GRÓF ZRÍNYI MIKLÓS

SZIGETI VESZEDELEM

HŐSKÖLTEMÉNY TIZENÖT ÉNEKBEN

BEVEZETÉSSEL ÉS MAGYARÁZATTAL ELLÁTTA
ENDREI ÁKOS
FŐGIMN. TANÁR

Az olvasónak.

Homérus száz esztendővel az trójai veszedelem után írta historiáját; énnékem is száz esztendővel azután történt írnom Szigeti veszedelmet. Virgilius tíz esztendeig írta Aeneidost; énnékem penig egy esztendőben, sőt egy télben történt véghez vinnem munkámat. Egyikhez is nem hasomlítom pennámat, de avval ő előttök kérkedhetem, hogy az én professióm avagy mesterségem nem az poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál. Az kit írtam, mulatságért írtam, semmi jutalmot nem várok érette; őnekik más gondjok nem volt, nékem ez legutolsó volt. Írtam, az mint tudtam, noha némely helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna vesztegetni. Vagyon fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az holdban, mind az napban, kit mi eklipsisnek hívunk. Ha azt mondják «saepe et magnus dormitat Homerus»:^[8] bizony szégyen nélkül szemlélhetem csorbáimat. Igazsággal mondom, hogy soha meg nem corrigáltam munkámat, mert üdőm nem volt hozzá, hanem első szülése elmémnek; és ha ugyan corrigálnám is, úgy sem volna «in perfectione, quia nihil perfectum sub sole, nam nec chorda sonum dat, quem vult manus et mens».^[9] Fabulákkal kevertem az históriát; de úgy tanultam mind Homerustul, mind Virgiliustul: az ki azokat olvasta, megismerheti egyiket az másiktul. Török, horvát, deák szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is gondoltam úgy; osztán szegény az magyar nyelv! az ki históriát ír, elhiszi szómat.

Zríni Miklós kezének tulajdonítottam szultán Szulimán halálát: horvát és olasz krónikábul tanultam; az törökök magok is így beszélik és vallják. Hogy Istvánfi és Sambucus^[10] másképpen írja, oka az, hogy nem úgy nézték az magános való dolgoknak keresését, mint az országos dolognak históriafolyását. Akármint volt, ott veszett Szulimán császár, az bizonyos. Irtam szerelemrül is, de csendesen; nem tagadhatom, hogy olykor az is nem bántott. Osztán nem egyenetlen az szerelem vitézséggel: abbul az versbül tanultam^[11]:

Isten velünk.

1. Én az ki azelőtt ifiu elmével
Játszottam szerelemnek édes versével,
Küzködtem Viola kegyetlenségével:
Mastan immár Marsnak hangassabb versével,

2. Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát,
Ki meg merte várni, Szulimán haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Európa rettegte szablyáját.

3. Músa! te ki nem rothadó zöld laurusbul
Viseled koszorúdat, sem gyönge ágbul;
Hanem fényes mennyei szent csillagokbul
Van kötve koronád, holdból és szép napbul;

4. Te, ki szűz anya vagy, és szülted uradat,
Az ki örökkén volt, s imádod fiadat
Ugy mint istenedet és nagy monarchádat:
Szentséges királyné! hívom irgalmadat.

5. Adj pennámnak erőt, úgy irhassak mint volt
Arról, ki fiad szent nevéjért bátran holt,
Megvetvén világot, kiben sok java volt;
Kiért él szent lelke, ha teste meg is holt.

6. Engedd meg, hogy neve, mely mast is köztünk él,
Bűvöljön jó híre valahol nap jár-kél,
Lássák pogány ebek: az ki Istentől fél.
Soha meg nem halhat, hanem örökkén él.

7. Az nagy mindenható az földre tekinte,
Egy szemfordulásból világot megnézé:
De leginkább magyarokat észben vette,
Nem járnak az úton, kit fia rendelte.

8. Látá az magyarnak állhatatlanságát,
Megvetvén az Istent, hogy imádna bálványt;
Csak az, eresztené szájára az zablát!
Csak az, engedné meg, tölthetné meg, torkát!

