Payday Loans

Keresés

A legújabb

Rokonok - (hangos)könyv
Boldog-boldogtalan emberek életminősége
2015. augusztus 24. hétfő, 16:01

 

moricz_zs_rokonok

 

 

 

Móricz Zsigmond: Rokonok
http://mek.oszk.hu/01100/01150

Móricz Zsigmond: Rokonok
MVGYOSZ hangoskönyvek

http://mek.oszk.hu/03300/03307

 

 

 

 

 


13.

Ahogy ment, lehajtott fővel az utcán, valaki köszönt.

- Kérem, főügyész úr - lépett hozzá egy sovány úriember - nem veszi rossz néven, ha megzavarom gondolataiban. De úgy megörültem, hogy megláttam főügyész urat, hogy nem tudtam ellenállni a kívánságnak, hogy egy kicsit felújítsam a régi ismeretséget... Nem emlékszik rám? Iskolatársak voltunk. Hogyne, kérem, hét évig. Én egy osztállyal lejjebb jártam, ezért én jobban ismertem főügyész urat, mint főügyész úr engem.

- Igen, ismerlek, kérlek szépen, csak a neved...

- Hollaky vagyok, a kis Hollaky Jani. Egypárszor az iskolakertben nagyon jól eljátszottunk. Abban az időben még tudtak a diákok játszani. Még nem volt a futball annyira elhatalmasodva, csak kifutót játszogattunk... Milyen idilli szép is volt az iskola a békében. A jó békében, kérem, főügyész úr, az aranyos drága jó békevilágban.

Roppant kellemetlen hangja volt a kis Hollaky Janinak. Pista sokért nem adta volna, ha nem találkoztak volna, ha nem ismerte volna fel, ha nem emlékezne mindenre, ha meg tudna szabadulni tőle. De képtelen volt udvariatlan lenni, így egész a Piactérig hallgatnia kellett a kis Hollaky Janit, s ez elmondta az egész életrajzát. Az iskolától a mai napig. A bukásait, mert csodálatosképpen mindenki üldözte az életben. Talán a hangja miatt... Pista legalább annyira ideges lett ettől a károgó, éles hangtól, ettől a kellemetlen, monoton darálástól, hogy nem szánta volna megrúgni, hogy hallgasson már. A kaszinónál kezet is nyújtott neki, éppen abban a pillanatban, mikor a kis Hollaky Jani éppen készen volt, hogy a kérését kimondja... egy kis protekció végett...

Szegény, úgy maradt ott az utcán, mint egy cövek, s utánanézett a főügyésznek, aki gyors léptekkel, szinte menekülve sietett be a kaszinó kapuján, ahová úgy látszik a kis Hollaky Janinak nem volt bejárása. Elképzelte, miket gondol ez most őróla, s egy kis kárörömöt érzett, mert rajta keresztül megutálta a volt iskolatársakat.

Felment az emeletre. A ruhatárban a szolga sietve vette át a kabátját. Megnézte a szolgát, vadonatúj vadászruha volt rajta, s a gallérján ezüst cserfaág.

- Nagyságos úr - mondta a szolga -, ha egyszer egy kis érkezése volna a nagyságos úrnak...

- No mi az, Janikám? - mondta neki s otthagyta.

Csak mikor bement a társalgóba, akkor jutott eszébe, hogy nem ez a Jani, hanem a Hollaky. Nevetett egyet, mert egész biztos, hogy ez is valami protekciót akar.

Még nem volt a kaszinóban, mióta ez a választás volt. Körülnézett, ki van itt? A szokott alakokat látta. Minden úri kaszinónak megvannak a törzsvendégei, akik a napnak ugyanabban az órájában ugyanazt mívelik a helyiségben. Van, aki újságot olvas, van, aki kártyázik ugyanazokkal a versenytársakkal, van, aki ott hever a piros dívány sarkában elterülve, kimenekülve az édes otthonból, ahol ugyanígy feküdhetne, félig odadobott ruha módjára, de kell az idegeinek ez a kaszinói nehéz levegő. Az embermagasságban deszkával burkolt falú nagy helyiség neki nem volt otthona. Ő csak nagy ritkán jött ide.

- Szervusz, Pistikém - kiáltott rá széles és kacagó arcával egy kövér ember. - Hát te hol jársz itt, ahol a madár se jár?

Egy őrnagy volt, akivel a harctéren találkozott utoljára. Ez is iskolatársa volt, de ez feljebb járt egy osztállyal, tehát, igaza lévén Hollaky Janinak, ezt ő ismerte jobban.

- Milyen volt a termés? - mondta neki, mert visszaemlékezett, hogy ez földbirtokos. Mándy Bálint.

- Haha - mondta harsány kacagással Bálint -, barátom, én már nem dolgozom zabba. Hacsak magam nem eszem. Már nem vagyok paraszt, már úr vagyok. A földnek vége.

- Ne Beszélj. Akkor mivel töltöd az idődet?

- Folytatom, barátom, folytatom. Nem lévén más dolgom, a legfiatalabb generáció szerelmi ügyeit intézem el. Mert hozzám fordulnak szegények a maguk rettenetes nagy bajaival, abban a reményben, hogy én még olyat nem pipáltam. Holott: iam vidi ventos alienos[14].

Nagyszerűen tudott kacagni. Egészséges fogai egy kicsit össze voltak torlódva szép metszésű szájában, de ha nevetett, diákkori szépsége visszaragyogott az arcán. Nagy kópé volt, sok lánynak elcsavarta a fejét, erről volt híres annak idején.

Mindjárt karon fogta, s egy sarokba vitte.

- Hát rendben van a csók-botrány! - mondta vígan.

- Miféle botrány?

- Mi az ördög, nem is tudsz róla... Tudod, ezek a mai gyermekek másfélék, mint mi voltunk annak idején. Mikor mi kurizáltunk, azt mi még úgy csináltuk, hogy boldogok voltunk, ha az ideál ránk mosolygott egy üdvözítő pillantással. Ezek már radikális fickók. Unják a hosszas udvarlást, hát egy zsúron egyszerűen azt tették, mikor erősen megszomjaztak a csókra, hogy egy kislányt hárman megfogtak. Kettő a két karját fogta, a harmadik meg a száját fogta be a tündérnek, hogy ne sikíthasson, és így alaposan megcsókolgatta a többi a gyenge hajadont.

Harsányan nevetett, s olyan boldog volt, róla mintázhatta volna meg valaki az egészség és jókedv szobrát.

- De hisz ez rémes - mondta ő.

- Elég rémes - nevetett rá Bálint -, mert nagy affér lett belőle. A kislány ugyanis elpanaszkodta a szüleinek. Az apa meg katonaviselt ember, százszázalékos rokkant, s nem lévén egyéb dolga, keményen felfújta az esetet. Szóval becsületügyi bizottmányt szerveztek, s annak az elnökéül engem kértek fel. Én osztán jól rárezzentettem a fiúkra. Alaposan kihallgattam őket, s azt mondtam nekik: No, fiúk, itt most egy olyan helyzet állott elő, hogy mivel az apa nem vehet magának elégtételt, a haza szolgálatában elveszítvén fizikumát... nekünk, a becsületbíróság tagjainak lett kötelességünk, hogy veletek megverekedjünk... Mivel azonban ti még gimnazisták vagytok, tehát e pillanatban egyebet nem tehetünk, minthogy jegyzőkönyvbe vesszük a dolgot, és abban a pillanatban, mikor ti párbajképessé váltok, ki fogunk állni veletek, mégpedig a jegyzőkönyv parancsa szerint huszonöt lépés távolságból. Minden golyóváltás után öt lépés előre... Úgyhogy a végén majd, zsebkendővégről lövünk egymásra... Hát tudjátok - miértünk már nem kár. Ez a hátralevő kis élet nekünk már semmit sem jelent. Ellenben vagyunk néhányan olyan kurucok, hogy megtesszük, és életünk szép befejezésének tartjuk, ha a női erényért esünk el a baj mezején.

Újra nevetett egy jót s:

- Persze megszeppentek a fiúk, különösen pedig attól, hogy belátták, hogy a szüleiknek hallatlan kellemetlenséget szereztek, ha az iskola tudomást vesz a dologról. Csupa szegény fiú. Egyik egy özvegy tábornokné fia, a másik szintén hadiárva, a harmadik valami nyugdíjas gyermeke. Kockán forog a tandíjmentesség, mert most az iskola nem olyan liberális, mint a mi időnkben volt. Ma olyan szigorú fegyelem van az iskolában, mint a kaszárnyában... Hát így barátom... elmúlatjuk az időt...

