktól   (a nem zsidó emberektől) is, akik az általuk   holokausztnak  nevezett népirtásban  vesztették az életüket.

A holokausztot túlzott intenzitással emlegetők és/vagy  mások együttérzését követelők például,-  meg sem említik   Lenin, Sztalin, Pol Pot, Tito, Antonescu, Gomulka, Husszein, Mao,  Kim Ir Szen, Hodzsa, Honecker, Zsivkov, Kun, Kádár és a többi   szörnyeteg népirtók  felelősségre vonásuk kérdését vagy  áldozataik iránti részvétüket.

A teljességre való törekvés igénye nélkül  most  a holokauszton kívüli népirtásokkal, azok felelőseivel, valamint a holokauszttal kapcsolatos anomáliákkal foglalkozunk. Kevésbé ismert például Sztalin (és bandája) felelőssége a német koncentrációs táborokban uralkodó kegyetlenségek  feltárásáról, holott már a második világháború előtti Hitler-Sztalin összeölelkezéskor  ismert volt előttük  a nácik zsidótanítási terve,   de még a háború során sem nyilatkoztak ezekről a kérdésekről, mert ők is „sárosak voltak”  a szovjet állampolgárságú zsidók kivégzésében,  kitelepítésében, vagy kirekesztésében, nem beszélve más  népek (fajok) likvidálásáról és a németek  gyilkolási módszereinek átvételéről, például a Katyn körzetében lévő lengyel tisztek  ezreinek  tarkólövéssel történő kivégzéséről, amely megtörténtét  mintegy ötven évig,  kormányszintre emelve, konok kitartással tagadták. Kísérleteztek még a gázzal való pusztítással is, de  technikai felkészületlenségük miatt  (szerencsére),  csupán addig jutottak el,  hogy néhány (bodegás) gépjármű rakterébe kipufogó gázt vezettek, és azzal ölték meg az oda bezárt embereket.

A második világháborút követően,  mind a szovjetek, mind a világ zsidó szervezetei,  hallgattak arról, hogy  a Kijevben lévő Babij-Jarban,  közel 34 ezer zsidót végeztek ki a Gestapo négy különleges bevetési csoport (Einsatzgruppe) tagjai,  és Sztalin  személyesen tiltotta meg, hogy a kivégzés helyén emlékművet állítsanak fel, talán arra gondolt, hogy a  Babij-Járnál emelt emlékművet  egy  Katyn-i emlékmű  felállítása követheti.

Sztalin antiszemitizmusát is sokáig takargatták, holott  az általa indított koncepciós perek legismertebb áldozatainak többsége zsidó származású volt, Visinszkij főállamügyész például nyíltan, a jelenlévő külföldi újságírók előtt, „hazátlan zsidóknak” nevezte Trockijt, Zinovjevet, Kamenyevet,  Radeket, de a világsajtó  figyelmen kívül hagyta ezt a jelenséget.

Sztalin merészsége nem ismert határt,- az 1941-ben Moszkvában létrehozott  Antifasiszta Zsidó Bizottság  zsidó-lengyel  Bund vezetőit:  Henrik Erlichet és Viktor Altert   1942-ben kivégeztette, majd népszerű jiddis  írók és költők (David Bergelzont, Icik Feffert,  Perec Markist)  jutottak hasonló sorsra, akiket zsidó származású színészek, frontharcosok, mérnökök, közgazdászok, építészek, stb., stb. sokasága követett.

Sztalin  betiltatta a zsidó újságok, folyóiratok  kiadását, valamint a jiddis nyelv oktatását,  szóba sem állt  leánya (Szvetlána)  zsidó férjével, akit   koncepciós perrel a GULAG-ra száműztetett és a  házasságukat  érvényteleníttette,  (Joszif)  unokáját sohasem látta. Később Szvetlána „visszaadta a kölcsönt”  apjának:  a rettegett  vezér, halála utáni ravatalát búcsúlátogatáskor  megtekintő tömeg  előtt,  fellépett a pódiumra helyezett  nyitott koporsó  mellé,  rátekintett  apjára, majd  elfordult és  eltávozott  a  helyszínről anélkül, hogy  ősi orosz szokás szerint  megcsókolta volna  apja arcát.  Nem sokkal később pedig, a  nevében  lévő Sztalin szócskát  anyja nevére (Allilujevára)  cserélte fel.