9. Hogy ű szent nevének nincsen tiszteleti,
Ártatlan fia vérének böcsületi,
Jószágos cselekedetnek nincs keleti,
Sem öreg embernek nincsen tiszteleti.

10. De sok feslett erkölcs, és nehéz káromlás,
Irigység, gyülölség és hamis tanácslás,
Fertelmes fajtalanság és rágalmazás,
Lopás, emberölés, és örök tobzódás.

11. Megindult ezekért méltán ű haragja;
Azért Mihály arkangyalt magához hivá,
És kemény haragjában így parancsola:
Ű szentsége előtt arkangyal áll vala.

12. «Nézd ama kemény nyaku s kevély scythák
Jó magyaroktól mely igen elfajzottak,
Szép keresztyén hütöt lábok alá nyomták,
Gyönyörködnek különb különb vallásoknak.

13. Magad te tekints meg körösztyén világot:
Nem találsz azok közt kivel tettem több jót;
Kihoztam Scythiából, mely nékik szűk volt,
Az én szent lelkem is űreájok szállott.

14. Scythiából, azt mondom, kihoztam üket,
Miként Aegyptusbul az zsidó népeket,
Hatalmas karommal verém nemzeteket,
Mindenütt rontám, vesztém ellenségeket,

15. Téjjel mézzel folyó szép Pannóniában
Megtelepitém üket, Magyarországban,
És meg is áldám minden állapatjában,
Meghallgatám, segítém minden dolgokban;

16. Sőt vitéz szüvel is megáldottam üket,
Úgy hogy egy jó magyar tizet mást kergetett,
Sohul nem találtak oly nagy ellenséget,
Az ki, mint por szél előtt, el nem kerengett.

17. Szentséges lölkömet reájok szállattam,
Az körösztyén hütre fiam által hoztam,
Szent királyokkal is megajándékoztam,
Békeséget, tisztességet nekik adtam.

18. De ők ennyi jókért; ah, nehéz mondani!
Ah, háládatlanok, és merték elhadni;
Nem szégyenlik Isteneket elárulni,
Ellenemre minden gonoszban merülni.

19. Ah, bánom, ennyi jót hogy üvélek töttem,
Nem-é viperákat keblemben neveltem?
De immár ideje velek esmertetnem:
Én vagyok ama nagy boszuálló Isten.

20. Eredj azért, arkangyal, szállj le pokolban,
Válaszsz egyet az haragos fúriákban,
És küldjed el aztot szultán Szulimánban,
Juttassa magyarokra való haragban.

21. Én penig töröknek adok oly hatalmat,
Hogy elrontja, veszti az rossz magyarokat,
Mind addig töri iga kemény nyakokat,
Míg nem esmerik meg elhatták urokat.

22. Kiáltnak énhozzám, s nem hallom meg üket,
Hanem fogom nevetni nehéz ügyöket;
Az ű panaszira nem hajtom fülemet,
Ű nyavalyájokra nem tészem szememet.

23. Ez mind addig lészen, míg boszút nem állok,
Harmad negyed ízig büntetés lesz rajtok;
És ha idején észbe nem veszik magok,
Örök átkom, haragom lészen űrajtok.

24. De ha hozzám térnek, megbánván bünöket,
Halálról életre ismég hozom üket.
Jaj, török, néked, haragom vesszejének!
Te vagy, de eltörlek, ha ezek megtérnek.»

25. Michael arkangyal kezde könyörgeni,
És az igazakért igen esedezni:
«Uram! jámborokat fogod-é rontani?
És az hamisakért fogod-é megverni?»

26. De az élő Isten kész lőn megfelelni:
«Te akarod-é én tanácsomat tudni?
Vagy elröjtött nagy titkaimat vizsgálni?
Az melyeket teneked nem lehet tudni.

27. Ostorom szolgámra nem tiltom hogy szálljon,
Melynek nem kell törődni semmit halálon,
Akarom néki könnyebbségére szálljon,
És lelkének hüvösülésére álljon.»

28. Nem felele többet arkangyal Istennek,
Hanem sugár szárnyait ereszté égnek;
Röpűle mind addig, és nem nyugovék meg,
Míg Alektót pokolban nem találá meg.

