Payday Loans

Keresés

A legújabb

Égi Patróna Hírlevél PDF Nyomtatás E-mail
PROGRAM AJÁNLÓ
2015. augusztus 13. csütörtök, 09:22




Vonalban levők száma 


"Mindenik embernek a lelkében dal van 
és a saját lelkét hallja minden dalban. 
És akinek szép a lelkében az ének, 
az hallja a mások énekét is szépnek."

Babits Mihály: Második ének

MEGHÍVÓ NAGYBOLDOGASSZONY köszöntésére

Szeretettel várunk mindenkit, aki itt él vagy dolgozik a fővárosban, vagy épp itt tartózkodik, 
vagy azért jön Budapestre, hogy velünk együtt köszöntse Boldogasszonyunkat. 
Aki csak teheti, jöjjön közénk néhány percre! 

2015. augusztus 15-én, szombaton 16 órától - 19 óráig folyamatosan
a Szent Korona közelében kérjük Boldogasszonyunk segítségét
nemzetünk lelki, erkölcsi, szellemi felemelkedéséért
Helyszín: V. ker. Kossuth téren, a Rákóczi szobor közeli fa melletti sétányon, a padoknál


Az ökumenikus egyházi, kulturális együttlét alkalmával, imával, énekkel megtapasztalhatjuk milyen közösségben egymásra hangolódva érezni Boldogasszonyunk éltető erejét. Újraélhetjük szellemi örökségeinket az ének által. A város zaja ellenére, a közösségben megérezhetjük a Szent Korona rendező erejét. 
Óránként ismétlődő: ima - ének Boldogasszonyhoz, Megváltónkhoz, Teremtő Istenünkhöz. Örömmel fogadunk erre az alkalomra szóló éneket, hogy a Mária ének-vers-ima gyűjteményünk csokrához hozzáfűzhessük ; régen élt és ma élő nagyjaink - akár mások rólunk - gondolatait is. 

Boldogasszonyság

"Őshitünk Boldogasszonya föltehetően a Jézus születését előző évezredekben formálódott, együtt a szárnyas Nappal, amely a küldő és a küldött kettőse: Isten és az ő kiáradó teremtő és törvényt adó fényessége.... 
Boldogasszonyt a boldogasszonyság küszöbözi, amely kezdettől való, és nem más, mint a Teremtő fényességének örök szomjúhozása; a Mindenekben létezik, amióta világ a világ, s ameddig Isten akaratából az marad. A boldogasszonyság magába foglalja a megkapott fény őrzését, s annak visszaadását; ő az óhajtó, föntre nyílt kupa, ő a kapu... kapuja életnek s halálnak, a valósulás szentséges edénye is." 

Nagyboldogasszony tisztelete:

Oroszlán hava a Nap otthona, ekkor ünnepeljük a Napba Öltözött Asszony, Nagyboldogasszony napját, augusztus 15-én. Ekkor a Nap tüze tövét szakítja a növények, füvek, virágok és termények sokaságának. E pusztulás legyőzésének asszonyi alkalma Nagyboldogasszony, Mária mennybevitelének és megkoronázásának ünnepe. 

A régi ember (s egyre inkább a mai is) az időhozta nagyboldogasszonyi változáskor zarándokolt a Mária kegyhelyekre, mert részese akart lenni az átváltozásnak, használni akarta annak roppant erejét. Hite szerint... "sok lelkek a Boldogságos Szűz Mária esedezése által purgatóriumból kiszabadulnak". Mennybe szándékozott menni Máriával (Mária mennybevitelében, mivel az testestül történt, a majdani feltámadást érezte, élte) - még halála előtt találkozni akart Istennel. "A mennyei szép virág segítségével lelke léte fölé emelkedett s a szent helyen várta már az Úr; ki-ki magában lelhette meg őt, a mindig is benne létezőt." Nagyboldogasszony ünnepén élt a virágáldás szokása is. A régi ember hite szerint a virágnak gyógyító ereje adatott." Különösen a nagyboldogasszonyi fűnek. E királyi hónap Szent Istvánt, a Napkirályt is elhozza. István ezen a napon a Magyar Szent Koronát, az ég küldte, angyal hozta koronát, a Kárpát-haza örökös és legfőbb hatalmát, Boldogasszonynak ajánlotta . A mi Nagyasszonyunk, a magyarok Nagyasszonya éppen ezért nemcsak Pátrónája hanem örökös Királyné Asszonya is e nemzetnek, a Kárpát-haza népének. 