Sztalin forszírozta  a zsidók tömeges kitelepítését a Moszkvától 8 ezer kilométerre lévő Birobidzsánba, (az  1928-ban létesített zsidó településre), amely később autonómiát kapott, de  valójában sohasem vált a zsidók kedvelt helyévé,  barátságtalan  éghajlata,  mocsaras területe és a mindennapi élethez szükséges infrastruktúrák hiánya miatt,  bár meg kell említeni, hogy egy vasútvonal-szakasszal és egy favágó üzemmel is rendelkezett...

Sztalin népirtó tevékenységének részletesebb ismertetése nem fér  bele ebbe a korlátozott méretű tanulmányba,  debőven elegendő  a tatárok, csecsenek, grúzok, ukránok, ingusok,  oroszok(!), magyarok, lengyelek, japánok, mongolok, németek, zsidók, észtek, lettek, litvánok és más nemzetiségiekkel szembeni kegyetlenségére utalni, vagy a hadifoglyokkal szembeni bánásmódjára  emlékeztetni.  Egyik  közismert mondása a  kitelepítésekkel  kapcsolatosan   hűen jellemzi a  gondolkodásmódját:„A kitelepítés csupán vagon kérdése…”!

Itt kell megemlíteni  a Krím félszigethez kapcsolódó (napjainkban zajló) kérdések előzményeit: 1942-ben, Sztalin elrendelte, hogy a németek által megszállt (majd felszabadított) Krím területén  élő ukránokat,  kollaborálás címén,  ki kell telepíteni a Távol-Keletre és a helyükre oroszokat kell „beszállásolni”. Azóta  több mint 70 év telt el és most ősi orosz területté nyilvánítják a Krím félszigetet. Mivel hasonló eljárást követtek el a balti-államokban is, ezért az ősi nagyorosz jog szerint,nyílván  azokról sem fognak elfelejtkezni!  Ugyanakkor a Putyin jogfolytonossági elméletének elfogadása alapján,  logikus lenne, ha  a  Távol-keletre kitelepítettek is létre hoznának: észt, lett, litván, ukrán, tatár, kalmük,  csecsen, lengyel, ingus, japán és más  nemzetiségű   autonóm területeket…

Az előzőekben felsorolt népirtások vagy erőszakos áttelepítések agyonhallgatása (a holokauszt  szüntelen emlegetésével  ellentétben) azért helytelen, igazságtalan és megengedhetetlen, mert   nem lenne szabad az áldozatok  mennyiségi,  hovatartozási, illetve a  kivégzés módszerei alapján megemlékezési, kárpótlási, bocsánatkérési vagy felelősségre vonási (besorolási) sorrendet felállítani.  Azt sem lenne szabad „szőnyeg alá söpörni”,  ha  csak egyetlenegy ártatlan emberről kivégzéséről van szó (!!!), és nem a holokauszt áldozata volt, hanem: golyóval, kötéllel, agyonveréssel, agyondolgoztatással,  kiéheztetéssel,  kifagyasztással,  meztelenül szúnyogok „táplálására” való kikötéssel, élve eltemetéssel,  feldarabolással, vérebekkel történő széttépéssel,  méreggel,  égő szalmakazal köré láncolással  (drótozással) vagy  vízbefojtással  ölték meg!

Merthogy: mindezek a kivégzési módszerek alkalmazva lettek a XX. században (!!!), az eldeformálódott  HOMO SAPIENSEK intézkedésére,  közreműködésükkel és/vagy ellenőrzésükkel.  Az áldozatok száma csupán az adott helyi adottságoktól,  a vérengzés időtartamától,  a végrehajtók (személyi, technikai)  „kapacitásától”, a szervezés minőségétől és a potenciális  kivégzésre jelöltek mennyiségétől, valamint a társadalom számára szükséges munkavégzésre való felkészültségüktől függött.

