Payday Loans

Keresés

A legújabb

BUDA HALÁLA.
MAGYAR ÉLETMINŐSÉG
2015. szeptember 05. szombat, 08:13

II.


III.

BUDA HALÁLA.

HÚN REGE.


IRTA

ARANY JÁNOS.


A m. akadémia által Nádasdy-dijjal jutalmazott mű.




PEST, 1864.

KIADJA RÁTH MÓR.


IV.


Jelige:

(Ethela) Budam fratrem suum manibus propriis interfecit… eo quod… metas inter fratres stabilitas transgressus fuerit dominando.

Sim. de Keza Chron. Hung.


Pest, 1864. Kertész József gyorssajtónyomása, feldunasor 13. sz.


V.

ELŐSZÓ.

Jelen költemény, a mennyiben Buda viszonyát Etelével tárgyazza, teljes egész; de a mennyiben későbbi fejlemények alapjául szolgál, csak mintegy előjátékát teszi a nagy tragédiának, mely a szerző gondolatában már megalkotva él. Annál fogva, ha talán a költői nemesis ellen kifogása lenne a birálatnak: kéri a szerző ezt tekintetbe venni. Tudniillik e költeménynek is egy magasb egységbe kellvén összefolynia, nem lehetett ennek special egységét annyira bezárni, VI.hogy a továbbiakkal minden kapcsolata megszünjék.

Mi az elbeszélés ószerüen naiv formáját illeti, az nem affectatio. Szerző annyira s oly kizárólag jelen tárgyához tartozónak véli ezt, hogy részéről képtelen vakmerőségnek gondolna egy oly eposzt, melyben Attila szerepel, így kezdeni: „Férfiat énekelek“… stb. míg a krónikák egyszerü nyelvén sok mindent el lehet mondani. Hanem ezt és a hasonlókat olvasói itéletére bizza

a szerző.


-1-

ELSŐ ÉNEK.
BUDA KIRÁLY MEGOSZTJA ÖCSCSÉVEL1) AZ URALKODÁST.

