"A magyar labdarúgás „Mohácsa”, a berni döntő számomra még egy elementáris és fájó meglepetést is hozott. Kolozsvár akkor, 1954-ben még bőven magyar többségű város volt. A várva várt labdarúgó világbajnoki döntőt népünnepélyre felkészülve, ablakokba kitett rádiókkal várta a város magyarsága. De még az utcai vezetékes hangszórókból is Szepesi hangja zengett. A vereség utáni döbbent csendben, innen-onnan mintegy a fájdalom ellenpontozásaként örömteli üdvrivalgás is felhangzott.
Mint kiderült, románok, feltehetően többségükben egyetemisták,
diadalmenetben „ünnepelték” a szomszédos „testvéri szocialista Magyarország” csapatának vereségét.
Bevallom, én ezt akkor nem teljesen értettem. Nemcsak azért, mert tulajdonképpen akkor találkoztam először a később egyre gyakoribb ellendrukkolás jelenségével, és én már a tenisznél megtanultam, hogy az ellenfél hibáját nem illik megtapsolni,
hanem mert a mindennapi életben akkor még nem érzékeltem a magyar–román ellentétet.
Az ötvenes évek első feléről van szó, tulajdonképpen a legsötétebb sztálini időszakról. Magyar iskolában tanultunk, a külvárosi utcánk harminc-negyven magyar családja mellé éppen csak megjelent az első román (milicista), focimeccsekre nem jártunk, mert az 1951-es bajnoki évadra már csak az egyetemisták csapata maradt az első osztályban, ha meg néha mégis románokkal kerültünk egy társaságba, akkor együtt szidtuk minden nyomorunk egyetlen okozóját, a Nagy Szovjet Testvért.
Addig tulajdonképpen csak olvasmányélményeim voltak erről a jócskán elhallgatott témáról."
BUCHWALD PÉTER: GRECO MILYEN CSAPATBAN JÁTSZOTT?
Egy erdélyi amatőr gondolatai
http://korunk.org/letoltlapok/Z_ZXkorunk2012junius.pdf
A Történeti Levéltár történésze, Takács Tibor az alábbi cikkében az Aranycsapat időszakának végét idézi fel, állambiztonsági iratok felhasználásával:
