A velencei kalmár - Teljes film
https://www.youtube.com/watch?v=Gjv6I8mfmRU
..egészen természetes, hogy az önkritikátlan, bosszúszomjas zsidóságnak
(...) ebben a négy-öt évben rendkívül meg kellett erősödnie, s nagyon
rossz füle van annak a késköszörülésre, aki nem hallja, hogy
Shylocknak éppen a szíve kell.
Németh László: Szárszói beszéd (1943)
A velencei kalmár (William Shakespeare's The Merchant of Venice)
amerikai-olasz-luxemburgi-angol filmdráma, 138 perc, 2004
rendező: Michael Radford író: William Shakespeare forgatókönyvíró: Michael Radford operatőr: Benoît Delhomme jelmeztervező: Sammy Sheldon zene: Jocelyn Pook látványtervező: Bruno Rubeo vágó: Lucia Zucchetti
szereplő(k): Al Pacino (Shylock) Jeremy Irons (Antonio) Joseph Fiennes (Bassanio) Lynn Collins (Portia) Zuleikha Robinson (Jessica) Kris Marshall (Gratiano) Charlie Cox (Lorenzo) Mackenzie Crook (Launcelot Gobbo)
A 16. századi Velencében járunk. Bassanio fiatal, nemesi származású barátjától, Antoniotól egy nagyobb összeget kér kölcsön, hogy elhajózhasson Belmontba, és megkérhesse a szépséges Portia kezét. Azonban Antonio minden vagyonát bárkáinak szállítmányaiba fektette. Felkeresik hát a zsidó uzsorást, Shylockot. Bár Antonio korábban már többször kifogásolta az uzsorás lelketlen üzleteit, amiért Shylock neheztel is rá, most üzletet kell kötniük. Shylock feltétele: ha Antonio nem tudja időben törleszteni a kölcsönt, akkor kivághat egy fontnyi húst a testéből. Belmontban a szép Portia rémülten próbálja visszaverni a kérők hadát, mert ha bármelyikük is meg tudna felelni apja akaratának, az elnyerné a kezét és vagyonát. Megérkezik Bassanio és kompániája. A férfiből áradó kisugárzás azonnal magával ragadja, és elkezd reménykedni abban, hogy végre valahára megleli a tökéletes férjet.
Bemutató dátuma: 2006. június 15. Kritika: PORT.hu, 2006. június 13.: A velencei kalmár"Valamiért a 2004-es Shakespeare-adaptációt elkerülte a rivaldafény. Nem hírlett sok minden a forgatásról, nem előzte meg hosszas hónapok hadjárata a megjelenését és hozzánk is csak két éves késéssel jutott el. Nem a hírverést hiányolom Michael Radford nagyszerű munkája körül, hanem a kellő elismertséget. "
Alarm, 2006. június 15.: Velencei kalmár Heti Válasz, 2006. június 22.: A velencei kalmár Index, 2006. június 15.: Zsidós-kardozós Al Pacinóval Mancs, 2006. június 15.: Film, színház, muzsika Népszabadság, 2006. június 15.: Shakespeare postása?
Díjak és jelölések: BAFTA-díj (2005) - Legjobb jelmeztervezés jelölés: Sammy Sheldon
_________________________________________________________
A velencei kalmár 2006. június 22.
A két évvel ezelőtti Oscar egyik esélyeseként mutatták be A velencei kalmár adaptációját, aztán a premiert követően gyorsan feledésbe is merült az alkotás, s így némiképp érthető, hogy megkésve érkezett Michael Radford filmje a hazai mozikba. Vélhetően nálunk sem arat nagyobb sikert, mint Amerikában, pedig megajándékoz olyan jelenetekkel, amilyeneket ritkán látunk, különösen ebben az élményszegény évadban.
A velencei kalmár nem tartozik Shakespeare legerőteljesebb darabjai közé. A drámaíró ezúttal is hozott anyagból dolgozott, s a korabeli olasz novellából merített velencei történetszál csak írói önkénnyel kapcsolódik a Belmontban játszódó anekdotához, amit viszont a Gesta Romanorumból kölcsönzött. De ha elfeledkezünk a szerkesztésmód egyenetlenségeiről, rácsodálkozhatunk a shakespeare-i világ teljességére, ami most is színpadként jelenik meg, melyen "eljátsszuk szerepünket". Antonio, a címszereplő saját bevallása szerint a búsat játssza, Gratiano, a barátja a bolondot, de felvonul a dózse és a szolga, a marokkói herceg és a komorna, a dúsgazdag hölgy és a nincstelen fiatalember, és persze Shylock, a drámairodalom emblematikus figurája.
Tolsztoj írja a Shakespeare-drámákról, hogy épeszű ember nem beszél úgy, mint a hősei, s csak nagyszerű színészek hitelesíthetik a figurákat. Ne bocsátkozzunk vitába a nagy orosz íróval, inkább szögezzük le, hogy Michael Radford megtalálta azt a színészt, aki megfelel a tolsztoji kívánalmaknak. Al Pacino alakítja Shylockot. Nem elsősorban a megalázott, majd bosszúért lihegő zsidó uzsorást látjuk a vásznon, hanem azt az embert, akinek alapvető metafizikai problémája van a világgal. A bírósági tárgyaláson Shylock ragaszkodik a szerződésben foglaltak betartásához, azaz ki akar vágni egy fontnyit az adós, Antonio "szíve tájékáról". Shakespeare még szerzői utasításként sem merte beírni a darabba, amit Al Pacino művel a tárgyalóteremben: feni a kését. Az elmondva bombasztikusnak ható jelenet a maga konkrétságában is jelképes értelmű. Ki kell vágni az ember szívét, mert mindenről az tehet. Miatta hagyta el, sőt lopta meg Shylock lánya az apját, hogy hozzámenjen egy keresztény pernahajderhez, a szív az oka annak, hogy Antonio minden vagyonát elvesztette, a szív a felelős azért, hogy a zsidót uzsorásnak nézik, és hogy a világ nem a szerződések és törvények paragrafusai szerint működik. A szívet azonban nem lehet kivágni, s a történet - beleértve az emberi történelmet is - a szív tragikomédiájaként folytatódik tovább. Al Pacino remekel abban a keserű felismerésben is, hogy a törvények betűje sem biztosítja a világ rendjét, minden csak olvasat és értelmezés kérdése...
A színmű és az adaptáció talányos és erőteljes nyitómondata Antonio szájából hangzik el: "Nem is tudom, mért vagyok szomorú." Jeremy Irons mindvégig tartja magát a kijelentéshez, s nem csak ő tehet róla, hogy sokkal többet nem tudunk meg a figuráról. Annyit azért érzékeltet, hogy az önzetlen baráti segítőkészség csak a világból való kiábrándultságot álcázza.
Az előzetes beharangozó a feldolgozás erőteljesen meleg voltát hangsúlyozza. Néhány utalás és gesztus - elsősorban Joseph Fiennes részéről - történik a filmen arra, hogy a férfibarátságot, Antonio és Bassanio (Shakespeare-nél még rokoni is) kapcsolatát homoszexuális vonzalomként is érthetjük. A komikum klasszikus forrásáról, a női szereplők férfiruhába öltözéséről gondolhatjuk azt, hogy a nemi szerepek viszonylagosságát hivatott jelezni. Szerencsére Al Pacino nem engedi, hogy rajta kívül másról is szóljon a film. Érte érdemes megnézni a szépen fényképezett, a korai barokk festők látványvilágát idéző Shakespeare-adaptációt.
Szabolcs Imre, Heti Válasz
_____________________________________________
Shakespeare postása? 2006. június 15.
Az angol Michael Radfordról csaknem teljesen megfeledkeztem a Neruda postása sikere óta. A rendező előbb Orwell műve, az 1984 filmre vitelével tűnt fel - nálunk elkészülte után sokáig nem vetíthették. Mindkét említett filmben felfedezhető volt az alkotói erő, tagadhatatlan tehetség mutatkozott bennük.