A holokauszt áldozatainak  egyes hozzátartozóitól  vagy a holokausztot elítélők köreiből jelentek meg a világ közvéleménye számára olyan  – egymásnak ellentmondó –   semmilyen bizonyítást vagy igazolást nem tartalmazó,    az áldozatok mennyiségére  utaló  (évente növekedést mutató) számadatok, amelyek  elfogultságra, megkülönböztetésre  vagy valótlanságra  utalnak.  Az érintettek képtelenek  megérteni,  hogy nem az  áldozatok  száma a mérvadó,  hanem az elkövetés ténye, és az együttérzés azokkal az áldozatokkal, akik máshol, más módszerekkel,  kevesebb vagy nagyobb számban  vesztették az életüket,  egyes  aberráns, paranoiás, pszichopata (hipertimiás pszichopata, fanatikus, szélhámos), cezaromániás, skizofrén  vagy mániáko-depresszív személy és követőik (hívőik, alárendeltjeik, stb.,) „szorgos”  tevékenysége következtében.

/// Zárójelben  kell megjegyezni, hogy az emberiség történelmének  legnagyobb népirtásait  az esetek többségében  tipikus agybetegségben szenvedők  irányították. Gondoljunk  az őrült   római császárokra,  Rettegett Ivánra,  III. Györgyre, Abdülazizra, II. Johannára, III. Henrikre,  Leninre, Sztalinra (akinek paranoiáját  1923-ban  Bechterew, a róla elnevezett spondilitis ankylopoetica kór felfedezője, európai hírű orosz pszichiáter diagnosztizálta, és diagnózisa helyességét maga Sztalin igazolta azzal, hogy  1927-ben kivégeztette a professzort), de folytathatjuk a sort Berijával, Hruscsovval,  Hitlerrel, Pol Pottal, Kim Ir Szennel, Fidel Castróval,  Rákosival,  Kádárral,  Péter Gáborral, Marosánnal,  Apróval, Biszkuval  vagy  Hornnal. Ha a népirtásra nem is volt lehetőségük, de az épp eszűek közé  aligha sorolhatók:  Gyurcsány,  Torgyán,  valamint a nagy hazudozók köréből: Kóka,  Vadai, Lendvai, Lamperth,   Mesterházy,   Medgyessy, Szanyi  és Szili.  Hasonló agybetegek  hatalomba vagy  hatalom közelbe jutásának elkerülése  érdekében, az egész világon (FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! ENSZ és EU!!!) bevezetni azt a  többször hangoztatott javaslatunkat, hogy tüzetes elmeorvosi vizsgálat után  kerülhessen bárki olyan vezető pozícióba, ahol beleszólási vagy döntési joga lehet emberi vagy  embercsoporti sorsok alakulásában.  A pszichiátriai betegségben szenvedők  ugyan úgy nem tehetnek a betegségükről, mint a  gyomorbajosok vagy a gümőkorban szenvedők. Egy orvosi vizsgálat nem minősülhet  személyiségi  jogok  megsértésére, sőt  lehetőséget nyújt gyógykezelés beindítására, mert  a pszichiátriai betegek elsöprő többsége nem tartja magát betegnek és  önszántából csak a legritkább esetben fordul szakorvoshoz.  A javasolt vizsgálat   jól felfogott érdeke  az adott személynek, de  leginkább az embereknek, sőt  az sem kizárt, hogy az emberiségnek.  Érdemes elgondolkozni  például az EU parlamenti képviselők  kiválasztási gyakorlatára, amely szerint  különféle országokból, különféle pártok  szubjektív megítélése alapján  olyan emberek kerültek  komoly pozíciókba, akik  kiskocsmai felszolgálók  között sem állnák meg a helyüket.  Mindennemű személyeskedés  gyanúját   vállalva, meg kell említeni  Rui Tavares urat, akit  egy elmeorvosi vizsgálaton  etalon példaként  jelölhetnének meg a paranoiás betegek bemutatására, de  aligha  lenne negatív Kovács László, Göncz Kinga  vagy Deutsch Tamás vizsgálati eredménye is. És  ezek az emberek  „formálják”  vagy formálták az európai népek életét, politikáját! Ők  és a hozzájuk hasonlók képezik a jövő zálogát! Az is  elmebeteg, aki hajlandó kiváltani őket a zálogból!///