-2-
-3-

Hullatja levelét az idő vén fája,Teritve hatalmas rétegben alája;Én ez avart jártam; tünődve megálltam:Egy régi levélen ezt irva találtam.
Már Keveházába2) Bendeguz megtére,Rof3) is oda szállott, jó Buda testvére;Most Buda országol (mert ő vala közbül)Atyja örökségén három fia közzül.-4-
Tisza-Duna síkján, Zagyva folyó mellett,Sátora egy dombon kék égre szökellett;Ez vala a város, ez Buda királyiLakhelye, faművü sátor-palotái.
Nem szorul e város tetemes falakra,Nagy henye kövekből nincs együvé rakva;Az erőnek szolgál kirepítő fészkül,Nem a pulyaságnak biztos menedékül.
Tündér palotának bizonyára hinnéd,Melyet a fuvó szél tovalehel innét;Mintha csak a földből kelne egy-egy ága,Tornyosan áll s czifrán: a puszta virága.
Onnan Buda nyáját őrzi vala békén,Szeliden országol húnok erős népén,Lát egyenes törvényt, mint apa, mindennek;Ül lakomát vígan; áldozik Istennek.-5-
Egy nap is udvarhoz rendelte a főket,Áldozni, tanácsba, összehivá őket;Gazdag aranyhímmel vont falu sátorbanA nagyok, a bölcsek telepedtek sorban.
Ott vala, im, öcscse Etele királyfi;Bendeguz atyjoknak éltes daliái:Régi Szalárd, Bulcsu; – Torda öreg-táltos,Szömöre a kádár és a gyula Álmos.
Ott sunnyoga hátul az idegen Detre;Nem üle jobbágyként főfő kerevetre,Tisztessége vagyon, de magát alázza,Hódoló mosolynak arczát lepi mázza.
Hogy mind begyülének, ezek és a többi,Hún ágak apái, hún seregek főbbi:Fényével a homlok mind szegül Budára,Ő pedig ily szókat veszen ajakára:-6-
Az öreg Istennek adassék tisztelet,Ki hadszekerén jár magas felhők felett,Megűzi a rosszat lángtollu nyilával,Jókra viszont jót ád két teli markával.
Tanácsot az ember bizva mikép leljen?Kivált maga ülvén fejedelmi helyen?…Ide-oda lelkét ugy verdesi baj, gond,Mint hegy tetején fa szél mentibe’ hajlong.
Ki meri mondani: ezt teszem, ez jó lesz;Községre, magamra, tisztelet-hozó lesz?Nyilat is ellőjük – mindennapi példa –Szél veri utjából, nem jut soha czélba.
Gonosz egy ló a tett: fölveszi gazdáját,Hagyja előbb fékkel igazitni száját;De neki-bogárzik minden kicsiségre:Viszi tüznek-viznek, lehajitja végre.-7-
Egyet tudok, a mi, emberi dologban,Hogy sükere légyen, teheti legjobban:Józan okos mérték. Ez folyamok partja,Mely rohanó tettek árját visszatartja.
Mértékre a kalmár javait emelvén,Ott űl az igazság, rúdja közép nyelvén;Mértékkel a bíró feleket juháztat,Közöli a vágást, engedve hibáztat.
Ott az egyenesség, ott pihen a béke,Hol lebegő sulynak más suly nehezéke;Két összefolyó víz háborogva indulMíg színbe verődik – ám csöndes azontul.
Emberem az ember, ki, midőn vendégem,Sem eszik, sem iszik túl rendes elégen;A mi nem árt, éli; a mi fölös hagyja:Tisztes öregségben az lész neme atyja.-8-
Engem is oly szózat – Isten szava – inte,Nem most, de szünetlen, és már eleinte:Királyi hatalmom választani ketté;A régi tanács, im, most serdüle tetté.
Mért nekem, egy szájjal, dús lakomán laknom?Azt, ki velem egy-vér, onnan kitagadnom?Bíró ha itélnék, kalmár noha mérnék:Ilyen igazságot tenni bizony félnék.
Nem csökken az által húnok birodalma,Hogy kétfele oszlik tetején hatalma;Még terepélyesebb a fa, ha két águ,Noha egy sudar tán nagyobb magasságu.
Hatalmom telijét im hát ma kiöntöm,Etele öcsémet királyul köszöntöm;Két víz rokon árja igy lészen egyenlő,Igy, tartani egymást, két suly elegendő.-9-
Nem gondolom azzal fénynek apadását:Egy fáklya tüzéről ha gyujtani mását;Atyafi osztályban láng nem fogy a lánggal,Sőt ragyog a kettő még telyesb világgal.
Én a sokaságot bírni tudom békén,Te, mint hadi ménló kürtre riad fékén…Légy te, öcsém, a kard; én leszek a pálcza;Isten a jó tettet jóval koronázza! –
Igy szólva, felállott, s derekáról BudaNyujtá dali kardját Etelének oda.Helybehagyák ott mind bölcs szavait, tettét,Mivel öcscsét nála jobban is szerették.
Akkoron áldozni, vér-esküre mentekBuda, Etel, és a többi tanács-rendek;Áll vala udvarban megrakva nagy oltár,Feltüzve a szent kard legtetején volt már.-10-
Onnan imás szókkal ősz Torda levette,Előbb Buda karján ereit pedzette,Aztán Etelének szögzé hegye fényét,Vére ugyan verte a gyula edényét.
Majd tiszta fehér mént, kin nem vala szeplő,Kantár soha nem tört, nem nyűgöze gyeplő –Ilyen lovat ólból pányván kivezettek,Onnan, hol az oltár szent állati ettek.
Kardját az öreg pap kés módra fonákulMarkolva döfé, hol rengő szügyi tágul,Messze kirántotta szablyával a vérét;Bíbor szalag oztán tarkázta fehérét.
Összerogyott a ló. Most a garabonczok4)– Mint keselyü had gyül taglani uj konczot –Bőrét lefeszíték, johait5) fölmetszék,Nézni a nézőknek6) oltárra helyezték.-11-
Akkor sem a táltos, sem más jelek-őreIsten igazságát nem látta előre:Nem látta, hogy e nap véres napok atyja,Még a maradék is gyászolva siratja.
Örömmel a máglyát a gyula meggyujtá,Láng lobogó nyelvét nagy egekre nyujtá;Körben-karikában zendült magas ének,Gerjedve hatalmas tülkök felelének.
Színborral edényét Szömöre oszlatta,Izlelni előbb is Buda hősnek adta;Csend vált egyszeriben a daliák nyelvén;Ő pedig igy kezdé, poharát emelvén:
Had ura, im hallj szót, kinek neved ISTEN!Igaz nekem ugy légy, mint igazán eskem:Hogy e mai szertől soha el nem állok;Etele öcsémmel visszát nem csinálok.-12-
Serleg telijéből most oltárra önte,Lenditve kicsínyég, társára köszönte:S ivott valamicskét. Öcscse azonképenA nagy örök esküt imádkozta szépen:
Hadak ura, Isten! az enyém is halljad!Soha te ne segélj, ha cselekszem olyat,Hogy e mai szertől valaha elállok,Jó Buda bátyámmal visszát ha csinálok.
Erre ivott ő is. Azzal kavarintá,Mind a maradékot oltárra zuhintá;Serczegve a zsarát füstöt vete tőle,Vérharagos lángok csaptak ki belőle.
Megdöbbene Torda. Hanem oztán másra,Fordultak az elmék vidor áldomásra:Éjfélig örömmel ittanak és ettek,Hogy Buda és öcscse ilyen osztályt tettek.
folytatás:


p.s.:
"Jaj, annak a népnek, akinek történelmét ellensége írja." (Tactius)

