Payday Loans

Keresés

A legújabb

„... megirom mihő tarcsd magad ha jösz programolni...” PDF Nyomtatás E-mail
Szocialista hétköznapok és ünnepek

„... megirom mihő tarcsd magad ha jösz programolni...”

Szerző:
Farkas Gyöngyi
Alcím:
Névtelen levelek a rákóczifalvi téeszszervezőknek

A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása ellen tiltakozó paraszti népesség számára a hosszú ötvenes évek diktatórikus rendszerében nem álltak rendelkezésre az érdekérvényesítés legális eszközei. A földjükhöz ragaszkodó gazdák általában a rejtett ellenállás sokszor illegális technikáival próbálták megőrizni önállóságukat. Ezek egyike volt a kollektivizálási kampányok idején a téeszszervezés irányítóinak küldött bíráló, fenyegető névtelen levelek írása.

A névtelen leveleket a téeszellenes röpcéduláktól és firkálásoktól – az „ellenséges írásos anyagok”[1] többi formájától – elsősorban az különböztette meg, hogy nem a nyilvánossághoz, hanem konkrét személyekhez szóltak. Anonim készítőik feltehetően azért választották a megszólalásnak ezt a módját, mivel úgy gondolták, hogy hatásosabb, ha egyenesen azokhoz intézik üzenetüket, akik számukra a kollektivizáló hatalmat megtestesítik. A levélforma azt is garantálta, hogy az üzenet biztos eljut a címzettekhez. Nagyobb lehetőséget nyújtott továbbá a téeszszervezés elleni érveik előadására vagy a téeszszervezők felé irányuló indulataik kifejezésére is, mint a csupán néhány szóból vagy egy-két mondatból álló röplap vagy falfirka. Az sem lehetett elhanyagolható szempont, hogy jóval biztonságosabbnak tűnt egy név nélkül megírt levelet postára adni, mint izgató tartalmú szövegeket helyezni el a település nyilvános terein. Nem meglepő tehát, hogy a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztályának Mezőgazdasági Osztálya[2] az 1960/61 telén zajló kampány idején 31 röpcédula-terjesztésről, 28 falfirkálásról és 74 névtelen levélről szerzett tudomást.[3] A továbbiakban a Szolnok megyei Rákóczifalva községben 1959 tavaszán és nyarán írt néhány levél példáján mutatom be a kollektivizálással kapcsolatos névtelen levelek készítőinek feltételezett motivációit.

1959 októberében a Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya rendkívüli események dossziét nyitott a Rákóczifalván feladott névtelen levelek kivizsgálása céljából.[4] Az indoklás szerint erre azért volt szükség, mivel a Szolnokkal határos Tisza parti községből az 1958/59-es téli szervezés óta több névtelen, ellenséges szándékú levél érkezett a kollektivizálás helyi és regionális irányítóihoz. A jelentés szerint ebben az időszakban nemcsak Rákóczifalván, hanem a szolnoki járás más községeiben is „igen elterjedtté vált a községi párt és tanácsvezetőkhöz intézett rágalmazó és fenyegető névtelen levelek írása, amelyek a téesszel kapcsolatos intézkedések tevőinek megfélemlítésére irányulnak”. [5]

„Rákóczifalvi névtelen levelek” dossziéban öt olyan levél eredeti példánya található, amely a községben zajló kollektivizálással foglalkozott. Közülük három a téeszszervezést irányító vezetőket kritizáló, fenyegető tartalmú szöveg, míg kettő, éppen ellenkezőleg, az ellenálló, „lázító” gazdákat árulta be a tanácselnöknek.[6] A kollektivizálást bíráló három levél három funkcionáriusnak szólt: Fábián Istvánnak, Rákóczifalva akkori tanácselnökének, Barna Mihálynak, a község egyik korábbi vezetőjének (pozíciója nem derült ki a levélből), aki 1959-ben mint téeszszervező, majd „téesz-megszilárdító” agitátor tért vissza a településre, valamint a Szolnok Megyei Tanács VB elnökének, a rákóczifalvi születésű országgyűlési képviselőnek, Oláh Györgynek. A levelek feladóit a nyomozók nem tudták azonosítani. Az íráskép, valamint a szövegek tartalmi és formai jellegzetességei azonban arra utalnak, hogy mindegyiket más-más személy írta. E három levél elemzésével arra keresem a választ, hogy vajon kik lehettek a levélírók, mi motiválta őket a levélírásban, és hogyan látták, hogyan értelmezték a körülöttük zajló eseményeket. A leveleket betűhív átiratban közlöm.