Talán nem is kell magyarázni, hogy a Benes-féle  kollektív  bűnösség  elvének  a magyar nép holokausztban való felelősségére alkalmazva,  a történelem ismeretének teljes hiányára, a felelőtlen rágalmazásra,  és a  magyarokkal szembeni gyűlölet kimutatására utal,  egyben  azt is jelzi, hogy az  érintettek IQ-ja a karalábénál is jóval alacsonyabb. Annak a megértésére  viszont  (talán)  elegendő lehet, hogy higgadt fejjel és hozzáállással elemezzék az alábbi, könnyen ellenőrizhető tények igazság tartalmát:

1/ A hitleri Németország   csapatai:  bekebelezték Ausztriát,  bevonulnak Csehszlovákiába (1838-ban);   lerohanták Lengyelországot a szovjetekkel együtt (1939-ben); elfoglalták Dániát, Hollandiát, Norvégiát,  Belgiumot, Luxemburgot, Franciaországot és bevonultak Romániába  (1940-ben); elfoglalták Görögországot, Krétát, Jugoszláviát,  partra szálltak  Észak-Afrikában,  megtámadták  a Szovjetuniót (1941-ben). A megszállt területeken  gyakorlatilag  kiirtották a zsidókat  és a „földalatti” ellenálló szervezeteket.

2/ Magyarországon a magyar  és a környező országokból idemenekült zsidók élete  nem forgott veszélyben, egészen 1944-ig, a németek megszállásáig.  a megszállásig működő magyar kormányok  (Horthy  irányításával), ügyes politikai „sakkhúzásokkal”  keresztezték Hitler tervét,  az itteni zsidók Németországba történő kiszállításának megakadályozásával. Horthy volt az egyedüli európai államfő, aki többször is  ellent mondott Hitlernek, nem engedte át hazánk területén a lengyeleket lerohanó német csapatokat,  Esztergomból pedig  Budapestre rendelte  a GESTAPO ellen a zsidók elhurcolásának megakadályozására  Koszorús ezredes harckocsizó  hadosztályát.

3/ Hazánk megszállása után, Horthy fiának elrablását és a Horthy család fogságba ejtését, majd Németországba való kihurcolását követően, Horthynak nem volt lehetősége tovább védelmezni a  magyarországi zsidó állampolgárokat, valamint az ide menekült  más állampolgárságú zsidókat.

4/ A zsidók Németországba  való kiszállításának indoklását   az ottani munkaerő biztosításával magyarázták és 1944-ben avilágon sehol sem jelezték hivatalosan a koncentrációs táborokban történő  népirtásokat,   sokan ellenséges propagandának  minősítették az efféle híreket, és (talán) ezzel magyarázható, hogy a 800 ezer főt kitevő magyar zsidóság  részéről egyetlenegykomoly ellenállás nem történt!  A szállítmányokból  senki sem szökött meg, az itthon bujkálókat pedig  a  nem zsidó magyar állampolgárok, életük kockáztatásával. bujtatták.   Érthetetlen  tehát az a megjegyzés, hogy  azok a magyarok   is bűnösek, akik passzívan viselkedtek a megszállás alatt, mert  ha ezt a véleményt elfogadnánk, akkor  ebbe a kategóriába beletartozik a 800 ezerfős magyar zsidóság is,  amely ha megmozdult volna, akkor  nagyobb „galibát” okozhatott volna a németeknek, mint a varsói gettó 60 ezer főt számláló zsidói, akik 1943. április 19-től május 16-ig  harcoltak az állig felfegyverzett német  erőkkel szemben!

Itt kell megemlíteni, hogy Varsóból 1943-ig 300 ezer főt  deportáltak,  a főkormányzóságból  kb. egy milliót, és a lengyel zsidóságból  néhány ezer fő maradt élve a háború végéig,  míg a magyar állampolgárságú zsidók közül kb. 500 ezer fő tért vissza  Magyarországra,  de  hétpecsétes titok övezi, hogy hányan maradtak külföldön, illetve hányan  távoztak Izraelbe? A németek által megszállt országokban  élt zsidók   elsöprő többségét  kiirtották  a háború végéig (az ottani passzív lakosokat sehol sem emlegetik), tehát Horthynak és a magyaroknak köszönhető, hogy   a háború után és  jelenleg is, a legnagyobb zsidó diaszpóra hazánkban  van!