Pista úgy nézett a barátjára, mint egy álomlovagra. Ez ennek él, sőt szinte ebből él. Különös világ, különös emberek. Mint valami élő anakronizmus mosolyog itt előtte.

Derék, erős, egészséges, eszes ember, s az egész életét elszórakozza. Mint a hal a kedves meleg vízben, csapkodnak és fickándoznak abban a társadalmi levegőben, amely körülveszi őket. Mindenütt ők az elsők, ők a hangadók, ők a döntők. Mindenütt van egy pont, ahol csak a kiválasztottak állhatnak meg, ülhetnek le, szólalhatnak meg: ezek ők. S tiszta fejjel, meleg szívvel, jóakarattal és vidám boldogsággal sütkéreznek a magaslati fényben, jó levegőben, melegben. Körülöttük az emberek légiója húzza az igát. Dolgoznak elkeseredetten, és bánatos ráncok támadnak az arcukon, nyakuk görbén hajlik a föld felé s robotolnak, robotolnak. Ők kövéren és vidáman csacsognak, csevegnek, kacároznak.

A múlt nyáron az iszapfürdőben volt, a fogságban szerzett csúza miatt. A meleg víz tavában figyelte meg, hogy mi a Társaság. Volt ott egy hely a nagy tóban, azon a helyen, ahol a forrás felfakad, s ahol a nép szája szerint feneketlen a tó, tehát legalább huszonöt-harminc méter mély - szivattyútelep vaskarjai hullanak le a vízbe. A társaság tagjai itt vertek tanyát. És itt a tömeghez tartozók nem is jelenhettek meg. Nem volt ez kimondva semmiféle szabályzatban, de így alakult ki természetesen, az élet szokásai alapján. A társaságbeliek mind jó úszók, jó lovasok, jó sportemberek. A rokkant lábú tömeg azonban a munka malmában mindezeket a test- és lélekerősítő dolgokat elhanyagolja. Nincs rá ideje, módja. Ezek messziről nézik, hogy eveznek hatalmas karcsapással a társaság fiai s lányai a forrás felett. Hogy lógnak a lelógó drótkampókon, hogy ülnek a pletykapadnak elnevezett deszkán, amelyre az építmény szerkezetének szüksége van.

Ha valaki nem közülük való odatéved, percek múlva elszégyenkezik, mert megérzi, hogy nem odavaló. Itt baráti társaság van együtt, s annak a belső, magános és bizalmas dolgait kilesni nincs joga senkinek, aki nem odavaló.

De honnan ismerik annyira egymást? Hiszen a fürdőn csak a betegek vannak együtt közülük is. Nem családi kirándulóhely, nem egy-egy összebeszélés eredménye, hogy barátok együtt ránduljanak ki. S mégis, mintha egy családnak régi tagjai, az egész életben együtt nevelkedett, közös emlékekkel összefűzött embereknek tűnnek fel, akik itt vannak együtt.

S úgy is van. Ez a réteg egy és egységes és homogén. Ha megjelenik valaki, akit a társadalmi szálak ehhez a társasághoz fűznek, azonnal felismerik egymást s már egy óra múlva együtt vannak és együtt mulatnak. Aki nem közülük való, az tíz év alatt nem tehet olyan előremenetelt ebben a körben, mint a legelső pillanatban az, aki az ország valamely táján ugyanennek a rétegnek a gyermeke.

Hatalmas szervezet ez. Ennek a kezében van az egész ország minden hatalma és álladalmi ereje. Mindannyian a magas hivatali gárdához, a hadsereg legmagasabb tisztikarához vagy a földbirtok hatalmasaihoz tartoznak. Nincs a titkos szövetségeknek olyan ismertetőjele, amely biztosabban összekötné a tagokat, mint ez az élet által kitermelt réteg.

S mindannyian vidámak, egészséges kedélyűek és boldog lelkűek. Még a betegek is, még a meghasonlott szívek is, ha otthon vannak ebben a saját világukban, elfeledkeznek az életük minden bajáról, s itt meleg otthoni, bizalmas megértésben és jókedvben állanak össze.