Michael Radford most A velencei kalmárból rendezett filmet (a forgatókönyvét is ő jegyzi). Szövegismeretből jelesül, szinte sorról sorra kitartó betűhíven követi az "eredetit". A velencei kalmár Shakespeare ritkán filmre vitt főműveinek egyike. A nagyvilágban egy óriás, Orson Welles készült saját rendezésében eljátszani Shylock szerepét. Hírek szerint most Dustin Hoffman szerette volna megkapni. A film főalakja és társalkotója azonban Al Pacino lett, aki az utóbbi évek tucatnyi közepes vagy rossz mozgóképben megunt közepes játéka után most szinte odavési magát a vászonra.
A cím, sokunk iskolai tévedése ellenére Antonióra, a tisztes és becsületes kereskedőre utal; Shylock nem kalmár, hanem uzsorakamatot felszámító pénzkölcsönző. Ezenkívül ő a nagybetűs zsidó. Hamlet nem azonos a "dán királyfiakkal", Lear nem azonos az "öreg királyokkal", de a darabbeli Shylock Shakespeare nézői számára azonos volt "A" zsidókkal. A drámának minden irodalmon, esztétikán, színházon kívüli pluszfeszültséget épp ez ad évszázadok óta: emiatt játszották szívesen és aljasul hamis "oktató célzattal" Hitler Németországában vagy a megszállt Párizsban. A velencei kalmárt/zsidót színre vivő igényes előadásoknak meg kell küzdeniük e nyugtalanító és fájdalmas háttérrel.
Shylock előzetesen megkötött szerződés alapján ki akar vágni egy font húst fizetni nem tudó adósa, Antonio testéből. Ha kifizetnék a tartozást, már az sem kell neki, csak a keresztény kereskedő kivágott szíve. A dózse nem tudná megakadályozni, csak egy okos és szellemes, nők irányította ellencselszövés fog ki rajta... Shakespeare óta komorult kicsit a történelem. Hogyan kellene eljátszani hát? Esetleg tragikomikus színekkel. Esetleg vérfürdősen, a modern kor tragédiáját hallatva a háttérben. Michael Radford egészen más utat választ. Azt ugyanis, hogy minderről nem tud. Marad a szövegnél, és a szövegismeretből koncepciót teremt. Töprengésre ingerlő, bár méltányolható megoldás, még akkor is, ha a későbbi, színházfalakon kívüli történésekről tudomást nem véve értelmezi és játssza a darabot.
Ha hihetünk a színháztörténetnek, régvolt időkben és ódon színházakban vígjátéki figurának értelmezték Shylockot. Ravaszul kimódolt gaztettre készül, de csúfosan pórul járt, és nemcsak a velencei népség-katonaság, hanem a színház közönsége is hasát fogta "a zsidó" végső megaláztatásán mulatva. A film rendezője Al Pacino hideglelős játékával a komorabb színeket festi: van itt némi vidámság, de elenyésző; van itt szépsége a tájnak, szépsége a nőknek, de pillanatokra és súlytalanul. Al Pacino hallatlan erővel, jéghideg tekintettel adja a gyűlöletbe fagyott boszszúállót. Nem deklamálva teremti meg a romantikus Gonoszt, sőt a nem romantikus gonoszságot teremti meg. Arca szűnni nem akaró gyűlöletben ázik, amikor közlik: meg kell keresztelkednie. Az egyik legutolsó képen boldog keresztények andalognak a lenyugvó vagy felkelő nap fényében. Köztük a legboldogabb: Jessica, nem szeretett uzsorás atyjától saját örömére megszöktetett szép leány. Ő is keresztény lett, de ragyog a változás fényétől. Úgy látszik, helyreállt a világrend - legalábbis ebben a fegyelmezett filmben.
Bikácsy Gergely, Népszabadság ____________________________
|