 

Az Oláh Györgynek címzett levelet 1959. május 28-án adták fel Rákóczifalván. A borítékon ez áll: „Kelt Ujfalu[7],Oláh György[8] képviselő úrnak, Rákóczifalva, tanácsház”.

„Kedves komám Gyuri

neharagugy hogy soraimal zavarlak de megirom mihő tarcsd magad ha jösz programolni mert tudod hogy mi voltál teis és most mivagy a mi zsirunkon letél képviselő a sok penzt is felszedted és mindenkit a csoportba zavartá és azt pofáztad hogy megértete a nép az idők szavát és önkét bele ment a csoportba bele ment mert űték verték a népet meg becsukták teis jó tudod a hajcsárok is száz forintot kaptak egy tagért szemtelen piszokságot vitetek végre mérnem mégy bele teis mé a szép gépkocsin szaladgálsz de lakolsz érte tud meg egy golyó a tied a másik az enyém megdőglűnk de a csoportba nemmegyünk teljesen tönkre teszitek az országot a népel együtt az igen sok piszok megvan fizetve és atöbit kínoza jó lene mán egy atom legaláb elsöpörné a népet nekínoznák azt kiabálod hogy nem terem anyi búza iten hogy egy évi kitartás legyen nem is tudna itt anyi búza teremni hogy elne tudnák kűdözni az egész világnak meg el tapsolni mindig a vendégség eza küldötség érkezik itt vannak hetekig mibe van az országnak Korea is köszöni a sok segéj nyujtást menyi minden ment oda is meg a töbinek is tudjuk nagyon jó az a sok színész kurvák is repülő visziki utánuk az ajándékot nézd az újfalusi gyerekeket rongyos gyerek és ember van ott de az nem baj csak a kínaiaknak meg a fene tudná elsorolni kiknek legyen most mind olyan jó testvér méd adtak neki ha bajban magyar ország akkor meg mind ellenség azis volt mindig”[9]

A Fábián Istvánnak címzett levél 1959. augusztus 16-án került postára. A borítékon a címzés a következő volt:„Fábián István tanácselnöknek, Rákóczifalva.”

„Te fertelmes Fábián mitakarsz aval a nagy hatalmaddal. Hogy csak úgy lehet csépelni hogy írjunk alá a téesznek. Hát tudd meg hogy nem írunk alá. Eregy bele té a köjkeiddel ne erőszakolj te senkit te veted fel a 30 ezer forintot. Az anyád szentségit te piszok tud meg hogy ugyis megfoglak de mind a két szemed ki feszítem bicskával erre ellehetel készülve mert ez a te rendeleted hát vigyázz Nem tudod mi voltál A fene a szemed egye ki csavargónak kinozzátok a népet mert te meg vagy fizetve a többivel egyöt Nagyon vigyázz a mit ígérek végre is hajtom pedig nem ad senki 30 ezer foríntót Majd meg gyújtjuk a búzát. A lógerba is meg a tallon[10] is tud meg Mer tik vagytok a piszkok itt egy páran de még anak a piszok Dezsőnek is a hasán csapot ütök és anak a hatökör Szabonak is adok.”[11]

A Barna Mihály részére küldött levél postai bélyegzőjén szintén az 1959. augusztus 16-i időpont áll. A címzés a borítékon: „Barna Mihály részére, Rákóczifalva”.

„Tisztelettel értesítelek Mihály tudomásunkra jutott hogy a termelőszövetkezet megalakítását a te megbízásodra bízták és te aszt hangoztatod hogy majd te tudod mit kel csinálni a népel ha a munkát nem akarják föl veni meg kel verni vagy el kel vitetni majd a töbi belemegy. Sajnos hogy igy beszél egy olyan ember aki már it is volt vezető inét elkergették más községbe ot se volt jó most meg it akarsz megint dologkerülö lenni mert it a nép dolgozik lenne is kedve de nem ilyen alapon ennek az álam csak kárát valja mert elveszi a termelői kedvét a népnek tehát kérnek téged sok sok családos apák anyák egy kicsit nézél körül és úgy beszélj

tisztelettel

Rákóczifalva”[12]