Idézetek Molnár V. József: Hétboldogasszony c. könyvéből - Főnix Könyvek 29., Debrecen, 2001. 

A Hétboldogasszony Kör - a Magyar Hagyomány Műhelyben ihletődve - által köszöntött alkalmai az esztendőkörön a következők: Földtiltó Boldogasszony (Szeplőtelen Fogantatás) - dec. 8., Gyertyaszentelő Boldogasszony - febr. 2., Gyümölcsoltó Boldogasszony - márc. 25., Sarlós Boldogasszony - júl. 2., Nagyboldogasszony - aug. 15., Kisboldogasszony - szept. 8., Olvasós Boldogasszony - okt. 7. 

Velünk voltak már az esztendő körökön: Csókay András, Deme Tamás, Hardy F. Gábor, Hargitay András, Herpai Sándor, Kocsis István, Papp Lajos, Wittner Mária, Zétényi Zsolt 
Kisboldogasszony napján - szeptember 8-án - lesz a következő alkalom. 

Hétboldogasszony Kör
boldogasszony. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Az eddig csatlakozott szervezetek: Magyar Hagyomány Műhely, Kárpát-haza Nemzetőrség, Magyarországért Egyesület, MAG szervezetei, Magyar Vár Alapítvány



MAGYARORSZÁG FELAJÁNLÁSA SZŰZ MÁRIÁNAK 
és IMA a SZENT ANNA RÉTEN ÉPÍTENDŐ KÁPOLNÁÉRT 
VIRRASZTÁS


2015. augusztus 14-én 19.00 órától aug. 15. reggelig

Helyszín
Pilisszántó: Szikla Színház - Boldogasszony Kápolna 

Továbbá Magyarország és a világ bármely pontján


Augusztus 15.
- A katolikus egyház legnagyobb Mária ünnepe 
- Nagyboldogasszony napja 
- Szűz Mária Mennybemenetelének napja 
- Szent István apostol király halálának napja. 
- Szent István 1038-ban, halálának napján felajánlotta Magyarországot és a magyar Szent Koronát Szűz Máriának. 

2015. augusztus 14-én 19.00 órától: HOLNAP!

1.) Virrasztás: Pilisszántói Szikla Színháznál virrasztósátorban, a hagyomány szerint Mária virágkoporsója mellett. Mária búcsúztatása, Máriás énekek, imák. 
IMA MAGYARORSZÁG és a VILÁG BÉKÉJÉÉRT


Normafa mellett, a Szent Anna réten megépítendő kápolnáért. 
"Győzni fogunk Magyarország és a Világ Győzelmes Királynője által!" 

2.) Lajos atya: Virágszentelés, köszöntő 
3.) Vesztergám Miklós: Tárogató 
4.) László Ildikó hagyományőrző: Mária népénekek 
5.) Kovácsné Sós Enikő: Mária jelenések üzeneteinek időszerűsége 
6.) Szántai Lajos hajnalig: Magyarország múltja, jelene, jövője 
7.) Kb. 05.40 óra: Napfelkelte, Mária Mennybemenetele 
"Napba öltözött Boldogasszony" a pilisszántói Boldogasszony kápolnánál. 
MAGYARORSZÁG FELAJÁNLÁSA SZŰZ MÁRIÁNAK

8.) Tájékoztatás: 11.00 órakor Pilisszántói Boldogasszony kápolnánál 
Hagyományosan megrendezendő szent mise 

MAGYARORSZÁG FELAJÁNLÁSA és IMA a BÉKÉÉRT
Kérünk minden szervezetet, csoportot, egyént 

Magyarországon és külhonban szervezzenek közösségeket, 
és virrasztással emlékezzünk meg közösen Mária Mennybemeneteléről. 
Ünnepeljük együtt Magyarország és a magyar Szent Korona 
Szent István általi felajánlását. 
Imádkozzunk a Szent Anna réten építendő kápolnáért. 
Ajánljuk fel újból együtt nemzetünket, hazánkat Mária oltalma és védelme alá. 
Kérjük közösen augusztus 15-én Napfelkeltekor (magyar idő szerint kb. 5.40 óra) 
felajánlásunk elfogadását az alábbi himnuszokkal és imákkal. 
Szólaljon meg egyszerre a magyar himnusz a világ minél több településén akár a meghirdetett időpontokban, akár augusztus 15-én a nappali órákban. 
A lehetséges fórumokon továbbítsuk a jelen felhívást. 