29. Száz lánczczal van kötve, száz bilincs az kezén,
Kigyókbul áll haja, s kötelőznek fején;
Véres mérges tajték foly ki az két szemén,
Dohos kénkűpára jün ki rút gégéjén.

30. Ily fúriát arkangyal megszabadíta,
És Isten hatalmával neki így szóla:
«Alekto, az Isten nékem parancsolja,
Hogy tégedet küldjelek Törökországban.

31. Szultán Szulimánnak szálljad meg az szüvét.
Neveld magyarokra ű haragos mérgét,
Vigye rájok nagy rettenetes fegyverét,
Rontsa uraságát és minden erejét.»

32. Örül az fúria, nem késik pokolban,
Röpülését tartja nagy Törökországban,
Éjfélkor érkezik Konstantinápolyban,
Ottan beférkezik Szulimán házában.

33. S hogy inkább hamarább elhitesse véle,
És hogy megrettenést szüvében ne tenne;
Magára nagy Szélimnek formáját vévé;
Szélim Szulimánnak atyja volt míg éle.

34. «Fiam, te aluszol, így kezdé beszédét,
S nem vészed eszedben Istennek kegyelmét,
Hogy erőt adott néked és vitézséget,
Jó észt, jó tanácsot, és elég értéket.

35. Aluszol te mastan, és nem nézsz elődben,
Mely nagy fölyhőt kerenget Károly elődben,
És hogyha idején nem vészed eszedben,
Itt fogsz megnyomatni aluvó helyedben.

36. Higyjed, higyjed az én megőszült fejemnek,
Hogy, ha üdőt nékik adsz, téged elvesztnek
Országostul kaurok, hitetlen ebek;
Mert ha egyességek volna, van erejek.

37. Lesz is, mert alkusznak; de te menj űrájok,
Ne késsél, és ne hagyj üdőt alkudniok.
Igy rontattatának tűlem mamalukok,
Igy megverem Campsont, s romlának szírusok.

38. Kelj fel, éles kardot köss az oldalodra,
Indulj meg hadaddal tévölygő magyarra;
Én leszek melletted, és minden dolgodra
Vigyázok hűséggel s minden nyavalyádra.

39. Bolondság tenéked kazulokra járni,
Sok jó vitézt tenéked oda rontani:
Az mi fátumunk azt nem hagyja romlani,
Isten azon bennünk akar tanítani.

40. Izmael énnékem sok boszúkat szörze,
De ugyan megtörnöm végig nem lehete;
Hát tenéked Tamma mennyi boszút teve,
Nagy részét hadadnak ravaszsággal veré:

41. De az magyarokon mindenkoron nyertünk,
Nem is kell oly messzi nékünk fegyverkeznünk,
Sem annyit költenünk, sem annyit vesztenünk,
Sem győzödelemben nékünk kételkednünk.

42. Ne félj hogy segétse senki magyarokat,
Mert jól esmerem én bolond kaurokat,
Míg nem látják égni magok házokat,
Nem segéti senki meg szomszéd házokat.

43. Ne félj; mert, lám mondom, én leszek melletted,
Az szent Mahomet is vezeti kezedet.
Osztán, édes fiam, az vitéz embernek
Kell valamit engedni az szerencsének.»

44. Igy szultán Szulimánnak Alekto szólott,
És az mely mérges kigyót kezében hozott,
Azt a Szulimánnak ágyában bocsátott;
Nem nyugvék az kigyó míg hozzá nem jutott.

45. Válláról mellyére, mellyérül szivében,
Valamerre csúsz el, mindent hágy méregben.
Gyújtja kemény szüvét s hagyja lángos tüzben,
Haragban hentergeni és kevélységben.

46. Nagy vigan Alekto eltünék ott mindjárt,
Mert látá, haragra gyújtotta Szulimánt;
Ü penig felugrott: Fegyvert! fegyvert! kiált,
Mert szintén eszeveszett Alekto miát.

47. Kiált az Szulimán: «Oh te, bátorságra
Ki engemet indítsz, ilyen nagy dolgokra!
Nagyobb vagy embernél, noha embermódra
Láttalak tégedet szólva, tanácsolva.