Az első két levél szerzői azok közül a gazdák közül kerülhettek ki, akiket az 1958/1959 telén zajló kampány soránnem sikerült az agitátoroknak a téeszbe erőltetniük, azonban a hatalom nem mondott le „meggyőzésükről”. A levél megírására egy-egy ilyen „meggyőzési kísérlet” friss élménye, pontosabban az ellene való tiltakozás késztethette őket. A tanácselnökhöz címzett levél írója azt nehezményezte, hogy Fábián zsarolással próbálta „rábeszélni” az önállóságukat megőrzött egyéni gazdákat – köztük őt is –, hogy lépjenek be a téeszbe: addig nem engedi elcsépeltetni gabonájukat, ameddig alá nem írják a belépési nyilatkozatot.[13] „…csak úgy lehet csépelni hogy írjunk alá a téesznek. Hát tudd meg hogy nem írunk alá.” Az Oláh Györgynek szóló levél szerzője szintén „kívülállóként” mutatta be magát, amikor kijelentette: „megdőglűnk de a csoportba nemmegyünk”. A levél aktualitását a megyei tanács elnökének agitációs szereplése adhatta. A szövegben szó van egy korábbi – vélhetően az agitációs kampány alatti vagy az azt lezáró – és egy közeljövőben várható „programolásról” is: „azt pofáztad hogy megértete a nép az idők szavát”, „megirom mihő tarcsd magad ha jösz programolni”. A Barna Mihályhoz intézett levél írója pedig olyan rákóczifalvi lakos lehetett, aki bár a kényszer hatására belépett a téeszbe, de többekhez hasonlóan nem tekintette magát téesztagnak, és nem volt hajlandó a „közösben” elkezdeni a munkát. Levelében arról panaszkodott, hogy Barna Mihály erőszakkal akarja az embereket munkára kényszeríteni. „…aszt hangoztatod hogy majd te tudod mit kel csinálni a népel ha a munkát nem akarják föl veni meg kel verni vagy el kel vitetni majd a töbi belemegy”.

A levélírók a hozzájuk hasonló helyzetben lévő gazdák nevében szólaltak meg. A beszédhelyzetnek ezt a sajátosságát a Barna Mihályhoz intézett üzenet szerzője azzal is nyomatékosította, hogy „Rákóczifalva” aláírással zárta le levelét. Mindhárom szöveg a „mi” és a „ti”, a szorongatott „nép” és a szorongató hatalom oppozíciójára épült. Ez a szembenállás különösen élesen jelent meg az Oláh Györgynek szóló levélben. A rákóczifalvi mezőgazdasági munkásból lett vezető megyei politikus személye a levélíró számára nem a „néphatalom” képviselője volt (ahogy a korabeli propaganda előszeretettel hangoztatta), hanem a „néptől” elszakadó, a parasztsággal szembeforduló, a faluját eláruló káder jelképe. Már a levél első sorából kiderül, hogy a levélíró és a címzett közeli baráti viszonyára utaló megszólítás és nyitóformula (tegezés, a keresztnév és a „komám” szó használata) csupán az irónia része, és az üzenet nem a baráthoz, hanem a (talán a régi barátból lett) ellenséghez szól. A levél hangvétele a továbbiakban elutasító, számon kérő, fenyegető. A levélíró ítélkezik: felsorolja a férfi bűneit, és kiszabja a büntetést.

Az elsőként említett bűn maga a politikai karrier, a káderré válás ténye, amit a levélíró a parazita-léttel azonosított:„tudod hogy mi voltál teis és most mivagy a mi zsirunkon letél képviselő a sok penzt is felszedted”. Barna Mihályt, Rákóczifalva „elkergetett” vezetőjét szintén „dologkerülőnek” nevezte a hozzá intézett levél írója: „most meg it akarsz megint dologkerülö lenni”. A parazita-lét egyik különösen szembetűnő jele volt az itt is megemlített autó („a szép gépkocsin szaladgálsz”), ami az ötvenes évek végén a falvakban szinte kétséget kizáróan azonosította használóit. Oláh politikai karrierje különösen azért zavarhatta a rákóczifalviakat, mivel felemelkedése a hatalmi ranglétrán az erőszakos téeszszervezéssel párhuzamosan zajlott (1957 augusztusában lett a Szolnok Megyei Tanács VB elnöke, 1958 novemberétől pedig országgyűlési képviselő), neve szorosan összekapcsolódott a megyében zajló kollektivizálással. Egyéb körülmények között a rákóczifalviak talán büszkén tekintettek volna a falujukból elszármazott, befolyásos „nagy emberre”. A megyei tanács elnöke ekkor azonban egyet jelentett a kollektivizáló hatalommal, nyilvános szereplései a téeszszervezési propaganda fontos eseményei voltak. Nem véletlen tehát, hogy a levélíró kétszer is Oláh propagandaszólamokat hangoztató kijelentéseire utalt: „azt kiabálod hogy nem terem anyi búza iten hogy egy évi kitartás legyen”, valamint „azt pofáztad hogy megértete a nép az idők szavát és önkét bele ment a csoportba bele ment mert űték verték a népet meg becsukták teis jó tudod”. Az utóbbi idézet szerint a férfit nemcsak azért ítélte el a levél írója, mivel az erőszakos kollektivizálás egyik megyei irányítója volt, hanem azért is, mert a történteket minden erkölcsi gátlás nélkül, a valóságtól teljesen eltérően állította be: vagyis hazudott. Erre a hazug kommunikációra utalhatott a kollektivizálás és az arról való hivatalos beszéd „szemtelen piszokságnak”nevezése is.