Honlap: www.egipatrona.hu/kapolna


Bővebben:
2015. augusztus 14-én 19.00 órától:

1.) Virrasztás: Pilisszántói Szikla Színháznál virrasztósátorban,a hagyomány szerint Mária virágkoporsója mellett. Mária búcsúztatása, Máriás énekek, imák. 


2.) Lajos atya: Virágszentelés, köszöntő 


IMA MAGYARORSZÁG és a VILÁG BÉKÉJÉÉRT 
Normafa mellett, a Szent Anna réten megépítendő kápolnáért

XII. Piusz pápa: Natália nővér közvetítésében elfogadta Jézus és a Szűz Anya üzeneteit. 

Jézus kérése, üzenete Magyarország, és az egész világ számára:

"Jézus kérte Natália nővért, hogy indítsanak engesztelő mozgalmat, melynek világméretűvé kell kiteljesednie, és építsenek engesztelő kápolnát a Szent Anna réten. 
Natália nővér ígéretet kapott arra Jézustól, hogy ha ez bekövetkezik, akkorMagyarország mentesül a II. vh. dúlásától és borzalmaitól, illetve az engesztelő mozgalom révén az egész világban béke fog következni." 
"Az egyház készítsen nekem helyet, ahova kegyelmeimmel leszállhassak, hogy a bűnösöket megtérítsem, a bűnbánat és az engesztelés útjára vezessem." 
"Szeretném minden magyar ház kapujára arany betűkkel írni ezen szavakat: Magyarország tisztul, de nem pusztul!" 
"Magyarország lesz az új Betlehem, ahol az Isteni szeretet nagy kegyelmeket szül majd mind a lelkek, mind az egész világ számára."... 
"Ne búsuljatok, az idő már igen közel van, hogy Szeplőtelen Édesanyám királynői Szívének örömére az engesztelő kápolna magyar földön felépüljön." 
"Akikre a munkát bíztam, teljes erővel dolgozzanak tovább, mert nagy, erős jövő vár Anyám országára, s általa az egész világ kegyelmet nyer." 
"A magyar engesztelésért hajlandó vagyok könyörülni az egész világon." 
"Nem a világ vége, hanem a bűnök vége, sok lélek kárhozatalának vége van közel! 
Közel van szavaim beteljesedésének ideje, hogy egy nyáj lesz és egy pásztor..." 
"Le tudom leplezni előttetek a hamis prófétákat és meg is fogom tenni. 
Ha nem tudnám megtenni, hol lenne az én szeretetem, világosságom és gondviselésem?" 
"Legyetek tehát bátrak, erősek, és ne féljetek, mert a bátortalanság, a félelem ellenségemnek titkos eszköze, amellyel romba szeretné dönteni kegyelmeim művét." 
"Ha bajban vagytok, imádkozzatok azokért, akik a bajt mozgatják. Kérjétek, Szeplőtelen Édesanyám födje be őket palástjával." 
"Tudatni akarom egyes feljebbvaló papjaimmal, ne álljanak ellen az engesztelési munkának, ne kételkedjenek irgalmas, leereszkedő szeretetemben, mert bizony már alig bírom Atyámnak igazságos, sújtó kezét fenntartani, hogy reátok le ne sújtson." 

Szűz Mária
"Anyám, ezentúl a Te kezedbe helyezem Magyarországnak és a világnak eljövendő sorsát. Te leszel, mintegy a 2. megváltója a vérbe és bűnbe merült világnak." 
"...Isten, a mi Atyánk, nagy dolgot cselekedett velem, amikor a világ királynői hatalmával felruházott, a bűnös világ megmentését királynői szent kezembe helyezte. 
Én, a Világ Győzelmes Királynője vagyok. A győzelem a kezemben van. Hatalmam a világ fölött kegyelem és áldás minden emberre, minden nemzetre." 
"Ha imádkoztok, látni fogjátok, hogy a várt győzelmem hamarabb meghozza a világbékét, a földi Paradicsom örömeit, mint ahogy gondoljátok." 