5/ Horthy Miklós  megérdemelné, hogy a magyar zsidóság szobrokat emeljen a tisztelete és hálája jeléül,   annak az államfőnek,  aki megfékezte a vörös terror miatt revánsot vett csoportokat, aki  nem tűrte el a szélsőséges nézeteket  valló Szálasi Ferenc   közszereplését sem, aki  megvédte azokat a magyar állampolgárságú zsidókat is, akik az első világháborúban  eleget tettek katonai kötelezettségüknek, és olyan zsidó katonatisztet is védelmébe vett,  akitől  később  a kommunisták (Apró Antalék) kisajátították a villalakását és  ma a Gyurcsány család bitorolja,  aki  „kesztyűt dobott”  Hitler elé, aki  védelmezte a hazai  zsidóságot és az idemenekült  idegen állampolgárságú zsidókat, vis maior helyzetben a szovjetek ellen fordult,  mintegy megsejtve, hogy mit jelentene egy szovjet megszállás a magyar népnek. Horthy volt az az államfő, aki  egyetlen fillérrel se gyarapította a vagyonát, aki a trianoni apátiába eső, megcsonkított,  kirabolt  és mintegy öt millió magyar állampolgárától megfosztott  országot  Európa  középmezőnyébe emelte! Horthy   kormányzósága alatt,  a Pengő a világ  egyik legjobb  fizető eszköze volt, a szovjetek bejöveteléig,  az ország külkereskedelmi mérlege pedig 1927-től kezdve  minden évben nullszaldós volt!

6/ Horthy Miklós volt az, aki  kiengedte a magyar kommunista vezetőket a Szovjetunióba (Rákosival az élükön)   és Sztalinnal ellentétben,  egyetlenegy kommunistát sem végeztetett ki!   Kun Béla is sajnálhatta,  hogy  a szovjetekhez  „vándorolt”  a hazánkból elrabolt  több milliónyi  aranykoronával, és  azt a rezsimet „istenítette” (vagy leninítette), amely egy ólomgolyóval  honorálta a marxista-kommunista-bolsevik  elvekhez való ragaszkodását.

7/ Horthy Miklós kormányzósága idejében, még 1944-ben is (!!!)  megjelent zsidó újság, és  csupán a német megszállást követően szűnt meg a nyomtatása és a terjesztése.

8/ Nem Horthy Miklós mentegetéséről  van szó, de  nem  árt az ellene  felhozott vádakat sem tisztázni. Egyesek azt vetik a szemére, hogy nem szerette a zsidókat.  Primitív vádaskodás!  Még ha igaz lenne, akkor is felmerülhet a kérdés, hogy miért kellett volna szeretnie azokat, a Kun Béla féle  bandatagokat  (a Tanácsköztársaság színtiszta zsidókból álló  minisztereit /biztosait/),  akik 133 napos uralkodásuk minden napjára,  öt akasztás (vagy főbelövést) jutott! Közismert, hogy  az ún. Lenin fiúk garázdálkodtak  az országban, rettegésben tartottak mindenkit, kitelepítések, rablások és brutális kínzások  képezték a vörösterror  kelléktárát. Megelőzték  a nyilaskeresztes keretlegények Duna parti  „akcióit”, ott lövöldözték a Duna  vízébe  az ártatlan embereket, ahol  most a szintén ártatlanul, kivégzett zsidók  vascipőkből  képzett emlékműve van. De vajon hány vascipellő emlékeztet a Lenin fiúk gaztetteire?

9/ 1943-ban a zsidó világszervezetek álláspontja szerint (Namier professzor  nyilatkozata alapján), arra kérték az angolszász  hatalmakat, hogy ne támogassa Horthy  „kiugrási” szándékát,  mivel veszélyeztetnék az ott (viszonylagos biztonságban) élő zsidók életét.