 

 

A kollektivizálás körül kialakított hazug színjáték leleplezése volt a célja a levélírónak azzal az állítással is, hogy a téeszszervezők pénzért agitálnak, minden új belépőért száz forintot kapnak: „a hajcsárok is száz forintot kaptak egy tagért”. Nem „népnevelésről”, „felvilágosításról”, „meggyőzésről” van tehát szó – állította –, amit a propaganda beállítása szerint lelkes aktivisták társadalmi munkában, önzetlenül végeznek,[14] hanem minden magasztos célt, eszmei meggyőződést nélkülöző, egyszerű „fejvadászatról”. Nem meglepő ezek után, hogy az anyagiakkal ösztönzött szervezők hajcsárként terelik be a népet a téeszbe, akár az állatokat a karámba. Az a vélekedés, hogy az agitáló népnevelők a beszervezett téesztagokért pénzt kapnak, nemcsak Szolnok környékén terjedt el (Fábián Györgynek, a községi párttitkárnak szóló levél is hivatkozott rá: „kinozzátok a népet mert te meg vagy fizetve a többivel egyöt”). Egy 1959 végén készült, a mezőgazdaság kollektivizálásának országos tapasztalatait összegző jelentés[15] az „ellenség” által terjesztett rémhírek egyikeként említette, és erre utalt egy szatmári gazda is 1961-ben, amikor gúnyosan megjegyezte, hogy „az agitáció jó kereseti lehetőség”.[16] Eddigi kutatásaim során nem találtam arra vonatkozó adatot, hogy a szervezés sikeréért felelőssé tett vezetők így próbálták motiválni az érdektelennek mutatkozó népnevelőket. Elképzelhetőnek tartom azonban, hogy bizonyos helyzetekben – például amikor már csak néhány gazda beszervezése hiányzott ahhoz, hogy a település szövetkezeti község legyen – ezt az eszközt is bevetették. A „célprémiumról” szóló híresztelés széles körű elterjedése ugyanakkor inkább annak a jele lehetett, hogy a falvak lakói ésszerű magyarázatot kerestek a téeszszervezési kampány során tapasztalt erőszakra, és egyetlen racionális indoknak a szervezők anyagi érdekeltségét tartották. Ez a feltételezés az agitátorokról alkotott kedvezőtlen képbe is jól beleillett, igazolta és megerősítette a szervezők felé irányuló indulatokat.

A megyei tanács elnökét mint a hatalmi gépezetben fontos szerepet betöltő politikust nemcsak a megye kollektivizálásáért, a parasztság tönkretételéért tette felelőssé a levélíró, hanem az ország javainak eltékozlásáért is. Pazarlásnak tartott számos olyan állami kiadást, mint amilyen például a Kínának és Koreának nyújtott „testvéri szocialista segítségnyújtás” vagy a külföldi küldöttségek vendégül látása volt. A parasztság által megtermelt magyar búza idegeneknek történő elherdálása különösen annak fényében volt elfogadhatatlan a levélíró számára, hogy mindez az itthoniak kárára történt: „nézd az újfalusi gyerekeket rongyos gyerek és ember van ott de az nem baj csak a kínaiaknak meg a fene tudná elsorolni kiknek legyen”. A takarékosságot alapértéknek tekintő paraszti szemlélet mellett az idegen érdekeket kiszolgáló, nemzetietlen hatalom képzete jelent meg itt, ami gyakran hangoztatott érv volt a kollektivizálással szemben. (A fényűző módon megajándékozott „sok színész kurvák”emlegetésével pedig talán a pártvezetők vélt vagy valós kicsapongásaira utalhatott a levélíró, de gondolhatott a „kulturális diplomácia” pazarló kiadásaira is.[17])

Vajon mi késztette levélírásra az Oláh Györgynek küldött üzenet szerzőjét? Ha a megyei kollektivizálási kampányt vezénylő funkcionárius befolyásolása lett volna a célja, akkor talán érvekkel igyekszik meggyőzni őt a kollektivizálás ésszerűtlenségéről, vagy fenyegetésekkel próbálja visszariasztani a kampány folytatásától. Ezek helyett azonban szinte kizárólag a férfi jelleméről és politikai szerepléséről mondott lesújtó véleményt: karrierista, haszonleső, a falu árulója, a parasztság tönkretevője, agresszív, hazug, képmutató. Logikus érveket nem találunk a levélben, és a megyei tanácselnöknek szánt gyilkos „golyó” is inkább a levélíró nagyfokú elkeseredettségére, mintsem támadási kedvére utal (egy másik golyót ugyanis magának tartogatott a levélíró: „lakolsz érte tud meg egy golyó a tied a másik az enyém megdőglűnk de a csoportba nemmegyünk”). A levél alaphangját tehát a szembesítés és a leszámolás, nem pedig a meggyőzés vagy a megfélemlítés határozza meg. A „becsületes szegényemberből” lett képmutató káder elítélése és a diktatórikus hatalom hazug kommunikációjának leleplezése volt az üzenetet létrehozó két lényeges törekvés. Az „igazság” kimondása pedig önmagáért, nem pedig az általa elérhető haszon miatt volt fontos: olyan belső szükséglet volt, amely a levélíró – a kollektivizálási kampánnyal megalázott gazda – önbecsülésének megőrzését szolgálta.

 

 

A Fábián Györgyhöz szóló levél esetében is fontos motiváló tényező lehetett ez a törekvés, ugyanakkor e levél írójának más céljai is voltak: Rákóczifalva tanácselnökét akarta elrettenteni attól, hogy az egyéni gazdákat zsarolással (a cséplés megtiltásával) vegye rá a belépési nyilatkozat aláírására. Szándékát a férfi felé irányuló ellenséges indulatok (harag, megvetés, bosszúvágy) nagyságának érzékeltetésével próbálta elérni. Az üzenet eljuttatásában a levél fenyegető tartalma (Bűnhődni fogsz!) mellett jelentős szerepe volt a szöveg sajátos nyelvezetének, durva, bántó stílushatású szavak („fertelmes, piszok, csavargó, hatökör”), káromkodás („Az anyád szentségit”), átok („A fene a szemed egye ki”) sűrű használatának. A tanácselnök és társai megleckéztetését szolgáló fizikai bántalmazás szándékosan kegyetlen módja a levélíró eltökéltségét, a fenyegetés komolyságát volt hivatva kifejezni „mind a két szemed ki feszítem bicskával”, „a piszok Dezsőnek is a hasán csapot ütök”. A megvakítással mint a kollektivizálás résztvevőjének szánt büntetéssel való fenyegetőzéssel egy másik egykorú levélben is találkoztam, amely az ítélet jelképes tartalmát emelte ki. A szajoli (Szolnok megye) párttitkárhoz 1959 nyarán küldött névtelen levél magát jóindulatú barátnak beállító írója szerint a kollektivizálás helyi vezetőjét a parasztok a következő módon kívánták megbüntetni: „azt beszélték hogy ki lesik magát valamejik este és le is ütik és ki szurják az egyik szemét hogy ne gyönyörködjön a téeszcsébe hogy meg alakitotta…”[18]