Pedig rettenetesen romlanak azok az anyagi alapok, amelyek létrehozták a társadalmi szövetségnek ezt a hálózatát. A hivatalnokok fizetéseit leépítették. Ez évben háromszor is csökkentették a fizetéseket. A földbirtokok elvesztették vitalitásukat. Az ezerholdasok fillér nélkül vannak, adósságok tömegével elborítva. Akinek ötezer holdja van, annak egymillió, kétmillió pengős adóssága van, s csak a szükségrendeletek, a gazdavédő rendszabályok tartják fenn őket. Már csupán névleges birtokosok valamennyien. Csak azért nem vesztik el vagyonuk kereteit, mert nem lehet elárverezni a birtokot. Vannak köztük, akiknek ősi uradalma hatvanszobás kastélyokban folyt le s még mindig ott léteznek a kastély körül, s egyik-másiknak már árverezik a ruháit a pesti palotában az árverési hiénák. A gróf Körtvélyessyek, a báró Cseresznyéssyek, a lovag Meggyesiek birtokát már a Schwartzok és Weiszek bírják s kezelik.

S ha így vannak a legmagasabbak, a lejjebb fekvő rétegek síkjain még nagyobb a baj és a szegénység. Semmi pénz nincs most a zsebekben. Egy szolgabírónak a fizetése százhatvan pengőre csökkent, s gyakran több gyermekkel tisztán ebből a csekély összegből kell megélniök. Lakást nem tudnak megfelelőt, a rangnak illőt kapni, s mégis az ő kezükben van ma is a hivatal adta hatalom és tekintély. Ez olyan tragikus konfliktusokat idéz elő, aminek sűrűn s egyre sűrűbben a revolvergolyó adja meg a gordiuszi kibonyolítóját. S akkor a családok ott maradnak s belehullanak a semmibe. Mint a szétrobbant égitestek meteordarabjai szóródnak le a földbe, ahol hasznavehetetlen lesz minden törmelék még kivárhatatlan hosszú ideig.

Míg a kedves őrnagy csacsogását hallgatta, erre gondolt, és a kataklizma útját méregette.

Már a kaszinók az utolsó mentsvárak. Itt egy fillér kiadás nélkül lehet még úr maradni. Még együtt vannak a jó társaság kedves tagjai. Mert vannak még intézmények, amelyek segítségükre jönnek. A fürdőkön mindenütt ők lepik el a beutalások segítségével a hivatalos üdülőhelyeket, s eszik a szigorúan megszabott ebédeket; de azért ők azok, akik reggelig fennmaradnak a kaszinóvendéglők teraszán a szép nyári éjszakában. Egy pohár kristályvíz mellett, ha nincs pezsgő, de úgy el tudnak mulatni, dalolni, s úgy tudnak örülni az életnek, mint hajdan, mikor még a négylovas hintók állottak a platánok alatt, s várták a kártyázó, ferbliző urakat.

Míg az őrnagy mesélt, mesélt, ő szórakozottan hallgatott, s valósággal fájt a szíve, hogy ez a szeretetre méltó és minden szépséggel, jósággal elhalmozott lelkű ember is vagyona utolsó elomlásának tragikus körülményeiről beszél tragikomikus dolgokat.

- Úgy bizony, barátom, a magyar törvény az adóssal szemben drákói szabályokkal dolgozik. A régi törvényhozók felfogása az volt, hogy aki csődbe kerül, az vagy kártyás, vagy részeges. Mind a kettő megérdemel minden büntetést, hogy elrettentő példa legyen mások számára. Most azonban jött egy új világ. A pénz ára megnőtt, a termény ára lement. Ha tehát valaki jó gazda volt, annak vége. Mert az adósságot vett fel, hogy a forradalmak s a román invázió után elpusztított, devasztált birtokát helyreállítsa. S ha valaki felvett ezer pengőt a harmincpengős búza idején, annak ma a nyolcpengős búzából négyszeres kamatot kell fizetnie, azaz kellene, mert nem teheti, hiszen alig van annyi termése, hogy a legelemibb szükségleteknek eleget tudjon tenni. Ezerpengős ökröknek az ára ma száznyolcvan pengő. Tessék megélni... Ha aztán megnyílik a csőd, akkor pláne a bank jár rosszul. Mindenkinek, aki megérettnek látja a helyzetet, joga van maga ellen csődöt kérni. Ettől a hitelező annyira reszket, hogy inkább ez is erején felül ad további kölcsönöket, csak csődbe ne menjen az illető. Mert ha csőd van, akkor azonnal kineveznek egy más városbeli törvényszéki elnököt tömeggondnoknak, annak a helyettese szintén egy másik bíró. Ha fiskális kapja, még rosszabb... Háromszor vezettek tárgyalást a tanyámra, ez a három tárgyalás költségben az egész tanya értékét elérte...

Most hirtelen megállott, s ránézett Pistára:

- Igaz, cimborám, hát gratulálok, mint leendő villatulajdonosnak.

- Nekem? - mondta Pista meghökkenve.

- Hogyne. Nagyon szép villa. Nincs is az egész városban még egy ilyen tökéletes villa. Az úgy van megépítve, hogy kiállításra lehetne vinni a világ legszebb villáinak concours-jában.

- Nem tudom, miről beszélsz.

- Hát a Boronkay-villáról. Andris bácsi mondta, az alispán, hogy Kardics neked akarja adni a Boronkay-villát.

Hallgatott, s erre két oka volt. Egyik, hogy neki volt a legnagyobb meglepetés, a másik az, hogy elöntötte szokása szerint a vér, hogy Magdaléna... hogy közvetve bár, de Magdalénát említi... s hogy éppen a Magdaléna villája az, amit neki szántak...

- Boronkay Feri bemegy államtitkárnak a földművelésügyibe.

S a katona lehajtotta a fejét, és borongósan mondta:

- Hát szegény Ferinek ez is a legjobb... Így talán még megússza valahogy... Iszonytatóan el van adósodva... Arra vigyázz, hogy ne rakjanak túl sok adósságot rá erre az objektumra, mert akkor ugyan semmit sem érsz vele... Ez a Sertéstenyésztő rettenetesen eláztatta őket... Nem lehet megérteni, hogy így belemásztak éppen abban a pillanatban, mikor a konjunktúra megfordult... Hát persze, a Makróczy bűne. Ezért kellett elejteni Makróczyt.

Ez mind újság volt előtte. Ahány szó, annyi reflektor, ami az előtte ismeretlen dolgokra világított rá.

Úgy... hát Makróczynak más bűne is volt, nemcsak az, hogy a közgyűlés kistermében azt az ominózus böketet mondta a zsé-vé-ről. Az csak jól jött, hogy így alkalmat adott egy elpártolásra. Ettől egy kicsit meg is borzongott, mert a saját sorsát látta benne előrevetítve. Vigyázni kell, hogy valami bűnt ne kövessen el, mert akkor minden szóba bele lehet kapaszkodni, ha el akarják ejteni...

- De ha ügyes vagy, és jó szerződést csinálsz, akkor vagyont ér. Majd csak megfordul ez is. Semmi se tart örökké, még a lehetetlenség sem. Ha megúszod, akkor, a gyermekeidet jól helyezed el abban a villában, barátom.

Idegenek jöttek, s elhallgattak.

Pista annyira ideges volt, hogy nem tudott maradni, valami ürügyet talált, s ott hagyta őket a kaszinóban tovább csacsogni és őrölni a szavakat.

Még beszaladt egy kicsit a hivatalba. Ott találta Péterfi doktort, s hamar megkérdezte tőle, mi van a Sertéstenyésztő körül.

Szörnyű dolgokat tudott meg. Szabályszerű panama. A Boronkay-villát a Sertéstenyésztő hulladékaiból építették. Ezek a hulladékok ölik meg Boronkayt, aki a Sertéstenyésztő igazgatója volt.

Nem értette meg az egész zavaros dolgot egy hallásra. De úgy megfázott tőle, hogy szükségét érezte, hogy hazaszaladjon Linához... Vágyott haza a kis lakásba, ahol oly biztosan és nyugodtan éltek eddig ők, s nem is mert arra gondolni, hogy be kell állani ebbe a recsegve-ropogva összedűlő nagy világba... Jobb lesz csak meghúzódni a kis fészekben.

Huh, de nem vágyott volna most a Boronkay-villába menni haza. Mennyivel jobb volt a kicsi bérelt hajlék...

A fényes és hideg tisztasággal szemben a kellemes, meleg szennyes zug. De hogy fogja Linát megbékíteni?

 

 

25 MOST JÁTSZOTT

Mások ezeket is nézték

LAST_UPDATED2