10/ Horthyt még a  szovjet fronton elszenvedett súlyos veszteségért sem lehet okolni (kifejezetten katonai és katonapolitikai szemszögből nézve ezt a kérdést), mert személyesen Hitler ígérte meg  Horthynak, hogy a  2. magyar  hadsereget ellátja nehéz fegyverekkel (többek között  páncélelhárító eszközökkel), majd (Budapesten 1942-ben) a Wehrmacht főparancsnoka Keitel vezértábornagy ismételte meg, hogy minden szükséges eszközt megkap a hadseregünk, de az ígérgetésen kívül semmit sem kaptunk. A   doni  katasztrófa még ennek ellenére nem következett volna be, illetve kevesebb veszteséggel járt volna, ha a dilettáns  Hitler engedélyezi a csapataink mögött  lévő  Cramer páncélos hadtest bevetését Jány Gusztáv vezérezredes többszöri  sürgető kérésére.  Az agysérült és a hadműveleteket tizedesi szinten ismerő Hitler megtagadta  a páncélos  hadtest bevetését!  Jány és állításunk is  igazolható azzal, hogy  a Cramer  hadtest  megkésett bevetése több tíz kilométerrel vetette vissza a mennyiségi fölényben lévő orosz harckocsik áradatát. Nem ártana  ha ezen elgondolkoznának  azok a tüntetők, akik Horthyt  vagy Jányt átkozzák, akiknek a sorsa egy dilettáns  rikácsoló, agysérült  festőlegény kezében volt.  Katonáink hősiességét  jellemzi, hogy  egyes  kötelékeink még akkor is a Don kanyarban  tartották az állásaikat  és biztosították a  többiek visszavonulását, amikor a német katonáknak hírük sem volt,  mert pánikszerűen elhordták az irhájukat,  a gépkocsik platójáról  pedig lerugdosták a  szövetségüknek számító magyar katonákat. Hitlernek nem ez volt az első és az utolsó hadvezetési hibája!  Sztalingrádnál sem vesztette volna el az egyik legütőképesebb  6. hadseregét, ha  engedélyezte volna Paulus tábornagy  (generalfeldmarschall) többszöri  kitörési (visszavonulási) kérését, sőt követelését.

Paulus tábornagyot a fogságból való hazatérte után megkülönböztetett tisztelettel fogadták, egy időben még a honvédelmi miniszteri posztot is betöltötte.  Jány Gusztáv  vezérezredest,  aki a Nyugatról önként kérte hazatérését, hogy gerinces katonához méltóan álljon a Népbíróság elé. 1947-ben, a vérbíró Pálosi Béla  rendfokozatától megfosztotta és halálra  ítélte.  Jány nem kért kegyelmet,  mert nyilatkozata szerint akkor elismerte volna a bűnösségét.  Védője mégis  Tildy Zoltán államelnökhöz  fordult kegyelmi kérvénnyel,  de a  gyáva  kollaboráns  jóváhagyta a halálos ítéletet (nem csak Jányét, hanem a többieket is), köztük  Bárdossy László miniszterelnökét is.  Meg kell jegyezni, hogy  a bíróságnak nem volt joga  megfosztani Jányt a rendfokozatától!  Aligha volt még a világon  olyan bíróság, amely  így bánt volna el  egy katonával. Pontosítva az előző mondatot,  Kádár bírósága sem volt különb elődjénél, sőt azok  még a golyóáltali halál  helyett  is kötél általi  halálra ítéltek katonákat!

A Horthy elleni  hisztériások még azt is figyelmen kívül hagyják, hogy Jányt és  Horthyt  a Nürnbergi Törvényszék nem tartotta háborús bűnösnek, sőt Sztalin elutasította Horthy felelősségre vonását!  De egyes túlbuzgó, magukat magyarnak tartók  habzó szájjal ordibálják Horthy  „bűneit”. Megtehetik, mert  Horthy jóvoltából  életben maradtak vagy megszülethettek…