48. Készen vagyon Szulimán; elmegyen oda,
Az hová meghattad, kaurt rak halomban;
Megfestem lovamat keresztény vér-tóban,
Várasokat, várakat röjtök hamuban.»

49. Felkelvén ágyábul ű megparancsolá,
Hogy minden vezér táborában szállana.
Válogatott néppel, kinek mint hatalma,
Valaki bégséget és timárt tartana.

50. És hogy Drinápolyban májusnak fottára
Az egész hadak szállanának táborban.
Futnak az csauzok fejér patyolatban,
Hirdetik az hadat minden országokban.

51. Azonban Szulimán üle jó lovára,
S vezéreket magával kihiva dévánra,
Kertektül nem messzi egy széles halomra;
Ottan nékik beszélle ilyen formára:

52. «Vezérek és basák, ti okos vitézek,
Kiknek eszek után sok bírt népet nézek!
Ti vattok tartói én erősségemnek,
Ti meghódítói pogány kereszténnek.

53. Im mi állapatunk látjátok miben van;
Erős birodalmunk henyélést nem kiván,
Az mit karddal nyertünk, nem tartja meg déván;
Fegyvert s erős vitézt birodalom kiván.

54. Evel győztük mi meg keresztény világot,
Az mely inkább kiván fizetni harácsot,
Hogysem vitéz módon reánk vonjon kardot;
Evel böcsültetjük mi muzulmánokat.

55. Mégis, de nem sokan, kik ellenünk járni,
Vannak, és mernek is fogokat mutatni.
Bolondok! nem tudják hogy jobb megvallani
Az erőtlenséget, hogysem kárt vallani.

56. Az magyarok ezek, kik fej nélkül vannak,
Mint törött hajó széltül úgy hányattatnak.
Miúlta, elvévén életét Lajosnak,
Sokan koronáért mast is vonyakodnak.

57. Igaz, nem tagadom, ha egyesség volna
Köztök, bizony nekünk nagy gondokat adna
Az egynéhány magyar, és megcsorbítaná,
Fényös koronánkat talán megrontaná.

58. De Isten ostora mast szállott reájok,
Fösvénység, gyülölség uralkodik rajtok,
Nincs szeretet köztök, sem okos tanácsok,
Kiért esőben van fényös koronájok.

59. Szemlátomást látjuk az Isten irgalmát,
Mert minekünk szánta magyar birodalmát,
Mindenkor azután megtaláljuk Tammát,
Rontsuk mast az magyart s az ű birodalmát.

60. Esküszöm én néktek az élő Istenre,
Mi fényes hódunkra s éles fegyveremre,
Az éjjel Mahumet én atyám képében
Ezeket mind nékem okossan beszéllé.

61. Az Arszlán vezér is Budáról ír nékem,
Hogy győzödelemben ne légyen kétségem,
Im az levelet is hozom előtökben;
Olvasd hanggal, deák, hadd végyük elménkben.»

62. Itt így török deák föl szóval olvasván:
«Győzhetetlen császár, az te rabod, Arszlán,
Budai fővezér te kegyelmed után,
Ir alázatossan néked fejét hajtván.

63. Ha tudni akarod keresztyének dolgát,
Azok veszni hatták magok állapatját;
Károly gyülésekről gyülésekre magát
Hordoztatja, s nagyon forgatja hit dolgát.

64. Nincs sohul kész hada, s nem is gondolkodik
Mint bolond, hogy valaha talán kelletik.
Ám Maximilián magyarok közt lakik
Gondviseletlenül, csak észik és iszik.

65. Az magyarok penig leghenyélőbb népek,
Egyik az másikat gyülölik mint ebek.
Nincs köztök hadtudó, ha volna is, ezek
Az tisztviselőnek soha nem engednek.

66. Uram, ha volt módod valaha az hadban,
Nincsen mast kevesebb ilyen állapatban,
Úgy tetszik hogy immáron Magyarországban
Látok vérpatakot, sok kaurt halomban.»