A HUN BUDA KIRÁLY HALÁLA
-Nem oda Buda!-

Mióta históriaírás létezik, azóta hamisítják azt. A történelemhamisítás célja a mindenkori egyéni és hatalmi érdekek, amelyek minden eszközt megengednek. "Amit sokat ismételgetnek az valóssággá válik"- s bizony a hun király (Buda, Bleda, Bleba, Bleva, stb), mi maradjunk meg a magyar hagyományba beleivódott "Buda" névnél- halálával kapcsolatban is igaz a bölcs mondás...


Ruga (Rua, Rhuas, Rua, stb) nagykirály istenéhez megtérése után (434-ben) tizenkét esztendei uralkodását követően jól szervezett, erős és nagy tekintélyű hun birodalmat hagyott hátra utódainak.
Egyes történészek véleménye szerint Bendegúz (Mundzsuk) fia Buda egyedüliként követte nagybátyját a nagyfejedelemségben, míg más kútfejek öccsével, Atillával való közös uralmat hirdetnek. Jómagam is az utóbbi tézis híve vagyok, nézetem szerint a honalapító Balambér dédunokái, Uldin unokái együttesen lettek a hunok és szövetségeseik urai. Atilla a birodalom nyugati felét vezette, míg Buda a keleti részeket tudhatta magáénak, s kettős királyságukban nem volt kettejük között főkirály. Háborúikat közösen vívták és óriási hazájukat, szinte megszámolhatatlanul sok nép feletti hatalmukat együtt bírták.

Buda és Atilla születésének idejéről is sok építő vita esett a múltban, de abban utóvégre megegyeztek a kutatók, hogy Buda volt az idősebb fivér.
Buda és Atilla közötti viszályról, békétlenkedésről nem tud saját a saját korukban élt történész, de "valakik" szükségét érezték belopni a hunok történetébe a káini-ábeli történést, amihez megtaláltam a források segítségével a kulcsot, s talán megtaláltam a megfejtést.

445-ben halálozik el Buda, kinek erőszakos haláláról Priscos mester sem ejt szót, pedig ő Atilla nagykirály vendégeként többször járt a hunoknál, sőt Buda egyik özvegyének a vendégszeretetét is élvezte a szomorú eseményt követően három-négy esztendővel. A feleség méltóságban és gyászban él, és sem ő, sem más nem beszél a testvérgyilkosságról. Nem hangzik el még utalás sem arról, hogy Atilla vagy mások Budát megölették volna, pedig ha lett volna ilyen mende-monda, akkor Priscos egészen bizonyosan- érdekei szerint- bizánci követként megírta volna. Később Sudas, Theophanes,Eugrrius vagy Anastasius sem ismeri a Buda-gyilkosság történetét. Aquitániai Prosper 455-ben a Krónikák kivonata c. művében - Atilla halála után két évvel- ír először a "rettenetes" Atilláról, aki fivérét saját kezűleg ölte meg. A későbbi keresztény tudomány és a nyugati történelemtanítás pedig ezt a tézist fogadta el, s kapta tőlük a magyarság.

Összefoglalva: Buda 445-ös halála után tíz esztendővel- Atilla exitusát két évvel követően- ki kellett valamit találni a hazugság vámszedőinek, hogy a hunokat nyögő és gyűlölő nyugat-rómaiak ezzel is csúfítsák "Isten ostorának" dicső emlékét és életművét.
Atilláét, aki az íjfeszítő népek számára örök példakép.

Atilláról, elfogulatlanul a saját korából:

"Külsejében igazi hun, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakállával, lapos orrával és sötét testszínével egyesítvén magában nemzetének sajátosságait..."(Priszkosz elbeszélése alapján-aki személyesen járt Atilla udvarában-Jordanes jellemzése)

"Fenséges étkeket szolgáltak fel nekünk és a barbár vendégeknek ezüst tálakon, de Attila nem evett mást, csak sültet, egyszerű, fa tálcáról. Minden másban hasonlóan mértékletes volt; fakupából ivott, míg vendégei arany és ezüst serlegből. Ruházata is egyszerű volt, csupán a tisztaságát igényelte. Sem az oldalán viselt kard, sem szkíta lábbelije, sem lova kantárja nem volt díszített, eltérően más szkítákétól, akik arannyal, ékkővel vagy bármi értékessel ékesítették azokat. A földet gyapjú szőnyegek borították." (Priszkosz rétor feljegyzése)

-zcsf-




LAST_UPDATED2