Ha már érintettük a Kádár korszakban  megjelent  (a helyesírási szótárból kicenzúrázott),  vörösterror címszót, akkor  meg kell említeni a  helyesírási szótárban szereplő fehérterror címszót is. Bár ez a  kis  feledékenységből  keletkezett baki  semmit mondónak tűnik, mégis  jellemzi a „szocialisták” mindenre kiterjedő figyelmét és szelektív gondolkodását, ami szerint:  fehérterror volt, vörösterror nem! Mi viszont  mindkét terrorral foglalkozunk. Nagyon nehéz lenne  megcáfolni,  de könnyű igazolni, hogy a vörösterror nélkül nem lett volna fehérterror! A vörös terrort  Kun Béláék  vezették be, kormány szinten művelték (műveltették),  arevánsként szolgáló fehérterror viszont  néhány „túlfűtött”  csoport  akciója volt, amely ellen  Horthy Miklós csak akkor tudott  fellépni (és fel is lépett), amikor a  hatalma stabilizálódott.  Mivel a vörösterror  ártatlan  áldozatainak száma (133 nap alatt!!!)meghaladta az ötszázat, a  fehér terroré pedig a vörös terrorban közreműködőket érintve a  háromszázat (kb. 870 nap alatt!!!),  így bárki eldöntheti, hogy a bírósági ítéletek nélküli vérengzések  főszereplői és okozói kik voltak,  nem mentegetve ezzel a revánsot vevőket!  Az ököljog alkalmazása  nem lehet egyik félnek sem a privilégiuma!  Mindezek  erőteljes hangsúlyozása mellett, le kell szögezni (tetszik vagy nem tetszik egyeseknek), hogy Horthyt  nem  lehet azért hibázatni, mert  megfelelő erő híján, nem  léphetett fel puszta kézzel  Prónay Pál  és csapata ellen, és vitathatatlan,  hogy  a proletárdiktatúra módszereivel  nem értett egyet. Prónayt többször figyelmeztette  túlkapásainak leállítására, és idővel elérte, hogy megszűnjenek   a bíróság nélküli  felelősségre vonások.

Ugyanez nem mondható el Kun Béláról, aki személyesen  utasította  Szamuelyt a kivégzések számának növelésére, és egyetlenegy dokumentum sem hozható fel mentségére, hogy elégedetlen lett volna  az ártatlan emberek  pusztítási módszerével vagy mértékével. Jellemző az is, hogy míg Kun Béláról  országszerte több ezer utcanévvel emlékeztek meg, szobrainak száma és emléktábláinak a száma   meghaladta a fél ezret,  a tanácsköztársasági emlékművek is sok város vagy  község  díszei voltak,   addig  a rendszerváltozást  követő, több mint húsz év elteltével egy-két  Horthy szobor  felállítása  annyira megfekszi a baloldaliak gyomrát,  hogy   egy marék Bilagit vagy Darmol sem segít rajtuk!  Valójában sokan  Horthynak köszönhetik  az életüket, különösen azok a  gettóban volt  zsidó állampolgáraink, vagy utódjaik, akik a Horthy kormány  halogató politikájával  vezették félre Hitlert és  söpredékét.

A történelmet nem ismerők vagy elfogult hangadók képtelenek felfogni, hogy mi lett volna hazánkkal és a zsidó állampolgárainkkal, ha  Horthy  már a 40-es évek elején fellép az ellen a  hitleri hadigépezet ellen, amely napok vagy hetek  leforgása  alatt megszállta Európa legtöbb államát, majd  néhány hónap alatt  legázolta   a Szovjetunió 4,5 – 5 milliós  hadseregét, és ha nincsen tél vagy  nyugati fegyver, ruhanemű és élelmiszer szállítmány, akkor  Moszkva is elesett volna! ///Itt szintén zárójelben  meg kell  jegyezni, hogy a svéd acéltermékek, a Boforc lövegek, a cseh Skoda művek, a francia hadianyagok is hatékonyan segítették a német haderő harckészségét. ///

A holokausztot  naponta emlegetők (viszonylag) legújabb  taktikájához tartozik Magyarország és a magyar nép  „mérhetetlen”  bűnének  emlegetése, az antiszemitizmus aggasztó növekedése. Még egyes magyar  vezető beosztásban lévőkis azt nyilatkozzák, hogy  azok a magyar emberek is felelősek a zsidók  deportálásáért, akik passzívan viselkedtek abban az időszakban.