Jézus: "A magyar, Anyámba vetett szent bizalommal, szent büszkeséggel hangoztassa:
Győzni fogunk Magyarország és a Világ Győzelmes Királynője által!"


Világ Győzelmes Királynője Rózsafüzér - Szentolvasó: 
A Világ Győzelmes Királynője tiszteletére

A keresztnél: 
Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk! 
Üdvözlégy... (háromszor): 
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és Áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk gyermekeidért, most és mindörökké. Ámen. 
A nagy szemeknél: Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, Szűz Mária, a Világ Győzelmes Királynője által, most és mindörökké, Ámen 
Alleluja! Ave Maria! Éljen a Világ Győzelmes Királynője! 
A kis szemeknél: Világ Győzelmes Királynője, mutasd meg hatalmadat! 
A végén 3-szor: Szent, szent, szent a Seregek Ura, Istene, telve van az Ég és a Föld az Ő dicsőségével. Áldott, ki az Úr nevében jő. Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen Neked Istenünk, hogy a Világ Győzelmes Királynőjét adtad minekünk! 

A Szent Anna réten, az engesztelő kápolna alapkövében elhelyezett Alapokmány szövege (ima):
"Add, Uram, hogy ez a kápolna felépüljön teljes eredeti szépségében, és add meg nekünk, e kápolnához ide zarándokló magyar gyermekeidnek a bűnbánó lélek számára ígért kegyelmeket, hogy minden bűnös, ki e szent küszöböt átlépi, teljes valójában újjászülessék, és e krisztusi megújulásban köszönthesse Jézus és Mária megbocsátó Szívét. 
Add Uram, hogy kegyhellyé legyen ez a szent hajlék, és minden időkig hirdesse a Szeplőtelen 
Szűz mindent legyőző, sátántipró hatalmát. 
Add, hogy ezzel magyarságunk egészen betöltse a Te akaratod szerint engesztelő hivatását, s e kegyelemhely világszerte megsokszorozódjék, és a világ egyik sarkától a másikig árassza Jézus Szentséges Szívének és a Világ Királynője Szeplőtelen Szívének örök kegyelmeit. 
Szent Szűz! Elérkezett a Te órád! Csak egy szót szólj isteni Fiadnak, és megmenekül a világ, és benne a mi hazánk" 

3.) Vesztergám Miklós: Tárogató 


4.) László Ildikó hagyományőrző: Mária népénekek 


5.) Kovácsné Sós Enikő: Mária jelenések üzeneteinek időszerűsége 


6.) Szántai Lajos hajnalig: Magyarország múltja, jelene, jövője 


7.) Aug. 15-én kb. 05.40 óra: Napfelkelte, Mária Mennybemenetele

"Napba öltözött Boldogasszony" a pilisszántói Boldogasszony kápolnánál
Magyarország felajánlása Szűz Máriának




MAGYARORSZÁG FELAJÁNLÁSA

Aug. 15-én, kb. 05:40 óra Napfelkelte
- Magyar Himnusz 
- Székely Himnusz 
- Boldogasszony Anyánk 
- Ó Szent István dicsértessél 
- Mi Atyánk 
- Üdvözlégy Mária 
- Most segíts meg Mária 
- Eszterházi Pál nádor imája 

Emlékezzél meg Istennek dicsőséges Anyja, magyarok Nagyasszonya, szentséges Szűz Mária! Emlékezzél meg örökségedről, melyet hű szolgád, első királyunk és apostolunk, Szent István Neked felajánlott. Tekints kegyes arccal országodra, és dicső érdemeid által légy közbenjárónk és szószólónk szent Fiadnál, Jézus Krisztusnál. Hozzád kiáltottak atyáink, és kiszabadultak minden ínségből, mert szemed folyvást vigyázott örökségedre, mindörökké áldott Asszonyunk! Ezt bizonyosnak tartván, gyakorta folyamodtunk Hozzád és tapasztalásunk után mondhatjuk el, hogy Te miattad áldott meg bennünket az Úr. 

