Payday Loans

Keresés

A legújabb

Ilyen énekórára mindenki befizetne - a népzene és a nemzettudat formálás PDF Nyomtatás E-mail
5. Ének, tánc és zene
2015.11.16 18:08; Frissítve:

Ilyen énekórára mindenki befizetne

A Muzsikás a Svetitsben is rendhagyó énekórát tartott hétfőnA Muzsikás a Svetitsben is rendhagyó énekórát tartott hétfőn - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Hamar Dániel szerint a népzene a nemzettudat formálására is alkalmas.

 



A legszívesebben felálltunk volna, hogy táncoljunk – így összegzett Urgyán Csenge, a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 9. évfolyamos, egyébként néptáncoló diákja, miután véget ért a Muzsikás együttes rendhagyó énekórája, ahol a 35 éves, többek között Liszt- és Kossuth-díjas zenekar tagjai engedtek betekintést a magyar népzene dallamvilágába, mutatták be a hangszereket és meséltek a tájegységek szokásairól.

Hamar Dániel, az együttes bőgőse egyebek mellett kiemelte: a magyar népdalok többsége a szerelemről szól. Azok is, amelyekről első hallásra senki sem gondolná. A Hej Dunáról fúj a szél című dal második versszakát például az óvodákban nem tanították, tanítják pajzán volta miatt, s később sem kerül vissza a daloskönyvekbe. Ugyanez a helyzet az Érik a szőlő című dallal, amelyből szintén hiányzik egy versszak. Ám azt megismerve világossá válik, hogy korántsem egy mezőgazdasági énekről van szó.

Az édesanyja révén Debrecenhez kötődő zenész érdeklődésünkre kifejtette: a kodályi hagyományok jegyében élménnyel szeretnék felhívni a diákok figyelmét a zene fontosságára. – Lényeges, hogy emlékezzenek erre az ének-zene órára! Ezért kérjük például az iskoláktól, hogy délelőtt legyen a foglalkozás. Az élő zene sajátja, hogy mindenki részesévé válik annak, ezt akarjuk éreztetni velük – magyarázta. A gyerekeknek azt mondta, Kodály – Bartókkal együtt – nem egyszerűen zeneszerző, népzenekutató volt, hanem pedagógus is. Ő olyan helynek képzelte el Magyarországot, ahol mindenki boldog, s harmóniában él. Ehhez szerinte arra van szükség, hogy a zene ott legyen a mindennapokban. Ehhez képest ma az iskolák többségében heti egy ének-zene órát tartanak, amin az oktatáspolitika az óraszám emelésével változtatna. A Muzsikás alapítótagja azt mondta, ez akkor működhet, ha a gyermeknek nem kényszer, hanem gyönyörűség lesz az óra.

– A legfontosabb hangszer az énekhang. Kodály szerint az ember a kórusban társas lényi mivoltát élheti meg, az éneklés felszabadító és katartikus. A Kodály-módszer alapján fantasztikus eredményeket érnek el például Nyíregyházán. Szabó Dénes, a Cantemus kórus karnagya azt vallja, a gyerekek óvodában nagyon szeretnek énekelni, és nem szabad engedni, hogy abbahagyják.

A művész szerint a népzene hazánkban alig van benne a köztudatban. – Úgy nőnek fel a gyerekek, hogy nem találkoznak azzal élményszerűen, pedig olyan része a magyar kultúrának, mint a nyelv. Más népeknél viszont ez nincs így: az íreknél például a népzene része a nemzettudatnak – jegyezte meg.

HBN


Nem gond, ha be kell mutatkozniuk

Az idehaza és a nagyvilágban telt házas koncerteket adó, s legutóbb Kanadában fellépő együttes bőgőse azt mondta, amikor iskolában zenélnek, közönséges zenészként lépnek fel, s kérik a tanároktól, hogy ne az elnyert díjaik alapján mutassák be őket. – Olyan szinten akarunk közel kerülni a gyerekekhez, amilyen közel a közösségi zenében voltak egymáshoz az emberek. Nem kérünk erősítést, ha lehet, nem színpadról játszunk, a hangszereket pedig meg lehet érinteni. Mert évezredeken át a zene nem mint előadóművészet, hanem mint közösségi élmény volt jelen az emberek életében – fogalmazott Hamar Dániel.

Nem csak tankönyvből

A diákok zenei készségének fejlesztése, magyarságtudatuk erősítése fontos számunkra, ezért nagyszerű, hogy ellátogatott hozzánk a Muzsikás együttes. A gyerekek az ilyen „órán” sokkal jobban gazdagodnak, mint amikor tankönyvből történik az ismeretközvetítés – fogalmazott Bártfay Katalin, Zsuzsa nővér, az intézmény igazgatója. Elmondta, időről időre hívnak kiválóságokat, járt már az iskolában Hegedűs Endre zongoraművész is. A diákok az alsó tagozaton heti három órában tanulnak ének-zenét, kórusba járnak, illetve sokan hangszeren is zenélnek a Kodály zeneiskolában. A gimnáziumban heti egy ének szerepel az órarendben.

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!