67. Meghallván vezérek az Arszlán tanácsát,
Főképpen császárnak elszánt akaratját,
Senki tartóztatni nem meré az utját,
Hanem minden vezér javallja szándékát.

68. Nem sok üdő múlván az nagy Ázsiából
Sok had érkezék, kik voltak tengeren túl;
Sok számtalan tatár maeotisi tótul,
Ezek küldettettek khán Praecopitátul.

69. Delimán ifiu ezeknek vezérek,
Fia az nagykhánnak s nagyfejedelemnek;
Huszonöt ezer ez, és mind jó tegzesek,
Sok száz ezer közül válogatott népek.

70. Könnyü had, és bátor, és gyors mint az árviz;
Úgy tetszik kezében mindenik halált visz;
Mert jó lova hátán csak jó fegyverben hisz;
Nincsen tartalékja, sem tűz, sem sebes víz.

71. Azt mondják Delimán mikor országokat
Járt volna látásért, híres várasokat,
Galatában meglátá az szép Kumillát;
Kumillát, az szépet, Szulimán leányát.

72. Kumilla szép haja megkötözé szüvét
Ifiu Delimánnak, és minden kedvét,
Egy tekéntet vévé el minden erejét;
Úgy hogy nála nélkül nem kivánja éltét.

73. Akkor haza ment volt, mast szép haddal jütt meg,
Törődvén szép leányt miként nyerhetné meg.
Véletlenűl szegény de csalatkozott meg,
Mert addig elvévé Kumillát Rustán bég.

74. Mast már nyughatatlan bánattal áll, vagy ül,
Untalan szegénynek szeme keservvel fűl,
Melly miátt az szüve mint az hideg jég hűl;
Éltével halálban bánatja közt merül.

75. Őrizd Rustán vezér, jól ettűl magadat,
Mert mint dühös farkas lesi halálodat
Az vitéz Delimán, nem türheti búját,
Kitölti, ha lehet, rajtad bosszuságát.

76. Az tatárok után öt roppant seregek,
Azt tudnád távolról, hogy sívó ördögök.
Ezek is Drinápolyban elérkezének;
Sok harczokon forgott vitéz szerecsenek.

77. Mindenikben vala hat-hat ezer ember;
Mindenik hárommal megverekedni mér.
Lova mint egy madár, maga mint egy tündér,
Mert olly könnyen fordul, mint esti denevér.

78. Ezek Kazul basra jártak Szulimánnal;
Ezek Lajos királyt megverték csidákkal,
Vitézek mind egyig, s nem fegyverderékkal
S paizszsal födöznek, sem sürü pánczérral.

79. Ezek előtt mégyen vitéz Amirassen.
Maga is fekete, lova is szerecsen.
Az ű kedves lova Karabul, kényesen
Melyet ü jártatott had előtt, s kevélyen.

80. Amirassen után három főkapitány,
Egyik az Olindus, mely okosság után
Ment mind nagyobb tisztre; végre lett kapitány,
Negyedik részének az szerencsen hadban.

81. Szíriai király, az okos Menethám
Küldte másodikat, ez volt szép Hamviván;
Szerecsenek közül jütt az Szíriában;
De vala harmadik kegyetlen Demirhám.

82. Demirhám, az erős, melynél erősb nem volt
Sohul, valamelyre Szulimán parancsolt,
Mert ez gyökerébül nagy tölgyfát kirántott;
Ököllel agyonvert egy nagy elefántot.

83. Ötödik Alderán, bátyja Demirhámnak,
Volt gondviselője az szerecsen hadnak,
Ez magyarázója volt minden álomnak,
És kifejtője Mahumet irásának.

84. Ezek után jünnek vitéz mamelukok,
De szerencsétlenek, mert nincs nekik urok.
Szulimánnak nem régen lettek hódulók;
Az a nagy s bü Aegyptusban ezek lakosok.

85. Kajer bég jün vélek, melyet, szégyenére
Mehmet Junnus basának, tett fővezérré
Az Szulimán császár; mert űtűle féle,
S ily nagy tisztre szolgáját vinni nem meré.

86. Ezek húsz ezeren jó lovasok voltak
Mert Tommem bejtől vitézséget tanultak;
És noha különb nemzetekbűl állottak,
De okos vezér alatt egyessek voltak.