Ezen reménytől buzdíttatva, e bizalom által lelkesítve oltalmad alá futunk mi, a Te néped, a Te örökséged, a Te nyájad! Hisz gyermekeidnek neveznek minket, országunkat pedig különleges pártfogásod révén, Mária országának. 


- Magyarország felajánlása: 
Ó Mária, Isten Anyja és minden ember Anyja! Kérjük oltalmadat és hathatós közbenjárásodat! 
Édesanyánk, Te ismered és megosztod szenvedéseinket és reményeinket. 
Mária, a Béke és a Világ Győzelmes Királynője! Rád bízzuk hazánkat, anyai oltalmadba ajánljuk magunkat. 
Kérjük Tőled a Békét és a kiengesztelődést Magyarország számára. 
Kérünk, kísérj el bennünket utunkon. Bennünket, akik mint János apostol, szeretnénk befogadni Téged, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk Jézushoz és Hozzád hasonlóvá, hogy méltók legyünk kegyelmeitekre. 
Isten lelke nyissa meg a szíveket a szeretet és az igazság számára, és vezesse el népünket a kölcsönös megértésre, megtérésre, és a béke őszinte akarására. 
Ebben az egységben ajánljuk fel Neked különleges módon a Szent Korona országát, Magyarországot. 
Ó Magyarok Nagyasszonya, Rád bízzuk nemzetünket, a magyar Egyházat, minden magyart, különösen azokat, akiknek szüksége van erre a felajánlásra. 
Elsősorban a legvédtelenebbeket: az ártatlan gyermekeket, az útkereső fiatalokat, a szétzilált családokat, a magányos és idős embereket, a nélkülözőket és a betegeket, mindazokat, akik elhagyatva, remény nélkül élnek. 
Rád bízzuk Mária, Megváltás Hajnalpírja jövőnket, és utunkat. 
Mennynek és Földnek Győzelmes Királynője, minden kegyelem közvetítője, Boldogságos Szűz Mária! Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Magyarországra, és az egész emberiségre, hogy az most és mindörökké beragyogja az egész világot! 

Hiszünk egy Istenben, hiszünk egy hazában, hiszünk Magyarország feltámadásában! 
"Győzni fogunk Magyarország és a Világ Győzelmes Királynője által!" 
Maradj velünk (változás!) Istenünk! Ámen 

(8. Tájékoztatás: 11.00 óra 
Pilisszántói Boldogasszony kápolnánál: hagyományosan megrendezendő szent mise) 


Kérjük a kedves virrasztókat, szükség szerint gondoskodjanak maguknak:

A búcsúztatáshoz virágról, mécsesről. 
Éjszakára: zseblámpáról, meleg ruházatról, hálózsákról, plédről, esőkabátról, élelemről, ivóvízről, stb, ..... Kis sátrak felállítása lehetséges. 

Megközelítés:
Gépkocsival a 10-es úton, Pilisvörösvár központjánál elfordulva Pilisszántó felé, vagy Pilisszentkereszt irányából. 

Az Árpád hídtól távolsági busszal (820), kb. 50 perc a végállomásig. www.menetrendek.hu
A hegy lábánál lévő parkolótól kb. 10 perc séta a Szikla Színházig, 15 perc séta a Csillagösvényen keresztül a kápolnáig. 

Buszindulás augusztus 14-én Budapestről Pilisszántóra: 
16.50, 17.10, 17.30, 17.50, 18.15, 18.45, 19.15, 19.45, 20.30, 21.15, 22.15, 23.15, 
Buszindulás augusztus 15-én Pilisszántóról Budapestre: 
03.50, 04.50, 05.20, 05.50, 06.20, 06.50, 07.20, 07.50, 08.20, kora estig minden óra 20 perc. 

Magyarország békés jövőjének megsegítéséért, 
köszönettel fogadjuk adományaikat.


Elkülönített kápolna számla: 
OTP: 11742245-20067436 
(Kérjük, írja rá az adományozó nevét!)
IBAN: HU17 1174 2245 2006 7436 0000 0000 
SWIFT: OTPVHUHB 

Honlap: www.egipatrona.hu/kapolna
E-mail:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


LAST_UPDATED2