A harmadik névtelen levél írója, az Oláh Györgyhöz szóló levél szerzőjéhez szintén a kollektivizáló hatalom egyik képviselőjének kijelentésére reagált. Amíg azonban az utóbbi a kollektivizálás erőszakos jellegét elleplező hazug propagandaszólamok miatt dühöngött, addig a Barna Mihálynak címzett üzenet létrehozója éppen a nyíltan vállalt erőszak hangoztatásán háborodott fel. A Rákóczifalváról „elkergetett”, de a „téesz-megszilárdító” brigád élén a községben újra megjelenő (bosszúra éhes?) káder ugyanis a téesztagok erőszakos eszközökkel történő munkára kényszerítésével fenyegetőzött: „…aszt hangoztatod hogy majd te tudod mit kel csinálni a népel ha a munkát nem akarják föl veni meg kel verni vagy el kel vitetni majd a töbi belemegy.” A levélíró célja az volt, hogy Barna Mihály tudomására hozza a község lakosainak róla és tevékenységéről alkotott negatív véleményét. Bizonyára abban is reménykedett, hogy a kritika hatására Barna talán megváltoztatja az erőszak alkalmazásával kapcsolatos nézeteit, de a levélírásra elsősorban az „igazság” kimondásának kényszere ösztönözte.

Az új szerepben megjelenő Barna Mihály kedvezőtlen megítélését nagymértékben befolyásolta, hogy korábban egyszer már kudarcot vallott a község nyilvánossága előtt. A levélíró legalábbis úgy állította be a férfi távozását a község éléről ( „elkergették”), mintha ez a munkájával elégedetlen lakosok akaratából és aktív közreműködésével történt volna. Barna „olyan ember aki már it is volt vezető inét elkergették más községbe ot se volt jó most meg it akarsz megint dologkerülö lenni”. Vezetői alkalmatlanságának bizonyítékát látta a levélíró abban is, hogy a káder az új pozíciójából szintén távozni kényszerült. A „mindenhonnan” elzavart, munkáját rosszul végző, sőt, „igazi” munkát nem is végző „dologkerülő” funkcionárius képének megrajzolására azért volt szüksége, hogy Barnát és ezáltal kijelentéseit hiteltelenítse: olyan embernek nincs joga minősíteni a rákóczifalvi parasztok munkához való viszonyát, akinek saját munkateljesítményével is komoly gondok vannak. A levélíró értelmezése szerint ugyanis Barna Mihály kijelentése a rákóczifalvi gazdák szorgalmát és munkaszeretetét vonta kétségbe, azt állítván, hogy azért kell erőszakhoz nyúlnia, mivel az immár téesztagnak számító parasztok nem akarnak dolgozni. A levél az utóbbi állításnak a cáfolatára jött létre, írója elsősorban nem Barna kijelentésének fenyegető tartalmára (meg kell félemlíteni az ellenállókat), hanem az indoklásból kiérzett nagyfokú sértésre reagált: „mert it a nép dolgozik lenne is kedve de nem ilyen alapon ennek az álam csak kárát valja mert elveszi a termelői kedvét a népnek”. Az állam érdekeire való hivatkozás arra utal, hogy bár a levélben a tiltakozás és a cáfolat van túlsúlyban, a levélíró céljai között a káder meggyőzése és befolyásolása is szerepelt. Ezt azonban más módon kívánta elérni, mint a Fábián Istvánhoz szóló üzenet készítője. Az arra jellemző durva, támadó hang helyett ő egy visszafogottabb beszédmódot választott; inkább megnyerni akarta, mint megfélemlítéssel visszariasztani a megszólított személyt. Megtartotta a levélírás udvarias formuláit (nyitás: „Tisztelettel értesítelek Mihály”, zárás: „tisztelettel Rákóczifalva”), nem úgy, mint a Fábián-féle levél írója, aki a megszokott formát karikírozva szólította meg a gyűlölt tanácselnököt „Te fertelmes Fábián”, és nem is az irónia kedvéért, ahogyan azt az Oláh Györgyhöz írt levél szerzője tette.

„Rákóczifalvi névtelen levelek” dossziét 1960. július 23-án zárták le, anélkül hogy sikerült volna azonosítani a névtelen levelek szerzőit. Sem a gyanús személyektől titokban beszerzett írásminták vizsgálata, sem az ügyre ráállított „Fazekas” ügynök tevékenysége nem hozott eredményt. A nyomozás befejezését javasló jelentés írója ugyanakkor megjegyezte, hogy elképzelhető, hogy a Fábián István tanácselnöknek szóló szidalmazó levelet maga a címzett írta önmagának, hogy ily módon leplezze felettesei előtt a kollektivizáláshoz való negatív hozzáállását. Fábián ugyanis a jelentés szerint a „legkevesebbet tett a tszfejlesztés idején”, és a későbbiekben az „egész apparátust le kellett váltani”.[19]