87. Nem messzi cirkasok, ugyan szomszéd népek,
Mamelukoktul rendelt seregben jünnek;
Ezek de lehetnek ötvenkét ezerek,
Mert zincsiek, géták, barstok vannak vélek.

88. Magok választottak kapitányt magoknak;
Eztet híják hadverő Ajgás basának;
És bizony nem heában nevezték annak,
Mert ez volt oka sok nemzet romlásának.

89. Ajgás basa után jünnek zagatárok,
Legbelsőbb Scythiábul való tatárok.
Hiszik az alkoránt; de zöld patyolatok
Megesmertetik, kik törökök, tatárok.

90. Ellepték az földet ezek mint az hangyák,
Avagy szélös mezőkben az sok kalangyák.
Mindenütt villámnak csak nyilak és szablyák,
És mindent rettentnek lobogós kópiák.

91. Ezek soha oly helyre nem fordultanak
Az melyet fegyverrel nem hódítottanak;
De inkább azt mondom, hogy elpusztítottak;
Valamerre ezek világban jártanak.

92. Sőt mikor törökre ezek támadtanak,
Csaknem teljességgel üket elrontották;
De mi bíneinkért rajtunk maradtanak,
Istenül ostorért mert űk hagyattanak.

93. Lám scytha Tamburlán megveré muzulmánt,
Elevenen megfogá Bajazitet nagykhánt.
Akkor is láthattuk az Isten hatalmát;
Csak játékul tartja az emberek dolgát.

94. Soha a scythákat senki meg nem verte,
Sem ű veszedelmeket soha nem érte;
Mithridates király háborgatni merte,
De, mondd meg énnekem, mit vihete végbe?

95. Hallották rómaiaknak nagy hatalmát,
Magokon soha nem látták birodalmát;
Nagy Sándor meglátá scytha bátorságát,
Midőn véve nehezen meg egy kűsziklát.

96. Négy táborban ezek járának ékessen,
Mindenikben vala húsz ezer tegzesen;
Egyiknek parancsol fekete szerecsen,
Hármának Uldair, Lehel és Turancsen.

97. Ki számlálhatná meg az tenger örvényét,
Vagy Hercyniának számtalan levelét?
Az megszámlálhatná Szulimánnak népét,
Az is írhatná meg roppant seregeket.

98. Mert valaki hallá; haddal megy Szulimán
Keresztényekre és megyen sok muzulmán;
Mindenik siete haddal császár után,
Mindenik gyönyörködik kaur romlásán.

99. Mert szép Indus vizén túl török nem lakik,
Sem ű császárjuknak soha nem adózik:
Még ide jüve király Atapalik,
Mert látni akarja keresztény mint romlik.

100. Jaj! hova ez a nagy fölyhő fog omlani?
Melly világszegletre fog ez leszakadni?
Melly nagy haragját Istennek fogja látni,
Az ki ezt magára jünni fogja látni.

101. Mint eget az fölyhő, ellepte az földet
Az sok roppant sereg és idegen nemzet.
Még meg nem számláltuk ázsiai népet,
Sem európai hadakozó sereget.

Az idézetek a következő művekből vannak véve: 1. Vergilius Aeneise. Ford. Barna Ignácz. 2. Tasso: Megszabadított Jeruzsálem. Magyarázta Pintér Kálmán. 3. A Zrinyiász. Irta Thury József. (Irodalomtört. Közlemények IV. k.) 4. Magyar nyelvtörténeti szótár.

1. Küzködtem Viola kegyetlenségével. Azelőtt szerelmi verseket, idylleket írt: A vadász Violához, Tityrus és Viola. (L. Bev. 1.)

2. Fegyvert és vitézt éneklek v. ö. Vergilius Aeneisének kezdetével. Arma virumque cano...

3. Laurusbul borostyánból.

4. Monarchádat monarcha = uralkodó, király.

5. Kiért él szent lelke t. i. fiadért.

6. Engedd meg, hogy neve és híre bűvöljön, a hol csak a nap jár-kél.

7. Észben vette a. m. észrevette.