Az antiszemitázók  maguk döntik el, hogy kit tartanak antiszemitának, de egyetlenegy esetet sem jegyezett fel a krónika, hogy kit tartanak „antimagyarnak”!?!?!? Természetesen nem tagadható, hogy hazánk mentes az antiszemitáktól,   de  antiszemitizmus  nincs! N I N C S !   Az egyik legsúlyosabb jelenségnek eddig  azt tartották, hogy egy  ismeretlen  férfi  elment egy zsidó rabi mellett és az  mondta, hogy nem szereti a zsidókat! Még a köztársasági elnök és a miniszterelnök is megkövette a rabbit a lakásán  ekkora  inzultus elszenvedéséért. Nem  részletezzük a   világ országaiban gyakorta  előforduló antiszemiták  randalírozását, de  elgondolkoztató, hogy mi váltja ki ezeket a jelenségeket?  Vajon a  hazánk egykori vagy mai atimagyarjai képesek lennének e  olyan  „fajsúlyú”    - gyűlölködő – esetenként nyomdafestéket nem tűrő és sértő kifejezéseket  használó   antiszemita „csapatot” összeállítani, mint Spiró György, Regős Péter, György Péter, Esterházy Péter,  Dávid Péter, Karsai László,  Vásárhelyi Mária, Heller Ágnes,  Kertész Imre, Kertész Ákos, Ungár Klára, Gusztos Péter Tabajdi Csaba Gurman Zita  vagy a Heti-Hetes  röhencs  bandája? Hajós András az egyik főröhencses  már addig merészkedett, hogy Petőfi Sándor  Nemzeti dal c. verséből,  egy pengetéssel  és  eltorzult (bocsánat a profán kifejezésért, de  csak ezzel lehet érzékeltetni Hajós produkcióját) pofával  kísért  rigmusokat faragott, megelégedve vette tudomásul  a hallgatóság tapsikolását, de még csak  véletlenül sem tűzte lantjára és hangszálaira  Ábrahám SlonskyNatan Alterman vagy  Lea Goldberg költök röhögés  kiváltására  átdolgozott műveit. Talán ennyi elég is lesz, az antiszemitázás és antimagyaritázás       elemzéséből.

Befejezésként, de korántsem utolsó gondolatként kell szóvá tenni, azokat a már-már  abnormitásnak minősülő  nyilatkozatokat, amelyekben  bocsánatkérésre, önkritikára vagy bűntudatra kényszerítenének olyanokat, akik hetven évvel ezelőtt meg sem születtek, vagy óvodás korban tipegtek.  A kárpótlás emlegetése is vizsgálatot igényel, hiszen most olyanoknak kell fizetni, akik  vétlenek voltak abban a vészterhes időkben, vagy még nem  is éltek! A  valós vagy vélt felelősök közel 100%-át  a Népbíróság elítélte,  bő kézzel osztogatva a kötelet, a golyókat vagy a  súlyos börtönéveket.  Maguk a zsidók is  sok nyilassal leszámoltak,  egyeseket agyonvertek, egyeseket pedig  az Oktogon téri lámpatartó oszlopokra  akasztottak. A  keletre elhurcolt magyarokról  viszont diszkréten hallgattak.  A kártérítésükről is! A hangadók szerint a passzívan viselkedettek is bűnösek, de  arról nem szól a fáma, hogy a passzívan viselkedett zsidó állampolgáraink  miért kivételek a többi állampolgároktól?

Az emlékévben célszerű  ezekkel a  megtörtént események  elemezésével  és értékelésével foglalkozni,  mert parttalan  vitát eredményezne, ha mai  ismeretük és szemléletünk  birtokában azt szeretnénk  tisztázni, hogy  hét évtizeddel ezelőtt: kivel vagy kikkel, mivel és hogyan   lehetett (vagy kellett) volna másként eljárni,  az egyes kritikus helyzetekben. Fel kellene hagyni az antiszemita  jelző  vádolás (gyanúsítás), megbélyegzés, megfélemlítés vagy  elhallgattatás „revolverezésével”, mert a történelem  azt igazolja, hogy ezzel csak növekszik az antiszemiták tábora. Célravezetőbbnek minősül az igazság feltárása, az érvek és ellenérvek ütköztetése, a higgadt, normális,  elfogultságtól mentes, egymást tiszteletben tartó párbeszéd  kialakítása. A harag rossz tanácsadó!

Lejegyezte:

Prof. Dr. Bokor Imre

az MJB elnöke

Nemzeti InternetFigyelő