8. Csak az eresztené szájára az zablát! Csak az engedné meg, tölthetné meg torkát! Csak azt kérik bálványuktól, enni, inni bőven adjanak nekik.

9. «Jóságos cselekedetnek nincs keleti.» Nincs kelete a jóságos cselekedetnek.

12. Scythák, Scythia; szittyák, Szittyaország; e néven említik a magyar krónikák a magyarok őshazáját; itt tehát a. m. pogány magyarok. -Gyönyörkődnek különb-különb vallásoknak. Zrinyi, mint buzgó hive a katholicismusnak, a nemzet szenvedéseit egyrészt annak tulajdonitotta, miként többen kortársai közül, hogy sokan elhagyták a régi hitet s a különböző protestans felekezetek megalakításával még növelték a pártoskodást.

13. Az én szent lelkem üreájok szállott fölvették a kereszténységet.

16. El nem kerengett el nem futott v. ö. kerget, kering.

18. Ellenemre minden gonoszban merülni. E sorból, továbbá a 9. és 10. vers tartalmából is kitűnik, hogy Zrinyi nem kizárólag és nem főképen a protestantismus felvételét, hanem az általános erkölcsi sülyedést tünteti fel Isten haragjának felidézőjeként.

20. Furiák v. görögül erynnisek (Eumenidák,) a boszuló istennők, névszerint: Alekto, Tisiphone és Megæra. - Juttassa haragban gerjessze haragra.

21. Elhatták urokat az általuk elhagyott urat.

24. Ismég a. m. ismét.

26. Tanácsomat a. m. szándékomat (consilium).

27. Melynek t. i. szolgámnak. - Hűvösülésére álljon, enyhülésére váljék.

7-27. V. ö. Vergiliusnál:

..... Jupiter letekintve a fényes Aetherből ....... megállt az egeknek ormán és szemeit Lybiára szegezte... (F. 223-225.)

Tassonál:

Az örök Atya királyi trónjában... lenézett s egy perczbe' belátta az egész világot, de szeme Szirián megállott. (F. 7-8.)

31. Uraságát, hatalmát, országát

33. Szelim, török szultán, II. Szolimánnak atyja (1512-1521), győzelmesen hadakozott a perzsák és egyptomiak ellen, elfoglalta Kurdistant, Mesopotamiát, Syriát és Egyptomot.

35. Károly alatt itt I. Ferdinánd fiát érti, ki a Kulpa folyó mellett épített egy várat a török ellen (a mai Károlyvárat) 1579.

36. Kaurok = gyaurok, hitetlenek; a nem mohamedán csúfneve.

37. Mumelukok (arabul a. m. rabszolga), egyptomi testőrök (l. a 33. jegyz.). - Campson (Kauszú Ghauri), a mamelukok szultánja, kit Szelim szultán 1516-ban megvert s ezáltal Syriát hatalmába kerítette.

38. Nyavalya, betegség, baj.

39. Kazalok v. Kizilek, a perzsáknak török elnevezése. - Fatum, végzet, sors.

40. Izmael v. Izmail, perzsa sah, kit Szelim 1524-ben megvert. - Szörze okoza. - Tamma, Izmail fia, ki ellen Szulimán kétizben harczolt.

42. l. 36. Czélzás az egyenetlenségre.

43. Mahomet, a mohamedán vallás alapítója (571-632). - «Kell valamit engedni a szerencsének». V. ö. Zrinyi jelmondatával: Sors bona, nihil aliud.

44-48. L. Vergiliusnál:

Ezt keresi most fel Alekto öreg ember képében, mint földönfutó és segítségét kéri Godfréd ellen. Szolimán rögtön elhatározza, hogy harczba indul a frankok ellen. (IX. 12.)

49. Bégség, parancsnokság. - Timár kisebb katonai hűbéri jószág.

50. Drinápoly, törökországi város, Konstantinápolytól éjszak-nyugatra 1360-1453-ig a szultánok székhelye. - Csausz törökül futár, rendőr.

49-51. L. Karnarutics:

A csauszokat elküldte minden irányban futva, a parancsot vive, hogy a ki timárt tart, menjen lovastul, merre a császár lovagol.

51. Déván v. diván török szó: tanácskozás, tanácskozási hely.

52. Sok bírt népet nézek sok legyőzött népre tekintek v. ö. nem bir vele, Világbiró Sándor.

54. Harács (kharáds arab szó) fejadó, melyet a nem-muzulmánra kivetettek.

56. 57. 58. l. 36. Vonyakodnak versengnek. - Kiért erőben van a miért is hanyatlóban van.

69. «Mi fényes hódunkra» a félhold a török hatalom jelvénye.

61. Arszlán vezér budai bég, kit a csatákban tanusított merészségeért neveztek így, tulajdonképeni neve Mahomed. - Deák, irnok, jegyző.

63. Károly gyülésekről gyülésekre magát hordoztatja. Ez a hely azt a nézetet látszik megerősíteni, hogy Zrinyi Károly alatt (l. 35. j.) nem V. Károlyt, hanem I. Ferdinánd fiát, Károlyt értette, a ki az 1566-iki magyar országgyűlésen elnökölt.

64. 65. 66. L. Istvánffi.

64. Maximilián II Miksa magyar király (1564-1576).

65. Zrinyi a magyarokat henyeséggel és feljebbvalók iránti tiszteletlenséggel vádolja. (V. ö. Bev. 37. l.)

66. Ha volt módod a hadban, ha kedvező alkalmad volt a hadviselésre.

68. Maeotisi tó, azovi tenger. - Khán, a tatár fejedelem czíme. - Praecopita, megerősített vár a krimi félszigeten, mely azt a szárazfölddel összeköti; Zrinyi Krim helyett is használja.

69. Delimán v. helyesen Devletgirai, a krimi tatár khán, kit Zrinyi 1543-ban Somlyó mellett megvert s ki Tokaj elfoglalásával volt megbízva.

71. Galata Konstantinápoly egyik városrésze.

71-72. L. Tasso:

Híre járt, hogy midőn a francziák serege dicső csatában a persákat leverte, Tankréd nyomába szállt futó hadaiknak, epedő ajkának.... enyhülést keresett.... és ime ott toppan egy pogány leányzó stb. (I. 46-48.)

73. Törődvén = töprengvén. - Rusztám vagy Rusztem bég, a szultán veje, kétszer volt nagyvezír, 1561-ben halt meg s így Szigetvár ostromában részt nem vehetett. Ez tehát anachronismus. A költőnek azonban jogában van ilyen mellékes dolgokban költői szabadsággal élni.

77. L. Karnarutics:

78. Kazul bas v. Kizil bas (l. 39. j.) perzsa, szószerint vörösfejű: így nevezték a perzsa katonákat vöröshegyű turbánjukról.

79. L. Tasso (VII. 76-77)

Rájmond föl is pattan lovára, Aquilinra; szél a lova neve, szél az iramodása; Tajo partján ellette anyja, termékeny szelektől.

79. Amiraszen, a szerecsenek vagy saracenek vezére. - Szó szerint fekete felhő.

86. Tuman bej, egyptomi szultán.

87. Cirkasok v. cserkeszek, vitéz kaukázusi nép. - Zindsi v. zendsi perzsául szerecsen. - Géták vagy gótok, régi harczias nép Thraciában, a dákok rokonai. - Barstok, helyesebben baskirok, tatár eredetű nép az Uralban.

89. Zagatán helyesebben dsagatáj, keleti török. - Alkorán vagy korán (arabul = olvasmány) Mahomed hit- és törvénykönyve.

90. Kalangya = kereszt.

92. Ostorért, ostorul.

93. Tamburlán v. Timurlenk, mongol fejedelem (1336-1405). Dsengiz khán utóda, a ki egész Közép-Ázsiát, Persiát, Indiát és Sziriát meghódította és Bajazet török szultán elfogta.

94. Mithridates, pontusi király Kr. e. az I. században nagy hódításokat tett, de a scythákkal nem birt.

97. Hercynia, az az erdős hegység, mely a Rajnától a Kárpátokig húzódik.

99. Atapalik ind király.

101. L. Karnarutics: